Gréta születése II. rész

Nos ott tartottam, hogy az első éjszakát külön töltöttük a leányzóval, de aztán Húsvét hétfőn összeeresztettek bennünket egy 4 ágyas kórterembe, ahol ugyan csak 2-en kerültünk le a császárosoktól, de hamar megtelt a ház. Jó dolog ez a több anyuka egy helyen, mert gyorsabban telik az idő a dumával, meg így, hogy már "rutinosnak" számítottam a 2. gyerekkel, ha kérdeztek, szívesen segítettem egy másik kétgyerekes anyukával kart karba öltve, de azért nagyon kimerítő egy nagy műtét után nem aludni azért, mert a 4 anyuka 4 gyereke enyhén szólva nem egymáshoz szinkronizálva élte meg a perceket, értsd: minden gyerek máskor üvöltött. Sajnos volt egy nagyon fiatal kisebbségi leány is a szobában, aki valami hihetetlen nem törődömséggel kezelte saját kisfiát, a cérnám nagyon hamar elszakadt. Az első éjjel konkrétan 5 percig volt csöndben a babája, ami szerintem nem a kicsi hibája, hanem az övé. Meg sem próbálta etetni, hisz még úgy sincs teje. Hű, ő nagyon kimerítő tényező volt.

Amúgy az osztály szerintem sokat romlott az elmúlt közel 4 évben. Régebben olyan nagy odafigyeléssel voltak, mindig ellenőriztek bennünket, mind a babákat, mind az anyukákat, most meg oda sem bagóztak. Lehet, hogy ez már a kétgyerekeseknek kijáró szabadság faktor, de azért pl. nekem is segítséget kellett kérnem a köldökcsonk ápolással kapcsolatban, mert már lövésem sem volt, hogy mit is kell azzal csinálni.
A kórházi kaját hagyjuk, diétás volt, pontosabban hasfal és bélrendszer kímélő, otthonról azért hoztak mindig valami finomat és főleg ehetőt is nekem.
Grétánál az első napok fő feladata volt, hogy átvágjam magam azon a Maginot vonalon, amit a kezével képzett a szája előtt. Gondolom ezt még odabentről hozta magával, normális uh-t az arcáról ezért nem sikerült csinálni, mert mindig az ott matatott a kezével, no ezt most is folytatta, és komoly akadályt képezett az etetésnél. Szerencsére a második naptól tudtam etetni, ez már nagy könnyebbség volt Bálinthoz képest. Csak két éjszaka kellett kis tápszert kérni, az utolsó kortyokhoz, mert akkor még egyszerűen nem volt elég a tej.
A család mellett eljött meglátogatni Orsi barátnőm is, aki 5 percre dolgozik a klinikától, jó volt, mert így a valóság is kicsit beszivárgott hozzám, és a sok babás téma után tudtam egy kicsit pletyizni.
Az idő viszonylag gyorsan telt, már nagyon vágyakoztam elfele, de aztán eljött az április 16, jött az én aranyos doktor bácsim, varratot szedett, elbúcsúztunk, aztán pedig jött értünk apa, és hát nem egy gyorsvonat tempójával, (bár tényleg kevésbé fájt a hasam mit elsőre) de betermelődtünk a kocsiba és hazafuvarozott bennünket a nyugis kis lakásba, s megkezdtük az életkénket négyesben.
Itt már végre a békés csendben tud aludni.