S akkor még egyszer, utoljára (ígérem!)

Eltekintenék önmagam hetekig tartó ünneplésétől, mindazonáltal, hogy már most oly távolinak tetszik ez az egész év végi hajtás az egyetemen, de azért ezeket még ideteszem, ha már az egyetem volt oly drága és megküldte a nyaralásunk alatt, illetve ha már a teljesség nevében játszunk.

Talárral vegyes várakozás:
Tehát egy csííííííííz balra:
Értelmes mosoly jobbra:

DIPLOMA-ÁTADÁS 2007

Először is ellentétben az egri diplomámmal, közel sem igényeltem akkora népünnepélyt, mint  a főiskola  befejezése után, úgyhogy csendesebb, szűk-családi eseménnyé nőtte ki magát a történet.

A dolog kb. pénteken kezdődött, amikorra is az egyetem elrendelte a kötelező főpróbát, így nem volt mese, ott kellett lenni. Család kocsiba be, autópálya, szállodába becheckolás, egyetemre átszaladás, ahol is úgy gyakoroltunk a szombatra, hogy a neveink elhangzása után mindenki megkapta a sajáti ndexét. Ca. fél óra miatt rohantunk, de sebaj. Aztán ebéd a Nagyerdőben, du.-i pihi-szabadfoglalkozás, és irány Debrecen. Amikor ide jártam mindig csak elhúzott a villamos a Nagytemplom mellett, sohasem volt időm megtekinteni a teret, úgyhogy most megtettük, meg fagyiztunk, és vacsiztunk és ellátogattunk Debrecen legkirályabb helyére, az Ötholdas Pagony játszótérre. Ilyen szupert én még nem láttam, de ekkorát sem. Bálint a lehetőségek akkora tárházával találta szembe magát, hogy nem is tudott dönteni, így leragadt egy kormánykerekes busznál(?), és azért folytatott vérre menő csatát egy kislánnyal. De nagyon szuper játékok voltak még, úgyhogy aki gyerekkel arra jár, ki ne hagyja!!!

Néhány szó a szállásról, pontosabban zokszó. Mindenki felejtse el a Hungest Hotel Nagyerdőt. Koszos, kicsi és rettenet. Nem vagyok egy háklis picsa, de az már nálam is kiüti a biztosítékot ha a csap fém részének gyakorlatilag 80%-a zöldes-barnás rozsda és a meghirdetett wellness-fitness egység kimerül 1 db kacsaúsztatóban, amibe azért gyereket ne vigyünk, mert nem jó neki... A személyzet legalább normális volt...

No de ami a lényeg, hogy szombaton, atomórához mért idő szerint fél 5-kor megkezdődött az átadás, bevonulással, meg talárral és kézfogással. Nekem ugyan a talár már kicsit sok volt a mókából, baromi meleg volt alatta, de hát kell a cirkusz az egyetemnek is. Diplomám és tanári képesítésem egyaránt 4-es, szép volt, jó volt. Különösen a végén az egyik csop. társam mondta az évfolyam nevében a búcsúbeszédet, no, azt megkönnyeztem. Nem volt egyszerű dolga a családnak, különösen Gábornak Bálinttal, mert gyermekünk, mint egy megvadult kismalac a tömeg láttán über-hiperaktív állapotra kapcsolt, egy percig nem tudott nyugodtan maradni, ellenben állítólag mindenkinek tapsolt, kivéve nekem (de legalább engem mutogatott) és Gábort rendesen leamortizálta, de mentségére legyen mondva, még egy felnőttnek is megerőltető volt az esemény.

A hétvége képekben:

Elviszem ezeket a szemüveges gyerekeket egy szafari-útra... Végre csakis enyém a kormány :
Anya és apa művészfotósat játszik az egyetem-kertben:

Ééééés, nem igaz, hogy nem tudunk egy képet összehozni...
Nnnnnnna azért... :-) (már ezért a maskaráért megérte az egyetem :-) )
Éééés, a büszke szülőkkel:
S kinek a nevét mondják... ?
Eeeeekkora puszit kaptam!
Nehéz dolog ám egy ilyen átadó...

Baráti esték

Annyi minden történt a napokban, de nem szeretnék két - számunkra fontos - eseményről beszámolni.

I.

Ruti és Márk eljött hozzánk Bálintnézőbe. :-) Tényleg rég óta szervezzük, és tényleg akartuk, de hát így van ez 4 elfoglalt ember esetén, néha éveket kell várni egy randira... :-) De a lényeg, hogy ideértek, megtekintették gyermekünket, helyesek voltak, és helyesek voltunk mi is :-), ettünk egy könnyű vacsit prezentálásomban, és ami a legfontosabb, hogy dumáltunk egy jót és megtudtuk, hogy legnagyobb örömünkre össze kívánják életüket kötni a nem oly távoli jövőben! Mi már várjuk! :-) Köszönjük Ruti és Márk!

II.

Hasonlóan régóta szerveződött, mondjuk nem két éve, de kb. fél éve a sushi-vacsi Rácz Timiékkel. Miután mi nem vagyunk - még - annyira járatosak a japán gasztronómiában, ellenben Timi-Ceró igen, ezért javítottak egy kicsit ezen a státuszunkon. Bálintostúl átmentünk Hozzájuk, és házhozrendeltünk, hogy inkább a négy fal között bénázzunk először a fapálcikával.

Ettünk kb. 8 fajta sushit, meg makit, meg már nem is emlékszem milyen fedőnevű dolgokat, zsírhalat (jól írom?) és tintahalas cuccot, pácolt-gyömbéres valamit a falatok között, és közben nagyokat sandítottunk egymásra, hogy kinek hogy ízlik. Ízlett, nagyon laktató néhány falat is, és különleges élmény a magyarosabb ételekhez szokott nyelvünknek. Bár ha belegondolok nem ritkán szoktunk görögöset, kínaiasat, spanyolosat és nem utolsósorban jó kis olaszos étkeket enni, de ez most egy új élmény volt. És még mennyi mindent ki lehetne próbálni...! Az az egy viszont biztos, hogy a japán és a magyar konyhának radikálisan más az elképzelése a desszertről. A rendelés alapján (kókuszkocka és monchi) arra jutottunk, hogy odaát a süti alapja egy fehéres-szürkés nyunyás valami, amibe vagy mákos masszát tesznek, golyót csinálnak belőle és fekete szezámmagba forgatják a monchi esetén, a kókusz kockánál meg meglepő módon kockára vágják és kókusszal szórják meg. Hol van ez a mi meggyes rétesünktől vagy az almáspitétől!!! Fényévekre! De próbának jó volt! Köszönjük Timi és Tibi! A gyerkőcök azért megmaradtak a Nesquik golyók tejbe áztatásánál. :-) Biztos ami fix!

Zala-zala-zala

Amint említettem a múlt hetünk szerdától Komárban telt, és nagyon mozgalmas-munkás volt. Párhuzamosan haladt az autó vizsgára felkészítése és a konyha renoválása. Történt ugyanis, hogy az objektumba új konyhabútor került, amit mi vittünk le lapokban kocsival és Gáborom nagy-nagy örömére ő szerelhette össze. Mert "fával dolgozni nagyon jó és alkotni valami látványosat meg még inkább". A dolog egy kicsit nagy falatnak bizonyult, meg aztán mégsem asztalos, de apai-családi és szomszédi segítséggel végül is gyönyörűséges lett. Amellett még festés és aljaz-burkolás is történt, úgyhogy a konyha 80%-ban új külsőt kapott.

Mi Bálinttal jöttünk-mentünk, látogattunk, napoztunk és segédkeztünk. Az aktív tevékenységtől és a jó levegőtől ő is napi alvás-rekordokat döntögetett, no persze hajnali 6-kor úgy keltett bennünket, mint egy jó vekker.

Meglátogattunk Jázi unokatesót is, aki már nagyon várt bennünket, meglestük a három hónapos Barnát is, és elcsattant Bálint első csókja Jázi ajkán. Korán kezdik a mai gyerekek... Nagyon rászokott mostanában a pusziosztásra :-).

A nagy meleg azért vidéken mégiscsak kellemesebb, mint a panelben, s még egy kis szint is szedtünk össze.

Most próbálunk a régi kerékvágásba visszalendülni, meg várjuk apát haza, mert állítólag holnapra kész van a kocsi, úgyhogy ő is csatlakozik hozzánk ismét. Képek nem a mi gépünkkel készültek, így azok megint csak később.

folyt. köv. képek

Egy kis autókázás:
Igazi bio-málna szedés, egyenesen a bokorról:


Megvitatjuk a világ folyását:

Tandem-hinta apával:

Vidéki kirándulások

Amint említettem, sűrű volt a június számunkra. A suli mellett június második hétvégéjén elmentünk Kiskunfélegyházára, keresztanyám, Klári születésnapi bulijára. Összegyűlt a "szűk" család, úgy ca. 30 felnőtt, és kb. 9 gyerek, másféltől 10 éves korúig, és elmentünk egy helyi vendéglőbe, amit tele is töltöttünk mint a jó gáz a teret. Tikkasztó meleg volt, de hangulat ettől nem romlott el, sőt, miután jót pityeregtünk az irományon, amit az ünnepelttől kaptunk, akkor Csaba keresztapám még beszédet is intézett hozzánk. Jót ettünk, és Bálint szocializálódott egy kicsit a nagyokhoz, bár ő volt hátulról a legkisebb, nála már csak Judit-Csabiék Lilije volt fiatalabb.
Aztán az azt követő hétvégén, kb. fél éves szervezés után eljutottunk végre Pécsre, Rita barátnőmékhez, aki e héten már megy vissza Angliába, így még odapofátlankodtunk egy kicsit. De nem bántuk meg, és reméljük ők sem... :-) Hihetetlen hangulata van a városnak az évnek ebben a szakában, akkor ért véget a POSZT, csináltak a Bazilika előt egy borutcát, bor-kostolóval meg szabad ég alatt készült ételekkel, meg egyáltalán. Mintha nem is itthon lettünk volna, hanem valahol a Mediterrán-tenger egyik partján. Romantikáztunk, meg Tettyét látogattunk Bálinttal, akit Rita anyukája vett szárnyai alá, amíg mi hajlotunk. Csak nagyon hamar eltelt a hétvége.
S ha már a június a vizsgák hónapja, akkor a mi kicsi kocsink sem akart kimaradni a jóból, őt is most készíti fel a szerelő és Gábor apukája a műszakira, csili-vili lesz, csak érjük meg, mert amióta feltörték, sorra jönnek elő a bajai, meg azért amióta megvettük nagyon nem volt semmi vele égőcserén kívül, így most megérett a dolog.

Képek kicsit később...

Bálint

Hű, csomó minden történ az elmúlt napokban velünk, de azért most szólanék néhány szót a gyermekünkről, mert ezt már régen tettem.

Bálint a múlt héten úgy döntött hogy - végre - a szó hatalmával bírók népes táborába lép, és egyre több szót mond utánunk a maga lágy módján, tehát a kulcs az kulc, a bim-bam az bi-ba és ehhez hasonlók. Az APA a kedvenc szó, és napközben többször (kb. 73X) kéri rajtam számon, hol van apa, és amikor végre megjön, akkor hatalmas az öröm és az ugrabugra.

Egyébként pedig mindent megért, pakol utánunk is rendületlenül, nem is tudjuk honnan ez a rend-mánia, pár játék reneszánszát éli, amiket fél-egy évvel ezelőtt csak nézegetett vagy dobált, az most okos-játékká nőtte ki magát és tök ügyesen játszik velük. Kezeli a dvd-t, locsol és tereget velem, besegít egy csomó dologban, csak ámulunk rajta. Ja, és rászokott az újságolvasásra :-)

Néhány pillanat az életéből:

"Gyere mami, megmutatom, mi érdekes ebben az újságban:"

Bárhol, bármikor érdekes az olvasás:
S olvasni csak szemüvegben lát jól igazán az ember:
Újra felfedezem a játékaimat:S végül egy kép, ami után nem is tudtuk, hogy örüljünk, vagy aggódjunk... :-), de mindenesetre azt hittük, hogy ilyet csak a lányok csinálnak...

Ennyi!

V
V - É
V - É - G
V - É - G - E

A tanár képesítőm is meglett 4-re, úgyhogy most már hivatalosan is tanár lettem! :-)

Most jó sokat fogok aludni, meg pihenni, meg családozni és sütni-főzni, s csomó olyat csinálni, amit az elmúlt hónapokban nem. Pl. az összes elmaradt és beigért találkozónkat és látogatásokat bepótoljuk a következő hetekben, úgyhogy pá!

A Záróvizsga és sok minden más

Hol is kezdődött? Úgy kb. bő 3 hónappal ezelőtt, amikor egy március eleji pénteken jelentkeztem - végre - a szakdolgozat írásra Dr. Buda Andrásnál. A március azzal telt el, hogy írtam, áprilisban befejeztem, majd gyakorló tanítottam, majd tanári szakdogát írtam és terepgyakorlatra jártam. Sűrű volt ez a tavasz, és felvirradt az e hét szerdája, amikor is mehettem védeni és vizsgázni.

Azt hittem, ha beérek az egyetemre 8-ra, még hű de időben leszek mindenhez, de meglepetésemre érkezésem után 5 perccel összeállt a vizsgabizottság, megnyitó és az első kettő maradjon is bent. Bent maradtam. Tételhúzás, görcsölés, szakdolgozat elemzés és tételelőadás. Külön kiemelve szakdolgozatom gyönyörűséges biblográfiája, aminek elkészítéséhez csak az egyik tankönyvünket kellett értelmezni, de örülünk, hogy tetszett. :-) A tételem (Hagyományok és reformok a XX. századi iskolaügyben) azért sikerülhetett volna fényesebben, pedig ez volt az utolsó tétel még előző este átrágtam magam, dehát így alakult. Mindenesetre minden korábbi elképzelésemet túlszárnyalta a végeredmény, ki hitte volna még ezt februárban... hát én nem...

Úgyhogy mire felocsúdtam már kint is voltam a teremből, és túl is voltam rajta fél 10-re. Pedig mindenki csak később kezdett drukkolni... :-)

Az eredményhirdetés után megtudtam, hogy a tanári szakdogámra 5-ös jelölést kaptam Andrástól, csak még jobb lett a nap, illetve azt is, hogy András is látogatja néha a blogot, ezért a fentiek mellé majd a szaftosabb részeket szóban. ;-) De komolyra fordítva a szót, és egyben itt is köszönetet mondva Neki azért, hogy eljutottam ide, leírom, hogy miért Nála akartam szakdolgozni, merthogy azt azért nem hittem volna az egyetem elején, hogy én valaha didaktikából fogom ezt művelni. Ellenben másodévesen az óráján átéltem azt, amit még úgy zsenge középiskolásként elképzel az ember az egyetemi oktatásról. Ez nagyon szimpatikus volt, és bár az elején némi szkepticizmussal fogadta abbéli tervemet, hogy egyáltalán szakdolgozni akarok, kitartottam szándékom mellett, és segítségével elérkeztünk a mához. :-)

Ami érdekes, hogy azt hittem, hogy ha kijövök, akkor még a ház is megremeg attól a kőtől, mi legördül bennem, de nem. Nem esett le semmi, hanem fokozatosan megy ki belőlem a feszültség, azt hiszem fokozatosan alszom ki magamból. Mikor hazaértem, még éjfél után is pörögtem, kattogtam, másnap reggel meg egy jó kis sírógörcsöt kaptam valami apróságtól, nézett is Gábor, na, akkor jobb lett kicsit. Jó néhány hónapnyi "feszültséget" nem lehet néhány óra alatt levezetni. Nem is annyira a vizsgától féltem hónapokig, hanem az állandó belső pressziótól, hogy most ezt kell leadni eddig, igen, az megvan, akkor 2 óra szünet, és akkor kezdek arra készülni, és ha az megvan, akkor jön amaz. Nem is fogok tudni mit kezdeni napogik a rám szakadt sok szabadidővel. :-) Mondjuk nagyon nem aggódok, hogy tétlenül fogok ülni, de még szoknom kell az érzést, hogy el tudok olvasni egy újságot anélkül, hogy ott ülne valami bennem ami azt súgja, hogy "most nem ezt kellene csinálnod, hanem..."

Amit még mindenképpen le akartam itt írni, mindenféle szentimentalizmus nélkül, de érdemeiket el nem tagadva, hogy ez a műsorszám (nem csak ez, az előző 3 hónap) nem jött volna össze így, ha az én drága Anyukám nem jön minden szó és hang nélkül Bálintra vigyázni, ha nekem könyvtárba/egyetemre/tanítani/bárhova mennem kellett, ha Apukám nem asszisztál és lektorál (Anyuval együtt), ha drága Gáborom nem megértő, és amikor dolgom volt, akkor hagyott, még ha az egyéb programjaink háttérbe is szorultak miattam, és nem utolsó sorban drága Bálintom, aki még ha tudatlanul is, de hatalmas alvásigényével és hihetetlen jó természetével látszólag zökkenőmentesen átvészelte az "anya-szegény" hónapokat.

A tanári képesítő vizsga jövő héten még azért ott figyel, de azt a záróvizsga után már csak abszolváljuk valahogy... :-)

Csak röviden

Mára csak annyi, hogy sikerült, 4-es lett. Örülünk. :-) Hulla vagyok kicsit, úgyhogy részletek később.

06.06

Miután már akkora a fejem a sok tudástól, hogy az ajtófélfákat kellene szétütni, így el is vonulok Debrecenbe kicsit lecsapolni a sok eszemből. Most már csak annyit kérek jelen sorok olvasóitól, hogy ha valamely érzéssel bír irántam, akkor szerdán fecséreljen rám egy pozitív gondolatot úgy 10-14 óráig, ha nem nagy kérés. Azért görcsölök ám!... Köszi!

Ítélet / jelölés

Ma kaptam a telefont és egyben a jó hírt, hogy a konzulensem 4-est javasol a szakdogámra (a nagyra)!!! Hip-hip-hurrá! Úgyhogy már csak meg kell védeni jövő héten ezt az eredményt. :-)

Gyakoroltam a terepen

Csuda jó gyakorlatokat talál ki a végzőseinek a Debreceni Egyetem. Múlt héten végeztem fehérvári csoporttársamnál - Andinál - a terepgyakorlatomat, ami tulajdonképpen nem jelentett mást, mint releváns pedagógiai tevékenység, tanítás kizárva. Mit ne mondjak, kemény volt. Nem a feladat, mert az így külsősként inkább egy segítő ENSZ megfigyelői státuszt jelentett, hanem a suli maga. Ez az általános iskola egy magániskola, ahol tanulási zavaros, magatartászavaros gyerekeket tanítanak. Komolyan mondom, hogy valamilyen pótlékot kellene az itt dolgozóknak osztani, mert hihetetlen milyen áldozatos munkát végeznek. Az a bizonyos káosz, amit egy-egy osztályon belül 8-10 gyerkőc csinál, és az a mód, ahogy ezen mindegyik tanár könnyű szerrel urrá tud lenni, sőt, még tanulnak is a gyerekek, ámulatba ejtő. Ugyanakkor pedig a szívem majd' megszakadt (főleg a kisebbeknél), ahogy látom, hogy milyen lelkesek és a szó nemesebb értelmében őszinték még azok a gyerekek, akik valamely oknál fogva a "hagyományos iskola" nem képes a rendszerébe fogadni. Még mindig kavarog bennem az élmény, az viszont biztos, hogy az elmúlt kb. fél évben, amióta a gyakorlatban is láttam egy csomó dolgot, eléggé megváltozott egy-két dologban a véleményem az iskolával kapcsolatban. Úgyhogy az egyetem végeredményben elérte célját...

A Koncert

Akárki akármit mond, ez a pasi még tud. A mögötte felsorakozó nem kicsit profi stáb és technika csak az egyik része, a másik az, hogy azok nem lennének, akkor is egy szál bárszékkel felszerelkezve lenyomná a koncertet és csukott szemmel végig lehetne hallgatni tényleg cd minőségben.

No de kezdjük az elején. A magyar celebritásokat is megihlethette az esemény, mert jó párat volt szerencsénk megtekinteni. Mindjárt a Stadionhoz vezető sétában a vállamhoz ért valakinek a téli (!) bekecs kabátja. Jellemző. Ki volt az? A Hujber és hasonlóan nagyon gizda barátja. Most már nem mosok vállat egy hétig, az biztos... Aztán sorban utána a bejárati tülekedésben - a gyanusan pocakosnak tűnő - Szinetár Dóra, Karda "B-52" Beáta, és hazafelé a Sasvári Sanyit is láttuk. Hű, egy évre való adag. :-) De ami a legjobb, hogy a helyelfoglalás után (34 fős sor tök közepe) Gáboromnak csillapíthatatlan szomja támadt, így kiverekedte magát a büfébe. Kisvártatva jön vissza vigyorogva, hogy most én verekedjem ki magam, mert kint van a büfénél pécsi Rita barátnőm. Nem tudtam róla, pedig hétfőn beszéltünk, így nagy öröm volt. Hogy egy ekkora tömegben pont találkozzunk...

A koncertről mit is írhatnék. Úgy volt tökéletes, ahogy kellett, tekintettel a 25 év gyakorlatra. S mitől olyan jó? Hogy nem izomból énekel, hanem mert van neki mivel. Egy hamis hangot nem hallottunk, még a vége felé sem. Lehet, hogy a fiúkat szereti, és halomra követi el a baromságokat az utóbbi években, de csak ültünk és ámultunk. Neten, csakis a szektort kiválasztva - kvázi vakrandival - rendeltük a jegyeket, de nagy szervezés által sem tudtunk volna jobb helyet foglaltani, egyszerűen pont szemben ültünk a szinpaddal, és még az időjárás is kegyes volt hozzánk.

Az egyetlen apróság, ami zavart, hogy a szünet utáni félidőre egy olyan - jaj, a szemem - lila zakót sikerült felvennie Georgynak, hogy az már rondott az előadás látványán, illetve a ballomon ülő nem kis sejhajú csaj erősen horizontális mozgása, kiegészítve néhány vertikális ugra-bugrával a perifériámat néha bezavarta, de nem volt vészes.

Ha este hazaér Gábor, megpróbálom a telefonjáról azt a két árva képet, amit készítettünk leszedni, és feltenni. Amúgy merültek a mobiok rendesen, a nézőtér úgy tűnt néha, mintha néhány ezer ember mini bányászlámpával a fejükön nézték volna a műsort. Volt néhány olyan pillanat, amikor az előttünk ülő sor általunk látható egyedeinek mindegyikénél épp egy élesre töltött mobil figyelt. Mindha egy közvetítőfülkében ültünk volna. :-)

(Ja, és a korábbi beírásomban elba....tam, nem az Arénában voltunk...)

Hanna babazsúr

A május 1-i hosszú hétvégén megkaptuk (Bálint megkapta) életünk első szülinapi zsúrmeghívását, és ennek eleget is tettünk május 19-én, ugyanis Erdei Hanna barátnőnk egy éves lett. Amúgy nem csak mi, hanem még Hannán és Bálinton kívül volt ott 3 baba (Emma, Dávid és Szabolcs), és természetesen szüleik, mind Erdeiék baráti- és érdekeltségi körébe valók. :-)

Miután ahány baba, annyi alvási ritmus és éberségi fázis, de azért a tortamindannyian összegyűltünk Hanna köré.

A zsúron a nagyon grilleztek, pontosabban Timi Gábora grillezett, mi meg mint a sáskák ettünk, de nagyon finom is volt minden. Bálint nonstop nyomta du. 3-ig, aztán itthon kidőlt, Hanna is jó háziasszony módjára csak fél órát aludt.

Nagyon jól éreztük magunkat, és gondolkodunk, hogy tudjuk ezen kedves meghívást méltó módon viszonozni.

Az ünnepelt:

Ünnepelt + torta:

Baba-mama-totál:

George

Még a múlt hónapban kijelentette Gábor, hogy tegyem magam szabaddá máj. 23-án, mert elvisz valahova. OK. Megtettem. S hova megyünk? George Michael koncertre!!! Éljen-éljen-éljen. Merthogy nem vagyunk nagy koncertjárók, ellenben zenei ízlésünk egy skála két különböző oldalán jelölhető meg. (Még külön cd-állványunk is van, nehogy keveredjenek... :-) )

Sokszor emlegetem, hogy nekem a mai zene annyira nem (tisztelet a kivételnek), valahol még G.M.-nél lemaradtam, úgy a 80-as évek vége felé, így Gábor szerint kézenfekvő, hogy milyen koncertre menjünk, ha nem az övére, mármint a George-ra.

Egyben obszerváljuk a belülről még sosem látott Arénát is. Várom, jó lesz!

Bük-fürdőn jártunk

Hogy kipihenhessük a május 1-i hosszú hétvégét, illetve a szakdogaírással telt első felét a tavasznak, és nem utolósorban mert volt egy potyó beutalója a családnak, elmentünk a hétvégén Bük-fürdőre, és ma értünk haza. Mivel saját autónk még szervízben, ezért az új autókával mentünk, ami nagyon jó kis járgány.

Érkezés után irány a strand, élményfürdőstül, strandon lángosozásostúl és medencébe ugrálásostúl. Bálint rácuppant a fagyizásra, soha nem próbálta még, de nagyon tetszett neki.

Aztán hétfőn ellátogattunk Kőszegre, sétáltunk és motoroztunk egy hatalmasat, aztán továbbautókáztunk Velemre. Velemen egy igazi, autentikus irredenta üdülőfalut találhat az oda látogató. Az egyes apartman-ház csoportokat a különböző nagy magyarországi vármegyékről nevezték el, a hangszóróból üvöltenek Varga Miki-Demjén-Vikidál-és jó néhány ismeretlen igazán magyar együttes releváns dalai és egyéb művei, teljesen mint az üzemi rádiók lelkesítő dalai a '60-as években. Nem hittem volna, hogy van ilyen itthon. És mégis. Igaz, ha néhány méterrel tovább megyünk, akkor már Ausztriában járunk. Mikor már eléggé magyarnak éreztük magunkat továbbálltunk, és Sárvár felé vettük az irányt, ahol finomat ebédeltünk. Bálint jól megérdemelt délutáni alvása után már nem jutott idő a fürdőre, de a sétát nem hagytuk ki. Megtekintettük Bük-fürdő 3 nevezetességét (természetesen a szállodák után), a helyi nagy-boltot, a buszpályaudvart és a cukrászdát.

Mivel hétfő de. telefonáltak a szervízből, hogy kész a kocsi, ezért ma délelőtt hazaindultunk, Pápára belátogatva. Még a nagy vihar előtt Gábor elment a kocsiért és biztonságosan visszaszolgáltattuk a Picassot is.

Lehet, hogy a május, vagy a mindenhol zöldellő természet teszi, de gyönyörű volt a táj. Kanyargós kis utak, napsütés, család, mi kell még?

Kora reggel Kőszegen: (látszik, hogy a rendes emberek ilyenkor dolgoznak, mert minden kihalt, csak túristák fényképeszkednek a várnál)

Ezen a motoron mindig kell valamit szerelni...

folyt. 2 és sok minden más

A sagank folytatódik, továbbra sincs autónk, de megvan a végítélet: úgy elszállt az elektromos vezérlő panel, hogy egy földi halandó szerelő nem tudja megszerelni, így marad az a megoldás, hogy egy elektroműszerésszel megnézetik, ha ő tud segíteni, akkor jó lesz, vagy ha ő sem, akkor marad még a csere. Előbbi jövő hétre lesz (talán) meg, utóbbi a műszerész sikerétől/sikertelenségétől függően + 10-15 nap, amíg a panelt beszerzik. Mennyi hiábavaló energia, pénz és vesződség mindenki (mi, szervíz, biztosító) részéről emiatt a két f...fej miatt!!!

Ami a jó hír viszont - teljesen más területről, hogy ma du. megyek spiráloztatni a tanári szakdogám, tehát KÉSZ VAN az is!!! Örülünk-örülünk. Egyébként - nem a fényezés miatt- egészen jól sikerült. Egyrészt a témavezetőm is azt mondta (bár nem tudom, hogy ez milyen jegyben fog megmutatkozni), másrészt meg egy nagyon kellemes és inspiráló élmény volt az egész folyamat. Akinek nem mondtam volna még, a Gyermekek Háza alternatív iskoláról írtam, illetve hasonlítottam össze egy hagyományos iskolával. Az odalátogatás és az egész dolgozat jó élmény volt, ha valaki kiváncsi rá, szívesen megosztom vele a tapasztalataimat, mert mindenkinek érdekes lehet, aki valaha a gyerekét iskolába szeretné íratni. De komolyan.

Egyébként megvan a nagy nap, úgy néz ki június 6-án államvizsgázom, bocsánat, záróvizsgázom, úgyhogy ott villog piros betűvel a naptárban a dátum, a felszabadulásom dátuma. Igaz, utána pont egy héttel még kell egy tanári képesítő vizsgát tennem, de az már nem tűnik olyan vészesnek, főleg most, hogy megtudtam, a gyakorló tanításom Egerben jeles (:-) ) lett.

Hogy fokozzam az örömöm van még egy esemény, amiről ma szereztem tudomást, és egy nagyon jó lehetőséget tartogat magában, de erről még később, mert nem akarok semmit elkiabálni, meg sok kérdést hordoz még magában.

Búcsúzóul egy kép, amit Erdei család utólagos engedélyével teszek fel pótlólag a hosszú hétvégei találkáról:

folytatás

Jogos a kérdés :-)

Tehát 16.30 (!) - kor bevágódik a telepre egy BMW-s gyerek (ha belehúzok az első randin, az anyja lehetnék), bár az Ügyvédi óta szeretjük a BMW-seket, különösen a nagyon rövid hajúakat(ugye Bazsi :-) ). Szóval jött, látott és papírozott. Csakis a kocsit szemrevételezte, az egyéb nyűgjeinkkel (trailerezés, bérautó bérlés, stb.) nem foglalkozott, az nem az ő területe.

Egyébként szerintem, bár ez csak feltételezés, ő egy független kárszakértő lehetett (mondjuk nem tudom milyen szakértelem kell ahhoz, hogy beixelje, hogy melyik alkatrésze sérült a kocsinak), mert fogalma sem volt mi hol vagyunk biztosítva, így némiképpen érthetőbb az elhúzódás az időpontban. Gondolom több biztosítónak dolgozik, mikor hova hívják. De ez csak tipp.

Ami a lényeg, hogy ma reggel kis csúszással megjött a traileres, és elvitte kicsi autónkat a közeli Mázsa térre, a Hyundai központba, ahol állítólag estére összes zárcserélnek és behergelik indítható állapotba és talán a műszerfal törött műanyag elemeit cserélik, de majd nyugtával a napot. Mindenesetre úgy néz ki, hogy végre ismét automatizálhatjuk magunkat.

Egyébként a sors fintora, hogy épp a mai napon a szülők is autót intéznek, hónapok hosszú sora alatt kiválasztottak, megtekintettek, megvásároltak és ma elhoznak egy - kérésemre bordó színű :-) - Citoren Xsara Picassot. Örülünk mi is! Reméljük minden okés lesz vele!

Néha egy lúd is tud disznót győzni

Amint írtam, ápr. 28-a hajnalán kicsit megbontották az autónkat. Biztosítónál lejelentettük, ugye arról álmodni sem mertünk, hogy a négyes ünnep alatt egyáltalán a problémánk közelébe furakodnak, de azért azt elvártuk, hogy a múlt héten megmozgassák a fülük botját. Ez péntekre sikerült is, délelőtt telefonált egy hölgy, hogy ő már reeeengetegszer keresett (gondolom sikerült azt a rengeteg hívás arra az 1 órára redukálnia, amikor lent voltam Bálinttal sétálni, mert egyébként mindig volt itt valaki), de hát most már péntek de. van, most már ugyan nem jönnek ki, de akkor hétfőn 11-15-ig itt lesznek kárfelmérni. Meg egyébként is, bevihettük volna a kocsit a Mogyoródi útra, ott felmérték volna a kárt. Ezt meg is tettük volna, ha tájékoztatnak, hogy ezt is lehet, no meg ha az autó beindult volna. No mind1, ok, jöjjenek hétfőn.

Ma hétfő, Gábor itthon marad, hiszen ha jönnek én úgysem tudok velük mit kezdeni. 14.40-kor már kicsit viszket a tenyerünk. Telefon, ugyan hol vannak. Jaaa, hát nem ma jönnének, hanem majd holnap! De ugye erről szólni kicsit megint elfelejtettek. Gábor és az ő kis nyugodt természete a telefonba: Ne tegyék ezt velem, holnapra már a szervízbe vagyunk bejelentkezve (összes zár csere, kocsi immobilizerének és elektromos rendszerének újraboot-olása). Én a háttérbe: Add csak ide, leüvöltöm a haját! Annyit elértünk, hogy akkor beszélnek a vezető szakértővel. (Hogy miért is jó ez nekünk? ...)

Mikor visszahív a nő, már kellően felpaprikázva felveszem én, és szól a kérdés, hogy akkor holnap 9 után mikor is jöhetnének. Elővettem a legundorítóbb ügyfél stílusomat és: Mondja, olyan sok ügyfele van az Allianz-nak, hogy belefér egy elvesztése, mert ha nem jönnek ki ma -mint ahogy 10 napja igazán türelmesen várunk Önökre - akkor egy perrel igazán számolhatnak.

No akkor megint visszahívást igértek. Következőre már Gábor mobilját hívják (gondolták szerintem hogy ez nem volt olyan hülye), hogy akkor mégis kijönnek 5-re. Ráadásul még én érzem magam szarul, hogy a nővel ordítottam, pedig nem őt akartam bántani. Mondjuk azt sem hittem, hogy egy ilyen kijelentés miatt megváltoztatják az álláspontjukat...

Kíváncsi vagyok mi lesz 5-kor, biztos ab start van 20 fekete pontunk, és egy rosszindulatú kárfelmérőnk, aki miattunk nem végezhetett 3-kor, hanem csak pl. fél hatkor. S még nem tudják, hogy a kárigénybe beírunk legalább 3 nap kocsibérlést, amit kénytelenek voltunk meglépni autó hiányában.

Mi a tanulság? Minél bunkóbban és hangosabban üvöltesz annál előbb szabadulnának az embertől?

Hosszú hétvége ismét

Oly jó, hogy ebben az évben ilyen sok hosszú hétvége van!

A gyenge kezdés után gyorsan erőre kaptunk és mivel még autó hiányában sem tudunk a seggünkön ülni, ezért a hétvége ismét menetellel telt.

Szombaton elmentünk Éváékhoz egy jó ebédre és természetese dumára, megcsodáltuk az - ismét - átépített házukat. Milyen szerencse, ha van a családban egy építész! :-) Megint jót tervezett Gyula. Meg megnéztük az új motorokat, amik Bálintnak is nagyon tetszettek, egészen addig, amíg be nem indították az egyiket, mert akkor úgy pucolt el a terepről, mintha kergetnék. Tisztára hangember Nyúl Béla! :-) Jó elhúzódtunk Náluk, ellenben nagyon jól éreztük is magunkat.

Aztán vasárnap kiugrottunk Szentendrére. Az eső többször el akart kapni bennünket, de a végén kikötöttünk a helyi bio-játszótéren, ami mellett éppen az ünnep wursli helyezkedett el. Beavattam a családot a Vé-tech és Re-tech együttesek jogviszonyába, és meg is hallgattuk őket (ki sem tudtuk volna kerülni), ettünk-ittunk, vettünk héliumos lufit (Bálintot kereken 12 mp-ig le is kötötte), örvényeltünk és kisvonatoztunk.

Hétfőn aztán meglepetésszerűen beállítottunk az Erdei családhoz, ahol fociztak a fiatalok, kicsit (nagyot) kotorta Bálint a homokot Hannival, mi meg jót dumálunk és szintén jól éreztük magunkat.

A tanulással nem sokat haladtam, de - vagy talán éppen azért - jó kis hétvége volt, bírnék ilyet 2 hetente elviselni, csak ne így kezdődjön! S mit mondanék, ha még munkába is kellene járnom!

Az U-ovi csapat két üdvöskéje, és edzőik:
Udvarias kisfiúnk előzékenyen elfoglalja Hanna elől a széket:

Az élet Rákospalotán 2.

(előzményeket ld. 2006. augusztusi bejegyzésünkben...)

No, a mai reggelünk kicsit korán - 5 órakor - indult, ugyanis csöngött a vonalas telefon, ébredek, rohanok, X.Y. az újpalotai rendőrkapitányságról (Jesszus, valóra vált az egyik rémálmom, hogy hív minket a rendőrség egy hajnali órán), hogy miénk-e az ilyen és ilyen rendszámú autó. Igen. Akkor fáradjunk oda, mert feltörték. Keltem Gábort, rohan le, és igen, fel van törve. Még jó, hogy a telefonját kivételesen nem hagyta benne...

A ház mellett van egy újságos, az újságos nénivel jóban is vagyunk (itt lakik a házban ő is), és amikor ő hajnalban kinézett az ablakán, mert várta a friss mai újságot, látja az ablakából, hogy ülnek a kocsiban. Ez nem lett volna még baj, de amikor lement az újságkihordó kocsi elé, akkor látta azt is, hogy nem mi ülünk benne. Cselesen - és megjegyzem bátran - feltünés nélkül leadta a drótot a sofőrnek, mintha mi sem történt volna, aki elautókázott, de felhívta a zsarukat. Mindezalatt embereink tovább matatnak, és indítóznak a kocsiban. Zsaruk néhány perc múlva - állítólag - szirénázva meg is jönnek, de a tettenérés előtt fél perccel le is léptek mókuskáink. Valszeg hallották a szirénákat. Lehet, hogy én nem kapcsoltam volna be...

Ekkor találnak meg bennünket az örsről, és indul a jegyzőkönyvezés, stb. Amikor megjelenik a korábbi újságkihordó fiú, és szól a rendőröknek, hogy jöjjenek már, ott sétál a két emberke, el kellene kapni őket. Zsaruk kocsiba be, de nem jön össze nekik, felszívódnak.

Eredmény: Jobboldali ajtózár game over, műszerfal szétb....va (én még meg sem mertem nézni), kábelek lónak, letörve az indítózár, eltört a kormányzár (már ami a műszerfalon belül van), a helyszinelők mindent összegrafitporoztak és még csak nem is vettek újlenyomatot, de a grafitport gondosan lefényképezték, ja, és nem indul a kocsi. A négy napos hétvége kezdetén mindez, amikor szerelőre esélyünk sincs.

Pozitívum: A kocsi megvan. Legalább. Kijelethetjük, hogy nem vittek el semmit, és az még nekünk is talány, hogy miért nem tudták elvinni, pedig egy ideig próbálkoztak. Tipp, hogy van egy olyan immobilizer-e a kocsinak (amiről nem is tudtunk), ami a műszerfalon túl volt cselesen eldugva, és apósom szerint azért nem tudták elvinni, mert ez blokkolta az üzemanyag adagolót kulcs hiányában, és így hiába indítóztak, nem tudták beizzítani. Mint ahogy most mi sem. Szerencsére a CASCO állja az egészet, még ha szívózik is a biztosító (és miért ne tenné), a helyszinelő viszont Gábortól kérdezte, hogy szerinte mekkora lehet a kár... Passz. Majd kiderül, hogy a leírt kárösszeg ténlyeg fedi-e a valóságot.

Mindez úgy, hogy hátul a gyerekülés. Nem mintha autóbb lenne egy olyan kocsi, amiben gyerekülés van, de egyvalamit biztosan indikál. Milyen ember az ilyen? Biztosan nap mint nap történik máshol és másokkal is ilyen - sajnos, de főleg a történet első negyed óráját nem kívánnám az ellenségemnek sem. Másrészről meg véget érhetett volna ez a story rosszabbul is, de végeredményben a kocsi "csak" egy használati tárgy, ennél nagyobb bajunk soha ne legyen. De azért bele tudnék én is mászni ennek a két f...nak a kocsijába és nem tétlenkednék. Viszont az újságárús néninek jövünk egy körrel. :-)

Mamik hete

Múlt héten nagy volt nálunk a forgalom. Hétfőn-kedden anyukám teljesített szolgálatot Bálint mellett, némi Gábor jelenléttel, szerdán én is töltöttem egy kis időt gyermekemmel, csak hogy el ne felejtsen, aztán este megérkezett Gábor anyukája és onnantól ő vette át a stafétát. Csütörtökön ugyanis megint mentem Egerbe. De péntektől aztán már én is voltam.

A keddi órám reggel 8-kor kezdődött, így az 5 órás vonat szolgáltatásait voltam kénytelen igénybe venni. Nem mondom, megveregettem a vállam, hogy hajnali 3.40-kor ki tudtam magam vakarni az ágyból, úgy, hogy éjfélig azért fent prüntyögtem. Olyannyira, hogy amikor du. 3-kor hazaértem, úgy túl voltam pörögve, hogy csaptam egy nagytakarítást a teraszon, mindent letakarítottam, áttöröltem és vigyázba állítottam a virágos ládákat és kaspókat, hogy később beleköltözhessenenk a gyönyörűségek. Ez pénteken Gábor anyukája által meg is történt.

Vasárnap aztán jött Andi-Lackó, beszereztük az Andrea-névnapi ajándékot, és Bálintoztak ők is egy kicsit.

Egyébként ahhoz képest, hogy szinte minden nap más volt Bálinttal, egész jól vette az akadályokat, csak az én lelkem háborog, mert hiányzik, hogy ilyen sokat távol vagyok, de ha itt vagyok, akkor is mindig pörgök valamerre, intézem a dolgom. De ennek is vége lesz.

Illetve már vége is van egy részének, ugyanis tegnap este leadtam a zárótanításomat, jegyzőkönyvbe vették és sikerrel abszolváltam. Azon az órán már nem is izgultam, sőt a hétfő délelőtti óráján nem is volt bent a gyakorlatvezetőm, úgyhogy egyedül garázdálkodhattam. :-)

Sűrű volt, jó volt, még emésztem az élményt, bár sokat nem merenghetek, mert elvileg a hét végéig le kellene adnom a tanári szakdogát, de hát azzal (is) csúszni fogok.

Taní-tani

Megvolt, az, amit szerettem volna már kipróbálni, amitől féltem, amire kiváncsi voltam és amiről papírom lesz. Tegnap életemben először órát tartottam a főiskolán, és úgy néz ki, hogy még tanítottam is valamit. Sokan voltunk ugyan a katedrán, ott volt velem a majré, a frász, no és a természetes lámpaláz, de azért elfértünk.

Tegnap egy tipikus frontális órát tartotam a gyermekvédelem hatósági intézkedéseiről (ugye milyen izgin hangzik?), ma pedig egy gyakjegyes órát a kompetenciafejlesztésről , csoportmunkával és ilyenekkel. A hétfői órán elkövettem azt a hibát, hogy egy ppt-s prezentációt csináltam és amikor előrevetítettem, hogy szép nagy anyag lesz, akkor lecsaptak rám. "Fel lehet-e tenni az anyagot a valami központi cuccra, ahonnan leveszik, mert akkor nem körmölnének most, hanem figyelnének inkább..." Ezt mi anno úgy csináltuk, hogy az óra végén kérdeztük meg a tanárt, legalább végighallgattuk, de hát az már néhány éve volt... Így hát én rávágtam, hogy tulajdonképpen miért ne, ez a lépés a tanárnő szerint bátorság volt, mert így simán káoszba is fordulhatott volna az óra, hiszen az anyag úgyis meglesz, miért figyeljünk? Végül is nem így lett, csöndben figyeltek, de a csönd azért a rendhagyó szituációnak is szólt. Amikor ugyanezt a csoportot óralátogattam, akkor azért ment a duma...

Ma már sokkal oldottabb volt a hangulat, és nem használtam projektort, tanulva a tegnapból. A tanárnő, akinél végzem a gyakorlatot igazán jó fej, teljesen szabad kezet ad, tanácsokkal is ellát, úgyhogy lassan kezdem sajnálni, hogy csak 10 órát kell adni.

Bemutatkozás az Állatkertben

A szombati napunk nagyon produktívan telt. Rögtön 9 órakor ott toporogtam a Copy Generaly József körúti boltjában, és beadtam köttetésre a kicsi művemet. Elkisértek a fiúk is, és hazafelé bekanyarodtunk a Ligetbe, hogy jegyet váltsunk az Állatkertbe. Ennek a momentumnak később lesz még jelentősége.

Aztán Bálint durmolt egy jót, hihetetlen, de még mindig minden másnap igényli a napi két alvást, és utána átmentünk a szülőkhöz, mivel Tibor nap volt. Fini ebéd, ajándék, koccintás és irány ismét a Liget, ahova addigra már simán kitehették volna a "megtelt" táblát. Nem is értem, hogy az én tömegiszonyommal együtt, hogy vállaltam ezt be, de végül is túléltem. Még jó, hogy nem akartunk ott parkolni, mert az halál lett volna.

Na szóval Állatkert, ahol a kasszánál kilóméteres sor, úgyhogy a jegy birtokában 1 perces bejutás után bezsebeltem a családi elismeréseket.

Ugyan bent sem voltak kevesebben, de igazából el voltunk foglalva azzal, hogy Bálintot az állatokon kívül gyakorlatilag minden érdekelte, különösen a korlátok és kerítése drótjai és zsinórjai, és azok tartóoszlopai, így ezzel az erővel kimehettünk volna egy MÉH telepre is... :-)

Egy idő után felhagytunk a "Nézd Bálint, elefánt!" vagy "Nézd, ott vannak a majmok!" figyelemfelhívásokkal, és a magunk szórakoztatására sétáltunk tovább. Csomó mindent átépítettek és építenek most is, így egy rakás állat kimaradt, de hogy hova dugják ezidő alatt a grizliket..., viszont az látszik, hogy egyre inkább arra törekednek, hogy a tigris ne egy 4X4-es ketrecben körözzön, hanem valamelyest kellemesebb legyen a ketrec. Így gyakorlatilag kutatni kell az állatok után, hogy vajon melyik bokor mögött pihen, vagy hol rejtőzködik éppen. De így még kalandosabb.

Egyszóval kellemes kis séta volt.

Bálint érdelődik...

A zsiráf sem elég izgi:

Pihi:
A sok csücsülés után rohangászás a "Noé bárkájában":
No azért a gorilla érdekes volt:

Tadaaaaaaaaaam!

Miközben ezeket a sorokat írom halkan zümmög a nyomtató itt az asztalon, és bár ez sok mindent jelenthet, de jelen esetben azt, hogy KÉSZ VAGYOK A SZAKDOLGOZATOMMAL!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Jaj, el nem tudom mondani milyen jó érzés. Most csak ennyi, mert még ízlelgetem az érzést, hogy nem lebeg felettem ez a feladatmint Démoklész kardja!

Ünnep 2.

Azt mondta a család, hogy nem vagyok normális mert ilyen képet teszek fel Húsvétra, de majd most pótolom egy-két "hagyományosabbal".

Naaaaaagyon jó volt kikapcsolódni ez alatt a három nap alatt. Kezdtük szombaton Félegyházán keresztanyukáméknál, csupa finomat csinált megint Klári (báránypörkölt, sült almás pulyka, és hasonló érdekességek) meg volt sült fagyi (az milyen jó), majd ha valakit vendégül látunk, mi is villantunk vele, mert igazán hálás desszert. S kaptunk meghívást Klári nagy kerek-szülinapi bulijába júniusban. Meséltem már a nagy fájdalmamat, hogy Klárikáék esküvője a szerencsétlen véletlen műve által ugyanazon a napon lesz, mint az Andiék esküvője? Úgyhogy a család megosztja erőit, anyuék Kláriékhoz mennek, mi meg Andiékhoz. De mindenki sajnálja, hogy ez így alakult, nekem meg különösen fáj a szívem. Milyen kár tényleg, hogy az ember néha nem tud két helyen is ott lenni, biztos nagy buli lesz mindkét helyen.

A Húsvétolás vasánap korán Komárban folytatódott, ahol már aznap megvolt a meglepi, de mekkora ám! A Nyuszi illetékes helytartója személyesen hozta az ajándékokat, és úgy döntött, hogy a nagy örömre való tekintettel, marad is. Bálint hirtelen nem is tudta mihez kapjon, az ajándékokhoz, a nyuszihoz, vagy a csokihoz. Azt hiszem a nyuszinak legjobban én örültem, igazi fehér, hatalmas fülekkel és pici piros szemmel. Könyörögtem Apának, hogy légyszi, hozzuk már haza, Andiék úgyis jönnek két hét múlva, addig kinyuszizzuk magunkat, és addig kárt sem tudunk - talán - benne tenni, de Szigor Apu nem engedte. Úgyhogy be kell érni annyival hogy mikor megyünk, mindig megnézzük a leleményes módon Nyuszinak elnevezett házi kedvencet, és a nagypapa drága elvállalta, hogy felneveli.

Ünnep

MINDEN KEDVES CSALÁDTAGNAK, BARÁTNAK ÉS ISMERŐSNEK NAGYON BOLDOG HÚSVÉTOT KÍVÁNUNK! PIHENJETEK ÉS ÉLVEZZÉTEK A JÓ IDŐT!

PUSZI: B&G&B

Júniusra várva

Most, hogy a szakdogám finisel, Húsvét után megkezdem oktatói tevékenységeimet Egerben, és az egész életünk a probléma köré szerveződik, vágyakozva gondolok júniusra, amikor elvileg megpróbáltatásaim véget érnek. Bálint egyértelműen apás lett, ez nem tesz jót a lelkemnek, egyébként is vágyok arra, hogy egy kicsit más irodalmat is olvassak, vagy csak úgy nézzek ki a fejemből. De nem sírok, én akartam így. Azért jó lesz Húsvétkor egy kicsit családozni, és kikapcsolni magam a rendszerből. Egyébként pont Nagypénteken zárul egy 10 napos léböjt kúrám, amit a tavasz tiszteletére iktattam be, kevésbé vallási mint inkább szervezet-tisztítási szándékkal. Így a végéhez közeledve egyre alacsonyabb szinten van az ingerküszöböm, élvezi a család, nagyon...

Bálinttal elkezdtünk ismét játszóházba és daloló órára járni, nagyon élvezi még mindig, aktuális sláger a motor. De minden gyereknél ám, úgyhogy egymás kezéből kapkodják ki, sőt az itthoni motorunkkal is kimerészkedtünk. A játékok között is csináltunk egy kis gyomolást, mert volt olyan, amivel már gyakorlatilag fél éve nem játszott, és a huzogató játékok új értelmet nyertek, mert végre úgy használja őket ahogy szokás, de eddig erre nem volt hajlandó. Kirakós játékokban és labdában is egyre jobbak vagyunk. Egy adag babajáték Olasz Timiéknél landolt, nagyon hálásak is vagyunk érte, és a régi nagy babakocsit is összecsomagoltuk, és egy tuti kis új összecsukhatóval hasítunk, bár már egyre többet megyünk anélkül le. Amúgy játszótér függő lett Bálint, ha autóval elmegyünk egy játszó mellett, és így nem megyünk be, olyan hisztit vág le, hogy rossz hallgatni, űgyhogy kocsival már kerülőúton közlekedünk néha, kikerülve a játszókat. :-)

Néhány kép...

Amikor a fiúk egy tálból kukoricáznak:

A mi kis Húsvéti díszünk:

Duzzogás a homokozóban:

A diploma ára

Mint mondottam volt, az utóbbi időben sok időt töltök a könyvtárban, így alkalmam volt az alábbi dolgot megfigyelni.

Éppen a kis adminisztrációmat végzem, kérem a belépőt az olvasóterembe, amikor egy korombéli lány, megjelenik egy úrral , és érdelődnek egy könyv után, mert hogy a lány a szakdolgozatát éppen most készíti... Nyugtázva a gondolatot, hogy de jó, nem vagyok ebben a cipőben egyedül, el is indulok dolgomra az olvasóterembe, térülök-fordulok, fénymásolok és keresgetek a folyóiratok között, amikor azt látom, hogy az előbbi lány ül az úrral az egyik asztalnál, az úr felolvas, a lány pedig értően bólogat, amikor a felolvasás véget ér békésen konzultálnak egy kicsit és az úr lejegyzetel valamit. Akkor tűnik fel, hogy a két személy között rokoni kapcsolat van, vélhetőleg apja-lánya, és azért jöttek együtt, mert a lány nincs birtokában olyan mértékben a szeme világának, hogy egyedül tudjon könyvtározni. Ha kicsit továbbgondolom, feltételezem, hogy az úr a szakdolgozat konkrét elkészítésében (szövegszerkesztés, stb...) ilyen segítségére lehet a leánynak, mert nem gondolom, hogy a diplommunkáját brei írással adja le... arról nem beszélve, hogy valószínűleg együtt jutottak el a diplomaközeli állapotba is...

Személy szerint megítélnék egy diplomát a papának is, és a lánynak pedig valamilyen különdíjat, no és persze vörösdiplomát, hogy a magyar oktatási rendszer összes tökéletlenségére, esélyt nem adására fittyet hányva ilyen elszántsággal küzd a diplomáért. Megindító volt. És még én sajnáltatom magam, hogy szakdolgozok...

Hosszú hétvége

Miután a nemzeti ünnep nem adott különösebb okot - sajnos - a vidámságra, ezért mi az erőinket apukám születésnapjára koncentráluk, ami többek között szombaton egy Lugas étteremben eltöltött nagyon kellemes étkezésben nyilvánult meg, ami közben gyakran emlegettük Gabiék esküvőjét. :-) És koccintottunk a nagypapa egészségére testületileg. A bélszín tokányt naggggyon, de nagyon ajánlom mindenkinek, aki arra jár, mert egyszerűen isteni.

Ezt a momentumot leszámítva teljes nyugalomban telt az életünk, vagyis én a szakdolgozati oldalszámaimat 25-ről 55-re emeltem, remélem a tartalom minősége is hasonló arányban javult, a fiúk pihentek és csomót játszottak. Vasárnapra ugyan Bálint benáthásodott, követtem a példáját én is hétfőre, de úgy néz ki könnyű lefolyású, mert ágynak nem estünk.

Szerelnek a fiúk...

Az elmúlt hónap

Éppen nézem, hogy ismét elröpült egy hónap, mióta legutóbb a kis családi eseményeinkről beszámoltunk volna. Nem tudom, hogy az idő miatt-e, vagy mi miatt, de ez a január-február úgy elszállt, mint egy pillanat. Most volt szinte szilveszter...

Az elmúlt hónapban egy rakás családi ünnepet ültünk, először Bálintoztunk, aztán Gábor apukájának is volt születésnapja, de azzal még adósak vagyunk, bár mi már koccintottunk az egészségére, aztán Gábor nagyszülei is 81 évesek lettek és mindenki örömére nagyon jól vannak.

Igaz csak március első hétvégéjén jutottunk el Komárba, de akkor igyekeztünk mindenkit - aki ott volt :-) - felköszönteni.

Bálint okosodik, nap mint nap mutat valami újat, amiről eddig még csak sejteni sem véltük, hogy tudja, ahogy Móni csoporttársam mondaná, valahogy látensen manifesztálódnak nála a dolgok (:-) ): egy bevásárlás után korrekten mindent elpakol a helyére a spájzban, mindenkit instruál, hogy mikor mit kapcsoljon be-,ki-,össze és egyáltalán, és mikor a sétából feljöttünk úgy sorol be a csaphoz kezet mosni, hogy közben még arra is jut ideje, hogy gondosan felhúzza a pulcsi ujját, nehogy vizes legyen (hogy ezt ki mutatta neki.... én a nagyira gyanakszom...). Szóval a gyerek, a szülei minden lustasága ellenére sinen van.

Gábor jön-megy, pörög, ügyintéz, egyszóval nem sokat látjuk, de amíg azt látom rajta, hogy ez így jó Neki, addig én is örülök.

Én személy szerint minden szabad bitemet a szakdogámra "áldozom", reggel az az első gondolatom és álomra is a szakdogával hajtom a fejem, cikáznak a gondolataim, hogy mit lehetne még hova írni és kétnaponta megyek könyvtárba. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem tudnék helyette bármi más programot elképzelni, de akkor sem mondanék igazat, ha az állítanám, hogy nem élvezem. Igen is, lehet ebben örömet találni, meg ugye az sem ártott volna, ha korábban észbe kapok, mert azért akkor több időm lett volna elmélyülni az irodalom rejtelmeiben, de hát én már csak így élek. Ja, a doga témája: TANÓRAI DIFFERENCIÁLÁS. Amióta szóba került, már többen kérdezték, hogy ő fiú-e vagy lány, és eszik-e vagy isszák, de akit majd érdekel egyszer megbeszéljük. :-)

Végezetül néhány kép:

Bálintozás:
Csimpaszkodás: Pancsolás:

Nőnapi köszöntés:

Mókusvakítás

A dolog onnan indult, hogy Gábor egyik megrendelőjéről kiderült, hogy óvodát igazgat és működtet a szomszédos Zuglóban. Nosza rajta, ha már úgyis ez most nálunk slágertéma, akkor mi lenne ha obszerválnánk az intézményt, mert a 2008 őszi (!!! nem írtam el, 2008) kezdésre már csak 3-4 hely van, úgyhogy gondolkodjunk csak gyorsan. Azt tudtuk, hogy magánovi, és hogy mennyi a foglaló. Alavetően szerintünk egy magán ovi és az "állami" v. önkormányzati abban különbözik, hogy az előbbi színesebb meg szagosabb, meg több lehet a játék, és - remélhetőleg - egy óvonőre kevesebb gyerek jut.

Elmentünk, megtekintettük, nagyon helyesek, meg aranyosak voltak, minden csoporton átráncigáltak minket, pedig alvásidő volt (hogy miért akkorra hívtak... ?), kiderült, hogy van angol (hol nem...) meg úszás havonta és egyéb fakultatív programok. Aztán bátorkodtam megkérdezni, hogy az a bizonyos összeg, amit hallottunk, mint díj, az milyen intervallumra vonatkozik. Akkor leesett a tantusz, hogy az bizony nem fél évre, mint ahogy én az gondoltam,... hanem egy hónapra. Nem szeretem, ha mindenen rajta van az árcédula, és tudom, hogy valaki mennyiért vett valamit, legyen az akármely terméke vagy szolgáltatása a világnak (biztos annyiért vette, amennyiért neki adott pillanatban megérte annyiért), de szerintem szemen szedett pofátlanság egy ötszámjegyű összeget kérni (ami mellesleg 6-ossal, vagy 7-essel kezdődik). Itt nem arról van szó, hogy ki tudja-e az ember fizetni avagy sem, hanem, hogy mi az ennyi? Gondolom a rezsi, meg az óvonénik fizetése, no meg persze a profit. Ha minden egyes du. más különórára küldöm a gyereket hétköznapokon, még akkor sem ennyi...

Ezt az összeget abban az egy esetben tudom elfogadni, ha van pl. egy egyedül álló szülő (mindenféle nagyszülői segítség nélkül), aki sokáig és sokat dolgozik, és szeretné a gyerekét biztosan jó helyen tudni. Nem hiszem, hogy csak ilyen gyerekek vannak ebben az oviban, vagy bármelyikben, mert mint megtudtuk egyre több az ilyen. A kínálat sosincs kereslet nélkül.

Így hát ugyanezzel a lendülettel felhívtuk a körzeti önkormányzati ovit, ahova egyébként is zöld utunk van (arról nem beszélve, hogy még én is oda jártam anno), mert oda tartozunk, és megnyugtattak, hogy mindenféle túljelentkezés ellenére minket fel fognak venni. Mármint Bálintot. Nem utolsó sorban az az ovi egy sétányi távolságra van, így nem is kell járművel elközlekedni oda. És ha netántán úgy látnánk, hogy ingerszegény lenne a környezet, akkor még mindig megpróbálhatunk itthon kompenzálni. Így legalább nem érezzük azt, hogy jó pénzért megvásároltuk az óvonénik gondoskodását, hanem reméljük, hogy Bálint vevő lesz az ottani légkörre és stílusra, ami viszont nem pénz kérdése.

Kirschner Bea emlékére

Az STS-nél segített nekünk francia interjúkat készíteni Kata barátnőmet helyettesítve. Kedves, normális és segítőkész volt. Nem is ismertem őt igazán. Évek óta nem is hallottam róla már, így villámcsapásként ért a hír, hogy néhány nap múlva temetik. Másfél évig küzdött a kórral, és mikor egészségessé nyilvánították, az ellenőrző vizsgálaton derült ki, hogy több tucatnyi áttét a májában, és hetei vannak az életben. 33 éves volt.

Mit lehet ilyenkor mondani? És tenni? És egyáltalán. Miért nem tettek már valamit ez ellen? Mi az értelme ennek? Mi a garancia? Az a kurva igazság miért odaát van?