2010. április 3.

TOTYA

2010. március 31-től Totyus kutyánk már az örök vadászmezőkön rohangászik, mert sajnos tekintettel nagy-nagy betegségeire, el kellett altatnunk őt, olyan rossz állapotban volt.
Fontos megjegyezni azoknak, akik ezt nem tudnák, hogy őt 1994 (!) telén sikerült megtalálnom kb. 6 hetes kiskutyaként, én akkor még erősen az iskolapadot koptattam, és azóta nagyon sok évet velünk töltött benti kutyaként. Nagyon sok mindent átéltünk vele, ezért is volt nehéz az utolsó kb. fél éve, amikor teljesen hullámzó állapotban volt, hol jobban, de többnyire rosszul. Így értünk el a múlt héthez, amikor is az orvosok nem biztattak tovább és a szüleimnek meg kellett lépnie, amit a természet megkívánt tőlük.
Még egyenlőre nem tudjuk hova tenni ezt az állapotot, mert olyanra már senki sem nagyon emlékszik, hogy milyen volt, amikor ő nem volt, de kénytelenek leszünk megszokni. 
Képet nem teszek fel róla, pedig illene, de úgyis megvan a mi fejünkben ő kitörölhetetlenül.

Nincsenek megjegyzések: