Elmaradt képek

Ilyeneket műveltünk a Szent István Parkban:

(logikai játék megoldás)

(ennek nem tudom mi a neve, de talán modern libikóka)

(Anyu, elgurult a pöttyös... :-)( )

(így kell Apával együtt kosarazni...

... s így tanítom focizni)

Kórház

Múlt héten megbetegedőset játszottunk otthon.
Folytatván a Bálint műtétjével megkezdett sort, én is egy apróbb korrigációs műtéttel terheltem meg a magyar egészségügy kasszáját, nevezetesen: abból a testrészemből, amit jó esetben ülésre használnak az emberek, egy kisebb ateromát operáltak ki helyi érzéstelenítéssel. A dolog csak latinul hangzik izgalmasan, magyarul tüszőcisztát jelent, baromira fáj, viszont nagy örömömre mikor hozzáláttak (mert azért akkor még nem tudták, hogy mi is az...), mindjárt az elején közölték, hogy "ó, ez biztos ateroma, úgyhogy nem küldjük a szövettanra". Miután addig az utóbbi lehetőség fel sem merült, ezért engem egy adag görcsöléstől megmentettek, de ahogy a varratokat elnézem, egy maradandó nyomot hagyott rajtam a dolog. Viszont megmaradok.
Mindez múlt hét pénteken a MÁV Kórházban történt, estére pedig, amikor a dolgos hét utáni jól megérdemelt pihenés jönne, hívott Gábor, hogy jön haza és baromira kificamította a bokáját. Mire hazaért az szépen fel is dagadt, én patikába el, és este 10-re már csak röhögni tudtunk magunkon, amikor egyikünk ebben a fotelben, másikunk a abban nyögött hangosan.
Mindehhez Bálint és én is egy kicsit megnáthásodtunk. Amúgy minden ok.
A héten, amint írtam őszölünk egy kicsit a komári maminál, de ez csak a gyerekekre és a nőkre vonatkozik, mert Gábor - dacolva minden fájdalmával - már üti a vasat otthon, úgyhogy olyanok vagyunk lassan, mint egy hősköltemény.

Szent István Park

A minap látogatást tettünk Lipótváros Centrál Parkjába, egyrészt, hogy levegőzzünk, és a több napi ágynyugalom után átmozgassuk Bálintot, másrészt, hogy kiderítsük, hogy tényleg csak olyan sznob szülőkkel van tele, mint Demcsák Zsuzsa.

Bár tervünk eredetileg a Liget volt, de a Budapest Maraton gyakorlatilag kettévágta a várost az Andrássy út mentén, mi azért átverekedtük magunkat.
A Park nagyon kellemes hely, sok játékkal és zölddel, és Bálint bele is felejtkezett a nagy felfedezésbe, eltelt vagy 20 perc mire felnézett, hogy hoztam magammal szülőket is, vajon hol lehetnek. Szülők békében ültek a padon és a távolból figyelték őt (titkonk). Azért boldog volt amikor felfedezett bennünket, arcán egy kaján vigyorral, hogy:"Jaj, de kis huncutok vagytok!"

Miután jól meglibikókáztatott egy kisfiút, elmentünk focizni a kispályás terepre, ahol a labdával kézben futást gyakorolta inkább az apjával, illetve utána Gábor bevezette - volna - a kosarazás rejtelmeibe, de ez a tevékenység inkább hatalmas kacagásokba fordult át, hogy az apa ilyen vicceset csinál, hogy nem a földön rúgja a labdát, hanem felfelé igyekszik vele egy kosárhoz. Nehezítésnek még fel is vetette magát, hogy Gábornak csak egy keze legyen szabad.

Képek csak később, mert ezen a héten jól megérdemelt őszölésünket töltjük Komárban, és itt nem áll rendelkezésre a képtár.

Hűvösvölgy szelleme

A fiúk alszanak, csendes a ház, úgyhogy most alkotok. Olyan vagyok, mint egy éjjeli bagoly, reggel meg úgy kell kiverekednem magam az ágyból.

Tehát az úgy volt, hogy még a köldöksérv műtét (ami egyébként a mai kontroll után kijelenthető, hogy sikeresen zárult) előtti hétvégén elmentünk Hűvösvölgybe, hisz oly szép idő volt, Bálintot is sétáltatni kell, meg egyébként is.

Van ennek a helynek egyfajta bája, ami sosem változik. Nem sokat jártam erre életemben (néhány ált. iskolás akadályverseny és oszt. kirándulás), de azt megállapítottam, hogy itt az idő megállt. A Nagyrétig jutottunk, szikrázó napsütés, és emlékeim szerint ugyanaz a CÉLLÖVÖLDE felirat és bolt várja a kedves ide látogató közönséget, szerintem ugyanaz a körhinta nyekergett még 25 éve az én fenekem alatt is. A 3 bódéből álló komplexumot egy kézben tartva, monopolizált helyzetben felfedezhetjük a bácsit, aki szintén nem tegnap kezdett a Hűvösvölgybe járni. Azzal együtt tök jó fej volt, és mi igazán jól mulattunk, bár Bálintot még kell egy kicsit kondícionálni a kirándulás intézményéhez, de jó lesz az. Csak olyan helyre kell menni ahol belátható távolságon belül nincs vursli.

Pózolás a rendőrautóban:
Apával a tűzoltásnál segédkeztek:
Vagány srácok:

Bálint és a Völgy:

Basszus-kulcs keresés

Nincs mit tagadni, van úgy hogy itthon kiszalad a szánkon egy-két csúnya szó, na azért nem a cifrább fajtából, pedig még figyelni is próbálunk rá.

Viszont gyermekünk abból a figyelmes fajtából való, aki jó érzékkel választja ki az igen "választékos" :-) szókincsünkből a neki tetszőket, és a legutóbbi voksa a "BASSZUS"-ra esett...

Gáz, mert a legváratlanabb pillanatokban szedi elő: a sárvári medence közepén, vagy pl. mint tegnap este. Leejtettem - szokásomhoz híven sokadszorra - a távirányítót, sokadszorra darabjaira esett, és hangosan felkiáltott, miközben ült a bilin, hogy: "Anya, basszus!" Erre mi, az okos szülők nem tudunk hova bújni röhöghetnékünkben, meg mégse a gyerek előtt, de olyan jól jött ki sajnos... Egyébként szégyeljük magunkat.

Úgyhogy a helyzet kulcsát még nem leltük meg, nem tudjuk, hogy egyszerűen csináljunk úgy, mintha észre sem vettük volna, csak leszokik róla, vagy kérjük, hogy ne beszéljen csúnyán, de az utóbbi variációnál, minél szebben kérjük, annál jobban mondja és közben rötyög és tudja, hogy nem jót csinál... :-)

Egy nap a Bethesdában

Túl vagyunk a nagy kalandon. Még emésszük, de testet-lelket megrázó esemény volt.

7.00-7.30 - jelentezés a felvételen, aneszteziológiai tájékoztató meghallgatása, ágyelfoglalás

7.30-9.00 - várakozás, ismerkedés, Bálint nyugtatás, és legvégül nyugtató orrcsepp, amitől Bálint abba a bizonyos lebegő állapotba került, amikor csak ránéztünk vigyorgott... amúgy nem jó a gyereket leszedálva látni. Nem természetes.

9.30-10.00 - műtét, ahonnan meztelenül hozták ki, cipelték végig a folyosón és a drágám olyan keservesen sírt, hogy nehezen lehetett bírni könnyek nélkül

10.00-13.30 - próbáltam/próbáltuk nyugtatgatni, mivel nagyon félt a branültől, hogy nincs semmi baj, mindenáron ki akarta szedni, aztán meg szedetni, de mindvégig egy pozícióban feküdt, alig mert mozdulni, és erőtlenül suttogott, és nem tudtunk segíteni... ez volt a legrosszabb

13.30-14.30 - kis alvás, mindezalatt fúrtak a folyosón, kiabáltak a nővérek a szobában és akkora volt az általános alaphang, hogy szerintem csak a hullafáradtságtól sikerült elaludnia

14.30-18.00 - felriadás, teáztatás, felültetés, ami nagyon rossz volt, aztán kicsit sétálni is kellett, mert anélkül nem engednek ki bennünket, beleszeretés a kórházi játék-buszba, és végül nem sokkal 6 után a megváltás a branül kivétel tárgyában és papi személyében, aki hazavitt minket a sokkal-jobban lengéscsillapított autójukkal, hogy itthon kipihenhessük magunkat.

Most két nap ágynyugalom, kímélő ételek (szerencsére az étvágya kezd visszatérni), és megfontolt közlekedés. Nagyon jól viseli, bár ennek oka, hogy segítség nélkül nem tud felülni, így ránk van utalva, nem tud kiugrándozni az ágyából.

Mindennel együtt szinten minden felénk járó doki és nővér megdicsérte őt, hogy milyen jól tűri, és mondták, hogy a műtőben milyen bátor volt (Gábor szerint ez csak vakítás volt, hogy megnyugodjak, egyébként tényleg nem tudom, hogy egy benyugtatózott gyerek miképpen lehet bátor, mindenesetre akkor jól esett), amúgy egy gyerekkórház még mindig nem vicces hely, bár az ápolók hihetetlen kedvesek és jó fejek (mind fiatalok voltak), emberségesek és még abban a szerencsében is volt részünk, hogy jöttek a bohócdoktorok és játszottak egy kicsit a Bálinttal. De sajnos a sok beteg baba és kisgyerek ténye és látványa megviselő, mert még ily rövid idő alatt is bepillantást nyersz a sorsukba (rögtön az égési osztály mellett volt a szobánk...), úgyhogy nem tudtam elég hálás lenni, amikor végül kiléptünk a kórház kapuján, és ha minden jól megy, akkor kedden kontroll, és egy jó időre elfelejtjük a gyereksebészeti osztályt.

Dumaszínház

Meghirdettem a családban a kultúra-kultuszt, avagy "menjünk minden hónapban - legalább - egyszer színházba. Ez vagy fog működni, vagy nem, ugye, viszont azt biztos, hogy jegyekhez hozzájutni nem nehéz, gyakorlatilag házhoz hozzák már, illetve neten rendelve még az ülőhelyet is kiválaszthatjuk, úgyhogy már csak a megfelelő attitűd hiányzott eddig is. ) Pontosabban egyszer tavasszal már volt egy ilyen rohamom, de akkor a Nemzetibe foglalt jó kis nehéz drámára a szüleim nyertek belépőt, lebetegedésem okán, azóta is szeretik, ha én választok előadást... :-)

No de most azért biztosra mentünk, és a kisebb ellenállás irányába indultunk el, így bevezetőként a Dumaszínházra esett a választás, s ismét nem csalódtunk. Valamikor nyáron már voltunk egyszer, és akkor is k...a jó volt, akkor a Badár és a Kovács András Péter vitte a prímet, most pedig a Litkai Gergő, egy nagyon fiatal Humorfesztiválos-hangutánzós gyerek és a zalai Bödöcs Tibor (miatta mentünk elvileg... :-) ). Megvan a helynek a maga hangulata, lehet igen paraszt asztaltársakat kikapni, és közel egy hónappal előre kell foglalni, de az este mindent összevetve mindent visz. Régen sürítettünk ennyi nevetést 3 órába. Szerintem fogunk mi még oda menni, mivel minden előadás más, sőt leginkább improvizáció az egész, mint tanult szöveg.

Napló

Eszembe jutott, ami még múlt hónapban fogalmazódott meg bennem, és a fenti, vasárnap esti műsor kapcsán jöttem rá - ismét - a nagy igazságra.

Az utóbbi fél évben rászoktak, hogy a műsor záró akkordjaként gyakran mutatnak be különböző, de betegebbnél betegebb gyerekeket (3, 5, 11 évesen öntudatlanok, gyakorlatilag vegetatív állapotban) és szüleiket, illetve az életüket, általában a Kínában nagy jövő előtt álló őssejtkutatás témájára felfűzve a történeteket. Egyrészről szívszorító végignézni a riportot, másrészről viszont sajnos a csatorna "nem" hatásvadász céljaival együtt is felkavaró. Még ha legalább gyűjtenének a gyerekeknek az sms-kel, de ők ezt nem teszik, ki tudja miért. De emberi tragikumokat mutogatni mindig kifizetődő, már csak a beteg kutyák hiányoznak a teljes nézettség eléréséhez.

Mindenesetre ha lehet önző módon saját tanulságot levonni...

Minden ilyen este után, mikor belefutunk egy ilyen riportba, eszembe jut, hogy tulajdonképpen mi is a mi k...a bajunk az életünkkel...?

Auditur et altera pars!

Forrásanyag: Erdei család blogja Sopron tekintetében.

Két hete jött az Erdei család és szívesen invitáltak bennünket Sopronba néhány napra. Ugyan mi már kapcsolatunk nagyon hajnalán meglátogattuk ezt a várost, de ez nem jelent semmit, egy kis kimozdulásra mi nem nagyon mondunk nemet, főleg kedves társaságban. Mi kis-gyerekesek tartsunk össze, nagyok úgyis este 9-kor bulizni indulnak, nem a társalgóba egy pakli kártyával. :-)

Eljött a szombat reggele, és ahogy kell, el is indultunk az M1-esen. Minden ment mint a karikacsapás, amikor is Bábolna magasságában egyszer csak visszaváltott Gábor a 180 km/órából ( :-) ), és snitt, a kuplungnak kaputt. Semmilyen sebességbe nem volt hajlandó beállni. Leállósáv, szentségelés, "hazavisszük, és kilóra eladjuk" felkiáltások, és az öröm, hogy Erdeiék a hitünkkel ellentétben nem előttünk autókáznak, hanem egy kicsivel utánunk és hamarosan feltűntek a szinen. A nők és a gyerekek (és természetsen a gyerekágyak és játékok...) átpakol hozzájuk, Gábor zurück Pest és a szerelő, mi pedig Sopron. Becheckolás, szuper, összenyitott szoba elfoglalás, du.-i pihi és étterem keresés, ahova már Gábor is csatlakozott a minket sokadszorra megmentő Picassoval. Nem volt nehéz megtalálnia bennünket, mert ötünknek kopogott a szeme az éhségtől, csak a hang irányába kellett mennie.

Másnap indulás Nagycenkre, csak ugye a hülye pesti, akinek minden sarkon kinyalják a seggét egy benzinkúttal, nem számolja, hogy vidéken bizony nincs ez így, és a tankban lévő, ca. 40 km-re elég benzinnel lehet, hogy nem jutunk el a köv. tankolóhelyig. Úgyhogy némi cidrivel botlottunk bele egy kútba Sopron határában, ahol is felvetettem Erdeiéknek, hogy máskor elővigyázatosabban választhatnának utitársat maguknak, mert mi nagyon problémásak vagyunk... De nem hagyták magukat, és innentől kezdve tulajdonképpen problémamentesnek néztünk ki, leszámítva, hogy azért egy kis Panadolt lízingeltünk Tőlük szombaton, mert ugye miért is vigyünk mi magunkkal.

Tehát a program:

Vasárnap:

Nagycenk - kisvasútazás, kastély és séta, du. hatalmas séta Sopronban, és hatalmas vacsi a Puskás étteremben

Hétfő:

Páneurópai Piknik helyszín a zöld határnál, Fertőrákosi kőfejtő és nem a bükfürdői strand, hanem Sárváron csobbanás, és persze a pizza-vacsi

Kedd:

Fertődi Eszterházi kastély és út hazafelé, ami legalább oly kalandos volt, mint a kastély tiszafáinak labirintusa
Összefoglaló:

Társaság & hangulat: kiváló, igen, nagyon jól éreztük magukat, mehet a Veszprém

Idő: hihetetlen, hogy 3 napig végül is majdnem egyszerre sütött a nap, szemerkélt az eső, de a szél legalább üzembiztosan fújt állandóan

Néznivalók: gyönyörű még mindig az országnak ez a kis csücske, a kastélyok érdekesek és tartalmasak, bár gyerekekkel csak tizedét sikerült a látnivalókból elsajátítani, de már az is megérte

Ételek: a szállodában elsőosztályú, pontosabban 4 csillagos, no és az a lekvártartó ostya... :-), de végül is mindenhol jót ettünk, szerintem szombaton Bálintból a náthát a húsleves űzte el, régi recept, de nálunk már többször bevált, mégha zacskóból is csinálták

Szerencsére Hanna és Bálint bioritmusa immáron közel hasonló, így össze tudtuk hangolni a meneteleket, és gondolom mondanom sem kell, hogy végig halál jó fejek voltak.

U.i.: a kocsink mire mi hazaértünk el is készült (így kell ezt, üdülni menni míg javítják... :-), viszont immáron hivatalossá vált, hogy új kocsi kerül beszerzésre, hiszen kisgyerekkel, meg egyébként is, nem lehet jóérzéssel útnak indulni a jelenlegi járgánnyal. Azt még nem tudjuk, hogy mikor és milyet, no és milyen formában, meg nálunk az elhatározást követően minimum hónapok telnek el a megvalósításig úgy általában, de a szándék már megvan...

Illetve a Erdeiék zsiráfos képe miattam készült, mivel én üldöztem az egész üdülés alatt csetreszt (fazekasterméket) a körzetből, és itt álltunk meg beszerezni egyet.
S a képek:
Éhesek vagyunk, szííjószállal inni akarunk:

Vonatozás:

Bálint és a Tűztorony:
A mi kis házi kukkeres-navigációs rendszerünk:
Innét indultunk:

A csúcsra törünk:

S meg is érkezünk oda:

Műtét áll előttünk

Már megvolt a beutaló hónapok óta, de nem vitt rá a kedvem és a félelmem, így tovább már nem húzhattam, így múlt héten elmentünk a Bethesdába, és megnézettük Bálint köldöksérvét.

Egy kedves idős dokibácsihoz kerültünk, aki a zsenge friss medikus-mókusaival totót játszott minden egyes delikvensnél, és megpróbálta kitalálni a belépéskor, hogy mi lehet a baja. Nálunk arra tippelt, hogy ez valamilyen "fiús probléma" lesz. Hát nehéz lenne lányos bajokat birtokolnunk...

Ami a lényeg, hogy szeptember 25-én megműtik a lelkem, 7-re megyünk éhgyomorra, és este elengednek bennünket, meg nem kell izgulni, és ilyenek. Bálint azért nem remekelt a vizsgálóban, perceken belül menekülőre fogta volna az irányt, pedig tényleg nem csináltak semmi rosszat vele, mi lesz még 25-én. Azért görcsölünk, és már túl lennénk rajta.

Temp-óra Tanoda

Tessék megtekinteni a jobb oldali linkgyűjteményben a Temp-óra Tanoda honlapját.

Októbertől indul komolyan, addig is mindenkinek figyelmébe ajánlom, lehet ajánlani, érdeklődni és részt venni benne! Sőt, ha nem vigyáz a Tanoda, még nekem is lesz közöm hozzájuk! :-)

Vasúttörténeti Park

Mielőtt még beállt volna ez a szeptemberi tél, még elsettenkedtünk egy kicsit a Vasúttörténeti Parkba, a Tatai útra. Úgy tűnt a bejáratnál, hogy többen is így gondolták ezt, legalábbis annál sokkal többen, mint ahogy azt mi gondoltuk volna, ugyanis rengeteg kis- és középgyerekes családot fújt erre a szél, de ez nem akadályozott meg bennünket abban, hogy nagyon jól érezzük magunkat. Különösen a legkisebb. A bőség zavarától megmámorosodva rohangált körbe-körbe a cuccok között, és amikor "Na, gyerünk haza!-t" kiáltottunk, még maradni akart, pedig majd összecsuklott. Miért is?

Mert itt lehetett sorompót támasztani vagányul:
Mert el kellett anyát vinni egy körre ezzel a kisvasúttal, mert nem bírt magával: Mert el kellett magyarázni apának ennek a régi mozdonynak a működését töviről hegyire, mert nem értette meg:
Aztán virítani kellett egyett apa napszemcsijével a lányoknak az utasellátóban:
Rá kellett jönni, hogyan kell ebből a fajta hintából kiszabadulni és menet közben leugrálni:
S végül megfejteni, hogy ez vajon mi lehet, gondoltam ez a fából vaskarika a la vasút...

Augusztus végi viselt dolgaink

Hol is kezdjem, asszem talán a kocsival. Szegény kicsi kocsinkra rájár a rúd mostanában, de végül is két évig kifogástalanul működött, még használtan is. A műszakija (június) után azért volt még egy-két finomhangolni való rajta, ami augusztusra kinőtte magát, így irány ismét a szerelő, és nézzessük meg, hogy mi is lehet a bibi. Tünetek: hátul üvöltött belőle az olaj, amitől egy kellemes kis olaj-filmréteg telepedett a hátsó ajtóra. Mivel Zalában szereltettük, így csak mindig közvetve hallottuk a híreket, hogy mi történik vele.

Hír 1: Ok, megvan, minden rendben vele, a hengerfejjel volt valami.

Hír 2: Ok a hengerfej, de hát a vmilyen tömítést is ki kellene cserélni. Ok, cseréljük

Hír 3: Nem ok, mert a próbakör után még mindig ott az olaj, de nagyon...

Hír 4: Motort ismét szétkap, nem tudom mit cserél.

Hír 5: 4 ember, élükön Gábor apukájával figyel az autó felett, és matekozik, hogy mi lehet. Mindez vasárnap dél körül.

Hír 6: Megvan a bibi, valamilyen vakdugója a motornak (?) volt a hunyó, ami miatt nem ott csöpögött, ahol végül is a baja volt, hanem az ékszíj valamit csinált. No hát ebből is látszik, hogy mennyire értek én az autó mechanikus működéséhez, de a lényeg, hogy én már a második hírnél fogtam volna egy csákányt, és belevágtam volna az egész motorba... vagy nem tudom, de hogy nem lett volna türelmem végigsakkozni mindent. Számításaink alapján minimum 4X szét- és összerakták a motort. De most már nagyon patentül működik, leszámítva azt az apró tényt, hogy amikor Andiék felhozták a drágát, akkor pont akkor szállt el az önindító kábele, mikor Gábor vitte ki őket a reptérre a nászútjukra, viszont azt már egy nap alatt az itteni szerelő bácsi rendbe hozta. Most egy ideig nem szándékozunk kicsi autónk lelkét ápolni, mert már mi is unjuk azt. :-)

Persze a helyzetet még fokozta, hogy amíg a szakemberek a kocsinkat próbálták életre kelteni, addig mi Vácon múlattuk az időt, csak hogy a lelkiismeretfurdalás el ne kerüljön bennünket. Egyébként a város főterét dönölűen megcsinálták, úgyhogy megéri megnézni: (ez ebből a képből nem derül ki, de Bálintnak a rózsák és a szökőkút is naaagyon tetszett)

Aztán múlt hét végén áthívtuk egy kicsit Erdei családot, azért mert, és egyébként is régen voltak már itt, mindig mi lebzselünk ott, muffinoztunk egy jót, Bálint elvitte Hannát hintapandázni:

...és Hanna bemutatta bilizési szokásait is... :-)

Before

... Sunrise és Sunset, avagy Mielőtt felkel a nap és Mielőtt lemegy a nap filmek.

Kb. 10 éve volt szerencsém az előbbihez, és tegnap a másodikhoz. Sikerült Gábort is magammal rántanom a lelkesedésben. Aki nem látta, nem tudja mit hagyott ki, aki pedig igen, remélem velem együtt bízik a folytatásban, mert rebesgetik.

A kettő együtt ütős igazán, így érdemes a készítés sorrendjében megnézni, és utána lehet gondolkodni. Olyanok, mint egy bizsergés, és teljes mértékben elfelejtetik velünk, hogy tulajdonképpen minden szó és mozdulat - gondolom - pontos forgatókönyvi munka szüleménye, bár ki tudja, az improvizáció hatalma...

Én aztán tényleg vallom, hogy egy filmet egyszer, hisz az élet rövid ahhoz, hogy többször nézegessünk valamit, oly sok minden más is van még, de e két remekmű üti ezt a szabályt!

Bár lenne még sok-sok ilyen, hogy lehessen csemegézni!

Boglárka nap

Idén is - kicsit megkésve bár -, de törve nem, megtartottuk a névnapomat.

Család felnyalábolt és irány Visegrád. Hatalmasat sétáltunk, megnéztük az elő-várat, és ebédeltünk egyet az asszem Sirály étteremben, aminek ugyan hanyagolható a konyhája, de azért a nap nagyon jól telt:

American boys jönni Hungary:

A Szent Család Mátyás boros-kútjánál:

Csak egy képet Bálint, légyszi...

Ma (09.02) megkaptam az ajándékomat Apától, amit már régen akartam, de csak most alakult úgy, hogy volt is alkalmunk beszerezni egyet, vagyis egy gofrisütőt. Még egy recept is érkezett Timitől, úgyhogy most már nincs akadálya a gofri-partinak. :-)

Éljen, éljen a majdnem szobatisztaság!

Igen kérem szépen, elértünk ide is. Gyermekünk nem csak vak tyúk alapon használja a bili intézményét, hanem tudatosan. No de ne rohanjunk ennyire előre...

Még hóóóónapokkal ezelőtt elkezdtük némi nagymamai presszionálásra a bilizést, és a reggeli utáni trónolásban nagyon szép eredményeket értünk el. Ez ment hónapokig, de semmi előrelépés. Aztán jött a nyár, meg a forróság, hurrá, lehet laza ruhában rohangálni, próbáljuk meg a tudatos szoktatást. Az elején vicces játéknak vette, aztán ahogy mi erőltettük, Bálint annál inkább ellenállt. Aztán már reggel sem volt hajlandó. Viszont egy napon volt találat, de mekkora, és utána öröm, de még mekkora, gyorsan hívjuk Apát és a Nagyikat, és dicsekedjünk.

Úgyhogy kb. egy hónapja, egyre többször kerültünk interakcióba a bilivel, először óránként, aztán másfél óránként csüccsentünk és néha Bálintot is megleptésként érte a végeredmény híre, de elértünk oda, hogy ma nagyban csinált valamit, de abbahagyta, szólt, hogy "ANYA", "BIJI". És anya jól idomított háztartási alkalmazottként hozta boldogan.
Úgyhogy most már napközben alsógatyában rohangászunk, s értelmet nyert a "bilire szoktató pelenka" fogalma is. Mert eddig nem nagyon értettük mi benne a poén.

Tudjuk, hogy messze még a kalandtúra vége, de az alapszabályok már megvannak, és igyekszünk az elméleten túl a gyakorlati oldalt is erősíteni.

Mondd Hanni, beveszel a buliba?

Néhány képünk tavalyról... no comment...

Ujjé a Ligetben...

Azért a nagy pakolódás mellett jutott egy kis idő a szórakozásra is augusztusban.

Rögtön az esküvő utáni héten Gábor anyukája lepett meg bennünket kellemesen azzal, hogy dacára a néhány nappal azelőtti hosszú együttlétnek, eljött hozzánk és egyrészről feltranszportálta a lent maradt dolgainkat - nem keveset, másrészről kicsit Bálintozott még a szabija alatt.

Nosza el is ragadtuk őt egy kicsit a Ligetbe, ahol még mindig jól lehet focizni és bohóckodni, no meg akkorákat zakózni mint a ház, de kit érdekel? Frissítő gyanánt beugrottunk a sörsátorba, ahol szombat lévén összeállt egy - nem is kis, 9 fős - banda, és húzta a népnek a szombat délutáni talp alá valót. Jó volt, Bálint kitáncolta magát, ettünk vurslis kaját, és perecet, és még a mamik is közrekapták a kis rosszcsontot: (természetesen ismét otthonhagytuk - pontosabban a kocsiban - a fényképezőgépet, így csak a mobillal tudtunk villogni, és emiatt a kép minősége kicsit gyér..., de azért mi jól éreztük magunkat)

Másrészről nem feledhetem el megemlíteni, hogy idén jubiláljuk házasságunk 3. évfordulóját, így utunk ismét a Ligetbe vezetett augusztus 14-én. Hova máshova... :-)

Apa elvitt a Robinson étterembe, amire mindig is kíváncsi voltam, de még valahogy eddig sosem fújt be bennünket a szél. Mit ne mondjak, nagyon tuti hely, olyan konyhával, hogy elájulsz, nem beszélve az egész hely hangulatáról. Jól meg is ünnepeltük magunkat, hisz a 3 mégis mesebeli szám, utána még kortyintottunk egy koktélt a műlyégpályai Juventus-valaminél, és nagyon örültünk magunknak :-)

Rácstalanítás

Úgy néz ki visszavonhatatlanul nő Bálintunk.

A minap leszedtük az ágyáról az elülső rácsot, "így mindenkinek egyszerűbb lesz alapon, meg mégiscsak két éves is elmúlt már, sokan a kortársak közül már rendes "rácstalan" ágyban alszanak.

Azért egy leesésgátlót - ismerve alvási szokásait, és fenntartva, hogy anyukájától megörökli a "nem tud esni" tulajdonságát - beszereztük, és fel is szereltük, szigorúan szem előtt tartva azt a tényt, hogy ezzel vége annak a nyugis időszaka az életünknek, amikor akkor kelünk, amikor akarunk (mármint hétvégén, és ha egyéb más műsor nincs), és nem 15-20 perces ébredezési folyamattal, hanem úgy, hogy Bálint ugrál a fejünkön és követeli a hamiját. Mert ugye az ébredésével együtt kel a gyomra is, és arra mind a mai napig érzékeny a lelkem.

De legnagyobb meglepetésünkre Bálint a leesésgátlót ugyanúgy kezeli mint a rácsot, annak ellenére, hogy van rajta egy folytonossági hiány, ami az ágyba be- és kijárást biztosítja. Bemászni könnyűszerrel bemászik, napközben boldogan ugrál az ágyán, de amikor felkel, ugyanúgy kiabál, hogy vegyük már végre ki, és még nem esett le neki, hogy az ágyból való kikelésben már csak saját szokásait kell legyőzni.

Így nyertünk még egy kis időt, bár már értjük, hogy a tévécsatornák miért sugároznak hajnali 6 órakor mesefilmeket, merthogy ez eddig teljességgel érthetetlen volt számunkra...

Egy kép a fiatalemberről, aki épp az új ágyának örül, és a fényképezés előtt 1 perccel rakta helyükre a hálótársakat, a kutyust és csacsát (aki valójában csibe):

A NAGY PAKOLÁS

Augusztus elején nagy fogadalmat tettünk, miszerint rendbe tesszük a dolgainkat minden szinten (szinte minden - mint a Skálában), értve ezalatt a lakásban fellelhető lim-lomot, ruhát, gyerekkori emlékeket, játékokat, gardróbszekrény titkait, hiszen még májusban elidegenítettünk a TH pincéjében egy gyakorlatilag akkora területet, mint a fél lakás, így most azokat a dolgokat, amik "a mindennapokban nem kellenek, vagy kidobni még fáj a szívünk, illetve nem siratnánk meg, ha lába kelne", szóval sok-sok fordulóval a fél háztartás leköltözött oda. Eszméletlen, hogy az az évek-évtizedek gondos gyűjtőszenvedélyével felmenőim és jómagam lelkes tárgy-mániája milyen mennyiségű cuccot tud felhalmozni, és ehhez még hozzájönnek a Gáborral közösen zsákmányolt cuccok! Régen láttott étkészletek (de milyen tutik!) és egyéb csecsebecsék kerültek elő, pedig a költözéskor már egyszer selejteztünk, de most kíméletlenebbek voltunk. Megtaláltam például a jó édes apám "Szavalt versek gyűjteménye" gyöngyszemet, amit már évekóta keresett rajtunk, továbbá saját keresztszemes kézimunkámat, és még mi mennyi mást. Azt hittük pik-pak megleszünk vele, de bizony ráment az augusztus, és még nem vagyunk a végén.

Ezzel párhuzamosan Gábor a cég papírjait és egyéb cuccait vette leltárba és nagyító alá, így a tisztogatás még egy fórumon diadalmaskodott, és kijelenthetjük, hogy bizonyos szeletei ingóságainknak sokkal átláthatóbbak mára.
Sőt, még a szülőket is felszólítottuk, hogy a Náluk raktározott cuccokat is bátran szabadítsák fel, és juttassák el részünkre, hisz most már mi is tudjuk tárolni!

Az intézkedések hatására a pincerészünk alaposan megtelt, ellenben így nem kell kiköltöznünk a lakásból, hogy a cuccaink elférjenek!

Egy nagyon jó hír!

Augusztus 12-én, Klára napján Erdei családhoz voltunk hivatalosak, hogy a család Gáborjának születésnapját megünnepeljük. Az ünnepelt ismét finomakat sütött parázson, de ne felejtsük, hogy az előkészítés a Timi érdeme. Hát még az a későbbi "torta"!

Utólag bevallva nekünk már akkor gyanúsak voltak, mikor megjött a Pap család (ezt Gáborral beszéltük este), de ez akkor még nem tudatosodott. Ahogy ment a beszélgetés, tettek rá néhány homályos utalást, de aztán csak az asztal körüli falatozásnál bújt ki a szög (no de mekkora szög) a zsákból:

GABI (de leginkább MINDKETTEN) BABÁT VÁR(NAK)!

Nagyon, de nagyon örülünk, és gratulálunk Nektek és a kis jövevénynek, és reméljük, minden rendbez lesz márciusig és természetesen utána is, és továbbá, hogy a jövő évi baba/gyerek-rendezvényeken már Ti is képviseltetik Magatokat!

Irigykedünk-irigykedünk-irigykedünk! :-) De csak úgy kultúráltan! :-)

Bye-bye jégárpácska

Múlt héten elköszöntünk tőle, s ugyan az eseményt megkönnyeztem, azért nem hiányzik.

Úgy tűnik nem jól borogattam árpácskát, mert sehogy sem akart elmúlni, így meghoztam azt a salamoni döntést, hogy irány a MÁV Kórház, és szabaduljunk meg tőle.

Némi családi összmunkával el is tudtunk menni a szemészetre, ahol kb 2 óra leforgása alatt le is került a szememről, no nem azért, mert ilyen nagy műtét ez (de erre még visszatérek), hanem mert ott van az a fránya adminisztráció. A konkrét szemem körüli manipuláció kb. 20 percig tartott, de Gizike, az asszisztens ugye nem egy speedy a klaviatúrán, úgyhogy lassan mentek a dolgok. Először is be kellett jutni a dokihoz, aki egyébként egy nagyon korrekt, normális nő, mindenkinek ajánlom, aztán bevezették a gépbe, hogy miért jöttem, a kórelőzményt és hogy mit fognak csinálni a szememmel (ca. 20 perc). Ja és elővizsgálatok még a doki előtt, amelyek teljességgel feleslegesek voltak most is, csakúgy mint a múltkor. Én már akkor is jeleztem, hogy nem a látásommal van bajom, hanem a szememmel... Ennyit az eü. gazdaságosabbá tételéről.

No, ahogy bevettük az akadályt a vizsgálóban, akkor menjünk át a kisműtőbe, és megcsinálják. Jó, csináljuk végre. De azért, ahogy ott feküdtem a műtőasztalon, szemembe az 500 Watt, csörögtek a fém műszerek, na ott azért beszartam, kérdeztem is, hogy ez ugye csak úgy hangzik, mintha komoly lenne, egyébként nem az... Ááá, dehogy, de itt kell aláírni a műtéti beleegyezést, hátha utána nem fogom... és kis kuncogás. :-) Hát tényleg jó vicc volt...

Utána minden gyorsan történt, Lydocain kívül-belül (kívülről egy 15 cm-es injekcióval támadt rám), szemhéj kifordít, lecsipeszel (ezeknél a momentumoknál vérnyomás le, szájam pedig hangos jajgatásba kezd), lévén pont fél perccel korábban kezdte el a dokinő, mint ahogy az érzéstelenítő hatott volna, de mikor megérkezett a hatása is, akkor már jó volt. Egy éles oldalú kanállal lekapargatta a cuccot és kifejtette, hogy ezt ugyan borogathattam volna napestig, mert ez olyan típusú volt, hogy már nem múlt volna el attól. Egy klasszikus kifejlett iskolapéldája a jégárpának.

Nem részletezem tovább, amint a lényeggel megvoltunk a műtőben, jobb szem leragaszt, ott még meg kellett írni a műtéti könyvbe a jegyzőkönyvet, illetve vissza a vizsgálóba és ott ismét várt ránk a számítógép-szörny, akit fel kellett világosítani a műtétről. A végén ott tartottam, hogy csak engedjenek oda engem, leírom én magam, még fél szemmel is, csak haladjunk.

Az érzéstelenítőtől kicsit kábán (de legalább csöndben :-) ) Gábor hazatámogatott, itthon egész napos pihenés várt rám, amit már du. 2-kor igen untam, hiszen a megmaradt szemem a dupla használattól állandóan könnyezett, így még olvasni, v. tévét bámulni sem tudtam, így csak kínlódtam, de azért túléltem. Bálint viszont odavolt, egész nap hajtogatta, hogy bibi-bibi, és aggódó arccal figyelte a kötést, de aztán idővel megnyugodott, és hozzá is mert érni.

A héten megyek kontrollra, abszolúte nem fáj, egyedül a jobb szemhéjam alsó felének lila szine emlékeztet csak arra, hogy valami volt ott.

Na jó, ezt nem akartam igazából ilyen hosszan részletezni, de hát hiába, az embernek 2 év után ez az esemény már eléri az ingerküszöböt... :-) Sőt, az ennél kisebb is! :-)

ESKÜVŐK 2007

Tudom, nagyon elhúzódtam, hisz már majdnem két hét eltelt azóta, hogy aug. 4-én Gábor testvére, Andi és Lackó összekötötte az életét, de hát sűrű itt a program. Sokat készültek/készültünk rá, és ennek megfelelően nagyon jól is sikerült. Andi nagyon szép menyasszony volt, Lackó is csinos vőlegény lett, a Berényi fogadó kitett magáért, vagyis isteniek voltak az étkek, Andi főnőkéék is varázslatos díszítést csináltak, úgyhogy minden úgy ment, mint a nagykönyvben.

Én Bálinttal már szerdán megérkeztem, segédkeztünk egy kicsit a sütiknél (Piri számítása alapján 13!!! süti gyűlt össze + és ebben a megrendelt cukrászsütik nem voltak benne!), meg egyéb dolgokban, ja, megünnepeltük Bálintot odalent is, és úgy általában készülődtünk.

Aztán amikor a nagy nap megvirradt, addigra Gáborom is megérkezett már, és felpörögtek az események, rohangásztunk, szállítottunk és szervezkedtünk, leginkább önnön nászajándékunk tekintetében.

Bálint nagyon helyes volt, bár a templomi szertartáson mi is megtartottuk a vonulást, csak éppen kifelé, mert mint akit felhúztak, úgy nem bírt magával, bekiabált és hasonlók, így elhagytuk a tett színhelyét. Nagyon hamar eltelt ez a nap, olyannyira, hogy szinte csak egy pillanat volt, és máris hajnal lett. De komolyan, hogy még magamon is csodálkozom, hogy így bírtam, azt hittem 2-kor kidőlök. Még gyermekünk is bírta 11-ig, amikor is felvittük a szobánkba és nyugovóra térítettük. Mi amúgy fél 5-kor kászálódtuk fel a szobába, de akkor is úgy, hogy Gábor azzal búcsúzott el, hogy még átáll a maradékkal megrakott autónkkal a panzióhoz, és ezzel el is tűnt. Keresem, keresem mindenhol, gondolom megnézem még a kocsinál, hátha pakolászik. Egy frászt! Ül, a térdére könyököl, karózza a fejét, és csukott szemmel matekozik. Még jó hogy arra jártam, ott töltötte volna a hajnalt és a reggelt.

Bár rohamosan telnek a napok azóta, egy csomószor eszünkbe jut ez a nap, és a még most is találgatom, hogy milyen sokfajta érzés kavarog bennem/bennünk:

Öröm - hisz ez természetes

Büszkeség - Gáborom minden visszafogottságát felszámolva élen járt a szórakoztatásban, beöltözött, ökörködött és mindenütt ott volt, mint a jó cserkész

Elégedettség - mert szuper kis esküvő lett

Szomorúság - mert erre az évre úgy tudjuk ez volt az első és utolsó esküvő, már amire el tudtunk menni, hiszen Klári unokatesómék is ezen a napon esküdtek, de erről még később

Csalódottság - ez már a mi esküvőnk után is így volt, hiszen oly nagyon vártuk, sokat készültünk, és oly nagyon hamar elmúlik ez a nap, szemben az előkészületek hosszával és mértékével, de hát ez a rendje a dolgoknak. Hiába, most már értem, hogy miért tartott régen a lagzi az péntektől vasárnapig! :-)

A vasárnap ennek megfelelően az észheztérésről, illetve annak az ipari mennyiségű hús és süteménymaradéknak az elosztásáról szólt, amit gondosan el is rendeztünk, és estefelé, amikor indultunk, a mi részünnek egy részét ott is hagytunk... ahogy kell. :-) De azért pár napig még így sem volt gondom a főzésre és a sütésre.

Sajnos a sok szervezkedésbe és rendezkedésbe a fényképezőgép kikerült a hatósugarunkból, így megtörtént az az eset, hogy teljesen fénykép hiján voltunk, bár mostanra néhány képet kikönyörögtünk a - képekben szintén nem bővelkedő - ifjú párból, de remélem lesz még néhány a birtokunkban:

Templom előtt:
A fiatalok: Jázi és Bálint, akik az este nagy részét együtt töltötték:
S egy kép Kláiról és Ádámról, akiknél nem tudtunk ott lenni, de annál inkább gondoltunk Reájuk, ezúton is sok boldogságot kívánva:
A fiatalok:

Bálint buli

Még soha nem szerveztünk ilyet, így szűz kézzel vágtunk neki Bálint születésnapi zsúrjának az előkészületibe. Azt tudtuk, hogy valahol a zöldben szeretnénk, nem a 4 fal között, és még azt is tudtuk, hogy a baráti körünk közel hasonló korú gyermekekkel rendelkező tagjait hívnánk össze, hadd szokják egymást a manók, és mi is kiélhetjük magunkat szülői mivoltunkban.

A választás egy horpácsi (Soha De Soha nem hallottunk erről a helyről) vendégházra esett - Aranyalma Vendégház, ld. http://www.aranyalmavendeghaz.hu/, melynek nem-frekventáltsága az egyik titkos fegyvere, nem beszélve arról, hogy a kecsegtető honlapképek és egy előzetes megtekintés után úgy ítéltük meg, hogy kivesszük. Hát minden véletlen cselekedetünk süljön el legalább ilyen jól, mert egy nagyon tutkó kis házat sikerült találni egyéb más célra is, de a mi bulink szempontjából pedig főleg. Hatalmas zöld, lanka, ott termő és leszedhető málna, szeder, szuper kerti sütő és a szállás pedig minden földi jóval felszerelt! Még ló-parkoló is volt, de ilyen állatot nem tudtunk szerezni.

Korai érkezésünk után Timi barátnőim segítettek, a Gáborok (nem volt ám minden névből kettő...) pedig sátrat építettek, tüzet és parazsat csiholtak, csakúgy mint egy niveau-díjas ősközösségben. Aztán egy idő múlva jött az egyik helyi erő és a gyerkőcök egy részét felnyalábolva elmentek lovat-kecskét-csacsit és egyéb háztáji állatokat nézni-simogatni, úgyhogy megvolt a kaland.

Később megérkeztek a többiek is, így szám szerint 11 felnőtt és 6 kicsi (2 évestől 2 és fél hónaposig) gyűlt össze. Név szerint (vezetéknevek ABC sorrendje alapján... :-) ):

Czeróczkyék - Timi és Balázs

Erdeiék - Timi, Hanna és Gábor

Kovácsék - Mesi, Toncsi és Jani

Szilágyiék - Erika, Dávid-Nándi és Karesz

és természetesen a mamiék és mi.

Akit Gábornak hívtak, az húst sütött rendületlenül, mi a előkészítettünk és jóízűen elfogyasztottuk a lakomát, közben a gyerkek jöttek-mentek, aludtak, játszottak, de szerencsére az ünnepelt felkelt akkorra, amikorra köszöntöttük őt. Összegyűltünk, úgy csináltunk, mintha Halász Jutkák lennénk és megbontottuk a vonatos tortát. Mint megtudtam Thomas a vonatot sikerült megvásárolnom torta alakban, mondjuk nekem egy MÁV mozdony is jó lett volna, de olyat nem gyártanak. De a vonat mostanában nagy szerelem!

Aztán utána ettünk még anyukám díjnyertes sütijeiből, leginkább a méteres kalácsból. Hülyén hangzik a házigazda(asszony) szájából, de szerintünk jól sikerült a dolog, úgy allgemeine, mi bizonyosan jól éreztük magunkat.

Mivel távol az otthonunktól még sosem láttunk ennyi embert vendégül (nem vendéglős helyen), ezért azt is le kell szögeznem, hogy rengeteg étel maradt meg, túlkészültem egy kicsit, de hát inkább több legyen... Nem? Úgyhogy az Erdei család aprajával és nagyjával még egy éjszakát is ráhúztunk a bulira, másnap megtekintettük Horpács gyakorlatilag összes nevezetességét, és még sétáltunk is egy óriásit.

Gyűlik a nép:

Balázs jól felkészül: Toncsit még győzködni kell: A lányok a biztonság kedvéért fociznak egyet:... :-) Az ünnepelt... és a torta romjai... :-)Jaj, míg el nem felejtem, a lezáró medencebuli...:
.... és a kedves és figyelmes ajándékok:

Mindenkinek köszönjük ezúton is a részvételt, a sok segítséget és a köszöntést! See you there next year!

Miről is kellett volna hallanunk Horpáccsal kapcsolatban? Itt élte Mikszáth Kálmán utolsó éveit a fia által tervezett házban, és ennek emléket is állított a falu.

"Mikszáth bácsi, odaadod picit a szivarod?"

2 éves lett Bálint

A 40 fokos napok egyikén Bálintunk betöltötte a 2 évet, amit a napján meg is ünnepeltünk a pesti nagyszülőkkel, kapott vagány rucikat, meg szandit, de leginkább amiatt izgultunk, hogy mit szól majd a négykerekes bicajhoz, amit sikerült nagy munkával kiválasztani. Márkája a világhíres DALMATA, így ennek megfelelően dalmatamintás, elől kosárkával. Íme:

Nagyon komoly, mondjuk nem egy BMX, de arra jól lesz, hogy megtanuljunk rajta biciklizni.

Egyelőre még nem jól állunk vele, bár a hátrafelé pedáltekerés már nagyon megy, és ha mondjuk, hogy nyomd a lábaddal előre, akkor fogja a kezét, és azzal nyomja a térdét. De majd belejön.

Viszont ez a sisak rendkívül hülye ötlet volt kedves szüleim...:

Még jó, hogy lehet szerelni egy kicsit ezt a cuccot:
S mami isteni finom csokitortájával vígasztalódni:

Janiék buli

Nos, azt hiszem, itt kezdem. Rögtön a nyaralás utáni hétvégén elmentünk Kovács Janiékhoz, hogy megünnepeljük, hogy 30 éve 5 éves volt. Bár a jelenlévő társaság hímnemű tagjai többször elvonultak privát-kóstolást tartani, de a csajok azért jól elszórakoztak a gyerekekkel, akik szintén nem kis számban voltak jelen. Majdnem babazsúr volt. Viszont találkoztam egy régen láttott ismerőssel, akivel jót dumáltunk ismét. Bálint nonstop ropit evett, tricikliziett és kultúráltan szórakozott, és úgy el is fáradt, hogy Ürömtől hazáig is aludt. Egyébként ez volt az a buli két éve, amikor megindult nálunk a szülés! Pedig akkor is jó volt, és most is a buli!

Bálint és a nők...(tud élni):Toncsi benyúlta Bálint sapecát:

Egy másik játék, ami nagyon lekötötte a figyelmem:

Forró július

Az az igazság, hogy per pillanat nem fogok tudni sokat írni, mert a lakás olyan, mintha robbantottak volna, én olyan vagyok, mintha egy hete nem aludnék, és egyébként is még rendezni kell a gondolataimat, mert csomó mindent akarok írni, de agy is kell ahhoz, hogy összerakjam a gondolataimat ezután a jó sűrű 3 hét után. De nemsokára jelentkezem.

Addig is egy kép a mi kis házimanónkról: