Sok minden történik velünk mostanában. Először is kezdünk belerázódni az új szituációba, kezd a napirendünk úgy-ahogy összeállni, ez 2 hetesen azért nem is olyan rossz, Gréta elérte a 4 kilót, Bálintnak mondjuk úgy, voltak már egyszerűbb napjai, de ne rohanjunk így előre.
Kezdem magammal. Úgy tűnik, hogy az előző műtéthez képest nagyságrendekkel korábban regenerálódtam, mára tulajdonképpen kutya bajom, ennek oka valszeg az, hogy nincs időm és főleg kedvem hetekig/hónapokig punnyadni és sajnáltatni magam, s mivel van dolgunk, nem kevés, ezért fittebben kell tartanom magam. A gyermekágyi depressziót a múltkori 3 napi bőgésről egy éjszakára redukáltam és még a kórházban lerendeztem, úgyhogy a hormonjaim elvileg helyrebillentek. A másik új dolog, hogy napi 3-4 litert iszom, gyakorlatilag minden nem alkoholos folyadékra nézve veszélyes vagyok, s ez fura, mert eddig naponta kávéval együtt 3-4 decit ittam, viszont ez az állapot jótékony hatással van az anyatej mennyiségére, viszont a fél életem a mellékhelységben töltöm, de a vesém még bírja.
Aztán itt van az én kisfiam, aki látszólag meg van zavarodva, s mivel csendben szenvedő típus, ezért nem hisztizik, de néha jobb lenne ha inkább, így csak csendben ignorál engem. Mindent apa csinálhat csak, ha tehetné nem is szólna hozzám, és még a szobatisztaság terén is van némi visszafejlődés. Nem jó érzés, de próbálok minél több időt vele tölteni, illetve továbbra sem erőltetni a Grétával való kapcsolatát. Bár az a "legyünk barátok" ajándék, amit a Grátától "kapott", és amit ő is adott neki azért segített a szituáción, de az elős napokban minden rá volt írva az arcára, amikor meglátott engem az oviból hazajövet itthon Grétával. Ezzel a költözéssel és a tesóval azért felborítottuk a kis világát rendesen.
Gréta lányunk gyönyörűen fejlődik, két hetesen nemhogy a születési súlyát érte el ismét(ez állítólag a cél ilyenkor), de rá is duplázott, vagyis 3800-ról 3600-ra fogyott a kórházban, és most kerek 4 kilós. Jól eszik, sőt néha mohón is, ebből adódnak néha akadások, s ami érdekes, hogy az utolsó cseppért is képes raplizni, ha pont annyi hiányzik a boldogsághoz. Amíg nem éri el a küszöböt a mérő, addig nyöszörög, míg nem adok neki még tejet. Mára tud egyszerre annyit enni, amivel tud 3-4 órát egyszerre aludni, amért én főleg éjjel nagyon hálás tudok lenni, mert az én legnagyobb félelmem, hogy éjszakáznom kell órákat, de ettől megkímél a leányzó, legtöbbször egyszer, max. kétszer kell felkelnem, így viszonylag kipihent vagyok és kisímult arcú. :)
Volt nálunk a doktor néni, a védőnéni, mindenféle hivatalos vizsgálatra bejelentkeztünk, sőt még a sebészetre sem kell mennünk a ragaszkodó köldökcsonk miatt, mert tegnap hivatalosan is leesett.
Aztán a költözködésünk is az utolsó fázishoz érkezett, még mindig vannak cuccaink ugyan a régi lakásban, de most már tényleg mindenről eldőlt, hogy hova kerül és Gábornak lesz még egy nagy fuvarja a raktárba, és az utolsó simítások, no meg a május 1-i birtokbaadás van csak hátra. Már nem is nagyon szeretünk oda menni, olyan lelombozó látvány az üres lakás látványa, ott ahova tulajdonképpen - főleg engem - annyi emlék köt.
Itt van egy kép a mi nagy mókusunkról, mert régen tettem már fel képet róla.
Aztán itt van az én kisfiam, aki látszólag meg van zavarodva, s mivel csendben szenvedő típus, ezért nem hisztizik, de néha jobb lenne ha inkább, így csak csendben ignorál engem. Mindent apa csinálhat csak, ha tehetné nem is szólna hozzám, és még a szobatisztaság terén is van némi visszafejlődés. Nem jó érzés, de próbálok minél több időt vele tölteni, illetve továbbra sem erőltetni a Grétával való kapcsolatát. Bár az a "legyünk barátok" ajándék, amit a Grátától "kapott", és amit ő is adott neki azért segített a szituáción, de az elős napokban minden rá volt írva az arcára, amikor meglátott engem az oviból hazajövet itthon Grétával. Ezzel a költözéssel és a tesóval azért felborítottuk a kis világát rendesen.
Gréta lányunk gyönyörűen fejlődik, két hetesen nemhogy a születési súlyát érte el ismét(ez állítólag a cél ilyenkor), de rá is duplázott, vagyis 3800-ról 3600-ra fogyott a kórházban, és most kerek 4 kilós. Jól eszik, sőt néha mohón is, ebből adódnak néha akadások, s ami érdekes, hogy az utolsó cseppért is képes raplizni, ha pont annyi hiányzik a boldogsághoz. Amíg nem éri el a küszöböt a mérő, addig nyöszörög, míg nem adok neki még tejet. Mára tud egyszerre annyit enni, amivel tud 3-4 órát egyszerre aludni, amért én főleg éjjel nagyon hálás tudok lenni, mert az én legnagyobb félelmem, hogy éjszakáznom kell órákat, de ettől megkímél a leányzó, legtöbbször egyszer, max. kétszer kell felkelnem, így viszonylag kipihent vagyok és kisímult arcú. :)
Volt nálunk a doktor néni, a védőnéni, mindenféle hivatalos vizsgálatra bejelentkeztünk, sőt még a sebészetre sem kell mennünk a ragaszkodó köldökcsonk miatt, mert tegnap hivatalosan is leesett.
Aztán a költözködésünk is az utolsó fázishoz érkezett, még mindig vannak cuccaink ugyan a régi lakásban, de most már tényleg mindenről eldőlt, hogy hova kerül és Gábornak lesz még egy nagy fuvarja a raktárba, és az utolsó simítások, no meg a május 1-i birtokbaadás van csak hátra. Már nem is nagyon szeretünk oda menni, olyan lelombozó látvány az üres lakás látványa, ott ahova tulajdonképpen - főleg engem - annyi emlék köt.
Itt van egy kép a mi nagy mókusunkról, mert régen tettem már fel képet róla.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése