Március 30-án, azon a napon, amikor kb. fél év kihagyás után először bekapcsoltuk a TV-t olyan célzattal, hogy hír/tudósítás/breaking news-t tekintsünk meg, fogadást kötöttünk apukámmal, hogy meg fog-e történni az, amit mindenki elvárt.
Én, aki soha semmilyen gyülekezésen nem vettem részt, sohasem értettem ezeknek a pszichológiáját, illetve azt, hogy akik elmennek ilyenre, milyen drive vezérel, ugyanis egészen addig, amíg nekem mindig volt valami dolgom olyan alkalmakkor, amikor történelmet lehetett volna csinálni. Hol tanultam, hol tanultam még egy kicsit, hol dolgoztam, aztán gyerekeket neveltem és ha ezek egyikét éppen nem csináltam, akkor leültem olvasni. De biztos én vagyok megalkuvó.
Ezt csak azért írtam, mert ültem pénteken este a híradó utáni "riportnak nevezett óborzalom" után romjaimban és asszem először éltemben le voltam sújtva a politika által. Tán még az a mondat is nem elhagyta a számat, hogy "Menjünk innen Gábor a picsába!" és még apámnak is jöttünk egy pezsgővel.
De aztán hétfőn este koccintottunk egyet Pali bácsi egészségére - mert apu betartotta a fogadás rá eső részét, hiszen rettenetesen sok hurcolkodástól és szervezéstől mentett meg bennünket.
De azért a péntek estéért jövünk még egy pezsgővel...
