2009. november 30.

Gréta keresztelő

Igen, volt nekünk ilyen eseményünk is az őszön, bár kétségtelen, hogy fényévnyi távolságra tetszik, annyi inger ért bennünket azóta.
Az, hogy Gréta keresztszülei kik lesznek, nem volt kérdéses egy pillanatra sem, mikor még csak gondolat volt a lelkem, akkor hoztuk szóba Gáborral, de gyakorlatilag egyszerre mondtuk ki, gondolkodási idő felhasználása nélkül, hogy a Timi-Gábor duót szeretnénk szülőknek, s akkor még nem is tudtuk, hogy mi is leszünk náluk viszont. :) Szerencsére utána ők el is vállalták, úgyhogy már csak a ceremóniára kellett egy kis figyelmet fordítani.
Azt tudtuk, hogy itt nem ismerünk senkit, aki ebben segíteni tudna, de a mindennapjaink mellett azért szakítottunk arra időt, hogy elmenjünk Sándor atyához, aki Lili keresztlányunkat is keresztelte és bejelentkeztünk hozzá, s mivel felkészítésen is voltunk már nála, még azt az időt is megspóroltuk, bár nem ez volt a cél.
Szeptember 20-a lett a napja a keresztelőnek a rákospalotai nagytemplomban, nem volt nagy hacacáré, tényleg a legszűkebb család és Erdeiék.
Utána időtöltésként elidegenvezettük őket az akkor már erősen átalakítás alatt lévő birtokra, szaladgáltattuk a gyerekeket, és ebédre átgurultunk Gödre egy étterembe.
Az idő valami fenséges volt, mintha nyár lenne, Gréta jól viselte az eseményeket, szerencsére az étteremben volt kinti és benti játszótér is (azért erre figyeltünk), úgyhogy még a kicsiket is le tudtuk kötni.
Tulajdonképpen mi jól éreztük magunkat és mindenkinek köszönjük a szép ajándékokat! :-)
Jó buli ez a keresztelés...















Ők a mi komáink :-)










 Itt mindenkik mosolyog egy kicsit


Itt meg az ünnepelt tortája. Az anyukája kedvence az íze. Puncs.

Nincsenek megjegyzések: