Körkérdés

Gábor kérésére teszem fel a kérdést a kedves ide látogatóknak:
- Vajon kinek a feladata mosás előtt kiüríteni a zsebeket, illetve a nadrágra karabinerrel ráaggatott tokokat ??????????????????????
Igen, a válaszokra én is határozottan kíváncsi vagyok.

Az egyszeri lány esete a mobilmosással

Ma volt az a nap, amikor kimostam Gábor mobilját.
Mondjuk várható volt, hogy bekövetkezik, mert az egyel korábbi adagban (jelzem sötét adagban) kimostam egy papírzsepit... ahogy szoktam.
Aztán bevágtam ezt, és mivel Gábor még mindig nem üríti ki a zsebeit szennyesbe tétel előtt, én meg még mindig nem vagyok hajlandó átvizsgálni a zsebeit mosás előtt (elég a gyerekekét és az enyémet), hovatovább elég nekem a mosás-szárítás-hajtogatás-vasalás-elpakolás által határolt mozgalmas területen tenni-venni, így bent maradt.
Nyitom ki a dobot a program lejárta után, hát mi néz szembe velem pont az ajtó nyitása után?
A sim-kártya működik, a telefon kuka, mondjuk kárnak nem kár érte....

Reméljük sohasem lesz akkora a tévé mérete, hogy beférjen egy nadrágba..., illetve remélem a GPS fél tőlem.

Születésnapok 2011 szeptember

Mivel az agysejtjeim gyakorlatilag 90%-át leszívja a munka, a maradék a gyerekekre és az elégséges háztartási szolgáltatásokra megy el, ezért nem írnék túl sokat. Idén szeptemberben sem lettünk anyukámmal fiatalabbak, de legalább úgy határoztunk, hogy a születésnapjainkat a Gerbeaut-ba ünnepeljük, úgysem voltunk ott már nagyon régen, meg egyébként is. Felkerekedtünk hát egy kicsit korzózni. 

Csupa finomságokat ettünk, és nézve az árak színvonalát egy gombóc (4dkg) fagyi 700 Ft (sic!) volt, úgyhogy mondtuk a gyerekeknek, akik a megrendelt két gombócból alapból egyet meghagynak, hogy na most van az, hogy mind egy szálig megeszik, mert különben vacsora sincs.... :) Nem ették meg amúgy, mert ők még pont szarnak ilyenre, de én egy ilyen csodát ettem (Gerbeaud kehely), de Gábor Eszterházy kelyhe és anyu somlói galuskája is nagyon-nagyon finom volt.

Aztán sétáltunk egyet a korzón, csináltam fényképet is:

Mondtuk apunak, hogy vegye már át a gépet, hogy én is rajta legyek egy képen, de vigyázzon, mert jön a 2-es villamos, és ne az legyen már a háttér a Vár helyett.... :)

És aztán megismételtük a képet, hogy végre legyen egy olyan, ami éles és mindenki oda is néz...

Még szerencse, hogy nem léptünk bele.... :)

Háttér

Tudom, hogy sovánka, de legalább a hátteret változtattam, bizonyítandó, hogy legalább járok erre én is. Néha. :(

Certo-buli

Egy ideje fenyegetem a kollégákat, hogy úgysem ússzák meg, hogy eljöjjenek hozzánk és jól megtekintsék összes termeinket, mert úgyis annyit fárasztottam őket azzal, hogy mi, mikor és hogyan készült, hogy egyszer csak júliusban, egy hirtelen ötlettől vezérelve javaslatot tettem arra, hogy mi lenne, ha nálunk tartanánk a nyári névnap-szülinapokat. 

Úgy tűnik, hogy nem mondtam nagy hülyeséget, mert ötletem elfogadásra került és ki is tűztük a dátumot, szabadságokat és egyéni kéréseket is figyelembe véve, arról nem is beszélve, hogy Judit kartásnő mindenórás státuszát is belekalkuláltuk (a végén kiderült, hogy majdnem az utolsó pillanatban volt tényleg, az ő szempontjából egy héttel sem tehettük volna arrébb, mert addigra neki már irány a szülészet), a lényeg, hogy majd mindenki el tudott jönni, ami velünk együtt pont 18 embert (+ 2 kiskorú) jelentett és egyben debütált kicsiny otthonunk befogadóképessége tekintetében, mert ennyi ember nálunk még sohasenem. Jelentem elérte a határait. :) Hovatovább az én teljesítőképességem is, és ha nem jön a nagyon drága Zsuzsi kolleganő és anyukám sem segít be, és még Gábor is pörgött, akkor nagyon komoly károkat szenvedett volna el az este, de látszólag senki sem maradt éhen, sőt, olyat is hallottam, hogy néhányan még talán jól is laktak :)

Utólag már látom, hogy hol voltak rések a pajzson, amiért 1000 bocsánat, de az orbitális hibákat azért elkerültem, mondjuk ha este 10-kor, kezemben 13 pezsgőspohárral nem ütközöm frontálisan a vitrinajtóval akkor egy pöttyet megkönnyítettem volna a saját életem, de így is túléltük. :)

Íme egy csoportkép, ahol egy új kollegína kivételével mindenki rajta van és ilyen is ritkán van, hogy így egy kupacban, ennyien: (plusz egy saját gyártású kiskorú, aki a teljesen érdemtelenül megkaparintandó tortaszeletére vár)

Gyerekszáj 2011. augusztus

Grétu: Cúna vad Bádint!
Bálint: Nem baj Grétuss, Te sem vagy szép!

:)))))))))))))))))))

A Princen mi is kint voltunk ám

Amint a táborral végzett, csak hogy nehogy megszűnjön az állandó ingereltetés, Bálint leutazott Piri mamiékhoz, úgyhogy mi egy-gyerekes szülőként bátrabban cincogtunk.

Niki drága hathatós segítségével, meg a hírre, hogy jön Prince, idén (is) sikerült eljutni a Szigetre és jóság volt. Mert sikerült korán bemenni és nem a tömeggel nyomulni, meg jól körbenézni és alapozni, megy úgy érezni a csít egy kicsit.

Aztán az is frankó volt, hogy egy órát várhattunk, plusszban, de Gábor szerint pontosan 7-kor fog kezdődni...

Majdnem... Pedig tényleg nagy élmény volt fél Skandináviát magunk mellett tudni, akik már magukról nem tudva örvényeltek körülöttünk, meg ültek bele saját kajájukba és már nem voltak szomjasak...

Jött ez a fiú aztán, muzsikált a népnek, de nagyon, tényleg elhiszem, hogy ennyi hangszeren játszik és még a zenekarát is zenélni tudó emberkékkel rakja tele, egyszóval, na jó, egy mondattal, tudnak showt csinálni. Mondjuk úgy egy óra után már mindkettőnk ott ficergett a "jó, jó ez, de menjünk már máshova is és inni is régen ittunk", úgyhogy egy kis lélekmelengető után átbicikliztünk a Világzenei színpadra, ahol a a Petőfi, opárdon az MR2 szimfonikusai és magyar pop-rock előadók összehangszerelt duettjeik mentek folyamatosan és egyöntetű véleményünk alapján ők még jobbak is voltak, mint a nagyszínpadon a műsor. De tényleg. Mondjuk én két általam soha nem hallott együttes előadásai alatt kürtős kalácshoz álltam sorba, de legalább a Budapest Bárra, Ruzsa Magdira és Caramellre visszaértem és kulturáltan szórakoztam. 

Amúgy sokan voltak, láttunk sok-sok celebet is, de végén sajnos én csalódtam, mert leesett, hogy a nulladik napon a sztárfellépőn kívül nem sok minden történik, éjfélkor a sátrak és a kisebb színpadok üresen tátongtak és csak az egyes szórakozóhelyek szeletelő zenéje és a kajáldák nyomták, de azért kihúztuk éjjel fél háromig, amikor még a taxi levadászása is nagy kaland volt, bár szerintem az összes taxivállalat összes kocsija, legalábbis aminek a vezetője élt és mozgott, ott volt a környéken, vagy épp fuvarba el v. oda.
Két észrevétel: 1. ez a sziget már nem Az A Sziget, ami volt akár 10 éve is, vagy csak mi öregedtünk.  2. jövőre (ha lesz ilyen) nem kettesben megyünk. Mert imádjuk egymást (és egyre jobban :) ), de oda azért kell a buli. Ha meg kettesben akartunk volna lenni, akkor akár itthon is maradhatunk volna, mint picsadrágán szórakozni. Mert ugyan nem fáj, de semmmmmmmilyen szempontból nem volt az átlagmagyarhoz szabva a szolgáltatások árai. Igaz, hol vannak már az átlagmagyarok?
Fénykép csak a karszalagról van, az meg nem olyan érdekes.

Sporttábor 2011

Nos, ott tartottam, hogy elment a mi elsőszülöttünk a sporttáborba, Ákossal felszerelkezve, mert úgy azért bátrabbak vagyunk, továbbá azzal a drive-al, hogy 6 évesen azért csak kellene már tudni úszni, mert Alexa (unokatesó) még csak 3, de már úgy úszik, mintha mindig ezt csinálta volna és milyen mázli, hogy a gyerek hiúságára még hatni tudok. 

Hétfő reggel szépen fel is sorakoztunk a gyülekezőhelyen, ahol napirend ismertetés után elhagytuk a terepet és ezzel bekerült Bálint egy közegbe, ahol már nem tudtam kontrollálni az eseményeket és legjobb tudásom szerint is olyan dolgokat műveltek, ami gyermek számára hajmeresztő, mint pl. víz alatt tartózkodás, netántán úszás, merthogy ott vizes lesz a füle és a feje minden óvintézkedés (sapka, szemüveg, stb.) ellenére. Nem is jártam nagyon messze az igazságtól, mert a délutáni kontrolltelefonom után megtudtam (máshonnan nem is, mert Bálint továbbra sem mesél túl sokat viselt dolgairól a nem velünk töltött időkből), hogy a 18 gyerekes fiú-lány táborozóból ővele külön foglalkoztak (ez így maradt a tábor végéig), mert a többiekhez képest azért vannak/voltak lemaradásai a vízi közegben való jártasságban, és tulképp. egész jó, hogy vittük, mert ha tovább húzzuk maradandó lett volna a víztől való tartása... Úgyhogy kaptunk egy tábor áráért egy magántanárt, de cserébe gyermek nem fél víztől, tud bugyborékolni és sétálni a víz alatt és ezt majd még folytatom, mert lesz folyománya egy másik bejegyzésben. 

Egyik nap a táborral elbicikliztek Vácig (Gödről), ez ugyan nem nagy táv, de ilyet még velünk sem csinált, és az utolsó nap egy orbitális tapasszal tért haza az állán, történt ugyanis, hogy elkirándultak Királyrétre, ahol bementek egy Bálint állítása szerint nagyon sötét (ezt úgy illusztráltatta, hogy befogta a szemünket és azt mondta, hogy na ilyen sötét volt : ) ) barlangba (hol van KirányRÉTEN barlang, tudja valaki?), ahol simán lefejelt egy kiálló sziklát és ha kicsit nagyobb a szikla vagy egy kicsit jobban érkezik akkor bizony varrni kell, de ezt még kihagyta, viszont varunk még a mai napig van és lesz is szerintem. 

Ezek voltak Bálint kalandjai a sporttáborban, ja és számtalan horzsolás és ütődés, de végre kezd egy kicsit rosszfiúsan kinézni a drágám. 

Képek nincsenek, mi nem voltunk vele, a tábor árában úgy tűnik nincs benne, hogy néhány képet adjanak. Amúgy a tábor lebonyolításától kicsit sem vagyunk elájulva, a meghirdetett programok feléről már az elején kiderült, hogy nem lesznek, meg a hozzáállás is egy pöttyet flegma, de az legalább biztos, hogy szeptembertől kell valamilyen alkalmatosságot keresni, ahol azt a megszerzett kis tudást nem felejti el és nem úgy fog vízben viselkedni, mint akinek a fogát húzzák....

Bálint szülinap 6 = rendezvénysorozat

Az elmúlt héten szabin voltam, hovatovább 24-én ugye Bálintunk is betöltötte a 6. évét, így amikor is múlt hétvégén vázoltam az eljövendő hét eseményeit és programjait Gábor halkan megjegyezte, hogy ez azért már egy komplett rendezvénysorozat... 

Ez így ebben a formában nem igaz, de azért volt tényleg inger, és nagyon de nagyon jó volt ilyen sokat együtt lenni az aprónéppel, kicsit el is kényelmesedtem és szívesen lehúznék még néhány hetet így itthon...
Először is megünnepeltük ugye a születésnapját, délben szűk családi körben, volt áhított roller, meg matrac, hogy végre egy méretű legyen az ágykerete a matracával és ne a gödörből kelljen kipecázni őt éjjelente, meg játékok meg ilyenek. 

Örülünk: 

Délután aztán jöttek Timiék összes gyermekeikkel és Gabiék Zsófival, úgyhogy ismét elmondhatta magáról Bálint, hogy ez hölgykoszorúban ünnepelt. 

Idén sikerült azzal a szép hagyománnyal felhagyni, hogy hátulról/oldalról/hülye szögből fotózzuk gyermekünket, így készült egy-két frontális kép is, íme:

 (azért jövőre még a nagykést is megpróbáljuk kivenni a képből... :) )

Az első csoportkép:

A születésnapja után, hétfőn mindjárt azzal nyitottuk a hetet, hogy elmentünk az Aquawordlbe, merthogy már nem is tudom mióta nyúzza vele a fülünket, hogy oda kellene elmenni - ismét, és micsoda jól lehetne ott csúszdázni - ismét, így alkalmat teremtettünk rá, hisz idén úgysem megyünk nagy nyaralásra (kicsire sem), legalább egy-egy napot lecsípünk így magunknak a pihenésből. Korán is érkeztünk, ami szerencse, mert így Bálintnak volt ideje kb. 9-14-ig (kivéve ebédidő) kb. 150X, de inkább 180X lecsúszni a csúszdán, én már nézni is elfáradtam, de ő nem, így kisportolta magát a medence lezárása előtt. Akit érdekel, hogy miért zárták le a medencét, majd mesélünk... Amúgy rengetegen volta, és mivel az idő nem a volt valami fényes ( hét többi napján sem), beszorult a jó magyar és sokan voltunk kis helyen, ennek minden szépségével együtt, nekem pl. minimum kétszer kellett megharcolnom saját nyugágyamért, de felszívtam magam és nem hagytam!
Itt még a pizza is finomabb

Ugye hogy szép? Mármint a gyerek

Következett aztán néhány nyugisabb nap, ami minden különösebb izgalom nélkül, jaj bocsánat, bunkerépítéssel telt, mert gyermekek felfedezték, hogy ők olyat is tudnak, meg sétáltunk meg együtt voltunk, én rekreálódtam, értsd elmentem fodrászhoz és körmöshöz, úgyhogy szép is lettem természetesen, illetve péntekre elinvitáltuk Hannát és Lilit, akik el is fogadták a meghívást, úgyhogy biztosítottunk egy kis kimenőt az Erdei család nagykorúinak, merthogy előző héten meg Bálintot sóztuk a nyakukba egy napra, hadd lássák, hogy a fiúkkal sem fenékig tejfel...
A szombati nap úgy került be az előzetes feljegyzésekbe, hogy a "meglepetés" napja, de a dokumentáció már a végére a "talán mellényúlás" kategóriába sorolja az eseményt, ugyanis elkövettük azt lépést, hogy jegyet vettünk a Verdák 2 3D vetítésére. Bálint előtt sikerült egészen a mozipénztárig titokban tartani, és jól levideózni az örömöt a hír hallatán. A film kritikáját nem fogalmaznám meg már, ahogy elnézem megtették sokan és alaposan helyettem a neten, kár hogy én sem hagytam fel azzal a jó szokásommal, hogy a kritikát - elkerülvén a befolyásoltságot - csak a film után olvasom el, merthogy ebben az esetben legtöbb helyen azt írják, hogy 10 év alattiakat ne nagyon programoztassuk el erre a filmre, mert csalódni fognak. Ha még csak csalódott lett volna Bálint én boldog lettem volna. De sajnos félt, aggódott és aznap éjjel saját verejtékében remegve talált rá az apja, úgyhogy nem vicces. Két nappal az esemény után úgy tűnik javult a helyzet, bár azóta gyakorlatilag csak arról beszél, nemhogy nagy követ, hanem egy sziklát dobtunk a kis állóvizébe, egyem a kis szép lelkét. Pedig én jót akartam. 

S végül levezető gyakorlatként vasárnap délután vendégül láttuk egy játszóházban Bálint ovis csoporttársait a születésnapja alkalmából, mármint azokat, akik nem nyaraltak vagy üdültek vagy elutaztak vagy  valami más miatt nem tudtak eljönni. Azért így is összejöttek a gyerekek 8-an és hihetetlen felpörgést okoztak a közegben, Bálint csatakos volt fél óra után, viszont boldog és mi kell ennél több. Ja az, hogy a Gréta megkapja azt a kaját, amiért nyúl, különben balhé. Még ez is megvolt.
Érkeznek a meghívottak és az ajándékok

 Amikor kikérdezem az aprónépet a világ dolgairól (Gréta balján Áko, a nagy szerelem kékben)

 Tortáznak

 Apja fia

 és a mi kis falósejtünk, de imádom :)

Így ezután a hét után már szinte gyerekjátékként nézünk szembe egy úszó- és sporttáborral, ahova Bálintot neveztük be Ákos barátjával, mert mégiscsak hülyén néz ki, hogy 6 évesen nem tud úszni, és ha csak egy csepp víz éri a fülét hisztirohamot kap, ja és még befogott orral is képes fél perces fulladásos tünetet produkálni vízbeesés után, úgyhogy épp ideje, hogy valaki bevezesse az úszás világába. Azért aggódok egy kicsit, hogy fog ez elsülni.... egy hét múlva referálok

Keresztelő

Szóval ott hagytam abba legutóbb, hogy március volt. Hopp és már el is telt a március, legalábbis a képek tanulsága szerint, merthogy csakis úgy tudok valamelyest visszaemlékezni arra hozzávetőleges pontossággal, hogy közben lesem a képeket, mert különben már fogalmam sem lenne, hogy mi mikor és egyáltalán.

Így most a képek ott tartanak, hogy április eleje, amikor is kedvenc unokahúgomék kislányának, Julcsinak volt a keresztelője Esztergomban. Mivel a fényviszonyok sem odakint (brutál köd), sem a templomban (azért ott mégsem), sem pedig az étteremben nem tették lehetővé (vakuzni meg csak ne már egy fél éves szemébe, akinek kisebb gondja is nagyobb annál, hogy nekünk pózoljon), szóval pont az ünnepeltről nem csináltunk fotót, de ezt majd sürgősen pótoljuk.

Elmentünk tehát Esztergomba, Konkolyék hagyományos keresztelőhelyére, jól is voltunk tartva, kedves emberekkel beszélgettünk, mi kell még? És Isten éltesse Julcsit keresztelője alkalmából még innen a távolból is.

Grétus és a Saturday night. :) 

Ádám anyukája és saját szülők:

Timinek

Ez a bejegyzés Timinek dedikálva, aki felhívta lankadó figyelmemet, hogy talán-esetleg-mégiscsak kellene írnom ide. Most írok. :)
Meg az apukám is mondta, hogy illene, úgyhogy most szabi alatt ígérem - magamnak is - hogy posztolok.

Köszi a türelmet. ;-)

Nyár

Most kihagynám a miért nem írtam ilyen sokáig bekezdést és mindjárt a közepébe csapok.
Ez egy márciusi kép, ami bizonyítja, hogy a mi gyerekeink már akkor milyen jól felkészültek a nyárra.

Ezen a képen meg Grétu teniszezőnek álcázza magát.

 Itt azon ritka pillanatok egyike, amikor nyugiban játszottak egymás mellett.

Királyrét majdnem

Ha már ennyire menésben voltunk, akkor két hétre rá, a március 15-i hosszú hétvégén elmentünk Királyrétre is, hamár. Viszont az idő túlságosan is jó volt ahhoz, hogy más honfitársunk is ne gondolja ezt, így az eredeti terv, hogy akkor majd Kismarosról kisvasúttal megyünk fel, az enyhén szólva is dugába dőlt, merthogy még a pótlólagosan beállított vonatról is fürtökben lógtak a jó magyarok, úgyhogy maradt az, hogy felautókázunk és onnan sétálunk. 

Így is lett, kisebb harcok árán le is parkoltunk és nyakunkba vettük a hegyet, kellően vigyázba állva azelőtt a tény előtt, hogy szent családunk fennállása óta először kirándul négyesben úgy igaziból hátizsákkal, meg erdőben meg ilyenek. Nagyon jól bírták amúgy az aprónép, Gréta rendületlenül ment, mintha fizetnének érte, Bálintnak is csak egy nagyobb bot kellett a boldogsághoz, amivel csapkodhatott és kaptathatott. Volt erdei szendvics-ebéd és kulacsból tea, hazafelé pedig cukiban fagyizás és sütizés. 

Tényleg jó volt.

A séta elején:

Bálint a befagyott (!) horgászót előtt, amit egész végig próbált kisebb-nagyobb fa/kő darabbal betörni, mindhiába:

(Ja, meg hogy tulképp focizini indultunk a rétre, de ez nem jött össze, mert a Nagyrétig végül nem értünk el)
Ebéd utáni teázás:

Gratis Gréta:

Irány Horány!

Tudom szar egy szójáték, de hát ez van, mostanában ennyire futja az agyamból.

Elérkezett a tél vége és minekünk annyira mehetnékünk volt, meg Bálintnak is beígértünk egy kompozást, úgyhogy elindultunk, bár fogalmunk sem volt hogy közlekedik és meddig, de ennyi játéktér kell... Persze az orrunk előtt ment el, de legalább Bálint megtekinthette testközelből az eseményt. A következőnél már mi voltunk az elsők, úgyhogy tudtunk fotózgatni is.  

Aztán amikor átértünk a Duna túlpartjára, pontosabban a szentendrei sziget déli csücskére, akkor meglepően semmit nem találtunk, bár február végén egy üdülőfalunál ez talán nem nagy vétség, gondolom egy nyári hangulat más itt, amikor a hekkesek is kinyitnak... Hekk, a híres dunai hal. :)

Szóval úgy döntött a családi tanács, hogy akkor irány észak és a legelső lehetőségnél el a szigetről, így minő meglepő kikötöttünk Vácon, ahol Bálint elnavigált minket a Váci Csokizó-ba, amit mi Svájci csokizónak kerestünk, így érthető módon nem is találtunk, de mivel az utód már volt itt a nagyszülőkkel, ő tudta. 

Ettünk finom sütit, ittunk finom kávét és még a gyerekek is legeltek a játszó részen. 

Várakozunk a finomságokra:

Igen, azt majdnem mind megette, almatorta volt fénykorában:

Játszó: 

Alaptörvény

Ma, mikor a Magyar Köztársaság sírján táncoltak én is új alaptörvényt vezettem be önhatalmúlag és visszavonhatatlanul, bár nem hiszem, hogy az én klaviatúrámat elárverezik.  Nem is hagynám. Egyszóval a mai naptól olyan kiskorú, aki 24 órán belül Panadolt/Nurofent/hasonló társaikat vett magához, akár gyógyulási, akár prevenciós jelleggel nem jöhet hozzánk, viszont én vagyok annyira demokratikus, hogy ez a törvény a saját gyerekeinkre is vonatkozik, vagyis ők sem mehetnek sehova félig göthösen.

Részletek később, amúgy Húsvét eltelt, volt már jobb is, sok-sok eseménnyel, amiben volt jó is...

Február végi Zalázásunk

Miután jól kifürdőzték magukat a gyerekek átautókáztunk Komárba, ahol sajnos nem jó hírek fogadtak, mert Gábor apukáját valami brutál vírus leterítette, és ha azt mondom, hogy leterítette,akkor nem túlzok, mert én Jóskát, amióta ismerem, nem volt fekvőbeteg és az is van már vagy 10 éve. Olyannyira elkapta őt a gépszíj, hogy a kanizsai kórházban kötött ki, ahol infúzióval egy kicsit feljavították a dehidratáltságát és 5 lónak való antibiotikummal ellátták, ennek ellenére elég cudarul volt a hétvégén ami onnan kiderült, hogy fogyott vagy 10 kilót a betegség végére és tényleg feküdt, ami nála már eleve fura.

Így ennek megfelelően az erre a hétvégére datált szülinapozás, a dédik és papi szülinapjának megünneplése visszafogott volt, de Andi tortái megint nem voltak rosszak.

Az idő sem nagyon kedvezett, mert igen rendesen fújt a szél, azért a fiatalokat nem akadályozta meg ez a tény abban, hogy elzarándokoljanak a Kis-Balatonhoz és megnézzék a kilátót és a hidat.

A puszta ördögfiókája:

felértem!

 

Bálint a rengetegben

Még mindig nem fázom

Február végi áztatásunk

Nem tudom miért pont februárra csúcsosodik ki ez nálunk, de addigra már kellőképpen unjuk a telet, meg mehetnékünk is van, de úgy tűnik mi ilyenkor mindig elindulunk valamilyen áztatóhelyre. Még tavaly nyáron megígértük Bálintnak, de jól nem is tartottuk be, de akkor most irány Zalakaros, ami tulajdonképpen a legkézenfekvőbb választás, tekintve 7 km-es távolságát Zalakomártól. 

Időben el is indultunk, mondanom sem kell talán, hogy aprónép egy másodpercet sem aludt odafele, volt is aggódás bennünk, hogy hogy bírják a strapát, főleg a legkisebb, de úgy tűnik csak programot kell a fenekük alá tenni, a fáradtság huss, elszáll. 

A fürdőruhába kerülés izgalmai után (tekintve a "családi" öltöző 2 nm-ét tényleg izgalmas volt), amikor Bálint már egy perpetum mobile egy helyben ugrálás állapotában volt (újabban ez a öröm fokmérője) letelepedtünk a gyerekmedence mellé, ahova végre a szülőknek is be lehetett menni, ellentétben más fürdőkkel elég béna módon. 

Medencéből ki, medencéből be, medencébe be, medencéből ki, ebédelés, medencébe be Bálint, Gréta elindította a futókáját, ami azt jelentette, hogy a pihenőszékek körül tépett ezerrel, mint egy kilométer-hiányos. Nem lehetett leállítani, s csak az szabott gátat a tempójának, hogy a néhol csúszós padló egyik kicsi pocsolyája miatt perecelt egy alaposat, pontosan becsúszva az éppen arra portyázó úszómester bácsi lábai elé, aki szerencsére fel is szedte a padlóról, na de senki ne higgye, hogy 10 perc és egy kis babusgatás után nem ugyanezt a műsorszámot folytatta. Bálint ehhez képest csak gyakorlatilag feláztatta magát nyakig, úgy kellett kilapátolni a medencéből. Mi nagyok ugyan egy rövid időt tudtunk csak magunkra fordítani, Gábor szaunázott egy kört én meg élmény-fürdőztem egy adagot és ennyi, éljen az ifjúság.

Az élet császár-kisasszonya:

Na jó, néha megpihent.

Vigyorikám:

Malacka

A minap Grétus a vacsoraasztalnál valamely szörcsögő hangot hallatott, hovatovább ráküldött egy öblös büfit, jeleztem az illemet még nem nagyon vágó másodszülöttnek, hogy "De egy kis malac vagy!" Erre ő:

- NEM, Gjéta

Farsang nekünk

Néhány hétre rá, ahogy túléltük Bálint farsangját, mi nagyok is kaptunk meghívást egy kedves ismerősünktől, Dr. Hevér Judittól egy farsangi buliba, amit nem átallott még specifikálni, vagyis filmes jelmezbe illett megjelenni. Nesze neked.

Nekem nagyjából megvolt a koncepció, bár egészen a buliig vacilláltam két ötlet között, de végül kisütöttem, hogy az amerikai Szabadság szobornak öltözöm, ha már jó régen egyszer hazahoztam azt a szivacs tiarát, azzal a céllal, hogy majd egyszer amerikai Szabadság szobornak öltözöm. És igen!!!!! Mert ennyire előrelátó okos lány vagyok én, ütögettem én a vállam, már majd leszakad.

Gáborral voltunk nagyobb bajba, pontosabban ezt így nem mondanám, mert a buli előtt 2 órával még javában autót szerelt, nehogy már kizökkentse őt valami őgömbségéből.

De aztán eljött az a pontja az estének, amikor nem húzhatta tovább a döntést és anyukám (!) egy hirtelen ötletétől vezérelve magára próbálta alant említett pókember jelmezt, amit úgy adtunk el végül mint a kiöregedett pókember, aki már csak árnyéka önmagának.... Mi jót röhögtünk rajta amikor összeállt a kép, merthogy a maszkot még hátrafelé is vette fel Gábor és a legnagyobb meglepetésünkre a jelmez antree-ja is sokkalta ütősebbre sikerült, mint ahogy azt hittük volna, úgyhogy innen is köszi anyukám az inspirációt.

A reinkarnálódott Pókember jelmez és Liberty:

Gabó ütős Szörnyellája és Judit amazon Xénájak,

Ezen kívül volt még Mini egér, Audrey Hepburn, Charlie és a csokigyárból Mr. Wonka, Aliz csodaországból, királyok és olajsejkek, és nem utolsósorban kellemes és figyelmes vendéglátás.

Farsang 2011

No vágjunk bele.

Előre leszögezem, hogy én már gyerekkoromban sem szerettem a farsangot, értem én, hogy miért találták ki, de szerintem baromság, de biztos nincs helyén vagy fordítva van, vagy egyáltalán nincs beszerelve ez a chip nálam.

Szülőként meg pláne csak a gombóc áll a gyomromba tőle, mert látom a gyereken, hogy hajánál fogva rángatja elő kínjában, hogy mi is legyen és nem érzem (egyenlőre) a buli részét nála. Az eddigi produkcióink.

Pinochio Bölcsi: törökbasa - kapott jelmezzel

Kiscsoport: Bálint (értsd Bálintnak öltözött be, legalábbis ezt mondta, amikor a jelmezbemutató volt és kérdezték, hogy miért nincs jelmeze)

Középső: Ezermester

Tavaly megfenyegetett bennünket, hogy idén FAVÁGÓNAK (!) öltözik (honnan vesz ilyet? még életében nem látott favágót..), ami jelmez szempontjából pont a középsősnek felel meg, azzal a kivétellel, hogy a szerelődoboz helyett egy gyerekbaltát/fejszét (és igen, van ilyen, múltkor láttam, majd megállt az ütő bennem) kellett volna a kezébe nyomni, de azért erről lebeszéltük. Úgyhogy előhúzta az adu ászt: akkor leszek PÓKEMBER! Még csak nem is látta a filmet, viszont tavaly pont elrekesztették a bejáratot a csoportban a pókembernek öltözött gyerekek, úgy tűnik a kreativitásra még gyúrni kell...

OK, legyen pókember, már csak jelmez kell. Mondanom sem kell, hogy az utolsó boltban találtam és szó szerint minden egyes forint fájt, amit kiadtunk érte, mert jó buli ez, csak kicsit drága azért az egy óra mókáért, amíg rajta van, de ugye nálunk gyereknek lenni frankóság. 

Vicces, mert a farsangot megelőző este tartottunk egy főpróbát, a jelmezt mint ha rá varrták volna, minden klappolt, Bálint mégis feszengett benne. Ez a feszengés másnapig eltartott és határozottan rossz volt nézni a közönség soraiból, hogy mint a szarógalamb totyog benne, mikor az összes többi utód önfeledten ugrabugrál és örömködik. Volt aztán műsor, zenés-táncos, meg rágcsázás, meg tejszínhabevő verseny és ivólé hörpintő verseny, úgyhogy összességében egész jól eltelt, de az idei kisze-bábú égetést kihagytuk már az apjával, viszont nélkülünk is megtartották.

Főpróba:

Élesben és bizonytalanul. Vagy mégsem?

A végére megtalálta pókember-identitását, ha még vagy két órát tart a buli tán a falra is felmászik, de ezt szerencsére már nem vártuk meg... Mindazonáltal van egy eladó 138-as pókember jelmezünk, hacsak nem tudom két év múlva Grétust rávenni, hogy öltözzön spider-girlnek.

 

Elmaradásban, de nagyon

Tulajdonképpen nem is tudom hol kezdjem, mert annyi minden történt az elmúlt hetekben, de nekem a gépem leöngyilkolta magát egy székről, s csak most került vissza, előtte meg nem volt időm írni, szóval volt bajom, viszont a lényeg, hogy ismét megpróbálom utolérni magam, és ismét írogatni ide, szerencsére a fényképezőgép hű asszisztenciája a lustaságomnak, mert írni ugyan nem írok, de fényképezni fényképezünk legalább, így esélyünk van néhány dologra a forgalomban visszaemlékezni...
Kezdetnek nézzünk egy kis háttérváltoztatást, merthogy ha még elmaradásban is mint én, de a tavasz is ideérkezett végre.

Gyerekszáj megint

Bálint néhány hete kapott a judó-cuccához egy kulacsot, mert edzés végére azért rendesen leizzadnak általában, és mindig azzal fogadott, hogy "Szia anya! Hoztál inni?"
Úgyhogy beruházásra került A kulacs, természetesen kellő marketingmunkával megtámogatva, miszerint "Bálint ez egy IGAZI sport kulacs, ilyenből csak az igazi sportolók isznak, ha nagyon jót edzettek." Volt öröm, használja is, ha kell, ha nem, és mit talál mondani a minap? Egy edzés után, amikor már a vacsoránál a maradék folyadékot facsarta ki a céltárgyból, azt kérdi: "Anya, mi is ez? Egy sportköcsög?"
:))))))))))))))))))))))

Konyha projekt 1.

Nem tudom, hogy írtam-e már (de tudom), de volt nekünk, pontosabban a háznak egy előző tulaja, akire még mindig őszinte, leplezetlen és mély megvetéssel és méreggel gondolok, mert ennyire tetű embert ritkán hord a hátán a föld, mi mondjuk pont bele is botlottunk, mit botlottunk, bele is tenyereltünk, no de ez az én belső vívódásom a mai napig, viszont legalább új szava járásom lett, mert ha valami elromlik/megromlik a környezetemben, akkor már használom "az ennek sanyi" szófordulatot, amit asszem Gábor anyukájától hallottam először, de így, hogy most már negatív töltetű lett a Sanyi név, igazán jól érzem is magam a használatakor.

Mai példabeszédünkben erről a baromarc azon cselekedetéről lesz szó, hogy hogyan lehet a házam eladása után is gecin viselkedni az új tulajokkal, de őszintén hiszem, hogy van valahol a cybertérben egy olyan lista, ahova felírják az ember jó és rossz cselekedeteit, mert ha van ilyen, akkor azért a sok rosszért, amit ez az ember a környezetével tesz úgy megveri az Ég, hogy azért fog könyörögni, hogy bárcsak bottal verték volna....

A lényeg a lényegtelenségben (ez csak Neked Apukám!), hogy birtokbavétel előtt 2 db héttel nekem egyszer csak beült az agyamba annak a fájó kérdésnek a feltétele, hogy a konyhabútort (designed and produced approx. in 1982) ugye még csak eszükbe sincs elvinni, mert ugyan tüzifának sem használnám szívem szerint, de amíg nincs számolatlanul sok százezrünk arra a nem kis méretű konyhának rendbetételére, addig célnak megfelelne. 

Mindig mondtam, hogy lottóznom kellene, mert ismét sikerült fején találnom azt a kurva nagy szeget, merthogy nem, ő úgy gondolta, hogy az bizony kell neki (mint kiderült nem saját használatra, hanem eladásra...), de mivel az adásvételiben erre nem tértünk ki (ki az atyaég gondolta volna, hogy kell, mint ahogy a villanykapcsolókra és a küszöbökre sem tértünk ki, és tulképp még azokat is elvihette volna), szóval ezt nem írtuk le papírra, úgyhogy nem tudtunk mást csinálni (tudtam volna, csak azt a törvény bünteti és még van két kisgyerekünk, akit fel kell nevelni), minthogy nyeltünk egyet és kapkodtunk fűhöz fához, fűzfa hegyen lakó Varjú Varga Pálhoz, pontosabban az Erdei családhoz, akik ismét kihúztak bennünket a slamasztikából, amibe gondosan belehúztuk magunkat. Kölcsönadták nekünk a konyhájukat és így vált lehetővé, hogy ne a földről tálaljunk és még sütőnk/kerámialapunk is legyen. Soha nem fogjuk tudni ezt a cselekedeteket eléggé meghálálni, de rajta leszünk. 

Nem akartam én erről ennyit beszélni, de most úgy felhúztam magam, hogy adok egy sorszámot a bejegyzésnek és folytatom majd ha visszajön a humorom.

Rácz Timi szülinap

Kedvenc gyerekkori barátnőm 30 valahány lett, így mivel ez nem volt szokása az elmúlt években, most csinált egy szülinapi bulit. Jól el is mentünk, meghúztuk a fülit és vittünk ajándékot, könnyed táplálékot, Toffee ízesítésű kontyalávalót (buktunk is rá, mint gyöngytyúk a tak...ra - onnantól hivatalosan is az a konyak a kedvencem) meg sok jókívánsággal is elláttuk a leányzót.

Nagggyon jó kis társaság verődött össze, mindenki egy külön karakán világ, mondtam is Timinek utána, hogy ego egy barátaid vannak külön-külön is, de így egy kupacban sok dudás volt, úgyhogy ez sincs biztos véletlenül, hogy ilyen barátokat vonz be. :) Mondjuk a többségével találkoztunk Timiék esküvőjén, de hát az olyan rég volt már, meg ugye a közeg sem ugyanaz.

Mindenesetre mi külön-külön is és egyben is jól éreztük magunkat, a fényképezőgép természetesen itthon maradt megint, de ezen már nem is csodálkozunk, viszont nagyszerű ötletet loptunk a szülinapostól, miszerint nagyon jó kis mártogatós ételeket lehet készíteni egy ilyen összejövetelre, úgyhogy már éltünk is az ötlet adta lehetőségekkel, de ezt majd egy későbbi posztban. 

Innen kívánunk Timinek boldogságos szülinapot még egyszer és természetesen várjuk, hogy a sikerre való tekintettel megint menjünk gyűlni fent nevezett társasággal.

Pont én kellek, meg gondolom sokan mások

Vicces, mert éppen akkor, amikor azon gondolkodom, hogy leszedem magamat az IWIW-ről, tekintve amúgy sem ezresekben mérhető ismerőseim rohamosan apadó számát (sohasem fogom elérni a 400 ismerőst, pedig nagy terv volt...), egyszóval, amikor én is menekülök a süllyedő hajóról, akkor kapok egy érdekes levelet. 

Miszerint egy fotós a kollégáival a képeimet nézegetve (?! WTF) behívna egy fotósorozat elkészítésére (szigorúan nem erotikus képekre - itt már röhögtem), merthogy PONT az én karakteremnek megfelelő figurákat keresnek a mit tudom én milyen divatlap címoldalára, úgyhogy lenne egy versennyel egybekötött fotózás. Bla-bla.

Először azt hittem ez egy vicc. Aztán második gondolatom az volt, hogy rajtam kívül, még sokaknak kiküldték (hátha lesz találat) ezt az egyébként korrektnek tűnő, referenciákkal zsúfolt levelet, illetve, hogy megírom ennek a mókusnak, hogy azért ne legyenek illúziói, az IWIW képek azért már nem a közelmúltban készültek, továbbá még ha az nem is derül ki a képekből alapos szelektáló-munkámnak köszönhetően, azért barátok közt szólva is volna a stábnak dolga a profilommal és ha abból valami szépet ki tudnak hozni, akkor én kérek elnézést. 

Egyébként a fotózás meghirdetett időpontja nekünk még jó sem volt, mert elutaztunk, ja, és van egy most már zöldből sárgába váltó monoklim is, külön nekik intézte a gyerek, úgyhogy ezt így mind a nyakába is zúdítottam, csak hogy sejtse, hogy nem adom azért egykönnyen az irhám. 

Még választ nem kaptam, pedig körmöt rágva várom, hogy címlapkarrierem beinduljon, ugyanis egyik rejtett vágyam volt, hogy egyszer majd valaki odajön az utcán, hogy az én arcom az, ami kell, és hop-hop egyszer csak valahol a nemzetközi porondon találom magam... :)

Addig is, amíg ez várat magára, megyek kimosok egy adagot a gépben és megvarrom a büdös kölke tréningjének a térgyét, amit kb. huszadszorra koptat ki az oviban...

Zsepi

Árulja el már nekem valaki, hogy mosás közben miért mindig abba k...a sötét adag ruhába ragad bent egy zsepi? Ez valami rossz karma vagy csak én állítok fel összeesküvés-elméletet a pzs köré?

Ákos-Blanka szülinap

Amióta mi ebben a kis városkában lakunk, igyekszünk az összes lehetséges módon gyökeret verni, ki-ki a maga eszközeivel, én többek között a gyerekeket is felhasználom és aljas módon ajánlgatom fel neki, hogy nyugodtan hívjon el csoporttársakat nálunk játszani, mert azt tapasztaltam, hogy azért nem dübörög a szociális élet, de lehet, hogy csak még mi nem kaptuk el a csapást. 

Így jött hozzánk el Ákos, a csoporttárs először és azóta csatlakozott hozzá Blanka is, aki szintén a csoportba jár idéntől, és az elmúlt hetekben egy egészen kellemes kölcsönös keresztmeghívásos együtt-játszásos alkalomsorozat alakult ki, mondhatni kölcsönös a szerelem, mert amióta először volt nálunk Ákos, Gréta többször fennhangon keresi "Áko-t" (a Karácsonyunk konkrétan Áko fél percenként emlegetésével telt el, már az apja is majdnem felháborodott, hogy azért álljon meg a menet, mégiscsak másfél éves a leányzó...), illetve Blanka is kifejtette, hogy ha a bátyja nem lehet a férje, akkor majd lesz a Bálint. :)

Így telnek a hétköznapjaink, amikor is kaptunk január végére egy kedves meghívást Ákos-Blanka szülinapjára, mert nem sok idő van a két dátum között és így együtt tartották, és nekünk is ez volt az első olyan szülinapi meghívásunk, ami nem házhoz volt, hanem egy külső helyszínes zsúrra egy gyorsétterembe, aminek egyébként a többi ilyen vendéglátóipari egységhez képest egész jó gyerekdühöngője van.

A szülinap minden kellékét adják, hagynak nekik teret, és terelgetik őket, bár azért megvan a maguk kockasága, de tulajdonképpen azt a célt, amire kitalálták ezt a 2 órát, teljesen jól lezongorázzák.

Az égi manna:

 Tortára várva és duzzog, mert nem ülhetett a két szülinapos közé, akinek a közös tortája így is elég kihívást jelentett, hogy ketten két gyertyát, de egy tortán :)

A szülinaposak:

 Éneklünk:

Fülig csokitortásan:

Félszegen (ritka pillanatok egyike) az őrjöngő közepén:

HOBO reload

Február 12-re, kedves barátunk és kedvenc volt főnököm, Hegedűs Éva kerek szülinapi bulijára voltunk hivatalosak, úgyhogy az eseményt megelőző napokban fel is hívtam, hogy akkor megyünk, leszünk és egyáltalán. Erre Éva viccesen kérdi, hogy "És láttátok, hogy elintéztem, hogy a HOBO koncert átkerüljön más napra?" "Nem. Mi van, mi történt? Nem hallottunk semmit" Kis nyomozás, és kiderült, hogy a kis huncutnak azért nincs ennyi hatalom a kezében, de ami igaz, az igaz, a nagy dátum előtt egy nappal is kitűztek egy koncertnapot, mivel vitték a jegyet, mint a cukrot a népek, így irány a jegyiroda, nosza akkor mennnnyünk mi is, ha már.

Jegy beszerezve, esemény várva, bár túl sok felkészülési idő nem volt rá, mert aznap vettük meg a jegyet, amikor este mentünk. 

Sok mindent tudnék írni (és fogok is, ne aggódjatok), de azt hiszem ez volt eddigi életem legszürreálisabb élménye. Azt mondtam Gábornak, hogy elmegyek, szívesen, de küzdőtér kizárt, ha oda akar menni, akkor én nem tartok vele, legalább annyi örömöm legyen, hogy ülök. Így aztán kikötöttünk a színpadtól talán a legtávolabbi ponton, mondjuk néznivaló úgysem sok volt, a hang meg oda is bőven eljutott. (Megjegyzem akár le is mehetett volna a küzdőtérre, mert nem volt elzárva.) Beültünk, elkezdték, én néztem, hallgattam, figyeltem, hátha egy számnak talán a refrénje beindítja valamely szinapszisát az agyamnak, de semmi. Úgyhogy ültem, és azt éreztem, hogy álmosodom. Nem tudom, hogy az ücsörgés, az oxigénhiány, a koncert előtt belapátolt gyors vacsora vagy a percről-percre növekvő unalmam generálta-e az állapotot, de egyszerűen olyan álmosság jött rám, ami még a terhességeim első három hónapjában sem fogott el soha, pedig akkor nem volt olyan pozíció és szituáció, ami kizárta volna, hogy el tudjak aludni. Csukódtak le a pilláim, így meghoztam azt a döntést, hogy a mellettem lévő széken úgysem ültek, odahalmozom a kabátjainkat, és csendben meghúzódom, hátha akkor senki sem veszi észre, hogy álmosodom. A következőket, ha bárki (akár Gábor is) kérdi, letagadom, mert bizonyíték nincs rá, de annyira jól sikerült a rejtőzködés, hogy sikerült elaludnom. Pontosabban úgy fogalmazom, hogy folytonossági hiányok álltak be az emlékezetemben, így gyanítom elaludtam, pedig amikor ez történt egy kivételesen jó unplugged rész jött, ami asszem még tetszett is... Aztán hip-hop már véget is ért a koncert, hazamentek a zenészek

Mondanom sem kell, hogy Gábor ezen besértődött, hogy én milyen lelombozó vagyok, és hogy tudok ilyet csinálni, meg egyáltalán minek jöttem el, ha közben szenvedek. Na, itt gurították el a pöttyöst nálam, mert ez egy sokkalta régebbi vitánkhoz vezet vissza, amikor is nem is tudom mikor, az Első Emelet csinált egyet az "álljunk össze és zenéljünk megint, no meg persze keressünk vele" koncertjeikből és jeleztem igényemet, hogy akkor talán el is mehetnénk rá, tudván, hogy boldog legénykorában voltak az együttestől kazettái (!), mi több az én ELSŐ kazettám is a walkmanomba is egy Első Emelet koncertkazetta volt. Erre ő kifejtette, hogy ő nem nagyon jönne, és hogy is várhatok el őzeneiségétől ilyen bűntettet. Erre volt az én lépésem az, hogy 1. "Elmész Te a picsába!", 2. ha Neked lenne egy olyan koncert, ami szívednek és lelkednek fontos, de én ki nem állhatom az előadóját, FEL SEM MERÜLNE, hogy nem megyek el Veled, hiszen az fontos Neked, így nekem is, még ha bele is döglök. Erre gondoltam most példát statuálni a fentiekkel, mármint a jelenlétemmel és nem az alvással. Bár mondjuk volt még annyi töltete a dolognak, hogy TÉNYLEG kíváncsi voltam Grózner Gábor HOBO szeretetének okára és mechanizmusaira, úgyhogy a kíváncsiság is munkálkodott, még ha rosszul is sütötte el magát a végén.

Két dolgot jegyeznék meg még. 

1. Szerencsére nem csak én lomboztam le Gábort az este folyamán, hanem a koncert is, mert hazafelé azon fanyalgott, hogy volt némi főpróba érzete az egésznek, jó párszor elcsúszott a zene és az ének (bocsánat, szöveg) egymástól és voltak számok, amik komplett szétestek, viszont a boldog tudatlanságban, amiben én élek ez nem jött át, úgyhogy ezt sem megerősíteni sem cáfolni nem tudom. 

2. Halvány emlékeimben kotorászva rá kellett jönnöm, hogy Deák Bill Gyulánál én már 15 évvel ezelőtt sem értettem, hogy mit énekel, viszont ez most is így volt, pedig az elején még a fenekemmel is figyeltem, és próbáltam követni, úgyhogy van ami nem változik. 

Bocsánat, még egy dolog. Izgalmas lenne, hogy ha fenti eseményeket Gábor tolmácsolásában is elolvashatnánk, mert bár a blog felett az uralmat átvettem, szerény közösségünk mindig szívesen veszi, más nagy volumenű írótársak reflektációit, merthogy akár hiszitek, akár nem, amikor még Gábor udvarolt nekem (vagy valami ilyesmi volt), akkor nem ritkán kaptam Tőle verseket és prózákat, amiket az almárium mai napig őriz és várja, hogy érkezzenek még művek... :) No a lényeg, hogy vicces lenne azért egy másik verziót is hallani, csak hogy ne maradjunk egysíkúak és ne mindig csak én pofázzak a közös élményeinkről.

Monokli

Történt a mai nemes nap, vagyis Bálintunk névnapja hajnalán, hogy a szokásos reggeli ébredezés során, amikor különböző sorrendben, de megjelennek gyermekeink az ágyunkban, hogy drága elsőszülöttünk fogta magát, és az anyján 8, vagy szerintem 16 napon túl gyógyuló sérülést okozott.

Van ugyanis az ágy támlájánál nálunk egy kb. 10-12 cm mély szabad "pult" rész, amire előszeretettel pakolunk mindenféle dolgokat, de leginkább könyveket, zseblámpát, és mindenféle hasznos és haszontalan kütyüt, ami a kezünk ügyébe akad. Nos, gyermek éppen erről a részről kívánt levenni egy nem is olyan kis könyvet, a dokumentumhűség kedvéért a "Jelenbe zárt múlt" címűt. Bár jelen esetben sokkal inkább érdekes más paramétere a könyvnek, mint hogy a címével foglalkozzunk, merthogy sikerült a könyv gerincét, pontosabban annak végét/sarkát az ő éppen ébredező, de még félálomban lévő szülőanyja szemhéjára, illetve szemére ejtenie. Nem is tudom melyikünk sírt jobban, én a fájdalomtól, Bálint a zokogó anyjától és a zavarodottságtól, talán mondanom sem kell, azt hittem, hogy ott szarok be és ráadásul még meg is vakulok, de szerencsére a kezdeti ijedtségen túl csak kb. egy óráig könnyezett a szemem, bár jegeltem, és estére egy egészséges kis lilulni kezdő monokli alakult ki a jobb szemem körül, s egy kicsit meg is van még dagadva.

Ezek után a névnap reggeli püntyörgés és köszöntgetés elmaradt, és kivételesen a reggelit is minden nyöszörgés és követelődzés nélkül levezényelte Gábor és eltávolította drágaságomat a környezetemből. 

Kezdek félni tőle. :)

Ráadásul ahogy most kinézek, nehéz lesz elhitetni az emberekkel, hogy nem ver az uram, mert délután ki kellett menni embertársaink közé és nem kis mennyiségű púder segített abban, hogy olyan állapotba hozzam magam, hogy a felületes szemlélődő számára ne tűnjön fel, de egy szűkebb szűrőn már nem menne el a külalakom magyarázat nélkül.... :)

Bálintok

A minap mentem a nagyobbikért az oviba (csodálkoztam volna, ha a kicsi is ott van...) és hallom hazafelé (azon a 13 mp-es úton), hogy így kis-Dominikozik, meg úgy nagy-Dominikozik. Tudom, hogy idéntől van a csoportjukban egy másik Bálint is, úgyhogy gondoltam rákérdek, hogy:

"- S mondd csak Bálint, a csoportban a másik Bálinttól hogy különböztetnek meg? Benneteket is úgy hívnak, hogy kis-Bálint és nagy-Bálint?" Erre ő halálos komolyan:

"- Igen, és még MÁSKÉPPEN IS NÉZÜNK KI."

:)))))))))))))))

Hobóckodás

A gépezet beindult, s nem volt kérdés, hogy megúszom-e HOBO-t. Nem volt kecmec, de így is kívánja a rendszer, hogy adjuk meg mindenkinek azt, amit óhajt. Tehát nyomban az előző koncert után Gábor példátlan érdeklődésről tanúbizonyságot téve kikutatta, hogy mikor lesz A búcsúkoncert, mert ugye az lett volna a cél, de mivel ez a dátum (az Égnek hála) egybeesik egy kedves barátunk szülinapi bulijának dátumával és amire abszolút hivatalosak vagyunk, így az kiesett, de lelkesedését nem törte ez ketté, rákerestünk más előadásokra, így jutottunk a Circus Hungaricus előadáshoz, ami egy egyszemélyes performance egy kamaraszínházban, így alapvetően mások voltak az elvárások. Jegy megrendel, esemény várva...

Mivel én tényleg semmit nem tudok Földes László munkásságáról az őszinte érdeklődéssel jelentem meg, mondhatni akár egy szűzlány, ha-ha. S azt kell hogy írjam, nagyon kellemeset csalódtam, mind zeneileg, mind tartalmilag. Annyit tudtam, hogy nem egy na-na-na-na a szöveg, hanem ott kell lenni a szeren, figyelni minden sorra, ez be is jött, de azért még egy olyan átlagembernek, mint én is fogyasztható volt. Az egyetlen diszharmóniát okozó elem az volt, hogy én együgyű vagyok ebből a szempontból (igen, biztos más szempontból is), én vagy hallgatok egy zenét, mert élvezem, vagy hallgatok egy prózát/verset/művet, mert át szeretném gondolni. Nem vágom, de szerintem ezt a két dolgot más agyfélteke irányítja, és nálam idegi összeköttetésről még csak hírből sem hallottak ezek a részek, úgy tűnik. Úgyhogy egy óra után én már agyilag lemerültem, de nagyon jó volt, sok-sok új inger ért és még az is megfordult a fejemben, hogy csak bele kellene hallgatni majd otthon egy albumba, mert katartikus élmény volt. Biztos látta is ezt az emberem, mert levezető gyakorlatként elvitte agykicsavart párját egy könnyű vacsira, ami szintén nagyon frankó volt. Köszi Drágám!

Szilveszter 2010

Az úton Timiék felé kiszámoltam, hogy idén jubilálunk, vagyis 5. alkalommal (Gábor: "ismét egy érdekes adat") töltjük együtt a Szilvesztert az Erdei családdal. Merthogy tavaly ők hozzánk, így mi idén oda, bár ez csak 29-én ratifikálódott, merthogy a fiúk még aznap is nagyon dolgoztak együtt, úgyhogy csak reméltem, hogy használhatóak lesznek Szilveszterkor. Azok is voltak, bár hozzá kell tegyem, hogy Gáborom Szilveszter napján gyakorlatilag délután 3-ig ágyban volt pihenvén az előző esti munkazáró bulit... Égett a pokol...

No a lényeg, hogy ismét jót ettünk, ittunk, mulattunk, a gyerkőcök is kegyesek voltak hozzánk, dumálhattunk, és tulképp akár bevalljuk, akár nem, lekéstük az éjfélt, már a Himnusz is letelt, amikor mi elkezdtünk pezsgő ügyben érdemben tevékenykedni, de nem is ez a fontos, hanem, hogy tudunk egymásnak sok jót kívánni, mert van feladat idénre is jócskán, s mi más kell a magunkfajta rendes, gondos és szorgalmas embereknek. :)

Kép annyira sok nem készült, mert nehéz akkor jókat fotózni, amikor az összes kiskorú az új ajándék felé görnyedve vadul játszik, és ugye a kép kedvéért nem vegzálná őket az ember, de azért a fürdéskor sikerült jókat kattintani, továbbá felhívnám a figyelmet, hogy a víz mesterségesen ilyen kék, de lehetett volna piros is vagy ki tudja még milyen, mert Erdeiéknél még ilyen is van, úgyhogy majd még azokat is letesztelnénk. :)

Ezen a képen például, aki nem tudja, hogy melyik gyerek melyik alomhoz tartozik, annak megadjuk a megfejtés kulcsát, a kellemes napbarnított bőrűek nem a mieink, azok a hóka fehérek. Hiába a kerti medence áldásos hatása. :)

Ezen a képen pedig Grétus einstandolta Lili kedvenc ékszerét és lecsapott ismét a hintalóra. 

 Ezt a képet meg csak imádom, mert végre engedte a haját elcsittcsattolni: