Üdvözlet

EZÚTON KÍVÁNUNK NYUGALOMBAN, DE AZÉRT ÉLMÉNYEKBEN GAZDAG KARÁCSONYI ÜNNEPEKET ÉS KÍVÁNJUK HOGY A JÖVŐ ÉVBEN MINDENKI KERÜLJÖN KÖZELEBB AZ ÁLMAIHOZ ÉS A VÁGYAIHOZ!!! 

MI AZON LESZÜNK!

33 év

A blog szerkesztőjében felírtam pár címet, amiről akarok írni, széééééépen lassan haladok vele, mi tagadás, már mindjárt elérjük az októbert, de azért a szeptembernél még egy kicsit elidőznék, pontosabban összekötném a két hónapot, amikor is vala a mi szülinapunk. Előbb az enyém, aztán a Zuramé.

Betöltöttük mi ezt a bizonyos 33. évet, és minden Isten káromlás nélkül szeretném azt kijelenteni, hogy Krisztusi egy korban van részünk idén.

Megtartva idei jó szokásunkat, nem csináltunk nagy hacacárét belőle, Gáboré előtt ha pl. Timiék nem hoznak neki ajándékot, mi be is néztük volna a dolgot, de hát ez már csak így van.

Elkezdtem már a listát írni arról, mi idén történt velünk, és ha már júniusban véget ért volna az év, már akkor is elég lett volna, mert annyi minden borzolta amúgy sem állóvíz lelkünket, hogy felfogni is sok.

Mi a tanulság?

1. Mindenki óvakodjon attól, hogy más ajtaja mögé úgy igazán benézzen. Több család életébe sikerült idén akaratunkon kívül betekintést nyernünk, ilyen-olyan (de legfőképp költözési) okból kifolyólag, és sajnos ez egy borzasztóan energiarabló területe az életnek. Addig jó, míg nem tudod, hogy más hogy éli a mindennapjait, mert a végén olyan körülményekbe, lelki nyomorokba botlasz, amit kívülállóként nehéz feldolgozni. Azt hiszem ez volt a legnehezebb része ennek az egésznek

2. Másrészről a bajban ismerszik meg, hogy ki az a maroknyi ember, akire tud az ember számítani, ha segítségre van szüksége.

Egyébként pedig nincs tanulság. Viszont a humor sok mindenben segít, így ha van valami, amit a mindennapokhoz nem szeretnénk elveszteni, az a maradék humorérzékünk. Uff.

Mert vidámak is voltuk mi azért ebben az évben:

A pont az i-n

Felkerült, s ezzel lezártnak tekintjük az idei ténykedésünk. Mai napon karambolozott Gábor a fóti úti aluljáróban, megdobta az eső áztatta villamossín a bérelt kocsit, és irányíthatatlanná válva beleszállt a betonfal sarkába. A kocsi eleje egy gondolatnyit kifli lett (értsd totálkár). Még szerencse, hogy be volt kötve, s csak a térde fáj egy kicsit, más sem sérült meg, a forgalom állt miatta egy órát, sőt még a rendőrök is elhitték neki, hogy nem kőrözik. (Mert gondolom akit kőröznek az ilyenkor bevallja....)

Elmentem érte a munkából a Picassoval, és megállapítottuk, hogy itt a vége, ne tovább, eddig érnek a határaink mind szakmailag mind emberileg, le kell állni az idegbeteg életmóddal.

Gréta keresztelő

Igen, volt nekünk ilyen eseményünk is az őszön, bár kétségtelen, hogy fényévnyi távolságra tetszik, annyi inger ért bennünket azóta.

Az, hogy Gréta keresztszülei kik lesznek, nem volt kérdéses egy pillanatra sem, mikor még csak gondolat volt a lelkem, akkor hoztuk szóba Gáborral, de gyakorlatilag egyszerre mondtuk ki, gondolkodási idő felhasználása nélkül, hogy a Timi-Gábor duót szeretnénk szülőknek, s akkor még nem is tudtuk, hogy mi is leszünk náluk viszont. :) Szerencsére utána ők el is vállalták, úgyhogy már csak a ceremóniára kellett egy kis figyelmet fordítani.

Azt tudtuk, hogy itt nem ismerünk senkit, aki ebben segíteni tudna, de a mindennapjaink mellett azért szakítottunk arra időt, hogy elmenjünk Sándor atyához, aki Lili keresztlányunkat is keresztelte és bejelentkeztünk hozzá, s mivel felkészítésen is voltunk már nála, még azt az időt is megspóroltuk, bár nem ez volt a cél.

Szeptember 20-a lett a napja a keresztelőnek a rákospalotai nagytemplomban, nem volt nagy hacacáré, tényleg a legszűkebb család és Erdeiék.

Utána időtöltésként elidegenvezettük őket az akkor már erősen átalakítás alatt lévő birtokra, szaladgáltattuk a gyerekeket, és ebédre átgurultunk Gödre egy étterembe.

Az idő valami fenséges volt, mintha nyár lenne, Gréta jól viselte az eseményeket, szerencsére az étteremben volt kinti és benti játszótér is (azért erre figyeltünk), úgyhogy még a kicsiket is le tudtuk kötni.

Tulajdonképpen mi jól éreztük magunkat és mindenkinek köszönjük a szép ajándékokat! :-)

Jó buli ez a keresztelés...

Ők a mi komáink :-)










 Itt mindenkik mosolyog egy kicsit

Itt meg az ünnepelt tortája. Az anyukája kedvence az íze. Puncs.

Angol, judo, no meg a többiek

A háznak kezd olyan kinézete lenni, mintha itt egy család élne benne és nem egy raktár lenne, úgyhogy kicsit adok az írásnak. A fél karomat odaadnám egy jó könyvért és egy kényelmes kanapéért, no meg fél nap nyugiért, de ez most nem ennek az ideje.

Nos. Amint szólottam róla, ovisak lettünk itt Dunakeszin. Az ovi elég nagy, mi több, a legnagyobb a városban, ami csak azért érdekes, mert nagyon sok egyéb foglalkozásnak helyet adnak a hagyományos nevelő munkán túl. Tavaly még nem akartuk Bálintot ilyen dolgokra elvinni, de idén gondoltuk megnézzük, hogy egyáltalán mit szól hozzá. Két csapásirányt céloztunk meg, egy okos csapást és egy sport irányt.

Mivel az úszást itt a nyitott medencés gödi strandon szervezték (télen is), arra azt mondtuk, hogy ennél a mi fiúnk göthösebb fajta, úgyhogy inkább nem, viszont a judot (pontosabban valamilyen küzdősportot) már régen kilátásba helyeztük Bálintnak, úgyis mindig azzal nyúzza a család férfitagjait, hogy birkózzanak vele. Úgyhogy járunk is heti kétszer, minden olyan reggel, amikor van, megy a nyünyörgés, hogy inkább ő ma hadd ne menjen, de amikor megjelenik Gábor bácsi (oktató), alig lehet levakarni róla, röpül, hogy ő is ott legyen és csinálja. Még japánul is megtanult 8-ig számolni és egyébként pedig ha jól tudjuk, akkor nagyon ügyesen képviselteti magát az órán.

A másik választás az "English & gym"-re esett, ahol is angolul tanulnak és közben van ugra-bugra is. Nem kell nagyon komoly dologra gondolni, bár az órát azzal kezdik, hogy "elrepülnek" Angliába és amikor odaérnek a Eszter néni csakis angolul szólal meg, csak végszükség esetén magyarul. S minden jel szerint élvezi, minden héten kicsikarok belőle egy új szót, amire később vissza is térünk, és már voltak felismerési élményei is, nekünk meg beszólási élményeink, mármint amiatt, hogy ennyi helyre jár.

Különböző helyekről, de még az SZMK gyűlésen is azt taglalták a szülőtársak, hogy túlterheljük a gyerekeinket.

Mindig mondom ugyan, hogy a gyereknevelés vakrepülés, s csak remélni merem, hogy nem fogjuk nagyon elcseszni, de azt nekem ne mondja senki, hogy ártok vele Bálintnak, mert ebben nem hiszek. Mondjuk az én elméletem az, hogy mivel ő későn érő, így kisebb adagokban és korábban kezdjük el adagolni az ismereteket, akkor a végén ő sem lesz lépéshátrányban, de az is igaz, hogy arra is tudnék kiváló ideológiát találni, ha nem járna sehova és természetesen azt is tudnám vállalni, sőt azonosulni is tudnék vele, de jelenleg az a helyzet, hogy semmi károsat nem látok a fenti dolgokban, aztán meg majd meglátjuk.

Lehet, hogy jövőre már gitározni akar és németórára járni, s amennyire őt ismerem még azt is élvezni fogja, mert szerencsére megvan benne az a jó szokása, hogy kipróbálja a dolgokat, s reméljük ezt a tulajdonságát meg is tartja.

Itt vagyunk

Durva hétvégét tudunk a hátunk mögött. Pénteken este még csak egy-egy kiürített sarok utalt arra, hogy valami lesz. Szombaton aztán bedurvultak a dolgok. Anyu és én dobozoltunk, pakoltunk, apu meg Gábor pedig hordta le a cumókat a bérelt óriás autóba. Estére egész jól kiürült két szoba és a nappaliban is tudtak volna fogócskázni a bútorok, viszont a konyha még visszavolt, de mivel a szekrény ajtajai zárva, így nem tűnt soknak a dolog. A gyerekek is egész jól viselték, kisebb zökkenőkkel, de átvészelték a napot.

Vasárnap aztán Gréta nagyon belehúzott a nyűgösködésbe, dél körül kezdett leesni a papírtantuszom, hogy nem állunk jól, pedig én 10-re már az ajtót akartam zárni az albérleten, és előkészíteni a házban az első éjszakánkat. Pedig reggel megjött Gábor is, mármint az Erdei és ebéd után meglepetésszerűen beállított Timi is, pedig ebédkor még lebeszéltem róla, hogy jöjjön, de utólag beláttam, hogy ha nem jön, még este 10-kor is molyolok a konyhával. Friss lendületet, jó néhány göngyöleget s főleg két dolgos kezet hozott magával az elcsigázottságunkba, úgyhogy így utólag is külön hála és köszönet érte, amely külön köszönet a szüleimet is megilleti, mert ott voltak a gáton, tették amit kellett kérés nélkül. Merthogy a kipakolás után egy combos bepakolás is várt a megfáradt társaságra.

Vasárnap este 5 óta itt regnálunk, a gyerekek cuccait kivéve minden dobozban és becsomagolva, kicsit káosz van, a ház minden (tényleg minden) négyzetméterén lenne még valami csinálni, nekem szerdán volt a mélypont, de minden nap rám jött legalább egyszer a sírhatnék, hogy mikor lesz ennek megközelítőleg vége. A burkoló jövő héten fejezi be az egyik fürdőszobát, és felsorolhatatlanul sok-sok mindent kell még venni (főleg apróságokat, pl. nincs szappantartónk - millió ilyen kis csip-csup bajunk van. Konkrétan március eleje óta lógunk a levegőben, valamilyen ideiglenes állapotban, valahonnan ki és valahova be költözőben.

Mostanra kicsit besokalltunk, plusz Gábornak is a szezon, a suli és a tudat, hogy itthon sem tud annyit tenni, amennyit szeretne.

Amúgy kezdjük ízlelgetni a kertes létet, úgy tűnik a gyerekeink minden elmebeteg állapot ellenére profitálnak a dologból már most, Gréta olyanokat alszik a babakocsiban a kertben, amiket a lakásban sosem, Bálint pedig, most hogy elől van az ÖSSZES gyerekjátékunk, beül a gyerekszoba közepébe és nagyon hosszú időket tölt ott ott, újraértelmezve mindegyik korábbi kedvencét. S akkor azt nem is említem, hogy megfontolt tempóban kerül 20 mp-be, hogy beérjünk az oviba, úgyhogy ez királyság.

Egyébként nem sírok, mert gondolom mindenhol így van ez, de ez most akkor is velünk történik és azért az nekünk még különleges. Abban bízunk, hogy karácsonyra, amikor minden és mindenki egy kicsit takarékra teszi magát, mi is normalizálódunk és eltölthetünk itthon jó néhány napot nyugiban.

Piros ovi

Mikor elkezdtünk házat keresni anno, egy alapvető feltétel volt, hogy ovi/suli/bolt legyen közel, mert a következő közel két évtizedét az életünknek nem szeretnénk azzal tölteni, hogy naponta kilométerekkel arrébb furikázzuk a gyerekeinket, vagy őket ingázásra bírjuk, majd ha egyszer akkorák lesznek.

Ezért tűnik nagyon jó választásnak a házunk, mert gyakorlatilag a kapunkkal szemben van (na jó, 50 méterrel arrébb) az ovinak a kapuja. Az intézményt Piros Ovinak hívják, s ez az épület színéből adódik, viszont mielőtt bárki meglepődne, rögtön másik irányba 50 méterre a kapunktól van a Zöld Iskola, ami (állítólag) a város legjobb iskolája...

Amikor elkezdtek izgalomba jönni az események a házvétel kapcsán (de még jóval az adásvételi aláírása előtt) mi már elkezdtük szervezni Bálint felvételét az oviba, tudjuk ugye hogy milyen egyszerű ez manapság.

Az ovi első körbeni ellenállása (az utca másik fele nem is tartozik a körzetbe, nem is vagyunk még dunakeszi lakosok) után már azon gondolkodtunk, hogy nem is akarunk ide költözni, amikor jött  a levél mindenki meglepetésére, hogy felvették. Nem is tudjuk, hogy az köze van-e ennek ahhoz, hogy Gábor ment Bálinttal felvételire (én 8,5 hónaposan otthon) és az igazgatónő is zalai származású, vagy tényleg az ovi szájában lakunk, de onnan még úgy eresztették útjukra őket,  hogy 80 helyre 200 jelentkező van s ne nagyon reménykedjünk. Nagyon boldogok voltunk és vagyunk miatta.

Azóta elkezdődött az ovi, mi vagyunk a Szivárvány csoport egyik oszlopos tagja, 29-ed magunkkal, én afelett érzett örömömben, hogy oda járhatunkm még SZMK tagságot is elválllaltam, mert még nincs elég bajunk.A két óvónéninket Ildikónak hívják (mindkettőt), így nem kell annyi nevet tanulnia Bálintnak, mert azért azzal vannak még kihívások. A csoportszobában mindenesetre van egy olyan tuti emelvény/szerkezet/vár, hogy én igazán irigykedem Bálintra, s nem is minden csoportnak van ilyenje.
Vannak nagyon szuper programok, voltak már a Közlekedési Múzeumban, azóta esténként gyakran járműveket rajzoltat az apjával, volt szüret (ld. majd egy külön bejegyzés), és még egy csomó egyéb elfoglaltságot is kínál az intézmény, amivel élünk is, de azokról is később szólok.
Mindenesetre az első két hónap ottléte után úgy tudjuk, hogy Bálint nagyon jó fejként viselkedik bent és négyszemközt mondta Ildikó néni, hogy csak gratulálni tud a fiúnkhoz, úgyhogy híztam mindjárt 2 kilót a büszkeségtől. Csak el ne bízzuk magunkat. 

A gyógyulás útján

Volt egyszer egy ember (szakálla volt kender), nevezzük nyugodtan szabó sándornak, hisz így hívják. Nem is lenne ő egy jelentős eseménye az életünknek, ha történetesen nem ő lett volna a többségi tulajdonosa a végül is általunk megvásárolt ingatlannak. Igaz, nem vagyok egy nagyon régi bútordarab, de pár emberrel azért találkoztam már az életemben, hovatovább interakcióba is keveredtem, de ilyen lényével a Földnek még sohasem futottam össze, hozzáteszem, nagyon nem bánom.

Már akkor sejthettük volna, amikor az első néhány alkalom után a felesége gyomorgörccsel nyilatkozott róla és felvázolta, hogy "Sanyi nem könnyű eset", de mit nekünk, majd megoldjuk mi ezt (is).

Aztán amikor elkezdődtek a tényleges megbeszélések akár az árról, akár a szerződésről, akár a birtokbavételről, akkor megismertük Sanyika fogának a fehérjét.

Alapszituáció nem egyszerű: válófélben voltak a feleségével, a házban nőtt fel és bár látszólag hely lett volna rá, gyerekszobát nem alakítottak ki neki, vagy ha igen, nem sok időt töltött ott.

Az első pillanattól kezdve, ahogy találkoztunk, keresztbe tett az eseményeknek, amikor csak döntés helyzetben volt, húzta az időt, amikor kifizettük az teljes önrészünket és a banki átutalás néhány napot késett, akkor közölte, hogy ő akkor kéri vissza a babaruhát és még a birtokbavételkor is szemétkedett. Az egyik ilyen alkalommal mondtam is a (volt) feleségének, hogy én nem tudom, hogy eddig hogy bírta, de ha még az elején agyonüti, akkor jó magaviselettel már rég kint lenne.

Sanyika az egyébként sem egyszerű szituációt tetézte azzal, hogy a diplomáciai kapcsolatokat velem konkrétan megszakította, csakis Gáborral hajlandó tárgyalni, a mai napig is. Nem tudom, hogy azzal érdemeltem-e ki ezt, hogy nem férfinek születtem, vagy személyes problémái vannak velem, de legalább hetente odajár a szomszédokhoz és hinti az igét, s gondolom még mindig arról panaszkodik fűnek-fának, hogy mi hogy elbántunk vele ennél az adásvételnél.

Szeretnék egyszer olyan okos lenni, hogy mások fejével is adekvátan gondolkodhassak, vagy legalább megértsek dolgokat, ami a hajtóerőt adja a cselekedetekhez, amik előtt más széttárt kézzel és felhúzott szemöldökkel áll.

Kíváncsiak vagyunk, hogy milyen "finomságokat" rejteget az ingatlan, mert Sanyinak voltak érdekes megoldásai (ez a szomszédok véleménye is - mentségemre legyen mondva), én lassan kezdem feldolgozni a vele eltöltött közel fél év eseményeit, és elfogadni, hogy ha valaki paraszt, akkor attól még lehet rosszindulatú takony ember is. A kispályás játékaihoz annyi sok jót kívánni, amennyit ő kívánt nekünk az elmúlt hónapokban.

Az egyetlen szerencséje, hogy nem volt olyan szituáció, amikor ne lettek volna ott az ő gyerekeinek egyike vagy a mieink közül egy, mert akkor azért rákérdeztem volna nagyon szívesen néhány dologra, csak hogy szembesítsem saját hazugságaival, de remélem ad az élet alkalmat erre, csak hogy a májam is jól érezze magát egy kicsit. De legalább már képes vagyok a mérgemet leírni itt, a házunkra úgy nézni, hogy ne kapcsoljak hozzá egyetlen morzsát sem a cselekedeteiből és odabent pedig igyekszünk még az írmagját is eltörölni a nyomainak, nehogy rémálmunkban előjöjjön.

Egy nyári hétvége Zalában

A nyarunk konkrétan egyetlen útja/kirándulása Zalába vezetett, egy kis kitérővel Kláriék felé, akik a Balcsinál voltak éppen, úgyhogy sikerült egy kis erőszakoskodással a család apraját-nagyját meglátogatni, bár tényleg csak rövid időre ugrottunk be. Emlékszem épp aznap írtuk alá a hitelszerződésünket is, úgyhogy annak a lázában égtünk még.

Azért estére leértünk a családhoz is, másnap volt grillezés, meg Bálint köszöntés és Gréta bemutatás, mert az is eltolódott, végül is akkor volt 3,5 hónapos, ja és az én névnapom is akkor volt, bár idén nagyon nem állunk jól a különböző neves napok megünneplésével, jövőre ezen változtatni akarunk.Szóval ott is jöttek a kicsik és nagyok, Szabiék, Erzsiék, úgyhogy volt minden, mint a búcsúban. Gáborral mi bevállaltuk a saláta szekciót, mégiscsak egy fontos részleg az a grillezésnél....

Az idei 3. torta a szülinapra, Andi interpretációjában (egyre jobban nyomja a lány):

Piri mami és egy vödör gyerek:

Volt örjöngés 1000-rel:

Vasárnap szerettük volna elcsalni a családot egy fürdőzésre, de ez nem jött össze. Viszont legalább Keszthelyig elrángattuk őket egy kis kiruccanásra.

S még egy fagyizóba is berángattuk őket, ahol ezt a jó képet sikerült csinálnom a fiúkról:

Költözünk!!!!!!!!!!

A mai nappal bizonyossá vált, hogy november 14-15-i hétvégén beköltözünk!!!!!!! Nem hittem volna az utolsó hetekben, hogy ez egyszer eljön, de úgy tűnik, most már semmit nem tudunk annyira elszabni, hogy ne következzen be a fenti várva várt esemény.

Nagy a valószínűsége annak, hogy az egyik szoba, vagy akár több is egy raktárként funkcionál majd, az elején illetve a csinosítgatás része még csak most jön a dolognak, de a 80%-át a problémáknak szerintem már megoldottunk, bár azok az elmúlt hetek tapasztalatai alapján naponta újratermelődnek (néha percek alatt).

De nagyon jó lesz, ha már nem kell állandóan ingázni, mert ez a kétlakiság mindenkinek csak az idegeit gyapálta, most viszont állítjuk össze a kiürítési tervet.

A köszönet helye

Igazából én nem vagyok az a kölcsönadós típus, mentségemre, az a kölcsönkérős sem. Tudom magunkról, hogy a fogyasztói társadalom aktív tagjai vagyunk, és sajnos nem tudunk annyira vigyázni a dolgokra, mint ahogy azok azt sokszor igényelnék, nálunk a tárgyak elég hamar elromlanak, balesetet szenvednek vagy szimplán elkavarodnak valahova, és főleg az utóbbi tényező eredményezi, hogy tényleg naponta lehet olyan kezdetű párbeszédeket hallani, hogy "Nem láttad ezt v. azt? vagy Már megint nem találom a ...". Ezt már nagyon unjuk, de bízunk abban, hogy a majd mindenünknek lesz helye, akkor ezek az események elmaradnak, mint ahogy nem volt ez azért mindig így velünk. Ezért nem is kérünk kölcsön, mert félünk, hogy kárt teszünk benne, és az senkinek sem jó. Abból főzünk, amink van.

Ebbe a közegbe érkezett meg Gréta.

Erre mi kaptunk Andiéktól annyi ruhát, hogy kidől a szekrényből, pedig szép nagy. Bálintnak sem volt azért kevés ruhája, de Grétának hatványozottan több van.

Aztán Gabi telefonált, hogy van egy csomó szuper dolguk, mint például, Fisher Price játszószőnyeg, és  hinta, frankó kenguru és most meg egy nagy adag téli overall, és szívesen átadnák, mert ők már nem használják.

S Timiéktől is kaptunk egy babakocsit, bár az inkább egy csere volt, de az ő fejéből pattant ki, és így utólag elismerem, nagyon jól jött, mert fele akkora babakocsit kellett tárolni a csomagtartóba és feltermelni a másodikra.

Igazából most szeretném megköszönni az irántunk való jóságotokat, mert komolyan nehéz dolog lett volna megszervezni, hogy ezek a dolgok meglegyenek, s itt konkrétan arra gondolok, hogy a mostani időhiányos életünkben nagy segítség volt, hogy nem kellett hetente babaruhákért rohanni, mert már megint kinőtt egy méretet, hogy a játszószőnyeget imádta Gréta és mai napig nagyon jókat szórakozik benne, a hinta pedig számtalanszor álomba szenderítette őt. Én nem hittem annyira a színes-szagos babajátékokban, mert Bálintnál azt láttam, hogy a leghétköznapibb tárgyakkal játszott a leghosszabban és legjobbakat, a drága-okos játékok meg ott figyeltek a sarokban, de most ezt a véleményemet meg kellett változtatni.

Köszönjük még egyszer és igyekszünk meghálálni ahol tudjuk.

Amikor megkaptuk, tiszta izgalomban:

Országos barátságban a zsiráffal:

Jaj de szeretett itt aludni.

Bálint 4 éves lett

Olyan régen volt ez, hogy már szinte gáz lyenkor beírást ejteni, viszont nagy örömünkre júliusban Bálintunk betöltötte a 4. évét. Ennek tiszteletére tartottunk a napján egy kisebb bulit a szüleimmel, másnap pedig elhívtuk a kortársait egy játszóházba, hogy együtt ünnepeljenek.
A dolog úgy alakult, hogy a meghívott fiúk különböző okból ugyan, de nem tudtak eljönni, viszont a lányok teljes létszámban képviseltették magukat, így Bálint 7 kis hölgy koszorújában legyezhette egoját. Mondtam is neki, hogy becsüld meg magad, nem sokszor lesz ez így. :-)
A születésnapos a házi bulin:

 S tortabontás után:

Nézzük csak, kik is ünnepeltek velünk:
Alexa és Zsófi 

Hanna és Lili - Timi mögött Kovács Jázi

 Kovács Toncsi

Veres Toncsi:

Aztán jött egy lufis néni is

a torta is befutott

no meg az ajándékok és puszik a lányoktól

és még falat mászni és őrjöngeni is lehetett

 

a legkisebbek azért kimerültek a végére

Vat iz disz Bálint

A minap elpakolóban voltunk Grétus légzésfigyelőjét, én kiszedtem a matraca alól, Gábor összecsomagolta a dobozába, mely dobozt a nappaliban letéve, őrizetlenül hagytuk. A mi drága kisfiúnk, aki különösen érdeklődik minden elektromossággal/elemmel működő akármi után, lecsapott a dobozra. Nézte, nézte és a végén odajött:

" - Anya, azt mondja a doboz, hogy ha valaki összeszerelte a légzésfigyelőt, akkor megihat két sört!"   

:)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

Lili szülinap 1.

Hol is kezdjem a sok nyári esemény leírását, de aztán rájöttem, hogy legjobb az elején.

Rögtön Linda és Balázs esküvője után Lili keresztlányunk töltötte be az egy kerek évet, lassan már megszokott jelenség, hogy az Erdei lányok születésnapjaira mi mindig egy esküvőről érkezünk, kicsit megfáradtan. Csak nehogy maradandó nyomokat hagyjon a lányokban az, hogy Bogi és Gábor napszemüvegek áldásosan óvó és eltakaró homályából figyelik az eseményeket.

Talán már mondanom sem kell, hogy Timi ismét szuper anyáskodott, csak nehogy ez meg nálam okozzon komplexust.... :-)

Bálint ajándékoz

Maga a buli kalandos körülmények között tartatott (torta, kaja és vendéglátás az építkezés közepette is), emlegettük is, hogy majd évek múlva ERRE biztos emlékezni fogunk itt a sok ünneplésben.

Mondom én, hogy szuperanyu, ezt ő csinálta

mi kedvenc keresztlányunk :)

Vizipancsi Hannával, akivel nagyon egy húron kezdenek pendülni így 3 év után

Blogok és egyéb linkek megújulása

Ha már én nem írok ide túl gyakran mostanában, legalább figyelmetekbe ajánlom azokat, aki velem ellentétben tevékenykednek vagy változtatnak e téren.
Gábor tesója, Andi átköltözött egy másik blog oldalra, amit, ha az Andi&Lackó&Alexa linkre klikkeltek, meg is tekinthettek. Jó szórakozást!
Mi több, a Babafalva linket is frissítettem, mert Péterfy Hajniék is kicsit arrébb költöztek a portállal és ahogy elnézem egyre jobban csinálják, bár eddig sem panaszkodhattak.
A Konkoly család blogja és Márk blogja lekerült a listából, mert Judit titkosította, Márk pedig tudtunkkal befejezte annak vezetését.
Felkerült viszont Pap Zsófi fényképes oldala és Nagy Viktor személyes, bár privát információkat alig hordozó linkje.
A mi képtárunk és a Kéménykérdés konstansan "under construction", de egyszer majd csak utolérjük magunkat.
Viszont csatasorba állítottam egy olyan linksort, amit mi előszeretettel látogatunk. A lakberendező Adrienn oldalát azért, mert nagyon jó. Én hozzá jártam tavaly tavasszal egy tanfolyamra és igen nagyon tetszett, csomó dolgot másképpen vagyok képes így már nézni. A Honfoglalót meg azért csak, mert egyszerűen szeretjük ezt a fajta kikapcsolódást! Foglaljatok Ti is hont!

Birtokon belül

Naaaaaaaaaggggggggggyon hosszú volt az út, tisztességgel kiböjtöltük, én személy szerint érmet osztanék magunknak, de a most már tényleg kijelenthetjük, hogy a hétvégén birtokba vettük a műintézményt, amit megvásároltunk.
Ennek örömére birtokbejárást tartottunk, végre körbenézhettünk úgy, hogy nem állnak felettünk és a sarkunkban az előző tulajok, körbetekinthettünk anélkül, hogy magyarázni kellene, hogy azt miért tesszük, méricskézhettünk, hogy mit és hova, és megkezdhettük röptünket, hogy mit még és hova még. Mert ötlet az van, csak győzzük kivitelezni.
Még csak ízlelgetjük. Ránk fért már. Nagyon.
S nem csak nézelődtünk, hanem munkához is láttunk, ami most az egyik fürdőszobának a szétverését jelentette, zárakat cseréltünk, gazoltunk és gereblyéztünk, ismerkedtünk a szomszédokkal, összeírtuk, hogy milyen sorrendben csináljuk meg a dolgokat, mert kedden már jön is a gázos, hogy szereljen.
A barkácsáruházban lehet olyat kapni, hogy gyerek munkáskesztyű. Mi beszereztünk ilyet. Még mondja valaki, hogy nincs gyerekmunka.

Újra itt

Miután van 5 napunk, 3 óránk és 12 percünk a házvétel adminisztrációja, illetve felújítása közötti tevékenységek között, ünnepélyesen kijelentem, hogy ismét próbálok egy halvány vázlatot adni az elmúlt hónapjainkról(!)
Nem lesz egyszerű visszaadni azt a sok-sok mindent, ami minket ért, a sajnáltatás meg távol álljon tőlem, jó messzire, de kemény volt, sőt, még mindig az.
Hamarosan jelentkezem.

Linda - Balázs esküvő

Linda az ügyvédiben kollégám, és a véletlen játéka folytán Klárika unokatesóm legjobb barátnője is egyben. Így végre volt egy esküvő, ahol Klárival mindketten ott voltunk. Jaj, majd elfelejtem, Klárikáéknál is érkezik a télen baba! Gratula! Gratula!
Linda és Balázs miskolci, így a buli ott volt, kalandos előzményekkel. A lillafüredi kastélyszállóban lett volna a lagzi, de aztán ők elegáns módon az esemény előtt 3 héttel akarták "kicsit" lehúzni őket, de egy ilyen lépésre csak egy ügyes huszárvágással lehet válaszolni: az egész bulit átdeponálták az egyetem aulájába, és nagyon jól tették. Nagyon jól szerveztek mindent, tulajdonképpen tovább voltunk, mint a saját esküvőnkön. :)
Egyébként egy ideje (az elmúlt 2 év esküvői óta) meg kell állapítanom, hogy teljesen átrendeződött az esküvői liturgia, olyannyira, hogy ha ma rendeznénk egy rakás dolgot másképpen csinálnánk és csak 5 éve volt a mienk is. Hogy mit is változtatnánk?
A vacsi a főételtől számítva büférendszerben működne, az előétel és a leves után úgyis a fél násznép tele van, miért akkor tömködjék még be a főételtm ha mondjuk ők pont egy óra múlva ennék meg azt. Nem lenne menyasszonytánc, viszont sorsjegynek, lottószelvénynek és vicces képeslapoknak nagyon örülnénk. Nem lennének se koszorúslányok se koszorúsfiúk, mert minek, de ha már igen, akkor legalábbis kizárólag úgy, hogy a ruhájuk ugyanaz az anyag, kinek-kinek magára szabva. Nem engedném anyáinkat napokat sütögetni, ezzel kifárasztani őket, hanem lenne két finom édesség (somlói, mágiarakás, stb.) a tortán kívül. Nagyjából ennyi. No majd Grétánál kompenzálok. :)
Egyébként a bulin a Gönczi Gábor féle Smilehoz volt szerencsénk, bár ők csak 10-kor kezdtek játszani, gondolom az RTL más programmal kötötte magához az énekest, de a lényeg, hogy utána elég jó bulit csináltak felváltva egy cigányzenekarral. Addig Lindáék valahogy a hangszórókba zárták Whitney Houstont, akit ugyan én szeretek, de a 2. órában már kicsit uncsi volt, de nagyobb bajunk ne legyen, ez tényleg nem vett el semmit a buliból.
Mi közel a végéhez visszaautóztunk ébredező gyermekeinkhez és a felvigyázó nagyszülőkhöz, de úgy hallottuk, hogy a vége egy medencében fürdés volt hajnalban a vőlegény vezényletével. :-)
S aztán jöttek a képek. Eddig tetszettek az esküvői képeink. Most már nem annyira. Ha Linda felhatalmazást ad akkor teszek be ide képet, de addig is - reklám nélkül - nézzétek meg a www.szemtanu.com oldal, hasonló stílusúak az övék is, de nem a nyilvános mappákban vannak. Valami varázslatosak, és a fotós nem hivatásos, csak hobbiból csinálja....

Motorfék

Először örül az ember, amikor a gyerekcuccok kikerülnek a szobájából és kap igazi lányszoba bútorokat, aztán feléled az önállósodási vágy és szeretné kontroll nélkül élvezni a 20-as éveit, majd férjhez akar, de izibe menni és a saját kis közös életterét kialakítani, akármilyen rosszul is hangzik ez a szó. Természetesen a gyerek(ek) is megérdemelnek egy-egy szobát, hiszen nekünk is volt. S nem utolsó sorban kell egy hely, ahova jó lenne kiereszteni őket, ahol lehet tenni-venni és végre nem a lakótársakkal közösen.
Az elmúlt hónapokban gyakorlatilag rá kellett jönni, hogy nagyon sokszor nem mi rajtunk múlnak a dolgok, s akármennyire is szeretnénk sürgetni, hajtani és konstruktívan előbbre vinni az ügyeket, türelmet kell gyakorolnunk és hagyni, hogy a dolgok maguktól működjenek egy kicsit, a rendszer az aktív részvételünk nélkül mozogjon, akármilyen nehéz is ezt megállni, mert ha kepesztünk sem fog radikális változás beállni.
Tulajdonképpen csak annyit akartam írni, hogy ma volt az a napja az életünknek, amikor sok-sok hónapnyi célirányos magatartásunk eredményeképpen a bank illetékese(i) hivatalosan is áldásukat adták a házvásárlásunkra. Ezt most egy kis házi koccintás után írom és gondolataink szanaszét szaladnak, mert most már merünk is nagyratörő álmokat szőni arról a házról, ahol reményeink szerint gyerkőceinknek boldog gyerek-, és fiatalkort biztosítunk. Azért az elmúlt sok hónap élményeit csokorba fogom kötni és a kedves érdeklődőkkel megosztani, mert azért megér egy misét, de arról majd később. Most ez itt az öröm helye.

10 ÉV

Pontosan ennyi ideje gyűrjük egymást. Mármint Gáborral. Arra már egyikünk sem emlékszik, hogy mikor volt az a céges vacsora, ahol először találkoztunk, sőt, még abban sincs teljes egyetértés, hogy mikor volt az első hivatalos randink, de az álláspontok legalább közelednek egymáshoz... :-) Az az egy a biztos, hogy ez 1999 júniusában volt. Na, az sem most volt.

Tegnap visszagondoltunk és megint rájöttünk, hogy milyen nagyon hosszú idő ez, mennyi minden történt ezalatt meg velünk, mennyi mindent megéltünk és egyáltalán. Ahhoz képest, hogy mindkettőnknek egy könnyű nyári flörtnek indult.... ez lett belőle. :) Sokan nem hitték volna, de még mi sem. :) Sokat változtunk azóta, nem is mindig előnyünkre talán, de azért jó kis dekád volt ez, én nekifutnék még egyszer. :-)
S mivel nálunk többnyire minden nyáron történik, mármint a nagyobb dolgok, ezért idénre egy kis költözést terveztünk be az évnek erre a szakára, csak hogy ez az év se teljen el esemény nélkül.
Valamelyik karácsonyra kaptunk Andiéktól egy arany pezsgőt, értsd pezsgőt arany darabokkal (na jó lapocskákkal), azóta keressük a méltó alkalmat, amit bearanyozhatunk a nedűvel. Amikor idén beélesedett ez a költözés mizéria, akkor ratifikáltuk, hogy ha az első éjszakát a mi kis új házunkban töltjük, akkor megbontjuk az üveget és koccintunk. Hosszú lesz még ez a nyár, de az biztos, hogy akkor az elmúlt 10 évre is inni fogunk.
Egy kép a hőskorból, a Millecentenárium szilvesztere, amikor még mindkettőnknek volt valami, Gábornak haja, nekem meg dekoltázsom :-)

Gréta első 10 hete

Olyan távolinak tűnik már a születése, mintha legalábbis fél éves lenne. De megpróbálok összesítést írni.

Az első hónap vegetatív, eszem-büfizem-pelenkát cseréltetek-alszom menetrendjét szépen levetkőzte és 5 hetesen már találkoztunk olyan grimasszal is, amit nem a bélgázok okoztak, hanem a felismerés, hogy ismerős arcot lát.
Az ő arca is kikerekedett, nem is csoda, hiszen nagyon jól eszik, szerencsére még van is mit. Nagyságrendekkel kevesebbet aggódom - idő hányában - azon, hogy lesz-e tej, nem fejek, nem görcsölök rajta, bár azért, csakúgy mint Bálinttal, ismét átértékeltem magamban az emlős szó fogalmát és jelentését, mert azért akárhogy is számolom közel 1 liter anyatejet állítok elő naponta és ez kimondva és leírva is ijesztőnek hangzik. A bocimamák mennyit termelnek egy nap?
Amint az írtam, öles léptekkel haladunk az éjszaka átalvás irányába, azért a szombati eredményt még nem reprodukálta, de igazán nem panaszkodhatok az egy éjjeli felkeléssel. Viszont érdekes, hogy csak háton alszik, hason 1 perc után ordítani kezd és kimerülésig nyomja, de sajnos a nyaka miatt is, meg egyébként is erőltetni kell a hason fekvést. Úgyhogy nem állunk jól, bár a gyógytornán eredményesek vagyunk
Bálint is befogadta a családba Gétrát. Merthogy így használja. Puszilgatja kérés nélkül, büszke rá és már felsorolja őt is, amikor listázza, hogy kiket szeret.
Amúgy jó dolog ez a lányos anyaság. Már most vannak különbségek, Gréta sokkal többet gügyög, csupa mosoly baba, bár ez nem nem-függő, viszont határozottan többet bújik. Megérkeztek amúgy a szempillái, csajosodik a pofija, és váratlanul észrevettük, hogy egyre jobban kezd rám hasonlítani. Ami külön bódogság nekem. Eddig nem hittem el, de most már van bizonyítékom is rá:

Gyerekszáj

Bálinttal mostanában sok foglalkoztató füzetet böngészünk, és ami korának való, meg is oldjuk. Ebben szerepelnek a kakukktojás játékok. Egy nap este meséli apjának, hogy mit csinált, és hozza büszkén az egyik ilyen füzetet, felcsapja az egyik kakukktojásos feladatnál és kérdezi Gábortól, hogy:
"Na apa, melyik a tojásdoboz?"... :)))))))))

Judit - Balázs esküvő

Egyik kedvenc főnököm, Veréb doktor idén pünkösdkor megnősült és hetedhét határra szóló lagzit csapott élete párjával. Mi a lightos verzióra jelentkeztünk be, értsd. csak szombat éjfélig váltottunk jegyet, mégiscsak 6 hetes volt még akkor Gréta, és Tatáról még haza is kellett érni. Miért Tata, amikor Judit debreceni, Balázs pedig szegedi? Azért mert Tatán volt egy olyan római katolikus templom, illetve pap, aki beengedett egy görög katolikus lányt és egy gyárilag római katolikus, egyébként buddhista elvek szerint élő fiút, hogy egy pesti vendég pap cenzúrázott görög katolikus misét celebráljon. Követhető voltam? Ezen az esküvőn egyébként majdnem az összes kopasz buddhista volt. :) Ha Gábor beváltja a fenyegetését, hogy egyszer lenyírja a maradék szőrt a fején tök kopaszra, akkor be tudom közéjük küldeni.

Ameddig mi ott voltunk, addig nagyon jól éreztük magunkat, bár kockára fagytunk a násznép nagy részével együtt (értem ezalatt a hölgyvendégeket), a zene különösen jó volt, még kicsit tudtunk is táncolni, a dekocárió és a catering meg csillagos ötös volt.
Az ifjú pár már a polgárin:
Engem a kozmetikusnak a délelőtt folyamán sikerült majdnem transzvesztitának sminkelnie, még szerencse, hogy kocsival mentem hozzá, de milyen hosszú volt az út a kocsiig... Otthon aztán sikerült valamennyire lágyítanom a dolgon.
Folytatás július 4-én, Linda kollegína esküvőjén Lilafüreden...

BREAKING NEWS

Nagy nap ez a mai. Időrendben az események.
1. Gréta ÁTALUDTA az éjszakát. Legalábbis nem kellett keltem hozzá etetni. Letettük fél 9-kor és ma reggel fél 7-kor kelt. Mondjuk ehhez az is kellett, hogy küzdelmes, fél órás alvásocskákkal tarkított szombat délutánja volt, és nagyon kifáradhatott, de legalább tudjuk, hogy tud ilyet. Hip-hip-hurrá! Egyébként tette ezt napra pontosan 10 hetesen, csakúgy mint a bátyja. :) Nemcsak hogy szombat este kezdenek el a gyerekeink megszületni, de úgy látszik, hogy másban is vannak hasonlóságok.

2. Bálint ma életében először felkelt a délutáni alvásból azért, hogy elmenjen a mellékhelységbe és elvégezze a dolgát. Ágytisztasággal vannak ugyanis kihívásaink, alkalmanként balesetezünk egy kicsit, de egyre ritkábban. De mivel felkelteni ezért a legjobb álmából nem fogom, illetve többen azt mondták, hogy majd fel fog ő ébredni, ha megérik rá, hát vártunk. És sikerült, tényleg elintézte amit el kellett és visszafordult az ágyába és még aludt 2 órát.

Boldogok vagyunk és említettük, hogy imádjuk a gyerekeinket?

Cserébe két kép:
Gyerek 1.
Gyerek 2:

Okosodva legózunk, legózva okosodunk

Április végén, mikor Gréta még mindannyiunknak egy új élmény volt, bent jártam Bálint ovijában, ugyanis minden év végén készítenek az ovik egy felmérést az egyes gyerekekről, viszont mostanában ezt már elérhetővé teszik a szülők részére is. Mondjuk én év elejétől hiányoltam azt, hogy valamilyen értékelést kapjunk bizonyos időközönként, meg kérdezgettem is, ha volt alkalmam, hogy mi újság a gyerekkel, miben ügyeskedik és miben béna, meg úgy általában, akkor ugyan kaptam egy-két információt, de azokkal nagyjából tisztában is voltunk.

Úgyhogy információéhesen álltam az értékelés elébe, reméltem, hogy nem hallok megrázó dolgokat. No azt nem hallottam, tulajdonképpen még nem rontottuk el nagyon, ami talán már egy fél sikernek is elkönyvelhetünk, viszont hát nehezen lehet a lelkemet motiválni, amit azzal magyaráznak, hogy későn érő (tudtuk), a csoportban a legmagasabb, de kor szerint majdnem a legfiatalabb, bár ez nem jelent ebből a szempontból semmit, max. annyi, hogy nem tud túl sokáig egy dologra koncentrálni, mert hamar érdeklődősét veszti. (Láttuk az anyák napján.)
Így most koncentrációjavítandó legózni kezdtünk. Pontosabban csináltuk mi azt már korábban, de nem annyira komolyan. Most viszont egy pillanatra értelmet nyert mindent spájzoló attitűdünk és előbányásztuk a költözésnél amúgy is előtérbe került 26, azaz huszonhat éves rendőr legómat (édesapám grafomániájának értelmében '83 karácsonyára hozta nekem a Jézuska, szemtanúk szerint egy budapesti "dollárboltból került beszerzésre) és azzal bűvészkedünk. Nekem nagy boldogság volt annak idején, de ha valaki azt mondja, hogy majd 30 év múlva a gyerekemet is boldoggá fogja tenni... Apró dolgok ezek, de mégis...
Mondhatni állandó dekorációs elemévé vált a lakásnak, és nagyon szereti, pedig csak 8 éves kortól ajánlott ez a fajta. Meg is beszéltük, hogy szülinapjára kap valamilyen nagy legót, és határozottan azt látjuk, hogy fejlődik mind kézügyességben, mind odafigyelésben, s még a Gréta ténye által tépázott kis lelkén is nagyot segített, hogy ANYÁNAK a legója volt ez.
Csupafog építőmester:

Szülinapok

Ebben a nagy rohanásban méltatlanul elmaradtak a beírások olyan fontos eseményekről, mint barátaink gyerkőceinek szülinapja.

Zsófiéknál kezdődött a lakásuk apró darabjaira szedése kiskorúak által, náluk még márciusban, pocakostúl jártunk. Mi is Timiék költöztetése, illetve Bálint alvása után érkeztünk ide, de az ünnepelt is belehúzott aznap az alvásba, de azért volt néhány óra, amikor sűrűsödött az egy négyzetméterre jutó babák száma. Érkeztek az ajándékok, volt banános baba torta, amiért külön köszönet a Pap családnak, ettünk finomakat, alig győztük.

Az ünnepelt:
Gyűlés:Hanna szülinapján Timiék elővigyázatosabban jártak el, a kertbe helyezték a bulit, teret engedve ezzel a - megszámoltuk - 13 gyereknek, akik közül (most jövök rá) a legfiatalabb (4 hét) és a legidősebb (majdnem 4 év) is a mienk volt. Kb felnőtt is ennyi volt, így tudtuk azért kezelni a helyzetet, de azért eljött az a bizonyos pontja a bulinak, amikor egyszerre 6 gyerek üvöltött valami oknál fogva, de leginkább a fáradtságtól.
Timi megint kitett magával a hárompettyes kék katicabogárral, csak ámultunk megint. Most sikerült Erdei család fényképezőgépét nem belökni a kerti tóba, ez már külön öröm volt nekünk, de itt is nagyon jól éreztük magunkat.
Az ünnepelt, a remekmű és az alkotó:
Egy kupac gyerek:

Nincs orrmandula

Tehát ott tartottunk, hogy Érden volt jelenésünk a gégésznél, akinek csodával határos módon 2 nap múlvára (jún. 4.) volt egy üresedése bárányhimlőbe esett két hasonló korú paciense miatt, úgyhogy be tudott minket súvasztani a sűrű napirendjébe, különben ő is csak június végére vállalta volna. Úgyhogy irány a labor, na az nagy élmény volt, nem is mondtuk Bálintnak előre, mert tudtuk, hogy fél tőle, így viszont egy nagyon ügyes és kedves ápolónővel 2 perc alatt túlvoltunk rajta. Nem így az EKG-nál, ahol a "tündibündi" ügyeletes ápolónénike a kooperáció és segítőkészség szikráját sem tanusította, viszont mindent megtett, hogy Bálintot elijessze az egyébként nem annyira ijesztő EKG-géppel. Négyszer futottunk neki, a próbálkozások között megtekintve a sorban következőt, amíg végül sikerült a remegő gyereket megekgézni. Közben pedig még be is szólt, hogy bezzeg az ő unokáira csak ránéz és már tudják, hogy merre van az arra. Viszont biztos nem hozzá járnak ekg-ra... No mindegy, amikor ezen túlestünk már csak az aneszteziológusi tájékoztatóra kellett 4, azaz négy órát várni. Hát én a végére már az összes jóneveltségemet elhagytam a kórházban, kétszeresére nőtt a fejem a méregtől és a kimerültségtől, mert bár ugyan felkészültünk könyvvel és játékokkal, de azért brutál hosszú időt kellett várni, még úgy is, hogy az utolsó órára még Gábor is befutott egy kicsit felmentő seregnek. Bálint a végén be is aludt, még szerencse, hogy Grétát nem vittük, hanem anyu át tudott jönni hozzá. Más hogy oldja meg az ilyen helyzeteket?
Másnap aztán reggel mentünk, lelkünket megerősítve és felkészülve egy nehéz napra. Érkezéshez képest fél órára rá már megkapta a bódító-nyugtató-altató koktélját, és másodikként egy óra múlva már műtőben is volt. Fél óra volt ágytól-ágyig az egész, minden rendben volt a műtét alatt.
Utána aludt jó két órát, felébredt fájlalta ugyan a torkát, de evett még a jó kis kórházi ebédből, még sétáltunk is egy kicsit, aztán a műtéthez képest vagy 6 órával rá jött a fekete leves. Bevérzett ugyanis a sebe, az elején csak csöpp-csöpp, nem is nagyon aggódtam, letörölgettük, de aztán csak nem akart abbamaradni. A csúcspont az volt, amikor a nővérke behozta az infúziós állványt, no ott elgurult a pöttyös Bálintnál, úgy kellett kettőnknek lefogni, s közben még az orrából is ömlött a vér és üvöltött, mint akit nyúznak, pedig a kanül egész végig bent volt, csak egy zoknit húztak rá, úgyhogy nem is kellett vénát szúrni, mert azt már altatásban megszúrták. No akkor szerettek minket. A kegyelemdöfés az volt, hogy az véralvasztó infúzió után fellátogatott a gyomortartalma, ami nem volt sem szép, sem kellemes élmény. Ennyit arról, hogy azt szerettem volna igazából, hogy délután hazasettenkedünk, merthogy úgyis jól lesz...
Innentől kezdve már nem voltak akkora izgalmaink, hacsak az nem, hogy éjszakára Gábor ment be hozzá, mert azért a kisebbiket is etetni kellett valakinek néha anyatejjel is. A bentéjszakázást a magyar egészségügy elegáns módon úgy tudja megoldani, hogy ad egy hokkedlit, bóbiskoljál azon. Pedig az elején úgy indultunk, hogy kétágyas szoba, kisérőnek is egy normál ágy. Ehhez képest Gábor és a másik kisfiú (akivel egymás után műtötte őket ugyanaz a doktornő) apukája egy-egy, a folyosóról zsákmányolt fotelben húzták le az éjszakát... Éljen Európa!
Másnap hajnalban mentem értük, délelőtt még nem volt teljesen rendben Bálint, nagyon kókadt volt, és a cica is elvitte a nyelvét, de estére már megjavult, azóta is jól eszik, vidám és nem utolsó sorban decibelekkel halkabban alszik, megnyugtatva ezzel minket is, hogy nagyon tettünk vele rosszat.
Ma voltunk kontrollon, minden rendben, pedig a doktornő még szövettanra is elküldte a kivett orrmanduláját, mert olyan nagyok voltak a mirigyei, és onnan is visszajött az eredmény, hogy semmi gond.
Úgyhogy derűlátóan tekintünk egy egészséges szép nyár elé, és reméljük, hogy a másik mandulája bent marad.

Volt orrmandula

Réges régen húzódik ez az ügy, szerintem úgy kb. 2 éve, amikor először tűnt igazán gyanúsnak Bálint nyaki nyirokmirigye. Vérvizsgálatunk volt, ott minden rendben volt, a bölcsiként funkcionáló Pinokkióban gyakorlatilag semmi bajunk nem volt, de amióta megkezdte az "rendes ovit", mindig volt valami, ami ráugrott, így sokszor lebetegedett. Egyik náthából a másikba, ilyen-olyan 1-2 napig tartó hőemelkedések, aztán hirtelen gyógyulások, néhány óra alatt belobbanó fülfájások után kaptunk egy bianco beutalót a doktornéninktől, hogy akkor nézessük meg a fül-orr-gégészeten speci eszközökkel, hogy mi lehet. A biankó beutalót akkor gondoltuk beváltani, amikor a költözés után, az ideiglenes Bálinttal való egy szobában éjszakázás során többször vert ki bennünket a víz, hogy vajon most megfullad-e a gyerek, vagy sem.
Futottunk pár kört a magyar egészségügyben, megjártuk a SOTE Gégeklinikát a 4 hetes kisebbel együtt, aztán volt egy körünk a Bethesdában arcröngennel fűszerezve, ahol kaptunk egy időpontot június 30-ra és megerősítést arra, hogy ez az orrmandulát bizony ki kell venni, ha lehet minél előbb. Volt ez május elején. Azóta megint voltunk a Gégeklinikán, egy másik dokinál, aki viszont a közeli augusztus közepe-végére tudott volna időpontot adni.
Aztán Marica szupernagyi támadásba lendült. Nem tudom, hogy csinálja, de az ország bármely kórházáról, illetve azokban dolgozó dokikról séróból nyomja, hogy milyen doki, érdemes-e hozzá menni, vagy ha véletlenül nem tudja, akkor kb. 2 napos szintidővel mindent kiderít. Így sikerült is bejutást biztosítani egy gégész doktornőhöz, akihez be is jelentkeztünk a Pünkösd utáni kedden, és meglátogattuk a közeli Érden, hogy megtekintse a problémás testrészt. Folyt köv.

Még valami

Ma megműtötték Bálintot az orrmandulájával, hétfőn ezt még csak nem is sejtettük, nincs valami fényesen, bevérzett és rosszul viseli. Előtte a műtétre bocsátását intéztük.
Házvételben vagyunk, a bankot intézzük.
Ismét baja van a Hyundai autónknak és műszakiztatni is kellene. Keressük az új autóra a lehetőségeinket.
A mindennapi életünkkel is foglalkozni kellene, bevásárlás, háztartás és egyebek.
Van egy alig két hónapos gyerekünk is, akinek már autósülés alakú a popsija, annyit jön velünk ügyintézni.
Szeretnénk még valakinek valami ügyét átvállalni és elintézni, mert kevésnek érezzük a dolgunkat...
Tényleg nem a sajnáltatás kedvéért, de most lett sok.

Anyák napja 2008 illetve 2009

Május 7-én az ovi megrendezte az évzáróval egybekötött anyák napját, ahova sikerült is Marica mamival elmenni Grétástul, mindenestül.

Nagyon helyesek voltak a gyerekek, közös versmondással és énekléssel készültek az óvónénik vezényletével. Bár a szinkronizáláson néha csorba esett és a végére elfáradtak a kicsik egy picit, de nagyon aranyosak voltak. Ami Bálintot illeti, hát őt a műsor nem nagyon zavarta a nézelődésben, néha, ha eszébe jutott és úgy ítélte, akkor bekapcsolódott, míg más gyerekek végigcsápolták az eseményt, ő nyugodtan elvolt vagy integetett nekünk, ha úgy diktálta az úri kedve, akármi is volt az éppen aktuális szavalnivaló. Gábor itthon megnézte a videókat, nagyon jókat kacagott rajta és megfogadta, hogy nem fogja ezeket a szeánszokat máskor kihagyni.
Kaptam virágot, meg emléklapot Bálint fényképpel és kézlenyomattal és Bálinti kapott évzáróra egy koalás párnát és egy kellemes uzsival is vendégül láttak bennünket.
Mami&Maszatka:

Rinyálás

Az úgy volt, hogy büszkén vertem a mellkasom, hogy milyen frankó kismama vagyok én, meg fitt és miegymás, nem kell nekem még a helyet sem átadni 8 hónapos terhesen, de aztán az elmúlt hetekben/hónapokban kicsit át kellett alakítanom a hozzáállásom.
Azt már régen tudom magamról, hogy nem kérek szívesen segítséget, általában a legvégső esetben, mert hát a segíts magadon... többször előrébb visz, mint hogy rinyálsz másnak.
De amikor 8 és fél hónapos terhesen, igaz nem hatalmas, de egyértelműen látszó hassal nem adták át a helyet, és tényleg csak akkor tudtam leülni, amikor egy középkorú hölgyemény leszállt egyébként is és megüresedett a hely, akkor azért elöntötte az agyam a harctéri idegesség és legszívesebben elmagyaráztam volna a környezetemben ülőknek, hogy egy kis illemért még állhattak volna sorba. S a vicc az, hogy nem is a sokszor szidott tinédzserek voltak a parasztok (legtöbbször ők voltak készségesek), hanem a mi kis generációnkhoz tartozó egyedek. Tudom én, hogy csini mappával ülni nagyon nehéz dolog, annál már csak + 12-15 kiló súllyal nehezebb az élet.
De ez csak az egyik része a bajomnak. Mostanában azt látom sok helyen, hogy ha sokat rinyálsz és sajnáltatod magad, akkor valahogy rászorulóbbnak tekintenek és mindjárt egyszerűbb lesz az élet. Úgy szeretnék én is csak néha egy kicsit rászorulóbbnak tűnni. De úgy látszik, hogy az én képem nem így néz ki.
Az oviban is, május végétől Bálint persona non grata, merthogy akkortól már csak ügyelet van és csökkentett üzemben funkcionálnak, és hát a gyed/gyes-en lévő anyák nagyobb gyerekeit nem is veszik be, mert hát anyuka úgyis otthon van, addig sem nekik kell rá vigyázni, mert akkor nem tudják az óvónőknek kiadni a szabit. Basszus, hát vegyenek még fel még óvónőt, főleg, ha még számít az manapság, hogy a gyerekeket azért is járatjuk oviba, hogy szociálisan nevelődjenek és nem csak azért, mert útban vannak otthon...
Szóval rinyálni megéri, bár valószínűleg újra kellene születnem ahhoz, hogy üzemszerűen tudjam csinálni.

A gyerekeink és az orvosok

Mostanában igen sokat járunk orvosokhoz.
Grétával a kötelező vizsgálatokra (ortopédia és ultrahang, stb.), ahol lényegében minden ok, viszont még mielőtt még mentünk volna, már a saját doktornőnk is mondta, hogy a jobb oldali nyakizma be van merevedve. Mi ezt már az első naptól kezdve abból vettük észre, hogy mindig jobbra dőlt, jobbra tartotta a fejét, már egy kicsit csálé is volt a jobb oldal, így megfordítottuk a menetirányt az ágyban is. Úgyhogy az ortopédiára egy extra beutalóval érkeztünk, azaz nézessük meg azt is. Ők el is küldtek minket gyógytornára, mert tényleg létező problémára mutatott rá a doktor nénink. Így most hetente fogunk járni és az ott kapott házi feladatokat, maszírozás, tornáztatás csinálni. A helyzet nem súlyos, mert bátran fordítja azért balra is a fejét, de kétségtelen, hogy a jobbat preferálja, s ezt meg kell szüntetni.
Bálintnak is volt március óta egy szabadon beváltható beutalója a fül-orr-gégére, ahol is kiszűrték, hogy akkora az orrmandulája, hogy belóg a torkába, a Bethesdába a főorvosnő konkrétan azt mondja, hogy ő már sok mandulát látott, de ekkorát talán még nem is talán. Ott egyébként még egy finom arcüreg-röntgenen is átrángatták, csak hogy egyszerű legyen az élet, illetve, hogy gócpontot keressenek. Gócot nem találtak, így az orrmanduláját haladéktalanul ki kell kapni. Ez jó egyrészt, mert most, hogy ideiglenesen egy hálóban alszunk vele, az éjjeleink igen horrorak Gáborral, mert azt hallgatjuk, hogy na most fog-e a következő levegővételnél kapni is levegőt, mert annyira elzárja a egész garatját a mandulája, vagy nem és vajon megfullad-e vagy sem. Nem vicces. Másrészt meg izgalmas lesz megszervezni Gréta etetése mellett az egy éjszakára bent alvásos műtétet, de igyekszünk. A Bethesdába a közeli jún. 30-ra kaptunk időpontot, még úgy is, hogy sürgős esetek vagyunk, merthogy nincs orvos... Most még nyomozok egy másik orvos után, mert jó lenne korábban, ha tudjuk de ez nem biztos, hogy összejön. Bálint nagyon büszkén újságolja egyébként környezetének, hogy mi fog vele történni, de azért okulva a sérvműtétből, azért nem lesz ez egy fáklyás menet. Én örültem volna, ha elhúzhatjuk a nyári szünetig, akkor én is jobban el tudok már menni Gréta mellől, de nem halogathatjuk tovább több szempontból sem.

A harmadik hét négyesben

Továbbra sem tudjuk, hogy kire hasonlít Gréta, leginkább Bálint ugyanilyen kori képeire, tehát valószínűleg Gáborra fog hajazni, de Timi szerint per pillanat szerint inkább Lilire. hasonlít :-) Mindenesetre azért jó lenne egyszer egy olyan gyereket szülni, aki rám is hasonlít egy kicsit, csak hogy kipróbáljam milyen az...
Ami az alvását illeti, nagyon jól veszi az akadályokat, éjjel csak egyszer kell kelni hozzá, amiért én nem tudok elég hálás lenni, mert abban nagyon gyenge vagyok. Mikor vártuk őt, totóztunk, hogy vajon lesz-e olyan szerencsénk, mint Bálinttal volt, hogy nagyokat és jól fog aludni másodszülöttünk, de azt tippeltük, hogy nem valószínű, hogy megint így járunk. Úgy látszik imáink mégis meghallgatásra kerültek, és nem zombiként járkálunk a lakásban, mert kipihentek vagyunk és üdék. No meg szépek. Érdekes, mert már Bálint születése után is megállapítottuk, hogy azt hittük, hogy azzal, hogy lesz gyerekünk, az életünk 180 fokos fordulatot vesz, aztán persze változott, de alakult át radikálisan. Most is, itt van Gréta, és mi tulajdonképpen majdnem ugyanazt a bioritmust éljük, ami tök jó, bár lehet, hogy csak azt jelenti, hogy igen rugalmasan éljük a mindennapokat.
Bálint kezdi a diplomáciai kapcsolatokat felvenni Grétával, már néha nevén is nevezi, mármint "Gétrának" hívja, és nem "kisbabának", amit az elején konzekvensen tett, úgy kellett rászólni.
Április 30-án átadtuk a lakást is, kulcsostul és üresen. Furi volt így látni azt a kis lakást, de azzal vigasztaltuk magunkat, hogy azokat a szép emlékeket, amik ott történtek velünk nem adtuk el, megmaradnak nekünk. Régóta mondom, hogy nem egy hely tesz bennünket boldoggá, s ott érezzük magunkat jól, ahol vagyunk, no most majd kiderül, hogy ez mennyire kivitelezhető.
Azért az látszik, hogy kimondva, kimondatlanul is, de azért bezavart a lelkünkbe, Gábor is én is sorra produkáljuk a pszichoszomatikus tüneteit a változás feldolgozásának, hát még Bálintnak hogy bezavart, mondta is egyik nap, mikor oviból jött ide az albérletbe az apjával, hogy most akkor megyünk a "költözős lakásba", vagy nekem mondta, hogy most akkor itt fogunk néhány éjszakát aludni, aztán pedig hazamegyünk... Nehéz lehet neki felfogni ezeket a változásokat. Kíváncsi vagyok, hogy évek múlva fog-e valamennyire emlékezni arra a lakásra.
De az új otthonunk intézése folyamatban van, nyomozzuk a papírokat, szervezzük amit kell, úgyhogy reméljük, hogy a nyár derekára nyélbe ütünk valamit, amit már reményeink szerint az új főhadiszállásunknak nevezhetünk.
Kincseink: