2007. április 24.

Mamik hete

Múlt héten nagy volt nálunk a forgalom. Hétfőn-kedden anyukám teljesített szolgálatot Bálint mellett, némi Gábor jelenléttel, szerdán én is töltöttem egy kis időt gyermekemmel, csak hogy el ne felejtsen, aztán este megérkezett Gábor anyukája és onnantól ő vette át a stafétát. Csütörtökön ugyanis megint mentem Egerbe. De péntektől aztán már én is voltam.
A keddi órám reggel 8-kor kezdődött, így az 5 órás vonat szolgáltatásait voltam kénytelen igénybe venni. Nem mondom, megveregettem a vállam, hogy hajnali 3.40-kor ki tudtam magam vakarni az ágyból, úgy, hogy éjfélig azért fent prüntyögtem. Olyannyira, hogy amikor du. 3-kor hazaértem, úgy túl voltam pörögve, hogy csaptam egy nagytakarítást a teraszon, mindent letakarítottam, áttöröltem és vigyázba állítottam a virágos ládákat és kaspókat, hogy később beleköltözhessenenk a gyönyörűségek. Ez pénteken Gábor anyukája által meg is történt.
Vasárnap aztán jött Andi-Lackó, beszereztük az Andrea-névnapi ajándékot, és Bálintoztak ők is egy kicsit.
Egyébként ahhoz képest, hogy szinte minden nap más volt Bálinttal, egész jól vette az akadályokat, csak az én lelkem háborog, mert hiányzik, hogy ilyen sokat távol vagyok, de ha itt vagyok, akkor is mindig pörgök valamerre, intézem a dolgom. De ennek is vége lesz.
Illetve már vége is van egy részének, ugyanis tegnap este leadtam a zárótanításomat, jegyzőkönyvbe vették és sikerrel abszolváltam. Azon az órán már nem is izgultam, sőt a hétfő délelőtti óráján nem is volt bent a gyakorlatvezetőm, úgyhogy egyedül garázdálkodhattam. :-)
Sűrű volt, jó volt, még emésztem az élményt, bár sokat nem merenghetek, mert elvileg a hét végéig le kellene adnom a tanári szakdogát, de hát azzal (is) csúszni fogok.

Nincsenek megjegyzések: