2010. április 14.

Grétus EGY éves

Ezt is eljött, egy éve már hogy velünk a leányzó, és milyen jó is volt vele ez az egy év! Harcos egy év, de őt is harcos fából faragták, sok türelmet gyakorolt a drágánk s ezért köszönet is neki!
Ennek örömére jól meg is ünnepeltük őt vasárnap, szűk, de annál jobb hangulatú körben. Eljöttek a keresztszülők, jót ettünk, ittunk, mulattunk. Okos zebrát és babát kaptunk és választottunk ajándéknak, amivel most kezd ismerkedni, merthogy eddig leginkább Bálint játék autóival és egyéb járműveivel  játszott, pedig volt neki babája. De ez most új, beszél, cumizik és böfizik a realisztikusság jegyében, és az elmúlt 2 nap tapasztalatai alapján Bálint átvette a baba felett a hatalmat, ma reggel már a reggelijét is azért kezdte később, mert meg kellett etetnie a babát..., úgyhogy most a gyerekek identitásának a helyretétele a feladat. :-)
A zebrát egyenlőre nem rendeltetésszerűen használja Grétus, elé áll és rázza a fogóját vadul, nem mer még ráülni, de táncol neki a zenére, ha beindítja. 
A torta rendelt volt, de egyben finom is, elégedettek vagyunk!
Grétus, mi és a torta:

Lili, a villazsonglőr és a torta romjai
 Ezt a valamit kaptam...
 Tömörülés a baba körül:
Miközben a baba tulajdonos a fotel és a lufi közé szorul, a nagyok az etetés jogáért harcolnak:
Ezt az ünnepelt sem hagyja szó nélkül
Mert Lili eligazítást tart, hogy ne hagyja magát :-)
 
Köszönjük mindenkinek a részvételt és az ajándékokat!

2 megjegyzés:

Erdeiék írta...

Mi köszönjük a meghívást, minden remek volt!
Legalább még nem vitatkoznak a babán, mert nincs annál rosszabb, mint azt hallgatni egész nap, hogy az "enyém-enyééém-enyémmmm-te nem játszhatsz vele..."

Bogosz írta...

Igazán jó volt tényleg, és a szituáció nem más itt sem, csak úgy hangzik: "Grétttttttus, Grétttttttus, most én játszom vele"!
Anya, Grétus nem akarja elengedni a játékot!" :)