MINDEN KEDVES CSALÁDTAGUNKNAK, BARÁTUNKNAK ÉS ISMERŐSÜNKNEK EZÚTON IS KÍVÁNUNK BÉKÉS, BOLDOG, SZÉP KÁRÁCSONYT!

NE ROHANJATOK, EGYETEK JÓKAT ÉS PIHENJETEK, MI IS EZT FOGJUK TENNI. MÉGIS LEGFŐKÉPPEN TÖLTSETEK EGYÜTT SOK IDŐT!

Képek

Az engedély megvan, úgyhogy mivel a férfiak általában nagy izgalomba jönnek a témától, önkényesen kiválasztottam azokat a képeket a sok jóból, amit az Andiék esküvőjén készültek.

A közös:

A trükkös közös:

Szerintem a legjobb:

Jók, nem?

Mikulás turné

Idén naaagyon mozgalmasra és kellemesre alakult a Mikulás ünnepe.

Kezdődött Piri mamival, aztán dec. 6-án a bölcsibe is ellátogatott, és megajándékozta Bálintot, sőt délután még a MÁV Télapójához is odaértünk. Ott még egy mesélő néni is volt, és nagyon jól szórakoztunk a sok ismerőssel és a mamival-papival.

Aztán szombaton megnéztük mit hagyott ott a Miku anyuéknál (csupa jót), és vasárnap elmentünk a GEKKÓ Mikulására, ahova Gábor szintén elkísért bennünket.

Mondjuk az asztalon annyi édesség van, mindha legalább 8 buliban lettünk volna, de ez már csak így van, ha a szomszédnénitől, az újságos nénitől, a postás bácsitól is kapunk csokit...

MÁV Mikulás:
Behind the scenes... innen sokkalta érdekesebb kukucskálni
Nagyon érdekelte Bálintot az egyébként tényleg jó műsor...
Ott volt mami és papi is











S szupi - de nem szülőbarát - ajándékot hagyott ott a Télapó...

... amit rögtön használatba is kellett venni.

Gekkó Télapó interjúvolja a tagadásba burkolódzott gyermekünket.

Krampupu gitárja nagyon érdekes volt, ott ólálkodott körülötte sokáig.

Nagyjából ennyi, jövőre reméljük megint eljön ez a nap!

Piri mami nálunk járt

Eljött a december első hétvégéje, és vele együtt tradícionálisan Gábor anyukája is. Ez Bálintnak az elő-Mikulást is maga után vonja. Nagyon gazdag Mikulás járt Piri mamiék felé, mert gyakorlatilag egy bőröndnyi ajándékot kellett elhoznia, és most dúskálunk az új játékokban és a sok édeségben, és hozzánk még csak holnap jön...

Egyébként pedig egy nagyon kellemes hétvége van mögöttünk, össze-vissza, keresztül-kasul járkáltuk a várost, adventi díszeket vettünk, meg megcsodáltuk az Andrássy úti fényeket, és még a Vista Cafeban is körtetortáztunk a mamival. Itt volt igazi zongorista bácsi akcióban, úgyhogy azóta Bálint is zenét szerez az itthoni játék-zongorán.

Bálint amúgy úgy néz ki túljutott 3 hetes nagyon durva betegségén, ilyen genya és elhúzódó baja még nem volt soha, megjártuk ismét a fül-orr-gégét és a vérvételt, szerintem ismét feleslegesen, csakúgy mint tavaly, lassan el kellene fogadnunk, hogy a tél eleje enyhén szólva nem Bálint időszaka...

Apa ajándék pulcsija kicsit szorít vállban, de azért megtartjuk...

November elején kétszer is abban a megtiszteltetésben volt részünk, hogy csapatostul mehettünk az Erdei család otthonát amortizálni. A létszám közel hasonló volt, kivéve, hogy az első alkalmon rég nem látott Viktor volt jelen, a másodikon pedig rég nem látott Edit és Zoli. Kajailag megint kitettek magukért a házigazdák, és bár a sajtfondüjüket nem merték felvállalni, són süttött csirkében és csokifondüben még mindig ők a legjobbak.

Gyerkőcök megint kitettek magukért, nem is tudom egy esetlegesen nálunk rendezett bulin hogy fogunk elférni, de majd valahogy megoldjuk.

Beszéljenek ismét a képek helyettem.

Bálint letessékeli Hannát az egyáltalán nem rendeltetésszerűen használt WC szűkítőről, aztán meg együtt tömörülnek.

Gábor gyakorol...

Mi meg ültünk, mint a verebek... :-)
Dobozolás... Talán zsíroznak, és Hanna tényleg telefonos segítséget kér... :-)

Baby-boom 2.

Bár már erről a hírről is tudtunk eddig, de mégiscsak egy külön bejegyzés megilleti őket:

Kedves barátaink, Erdei családnál is örvendetes gólyahír elébe néznek, jövő júliusára Timi és Gábor (no és persze Hanna is, bár ebből ő még vajmi keveset sejt) is babát várnak!!!

Éljen, éljen, éljen! Gratula Nekik!

Igen, ilyenkor szokott jönni a kérdés, hogy "és nálatok?" Nálunk? Nálunk a nagy harci helyzet az, hogy gólya baromira nem elkóborolt, nem is tudjuk, valahogy jelzőtüzeket kellene gyújtanunk neki, de kitartunk! :-)

Baby-boom 1.

A család már hetek óta tudja, de mentségemre legyen mondva Andiék is csak nemrég tették fel a blogra a nagy hírt, és azért nem akartam előttük hírmondani, miszerint: jövő májusra érkezik a gólya hozzájuk!

A legutóbbi adatok alapján már 13 cm-es Bálint unokatesója, és nagyon kíváncsiak vagyunk, hogy mit fog hozzá szólni.

Tegnap kicsit megforgattuk a fogaskerekeket nála, mert mondtuk, hogy az Andi hasában növekszik egy baba. Erre kb. fél perces csönd volt a reakció. No majd meglátjuk, hogy a kis egyke, a család szeme fénye hogy reagálja le a dolgokat. :-)

Bölcsi

Tényleg úgy van, hogy amíg nincs gyereked, addig tökéletesre csiszolt elveid vannak a gyereknevelésről - természetesen megtámogatva a szakirodalommal, és amikor évekkel később ott a szituáció, akkor páros lábbal, Martens bakancsban rugdosod fel a korábbi elméleteket, és csinálod úgy - jobb esetben, ahogy a szülői ösztönöd diktálja. Az egyik ilyen elv (volt): "milyen lelketlenség a gyereket bölcsibe adni, hisz az csak egy megörző"

Adott ugye, hogy Bálinttal most már két éve elég jó hangulatban telnek a napjaink. Játszunk, ide-oda járunk és minden különösebb zökkenés nélkül múlatjuk az időt. Aztán nyáron, amikor már kisfiúnk - várakozásainkat felülmúlva - nem aludt 2X egy nap 2 órát, elkezdődtek azok a jelenetek, hogy "Gyere Bálint, játszunk ezt..." v. "Mondd csak, mivel játszunk". Erre vagy nyűglődés, vagy egy minden értelmet nélkülöző "Neeeeeeeem" volt a válasz. (No azért nem mindig, de sokszor.)

Ok, nézzük mit csinálhatunk. Menjünk ide-oda, gyerekekkel még találkozni, pörögjünk fel. Addig pörögtünk, hogy novemberre kikötöttünk egy bölcsiben.

Természetesen nem az önkormányzatiban, mert ott csak az előkelő 15. helyen vagyunk a várólistán, a hozzánk közeliben meg még sorszámot sem kaphattunk, hanem a nem annyira távoli Dunakeszi innenső felében találtam egy családi napközit. Mert azért annyira vagányak (leginkább én) nem vagyunk, hogy minden nap, és akkor is egész napra menjünk, de úgy tűnik, hogy egy héten 2-3 napon menni fogunk.

Ugyanis múlt héten szerencsésen átestünk a beszoktatáson. Én kicsit rosszabbul viseltem, ültem a kocsiban néhány percet, mikor először otthagytam egy órára, és inkább nem akartam hazamenni, úgyis ott csak az üres lakás van. Úgyhogy gyorsan beszaladtam a közeli hipermarketbe (vezessük le a stresszt vásárlással.. :-) ), amúgy tényleg volt mit vennem, szóval bementem, és elkeztem a szokásos tempóban (célirányosan és hatékonyan) végigtrappolni a fogyasztói társadalom eme templomában. Aztán úgy a mélyhűtött pultnál leesett, hogy hova a fenébe rohanok, főleg, hogy fél óra után rámtelefonáltak a bölcsiből, hogy nyugodtan maradjak csak ott, ahol vagyok, Bálint gyönyörűen elvan, semmi baja. OK, tempó vissza. Kódoljam át a rendszert. Másnap már reggeltől ott volt ebéd utánig, és egy nyikkanása nem volt, mikor leadtam, úgy kellett visszahívni, hogy adjon már egy puszit, de láttam, hogy az agya már rég a "csoportszobában" volt.

Így lettünk mi a Pinokkió óvoda egyik manója, és ővé a szőlő jel. Sajnos a vonat és az autó már foglalt volt. Azért tényleg nem minden nap megyünk és nem is délutánig, hiszen ebéd után itthon leteszem és alszik az izgalmak miatt néha 5-ig is.

Mindezt azért, mert akármilyen jól próbáljuk/próbálom csinálni, bizonyos korban nem vagy elég, ha az egész csillagos eget lehozod, akkor sem. Kell a korosztállyal való együttlét. Ahogy az anyjának is. :-) Így most nekem is van 2-3 szabad délelőttöm, amikor tudok jönni-menni és természetesen dolgozni, és ő is láthatóan élvezni.

Az egyetlen nem jó, hogy a múlt heti sikeres beszoktatás után csütörtökön lázzal kelt, és ez az állapot mára sem nagyon javult, valamilyen különös tetű vírust összeszedett valahol, így most itthon vagyunk, de minden nap emlegeti a "bőcsit'" és "Gabika nénit".

Gábor szülinap végre

Az események nagy sokaságában a család kicsit elsinkófálta Gábor születésnapjának tényleges megülését, úgyhogy ez múlt hétvégén pótoltuk egy igazán jól sikerült Mártonos liba lakomával. Hű, de tuti lett!

Hogy is kezdődött:

Először is meg kellett teríteni akkurátusan.

Aztán jöttek az ajándékok: (csíííííííízzel együtt érkeztek)

No, vajon kit érdekel jobban mit kapott Gábor?
S végül az ünnepelt elsöprő módon - olyan Gáborosan - "örül" az egyik ajándékának (decanter). :-)

Bálint és a változás szele

Kétségbevonhatatlanul bekövetkezett amit mi már nagyon vártunk: Bálint elkezdett szavakat egymás mellé rakni, mármint olyan szavakat, amiknek van egymás mellett értelme is. :-) Ilyenek pl.: "ügyes Bálint" (még szerencse, hogy egészséges az önértékelése...), köszönöm ebéd (ezt spec. nem tanítottuk neki, egyszerűen elleste), illetve "én is szeret", mint a jó amerikai filmekben, ahol ezt meg kell erősíteni kétnaponta az emberekben :-). A "szevusz"-a kicsit még olyan mondjuk mint Üvegtigris-Sanyinak, de legalább mindenkit tegez, gátlás nélkül, az utcán rá-rá kiált idegenekre, a frászt hozva rájuk, de nagyon élvezzük. Ugyanis még nem hagyta el teljesen egyes szavak érdekes használatát (patasz=tapasz, és vampa=lámpa) sem, így igazán vicces mondatokat tud kihozni a dologból... :-)

Másrészről beszippantott bennünket a mese-kultúra, most már nem csak könyv, hanem dvd formában is, azaz minden nap kell egy kicsit mesét nézni, a kedvenc a Kockás fülű nyúl. Ilyen, amikor elmélyülten nézi a képernyőt.:

Harmadrészről pedig elmentünk egy helyre Bálinttal, egyfajta képességfelmérő és játszóházba, hogy megnézessük, hogy mások szerint is olyan tökéletes-e a gyerekünk, mint ahogy mi látjuk... :-)

Ha ezt így nem is mondták ki, de lényegében minden okés vele, mondtak egy-két apróságot, hogy hogyan lehetne az egyensúly-érzékén kicsit dobni, vagy hogy a színeket hogyan lehet jól megtanítani, de összességében azt mondták, hogy egy borzasztóan szociális, társaságkereső nyitott gyerek, akit leginkább közösségbe kellene vinni, hogy kiélhesse magát. Ezen a dolgon rajta vagyunk, de erről legközelebb.

Kemény vagyok?

Évekkel ezelőtt egy - mára már lényegtelen - figurája az életemnek az monda, némi lelkiismeretfurdallással vegyes távolságtartással a hangjában, hogy: "Bogi, olyan kemény vagy!" Vérig sértődtem. Hogy én? Aki mindig inkább kisebbségi komplexusoktól szenvedett? Ez hülye.

Aztán eltel 10 év és én megváltoztam. Talán hátrányomra.

Arra már Gábor is felhívta a figyelmemet, hogy a világ nem fehér és nem is csak fekete, de én nem hagyom magam. Amikor csak lehet törekszem arra, hogy fehér legyen vagy fekete. Akinek a társaságát nem élvezem, nem keresem, akinek úgy érzem a terhére vagyok, nem keresem, és vica versa erősítem a számomra kedvesekkel a kapcsolatot.

Mentségemre mondva, legalább ezt a környezemtől is elvárom. :-) Szerintem az ember azért (is) tart barátokat, rögtön az élmény-faktor kiemelése után, hogy tükröt mutassanak az embernek. Utáltam, amikor évekkel később tudtam meg közeli barátoktól, hogy egy korábbi nyaralás alatt végig fostak miattam, aztán meg rájöttek, hogy nincs is bennem félnivaló. Amelyik kutya ugat, az ugye sosem harap...

Az őszinteség egyébként unalmas. Szerintem rajtam minden szituációban lehet látni, hogy mit gondolok, így kevés meglepetést tudok okozni akár a hozzáállásommal, akár a tetteimmel, mert már vagy nem bírtam magamban tartani azt, és elpofáztam a privát véleményem, akár kíváncsiak rá, akár nem, vagy a másik lehetőség, hogy inkább meg sem szólalok, hisz minek... Csak ott érdemes megszólalni, ahol a szürke bármely árnyalatából lehet fehér vagy fekete...

Egyébként ez az én jellemhibám/erényem (megfelelő rész aláhúzandó) már jól hozott a konyhára. Ld. biztosító izélgetése a kocsifeltöréskor, vagy nem először ordítottam már a cégünk nevében jogos követelésekért eredményesen. Mostanában "jó zsaru-rossz zsarusat" játszunk. Gábor mindenkinek jót akarva vállal el dolgokat, és ha erre tetű módon reagál valaki (értsd. nem akar, vagy vonakodik fizetni...) akkor jövök én, és igazán kellemetlen módon tudok ilyenkor kommunikálni. Ez akkor, amikor már-már épp letettünk arról, hogy valaha egyszer eredményesen tudunk együtt dolgozni, nagyon jól jön és nem utolsó sorban működik.

Tehát továbbra sem tudom, hogy kemény vagyok-e, avagy mégsem, illetve jó-e az nekem, hogy ilyen vagyok, avagy mégsem, de a helyzet ez. És ahogy most már évek óta itthon vagyok, itthonról egy csomó szituáció sokkalta tisztább (ha úgy tetszik feketébb vagy fehérebb) mint bármikor máskor. Úgyhogy a végső konklúzió: az anyaság okosít... :-)

Visegrád 3.0

Még valamikor október közepén voltunk kedvenc egy-napos wellness helyünkön, Visegrádon egy napot lebzselni, s a hajtásos hétköznapokat kipihenni. Alapvetően magunkat jól érezni mentünk, de meglepő módon jó hatással volt korábban kificamított/becsípődött/betekeredd/szétült/stb. testrészeinkre. Ez pont az okt. 23-i hosszú hétvége előtt volt, így kellemesen alig voltak, úgyhogy Bálint egyedül uralta a gyerekmedencét, mi pedig kényelmesen ejtőzhettünk a nagymedencékben.

Persze, hűen önmagunkhoz a fényképező gépeket elhagytuk valahol odabent, és ez csak másnap esett le. Már éppen keresztett vetettünk rá, amikor azért egy telefont megeresztettünk, és láss csodát! Megvolt nekik. S elpostázták, hogy ne szenvedjünk hiány a következő képekben... :-)

Enyém a medence:

Méricskézett egész végig:
Pancsolt...
... és békaúszott
... no meg persze "jön a Gólemeset" játszott:

Október

Nézzük csak, mi történt még októberben, amivel elmaradtam.

Ugye kezdtük a hónapot Komárban, ahol tényleg jó volt, csomót rosszalkodott Bálint, s mamival begyűjtötték élete első gumicsizmáját! Az első lépések olyanok voltak, mint az asztronauták Holdra-szállásai, nem igazán érezte a talajt, de hamar beleszokott. Mára pedig nagy becsben van tartva, a velúrtisztító gumikefével ma is akkurátusan kitisztogatta... :-)

Bili-fronton jól állunk, pontosabban pelus fronton, mert hivatalosan már csak a délutáni alváshoz és éjszakára van pelus, de azért néha még be-be csurran, viszont lelkesen ünnepelteti magát, ha eredményes volt a bilizés...

Aztán voltunk - ugyan nem sokat - énekelni és játszóházban, de ezeknek egy csúnya tüszős mandulagyulladás keresztbevágott, és lelkesen próbálunk a nem annyira rossz időben még kint lenni, amennyit lehet, nem utolsó sorban pedig az Apával töltött idő minden percét megbecsülni, mert bizony nem sok van belőle. Nem panaszkodunk, ez most már a 3. olyan ősz, ahol saját idejét szervezi és egyre durvább. Ahol tudunk segítünk, mint a jó úttörők, de hát mégiscsak ő kell a dolgok érdemi rendezéséhez.

Közben - leginkább nagyszülői segítséggel - folyt a nagytakarítás, de sajnos nagyon rosszul kondícionáltuk őket, mert a legváratlanabb pillanatokban csapnak le a lakás különböző szegleteire, így valamely méltó büntetésen gondolkodunk... :-)

Ja, és az amszterdami képeknek egyelőre nem tudok mappát csinálni, mert a képtárunkan olyan régen jártunk, hogy elfelejtettük a jelszót, és egy nem egyszerű procedúra után lehet csak újat kérni...

Gábor ficamja szépen javult, csak az én gerincemen csípődött be egy ideg Komárból hazafelé, s mivel ilyenem még nem volt, mostantól mindenkivel, akit ilyet már érzett, mélyen részvétet érzek.

Egy álmom beteljesülése

Az előbbi bejegyzést csak pótlólag tettem, illetve azóta még egy csomó minden történt, amire ki is térek még később, de most mindenképpen áradoznom kell egy kicsit.

Az egész alkalmat egy váratlan meghívás alapozta meg, melyet Gábor kapott az egyik nagy holland kandallógyártó vállalat budapesti képviseletétől, akikkel volt már közös munkája. Egy study tour-ra invitálták Hollandiába, okt.17-19-ig, és ezt a lehetőséget nyakon csípve péntek este én is utána repültem, hogy megtoldjuk egy hétvégével a kintlétét. Nekem már régen bubukám volt, hogy egyszer a Gábor szülinapján Amsterdamban kettesben. Hogy miért pont a szülinapján, és miért pont Amsterdam, azt nem tudom megmondani, de ilyen tökéletes páros utunk talán csak a nászutunk volt közös pályafutásunk során. Arról nem beszélve, hogy a nászutunk óta (2004) én nem repültem, ami nekem különösen nagy hiányérzetet okozott.

Két, borzasztóan sűrű, de annál érdekesebb nap, tele élménnyel és élvezettel.

Először azt hittük, hogy milyen kevés lesz, de ez a város annyira nagyon rendben van, hogy a belváros nagyon hamar bejárható, minden közel van mindenhez, és mindamellett nagyon európaian szervezett a közlekedés, ami az utazó nagy segítségére van.

Nagyon fiatalos és jó hangulatú város, teljesen más ritmusban él, mint Budapest. Hűűű, nem is lehet elmondani itt, mennyire jó, agyilag még egy kicsit ott vagyunk, mindamellett, hogy a testünk olyan fáradt, mindha megmásztuk volna a Kilimandzsárót, én szombat este gyakrolatilag egy mondat közepén elaludtam, és minden tagunkban pulzál az izomláz, de bármikor, bármennyi időre visszamennénk.

Lehet, hogy csinálok egy külön könyvtárt a képtárunkban, mert annyi jó képet csináltunk, de addig is, egy-két pillanat.

Mi előbb keltünk mint a város :-) : 9.00

Egy csíííz egy grachton:
A Heineken-experience Gábor kedvéért:
A világ legkeskenyebb háza az én kedvemért:
Sétahajókázás: Már felébredt a város...
Argentín steak-vacsora for 2: (tudom, hogy étket fényképezni gáz, de ez annyira impresszív volt...)
Jelképek halmozása... fapapucs alakú sajt...
S a kihagyhatatlan...
"Say cheese made in Holland!"

Elmaradt képek

Ilyeneket műveltünk a Szent István Parkban:

(logikai játék megoldás)

(ennek nem tudom mi a neve, de talán modern libikóka)

(Anyu, elgurult a pöttyös... :-)( )

(így kell Apával együtt kosarazni...

... s így tanítom focizni)

Kórház

Múlt héten megbetegedőset játszottunk otthon.
Folytatván a Bálint műtétjével megkezdett sort, én is egy apróbb korrigációs műtéttel terheltem meg a magyar egészségügy kasszáját, nevezetesen: abból a testrészemből, amit jó esetben ülésre használnak az emberek, egy kisebb ateromát operáltak ki helyi érzéstelenítéssel. A dolog csak latinul hangzik izgalmasan, magyarul tüszőcisztát jelent, baromira fáj, viszont nagy örömömre mikor hozzáláttak (mert azért akkor még nem tudták, hogy mi is az...), mindjárt az elején közölték, hogy "ó, ez biztos ateroma, úgyhogy nem küldjük a szövettanra". Miután addig az utóbbi lehetőség fel sem merült, ezért engem egy adag görcsöléstől megmentettek, de ahogy a varratokat elnézem, egy maradandó nyomot hagyott rajtam a dolog. Viszont megmaradok.
Mindez múlt hét pénteken a MÁV Kórházban történt, estére pedig, amikor a dolgos hét utáni jól megérdemelt pihenés jönne, hívott Gábor, hogy jön haza és baromira kificamította a bokáját. Mire hazaért az szépen fel is dagadt, én patikába el, és este 10-re már csak röhögni tudtunk magunkon, amikor egyikünk ebben a fotelben, másikunk a abban nyögött hangosan.
Mindehhez Bálint és én is egy kicsit megnáthásodtunk. Amúgy minden ok.
A héten, amint írtam őszölünk egy kicsit a komári maminál, de ez csak a gyerekekre és a nőkre vonatkozik, mert Gábor - dacolva minden fájdalmával - már üti a vasat otthon, úgyhogy olyanok vagyunk lassan, mint egy hősköltemény.

Szent István Park

A minap látogatást tettünk Lipótváros Centrál Parkjába, egyrészt, hogy levegőzzünk, és a több napi ágynyugalom után átmozgassuk Bálintot, másrészt, hogy kiderítsük, hogy tényleg csak olyan sznob szülőkkel van tele, mint Demcsák Zsuzsa.

Bár tervünk eredetileg a Liget volt, de a Budapest Maraton gyakorlatilag kettévágta a várost az Andrássy út mentén, mi azért átverekedtük magunkat.
A Park nagyon kellemes hely, sok játékkal és zölddel, és Bálint bele is felejtkezett a nagy felfedezésbe, eltelt vagy 20 perc mire felnézett, hogy hoztam magammal szülőket is, vajon hol lehetnek. Szülők békében ültek a padon és a távolból figyelték őt (titkonk). Azért boldog volt amikor felfedezett bennünket, arcán egy kaján vigyorral, hogy:"Jaj, de kis huncutok vagytok!"

Miután jól meglibikókáztatott egy kisfiút, elmentünk focizni a kispályás terepre, ahol a labdával kézben futást gyakorolta inkább az apjával, illetve utána Gábor bevezette - volna - a kosarazás rejtelmeibe, de ez a tevékenység inkább hatalmas kacagásokba fordult át, hogy az apa ilyen vicceset csinál, hogy nem a földön rúgja a labdát, hanem felfelé igyekszik vele egy kosárhoz. Nehezítésnek még fel is vetette magát, hogy Gábornak csak egy keze legyen szabad.

Képek csak később, mert ezen a héten jól megérdemelt őszölésünket töltjük Komárban, és itt nem áll rendelkezésre a képtár.

Hűvösvölgy szelleme

A fiúk alszanak, csendes a ház, úgyhogy most alkotok. Olyan vagyok, mint egy éjjeli bagoly, reggel meg úgy kell kiverekednem magam az ágyból.

Tehát az úgy volt, hogy még a köldöksérv műtét (ami egyébként a mai kontroll után kijelenthető, hogy sikeresen zárult) előtti hétvégén elmentünk Hűvösvölgybe, hisz oly szép idő volt, Bálintot is sétáltatni kell, meg egyébként is.

Van ennek a helynek egyfajta bája, ami sosem változik. Nem sokat jártam erre életemben (néhány ált. iskolás akadályverseny és oszt. kirándulás), de azt megállapítottam, hogy itt az idő megállt. A Nagyrétig jutottunk, szikrázó napsütés, és emlékeim szerint ugyanaz a CÉLLÖVÖLDE felirat és bolt várja a kedves ide látogató közönséget, szerintem ugyanaz a körhinta nyekergett még 25 éve az én fenekem alatt is. A 3 bódéből álló komplexumot egy kézben tartva, monopolizált helyzetben felfedezhetjük a bácsit, aki szintén nem tegnap kezdett a Hűvösvölgybe járni. Azzal együtt tök jó fej volt, és mi igazán jól mulattunk, bár Bálintot még kell egy kicsit kondícionálni a kirándulás intézményéhez, de jó lesz az. Csak olyan helyre kell menni ahol belátható távolságon belül nincs vursli.

Pózolás a rendőrautóban:
Apával a tűzoltásnál segédkeztek:
Vagány srácok:

Bálint és a Völgy:

Basszus-kulcs keresés

Nincs mit tagadni, van úgy hogy itthon kiszalad a szánkon egy-két csúnya szó, na azért nem a cifrább fajtából, pedig még figyelni is próbálunk rá.

Viszont gyermekünk abból a figyelmes fajtából való, aki jó érzékkel választja ki az igen "választékos" :-) szókincsünkből a neki tetszőket, és a legutóbbi voksa a "BASSZUS"-ra esett...

Gáz, mert a legváratlanabb pillanatokban szedi elő: a sárvári medence közepén, vagy pl. mint tegnap este. Leejtettem - szokásomhoz híven sokadszorra - a távirányítót, sokadszorra darabjaira esett, és hangosan felkiáltott, miközben ült a bilin, hogy: "Anya, basszus!" Erre mi, az okos szülők nem tudunk hova bújni röhöghetnékünkben, meg mégse a gyerek előtt, de olyan jól jött ki sajnos... Egyébként szégyeljük magunkat.

Úgyhogy a helyzet kulcsát még nem leltük meg, nem tudjuk, hogy egyszerűen csináljunk úgy, mintha észre sem vettük volna, csak leszokik róla, vagy kérjük, hogy ne beszéljen csúnyán, de az utóbbi variációnál, minél szebben kérjük, annál jobban mondja és közben rötyög és tudja, hogy nem jót csinál... :-)

Egy nap a Bethesdában

Túl vagyunk a nagy kalandon. Még emésszük, de testet-lelket megrázó esemény volt.

7.00-7.30 - jelentezés a felvételen, aneszteziológiai tájékoztató meghallgatása, ágyelfoglalás

7.30-9.00 - várakozás, ismerkedés, Bálint nyugtatás, és legvégül nyugtató orrcsepp, amitől Bálint abba a bizonyos lebegő állapotba került, amikor csak ránéztünk vigyorgott... amúgy nem jó a gyereket leszedálva látni. Nem természetes.

9.30-10.00 - műtét, ahonnan meztelenül hozták ki, cipelték végig a folyosón és a drágám olyan keservesen sírt, hogy nehezen lehetett bírni könnyek nélkül

10.00-13.30 - próbáltam/próbáltuk nyugtatgatni, mivel nagyon félt a branültől, hogy nincs semmi baj, mindenáron ki akarta szedni, aztán meg szedetni, de mindvégig egy pozícióban feküdt, alig mert mozdulni, és erőtlenül suttogott, és nem tudtunk segíteni... ez volt a legrosszabb

13.30-14.30 - kis alvás, mindezalatt fúrtak a folyosón, kiabáltak a nővérek a szobában és akkora volt az általános alaphang, hogy szerintem csak a hullafáradtságtól sikerült elaludnia

14.30-18.00 - felriadás, teáztatás, felültetés, ami nagyon rossz volt, aztán kicsit sétálni is kellett, mert anélkül nem engednek ki bennünket, beleszeretés a kórházi játék-buszba, és végül nem sokkal 6 után a megváltás a branül kivétel tárgyában és papi személyében, aki hazavitt minket a sokkal-jobban lengéscsillapított autójukkal, hogy itthon kipihenhessük magunkat.

Most két nap ágynyugalom, kímélő ételek (szerencsére az étvágya kezd visszatérni), és megfontolt közlekedés. Nagyon jól viseli, bár ennek oka, hogy segítség nélkül nem tud felülni, így ránk van utalva, nem tud kiugrándozni az ágyából.

Mindennel együtt szinten minden felénk járó doki és nővér megdicsérte őt, hogy milyen jól tűri, és mondták, hogy a műtőben milyen bátor volt (Gábor szerint ez csak vakítás volt, hogy megnyugodjak, egyébként tényleg nem tudom, hogy egy benyugtatózott gyerek miképpen lehet bátor, mindenesetre akkor jól esett), amúgy egy gyerekkórház még mindig nem vicces hely, bár az ápolók hihetetlen kedvesek és jó fejek (mind fiatalok voltak), emberségesek és még abban a szerencsében is volt részünk, hogy jöttek a bohócdoktorok és játszottak egy kicsit a Bálinttal. De sajnos a sok beteg baba és kisgyerek ténye és látványa megviselő, mert még ily rövid idő alatt is bepillantást nyersz a sorsukba (rögtön az égési osztály mellett volt a szobánk...), úgyhogy nem tudtam elég hálás lenni, amikor végül kiléptünk a kórház kapuján, és ha minden jól megy, akkor kedden kontroll, és egy jó időre elfelejtjük a gyereksebészeti osztályt.

Dumaszínház

Meghirdettem a családban a kultúra-kultuszt, avagy "menjünk minden hónapban - legalább - egyszer színházba. Ez vagy fog működni, vagy nem, ugye, viszont azt biztos, hogy jegyekhez hozzájutni nem nehéz, gyakorlatilag házhoz hozzák már, illetve neten rendelve még az ülőhelyet is kiválaszthatjuk, úgyhogy már csak a megfelelő attitűd hiányzott eddig is. ) Pontosabban egyszer tavasszal már volt egy ilyen rohamom, de akkor a Nemzetibe foglalt jó kis nehéz drámára a szüleim nyertek belépőt, lebetegedésem okán, azóta is szeretik, ha én választok előadást... :-)

No de most azért biztosra mentünk, és a kisebb ellenállás irányába indultunk el, így bevezetőként a Dumaszínházra esett a választás, s ismét nem csalódtunk. Valamikor nyáron már voltunk egyszer, és akkor is k...a jó volt, akkor a Badár és a Kovács András Péter vitte a prímet, most pedig a Litkai Gergő, egy nagyon fiatal Humorfesztiválos-hangutánzós gyerek és a zalai Bödöcs Tibor (miatta mentünk elvileg... :-) ). Megvan a helynek a maga hangulata, lehet igen paraszt asztaltársakat kikapni, és közel egy hónappal előre kell foglalni, de az este mindent összevetve mindent visz. Régen sürítettünk ennyi nevetést 3 órába. Szerintem fogunk mi még oda menni, mivel minden előadás más, sőt leginkább improvizáció az egész, mint tanult szöveg.

Napló

Eszembe jutott, ami még múlt hónapban fogalmazódott meg bennem, és a fenti, vasárnap esti műsor kapcsán jöttem rá - ismét - a nagy igazságra.

Az utóbbi fél évben rászoktak, hogy a műsor záró akkordjaként gyakran mutatnak be különböző, de betegebbnél betegebb gyerekeket (3, 5, 11 évesen öntudatlanok, gyakorlatilag vegetatív állapotban) és szüleiket, illetve az életüket, általában a Kínában nagy jövő előtt álló őssejtkutatás témájára felfűzve a történeteket. Egyrészről szívszorító végignézni a riportot, másrészről viszont sajnos a csatorna "nem" hatásvadász céljaival együtt is felkavaró. Még ha legalább gyűjtenének a gyerekeknek az sms-kel, de ők ezt nem teszik, ki tudja miért. De emberi tragikumokat mutogatni mindig kifizetődő, már csak a beteg kutyák hiányoznak a teljes nézettség eléréséhez.

Mindenesetre ha lehet önző módon saját tanulságot levonni...

Minden ilyen este után, mikor belefutunk egy ilyen riportba, eszembe jut, hogy tulajdonképpen mi is a mi k...a bajunk az életünkkel...?

Auditur et altera pars!

Forrásanyag: Erdei család blogja Sopron tekintetében.

Két hete jött az Erdei család és szívesen invitáltak bennünket Sopronba néhány napra. Ugyan mi már kapcsolatunk nagyon hajnalán meglátogattuk ezt a várost, de ez nem jelent semmit, egy kis kimozdulásra mi nem nagyon mondunk nemet, főleg kedves társaságban. Mi kis-gyerekesek tartsunk össze, nagyok úgyis este 9-kor bulizni indulnak, nem a társalgóba egy pakli kártyával. :-)

Eljött a szombat reggele, és ahogy kell, el is indultunk az M1-esen. Minden ment mint a karikacsapás, amikor is Bábolna magasságában egyszer csak visszaváltott Gábor a 180 km/órából ( :-) ), és snitt, a kuplungnak kaputt. Semmilyen sebességbe nem volt hajlandó beállni. Leállósáv, szentségelés, "hazavisszük, és kilóra eladjuk" felkiáltások, és az öröm, hogy Erdeiék a hitünkkel ellentétben nem előttünk autókáznak, hanem egy kicsivel utánunk és hamarosan feltűntek a szinen. A nők és a gyerekek (és természetsen a gyerekágyak és játékok...) átpakol hozzájuk, Gábor zurück Pest és a szerelő, mi pedig Sopron. Becheckolás, szuper, összenyitott szoba elfoglalás, du.-i pihi és étterem keresés, ahova már Gábor is csatlakozott a minket sokadszorra megmentő Picassoval. Nem volt nehéz megtalálnia bennünket, mert ötünknek kopogott a szeme az éhségtől, csak a hang irányába kellett mennie.

Másnap indulás Nagycenkre, csak ugye a hülye pesti, akinek minden sarkon kinyalják a seggét egy benzinkúttal, nem számolja, hogy vidéken bizony nincs ez így, és a tankban lévő, ca. 40 km-re elég benzinnel lehet, hogy nem jutunk el a köv. tankolóhelyig. Úgyhogy némi cidrivel botlottunk bele egy kútba Sopron határában, ahol is felvetettem Erdeiéknek, hogy máskor elővigyázatosabban választhatnának utitársat maguknak, mert mi nagyon problémásak vagyunk... De nem hagyták magukat, és innentől kezdve tulajdonképpen problémamentesnek néztünk ki, leszámítva, hogy azért egy kis Panadolt lízingeltünk Tőlük szombaton, mert ugye miért is vigyünk mi magunkkal.

Tehát a program:

Vasárnap:

Nagycenk - kisvasútazás, kastély és séta, du. hatalmas séta Sopronban, és hatalmas vacsi a Puskás étteremben

Hétfő:

Páneurópai Piknik helyszín a zöld határnál, Fertőrákosi kőfejtő és nem a bükfürdői strand, hanem Sárváron csobbanás, és persze a pizza-vacsi

Kedd:

Fertődi Eszterházi kastély és út hazafelé, ami legalább oly kalandos volt, mint a kastély tiszafáinak labirintusa
Összefoglaló:

Társaság & hangulat: kiváló, igen, nagyon jól éreztük magukat, mehet a Veszprém

Idő: hihetetlen, hogy 3 napig végül is majdnem egyszerre sütött a nap, szemerkélt az eső, de a szél legalább üzembiztosan fújt állandóan

Néznivalók: gyönyörű még mindig az országnak ez a kis csücske, a kastélyok érdekesek és tartalmasak, bár gyerekekkel csak tizedét sikerült a látnivalókból elsajátítani, de már az is megérte

Ételek: a szállodában elsőosztályú, pontosabban 4 csillagos, no és az a lekvártartó ostya... :-), de végül is mindenhol jót ettünk, szerintem szombaton Bálintból a náthát a húsleves űzte el, régi recept, de nálunk már többször bevált, mégha zacskóból is csinálták

Szerencsére Hanna és Bálint bioritmusa immáron közel hasonló, így össze tudtuk hangolni a meneteleket, és gondolom mondanom sem kell, hogy végig halál jó fejek voltak.

U.i.: a kocsink mire mi hazaértünk el is készült (így kell ezt, üdülni menni míg javítják... :-), viszont immáron hivatalossá vált, hogy új kocsi kerül beszerzésre, hiszen kisgyerekkel, meg egyébként is, nem lehet jóérzéssel útnak indulni a jelenlegi járgánnyal. Azt még nem tudjuk, hogy mikor és milyet, no és milyen formában, meg nálunk az elhatározást követően minimum hónapok telnek el a megvalósításig úgy általában, de a szándék már megvan...

Illetve a Erdeiék zsiráfos képe miattam készült, mivel én üldöztem az egész üdülés alatt csetreszt (fazekasterméket) a körzetből, és itt álltunk meg beszerezni egyet.
S a képek:
Éhesek vagyunk, szííjószállal inni akarunk:

Vonatozás:

Bálint és a Tűztorony:
A mi kis házi kukkeres-navigációs rendszerünk:
Innét indultunk:

A csúcsra törünk:

S meg is érkezünk oda: