Visegrád 3.0

Még valamikor október közepén voltunk kedvenc egy-napos wellness helyünkön, Visegrádon egy napot lebzselni, s a hajtásos hétköznapokat kipihenni. Alapvetően magunkat jól érezni mentünk, de meglepő módon jó hatással volt korábban kificamított/becsípődött/betekeredd/szétült/stb. testrészeinkre. Ez pont az okt. 23-i hosszú hétvége előtt volt, így kellemesen alig voltak, úgyhogy Bálint egyedül uralta a gyerekmedencét, mi pedig kényelmesen ejtőzhettünk a nagymedencékben.

Persze, hűen önmagunkhoz a fényképező gépeket elhagytuk valahol odabent, és ez csak másnap esett le. Már éppen keresztett vetettünk rá, amikor azért egy telefont megeresztettünk, és láss csodát! Megvolt nekik. S elpostázták, hogy ne szenvedjünk hiány a következő képekben... :-)

Enyém a medence:

Méricskézett egész végig:
Pancsolt...
... és békaúszott
... no meg persze "jön a Gólemeset" játszott:

Október

Nézzük csak, mi történt még októberben, amivel elmaradtam.

Ugye kezdtük a hónapot Komárban, ahol tényleg jó volt, csomót rosszalkodott Bálint, s mamival begyűjtötték élete első gumicsizmáját! Az első lépések olyanok voltak, mint az asztronauták Holdra-szállásai, nem igazán érezte a talajt, de hamar beleszokott. Mára pedig nagy becsben van tartva, a velúrtisztító gumikefével ma is akkurátusan kitisztogatta... :-)

Bili-fronton jól állunk, pontosabban pelus fronton, mert hivatalosan már csak a délutáni alváshoz és éjszakára van pelus, de azért néha még be-be csurran, viszont lelkesen ünnepelteti magát, ha eredményes volt a bilizés...

Aztán voltunk - ugyan nem sokat - énekelni és játszóházban, de ezeknek egy csúnya tüszős mandulagyulladás keresztbevágott, és lelkesen próbálunk a nem annyira rossz időben még kint lenni, amennyit lehet, nem utolsó sorban pedig az Apával töltött idő minden percét megbecsülni, mert bizony nem sok van belőle. Nem panaszkodunk, ez most már a 3. olyan ősz, ahol saját idejét szervezi és egyre durvább. Ahol tudunk segítünk, mint a jó úttörők, de hát mégiscsak ő kell a dolgok érdemi rendezéséhez.

Közben - leginkább nagyszülői segítséggel - folyt a nagytakarítás, de sajnos nagyon rosszul kondícionáltuk őket, mert a legváratlanabb pillanatokban csapnak le a lakás különböző szegleteire, így valamely méltó büntetésen gondolkodunk... :-)

Ja, és az amszterdami képeknek egyelőre nem tudok mappát csinálni, mert a képtárunkan olyan régen jártunk, hogy elfelejtettük a jelszót, és egy nem egyszerű procedúra után lehet csak újat kérni...

Gábor ficamja szépen javult, csak az én gerincemen csípődött be egy ideg Komárból hazafelé, s mivel ilyenem még nem volt, mostantól mindenkivel, akit ilyet már érzett, mélyen részvétet érzek.

Egy álmom beteljesülése

Az előbbi bejegyzést csak pótlólag tettem, illetve azóta még egy csomó minden történt, amire ki is térek még később, de most mindenképpen áradoznom kell egy kicsit.

Az egész alkalmat egy váratlan meghívás alapozta meg, melyet Gábor kapott az egyik nagy holland kandallógyártó vállalat budapesti képviseletétől, akikkel volt már közös munkája. Egy study tour-ra invitálták Hollandiába, okt.17-19-ig, és ezt a lehetőséget nyakon csípve péntek este én is utána repültem, hogy megtoldjuk egy hétvégével a kintlétét. Nekem már régen bubukám volt, hogy egyszer a Gábor szülinapján Amsterdamban kettesben. Hogy miért pont a szülinapján, és miért pont Amsterdam, azt nem tudom megmondani, de ilyen tökéletes páros utunk talán csak a nászutunk volt közös pályafutásunk során. Arról nem beszélve, hogy a nászutunk óta (2004) én nem repültem, ami nekem különösen nagy hiányérzetet okozott.

Két, borzasztóan sűrű, de annál érdekesebb nap, tele élménnyel és élvezettel.

Először azt hittük, hogy milyen kevés lesz, de ez a város annyira nagyon rendben van, hogy a belváros nagyon hamar bejárható, minden közel van mindenhez, és mindamellett nagyon európaian szervezett a közlekedés, ami az utazó nagy segítségére van.

Nagyon fiatalos és jó hangulatú város, teljesen más ritmusban él, mint Budapest. Hűűű, nem is lehet elmondani itt, mennyire jó, agyilag még egy kicsit ott vagyunk, mindamellett, hogy a testünk olyan fáradt, mindha megmásztuk volna a Kilimandzsárót, én szombat este gyakrolatilag egy mondat közepén elaludtam, és minden tagunkban pulzál az izomláz, de bármikor, bármennyi időre visszamennénk.

Lehet, hogy csinálok egy külön könyvtárt a képtárunkban, mert annyi jó képet csináltunk, de addig is, egy-két pillanat.

Mi előbb keltünk mint a város :-) : 9.00

Egy csíííz egy grachton:
A Heineken-experience Gábor kedvéért:
A világ legkeskenyebb háza az én kedvemért:
Sétahajókázás: Már felébredt a város...
Argentín steak-vacsora for 2: (tudom, hogy étket fényképezni gáz, de ez annyira impresszív volt...)
Jelképek halmozása... fapapucs alakú sajt...
S a kihagyhatatlan...
"Say cheese made in Holland!"

Elmaradt képek

Ilyeneket műveltünk a Szent István Parkban:

(logikai játék megoldás)

(ennek nem tudom mi a neve, de talán modern libikóka)

(Anyu, elgurult a pöttyös... :-)( )

(így kell Apával együtt kosarazni...

... s így tanítom focizni)

Kórház

Múlt héten megbetegedőset játszottunk otthon.
Folytatván a Bálint műtétjével megkezdett sort, én is egy apróbb korrigációs műtéttel terheltem meg a magyar egészségügy kasszáját, nevezetesen: abból a testrészemből, amit jó esetben ülésre használnak az emberek, egy kisebb ateromát operáltak ki helyi érzéstelenítéssel. A dolog csak latinul hangzik izgalmasan, magyarul tüszőcisztát jelent, baromira fáj, viszont nagy örömömre mikor hozzáláttak (mert azért akkor még nem tudták, hogy mi is az...), mindjárt az elején közölték, hogy "ó, ez biztos ateroma, úgyhogy nem küldjük a szövettanra". Miután addig az utóbbi lehetőség fel sem merült, ezért engem egy adag görcsöléstől megmentettek, de ahogy a varratokat elnézem, egy maradandó nyomot hagyott rajtam a dolog. Viszont megmaradok.
Mindez múlt hét pénteken a MÁV Kórházban történt, estére pedig, amikor a dolgos hét utáni jól megérdemelt pihenés jönne, hívott Gábor, hogy jön haza és baromira kificamította a bokáját. Mire hazaért az szépen fel is dagadt, én patikába el, és este 10-re már csak röhögni tudtunk magunkon, amikor egyikünk ebben a fotelben, másikunk a abban nyögött hangosan.
Mindehhez Bálint és én is egy kicsit megnáthásodtunk. Amúgy minden ok.
A héten, amint írtam őszölünk egy kicsit a komári maminál, de ez csak a gyerekekre és a nőkre vonatkozik, mert Gábor - dacolva minden fájdalmával - már üti a vasat otthon, úgyhogy olyanok vagyunk lassan, mint egy hősköltemény.

Szent István Park

A minap látogatást tettünk Lipótváros Centrál Parkjába, egyrészt, hogy levegőzzünk, és a több napi ágynyugalom után átmozgassuk Bálintot, másrészt, hogy kiderítsük, hogy tényleg csak olyan sznob szülőkkel van tele, mint Demcsák Zsuzsa.

Bár tervünk eredetileg a Liget volt, de a Budapest Maraton gyakorlatilag kettévágta a várost az Andrássy út mentén, mi azért átverekedtük magunkat.
A Park nagyon kellemes hely, sok játékkal és zölddel, és Bálint bele is felejtkezett a nagy felfedezésbe, eltelt vagy 20 perc mire felnézett, hogy hoztam magammal szülőket is, vajon hol lehetnek. Szülők békében ültek a padon és a távolból figyelték őt (titkonk). Azért boldog volt amikor felfedezett bennünket, arcán egy kaján vigyorral, hogy:"Jaj, de kis huncutok vagytok!"

Miután jól meglibikókáztatott egy kisfiút, elmentünk focizni a kispályás terepre, ahol a labdával kézben futást gyakorolta inkább az apjával, illetve utána Gábor bevezette - volna - a kosarazás rejtelmeibe, de ez a tevékenység inkább hatalmas kacagásokba fordult át, hogy az apa ilyen vicceset csinál, hogy nem a földön rúgja a labdát, hanem felfelé igyekszik vele egy kosárhoz. Nehezítésnek még fel is vetette magát, hogy Gábornak csak egy keze legyen szabad.

Képek csak később, mert ezen a héten jól megérdemelt őszölésünket töltjük Komárban, és itt nem áll rendelkezésre a képtár.

Hűvösvölgy szelleme

A fiúk alszanak, csendes a ház, úgyhogy most alkotok. Olyan vagyok, mint egy éjjeli bagoly, reggel meg úgy kell kiverekednem magam az ágyból.

Tehát az úgy volt, hogy még a köldöksérv műtét (ami egyébként a mai kontroll után kijelenthető, hogy sikeresen zárult) előtti hétvégén elmentünk Hűvösvölgybe, hisz oly szép idő volt, Bálintot is sétáltatni kell, meg egyébként is.

Van ennek a helynek egyfajta bája, ami sosem változik. Nem sokat jártam erre életemben (néhány ált. iskolás akadályverseny és oszt. kirándulás), de azt megállapítottam, hogy itt az idő megállt. A Nagyrétig jutottunk, szikrázó napsütés, és emlékeim szerint ugyanaz a CÉLLÖVÖLDE felirat és bolt várja a kedves ide látogató közönséget, szerintem ugyanaz a körhinta nyekergett még 25 éve az én fenekem alatt is. A 3 bódéből álló komplexumot egy kézben tartva, monopolizált helyzetben felfedezhetjük a bácsit, aki szintén nem tegnap kezdett a Hűvösvölgybe járni. Azzal együtt tök jó fej volt, és mi igazán jól mulattunk, bár Bálintot még kell egy kicsit kondícionálni a kirándulás intézményéhez, de jó lesz az. Csak olyan helyre kell menni ahol belátható távolságon belül nincs vursli.

Pózolás a rendőrautóban:
Apával a tűzoltásnál segédkeztek:
Vagány srácok:

Bálint és a Völgy:

Basszus-kulcs keresés

Nincs mit tagadni, van úgy hogy itthon kiszalad a szánkon egy-két csúnya szó, na azért nem a cifrább fajtából, pedig még figyelni is próbálunk rá.

Viszont gyermekünk abból a figyelmes fajtából való, aki jó érzékkel választja ki az igen "választékos" :-) szókincsünkből a neki tetszőket, és a legutóbbi voksa a "BASSZUS"-ra esett...

Gáz, mert a legváratlanabb pillanatokban szedi elő: a sárvári medence közepén, vagy pl. mint tegnap este. Leejtettem - szokásomhoz híven sokadszorra - a távirányítót, sokadszorra darabjaira esett, és hangosan felkiáltott, miközben ült a bilin, hogy: "Anya, basszus!" Erre mi, az okos szülők nem tudunk hova bújni röhöghetnékünkben, meg mégse a gyerek előtt, de olyan jól jött ki sajnos... Egyébként szégyeljük magunkat.

Úgyhogy a helyzet kulcsát még nem leltük meg, nem tudjuk, hogy egyszerűen csináljunk úgy, mintha észre sem vettük volna, csak leszokik róla, vagy kérjük, hogy ne beszéljen csúnyán, de az utóbbi variációnál, minél szebben kérjük, annál jobban mondja és közben rötyög és tudja, hogy nem jót csinál... :-)

Egy nap a Bethesdában

Túl vagyunk a nagy kalandon. Még emésszük, de testet-lelket megrázó esemény volt.

7.00-7.30 - jelentezés a felvételen, aneszteziológiai tájékoztató meghallgatása, ágyelfoglalás

7.30-9.00 - várakozás, ismerkedés, Bálint nyugtatás, és legvégül nyugtató orrcsepp, amitől Bálint abba a bizonyos lebegő állapotba került, amikor csak ránéztünk vigyorgott... amúgy nem jó a gyereket leszedálva látni. Nem természetes.

9.30-10.00 - műtét, ahonnan meztelenül hozták ki, cipelték végig a folyosón és a drágám olyan keservesen sírt, hogy nehezen lehetett bírni könnyek nélkül

10.00-13.30 - próbáltam/próbáltuk nyugtatgatni, mivel nagyon félt a branültől, hogy nincs semmi baj, mindenáron ki akarta szedni, aztán meg szedetni, de mindvégig egy pozícióban feküdt, alig mert mozdulni, és erőtlenül suttogott, és nem tudtunk segíteni... ez volt a legrosszabb

13.30-14.30 - kis alvás, mindezalatt fúrtak a folyosón, kiabáltak a nővérek a szobában és akkora volt az általános alaphang, hogy szerintem csak a hullafáradtságtól sikerült elaludnia

14.30-18.00 - felriadás, teáztatás, felültetés, ami nagyon rossz volt, aztán kicsit sétálni is kellett, mert anélkül nem engednek ki bennünket, beleszeretés a kórházi játék-buszba, és végül nem sokkal 6 után a megváltás a branül kivétel tárgyában és papi személyében, aki hazavitt minket a sokkal-jobban lengéscsillapított autójukkal, hogy itthon kipihenhessük magunkat.

Most két nap ágynyugalom, kímélő ételek (szerencsére az étvágya kezd visszatérni), és megfontolt közlekedés. Nagyon jól viseli, bár ennek oka, hogy segítség nélkül nem tud felülni, így ránk van utalva, nem tud kiugrándozni az ágyából.

Mindennel együtt szinten minden felénk járó doki és nővér megdicsérte őt, hogy milyen jól tűri, és mondták, hogy a műtőben milyen bátor volt (Gábor szerint ez csak vakítás volt, hogy megnyugodjak, egyébként tényleg nem tudom, hogy egy benyugtatózott gyerek miképpen lehet bátor, mindenesetre akkor jól esett), amúgy egy gyerekkórház még mindig nem vicces hely, bár az ápolók hihetetlen kedvesek és jó fejek (mind fiatalok voltak), emberségesek és még abban a szerencsében is volt részünk, hogy jöttek a bohócdoktorok és játszottak egy kicsit a Bálinttal. De sajnos a sok beteg baba és kisgyerek ténye és látványa megviselő, mert még ily rövid idő alatt is bepillantást nyersz a sorsukba (rögtön az égési osztály mellett volt a szobánk...), úgyhogy nem tudtam elég hálás lenni, amikor végül kiléptünk a kórház kapuján, és ha minden jól megy, akkor kedden kontroll, és egy jó időre elfelejtjük a gyereksebészeti osztályt.

Dumaszínház

Meghirdettem a családban a kultúra-kultuszt, avagy "menjünk minden hónapban - legalább - egyszer színházba. Ez vagy fog működni, vagy nem, ugye, viszont azt biztos, hogy jegyekhez hozzájutni nem nehéz, gyakorlatilag házhoz hozzák már, illetve neten rendelve még az ülőhelyet is kiválaszthatjuk, úgyhogy már csak a megfelelő attitűd hiányzott eddig is. ) Pontosabban egyszer tavasszal már volt egy ilyen rohamom, de akkor a Nemzetibe foglalt jó kis nehéz drámára a szüleim nyertek belépőt, lebetegedésem okán, azóta is szeretik, ha én választok előadást... :-)

No de most azért biztosra mentünk, és a kisebb ellenállás irányába indultunk el, így bevezetőként a Dumaszínházra esett a választás, s ismét nem csalódtunk. Valamikor nyáron már voltunk egyszer, és akkor is k...a jó volt, akkor a Badár és a Kovács András Péter vitte a prímet, most pedig a Litkai Gergő, egy nagyon fiatal Humorfesztiválos-hangutánzós gyerek és a zalai Bödöcs Tibor (miatta mentünk elvileg... :-) ). Megvan a helynek a maga hangulata, lehet igen paraszt asztaltársakat kikapni, és közel egy hónappal előre kell foglalni, de az este mindent összevetve mindent visz. Régen sürítettünk ennyi nevetést 3 órába. Szerintem fogunk mi még oda menni, mivel minden előadás más, sőt leginkább improvizáció az egész, mint tanult szöveg.

Napló

Eszembe jutott, ami még múlt hónapban fogalmazódott meg bennem, és a fenti, vasárnap esti műsor kapcsán jöttem rá - ismét - a nagy igazságra.

Az utóbbi fél évben rászoktak, hogy a műsor záró akkordjaként gyakran mutatnak be különböző, de betegebbnél betegebb gyerekeket (3, 5, 11 évesen öntudatlanok, gyakorlatilag vegetatív állapotban) és szüleiket, illetve az életüket, általában a Kínában nagy jövő előtt álló őssejtkutatás témájára felfűzve a történeteket. Egyrészről szívszorító végignézni a riportot, másrészről viszont sajnos a csatorna "nem" hatásvadász céljaival együtt is felkavaró. Még ha legalább gyűjtenének a gyerekeknek az sms-kel, de ők ezt nem teszik, ki tudja miért. De emberi tragikumokat mutogatni mindig kifizetődő, már csak a beteg kutyák hiányoznak a teljes nézettség eléréséhez.

Mindenesetre ha lehet önző módon saját tanulságot levonni...

Minden ilyen este után, mikor belefutunk egy ilyen riportba, eszembe jut, hogy tulajdonképpen mi is a mi k...a bajunk az életünkkel...?

Auditur et altera pars!

Forrásanyag: Erdei család blogja Sopron tekintetében.

Két hete jött az Erdei család és szívesen invitáltak bennünket Sopronba néhány napra. Ugyan mi már kapcsolatunk nagyon hajnalán meglátogattuk ezt a várost, de ez nem jelent semmit, egy kis kimozdulásra mi nem nagyon mondunk nemet, főleg kedves társaságban. Mi kis-gyerekesek tartsunk össze, nagyok úgyis este 9-kor bulizni indulnak, nem a társalgóba egy pakli kártyával. :-)

Eljött a szombat reggele, és ahogy kell, el is indultunk az M1-esen. Minden ment mint a karikacsapás, amikor is Bábolna magasságában egyszer csak visszaváltott Gábor a 180 km/órából ( :-) ), és snitt, a kuplungnak kaputt. Semmilyen sebességbe nem volt hajlandó beállni. Leállósáv, szentségelés, "hazavisszük, és kilóra eladjuk" felkiáltások, és az öröm, hogy Erdeiék a hitünkkel ellentétben nem előttünk autókáznak, hanem egy kicsivel utánunk és hamarosan feltűntek a szinen. A nők és a gyerekek (és természetsen a gyerekágyak és játékok...) átpakol hozzájuk, Gábor zurück Pest és a szerelő, mi pedig Sopron. Becheckolás, szuper, összenyitott szoba elfoglalás, du.-i pihi és étterem keresés, ahova már Gábor is csatlakozott a minket sokadszorra megmentő Picassoval. Nem volt nehéz megtalálnia bennünket, mert ötünknek kopogott a szeme az éhségtől, csak a hang irányába kellett mennie.

Másnap indulás Nagycenkre, csak ugye a hülye pesti, akinek minden sarkon kinyalják a seggét egy benzinkúttal, nem számolja, hogy vidéken bizony nincs ez így, és a tankban lévő, ca. 40 km-re elég benzinnel lehet, hogy nem jutunk el a köv. tankolóhelyig. Úgyhogy némi cidrivel botlottunk bele egy kútba Sopron határában, ahol is felvetettem Erdeiéknek, hogy máskor elővigyázatosabban választhatnának utitársat maguknak, mert mi nagyon problémásak vagyunk... De nem hagyták magukat, és innentől kezdve tulajdonképpen problémamentesnek néztünk ki, leszámítva, hogy azért egy kis Panadolt lízingeltünk Tőlük szombaton, mert ugye miért is vigyünk mi magunkkal.

Tehát a program:

Vasárnap:

Nagycenk - kisvasútazás, kastély és séta, du. hatalmas séta Sopronban, és hatalmas vacsi a Puskás étteremben

Hétfő:

Páneurópai Piknik helyszín a zöld határnál, Fertőrákosi kőfejtő és nem a bükfürdői strand, hanem Sárváron csobbanás, és persze a pizza-vacsi

Kedd:

Fertődi Eszterházi kastély és út hazafelé, ami legalább oly kalandos volt, mint a kastély tiszafáinak labirintusa
Összefoglaló:

Társaság & hangulat: kiváló, igen, nagyon jól éreztük magukat, mehet a Veszprém

Idő: hihetetlen, hogy 3 napig végül is majdnem egyszerre sütött a nap, szemerkélt az eső, de a szél legalább üzembiztosan fújt állandóan

Néznivalók: gyönyörű még mindig az országnak ez a kis csücske, a kastélyok érdekesek és tartalmasak, bár gyerekekkel csak tizedét sikerült a látnivalókból elsajátítani, de már az is megérte

Ételek: a szállodában elsőosztályú, pontosabban 4 csillagos, no és az a lekvártartó ostya... :-), de végül is mindenhol jót ettünk, szerintem szombaton Bálintból a náthát a húsleves űzte el, régi recept, de nálunk már többször bevált, mégha zacskóból is csinálták

Szerencsére Hanna és Bálint bioritmusa immáron közel hasonló, így össze tudtuk hangolni a meneteleket, és gondolom mondanom sem kell, hogy végig halál jó fejek voltak.

U.i.: a kocsink mire mi hazaértünk el is készült (így kell ezt, üdülni menni míg javítják... :-), viszont immáron hivatalossá vált, hogy új kocsi kerül beszerzésre, hiszen kisgyerekkel, meg egyébként is, nem lehet jóérzéssel útnak indulni a jelenlegi járgánnyal. Azt még nem tudjuk, hogy mikor és milyet, no és milyen formában, meg nálunk az elhatározást követően minimum hónapok telnek el a megvalósításig úgy általában, de a szándék már megvan...

Illetve a Erdeiék zsiráfos képe miattam készült, mivel én üldöztem az egész üdülés alatt csetreszt (fazekasterméket) a körzetből, és itt álltunk meg beszerezni egyet.
S a képek:
Éhesek vagyunk, szííjószállal inni akarunk:

Vonatozás:

Bálint és a Tűztorony:
A mi kis házi kukkeres-navigációs rendszerünk:
Innét indultunk:

A csúcsra törünk:

S meg is érkezünk oda:

Műtét áll előttünk

Már megvolt a beutaló hónapok óta, de nem vitt rá a kedvem és a félelmem, így tovább már nem húzhattam, így múlt héten elmentünk a Bethesdába, és megnézettük Bálint köldöksérvét.

Egy kedves idős dokibácsihoz kerültünk, aki a zsenge friss medikus-mókusaival totót játszott minden egyes delikvensnél, és megpróbálta kitalálni a belépéskor, hogy mi lehet a baja. Nálunk arra tippelt, hogy ez valamilyen "fiús probléma" lesz. Hát nehéz lenne lányos bajokat birtokolnunk...

Ami a lényeg, hogy szeptember 25-én megműtik a lelkem, 7-re megyünk éhgyomorra, és este elengednek bennünket, meg nem kell izgulni, és ilyenek. Bálint azért nem remekelt a vizsgálóban, perceken belül menekülőre fogta volna az irányt, pedig tényleg nem csináltak semmi rosszat vele, mi lesz még 25-én. Azért görcsölünk, és már túl lennénk rajta.

Temp-óra Tanoda

Tessék megtekinteni a jobb oldali linkgyűjteményben a Temp-óra Tanoda honlapját.

Októbertől indul komolyan, addig is mindenkinek figyelmébe ajánlom, lehet ajánlani, érdeklődni és részt venni benne! Sőt, ha nem vigyáz a Tanoda, még nekem is lesz közöm hozzájuk! :-)

Vasúttörténeti Park

Mielőtt még beállt volna ez a szeptemberi tél, még elsettenkedtünk egy kicsit a Vasúttörténeti Parkba, a Tatai útra. Úgy tűnt a bejáratnál, hogy többen is így gondolták ezt, legalábbis annál sokkal többen, mint ahogy azt mi gondoltuk volna, ugyanis rengeteg kis- és középgyerekes családot fújt erre a szél, de ez nem akadályozott meg bennünket abban, hogy nagyon jól érezzük magunkat. Különösen a legkisebb. A bőség zavarától megmámorosodva rohangált körbe-körbe a cuccok között, és amikor "Na, gyerünk haza!-t" kiáltottunk, még maradni akart, pedig majd összecsuklott. Miért is?

Mert itt lehetett sorompót támasztani vagányul:
Mert el kellett anyát vinni egy körre ezzel a kisvasúttal, mert nem bírt magával: Mert el kellett magyarázni apának ennek a régi mozdonynak a működését töviről hegyire, mert nem értette meg:
Aztán virítani kellett egyett apa napszemcsijével a lányoknak az utasellátóban:
Rá kellett jönni, hogyan kell ebből a fajta hintából kiszabadulni és menet közben leugrálni:
S végül megfejteni, hogy ez vajon mi lehet, gondoltam ez a fából vaskarika a la vasút...

Augusztus végi viselt dolgaink

Hol is kezdjem, asszem talán a kocsival. Szegény kicsi kocsinkra rájár a rúd mostanában, de végül is két évig kifogástalanul működött, még használtan is. A műszakija (június) után azért volt még egy-két finomhangolni való rajta, ami augusztusra kinőtte magát, így irány ismét a szerelő, és nézzessük meg, hogy mi is lehet a bibi. Tünetek: hátul üvöltött belőle az olaj, amitől egy kellemes kis olaj-filmréteg telepedett a hátsó ajtóra. Mivel Zalában szereltettük, így csak mindig közvetve hallottuk a híreket, hogy mi történik vele.

Hír 1: Ok, megvan, minden rendben vele, a hengerfejjel volt valami.

Hír 2: Ok a hengerfej, de hát a vmilyen tömítést is ki kellene cserélni. Ok, cseréljük

Hír 3: Nem ok, mert a próbakör után még mindig ott az olaj, de nagyon...

Hír 4: Motort ismét szétkap, nem tudom mit cserél.

Hír 5: 4 ember, élükön Gábor apukájával figyel az autó felett, és matekozik, hogy mi lehet. Mindez vasárnap dél körül.

Hír 6: Megvan a bibi, valamilyen vakdugója a motornak (?) volt a hunyó, ami miatt nem ott csöpögött, ahol végül is a baja volt, hanem az ékszíj valamit csinált. No hát ebből is látszik, hogy mennyire értek én az autó mechanikus működéséhez, de a lényeg, hogy én már a második hírnél fogtam volna egy csákányt, és belevágtam volna az egész motorba... vagy nem tudom, de hogy nem lett volna türelmem végigsakkozni mindent. Számításaink alapján minimum 4X szét- és összerakták a motort. De most már nagyon patentül működik, leszámítva azt az apró tényt, hogy amikor Andiék felhozták a drágát, akkor pont akkor szállt el az önindító kábele, mikor Gábor vitte ki őket a reptérre a nászútjukra, viszont azt már egy nap alatt az itteni szerelő bácsi rendbe hozta. Most egy ideig nem szándékozunk kicsi autónk lelkét ápolni, mert már mi is unjuk azt. :-)

Persze a helyzetet még fokozta, hogy amíg a szakemberek a kocsinkat próbálták életre kelteni, addig mi Vácon múlattuk az időt, csak hogy a lelkiismeretfurdalás el ne kerüljön bennünket. Egyébként a város főterét dönölűen megcsinálták, úgyhogy megéri megnézni: (ez ebből a képből nem derül ki, de Bálintnak a rózsák és a szökőkút is naaagyon tetszett)

Aztán múlt hét végén áthívtuk egy kicsit Erdei családot, azért mert, és egyébként is régen voltak már itt, mindig mi lebzselünk ott, muffinoztunk egy jót, Bálint elvitte Hannát hintapandázni:

...és Hanna bemutatta bilizési szokásait is... :-)

Before

... Sunrise és Sunset, avagy Mielőtt felkel a nap és Mielőtt lemegy a nap filmek.

Kb. 10 éve volt szerencsém az előbbihez, és tegnap a másodikhoz. Sikerült Gábort is magammal rántanom a lelkesedésben. Aki nem látta, nem tudja mit hagyott ki, aki pedig igen, remélem velem együtt bízik a folytatásban, mert rebesgetik.

A kettő együtt ütős igazán, így érdemes a készítés sorrendjében megnézni, és utána lehet gondolkodni. Olyanok, mint egy bizsergés, és teljes mértékben elfelejtetik velünk, hogy tulajdonképpen minden szó és mozdulat - gondolom - pontos forgatókönyvi munka szüleménye, bár ki tudja, az improvizáció hatalma...

Én aztán tényleg vallom, hogy egy filmet egyszer, hisz az élet rövid ahhoz, hogy többször nézegessünk valamit, oly sok minden más is van még, de e két remekmű üti ezt a szabályt!

Bár lenne még sok-sok ilyen, hogy lehessen csemegézni!

Boglárka nap

Idén is - kicsit megkésve bár -, de törve nem, megtartottuk a névnapomat.

Család felnyalábolt és irány Visegrád. Hatalmasat sétáltunk, megnéztük az elő-várat, és ebédeltünk egyet az asszem Sirály étteremben, aminek ugyan hanyagolható a konyhája, de azért a nap nagyon jól telt:

American boys jönni Hungary:

A Szent Család Mátyás boros-kútjánál:

Csak egy képet Bálint, légyszi...

Ma (09.02) megkaptam az ajándékomat Apától, amit már régen akartam, de csak most alakult úgy, hogy volt is alkalmunk beszerezni egyet, vagyis egy gofrisütőt. Még egy recept is érkezett Timitől, úgyhogy most már nincs akadálya a gofri-partinak. :-)

Éljen, éljen a majdnem szobatisztaság!

Igen kérem szépen, elértünk ide is. Gyermekünk nem csak vak tyúk alapon használja a bili intézményét, hanem tudatosan. No de ne rohanjunk ennyire előre...

Még hóóóónapokkal ezelőtt elkezdtük némi nagymamai presszionálásra a bilizést, és a reggeli utáni trónolásban nagyon szép eredményeket értünk el. Ez ment hónapokig, de semmi előrelépés. Aztán jött a nyár, meg a forróság, hurrá, lehet laza ruhában rohangálni, próbáljuk meg a tudatos szoktatást. Az elején vicces játéknak vette, aztán ahogy mi erőltettük, Bálint annál inkább ellenállt. Aztán már reggel sem volt hajlandó. Viszont egy napon volt találat, de mekkora, és utána öröm, de még mekkora, gyorsan hívjuk Apát és a Nagyikat, és dicsekedjünk.

Úgyhogy kb. egy hónapja, egyre többször kerültünk interakcióba a bilivel, először óránként, aztán másfél óránként csüccsentünk és néha Bálintot is megleptésként érte a végeredmény híre, de elértünk oda, hogy ma nagyban csinált valamit, de abbahagyta, szólt, hogy "ANYA", "BIJI". És anya jól idomított háztartási alkalmazottként hozta boldogan.
Úgyhogy most már napközben alsógatyában rohangászunk, s értelmet nyert a "bilire szoktató pelenka" fogalma is. Mert eddig nem nagyon értettük mi benne a poén.

Tudjuk, hogy messze még a kalandtúra vége, de az alapszabályok már megvannak, és igyekszünk az elméleten túl a gyakorlati oldalt is erősíteni.

Mondd Hanni, beveszel a buliba?

Néhány képünk tavalyról... no comment...