Nos, teszek egy halvány próbálkozást a blog újraélesztésére, reméljük összejön.
A NAGY HÍR az lenne, hogy úgy néz ki, hogy a szeptember 11-ről 12-re virradó éjjel a szülők az ÚJ HÁZBAN aludtak, tehát hivatalossá vált, hogy beköltöztek. Ezt 12-én, anyu névnapján meg is ünnepeltük, koccintottunk a régóta tartogatott arany pezsgővel, amitől aztán nagyon aranyosak lettünk és próbálunk igazodni a merőben új szituációhoz. Azt beszéltük Gáborral, hogy lehet, hogy ennyi idősen (és határozottan fiatalosnak nevezném a szülőket!!!) nem biztos, hogy belevágtunk volna ekkora horderejű műsorszámba, de szerintem nekik is az utolsó pillanatok voltak, amikor még bírták kvázi meghülyülés nélkül. Azért voltak pillanatok, amikor főleg anyu a kiborulás és az üvöltés szélén állt, de azzal nyugtattam magamat és őt is, hogy egy építkezés sehol sem fáklyás menet, és lehetne rosszabb is, de végül is kiböjtöltük, ott vannak, igaz még kupiban, de ez már csak a finomhangolás. S én még azt hittem a múlt esztendő volt a nehéz.... Egyébként érdekes, hogy majdnem napra pontosan egy éve (szept. 5-én) vettük birtokba a házat, úgyhogy még ez is alkalmat adott egy kis koccintásra.
Úgyhogy most mi is egy kicsit mozgolódtunk a házban, átfunkcionáltuk a gyerekek szobáit, szétültettük, pontosabban szétfektettük őket, mert bármennyire is frankó ötletnek tűnt, hogy egy szoba lesz az alvásra és ruhásszekrény tárolásra, egy pedig csakis a játékra, nem működött, mert legtöbbször zavarták egymást az alvásban, piszkálták egymást, hol az egyik, hol a másik nem tudott aludni, s így csak a hiszti volt. Csinosítunk, bútorokat vettünk/veszünk még, és még és még, látszólag sosem lesz elég belőlük, pedig már idáig is vettünk eleget, Gábor állandó jelleggel bütyköl, rak össze, szerel, javít és épít mint egy nagyon jó szaki. Apropó még nem is írtam, hogy amúgy teljesen szét vagyok ájulva tőle, mert több, horror árajánlat után felszívtuk magunkat és úgy döntöttünk, hogy megcsináljuk anyuék konyhaszekrényét. Én bevállaltam az adminisztrációt és anyagbeszerzést, és segítettem a kezdetekben, de a fizikai munka dandárját apukám segítségével Gábor csinálta és valami gyönyörű lett. Biztos vagyok benne, hogy ha egyszer elfogynak a kémények, akkor ezzel kellene foglalkoznia, mert van türelme hozzá és valami csudaszépen dolgozik. Nagyon büszke vagyok rá!
Itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy az elmúlt egy éves segítségét megköszönjük az Erdei családnak is, akik nélkül jó pár fokkal nehezebben tudtunk volna néhány dolgot megoldani. Az elmúlt hónapok folyamán helyes kis barterezések folytak keresztbe kasul, de tényleg olyanok nekünk mint a jó keresztszülők, mindig ott vannak és segítenek a kis mókusoknak.
Továbbá innen a szomszédból kívánunk a Farkas családnak nagyon sok örömet és boldog percet az ő kis házukba, aztán nem sokat szidni a nyugati szomszédokat, mert átmegyünk ám!!!
