Gyerekszáj megint

Bálint néhány hete kapott a judó-cuccához egy kulacsot, mert edzés végére azért rendesen leizzadnak általában, és mindig azzal fogadott, hogy "Szia anya! Hoztál inni?"
Úgyhogy beruházásra került A kulacs, természetesen kellő marketingmunkával megtámogatva, miszerint "Bálint ez egy IGAZI sport kulacs, ilyenből csak az igazi sportolók isznak, ha nagyon jót edzettek." Volt öröm, használja is, ha kell, ha nem, és mit talál mondani a minap? Egy edzés után, amikor már a vacsoránál a maradék folyadékot facsarta ki a céltárgyból, azt kérdi: "Anya, mi is ez? Egy sportköcsög?"
:))))))))))))))))))))))

Konyha projekt 1.

Nem tudom, hogy írtam-e már (de tudom), de volt nekünk, pontosabban a háznak egy előző tulaja, akire még mindig őszinte, leplezetlen és mély megvetéssel és méreggel gondolok, mert ennyire tetű embert ritkán hord a hátán a föld, mi mondjuk pont bele is botlottunk, mit botlottunk, bele is tenyereltünk, no de ez az én belső vívódásom a mai napig, viszont legalább új szava járásom lett, mert ha valami elromlik/megromlik a környezetemben, akkor már használom "az ennek sanyi" szófordulatot, amit asszem Gábor anyukájától hallottam először, de így, hogy most már negatív töltetű lett a Sanyi név, igazán jól érzem is magam a használatakor.

Mai példabeszédünkben erről a baromarc azon cselekedetéről lesz szó, hogy hogyan lehet a házam eladása után is gecin viselkedni az új tulajokkal, de őszintén hiszem, hogy van valahol a cybertérben egy olyan lista, ahova felírják az ember jó és rossz cselekedeteit, mert ha van ilyen, akkor azért a sok rosszért, amit ez az ember a környezetével tesz úgy megveri az Ég, hogy azért fog könyörögni, hogy bárcsak bottal verték volna....

A lényeg a lényegtelenségben (ez csak Neked Apukám!), hogy birtokbavétel előtt 2 db héttel nekem egyszer csak beült az agyamba annak a fájó kérdésnek a feltétele, hogy a konyhabútort (designed and produced approx. in 1982) ugye még csak eszükbe sincs elvinni, mert ugyan tüzifának sem használnám szívem szerint, de amíg nincs számolatlanul sok százezrünk arra a nem kis méretű konyhának rendbetételére, addig célnak megfelelne. 

Mindig mondtam, hogy lottóznom kellene, mert ismét sikerült fején találnom azt a kurva nagy szeget, merthogy nem, ő úgy gondolta, hogy az bizony kell neki (mint kiderült nem saját használatra, hanem eladásra...), de mivel az adásvételiben erre nem tértünk ki (ki az atyaég gondolta volna, hogy kell, mint ahogy a villanykapcsolókra és a küszöbökre sem tértünk ki, és tulképp még azokat is elvihette volna), szóval ezt nem írtuk le papírra, úgyhogy nem tudtunk mást csinálni (tudtam volna, csak azt a törvény bünteti és még van két kisgyerekünk, akit fel kell nevelni), minthogy nyeltünk egyet és kapkodtunk fűhöz fához, fűzfa hegyen lakó Varjú Varga Pálhoz, pontosabban az Erdei családhoz, akik ismét kihúztak bennünket a slamasztikából, amibe gondosan belehúztuk magunkat. Kölcsönadták nekünk a konyhájukat és így vált lehetővé, hogy ne a földről tálaljunk és még sütőnk/kerámialapunk is legyen. Soha nem fogjuk tudni ezt a cselekedeteket eléggé meghálálni, de rajta leszünk. 

Nem akartam én erről ennyit beszélni, de most úgy felhúztam magam, hogy adok egy sorszámot a bejegyzésnek és folytatom majd ha visszajön a humorom.

Rácz Timi szülinap

Kedvenc gyerekkori barátnőm 30 valahány lett, így mivel ez nem volt szokása az elmúlt években, most csinált egy szülinapi bulit. Jól el is mentünk, meghúztuk a fülit és vittünk ajándékot, könnyed táplálékot, Toffee ízesítésű kontyalávalót (buktunk is rá, mint gyöngytyúk a tak...ra - onnantól hivatalosan is az a konyak a kedvencem) meg sok jókívánsággal is elláttuk a leányzót.

Nagggyon jó kis társaság verődött össze, mindenki egy külön karakán világ, mondtam is Timinek utána, hogy ego egy barátaid vannak külön-külön is, de így egy kupacban sok dudás volt, úgyhogy ez sincs biztos véletlenül, hogy ilyen barátokat vonz be. :) Mondjuk a többségével találkoztunk Timiék esküvőjén, de hát az olyan rég volt már, meg ugye a közeg sem ugyanaz.

Mindenesetre mi külön-külön is és egyben is jól éreztük magunkat, a fényképezőgép természetesen itthon maradt megint, de ezen már nem is csodálkozunk, viszont nagyszerű ötletet loptunk a szülinapostól, miszerint nagyon jó kis mártogatós ételeket lehet készíteni egy ilyen összejövetelre, úgyhogy már éltünk is az ötlet adta lehetőségekkel, de ezt majd egy későbbi posztban. 

Innen kívánunk Timinek boldogságos szülinapot még egyszer és természetesen várjuk, hogy a sikerre való tekintettel megint menjünk gyűlni fent nevezett társasággal.

Pont én kellek, meg gondolom sokan mások

Vicces, mert éppen akkor, amikor azon gondolkodom, hogy leszedem magamat az IWIW-ről, tekintve amúgy sem ezresekben mérhető ismerőseim rohamosan apadó számát (sohasem fogom elérni a 400 ismerőst, pedig nagy terv volt...), egyszóval, amikor én is menekülök a süllyedő hajóról, akkor kapok egy érdekes levelet. 

Miszerint egy fotós a kollégáival a képeimet nézegetve (?! WTF) behívna egy fotósorozat elkészítésére (szigorúan nem erotikus képekre - itt már röhögtem), merthogy PONT az én karakteremnek megfelelő figurákat keresnek a mit tudom én milyen divatlap címoldalára, úgyhogy lenne egy versennyel egybekötött fotózás. Bla-bla.

Először azt hittem ez egy vicc. Aztán második gondolatom az volt, hogy rajtam kívül, még sokaknak kiküldték (hátha lesz találat) ezt az egyébként korrektnek tűnő, referenciákkal zsúfolt levelet, illetve, hogy megírom ennek a mókusnak, hogy azért ne legyenek illúziói, az IWIW képek azért már nem a közelmúltban készültek, továbbá még ha az nem is derül ki a képekből alapos szelektáló-munkámnak köszönhetően, azért barátok közt szólva is volna a stábnak dolga a profilommal és ha abból valami szépet ki tudnak hozni, akkor én kérek elnézést. 

Egyébként a fotózás meghirdetett időpontja nekünk még jó sem volt, mert elutaztunk, ja, és van egy most már zöldből sárgába váltó monoklim is, külön nekik intézte a gyerek, úgyhogy ezt így mind a nyakába is zúdítottam, csak hogy sejtse, hogy nem adom azért egykönnyen az irhám. 

Még választ nem kaptam, pedig körmöt rágva várom, hogy címlapkarrierem beinduljon, ugyanis egyik rejtett vágyam volt, hogy egyszer majd valaki odajön az utcán, hogy az én arcom az, ami kell, és hop-hop egyszer csak valahol a nemzetközi porondon találom magam... :)

Addig is, amíg ez várat magára, megyek kimosok egy adagot a gépben és megvarrom a büdös kölke tréningjének a térgyét, amit kb. huszadszorra koptat ki az oviban...

Zsepi

Árulja el már nekem valaki, hogy mosás közben miért mindig abba k...a sötét adag ruhába ragad bent egy zsepi? Ez valami rossz karma vagy csak én állítok fel összeesküvés-elméletet a pzs köré?

Ákos-Blanka szülinap

Amióta mi ebben a kis városkában lakunk, igyekszünk az összes lehetséges módon gyökeret verni, ki-ki a maga eszközeivel, én többek között a gyerekeket is felhasználom és aljas módon ajánlgatom fel neki, hogy nyugodtan hívjon el csoporttársakat nálunk játszani, mert azt tapasztaltam, hogy azért nem dübörög a szociális élet, de lehet, hogy csak még mi nem kaptuk el a csapást. 

Így jött hozzánk el Ákos, a csoporttárs először és azóta csatlakozott hozzá Blanka is, aki szintén a csoportba jár idéntől, és az elmúlt hetekben egy egészen kellemes kölcsönös keresztmeghívásos együtt-játszásos alkalomsorozat alakult ki, mondhatni kölcsönös a szerelem, mert amióta először volt nálunk Ákos, Gréta többször fennhangon keresi "Áko-t" (a Karácsonyunk konkrétan Áko fél percenként emlegetésével telt el, már az apja is majdnem felháborodott, hogy azért álljon meg a menet, mégiscsak másfél éves a leányzó...), illetve Blanka is kifejtette, hogy ha a bátyja nem lehet a férje, akkor majd lesz a Bálint. :)

Így telnek a hétköznapjaink, amikor is kaptunk január végére egy kedves meghívást Ákos-Blanka szülinapjára, mert nem sok idő van a két dátum között és így együtt tartották, és nekünk is ez volt az első olyan szülinapi meghívásunk, ami nem házhoz volt, hanem egy külső helyszínes zsúrra egy gyorsétterembe, aminek egyébként a többi ilyen vendéglátóipari egységhez képest egész jó gyerekdühöngője van.

A szülinap minden kellékét adják, hagynak nekik teret, és terelgetik őket, bár azért megvan a maguk kockasága, de tulajdonképpen azt a célt, amire kitalálták ezt a 2 órát, teljesen jól lezongorázzák.

Az égi manna:

 Tortára várva és duzzog, mert nem ülhetett a két szülinapos közé, akinek a közös tortája így is elég kihívást jelentett, hogy ketten két gyertyát, de egy tortán :)

A szülinaposak:

 Éneklünk:

Fülig csokitortásan:

Félszegen (ritka pillanatok egyike) az őrjöngő közepén:

HOBO reload

Február 12-re, kedves barátunk és kedvenc volt főnököm, Hegedűs Éva kerek szülinapi bulijára voltunk hivatalosak, úgyhogy az eseményt megelőző napokban fel is hívtam, hogy akkor megyünk, leszünk és egyáltalán. Erre Éva viccesen kérdi, hogy "És láttátok, hogy elintéztem, hogy a HOBO koncert átkerüljön más napra?" "Nem. Mi van, mi történt? Nem hallottunk semmit" Kis nyomozás, és kiderült, hogy a kis huncutnak azért nincs ennyi hatalom a kezében, de ami igaz, az igaz, a nagy dátum előtt egy nappal is kitűztek egy koncertnapot, mivel vitték a jegyet, mint a cukrot a népek, így irány a jegyiroda, nosza akkor mennnnyünk mi is, ha már.

Jegy beszerezve, esemény várva, bár túl sok felkészülési idő nem volt rá, mert aznap vettük meg a jegyet, amikor este mentünk. 

Sok mindent tudnék írni (és fogok is, ne aggódjatok), de azt hiszem ez volt eddigi életem legszürreálisabb élménye. Azt mondtam Gábornak, hogy elmegyek, szívesen, de küzdőtér kizárt, ha oda akar menni, akkor én nem tartok vele, legalább annyi örömöm legyen, hogy ülök. Így aztán kikötöttünk a színpadtól talán a legtávolabbi ponton, mondjuk néznivaló úgysem sok volt, a hang meg oda is bőven eljutott. (Megjegyzem akár le is mehetett volna a küzdőtérre, mert nem volt elzárva.) Beültünk, elkezdték, én néztem, hallgattam, figyeltem, hátha egy számnak talán a refrénje beindítja valamely szinapszisát az agyamnak, de semmi. Úgyhogy ültem, és azt éreztem, hogy álmosodom. Nem tudom, hogy az ücsörgés, az oxigénhiány, a koncert előtt belapátolt gyors vacsora vagy a percről-percre növekvő unalmam generálta-e az állapotot, de egyszerűen olyan álmosság jött rám, ami még a terhességeim első három hónapjában sem fogott el soha, pedig akkor nem volt olyan pozíció és szituáció, ami kizárta volna, hogy el tudjak aludni. Csukódtak le a pilláim, így meghoztam azt a döntést, hogy a mellettem lévő széken úgysem ültek, odahalmozom a kabátjainkat, és csendben meghúzódom, hátha akkor senki sem veszi észre, hogy álmosodom. A következőket, ha bárki (akár Gábor is) kérdi, letagadom, mert bizonyíték nincs rá, de annyira jól sikerült a rejtőzködés, hogy sikerült elaludnom. Pontosabban úgy fogalmazom, hogy folytonossági hiányok álltak be az emlékezetemben, így gyanítom elaludtam, pedig amikor ez történt egy kivételesen jó unplugged rész jött, ami asszem még tetszett is... Aztán hip-hop már véget is ért a koncert, hazamentek a zenészek

Mondanom sem kell, hogy Gábor ezen besértődött, hogy én milyen lelombozó vagyok, és hogy tudok ilyet csinálni, meg egyáltalán minek jöttem el, ha közben szenvedek. Na, itt gurították el a pöttyöst nálam, mert ez egy sokkalta régebbi vitánkhoz vezet vissza, amikor is nem is tudom mikor, az Első Emelet csinált egyet az "álljunk össze és zenéljünk megint, no meg persze keressünk vele" koncertjeikből és jeleztem igényemet, hogy akkor talán el is mehetnénk rá, tudván, hogy boldog legénykorában voltak az együttestől kazettái (!), mi több az én ELSŐ kazettám is a walkmanomba is egy Első Emelet koncertkazetta volt. Erre ő kifejtette, hogy ő nem nagyon jönne, és hogy is várhatok el őzeneiségétől ilyen bűntettet. Erre volt az én lépésem az, hogy 1. "Elmész Te a picsába!", 2. ha Neked lenne egy olyan koncert, ami szívednek és lelkednek fontos, de én ki nem állhatom az előadóját, FEL SEM MERÜLNE, hogy nem megyek el Veled, hiszen az fontos Neked, így nekem is, még ha bele is döglök. Erre gondoltam most példát statuálni a fentiekkel, mármint a jelenlétemmel és nem az alvással. Bár mondjuk volt még annyi töltete a dolognak, hogy TÉNYLEG kíváncsi voltam Grózner Gábor HOBO szeretetének okára és mechanizmusaira, úgyhogy a kíváncsiság is munkálkodott, még ha rosszul is sütötte el magát a végén.

Két dolgot jegyeznék meg még. 

1. Szerencsére nem csak én lomboztam le Gábort az este folyamán, hanem a koncert is, mert hazafelé azon fanyalgott, hogy volt némi főpróba érzete az egésznek, jó párszor elcsúszott a zene és az ének (bocsánat, szöveg) egymástól és voltak számok, amik komplett szétestek, viszont a boldog tudatlanságban, amiben én élek ez nem jött át, úgyhogy ezt sem megerősíteni sem cáfolni nem tudom. 

2. Halvány emlékeimben kotorászva rá kellett jönnöm, hogy Deák Bill Gyulánál én már 15 évvel ezelőtt sem értettem, hogy mit énekel, viszont ez most is így volt, pedig az elején még a fenekemmel is figyeltem, és próbáltam követni, úgyhogy van ami nem változik. 

Bocsánat, még egy dolog. Izgalmas lenne, hogy ha fenti eseményeket Gábor tolmácsolásában is elolvashatnánk, mert bár a blog felett az uralmat átvettem, szerény közösségünk mindig szívesen veszi, más nagy volumenű írótársak reflektációit, merthogy akár hiszitek, akár nem, amikor még Gábor udvarolt nekem (vagy valami ilyesmi volt), akkor nem ritkán kaptam Tőle verseket és prózákat, amiket az almárium mai napig őriz és várja, hogy érkezzenek még művek... :) No a lényeg, hogy vicces lenne azért egy másik verziót is hallani, csak hogy ne maradjunk egysíkúak és ne mindig csak én pofázzak a közös élményeinkről.

Monokli

Történt a mai nemes nap, vagyis Bálintunk névnapja hajnalán, hogy a szokásos reggeli ébredezés során, amikor különböző sorrendben, de megjelennek gyermekeink az ágyunkban, hogy drága elsőszülöttünk fogta magát, és az anyján 8, vagy szerintem 16 napon túl gyógyuló sérülést okozott.

Van ugyanis az ágy támlájánál nálunk egy kb. 10-12 cm mély szabad "pult" rész, amire előszeretettel pakolunk mindenféle dolgokat, de leginkább könyveket, zseblámpát, és mindenféle hasznos és haszontalan kütyüt, ami a kezünk ügyébe akad. Nos, gyermek éppen erről a részről kívánt levenni egy nem is olyan kis könyvet, a dokumentumhűség kedvéért a "Jelenbe zárt múlt" címűt. Bár jelen esetben sokkal inkább érdekes más paramétere a könyvnek, mint hogy a címével foglalkozzunk, merthogy sikerült a könyv gerincét, pontosabban annak végét/sarkát az ő éppen ébredező, de még félálomban lévő szülőanyja szemhéjára, illetve szemére ejtenie. Nem is tudom melyikünk sírt jobban, én a fájdalomtól, Bálint a zokogó anyjától és a zavarodottságtól, talán mondanom sem kell, azt hittem, hogy ott szarok be és ráadásul még meg is vakulok, de szerencsére a kezdeti ijedtségen túl csak kb. egy óráig könnyezett a szemem, bár jegeltem, és estére egy egészséges kis lilulni kezdő monokli alakult ki a jobb szemem körül, s egy kicsit meg is van még dagadva.

Ezek után a névnap reggeli püntyörgés és köszöntgetés elmaradt, és kivételesen a reggelit is minden nyöszörgés és követelődzés nélkül levezényelte Gábor és eltávolította drágaságomat a környezetemből. 

Kezdek félni tőle. :)

Ráadásul ahogy most kinézek, nehéz lesz elhitetni az emberekkel, hogy nem ver az uram, mert délután ki kellett menni embertársaink közé és nem kis mennyiségű púder segített abban, hogy olyan állapotba hozzam magam, hogy a felületes szemlélődő számára ne tűnjön fel, de egy szűkebb szűrőn már nem menne el a külalakom magyarázat nélkül.... :)

Bálintok

A minap mentem a nagyobbikért az oviba (csodálkoztam volna, ha a kicsi is ott van...) és hallom hazafelé (azon a 13 mp-es úton), hogy így kis-Dominikozik, meg úgy nagy-Dominikozik. Tudom, hogy idéntől van a csoportjukban egy másik Bálint is, úgyhogy gondoltam rákérdek, hogy:

"- S mondd csak Bálint, a csoportban a másik Bálinttól hogy különböztetnek meg? Benneteket is úgy hívnak, hogy kis-Bálint és nagy-Bálint?" Erre ő halálos komolyan:

"- Igen, és még MÁSKÉPPEN IS NÉZÜNK KI."

:)))))))))))))))

Hobóckodás

A gépezet beindult, s nem volt kérdés, hogy megúszom-e HOBO-t. Nem volt kecmec, de így is kívánja a rendszer, hogy adjuk meg mindenkinek azt, amit óhajt. Tehát nyomban az előző koncert után Gábor példátlan érdeklődésről tanúbizonyságot téve kikutatta, hogy mikor lesz A búcsúkoncert, mert ugye az lett volna a cél, de mivel ez a dátum (az Égnek hála) egybeesik egy kedves barátunk szülinapi bulijának dátumával és amire abszolút hivatalosak vagyunk, így az kiesett, de lelkesedését nem törte ez ketté, rákerestünk más előadásokra, így jutottunk a Circus Hungaricus előadáshoz, ami egy egyszemélyes performance egy kamaraszínházban, így alapvetően mások voltak az elvárások. Jegy megrendel, esemény várva...

Mivel én tényleg semmit nem tudok Földes László munkásságáról az őszinte érdeklődéssel jelentem meg, mondhatni akár egy szűzlány, ha-ha. S azt kell hogy írjam, nagyon kellemeset csalódtam, mind zeneileg, mind tartalmilag. Annyit tudtam, hogy nem egy na-na-na-na a szöveg, hanem ott kell lenni a szeren, figyelni minden sorra, ez be is jött, de azért még egy olyan átlagembernek, mint én is fogyasztható volt. Az egyetlen diszharmóniát okozó elem az volt, hogy én együgyű vagyok ebből a szempontból (igen, biztos más szempontból is), én vagy hallgatok egy zenét, mert élvezem, vagy hallgatok egy prózát/verset/művet, mert át szeretném gondolni. Nem vágom, de szerintem ezt a két dolgot más agyfélteke irányítja, és nálam idegi összeköttetésről még csak hírből sem hallottak ezek a részek, úgy tűnik. Úgyhogy egy óra után én már agyilag lemerültem, de nagyon jó volt, sok-sok új inger ért és még az is megfordult a fejemben, hogy csak bele kellene hallgatni majd otthon egy albumba, mert katartikus élmény volt. Biztos látta is ezt az emberem, mert levezető gyakorlatként elvitte agykicsavart párját egy könnyű vacsira, ami szintén nagyon frankó volt. Köszi Drágám!

Szilveszter 2010

Az úton Timiék felé kiszámoltam, hogy idén jubilálunk, vagyis 5. alkalommal (Gábor: "ismét egy érdekes adat") töltjük együtt a Szilvesztert az Erdei családdal. Merthogy tavaly ők hozzánk, így mi idén oda, bár ez csak 29-én ratifikálódott, merthogy a fiúk még aznap is nagyon dolgoztak együtt, úgyhogy csak reméltem, hogy használhatóak lesznek Szilveszterkor. Azok is voltak, bár hozzá kell tegyem, hogy Gáborom Szilveszter napján gyakorlatilag délután 3-ig ágyban volt pihenvén az előző esti munkazáró bulit... Égett a pokol...

No a lényeg, hogy ismét jót ettünk, ittunk, mulattunk, a gyerkőcök is kegyesek voltak hozzánk, dumálhattunk, és tulképp akár bevalljuk, akár nem, lekéstük az éjfélt, már a Himnusz is letelt, amikor mi elkezdtünk pezsgő ügyben érdemben tevékenykedni, de nem is ez a fontos, hanem, hogy tudunk egymásnak sok jót kívánni, mert van feladat idénre is jócskán, s mi más kell a magunkfajta rendes, gondos és szorgalmas embereknek. :)

Kép annyira sok nem készült, mert nehéz akkor jókat fotózni, amikor az összes kiskorú az új ajándék felé görnyedve vadul játszik, és ugye a kép kedvéért nem vegzálná őket az ember, de azért a fürdéskor sikerült jókat kattintani, továbbá felhívnám a figyelmet, hogy a víz mesterségesen ilyen kék, de lehetett volna piros is vagy ki tudja még milyen, mert Erdeiéknél még ilyen is van, úgyhogy majd még azokat is letesztelnénk. :)

Ezen a képen például, aki nem tudja, hogy melyik gyerek melyik alomhoz tartozik, annak megadjuk a megfejtés kulcsát, a kellemes napbarnított bőrűek nem a mieink, azok a hóka fehérek. Hiába a kerti medence áldásos hatása. :)

Ezen a képen pedig Grétus einstandolta Lili kedvenc ékszerét és lecsapott ismét a hintalóra. 

 Ezt a képet meg csak imádom, mert végre engedte a haját elcsittcsattolni: