Bölcsi

Tényleg úgy van, hogy amíg nincs gyereked, addig tökéletesre csiszolt elveid vannak a gyereknevelésről - természetesen megtámogatva a szakirodalommal, és amikor évekkel később ott a szituáció, akkor páros lábbal, Martens bakancsban rugdosod fel a korábbi elméleteket, és csinálod úgy - jobb esetben, ahogy a szülői ösztönöd diktálja. Az egyik ilyen elv (volt): "milyen lelketlenség a gyereket bölcsibe adni, hisz az csak egy megörző"

Adott ugye, hogy Bálinttal most már két éve elég jó hangulatban telnek a napjaink. Játszunk, ide-oda járunk és minden különösebb zökkenés nélkül múlatjuk az időt. Aztán nyáron, amikor már kisfiúnk - várakozásainkat felülmúlva - nem aludt 2X egy nap 2 órát, elkezdődtek azok a jelenetek, hogy "Gyere Bálint, játszunk ezt..." v. "Mondd csak, mivel játszunk". Erre vagy nyűglődés, vagy egy minden értelmet nélkülöző "Neeeeeeeem" volt a válasz. (No azért nem mindig, de sokszor.)

Ok, nézzük mit csinálhatunk. Menjünk ide-oda, gyerekekkel még találkozni, pörögjünk fel. Addig pörögtünk, hogy novemberre kikötöttünk egy bölcsiben.

Természetesen nem az önkormányzatiban, mert ott csak az előkelő 15. helyen vagyunk a várólistán, a hozzánk közeliben meg még sorszámot sem kaphattunk, hanem a nem annyira távoli Dunakeszi innenső felében találtam egy családi napközit. Mert azért annyira vagányak (leginkább én) nem vagyunk, hogy minden nap, és akkor is egész napra menjünk, de úgy tűnik, hogy egy héten 2-3 napon menni fogunk.

Ugyanis múlt héten szerencsésen átestünk a beszoktatáson. Én kicsit rosszabbul viseltem, ültem a kocsiban néhány percet, mikor először otthagytam egy órára, és inkább nem akartam hazamenni, úgyis ott csak az üres lakás van. Úgyhogy gyorsan beszaladtam a közeli hipermarketbe (vezessük le a stresszt vásárlással.. :-) ), amúgy tényleg volt mit vennem, szóval bementem, és elkeztem a szokásos tempóban (célirányosan és hatékonyan) végigtrappolni a fogyasztói társadalom eme templomában. Aztán úgy a mélyhűtött pultnál leesett, hogy hova a fenébe rohanok, főleg, hogy fél óra után rámtelefonáltak a bölcsiből, hogy nyugodtan maradjak csak ott, ahol vagyok, Bálint gyönyörűen elvan, semmi baja. OK, tempó vissza. Kódoljam át a rendszert. Másnap már reggeltől ott volt ebéd utánig, és egy nyikkanása nem volt, mikor leadtam, úgy kellett visszahívni, hogy adjon már egy puszit, de láttam, hogy az agya már rég a "csoportszobában" volt.

Így lettünk mi a Pinokkió óvoda egyik manója, és ővé a szőlő jel. Sajnos a vonat és az autó már foglalt volt. Azért tényleg nem minden nap megyünk és nem is délutánig, hiszen ebéd után itthon leteszem és alszik az izgalmak miatt néha 5-ig is.

Mindezt azért, mert akármilyen jól próbáljuk/próbálom csinálni, bizonyos korban nem vagy elég, ha az egész csillagos eget lehozod, akkor sem. Kell a korosztállyal való együttlét. Ahogy az anyjának is. :-) Így most nekem is van 2-3 szabad délelőttöm, amikor tudok jönni-menni és természetesen dolgozni, és ő is láthatóan élvezni.

Az egyetlen nem jó, hogy a múlt heti sikeres beszoktatás után csütörtökön lázzal kelt, és ez az állapot mára sem nagyon javult, valamilyen különös tetű vírust összeszedett valahol, így most itthon vagyunk, de minden nap emlegeti a "bőcsit'" és "Gabika nénit".