Vasúttörténeti Park

Mielőtt még beállt volna ez a szeptemberi tél, még elsettenkedtünk egy kicsit a Vasúttörténeti Parkba, a Tatai útra. Úgy tűnt a bejáratnál, hogy többen is így gondolták ezt, legalábbis annál sokkal többen, mint ahogy azt mi gondoltuk volna, ugyanis rengeteg kis- és középgyerekes családot fújt erre a szél, de ez nem akadályozott meg bennünket abban, hogy nagyon jól érezzük magunkat. Különösen a legkisebb. A bőség zavarától megmámorosodva rohangált körbe-körbe a cuccok között, és amikor "Na, gyerünk haza!-t" kiáltottunk, még maradni akart, pedig majd összecsuklott. Miért is?

Mert itt lehetett sorompót támasztani vagányul:
Mert el kellett anyát vinni egy körre ezzel a kisvasúttal, mert nem bírt magával: Mert el kellett magyarázni apának ennek a régi mozdonynak a működését töviről hegyire, mert nem értette meg:
Aztán virítani kellett egyett apa napszemcsijével a lányoknak az utasellátóban:
Rá kellett jönni, hogyan kell ebből a fajta hintából kiszabadulni és menet közben leugrálni:
S végül megfejteni, hogy ez vajon mi lehet, gondoltam ez a fából vaskarika a la vasút...