Linda - Balázs esküvő

Linda az ügyvédiben kollégám, és a véletlen játéka folytán Klárika unokatesóm legjobb barátnője is egyben. Így végre volt egy esküvő, ahol Klárival mindketten ott voltunk. Jaj, majd elfelejtem, Klárikáéknál is érkezik a télen baba! Gratula! Gratula!
Linda és Balázs miskolci, így a buli ott volt, kalandos előzményekkel. A lillafüredi kastélyszállóban lett volna a lagzi, de aztán ők elegáns módon az esemény előtt 3 héttel akarták "kicsit" lehúzni őket, de egy ilyen lépésre csak egy ügyes huszárvágással lehet válaszolni: az egész bulit átdeponálták az egyetem aulájába, és nagyon jól tették. Nagyon jól szerveztek mindent, tulajdonképpen tovább voltunk, mint a saját esküvőnkön. :)
Egyébként egy ideje (az elmúlt 2 év esküvői óta) meg kell állapítanom, hogy teljesen átrendeződött az esküvői liturgia, olyannyira, hogy ha ma rendeznénk egy rakás dolgot másképpen csinálnánk és csak 5 éve volt a mienk is. Hogy mit is változtatnánk?
A vacsi a főételtől számítva büférendszerben működne, az előétel és a leves után úgyis a fél násznép tele van, miért akkor tömködjék még be a főételtm ha mondjuk ők pont egy óra múlva ennék meg azt. Nem lenne menyasszonytánc, viszont sorsjegynek, lottószelvénynek és vicces képeslapoknak nagyon örülnénk. Nem lennének se koszorúslányok se koszorúsfiúk, mert minek, de ha már igen, akkor legalábbis kizárólag úgy, hogy a ruhájuk ugyanaz az anyag, kinek-kinek magára szabva. Nem engedném anyáinkat napokat sütögetni, ezzel kifárasztani őket, hanem lenne két finom édesség (somlói, mágiarakás, stb.) a tortán kívül. Nagyjából ennyi. No majd Grétánál kompenzálok. :)
Egyébként a bulin a Gönczi Gábor féle Smilehoz volt szerencsénk, bár ők csak 10-kor kezdtek játszani, gondolom az RTL más programmal kötötte magához az énekest, de a lényeg, hogy utána elég jó bulit csináltak felváltva egy cigányzenekarral. Addig Lindáék valahogy a hangszórókba zárták Whitney Houstont, akit ugyan én szeretek, de a 2. órában már kicsit uncsi volt, de nagyobb bajunk ne legyen, ez tényleg nem vett el semmit a buliból.
Mi közel a végéhez visszaautóztunk ébredező gyermekeinkhez és a felvigyázó nagyszülőkhöz, de úgy hallottuk, hogy a vége egy medencében fürdés volt hajnalban a vőlegény vezényletével. :-)
S aztán jöttek a képek. Eddig tetszettek az esküvői képeink. Most már nem annyira. Ha Linda felhatalmazást ad akkor teszek be ide képet, de addig is - reklám nélkül - nézzétek meg a www.szemtanu.com oldal, hasonló stílusúak az övék is, de nem a nyilvános mappákban vannak. Valami varázslatosak, és a fotós nem hivatásos, csak hobbiból csinálja....

Motorfék

Először örül az ember, amikor a gyerekcuccok kikerülnek a szobájából és kap igazi lányszoba bútorokat, aztán feléled az önállósodási vágy és szeretné kontroll nélkül élvezni a 20-as éveit, majd férjhez akar, de izibe menni és a saját kis közös életterét kialakítani, akármilyen rosszul is hangzik ez a szó. Természetesen a gyerek(ek) is megérdemelnek egy-egy szobát, hiszen nekünk is volt. S nem utolsó sorban kell egy hely, ahova jó lenne kiereszteni őket, ahol lehet tenni-venni és végre nem a lakótársakkal közösen.
Az elmúlt hónapokban gyakorlatilag rá kellett jönni, hogy nagyon sokszor nem mi rajtunk múlnak a dolgok, s akármennyire is szeretnénk sürgetni, hajtani és konstruktívan előbbre vinni az ügyeket, türelmet kell gyakorolnunk és hagyni, hogy a dolgok maguktól működjenek egy kicsit, a rendszer az aktív részvételünk nélkül mozogjon, akármilyen nehéz is ezt megállni, mert ha kepesztünk sem fog radikális változás beállni.
Tulajdonképpen csak annyit akartam írni, hogy ma volt az a napja az életünknek, amikor sok-sok hónapnyi célirányos magatartásunk eredményeképpen a bank illetékese(i) hivatalosan is áldásukat adták a házvásárlásunkra. Ezt most egy kis házi koccintás után írom és gondolataink szanaszét szaladnak, mert most már merünk is nagyratörő álmokat szőni arról a házról, ahol reményeink szerint gyerkőceinknek boldog gyerek-, és fiatalkort biztosítunk. Azért az elmúlt sok hónap élményeit csokorba fogom kötni és a kedves érdeklődőkkel megosztani, mert azért megér egy misét, de arról majd később. Most ez itt az öröm helye.

10 ÉV

Pontosan ennyi ideje gyűrjük egymást. Mármint Gáborral. Arra már egyikünk sem emlékszik, hogy mikor volt az a céges vacsora, ahol először találkoztunk, sőt, még abban sincs teljes egyetértés, hogy mikor volt az első hivatalos randink, de az álláspontok legalább közelednek egymáshoz... :-) Az az egy a biztos, hogy ez 1999 júniusában volt. Na, az sem most volt.

Tegnap visszagondoltunk és megint rájöttünk, hogy milyen nagyon hosszú idő ez, mennyi minden történt ezalatt meg velünk, mennyi mindent megéltünk és egyáltalán. Ahhoz képest, hogy mindkettőnknek egy könnyű nyári flörtnek indult.... ez lett belőle. :) Sokan nem hitték volna, de még mi sem. :) Sokat változtunk azóta, nem is mindig előnyünkre talán, de azért jó kis dekád volt ez, én nekifutnék még egyszer. :-)
S mivel nálunk többnyire minden nyáron történik, mármint a nagyobb dolgok, ezért idénre egy kis költözést terveztünk be az évnek erre a szakára, csak hogy ez az év se teljen el esemény nélkül.
Valamelyik karácsonyra kaptunk Andiéktól egy arany pezsgőt, értsd pezsgőt arany darabokkal (na jó lapocskákkal), azóta keressük a méltó alkalmat, amit bearanyozhatunk a nedűvel. Amikor idén beélesedett ez a költözés mizéria, akkor ratifikáltuk, hogy ha az első éjszakát a mi kis új házunkban töltjük, akkor megbontjuk az üveget és koccintunk. Hosszú lesz még ez a nyár, de az biztos, hogy akkor az elmúlt 10 évre is inni fogunk.
Egy kép a hőskorból, a Millecentenárium szilvesztere, amikor még mindkettőnknek volt valami, Gábornak haja, nekem meg dekoltázsom :-)

Gréta első 10 hete

Olyan távolinak tűnik már a születése, mintha legalábbis fél éves lenne. De megpróbálok összesítést írni.

Az első hónap vegetatív, eszem-büfizem-pelenkát cseréltetek-alszom menetrendjét szépen levetkőzte és 5 hetesen már találkoztunk olyan grimasszal is, amit nem a bélgázok okoztak, hanem a felismerés, hogy ismerős arcot lát.
Az ő arca is kikerekedett, nem is csoda, hiszen nagyon jól eszik, szerencsére még van is mit. Nagyságrendekkel kevesebbet aggódom - idő hányában - azon, hogy lesz-e tej, nem fejek, nem görcsölök rajta, bár azért, csakúgy mint Bálinttal, ismét átértékeltem magamban az emlős szó fogalmát és jelentését, mert azért akárhogy is számolom közel 1 liter anyatejet állítok elő naponta és ez kimondva és leírva is ijesztőnek hangzik. A bocimamák mennyit termelnek egy nap?
Amint az írtam, öles léptekkel haladunk az éjszaka átalvás irányába, azért a szombati eredményt még nem reprodukálta, de igazán nem panaszkodhatok az egy éjjeli felkeléssel. Viszont érdekes, hogy csak háton alszik, hason 1 perc után ordítani kezd és kimerülésig nyomja, de sajnos a nyaka miatt is, meg egyébként is erőltetni kell a hason fekvést. Úgyhogy nem állunk jól, bár a gyógytornán eredményesek vagyunk
Bálint is befogadta a családba Gétrát. Merthogy így használja. Puszilgatja kérés nélkül, büszke rá és már felsorolja őt is, amikor listázza, hogy kiket szeret.
Amúgy jó dolog ez a lányos anyaság. Már most vannak különbségek, Gréta sokkal többet gügyög, csupa mosoly baba, bár ez nem nem-függő, viszont határozottan többet bújik. Megérkeztek amúgy a szempillái, csajosodik a pofija, és váratlanul észrevettük, hogy egyre jobban kezd rám hasonlítani. Ami külön bódogság nekem. Eddig nem hittem el, de most már van bizonyítékom is rá:

Gyerekszáj

Bálinttal mostanában sok foglalkoztató füzetet böngészünk, és ami korának való, meg is oldjuk. Ebben szerepelnek a kakukktojás játékok. Egy nap este meséli apjának, hogy mit csinált, és hozza büszkén az egyik ilyen füzetet, felcsapja az egyik kakukktojásos feladatnál és kérdezi Gábortól, hogy:
"Na apa, melyik a tojásdoboz?"... :)))))))))

Judit - Balázs esküvő

Egyik kedvenc főnököm, Veréb doktor idén pünkösdkor megnősült és hetedhét határra szóló lagzit csapott élete párjával. Mi a lightos verzióra jelentkeztünk be, értsd. csak szombat éjfélig váltottunk jegyet, mégiscsak 6 hetes volt még akkor Gréta, és Tatáról még haza is kellett érni. Miért Tata, amikor Judit debreceni, Balázs pedig szegedi? Azért mert Tatán volt egy olyan római katolikus templom, illetve pap, aki beengedett egy görög katolikus lányt és egy gyárilag római katolikus, egyébként buddhista elvek szerint élő fiút, hogy egy pesti vendég pap cenzúrázott görög katolikus misét celebráljon. Követhető voltam? Ezen az esküvőn egyébként majdnem az összes kopasz buddhista volt. :) Ha Gábor beváltja a fenyegetését, hogy egyszer lenyírja a maradék szőrt a fején tök kopaszra, akkor be tudom közéjük küldeni.

Ameddig mi ott voltunk, addig nagyon jól éreztük magunkat, bár kockára fagytunk a násznép nagy részével együtt (értem ezalatt a hölgyvendégeket), a zene különösen jó volt, még kicsit tudtunk is táncolni, a dekocárió és a catering meg csillagos ötös volt.
Az ifjú pár már a polgárin:
Engem a kozmetikusnak a délelőtt folyamán sikerült majdnem transzvesztitának sminkelnie, még szerencse, hogy kocsival mentem hozzá, de milyen hosszú volt az út a kocsiig... Otthon aztán sikerült valamennyire lágyítanom a dolgon.
Folytatás július 4-én, Linda kollegína esküvőjén Lilafüreden...

BREAKING NEWS

Nagy nap ez a mai. Időrendben az események.
1. Gréta ÁTALUDTA az éjszakát. Legalábbis nem kellett keltem hozzá etetni. Letettük fél 9-kor és ma reggel fél 7-kor kelt. Mondjuk ehhez az is kellett, hogy küzdelmes, fél órás alvásocskákkal tarkított szombat délutánja volt, és nagyon kifáradhatott, de legalább tudjuk, hogy tud ilyet. Hip-hip-hurrá! Egyébként tette ezt napra pontosan 10 hetesen, csakúgy mint a bátyja. :) Nemcsak hogy szombat este kezdenek el a gyerekeink megszületni, de úgy látszik, hogy másban is vannak hasonlóságok.

2. Bálint ma életében először felkelt a délutáni alvásból azért, hogy elmenjen a mellékhelységbe és elvégezze a dolgát. Ágytisztasággal vannak ugyanis kihívásaink, alkalmanként balesetezünk egy kicsit, de egyre ritkábban. De mivel felkelteni ezért a legjobb álmából nem fogom, illetve többen azt mondták, hogy majd fel fog ő ébredni, ha megérik rá, hát vártunk. És sikerült, tényleg elintézte amit el kellett és visszafordult az ágyába és még aludt 2 órát.

Boldogok vagyunk és említettük, hogy imádjuk a gyerekeinket?

Cserébe két kép:
Gyerek 1.
Gyerek 2:

Okosodva legózunk, legózva okosodunk

Április végén, mikor Gréta még mindannyiunknak egy új élmény volt, bent jártam Bálint ovijában, ugyanis minden év végén készítenek az ovik egy felmérést az egyes gyerekekről, viszont mostanában ezt már elérhetővé teszik a szülők részére is. Mondjuk én év elejétől hiányoltam azt, hogy valamilyen értékelést kapjunk bizonyos időközönként, meg kérdezgettem is, ha volt alkalmam, hogy mi újság a gyerekkel, miben ügyeskedik és miben béna, meg úgy általában, akkor ugyan kaptam egy-két információt, de azokkal nagyjából tisztában is voltunk.

Úgyhogy információéhesen álltam az értékelés elébe, reméltem, hogy nem hallok megrázó dolgokat. No azt nem hallottam, tulajdonképpen még nem rontottuk el nagyon, ami talán már egy fél sikernek is elkönyvelhetünk, viszont hát nehezen lehet a lelkemet motiválni, amit azzal magyaráznak, hogy későn érő (tudtuk), a csoportban a legmagasabb, de kor szerint majdnem a legfiatalabb, bár ez nem jelent ebből a szempontból semmit, max. annyi, hogy nem tud túl sokáig egy dologra koncentrálni, mert hamar érdeklődősét veszti. (Láttuk az anyák napján.)
Így most koncentrációjavítandó legózni kezdtünk. Pontosabban csináltuk mi azt már korábban, de nem annyira komolyan. Most viszont egy pillanatra értelmet nyert mindent spájzoló attitűdünk és előbányásztuk a költözésnél amúgy is előtérbe került 26, azaz huszonhat éves rendőr legómat (édesapám grafomániájának értelmében '83 karácsonyára hozta nekem a Jézuska, szemtanúk szerint egy budapesti "dollárboltból került beszerzésre) és azzal bűvészkedünk. Nekem nagy boldogság volt annak idején, de ha valaki azt mondja, hogy majd 30 év múlva a gyerekemet is boldoggá fogja tenni... Apró dolgok ezek, de mégis...
Mondhatni állandó dekorációs elemévé vált a lakásnak, és nagyon szereti, pedig csak 8 éves kortól ajánlott ez a fajta. Meg is beszéltük, hogy szülinapjára kap valamilyen nagy legót, és határozottan azt látjuk, hogy fejlődik mind kézügyességben, mind odafigyelésben, s még a Gréta ténye által tépázott kis lelkén is nagyot segített, hogy ANYÁNAK a legója volt ez.
Csupafog építőmester:

Szülinapok

Ebben a nagy rohanásban méltatlanul elmaradtak a beírások olyan fontos eseményekről, mint barátaink gyerkőceinek szülinapja.

Zsófiéknál kezdődött a lakásuk apró darabjaira szedése kiskorúak által, náluk még márciusban, pocakostúl jártunk. Mi is Timiék költöztetése, illetve Bálint alvása után érkeztünk ide, de az ünnepelt is belehúzott aznap az alvásba, de azért volt néhány óra, amikor sűrűsödött az egy négyzetméterre jutó babák száma. Érkeztek az ajándékok, volt banános baba torta, amiért külön köszönet a Pap családnak, ettünk finomakat, alig győztük.

Az ünnepelt:
Gyűlés:Hanna szülinapján Timiék elővigyázatosabban jártak el, a kertbe helyezték a bulit, teret engedve ezzel a - megszámoltuk - 13 gyereknek, akik közül (most jövök rá) a legfiatalabb (4 hét) és a legidősebb (majdnem 4 év) is a mienk volt. Kb felnőtt is ennyi volt, így tudtuk azért kezelni a helyzetet, de azért eljött az a bizonyos pontja a bulinak, amikor egyszerre 6 gyerek üvöltött valami oknál fogva, de leginkább a fáradtságtól.
Timi megint kitett magával a hárompettyes kék katicabogárral, csak ámultunk megint. Most sikerült Erdei család fényképezőgépét nem belökni a kerti tóba, ez már külön öröm volt nekünk, de itt is nagyon jól éreztük magunkat.
Az ünnepelt, a remekmű és az alkotó:
Egy kupac gyerek:

Nincs orrmandula

Tehát ott tartottunk, hogy Érden volt jelenésünk a gégésznél, akinek csodával határos módon 2 nap múlvára (jún. 4.) volt egy üresedése bárányhimlőbe esett két hasonló korú paciense miatt, úgyhogy be tudott minket súvasztani a sűrű napirendjébe, különben ő is csak június végére vállalta volna. Úgyhogy irány a labor, na az nagy élmény volt, nem is mondtuk Bálintnak előre, mert tudtuk, hogy fél tőle, így viszont egy nagyon ügyes és kedves ápolónővel 2 perc alatt túlvoltunk rajta. Nem így az EKG-nál, ahol a "tündibündi" ügyeletes ápolónénike a kooperáció és segítőkészség szikráját sem tanusította, viszont mindent megtett, hogy Bálintot elijessze az egyébként nem annyira ijesztő EKG-géppel. Négyszer futottunk neki, a próbálkozások között megtekintve a sorban következőt, amíg végül sikerült a remegő gyereket megekgézni. Közben pedig még be is szólt, hogy bezzeg az ő unokáira csak ránéz és már tudják, hogy merre van az arra. Viszont biztos nem hozzá járnak ekg-ra... No mindegy, amikor ezen túlestünk már csak az aneszteziológusi tájékoztatóra kellett 4, azaz négy órát várni. Hát én a végére már az összes jóneveltségemet elhagytam a kórházban, kétszeresére nőtt a fejem a méregtől és a kimerültségtől, mert bár ugyan felkészültünk könyvvel és játékokkal, de azért brutál hosszú időt kellett várni, még úgy is, hogy az utolsó órára még Gábor is befutott egy kicsit felmentő seregnek. Bálint a végén be is aludt, még szerencse, hogy Grétát nem vittük, hanem anyu át tudott jönni hozzá. Más hogy oldja meg az ilyen helyzeteket?
Másnap aztán reggel mentünk, lelkünket megerősítve és felkészülve egy nehéz napra. Érkezéshez képest fél órára rá már megkapta a bódító-nyugtató-altató koktélját, és másodikként egy óra múlva már műtőben is volt. Fél óra volt ágytól-ágyig az egész, minden rendben volt a műtét alatt.
Utána aludt jó két órát, felébredt fájlalta ugyan a torkát, de evett még a jó kis kórházi ebédből, még sétáltunk is egy kicsit, aztán a műtéthez képest vagy 6 órával rá jött a fekete leves. Bevérzett ugyanis a sebe, az elején csak csöpp-csöpp, nem is nagyon aggódtam, letörölgettük, de aztán csak nem akart abbamaradni. A csúcspont az volt, amikor a nővérke behozta az infúziós állványt, no ott elgurult a pöttyös Bálintnál, úgy kellett kettőnknek lefogni, s közben még az orrából is ömlött a vér és üvöltött, mint akit nyúznak, pedig a kanül egész végig bent volt, csak egy zoknit húztak rá, úgyhogy nem is kellett vénát szúrni, mert azt már altatásban megszúrták. No akkor szerettek minket. A kegyelemdöfés az volt, hogy az véralvasztó infúzió után fellátogatott a gyomortartalma, ami nem volt sem szép, sem kellemes élmény. Ennyit arról, hogy azt szerettem volna igazából, hogy délután hazasettenkedünk, merthogy úgyis jól lesz...
Innentől kezdve már nem voltak akkora izgalmaink, hacsak az nem, hogy éjszakára Gábor ment be hozzá, mert azért a kisebbiket is etetni kellett valakinek néha anyatejjel is. A bentéjszakázást a magyar egészségügy elegáns módon úgy tudja megoldani, hogy ad egy hokkedlit, bóbiskoljál azon. Pedig az elején úgy indultunk, hogy kétágyas szoba, kisérőnek is egy normál ágy. Ehhez képest Gábor és a másik kisfiú (akivel egymás után műtötte őket ugyanaz a doktornő) apukája egy-egy, a folyosóról zsákmányolt fotelben húzták le az éjszakát... Éljen Európa!
Másnap hajnalban mentem értük, délelőtt még nem volt teljesen rendben Bálint, nagyon kókadt volt, és a cica is elvitte a nyelvét, de estére már megjavult, azóta is jól eszik, vidám és nem utolsó sorban decibelekkel halkabban alszik, megnyugtatva ezzel minket is, hogy nagyon tettünk vele rosszat.
Ma voltunk kontrollon, minden rendben, pedig a doktornő még szövettanra is elküldte a kivett orrmanduláját, mert olyan nagyok voltak a mirigyei, és onnan is visszajött az eredmény, hogy semmi gond.
Úgyhogy derűlátóan tekintünk egy egészséges szép nyár elé, és reméljük, hogy a másik mandulája bent marad.

Volt orrmandula

Réges régen húzódik ez az ügy, szerintem úgy kb. 2 éve, amikor először tűnt igazán gyanúsnak Bálint nyaki nyirokmirigye. Vérvizsgálatunk volt, ott minden rendben volt, a bölcsiként funkcionáló Pinokkióban gyakorlatilag semmi bajunk nem volt, de amióta megkezdte az "rendes ovit", mindig volt valami, ami ráugrott, így sokszor lebetegedett. Egyik náthából a másikba, ilyen-olyan 1-2 napig tartó hőemelkedések, aztán hirtelen gyógyulások, néhány óra alatt belobbanó fülfájások után kaptunk egy bianco beutalót a doktornéninktől, hogy akkor nézessük meg a fül-orr-gégészeten speci eszközökkel, hogy mi lehet. A biankó beutalót akkor gondoltuk beváltani, amikor a költözés után, az ideiglenes Bálinttal való egy szobában éjszakázás során többször vert ki bennünket a víz, hogy vajon most megfullad-e a gyerek, vagy sem.
Futottunk pár kört a magyar egészségügyben, megjártuk a SOTE Gégeklinikát a 4 hetes kisebbel együtt, aztán volt egy körünk a Bethesdában arcröngennel fűszerezve, ahol kaptunk egy időpontot június 30-ra és megerősítést arra, hogy ez az orrmandulát bizony ki kell venni, ha lehet minél előbb. Volt ez május elején. Azóta megint voltunk a Gégeklinikán, egy másik dokinál, aki viszont a közeli augusztus közepe-végére tudott volna időpontot adni.
Aztán Marica szupernagyi támadásba lendült. Nem tudom, hogy csinálja, de az ország bármely kórházáról, illetve azokban dolgozó dokikról séróból nyomja, hogy milyen doki, érdemes-e hozzá menni, vagy ha véletlenül nem tudja, akkor kb. 2 napos szintidővel mindent kiderít. Így sikerült is bejutást biztosítani egy gégész doktornőhöz, akihez be is jelentkeztünk a Pünkösd utáni kedden, és meglátogattuk a közeli Érden, hogy megtekintse a problémás testrészt. Folyt köv.

Még valami

Ma megműtötték Bálintot az orrmandulájával, hétfőn ezt még csak nem is sejtettük, nincs valami fényesen, bevérzett és rosszul viseli. Előtte a műtétre bocsátását intéztük.
Házvételben vagyunk, a bankot intézzük.
Ismét baja van a Hyundai autónknak és műszakiztatni is kellene. Keressük az új autóra a lehetőségeinket.
A mindennapi életünkkel is foglalkozni kellene, bevásárlás, háztartás és egyebek.
Van egy alig két hónapos gyerekünk is, akinek már autósülés alakú a popsija, annyit jön velünk ügyintézni.
Szeretnénk még valakinek valami ügyét átvállalni és elintézni, mert kevésnek érezzük a dolgunkat...
Tényleg nem a sajnáltatás kedvéért, de most lett sok.

Anyák napja 2008 illetve 2009

Május 7-én az ovi megrendezte az évzáróval egybekötött anyák napját, ahova sikerült is Marica mamival elmenni Grétástul, mindenestül.

Nagyon helyesek voltak a gyerekek, közös versmondással és énekléssel készültek az óvónénik vezényletével. Bár a szinkronizáláson néha csorba esett és a végére elfáradtak a kicsik egy picit, de nagyon aranyosak voltak. Ami Bálintot illeti, hát őt a műsor nem nagyon zavarta a nézelődésben, néha, ha eszébe jutott és úgy ítélte, akkor bekapcsolódott, míg más gyerekek végigcsápolták az eseményt, ő nyugodtan elvolt vagy integetett nekünk, ha úgy diktálta az úri kedve, akármi is volt az éppen aktuális szavalnivaló. Gábor itthon megnézte a videókat, nagyon jókat kacagott rajta és megfogadta, hogy nem fogja ezeket a szeánszokat máskor kihagyni.
Kaptam virágot, meg emléklapot Bálint fényképpel és kézlenyomattal és Bálinti kapott évzáróra egy koalás párnát és egy kellemes uzsival is vendégül láttak bennünket.
Mami&Maszatka:

Rinyálás

Az úgy volt, hogy büszkén vertem a mellkasom, hogy milyen frankó kismama vagyok én, meg fitt és miegymás, nem kell nekem még a helyet sem átadni 8 hónapos terhesen, de aztán az elmúlt hetekben/hónapokban kicsit át kellett alakítanom a hozzáállásom.
Azt már régen tudom magamról, hogy nem kérek szívesen segítséget, általában a legvégső esetben, mert hát a segíts magadon... többször előrébb visz, mint hogy rinyálsz másnak.
De amikor 8 és fél hónapos terhesen, igaz nem hatalmas, de egyértelműen látszó hassal nem adták át a helyet, és tényleg csak akkor tudtam leülni, amikor egy középkorú hölgyemény leszállt egyébként is és megüresedett a hely, akkor azért elöntötte az agyam a harctéri idegesség és legszívesebben elmagyaráztam volna a környezetemben ülőknek, hogy egy kis illemért még állhattak volna sorba. S a vicc az, hogy nem is a sokszor szidott tinédzserek voltak a parasztok (legtöbbször ők voltak készségesek), hanem a mi kis generációnkhoz tartozó egyedek. Tudom én, hogy csini mappával ülni nagyon nehéz dolog, annál már csak + 12-15 kiló súllyal nehezebb az élet.
De ez csak az egyik része a bajomnak. Mostanában azt látom sok helyen, hogy ha sokat rinyálsz és sajnáltatod magad, akkor valahogy rászorulóbbnak tekintenek és mindjárt egyszerűbb lesz az élet. Úgy szeretnék én is csak néha egy kicsit rászorulóbbnak tűnni. De úgy látszik, hogy az én képem nem így néz ki.
Az oviban is, május végétől Bálint persona non grata, merthogy akkortól már csak ügyelet van és csökkentett üzemben funkcionálnak, és hát a gyed/gyes-en lévő anyák nagyobb gyerekeit nem is veszik be, mert hát anyuka úgyis otthon van, addig sem nekik kell rá vigyázni, mert akkor nem tudják az óvónőknek kiadni a szabit. Basszus, hát vegyenek még fel még óvónőt, főleg, ha még számít az manapság, hogy a gyerekeket azért is járatjuk oviba, hogy szociálisan nevelődjenek és nem csak azért, mert útban vannak otthon...
Szóval rinyálni megéri, bár valószínűleg újra kellene születnem ahhoz, hogy üzemszerűen tudjam csinálni.

A gyerekeink és az orvosok

Mostanában igen sokat járunk orvosokhoz.
Grétával a kötelező vizsgálatokra (ortopédia és ultrahang, stb.), ahol lényegében minden ok, viszont még mielőtt még mentünk volna, már a saját doktornőnk is mondta, hogy a jobb oldali nyakizma be van merevedve. Mi ezt már az első naptól kezdve abból vettük észre, hogy mindig jobbra dőlt, jobbra tartotta a fejét, már egy kicsit csálé is volt a jobb oldal, így megfordítottuk a menetirányt az ágyban is. Úgyhogy az ortopédiára egy extra beutalóval érkeztünk, azaz nézessük meg azt is. Ők el is küldtek minket gyógytornára, mert tényleg létező problémára mutatott rá a doktor nénink. Így most hetente fogunk járni és az ott kapott házi feladatokat, maszírozás, tornáztatás csinálni. A helyzet nem súlyos, mert bátran fordítja azért balra is a fejét, de kétségtelen, hogy a jobbat preferálja, s ezt meg kell szüntetni.
Bálintnak is volt március óta egy szabadon beváltható beutalója a fül-orr-gégére, ahol is kiszűrték, hogy akkora az orrmandulája, hogy belóg a torkába, a Bethesdába a főorvosnő konkrétan azt mondja, hogy ő már sok mandulát látott, de ekkorát talán még nem is talán. Ott egyébként még egy finom arcüreg-röntgenen is átrángatták, csak hogy egyszerű legyen az élet, illetve, hogy gócpontot keressenek. Gócot nem találtak, így az orrmanduláját haladéktalanul ki kell kapni. Ez jó egyrészt, mert most, hogy ideiglenesen egy hálóban alszunk vele, az éjjeleink igen horrorak Gáborral, mert azt hallgatjuk, hogy na most fog-e a következő levegővételnél kapni is levegőt, mert annyira elzárja a egész garatját a mandulája, vagy nem és vajon megfullad-e vagy sem. Nem vicces. Másrészt meg izgalmas lesz megszervezni Gréta etetése mellett az egy éjszakára bent alvásos műtétet, de igyekszünk. A Bethesdába a közeli jún. 30-ra kaptunk időpontot, még úgy is, hogy sürgős esetek vagyunk, merthogy nincs orvos... Most még nyomozok egy másik orvos után, mert jó lenne korábban, ha tudjuk de ez nem biztos, hogy összejön. Bálint nagyon büszkén újságolja egyébként környezetének, hogy mi fog vele történni, de azért okulva a sérvműtétből, azért nem lesz ez egy fáklyás menet. Én örültem volna, ha elhúzhatjuk a nyári szünetig, akkor én is jobban el tudok már menni Gréta mellől, de nem halogathatjuk tovább több szempontból sem.

A harmadik hét négyesben

Továbbra sem tudjuk, hogy kire hasonlít Gréta, leginkább Bálint ugyanilyen kori képeire, tehát valószínűleg Gáborra fog hajazni, de Timi szerint per pillanat szerint inkább Lilire. hasonlít :-) Mindenesetre azért jó lenne egyszer egy olyan gyereket szülni, aki rám is hasonlít egy kicsit, csak hogy kipróbáljam milyen az...
Ami az alvását illeti, nagyon jól veszi az akadályokat, éjjel csak egyszer kell kelni hozzá, amiért én nem tudok elég hálás lenni, mert abban nagyon gyenge vagyok. Mikor vártuk őt, totóztunk, hogy vajon lesz-e olyan szerencsénk, mint Bálinttal volt, hogy nagyokat és jól fog aludni másodszülöttünk, de azt tippeltük, hogy nem valószínű, hogy megint így járunk. Úgy látszik imáink mégis meghallgatásra kerültek, és nem zombiként járkálunk a lakásban, mert kipihentek vagyunk és üdék. No meg szépek. Érdekes, mert már Bálint születése után is megállapítottuk, hogy azt hittük, hogy azzal, hogy lesz gyerekünk, az életünk 180 fokos fordulatot vesz, aztán persze változott, de alakult át radikálisan. Most is, itt van Gréta, és mi tulajdonképpen majdnem ugyanazt a bioritmust éljük, ami tök jó, bár lehet, hogy csak azt jelenti, hogy igen rugalmasan éljük a mindennapokat.
Bálint kezdi a diplomáciai kapcsolatokat felvenni Grétával, már néha nevén is nevezi, mármint "Gétrának" hívja, és nem "kisbabának", amit az elején konzekvensen tett, úgy kellett rászólni.
Április 30-án átadtuk a lakást is, kulcsostul és üresen. Furi volt így látni azt a kis lakást, de azzal vigasztaltuk magunkat, hogy azokat a szép emlékeket, amik ott történtek velünk nem adtuk el, megmaradnak nekünk. Régóta mondom, hogy nem egy hely tesz bennünket boldoggá, s ott érezzük magunkat jól, ahol vagyunk, no most majd kiderül, hogy ez mennyire kivitelezhető.
Azért az látszik, hogy kimondva, kimondatlanul is, de azért bezavart a lelkünkbe, Gábor is én is sorra produkáljuk a pszichoszomatikus tüneteit a változás feldolgozásának, hát még Bálintnak hogy bezavart, mondta is egyik nap, mikor oviból jött ide az albérletbe az apjával, hogy most akkor megyünk a "költözős lakásba", vagy nekem mondta, hogy most akkor itt fogunk néhány éjszakát aludni, aztán pedig hazamegyünk... Nehéz lehet neki felfogni ezeket a változásokat. Kíváncsi vagyok, hogy évek múlva fog-e valamennyire emlékezni arra a lakásra.
De az új otthonunk intézése folyamatban van, nyomozzuk a papírokat, szervezzük amit kell, úgyhogy reméljük, hogy a nyár derekára nyélbe ütünk valamit, amit már reményeink szerint az új főhadiszállásunknak nevezhetünk.
Kincseink:

Amóta hazaértünk

Sok minden történik velünk mostanában. Először is kezdünk belerázódni az új szituációba, kezd a napirendünk úgy-ahogy összeállni, ez 2 hetesen azért nem is olyan rossz, Gréta elérte a 4 kilót, Bálintnak mondjuk úgy, voltak már egyszerűbb napjai, de ne rohanjunk így előre.

Kezdem magammal. Úgy tűnik, hogy az előző műtéthez képest nagyságrendekkel korábban regenerálódtam, mára tulajdonképpen kutya bajom, ennek oka valszeg az, hogy nincs időm és főleg kedvem hetekig/hónapokig punnyadni és sajnáltatni magam, s mivel van dolgunk, nem kevés, ezért fittebben kell tartanom magam. A gyermekágyi depressziót a múltkori 3 napi bőgésről egy éjszakára redukáltam és még a kórházban lerendeztem, úgyhogy a hormonjaim elvileg helyrebillentek. A másik új dolog, hogy napi 3-4 litert iszom, gyakorlatilag minden nem alkoholos folyadékra nézve veszélyes vagyok, s ez fura, mert eddig naponta kávéval együtt 3-4 decit ittam, viszont ez az állapot jótékony hatással van az anyatej mennyiségére, viszont a fél életem a mellékhelységben töltöm, de a vesém még bírja.
Aztán itt van az én kisfiam, aki látszólag meg van zavarodva, s mivel csendben szenvedő típus, ezért nem hisztizik, de néha jobb lenne ha inkább, így csak csendben ignorál engem. Mindent apa csinálhat csak, ha tehetné nem is szólna hozzám, és még a szobatisztaság terén is van némi visszafejlődés. Nem jó érzés, de próbálok minél több időt vele tölteni, illetve továbbra sem erőltetni a Grétával való kapcsolatát. Bár az a "legyünk barátok" ajándék, amit a Grátától "kapott", és amit ő is adott neki azért segített a szituáción, de az elős napokban minden rá volt írva az arcára, amikor meglátott engem az oviból hazajövet itthon Grétával. Ezzel a költözéssel és a tesóval azért felborítottuk a kis világát rendesen.
Gréta lányunk gyönyörűen fejlődik, két hetesen nemhogy a születési súlyát érte el ismét(ez állítólag a cél ilyenkor), de rá is duplázott, vagyis 3800-ról 3600-ra fogyott a kórházban, és most kerek 4 kilós. Jól eszik, sőt néha mohón is, ebből adódnak néha akadások, s ami érdekes, hogy az utolsó cseppért is képes raplizni, ha pont annyi hiányzik a boldogsághoz. Amíg nem éri el a küszöböt a mérő, addig nyöszörög, míg nem adok neki még tejet. Mára tud egyszerre annyit enni, amivel tud 3-4 órát egyszerre aludni, amért én főleg éjjel nagyon hálás tudok lenni, mert az én legnagyobb félelmem, hogy éjszakáznom kell órákat, de ettől megkímél a leányzó, legtöbbször egyszer, max. kétszer kell felkelnem, így viszonylag kipihent vagyok és kisímult arcú. :)
Volt nálunk a doktor néni, a védőnéni, mindenféle hivatalos vizsgálatra bejelentkeztünk, sőt még a sebészetre sem kell mennünk a ragaszkodó köldökcsonk miatt, mert tegnap hivatalosan is leesett.
Aztán a költözködésünk is az utolsó fázishoz érkezett, még mindig vannak cuccaink ugyan a régi lakásban, de most már tényleg mindenről eldőlt, hogy hova kerül és Gábornak lesz még egy nagy fuvarja a raktárba, és az utolsó simítások, no meg a május 1-i birtokbaadás van csak hátra. Már nem is nagyon szeretünk oda menni, olyan lelombozó látvány az üres lakás látványa, ott ahova tulajdonképpen - főleg engem - annyi emlék köt.
Itt van egy kép a mi nagy mókusunkról, mert régen tettem már fel képet róla.

Gréta születése II. rész

Nos ott tartottam, hogy az első éjszakát külön töltöttük a leányzóval, de aztán Húsvét hétfőn összeeresztettek bennünket egy 4 ágyas kórterembe, ahol ugyan csak 2-en kerültünk le a császárosoktól, de hamar megtelt a ház. Jó dolog ez a több anyuka egy helyen, mert gyorsabban telik az idő a dumával, meg így, hogy már "rutinosnak" számítottam a 2. gyerekkel, ha kérdeztek, szívesen segítettem egy másik kétgyerekes anyukával kart karba öltve, de azért nagyon kimerítő egy nagy műtét után nem aludni azért, mert a 4 anyuka 4 gyereke enyhén szólva nem egymáshoz szinkronizálva élte meg a perceket, értsd: minden gyerek máskor üvöltött. Sajnos volt egy nagyon fiatal kisebbségi leány is a szobában, aki valami hihetetlen nem törődömséggel kezelte saját kisfiát, a cérnám nagyon hamar elszakadt. Az első éjjel konkrétan 5 percig volt csöndben a babája, ami szerintem nem a kicsi hibája, hanem az övé. Meg sem próbálta etetni, hisz még úgy sincs teje. Hű, ő nagyon kimerítő tényező volt.

Amúgy az osztály szerintem sokat romlott az elmúlt közel 4 évben. Régebben olyan nagy odafigyeléssel voltak, mindig ellenőriztek bennünket, mind a babákat, mind az anyukákat, most meg oda sem bagóztak. Lehet, hogy ez már a kétgyerekeseknek kijáró szabadság faktor, de azért pl. nekem is segítséget kellett kérnem a köldökcsonk ápolással kapcsolatban, mert már lövésem sem volt, hogy mit is kell azzal csinálni.
A kórházi kaját hagyjuk, diétás volt, pontosabban hasfal és bélrendszer kímélő, otthonról azért hoztak mindig valami finomat és főleg ehetőt is nekem.
Grétánál az első napok fő feladata volt, hogy átvágjam magam azon a Maginot vonalon, amit a kezével képzett a szája előtt. Gondolom ezt még odabentről hozta magával, normális uh-t az arcáról ezért nem sikerült csinálni, mert mindig az ott matatott a kezével, no ezt most is folytatta, és komoly akadályt képezett az etetésnél. Szerencsére a második naptól tudtam etetni, ez már nagy könnyebbség volt Bálinthoz képest. Csak két éjszaka kellett kis tápszert kérni, az utolsó kortyokhoz, mert akkor még egyszerűen nem volt elég a tej.
A család mellett eljött meglátogatni Orsi barátnőm is, aki 5 percre dolgozik a klinikától, jó volt, mert így a valóság is kicsit beszivárgott hozzám, és a sok babás téma után tudtam egy kicsit pletyizni.
Az idő viszonylag gyorsan telt, már nagyon vágyakoztam elfele, de aztán eljött az április 16, jött az én aranyos doktor bácsim, varratot szedett, elbúcsúztunk, aztán pedig jött értünk apa, és hát nem egy gyorsvonat tempójával, (bár tényleg kevésbé fájt a hasam mit elsőre) de betermelődtünk a kocsiba és hazafuvarozott bennünket a nyugis kis lakásba, s megkezdtük az életkénket négyesben.
Itt már végre a békés csendben tud aludni.

Gréta születése I. rész

Miután a dokim szerint április 11-én volt a terminusom, a költözéstől számított napjaim házi-őrizetben teltek, azaz vagy Gábor vagy anyu itt figyelt ugrásra készen és persze tevékenyen, mert még mindig pakoltunk, és B tevékenységként engem ültettek le 5 percenként, hogy most már aztán pihenjek. Ugyan a dokim figyelmeztetett, hogy 11-én éjfélkor azért még nem jár le a mandátumom, de 16-án azért befektetett volna, de ez nem jött össze, mert vicces módon 11-én este 10 körül a bóbiskolásból enyhe, aztán lassan erősödő fájdalomra ébredtem, s ezek a fájdalmak bizony a méréseink szerint is 7 percenként megismétlődtek, viszont nem túl erősen. Az elején még tökölődtünk egy kicsit, hogy most akkor ezek jósló fájások-e, nem akartuk aput feleslegesen ugrasztani, de aztán be kellett látnunk, hogy nem húzhatjuk tovább. Kocsiba be, s még szerencse, hogy az éjjeli városon kellett áthajtani, mert így kb. negyed óra alatt a Baross utcában voltunk. Fél 12-kor beszippantott a szülőszobai elővizsgálati-adminisztrációs-tanakodási gépezet, röpke másfél óra alatt megállapították, hogy egy ujjnyira tágultam (ez az állapot kb. akkor már két hete fennállt), végigkérdezték a terhességem minden mozzanatát, "szülőszoba készre" preparáltak és ismét közel eresztették hozzám Gábort.

S akkor elkezdődött az, amit már jól ismerünk, az éjszakán át tartó vajúdás, Gábor a kényelmetlen székben bóbiskol, és 5-10 perceket alszik, én meg a fájásfigyelővel, a szívhangfigyelővel és egy finom infúzióval felszerelve a szülőágyon kínlódok. Kb. óránként egy szülésznő/orvos bejött, megkérdezték hogy vagyok, a fájásfigyelőből tudták, hogy milyen össze-vissza jöttek az időközben néhol 10, néhol 3 perces, ráadásul teljesen különböző erősségű fájások. Miután ilyen szépen felvonultak időközönként, mindenki megvizsgált, kivétel nélkül mind megállapította, hogy ez egy ujjnyi tágulat, a kb. 8 vizsgálatnál már igazán kértem, hogy most már mondjanak valami újat is, mert eddig ez tudtuk.
Végül megjött az én húsvéti megváltásom, annak a dokinak a személyében, aki még Bálintkor volt szintén az ügyeletes, ő is csinálta az a császárt. Neki is (mint addig mindegyiknek) elmondtam, hogy ezt a "nem tágulást" már akkor is produkáltam. Erre ő megkérdezte, hogy mit szeretnék!!! Erre én, hogy így a 10. óra vajúdás után akkor a császárra szavaznék. Ok, felhívja a dokim és megbeszélik. Megbeszélték, és az én csodadokim fél óra múlva ott volt, és már a műtőben is találtam magam. Hiába, mégiscsak más a saját dokinál szülni. Azt nem mondom, hogy minden percét élveztem, de az vitán felül állt, hogy nagyon profin dolgozott össze az összes emberke a helyszínen. Egyszerre volt ott lábfáslizás trombózis ellen, vénaszúrás, spinális érzéstelenítés egy percen belül, az aneszteziológus mindent közvetített és magyarázott, Gábort beengedték és a műtőbe kerüléshez képest kb. 20 perc múlva már kint is volt a kis mókus. Kevésbé olyan lilán mint Bálint, de legalább akkora hanggal.
Aztán rendbe tették, Gábor behozta, megcirógattam és már el is kellett vinnie, mert engem összeraktak. Ez mondjuk hosszabb ideig tartott, de a dokim szerint azért, mert az előző varrásom hártyavékony volt (jobb is hogy nem normál szülés volt ez, mert félő, hogy kiszakadt volna), így most úgy rakta össze a berendezést, hogy a harmadiknál semmi gond ne legyen akárhogy is lesz... mondtam neki, hogy köszönöm az előretekintést, és ne idegesítsen... Közben Gábor kint Grétázott, fényképezgetett és videózott, és nézte, ahogy lányunk tömi egyszerre 3 ujját a szájába.
Aztán felkerültem a császáros örzőbe, múltkor a császár intenzíven kötöttem ki, mert sok vért veszítettem és most sokkal jobban is voltam.
Aztán Gábor eltolta a biciklit, vagyis anyuékhoz, ahova már a szülei is befutottak, délután azért több fordulóban, de betértek hozzánk látogatni, először Gábor szülei, aztán az enyémek Bálinttal együtt. Sőt, ők pont akkor jöttek, amikor a csecsemőosztályról felhozták Grétát hozzám, ez sem volt múltkor, akkor nekem kellett a szarabb állapotomban letolókocsikáznom.
Az éjszakát itt töltöttem, Grétát visszavitték és próbáltam valamennyit pihenni, a csecsemősök szerint ez Grétának egész jól sikerült a sok baba között is.
Úgy tűnik a mi gyerekeink mindig szombat este kapnak kedvet a megszületéshez, és még azt is megbeszéltük Gáborral, hogy a következőnél a fájások megindulásnál még nem rohangászunk sehova, szépen nyugovóra térünk, kipihenjük magunkat, megreggelizünk kényelmesen és aztán becsattogunk a klinikára...

Folyt. köv.
A kiccsaládom:

GRÓZNER GRÉTA

2009. április 12-én 9.44-kor megszületett kislányunk, Gréta!
Amit biztosan tudunk róla: 56 cm hosszú, 3820 gramm volt a születésnél, sok nagyon sötétbarna haja van és nagyon mókus.
Születéstörténet a következőkben és addig is néhány kép.

Megszülettem!!!!!!

Kimosakodva:
És amikor már a csecsemőosztályon vagyok a tarajommal együtt: