Tehát ott tartottunk, hogy Érden volt jelenésünk a gégésznél, akinek csodával határos módon 2 nap múlvára (jún. 4.) volt egy üresedése bárányhimlőbe esett két hasonló korú paciense miatt, úgyhogy be tudott minket súvasztani a sűrű napirendjébe, különben ő is csak június végére vállalta volna. Úgyhogy irány a labor, na az nagy élmény volt, nem is mondtuk Bálintnak előre, mert tudtuk, hogy fél tőle, így viszont egy nagyon ügyes és kedves ápolónővel 2 perc alatt túlvoltunk rajta. Nem így az EKG-nál, ahol a "tündibündi" ügyeletes ápolónénike a kooperáció és segítőkészség szikráját sem tanusította, viszont mindent megtett, hogy Bálintot elijessze az egyébként nem annyira ijesztő EKG-géppel. Négyszer futottunk neki, a próbálkozások között megtekintve a sorban következőt, amíg végül sikerült a remegő gyereket megekgézni. Közben pedig még be is szólt, hogy bezzeg az ő unokáira csak ránéz és már tudják, hogy merre van az arra. Viszont biztos nem hozzá járnak ekg-ra... No mindegy, amikor ezen túlestünk már csak az aneszteziológusi tájékoztatóra kellett 4, azaz négy órát várni. Hát én a végére már az összes jóneveltségemet elhagytam a kórházban, kétszeresére nőtt a fejem a méregtől és a kimerültségtől, mert bár ugyan felkészültünk könyvvel és játékokkal, de azért brutál hosszú időt kellett várni, még úgy is, hogy az utolsó órára még Gábor is befutott egy kicsit felmentő seregnek. Bálint a végén be is aludt, még szerencse, hogy Grétát nem vittük, hanem anyu át tudott jönni hozzá. Más hogy oldja meg az ilyen helyzeteket?
Másnap aztán reggel mentünk, lelkünket megerősítve és felkészülve egy nehéz napra. Érkezéshez képest fél órára rá már megkapta a bódító-nyugtató-altató koktélját, és másodikként egy óra múlva már műtőben is volt. Fél óra volt ágytól-ágyig az egész, minden rendben volt a műtét alatt.
Utána aludt jó két órát, felébredt fájlalta ugyan a torkát, de evett még a jó kis kórházi ebédből, még sétáltunk is egy kicsit, aztán a műtéthez képest vagy 6 órával rá jött a fekete leves. Bevérzett ugyanis a sebe, az elején csak csöpp-csöpp, nem is nagyon aggódtam, letörölgettük, de aztán csak nem akart abbamaradni. A csúcspont az volt, amikor a nővérke behozta az infúziós állványt, no ott elgurult a pöttyös Bálintnál, úgy kellett kettőnknek lefogni, s közben még az orrából is ömlött a vér és üvöltött, mint akit nyúznak, pedig a kanül egész végig bent volt, csak egy zoknit húztak rá, úgyhogy nem is kellett vénát szúrni, mert azt már altatásban megszúrták. No akkor szerettek minket. A kegyelemdöfés az volt, hogy az véralvasztó infúzió után fellátogatott a gyomortartalma, ami nem volt sem szép, sem kellemes élmény. Ennyit arról, hogy azt szerettem volna igazából, hogy délután hazasettenkedünk, merthogy úgyis jól lesz...
Innentől kezdve már nem voltak akkora izgalmaink, hacsak az nem, hogy éjszakára Gábor ment be hozzá, mert azért a kisebbiket is etetni kellett valakinek néha anyatejjel is. A bentéjszakázást a magyar egészségügy elegáns módon úgy tudja megoldani, hogy ad egy hokkedlit, bóbiskoljál azon. Pedig az elején úgy indultunk, hogy kétágyas szoba, kisérőnek is egy normál ágy. Ehhez képest Gábor és a másik kisfiú (akivel egymás után műtötte őket ugyanaz a doktornő) apukája egy-egy, a folyosóról zsákmányolt fotelben húzták le az éjszakát... Éljen Európa!
Másnap hajnalban mentem értük, délelőtt még nem volt teljesen rendben Bálint, nagyon kókadt volt, és a cica is elvitte a nyelvét, de estére már megjavult, azóta is jól eszik, vidám és nem utolsó sorban decibelekkel halkabban alszik, megnyugtatva ezzel minket is, hogy nagyon tettünk vele rosszat.
Ma voltunk kontrollon, minden rendben, pedig a doktornő még szövettanra is elküldte a kivett orrmanduláját, mert olyan nagyok voltak a mirigyei, és onnan is visszajött az eredmény, hogy semmi gond.
Úgyhogy derűlátóan tekintünk egy egészséges szép nyár elé, és reméljük, hogy a másik mandulája bent marad.
Másnap aztán reggel mentünk, lelkünket megerősítve és felkészülve egy nehéz napra. Érkezéshez képest fél órára rá már megkapta a bódító-nyugtató-altató koktélját, és másodikként egy óra múlva már műtőben is volt. Fél óra volt ágytól-ágyig az egész, minden rendben volt a műtét alatt.
Utána aludt jó két órát, felébredt fájlalta ugyan a torkát, de evett még a jó kis kórházi ebédből, még sétáltunk is egy kicsit, aztán a műtéthez képest vagy 6 órával rá jött a fekete leves. Bevérzett ugyanis a sebe, az elején csak csöpp-csöpp, nem is nagyon aggódtam, letörölgettük, de aztán csak nem akart abbamaradni. A csúcspont az volt, amikor a nővérke behozta az infúziós állványt, no ott elgurult a pöttyös Bálintnál, úgy kellett kettőnknek lefogni, s közben még az orrából is ömlött a vér és üvöltött, mint akit nyúznak, pedig a kanül egész végig bent volt, csak egy zoknit húztak rá, úgyhogy nem is kellett vénát szúrni, mert azt már altatásban megszúrták. No akkor szerettek minket. A kegyelemdöfés az volt, hogy az véralvasztó infúzió után fellátogatott a gyomortartalma, ami nem volt sem szép, sem kellemes élmény. Ennyit arról, hogy azt szerettem volna igazából, hogy délután hazasettenkedünk, merthogy úgyis jól lesz...
Innentől kezdve már nem voltak akkora izgalmaink, hacsak az nem, hogy éjszakára Gábor ment be hozzá, mert azért a kisebbiket is etetni kellett valakinek néha anyatejjel is. A bentéjszakázást a magyar egészségügy elegáns módon úgy tudja megoldani, hogy ad egy hokkedlit, bóbiskoljál azon. Pedig az elején úgy indultunk, hogy kétágyas szoba, kisérőnek is egy normál ágy. Ehhez képest Gábor és a másik kisfiú (akivel egymás után műtötte őket ugyanaz a doktornő) apukája egy-egy, a folyosóról zsákmányolt fotelben húzták le az éjszakát... Éljen Európa!
Másnap hajnalban mentem értük, délelőtt még nem volt teljesen rendben Bálint, nagyon kókadt volt, és a cica is elvitte a nyelvét, de estére már megjavult, azóta is jól eszik, vidám és nem utolsó sorban decibelekkel halkabban alszik, megnyugtatva ezzel minket is, hogy nagyon tettünk vele rosszat.
Ma voltunk kontrollon, minden rendben, pedig a doktornő még szövettanra is elküldte a kivett orrmanduláját, mert olyan nagyok voltak a mirigyei, és onnan is visszajött az eredmény, hogy semmi gond.
Úgyhogy derűlátóan tekintünk egy egészséges szép nyár elé, és reméljük, hogy a másik mandulája bent marad.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése