Grétus EGY éves

Ezt is eljött, egy éve már hogy velünk a leányzó, és milyen jó is volt vele ez az egy év! Harcos egy év, de őt is harcos fából faragták, sok türelmet gyakorolt a drágánk s ezért köszönet is neki!

Ennek örömére jól meg is ünnepeltük őt vasárnap, szűk, de annál jobb hangulatú körben. Eljöttek a keresztszülők, jót ettünk, ittunk, mulattunk. Okos zebrát és babát kaptunk és választottunk ajándéknak, amivel most kezd ismerkedni, merthogy eddig leginkább Bálint játék autóival és egyéb járműveivel  játszott, pedig volt neki babája. De ez most új, beszél, cumizik és böfizik a realisztikusság jegyében, és az elmúlt 2 nap tapasztalatai alapján Bálint átvette a baba felett a hatalmat, ma reggel már a reggelijét is azért kezdte később, mert meg kellett etetnie a babát..., úgyhogy most a gyerekek identitásának a helyretétele a feladat. :-)

A zebrát egyenlőre nem rendeltetésszerűen használja Grétus, elé áll és rázza a fogóját vadul, nem mer még ráülni, de táncol neki a zenére, ha beindítja. 

A torta rendelt volt, de egyben finom is, elégedettek vagyunk!
Grétus, mi és a torta:

Lili, a villazsonglőr és a torta romjai

 Ezt a valamit kaptam...

 Tömörülés a baba körül:

Miközben a baba tulajdonos a fotel és a lufi közé szorul, a nagyok az etetés jogáért harcolnak:

Ezt az ünnepelt sem hagyja szó nélkül

Mert Lili eligazítást tart, hogy ne hagyja magát :-)

 

Köszönjük mindenkinek a részvételt és az ajándékokat!

S milyen az élet vidéken?

Az utóbbi hetekben többször szegezték nekem a kérdést, és a kiköltözésünk neves évfordulóján, azaz a 3,5 fél hónap után szeretnék a következőkről beszámolni a kedves érdeklődőknek:

1. Szeretjük, bár egyenlőre csak sejtjük, hogy mennyi sok lehetőség rejlik benne, mert én továbbra is gyökértelennek érzem magam, de Gábor szerint majd az idővel megérkeznek azok a gyökerek, én viszont nem lennék én, ha nem mennék az elejébe a dolognak, szépen csendben növesztgetem őket magam, ismerkedek, Bálint ovistársainak a szüleivel beszélgetek, és próbálok pár dologról információ szerezni. 

2. Még mindig tud meglepetésként érni, hogy mi itt lakunk, mert nem egyszer mentem el a ház előtt kocsival, mintha nem is ide kellene bekanyarodnom, és ha elbambulok, akkor még át is fut rajtam, hogy "jé, ez a mi házunk".

3. Az óvoda áldásos közelségéről már szólottam, de most kiemelném, hogy minden bolt a szánkban, az 5 házzal arrébb lévő pékség ontja a friss kenyér illatot, úgyhogy a reggel sok esetben friss péksütivel indul apu v. Gábor prezentálásában. 

4. A szomszédainkkal teljesen jól kijövünk, kedvesek, aranyosak, segítőkészek, kaptunk már tojást, jázmin és trombitavirág tövet, létrát és sövényvágót örökbe és kölcsön, úgyhogy csak győzzük majd kompenzálni őket, bár egyenlőre mi csak a sittet termeljük magunk körül, pedig már egy jó adaggal el is vitettünk. Húsvét vasárnapra már sikerült egy meghívást is abszolválnunk, ha már az elején elmaradt az áthívásos bemutatkozás, most már talán vagyunk fogadóképes állapotban.

5. Ahogy telik az idő, gyakorlatilag napról-napra építgetjük a házat, néha csak egy küszöb kerül a helyére, másnap meg végrehajtunk egy nagy fegyvertényt, pl. előkert rendbetétele. Így mondjuk nem holnapra leszünk kész, a nagyjára még ez az év is rá fog menni, de ahogy elnézzük, simán tudunk a köv. 5 évre minden hétvégére tennivalót, viszont más kertes házasok biztatnak, hogy lesz ez még így sem, folytonosan találunk majd csinálnivalót. 

6. Bár én többnyire autóval közelítem meg a céltárgyat, akárhova is megyek, tök hamar odaérek, városon belül,  de mostanában kezdek leszokni arról egyébként is, hogy berohangáljak Pestre, mert tulajdonképpen minden megvan itt is. Egyetlen petit hiányosságot tapasztaltunk, hihetetlen, hogy egy ekkora városnak nincs egy jó kis piaca, ahol lehetne csemegézni húsból, zöldségből, gyümölcsből, de majd csak megtaláljuk azokat a helyeket, ahol ezeket jól be tudjuk szerezni. 

Még lenne egy rakat írnivaló, egy csomó új inger ér bennünket, de jelenleg az a hivatalos és a nem hivatalos álláspont is, hogy szeretünk mi itt, nem bántuk meg, hogy a kiköltözés mellett döntöttünk, bár nekem nagy félelmem volt.

Ilyen volt a telek a téli nagy hóban, amiben öröm volt nézni Bálintot, hogy viháncol, olyan piros volt az arca, mint még soha

és egy mostani kép, merthogy kertészkedünk mi, mint Bálint gazda, de mivel csomó mindenről nem tudjuk, hogy mikor és hogyan kell ültetni, csak próbálkozunk nem mindent szétcseszni. A virágágyásunk, a 4 nagyon törpe tuja és anyukám magnólia fája frissen beültetve:

TOTYA

2010. március 31-től Totyus kutyánk már az örök vadászmezőkön rohangászik, mert sajnos tekintettel nagy-nagy betegségeire, el kellett altatnunk őt, olyan rossz állapotban volt.

Fontos megjegyezni azoknak, akik ezt nem tudnák, hogy őt 1994 (!) telén sikerült megtalálnom kb. 6 hetes kiskutyaként, én akkor még erősen az iskolapadot koptattam, és azóta nagyon sok évet velünk töltött benti kutyaként. Nagyon sok mindent átéltünk vele, ezért is volt nehéz az utolsó kb. fél éve, amikor teljesen hullámzó állapotban volt, hol jobban, de többnyire rosszul. Így értünk el a múlt héthez, amikor is az orvosok nem biztattak tovább és a szüleimnek meg kellett lépnie, amit a természet megkívánt tőlük.

Még egyenlőre nem tudjuk hova tenni ezt az állapotot, mert olyanra már senki sem nagyon emlékszik, hogy milyen volt, amikor ő nem volt, de kénytelenek leszünk megszokni. 

Képet nem teszek fel róla, pedig illene, de úgyis megvan a mi fejünkben ő kitörölhetetlenül.

Bálint névnap

Ez is rég volt ugyan, de megtartottuk. 

A családban örök vita fog szerintem folyni arról, hogy ez a névnap dolog mennyire nagy izgalmat kiváltó esemény, de asszem ez nálam egy rosszul, vagy ha úgy tetszik falsul rögzült történet. Nálunk szeptemberben annyi névnap, szülinap volt mindig, hogy mindig hozzátartozott egy torta minimum, úgyhogy én nem is értettem, hogy miért csodálkoztak tavaly, amikor tortát rendeltem Bálint napra.

Így csináltunk egy kompromisszumos megoldást, én előállítottam valami torta félét, mondjuk az igazat megvallva igen jól sikerült egy vasárnapi sütinek, és azt ettük meg, miután megköszöntöttük. 

Annak folyományaként viszont, hogy július szülöttje (meg azért én is ott voltam, az apjáról nem is beszélve...) szóval neki központilag sosem fogják meghúzkodni a fülét, meg ilyesmi, úgyhogy küldtem be az oviba egy kis rágcsát, hadd legyen meg neki az élmény, és volt is valami köszöntésféle, meg két haverja megölelgette... :-)
Kicsit csálé, kicsit savanyú, de a mienk:

 Nyomozó barátunk, aki már régen emlegette, hogy neki kellene egy nagyító...

Fogas kérdések

Idén tavasszal meghirdettük az "Irány a fogászat!" programot.

A sort Bálint indította, aki még sosem volt ilyen helyen, s mivel fogalmam sem volt, hogy mikor kell elkezdeni a fogászhoz menetelt egy kisgyerekkel, de lévén van 20 foga, gondoltam nem baj, ha ránézetünk. Bár a váróban volt egy kis megtántorodással egybekötött hüppögés, az asszisztensnő áthidalta a szituációt egy kis barátkozással, és odabent olyan bátor volt, hogy csak ámultam, azt hittem nehezebb lesz. Az ölemben ült, és csacsogott a doktornénivel, és a végén választhatott a "varázsdobozból", és kapott egy "bátorság diplomát! Úgyhogy úgy zártuk a fogászat kapuját magunk után, hogy kijelentette: "Jó volt ez a doktornéni!" S ami a lényeg, hogy volt értelme az elmúlt majd öt évben az asztal körül kergetni a fogmosással, mert tökéletesek a fogai, úgyhogy majd mehetünk vissza fél év múlva, de jól állunk.

A sort én folytattam, státusz és tényállás, néhány pici 3-4 pici lyuk, és fogkőleszedés, merthogy olyan  meg még nekem még nem vala amióta ezen a világon koptatom a fogazatom... Jelentem mára ebből a 2 lyuk betömve, holnapután megyek a harmadikra, az a kis fogkő, ami volt, (állítólag ez nagyon jó arány 33 év alatt...), szóval most már az sincs, és kifehérítve a fogacskám. Ja, és bemutattak a fogselyemnek, ennek a Magyarországon méltatlanul elhanyagolt intézménynek, s amit kellene használni hetente 2-3-szor mindenkinek.

Gáborra ma jött a sor, ki is kaptak Neki fogakat, és vásárolt is egy bérletet a dokihoz, de hát egyszer el kell kezdeni a rendbetételt. 

Tisztában vagyunk vele, hogy egy kisebb fajta vagyont fogunk ott hagyni, de inkább erre, mint bármi más eszetlenségre, arról nem is beszélve, hogy minden fosásunk ellenére így kívánunk jó példával elöl járni a gyerekeink előtt, hogy náluk teljesen menetrendszerű legyen a féléventi látogatás a dokinál. 

Egyébként a vicc az, hogy a fájdalom, mint olyan, nem is jár együtt már a fogászattal, még fúrás esetén sem, mert nekem pl. már az injekciót is úgy adták be, hogy előtte egy gyümölcsízű érzéstelenítővel bekenték az ínyem, úgyhogy még az sem fáj, max. egy picit kellemetlen volt.

Grétus a kispadon melegít 4 és fél foggal felszerelkezve... :-) , viszont jövő héttől neki is indul a fogmosás projekt.

Apukám HATVAN éves

Mához számítva 60 évvel ezelőtt született meg apukám! ISTEN ÉLTESSE ŐT EZÚTON IS SOKÁIG!
Kívánunk neki még egyszer ennyit!!!

Kicsi unokákkal:

Én is, én is, én is a képen akarok lenni!

Büszkeségünk Bálint

Nem szoktam sztárolni a gyerekeinket, mert nem, és van nekik egészséges egojuk, de erről szeretnék megemlékezni. Mostanában Bálinttal kapcsolatban olyan sok jó dolgot hallottunk, hogy félünk, hogy még a végén mi csináljuk ilyen jól és nem a fatális véletlenek szerencsés egyben állásáról van szó. 

Minden jel szerint februárra Bálint megérkezett az oviba, értem ezalatt, hogy mostanáig tartott az integrációja, és úgy tűnik, hogy most már nem csak azért jár oda, mert kell, hanem mert élvezi.  Ennek egyik jele, hogy szabadjára engedi a hangját és naphosszat énekel. Ez itthon megszokott esemény, hogy vagy fütty vagy dallam a fent létének nagy részében körüllengi őt, de ezt mi megszoktuk, nem számít eseménynek. De most már szóltak az oviban, hogy figyeljünk erre oda, mert nagyon szépen és tisztán énekel (már korához képest), nem lenne rossz ezzel később kezdeni valamit. Állunk elébe, és nem hagyjuk abba a különböző hangszereknek a kezébe nyomkodását, mert a hang egy dolog, de a ritmus ami talán még fontosabb, mert az még sokkal több dolognak az alapja.

Sőt, mint megtudtam egy hiányzása kapcsán Bálintnak, hogy milyen jó hatással van a csoportra, tudja magával vinni és serkenteni a többieket,. Ez mondjuk új, mert ő nem egy vezér egyéniség,  de azt mondják, hogy  mégis tudja a többieket valamelyképpen terelni és nem mellesleg szerintem a csoport hiperaktív rettenet gyerekét is mederbe tudja terelni egy kicsit, legalábbis a mellékelt ábra szerint.

Aztán a minap elkaptam az angoltanárt, aki szintén arról számolt be, hogy most látszik beérni az elmúlt fél év, mert olyan dolgokat ad vissza Bálint, amiről fel sem tételezte, hogy eljutott hozzá, és az aktivitási szintje is igen figyelemreméltóan fejlődött. Igen, azt tudtuk eddig is róla, hogy ő a csendes megfigyelő státuszt legszívesebben elfoglaló fazon, aki mint a szivacs veszi fel az információt, tárolja, és olyan helyen és időben tudja visszaadni, ahol elég nagy meglepetést tud okozni. Csak a lappangási idő néha kicsit hosszabb...

Folytatván a sort, judós Gábor bácsival is alkalmam nyílt beszélgetni, aki szintén kifejtette, hogy milyen jó fej kiskrapek a Bálint, imádja és nagyon jól lehet vele dolgozni, s látszik, hogy kiegyensúlyozott, nyugodt környezet veszi őt körbe, mert érződik minden megnyilvánulásán. (Pedig ha tudnád Gábor bácsi....) Na mindenesetre ez volt a pont, ahol már én is azt mondtam, hogy ez azért neki alaptermészete és nem a nevelésünk érdeme és egyébként önnön koronázásunkat áprilisban tartjuk... :-)

A lényeg, hogy kis pumpócánk meghagyja a maga lenyomatát a környezetében és kihasználja a rendelkezésre álló teret, mint egy jó gáz.

Fülbelövés

Nagy izgalmat nem okozott, s én csak azt szerettem volna, hogy az első szülinapjára legyen már a csajszinak fülbevalója, úgyhogy nekivágtunk a családtagok mindennemű ellenállása és megvetése ellenére.
Kozmetikus Móni két napja aggódott miatta, hogy fájdalmat fog okozni neki, de mi bátran beállítottunk hozzá, és némi lyuk lokalizálás után csattant a pisztoly. Nagy hős volt a lány, az ijedtség volt csak, semmi hiszti. Azért hazaérkezés után mihez tartásként akkora taslit kaptam tőle, hogy belefájdult az arcom, s azóta is minden nap, amikor forgatom a fülbevalót, nagyon szeret, de majd megbékél.
Már alig várjuk, hogy véget érjen a 6 hetes időszak és betehessük a keresztelőkor kapott kis fülönfüggőket.
Indulunk az irokéz harcoslánnyal a nagy kalandra:


És hazaérünk:

Farsang 2010

Ahhoz képest, hogy Bálint tavaly a célegyenesben eltántorodott és nem öltözött be, idén onnan indultunk, hogy ő akkor nem is választ semmilyen jelmezt. 

Hosszú hetek felsorolásai és győzködései eredményeképpen egyszer csak kivágta, hogy ő akkor FAVÁGÓnak öltözik be. Nem tudjuk, hogy miért pont az, de a farsang előtti hétre sikerült árnyalni a képet, és a végeredmény az EZERMESTER lett. Erről úgy sikerült meggyőzni, hogy akkor több szerszámot akaszthat magára...

Kezdjük úgy érezni, hogy a ház átalakítás, illetve egy másik ház átépítésére való felkészülés maradandó nyomot kezd hagyni elsőszülöttünkben, mert a fentieken túl, ha elbambul és megkérdem min gondolkodott, az rá a válasza (mindig), hogy "Azon gondolkodom, hogy csináljuk meg mamiék házát!"

Na egyszóval ezermester lett (bár a farsang reggelén már Pókember akart lenni, amiből egyébként 3 is volt a csoportban). Védősisakkal meg munkavédelmi kesztyűvel, ahogy kell, elő is adtak a csoporttal, táncoltak, énekeltek és tejszínhab evő verseny és ivóverseny is volt. A csoportbulin túl pedig volt kisze bábu égetés, amiről itt tudtuk meg, hogy mit is jelent, merthogy eddig nem volt ilyenben részünk.

Itt még az elején voltunk a bulinak, de ezt a galériát már régen le akartam fényképezni, mert ez szerintem egy marha frankó dolog. Nem is minden csoportnak van, de nagyon örülök, hogy nekik igen és úgy tudom imádják is. 

Gyűlik a tömeg:

Anyát is megtáncoltatta:

Aztán volt egy kis elbizonytalanodás, vagy mégsem?

 Jövőre, ha minden jól megy, beöltöztetjük generál kivitelezőnek... :-)

Újabb költözés

Tulajdonképpen az év eleji csönd a blogon annak is volt köszönhető, hogy hónapok óta folyó birtokbavételi procedúra következő etapjaként az én drága szüleim is kiköltöztek Dunakeszire. Na nem oda, ahova az eredeti terv volt, mivel a több mint fél éves hiteligénylési folyamat során tanúsított türelmüket, leginkább anyukám türelmét azzal sikerült a vevőinek meghálálni, hogy a korábbi megegyezésükkel ellentétben nem bérelhette vissza anyu a lakást (elkerülvén a 30 cm-es hóban való cuccolást)  hanem mehetett a sunyiba, mert ők ezt a lakást megvették... Nem szaporítom a történetet, mert aki a környezetünkben van, már ismeri ezt a kálváriát, de az biztos, hogy ne vegyél és adjál olyantól és olyannak, aki válófélben van és Sándornak hívják! 

Tehát a fentiek folyományaként a szülőknek abban a szerencsében van részük, hogy velünk oszthatják meg hajlékukat, mivel ugye az ő ház projektjük még csak majd most kezd izgalomba jönni, elvileg március elsején indul a kivitelezés, ami elé nagy várakozással álltunk. A helyzet elképzelhetőségéért írom, hogy az ingatlanon, amit tavaly megvásároltunk, áll a házon kívül egy garázzsal egybeépített nem kis méretű műhely, amit most átalakítunk "irodává", illetve "vendégházzá" és oda fognak majd, ha egyszer készen lesz a szülők átköltözni.

Addig a cuccaink, életünk, dolgaink egybefolynak, van ennek jó és kevésbé kényelmes oldala is, de ha a szívemre teszem a kezem, lehetne ez rosszabb is, azért ez a nagy ház tényleg vagy 140 m2, ezen ezért el lehet férni... 

Az aranypezsgőt (ami időközben osztódással szaporodott) a beköltözésükkor megittuk, a másiknak pedig az átköltözésükkor fogunk a fenekére nézni, s addig is, Bálint minden alkalommal, amikor csak koccintás van itthon (s ha Gábor és apukám is itthon van, akkor esténként azért levezető mutatványként előfordul.... :-) ), szóval olyankor Bálint már csípőből kiáltja, hogy: "Az új lakásunkra!
Céltárgy kívülről:

És jelenleg belülről:

2009 Karácsony & Szilveszter 3.

Ezt a bejegyzést pl. még febr. elején elkezdem írni, de aztán a lustaságom és az alkotói válságom győzött, de szigorúan nem az esemény rossz volta miatt hallgattam......

Tehát. A Szilveszterünk egy régi, jól bevált koreográfia szerint telt, pontosabban annyi különbséggel, hogy most nem utaztunk el kilométereket Erdeiékkel, hanem nálunk tartottuk a jamboree-t. Na nem azt a csillárleverős, és falkidöntőset, gyerkőcökkel nem is nagyon lehet, de mi jól éreztük magunkat. Csináltunk egy kis díszítést (érdekes módon a nagyobb díszítésben az akadályozott meg bennünket, hogy a falon egyszerűen nincsenek még dolgok, amire pl. a szerpentíneket fel tudtuk volna akasztani, így maradtak a csillár (még hogy csillár, inkább lámpa foglalat) amiket megkörnyékeztünk.

Aztán volt együtt fürdés különböző formációkban, hancúrozás és jót szórakozás hajnalig.
Amikor a nagyok a sorukra várnak:

S amikor végre fürdenek: 

A minőségi szállásadásban még nem kapnánk sok csillagot (vagy napraforgót?), de végül is ahhoz képest, hogy néhány nappal korábban még a dobozokat rugdostuk arrébb, hogy a Jézuska bele ne botoljon, egész jól összeraktuk a dolgot.

Igen, mi jól éreztük magunkat, igen, jövőre mennénk is szívesen Hozzátok, de ruccanhatunk is igen, valamilyen kellemes kis helyre széles kis hazánkban.
Így az idei csoportkép szerény hajlékunkban készült, kicsit gyűrötten a kora reggeli 10 órától:

Az év első napján nem csináltunk semmit. Ez már mondjuk 11-kor furcsa volt, és néztünk is egymásra, hogy most akkor mi van, de minden erőnkkel lenyomtuk azon ingerenciáink, amik bármely fajta pakolás irányába képződtek. Olyannyira sikerült ez nekünk, hogy még az újévi koncertet is végignéztük/hallgattuk/pihentük és nagyon jó volt. Itt a bizonyíték, Bálint hogy hallgatja:

Meg így figyelünk:

 

Aztán felébredt Gréta és olyan képeket vágott, hogy nem bírtuk röhögés nélkül:

Jó kis évvég és egyben évkezdet volt!

On the board again

Mivel a népharag egyre hangosabban érdeklődik, hogy él-e még a blog, illetve mi, ezúton jelentem, hogy igen és igen. Csak hát ugye még mindig van bajunk de sorra veszem majd és interpretálom, vagy talán mégsem, mert nem annyira fárasztanám vele az erre tévedőket, mindenesetre tényleg volna mit írni. Mindenesetre elkezdtem azzal, hogy átpofoztam a színeket a külalakon.

Folyt köv. a köv. órákban és napokban

Érdekesség

Az imént találtam ezt a kis ismétlődést. A két kép között 3 év a különbség, ugyanúgy dec. 26-án készültek a képek Jáziról és Bálintról. Olyan hamar felnőnek!!!!!!!!!
 

 

Státusz 2009 december

Úgy döntöttem, hogy mivel ez az egyetlen fórum, ahol esélyem van arra, hogy megörökítsek magunknak olyan eseményeket, amiket esetleg el is felejtenénk, tehát hogy írok egy kis összefoglalót félévente gyermekeink állapotáról és  mindennapjairól, mert szégyen, de már most ne emlékszem arra, hogy Grétus mikor kezdett el átfordulni, pedig illene rá állítólag emlékeznem. Tehát akinek nincs esze, legyen notesze, vagy legalább írjon blogot.

BÁLINT:

Ő az elmúlt bő félévben egy igazi szociális lénnyé nőtte ki magát, csupa nagy betűvel. Megküzdött (s a mai napig küzd) több közösségben a beilleszkedéssel, ahogy az összes többi törpe a csoportban, napi téma lett, hogy ki a barát és hetente felmerül itthon is, hogy "Leszünk-e a barátai?" A téli szünetben pedig kifejtette, hogy el kellene hívni Marcit (csop.társ), hogy megnézzék együtt a Verdákat, úgyhogy a kapujában állunk a barátokhoz keresztbe-kasul járkálásnak és fogadásnak, aminek örülünk, mert Bálint is örül, és végre kapunk némi betekintést az óvodai életéből, amit eddig oly nagyon őrzött.

Grétussal valami tüneményes, reggel addig nem jön ki a szobájukból, ahol alszanak, amíg nem hozzuk át Grétát is hozzánk, hogy együtt gyűljünk az ágyban, mert nem akarja egyedül hagyni az "ő kicsi hugicáját". Pedig Isten bizony nem kergettük az asztal körül, hogy ő a nagyobb és felelősségteljesebb, meg akinek vigyázni KELL a kisebbre, mi is meglepődtünk ezen a hozzáállásán, de egyben örülünk is ismét.

A szövege amúgy egy kabaré, minden napra jut valami beszólása, amin jól mulatunk, abszolút partner mindenben, viccel és látszik, hogy minden információ morzsát, mint a szivacs a vizet, úgy szívja fel, még ha az életünk körüli kavarodás bele is zavart egy kicsit a lelkébe. Bár a minap épp kifejtette, hogy "Anya, én úgy szeretek költözni!".... Erre mi már köpni és nyelni sem tudtunk, de mondtuk, hogy pedig mostanában már nem fogunk többet, mert egy kis időre elég lett belőle.

GRÉTA:

A mi kis falósejtünk. Két dolog tudja igazából kibillenteni a békéjéből, de az nagyon, ha nem érkezik étel/ital AZONNAL, már az ő léptékéhez képest, és ha nem aludja ki magát. Mondhatjuk, hogy amíg ezek az igények kielégítettek a gyerek szuperül elfunkcionál.

Azt szoktuk mondani róla, hogy szépen, csendben felnő a leányzó, mindennemű nagy amplitúdót kihagyva halad úgy a fejlődés útján, ahogy kora szerint haladnia kell, átfordult, felült, kúszott és most, pont decemberben átváltott mászás funkcióba. Minden jel szerint ez egy energiaigényesebb mutatvány, mert vele egy időben az étvágya is olyan tisztességesen megnőtt, hogy győzzük beletölteni az anyagot. (Egyébként Bálint étvágyára sem lehet sok zokszavunk). Szépen növi is ki a ruhákat, minden héten van valami, ami már feszül a pocakján, a 74-es méretet bevettük, sőt, nem egy cucca 80-as és egyáltalán nem lötyög benne. Kijelenthetjük, hogy ő sem a legkisebb lány lesz a korosztályában.Viszont a természet segít, mert november-december folyamán csendben 3 fogat is növesztett Grétus, sőt már jön a 4. is, úgyhogy már rágunk is. Mármint hogy ő már rág is, mi eddig is csináltunk ilyet. Bálinttal viszont a következő félévben meg kell ismertetnünk a fogorvost, ami egy külön haditerv lesz és még csak a potenciális orvosok feltérképezésénél járunk.

Grétus összességében egy csupa vigyor, kiegyensúlyozott gombóc, akinél azért látjuk, hogy az akaratért többet állt sorba, mint Bálint, de majd levagdossuk a vadhajtásokat.

A gyógytornára pedig már csak fejlődéskövetés miatt járunk, mert a gyógytornász figyelemmel akarja követni míg elkezd járni. 

Mostanra ennyi, de folyt köv. fél év múlva.

Egy közös lefekvés előttről:

Filmek

Ráadásul a téli szünet két kellemes meglepetést is tartogatott. Amikor ezt írom, a Viasaton megy a Holt Költők, és tegnap valamelyik adón még a Forest Gumpot is leadták. Tudom, hogy naiv vagyok, meg érzelgős, de ezzel a kettővel én egy lakatlan szigeten ellennék 3 évig. Külön-külön láttam őket szerintem legalább 10X, bár ellenemre van egy film többszöri megnézése. Mekkora filmek! Biztos vannak jobbak és szebbek, de nekem ők a szerelmeim. Természetesen a Mielőtt felkel/lemegy a nappal együtt.

Így, hogy már 20 éve ismerjük egymást a filmmel, talán megúszom bőgés nélkül a padra állást. De az biztos, hogy jó volt ezekbe a kis alkotásokba botlani.

2009 Karácsony & Szilveszter 2.

Karácsony napján, egy kis kellemes ebéd után anyuéknál, ahol egyébként az utolsó karácsonyt töltötték, de ez is egy másik lapra tartozik, szóval nyakunkba vettük a kocsit, és majd 5 hónap után elindultunk Zalába.

Elintéztük, hogy még aznap is visszanézzen oda Jézuska, s nekikezdtünk ipari mennyiségű ajándékaink feldolgozásába, s a folyamatosan készülő étkek elfogyasztásába.

Mit hozott?

Volt boldogság itt is:

 Ja, vacsi után megköszöntöttük a 3. X-be lépő Andit:

S egymásnak eresztettük a lányokat, mi sül ki belőle:

Karácsony másnapján jöttek az unokatesók, 5 kicsi jött-ment és játszott körülöttünk, de mivel egyre jobban elvannak egymással, főleg a nagyok, így minekünk is jutott időnk egy kis beszélgetésre. Itt is készült csapatkép, amit személy szerint hagyományteremtő céllal indítottam, mert most már lehet róluk nagyon jó képeket csinálni.

A nagyok:

 Majdnem egy fél tucat dédunoka:

Ritkán látott Piri mamival:

Barbival:

Gróznerek:

2009 Karácsony & Szilveszter 1.

Oly nagyon vártuk már, hogy kicsit nyugi legyen, és most olyan nagyon jó. Az elmúlt bő egy hét arról szólt, hogy pihentünk, ugyan jöttünk-mentünk, de mind öncélú látogatás volt.

Igaz, a munkahelyi bulik már 18-án és 21-én már megvoltak, görbébbre is sikeredtek a részemről, mint, ahogy terveztem, viszont legalább rám is fért, mert ahogy doktor Barna  mondta, az elmúlt években "folyamatosan szültem". Ez így sarkos, de tényleg, az elmúlt 4 év karácsonyán én vagy szülés után voltam, vagy terhesen... :-)

Úgyhogy az ünnep előtt én itthon rápihentem egy pöttyöt ezekre az eseményekre, sokáig mondjuk nem lehetett, mert még a 24-e délelőtt is arról szólt, hogy a dobozokat/cuccokat pakoltuk el a nappaliból, hogy mégse azokat nézzük már azért Szenteste. Ebből kifolyólag, a sütés/főzésből nem nagyon tudtam kivenni a részemet, szerveződik is a polgári elégedetlenségi mozgalom a családtagok között, de ez nem ennek a bejegyzésnek a tárgya.

Szenteste napján aztán a fiúk feldíszítették a fát, én egy kis lazacot azért összeraktam, mamiék hozták a vacsi többi részét, és persze a süteményeket. Némi csengettyűszó s csillagszóró után jött Jézuska is, volt boldogság.

Csapatkép:

Gondolom a korombelieknek nem mondok azzal újat, hogy a karácsony egy idő után már nem rólunk szól, az aprónép az, akinek készítünk mindent, hogy ők is kisebb csodaként éljék meg, mint ahogy mi tettük 25-30 éve. Egyébként meg Rita barátnőm szerint az első karácsony nem az igazi karácsony az új helyen, majd a második, s mi hinni akarunk neki.

Szemrevételezés: 

A mi imádott maszatos gyerekeink:

Apával, anyával:

Üdvözlet

EZÚTON KÍVÁNUNK NYUGALOMBAN, DE AZÉRT ÉLMÉNYEKBEN GAZDAG KARÁCSONYI ÜNNEPEKET ÉS KÍVÁNJUK HOGY A JÖVŐ ÉVBEN MINDENKI KERÜLJÖN KÖZELEBB AZ ÁLMAIHOZ ÉS A VÁGYAIHOZ!!! 

MI AZON LESZÜNK!

33 év

A blog szerkesztőjében felírtam pár címet, amiről akarok írni, széééééépen lassan haladok vele, mi tagadás, már mindjárt elérjük az októbert, de azért a szeptembernél még egy kicsit elidőznék, pontosabban összekötném a két hónapot, amikor is vala a mi szülinapunk. Előbb az enyém, aztán a Zuramé.

Betöltöttük mi ezt a bizonyos 33. évet, és minden Isten káromlás nélkül szeretném azt kijelenteni, hogy Krisztusi egy korban van részünk idén.

Megtartva idei jó szokásunkat, nem csináltunk nagy hacacárét belőle, Gáboré előtt ha pl. Timiék nem hoznak neki ajándékot, mi be is néztük volna a dolgot, de hát ez már csak így van.

Elkezdtem már a listát írni arról, mi idén történt velünk, és ha már júniusban véget ért volna az év, már akkor is elég lett volna, mert annyi minden borzolta amúgy sem állóvíz lelkünket, hogy felfogni is sok.

Mi a tanulság?

1. Mindenki óvakodjon attól, hogy más ajtaja mögé úgy igazán benézzen. Több család életébe sikerült idén akaratunkon kívül betekintést nyernünk, ilyen-olyan (de legfőképp költözési) okból kifolyólag, és sajnos ez egy borzasztóan energiarabló területe az életnek. Addig jó, míg nem tudod, hogy más hogy éli a mindennapjait, mert a végén olyan körülményekbe, lelki nyomorokba botlasz, amit kívülállóként nehéz feldolgozni. Azt hiszem ez volt a legnehezebb része ennek az egésznek

2. Másrészről a bajban ismerszik meg, hogy ki az a maroknyi ember, akire tud az ember számítani, ha segítségre van szüksége.

Egyébként pedig nincs tanulság. Viszont a humor sok mindenben segít, így ha van valami, amit a mindennapokhoz nem szeretnénk elveszteni, az a maradék humorérzékünk. Uff.

Mert vidámak is voltuk mi azért ebben az évben:

A pont az i-n

Felkerült, s ezzel lezártnak tekintjük az idei ténykedésünk. Mai napon karambolozott Gábor a fóti úti aluljáróban, megdobta az eső áztatta villamossín a bérelt kocsit, és irányíthatatlanná válva beleszállt a betonfal sarkába. A kocsi eleje egy gondolatnyit kifli lett (értsd totálkár). Még szerencse, hogy be volt kötve, s csak a térde fáj egy kicsit, más sem sérült meg, a forgalom állt miatta egy órát, sőt még a rendőrök is elhitték neki, hogy nem kőrözik. (Mert gondolom akit kőröznek az ilyenkor bevallja....)

Elmentem érte a munkából a Picassoval, és megállapítottuk, hogy itt a vége, ne tovább, eddig érnek a határaink mind szakmailag mind emberileg, le kell állni az idegbeteg életmóddal.

Gréta keresztelő

Igen, volt nekünk ilyen eseményünk is az őszön, bár kétségtelen, hogy fényévnyi távolságra tetszik, annyi inger ért bennünket azóta.

Az, hogy Gréta keresztszülei kik lesznek, nem volt kérdéses egy pillanatra sem, mikor még csak gondolat volt a lelkem, akkor hoztuk szóba Gáborral, de gyakorlatilag egyszerre mondtuk ki, gondolkodási idő felhasználása nélkül, hogy a Timi-Gábor duót szeretnénk szülőknek, s akkor még nem is tudtuk, hogy mi is leszünk náluk viszont. :) Szerencsére utána ők el is vállalták, úgyhogy már csak a ceremóniára kellett egy kis figyelmet fordítani.

Azt tudtuk, hogy itt nem ismerünk senkit, aki ebben segíteni tudna, de a mindennapjaink mellett azért szakítottunk arra időt, hogy elmenjünk Sándor atyához, aki Lili keresztlányunkat is keresztelte és bejelentkeztünk hozzá, s mivel felkészítésen is voltunk már nála, még azt az időt is megspóroltuk, bár nem ez volt a cél.

Szeptember 20-a lett a napja a keresztelőnek a rákospalotai nagytemplomban, nem volt nagy hacacáré, tényleg a legszűkebb család és Erdeiék.

Utána időtöltésként elidegenvezettük őket az akkor már erősen átalakítás alatt lévő birtokra, szaladgáltattuk a gyerekeket, és ebédre átgurultunk Gödre egy étterembe.

Az idő valami fenséges volt, mintha nyár lenne, Gréta jól viselte az eseményeket, szerencsére az étteremben volt kinti és benti játszótér is (azért erre figyeltünk), úgyhogy még a kicsiket is le tudtuk kötni.

Tulajdonképpen mi jól éreztük magunkat és mindenkinek köszönjük a szép ajándékokat! :-)

Jó buli ez a keresztelés...

Ők a mi komáink :-)










 Itt mindenkik mosolyog egy kicsit

Itt meg az ünnepelt tortája. Az anyukája kedvence az íze. Puncs.

Angol, judo, no meg a többiek

A háznak kezd olyan kinézete lenni, mintha itt egy család élne benne és nem egy raktár lenne, úgyhogy kicsit adok az írásnak. A fél karomat odaadnám egy jó könyvért és egy kényelmes kanapéért, no meg fél nap nyugiért, de ez most nem ennek az ideje.

Nos. Amint szólottam róla, ovisak lettünk itt Dunakeszin. Az ovi elég nagy, mi több, a legnagyobb a városban, ami csak azért érdekes, mert nagyon sok egyéb foglalkozásnak helyet adnak a hagyományos nevelő munkán túl. Tavaly még nem akartuk Bálintot ilyen dolgokra elvinni, de idén gondoltuk megnézzük, hogy egyáltalán mit szól hozzá. Két csapásirányt céloztunk meg, egy okos csapást és egy sport irányt.

Mivel az úszást itt a nyitott medencés gödi strandon szervezték (télen is), arra azt mondtuk, hogy ennél a mi fiúnk göthösebb fajta, úgyhogy inkább nem, viszont a judot (pontosabban valamilyen küzdősportot) már régen kilátásba helyeztük Bálintnak, úgyis mindig azzal nyúzza a család férfitagjait, hogy birkózzanak vele. Úgyhogy járunk is heti kétszer, minden olyan reggel, amikor van, megy a nyünyörgés, hogy inkább ő ma hadd ne menjen, de amikor megjelenik Gábor bácsi (oktató), alig lehet levakarni róla, röpül, hogy ő is ott legyen és csinálja. Még japánul is megtanult 8-ig számolni és egyébként pedig ha jól tudjuk, akkor nagyon ügyesen képviselteti magát az órán.

A másik választás az "English & gym"-re esett, ahol is angolul tanulnak és közben van ugra-bugra is. Nem kell nagyon komoly dologra gondolni, bár az órát azzal kezdik, hogy "elrepülnek" Angliába és amikor odaérnek a Eszter néni csakis angolul szólal meg, csak végszükség esetén magyarul. S minden jel szerint élvezi, minden héten kicsikarok belőle egy új szót, amire később vissza is térünk, és már voltak felismerési élményei is, nekünk meg beszólási élményeink, mármint amiatt, hogy ennyi helyre jár.

Különböző helyekről, de még az SZMK gyűlésen is azt taglalták a szülőtársak, hogy túlterheljük a gyerekeinket.

Mindig mondom ugyan, hogy a gyereknevelés vakrepülés, s csak remélni merem, hogy nem fogjuk nagyon elcseszni, de azt nekem ne mondja senki, hogy ártok vele Bálintnak, mert ebben nem hiszek. Mondjuk az én elméletem az, hogy mivel ő későn érő, így kisebb adagokban és korábban kezdjük el adagolni az ismereteket, akkor a végén ő sem lesz lépéshátrányban, de az is igaz, hogy arra is tudnék kiváló ideológiát találni, ha nem járna sehova és természetesen azt is tudnám vállalni, sőt azonosulni is tudnék vele, de jelenleg az a helyzet, hogy semmi károsat nem látok a fenti dolgokban, aztán meg majd meglátjuk.

Lehet, hogy jövőre már gitározni akar és németórára járni, s amennyire őt ismerem még azt is élvezni fogja, mert szerencsére megvan benne az a jó szokása, hogy kipróbálja a dolgokat, s reméljük ezt a tulajdonságát meg is tartja.

Itt vagyunk

Durva hétvégét tudunk a hátunk mögött. Pénteken este még csak egy-egy kiürített sarok utalt arra, hogy valami lesz. Szombaton aztán bedurvultak a dolgok. Anyu és én dobozoltunk, pakoltunk, apu meg Gábor pedig hordta le a cumókat a bérelt óriás autóba. Estére egész jól kiürült két szoba és a nappaliban is tudtak volna fogócskázni a bútorok, viszont a konyha még visszavolt, de mivel a szekrény ajtajai zárva, így nem tűnt soknak a dolog. A gyerekek is egész jól viselték, kisebb zökkenőkkel, de átvészelték a napot.

Vasárnap aztán Gréta nagyon belehúzott a nyűgösködésbe, dél körül kezdett leesni a papírtantuszom, hogy nem állunk jól, pedig én 10-re már az ajtót akartam zárni az albérleten, és előkészíteni a házban az első éjszakánkat. Pedig reggel megjött Gábor is, mármint az Erdei és ebéd után meglepetésszerűen beállított Timi is, pedig ebédkor még lebeszéltem róla, hogy jöjjön, de utólag beláttam, hogy ha nem jön, még este 10-kor is molyolok a konyhával. Friss lendületet, jó néhány göngyöleget s főleg két dolgos kezet hozott magával az elcsigázottságunkba, úgyhogy így utólag is külön hála és köszönet érte, amely külön köszönet a szüleimet is megilleti, mert ott voltak a gáton, tették amit kellett kérés nélkül. Merthogy a kipakolás után egy combos bepakolás is várt a megfáradt társaságra.

Vasárnap este 5 óta itt regnálunk, a gyerekek cuccait kivéve minden dobozban és becsomagolva, kicsit káosz van, a ház minden (tényleg minden) négyzetméterén lenne még valami csinálni, nekem szerdán volt a mélypont, de minden nap rám jött legalább egyszer a sírhatnék, hogy mikor lesz ennek megközelítőleg vége. A burkoló jövő héten fejezi be az egyik fürdőszobát, és felsorolhatatlanul sok-sok mindent kell még venni (főleg apróságokat, pl. nincs szappantartónk - millió ilyen kis csip-csup bajunk van. Konkrétan március eleje óta lógunk a levegőben, valamilyen ideiglenes állapotban, valahonnan ki és valahova be költözőben.

Mostanra kicsit besokalltunk, plusz Gábornak is a szezon, a suli és a tudat, hogy itthon sem tud annyit tenni, amennyit szeretne.

Amúgy kezdjük ízlelgetni a kertes létet, úgy tűnik a gyerekeink minden elmebeteg állapot ellenére profitálnak a dologból már most, Gréta olyanokat alszik a babakocsiban a kertben, amiket a lakásban sosem, Bálint pedig, most hogy elől van az ÖSSZES gyerekjátékunk, beül a gyerekszoba közepébe és nagyon hosszú időket tölt ott ott, újraértelmezve mindegyik korábbi kedvencét. S akkor azt nem is említem, hogy megfontolt tempóban kerül 20 mp-be, hogy beérjünk az oviba, úgyhogy ez királyság.

Egyébként nem sírok, mert gondolom mindenhol így van ez, de ez most akkor is velünk történik és azért az nekünk még különleges. Abban bízunk, hogy karácsonyra, amikor minden és mindenki egy kicsit takarékra teszi magát, mi is normalizálódunk és eltölthetünk itthon jó néhány napot nyugiban.

Piros ovi

Mikor elkezdtünk házat keresni anno, egy alapvető feltétel volt, hogy ovi/suli/bolt legyen közel, mert a következő közel két évtizedét az életünknek nem szeretnénk azzal tölteni, hogy naponta kilométerekkel arrébb furikázzuk a gyerekeinket, vagy őket ingázásra bírjuk, majd ha egyszer akkorák lesznek.

Ezért tűnik nagyon jó választásnak a házunk, mert gyakorlatilag a kapunkkal szemben van (na jó, 50 méterrel arrébb) az ovinak a kapuja. Az intézményt Piros Ovinak hívják, s ez az épület színéből adódik, viszont mielőtt bárki meglepődne, rögtön másik irányba 50 méterre a kapunktól van a Zöld Iskola, ami (állítólag) a város legjobb iskolája...

Amikor elkezdtek izgalomba jönni az események a házvétel kapcsán (de még jóval az adásvételi aláírása előtt) mi már elkezdtük szervezni Bálint felvételét az oviba, tudjuk ugye hogy milyen egyszerű ez manapság.

Az ovi első körbeni ellenállása (az utca másik fele nem is tartozik a körzetbe, nem is vagyunk még dunakeszi lakosok) után már azon gondolkodtunk, hogy nem is akarunk ide költözni, amikor jött  a levél mindenki meglepetésére, hogy felvették. Nem is tudjuk, hogy az köze van-e ennek ahhoz, hogy Gábor ment Bálinttal felvételire (én 8,5 hónaposan otthon) és az igazgatónő is zalai származású, vagy tényleg az ovi szájában lakunk, de onnan még úgy eresztették útjukra őket,  hogy 80 helyre 200 jelentkező van s ne nagyon reménykedjünk. Nagyon boldogok voltunk és vagyunk miatta.

Azóta elkezdődött az ovi, mi vagyunk a Szivárvány csoport egyik oszlopos tagja, 29-ed magunkkal, én afelett érzett örömömben, hogy oda járhatunkm még SZMK tagságot is elválllaltam, mert még nincs elég bajunk.A két óvónéninket Ildikónak hívják (mindkettőt), így nem kell annyi nevet tanulnia Bálintnak, mert azért azzal vannak még kihívások. A csoportszobában mindenesetre van egy olyan tuti emelvény/szerkezet/vár, hogy én igazán irigykedem Bálintra, s nem is minden csoportnak van ilyenje.
Vannak nagyon szuper programok, voltak már a Közlekedési Múzeumban, azóta esténként gyakran járműveket rajzoltat az apjával, volt szüret (ld. majd egy külön bejegyzés), és még egy csomó egyéb elfoglaltságot is kínál az intézmény, amivel élünk is, de azokról is később szólok.
Mindenesetre az első két hónap ottléte után úgy tudjuk, hogy Bálint nagyon jó fejként viselkedik bent és négyszemközt mondta Ildikó néni, hogy csak gratulálni tud a fiúnkhoz, úgyhogy híztam mindjárt 2 kilót a büszkeségtől. Csak el ne bízzuk magunkat. 

A gyógyulás útján

Volt egyszer egy ember (szakálla volt kender), nevezzük nyugodtan szabó sándornak, hisz így hívják. Nem is lenne ő egy jelentős eseménye az életünknek, ha történetesen nem ő lett volna a többségi tulajdonosa a végül is általunk megvásárolt ingatlannak. Igaz, nem vagyok egy nagyon régi bútordarab, de pár emberrel azért találkoztam már az életemben, hovatovább interakcióba is keveredtem, de ilyen lényével a Földnek még sohasem futottam össze, hozzáteszem, nagyon nem bánom.

Már akkor sejthettük volna, amikor az első néhány alkalom után a felesége gyomorgörccsel nyilatkozott róla és felvázolta, hogy "Sanyi nem könnyű eset", de mit nekünk, majd megoldjuk mi ezt (is).

Aztán amikor elkezdődtek a tényleges megbeszélések akár az árról, akár a szerződésről, akár a birtokbavételről, akkor megismertük Sanyika fogának a fehérjét.

Alapszituáció nem egyszerű: válófélben voltak a feleségével, a házban nőtt fel és bár látszólag hely lett volna rá, gyerekszobát nem alakítottak ki neki, vagy ha igen, nem sok időt töltött ott.

Az első pillanattól kezdve, ahogy találkoztunk, keresztbe tett az eseményeknek, amikor csak döntés helyzetben volt, húzta az időt, amikor kifizettük az teljes önrészünket és a banki átutalás néhány napot késett, akkor közölte, hogy ő akkor kéri vissza a babaruhát és még a birtokbavételkor is szemétkedett. Az egyik ilyen alkalommal mondtam is a (volt) feleségének, hogy én nem tudom, hogy eddig hogy bírta, de ha még az elején agyonüti, akkor jó magaviselettel már rég kint lenne.

Sanyika az egyébként sem egyszerű szituációt tetézte azzal, hogy a diplomáciai kapcsolatokat velem konkrétan megszakította, csakis Gáborral hajlandó tárgyalni, a mai napig is. Nem tudom, hogy azzal érdemeltem-e ki ezt, hogy nem férfinek születtem, vagy személyes problémái vannak velem, de legalább hetente odajár a szomszédokhoz és hinti az igét, s gondolom még mindig arról panaszkodik fűnek-fának, hogy mi hogy elbántunk vele ennél az adásvételnél.

Szeretnék egyszer olyan okos lenni, hogy mások fejével is adekvátan gondolkodhassak, vagy legalább megértsek dolgokat, ami a hajtóerőt adja a cselekedetekhez, amik előtt más széttárt kézzel és felhúzott szemöldökkel áll.

Kíváncsiak vagyunk, hogy milyen "finomságokat" rejteget az ingatlan, mert Sanyinak voltak érdekes megoldásai (ez a szomszédok véleménye is - mentségemre legyen mondva), én lassan kezdem feldolgozni a vele eltöltött közel fél év eseményeit, és elfogadni, hogy ha valaki paraszt, akkor attól még lehet rosszindulatú takony ember is. A kispályás játékaihoz annyi sok jót kívánni, amennyit ő kívánt nekünk az elmúlt hónapokban.

Az egyetlen szerencséje, hogy nem volt olyan szituáció, amikor ne lettek volna ott az ő gyerekeinek egyike vagy a mieink közül egy, mert akkor azért rákérdeztem volna nagyon szívesen néhány dologra, csak hogy szembesítsem saját hazugságaival, de remélem ad az élet alkalmat erre, csak hogy a májam is jól érezze magát egy kicsit. De legalább már képes vagyok a mérgemet leírni itt, a házunkra úgy nézni, hogy ne kapcsoljak hozzá egyetlen morzsát sem a cselekedeteiből és odabent pedig igyekszünk még az írmagját is eltörölni a nyomainak, nehogy rémálmunkban előjöjjön.

Egy nyári hétvége Zalában

A nyarunk konkrétan egyetlen útja/kirándulása Zalába vezetett, egy kis kitérővel Kláriék felé, akik a Balcsinál voltak éppen, úgyhogy sikerült egy kis erőszakoskodással a család apraját-nagyját meglátogatni, bár tényleg csak rövid időre ugrottunk be. Emlékszem épp aznap írtuk alá a hitelszerződésünket is, úgyhogy annak a lázában égtünk még.

Azért estére leértünk a családhoz is, másnap volt grillezés, meg Bálint köszöntés és Gréta bemutatás, mert az is eltolódott, végül is akkor volt 3,5 hónapos, ja és az én névnapom is akkor volt, bár idén nagyon nem állunk jól a különböző neves napok megünneplésével, jövőre ezen változtatni akarunk.Szóval ott is jöttek a kicsik és nagyok, Szabiék, Erzsiék, úgyhogy volt minden, mint a búcsúban. Gáborral mi bevállaltuk a saláta szekciót, mégiscsak egy fontos részleg az a grillezésnél....

Az idei 3. torta a szülinapra, Andi interpretációjában (egyre jobban nyomja a lány):

Piri mami és egy vödör gyerek:

Volt örjöngés 1000-rel:

Vasárnap szerettük volna elcsalni a családot egy fürdőzésre, de ez nem jött össze. Viszont legalább Keszthelyig elrángattuk őket egy kis kiruccanásra.

S még egy fagyizóba is berángattuk őket, ahol ezt a jó képet sikerült csinálnom a fiúkról: