S milyen az élet vidéken?

Az utóbbi hetekben többször szegezték nekem a kérdést, és a kiköltözésünk neves évfordulóján, azaz a 3,5 fél hónap után szeretnék a következőkről beszámolni a kedves érdeklődőknek:

1. Szeretjük, bár egyenlőre csak sejtjük, hogy mennyi sok lehetőség rejlik benne, mert én továbbra is gyökértelennek érzem magam, de Gábor szerint majd az idővel megérkeznek azok a gyökerek, én viszont nem lennék én, ha nem mennék az elejébe a dolognak, szépen csendben növesztgetem őket magam, ismerkedek, Bálint ovistársainak a szüleivel beszélgetek, és próbálok pár dologról információ szerezni. 

2. Még mindig tud meglepetésként érni, hogy mi itt lakunk, mert nem egyszer mentem el a ház előtt kocsival, mintha nem is ide kellene bekanyarodnom, és ha elbambulok, akkor még át is fut rajtam, hogy "jé, ez a mi házunk".

3. Az óvoda áldásos közelségéről már szólottam, de most kiemelném, hogy minden bolt a szánkban, az 5 házzal arrébb lévő pékség ontja a friss kenyér illatot, úgyhogy a reggel sok esetben friss péksütivel indul apu v. Gábor prezentálásában. 

4. A szomszédainkkal teljesen jól kijövünk, kedvesek, aranyosak, segítőkészek, kaptunk már tojást, jázmin és trombitavirág tövet, létrát és sövényvágót örökbe és kölcsön, úgyhogy csak győzzük majd kompenzálni őket, bár egyenlőre mi csak a sittet termeljük magunk körül, pedig már egy jó adaggal el is vitettünk. Húsvét vasárnapra már sikerült egy meghívást is abszolválnunk, ha már az elején elmaradt az áthívásos bemutatkozás, most már talán vagyunk fogadóképes állapotban.

5. Ahogy telik az idő, gyakorlatilag napról-napra építgetjük a házat, néha csak egy küszöb kerül a helyére, másnap meg végrehajtunk egy nagy fegyvertényt, pl. előkert rendbetétele. Így mondjuk nem holnapra leszünk kész, a nagyjára még ez az év is rá fog menni, de ahogy elnézzük, simán tudunk a köv. 5 évre minden hétvégére tennivalót, viszont más kertes házasok biztatnak, hogy lesz ez még így sem, folytonosan találunk majd csinálnivalót. 

6. Bár én többnyire autóval közelítem meg a céltárgyat, akárhova is megyek, tök hamar odaérek, városon belül,  de mostanában kezdek leszokni arról egyébként is, hogy berohangáljak Pestre, mert tulajdonképpen minden megvan itt is. Egyetlen petit hiányosságot tapasztaltunk, hihetetlen, hogy egy ekkora városnak nincs egy jó kis piaca, ahol lehetne csemegézni húsból, zöldségből, gyümölcsből, de majd csak megtaláljuk azokat a helyeket, ahol ezeket jól be tudjuk szerezni. 

Még lenne egy rakat írnivaló, egy csomó új inger ér bennünket, de jelenleg az a hivatalos és a nem hivatalos álláspont is, hogy szeretünk mi itt, nem bántuk meg, hogy a kiköltözés mellett döntöttünk, bár nekem nagy félelmem volt.

Ilyen volt a telek a téli nagy hóban, amiben öröm volt nézni Bálintot, hogy viháncol, olyan piros volt az arca, mint még soha

és egy mostani kép, merthogy kertészkedünk mi, mint Bálint gazda, de mivel csomó mindenről nem tudjuk, hogy mikor és hogyan kell ültetni, csak próbálkozunk nem mindent szétcseszni. A virágágyásunk, a 4 nagyon törpe tuja és anyukám magnólia fája frissen beültetve: