2010. február 22.

Farsang 2010

Ahhoz képest, hogy Bálint tavaly a célegyenesben eltántorodott és nem öltözött be, idén onnan indultunk, hogy ő akkor nem is választ semmilyen jelmezt. 
Hosszú hetek felsorolásai és győzködései eredményeképpen egyszer csak kivágta, hogy ő akkor FAVÁGÓnak öltözik be. Nem tudjuk, hogy miért pont az, de a farsang előtti hétre sikerült árnyalni a képet, és a végeredmény az EZERMESTER lett. Erről úgy sikerült meggyőzni, hogy akkor több szerszámot akaszthat magára...
Kezdjük úgy érezni, hogy a ház átalakítás, illetve egy másik ház átépítésére való felkészülés maradandó nyomot kezd hagyni elsőszülöttünkben, mert a fentieken túl, ha elbambul és megkérdem min gondolkodott, az rá a válasza (mindig), hogy "Azon gondolkodom, hogy csináljuk meg mamiék házát!"
Na egyszóval ezermester lett (bár a farsang reggelén már Pókember akart lenni, amiből egyébként 3 is volt a csoportban). Védősisakkal meg munkavédelmi kesztyűvel, ahogy kell, elő is adtak a csoporttal, táncoltak, énekeltek és tejszínhab evő verseny és ivóverseny is volt. A csoportbulin túl pedig volt kisze bábu égetés, amiről itt tudtuk meg, hogy mit is jelent, merthogy eddig nem volt ilyenben részünk.
Itt még az elején voltunk a bulinak, de ezt a galériát már régen le akartam fényképezni, mert ez szerintem egy marha frankó dolog. Nem is minden csoportnak van, de nagyon örülök, hogy nekik igen és úgy tudom imádják is. 
Gyűlik a tömeg:











Anyát is megtáncoltatta:
Aztán volt egy kis elbizonytalanodás, vagy mégsem?
 Jövőre, ha minden jól megy, beöltöztetjük generál kivitelezőnek... :-)

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Ügyes vagy!
Megérte várni! :-)
Puszi a szülőknek külön is!
Edina

Bogosz írta...

Köszönjük, csapatmunka volt!
Átadom az üdvözletet, mindig referálok Rólatok Nekik. :-)
Kitartás a sulidhoz!