Anyák napja 2008 illetve 2009

Május 7-én az ovi megrendezte az évzáróval egybekötött anyák napját, ahova sikerült is Marica mamival elmenni Grétástul, mindenestül.

Nagyon helyesek voltak a gyerekek, közös versmondással és énekléssel készültek az óvónénik vezényletével. Bár a szinkronizáláson néha csorba esett és a végére elfáradtak a kicsik egy picit, de nagyon aranyosak voltak. Ami Bálintot illeti, hát őt a műsor nem nagyon zavarta a nézelődésben, néha, ha eszébe jutott és úgy ítélte, akkor bekapcsolódott, míg más gyerekek végigcsápolták az eseményt, ő nyugodtan elvolt vagy integetett nekünk, ha úgy diktálta az úri kedve, akármi is volt az éppen aktuális szavalnivaló. Gábor itthon megnézte a videókat, nagyon jókat kacagott rajta és megfogadta, hogy nem fogja ezeket a szeánszokat máskor kihagyni.
Kaptam virágot, meg emléklapot Bálint fényképpel és kézlenyomattal és Bálinti kapott évzáróra egy koalás párnát és egy kellemes uzsival is vendégül láttak bennünket.
Mami&Maszatka:

Rinyálás

Az úgy volt, hogy büszkén vertem a mellkasom, hogy milyen frankó kismama vagyok én, meg fitt és miegymás, nem kell nekem még a helyet sem átadni 8 hónapos terhesen, de aztán az elmúlt hetekben/hónapokban kicsit át kellett alakítanom a hozzáállásom.
Azt már régen tudom magamról, hogy nem kérek szívesen segítséget, általában a legvégső esetben, mert hát a segíts magadon... többször előrébb visz, mint hogy rinyálsz másnak.
De amikor 8 és fél hónapos terhesen, igaz nem hatalmas, de egyértelműen látszó hassal nem adták át a helyet, és tényleg csak akkor tudtam leülni, amikor egy középkorú hölgyemény leszállt egyébként is és megüresedett a hely, akkor azért elöntötte az agyam a harctéri idegesség és legszívesebben elmagyaráztam volna a környezetemben ülőknek, hogy egy kis illemért még állhattak volna sorba. S a vicc az, hogy nem is a sokszor szidott tinédzserek voltak a parasztok (legtöbbször ők voltak készségesek), hanem a mi kis generációnkhoz tartozó egyedek. Tudom én, hogy csini mappával ülni nagyon nehéz dolog, annál már csak + 12-15 kiló súllyal nehezebb az élet.
De ez csak az egyik része a bajomnak. Mostanában azt látom sok helyen, hogy ha sokat rinyálsz és sajnáltatod magad, akkor valahogy rászorulóbbnak tekintenek és mindjárt egyszerűbb lesz az élet. Úgy szeretnék én is csak néha egy kicsit rászorulóbbnak tűnni. De úgy látszik, hogy az én képem nem így néz ki.
Az oviban is, május végétől Bálint persona non grata, merthogy akkortól már csak ügyelet van és csökkentett üzemben funkcionálnak, és hát a gyed/gyes-en lévő anyák nagyobb gyerekeit nem is veszik be, mert hát anyuka úgyis otthon van, addig sem nekik kell rá vigyázni, mert akkor nem tudják az óvónőknek kiadni a szabit. Basszus, hát vegyenek még fel még óvónőt, főleg, ha még számít az manapság, hogy a gyerekeket azért is járatjuk oviba, hogy szociálisan nevelődjenek és nem csak azért, mert útban vannak otthon...
Szóval rinyálni megéri, bár valószínűleg újra kellene születnem ahhoz, hogy üzemszerűen tudjam csinálni.

A gyerekeink és az orvosok

Mostanában igen sokat járunk orvosokhoz.
Grétával a kötelező vizsgálatokra (ortopédia és ultrahang, stb.), ahol lényegében minden ok, viszont még mielőtt még mentünk volna, már a saját doktornőnk is mondta, hogy a jobb oldali nyakizma be van merevedve. Mi ezt már az első naptól kezdve abból vettük észre, hogy mindig jobbra dőlt, jobbra tartotta a fejét, már egy kicsit csálé is volt a jobb oldal, így megfordítottuk a menetirányt az ágyban is. Úgyhogy az ortopédiára egy extra beutalóval érkeztünk, azaz nézessük meg azt is. Ők el is küldtek minket gyógytornára, mert tényleg létező problémára mutatott rá a doktor nénink. Így most hetente fogunk járni és az ott kapott házi feladatokat, maszírozás, tornáztatás csinálni. A helyzet nem súlyos, mert bátran fordítja azért balra is a fejét, de kétségtelen, hogy a jobbat preferálja, s ezt meg kell szüntetni.
Bálintnak is volt március óta egy szabadon beváltható beutalója a fül-orr-gégére, ahol is kiszűrték, hogy akkora az orrmandulája, hogy belóg a torkába, a Bethesdába a főorvosnő konkrétan azt mondja, hogy ő már sok mandulát látott, de ekkorát talán még nem is talán. Ott egyébként még egy finom arcüreg-röntgenen is átrángatták, csak hogy egyszerű legyen az élet, illetve, hogy gócpontot keressenek. Gócot nem találtak, így az orrmanduláját haladéktalanul ki kell kapni. Ez jó egyrészt, mert most, hogy ideiglenesen egy hálóban alszunk vele, az éjjeleink igen horrorak Gáborral, mert azt hallgatjuk, hogy na most fog-e a következő levegővételnél kapni is levegőt, mert annyira elzárja a egész garatját a mandulája, vagy nem és vajon megfullad-e vagy sem. Nem vicces. Másrészt meg izgalmas lesz megszervezni Gréta etetése mellett az egy éjszakára bent alvásos műtétet, de igyekszünk. A Bethesdába a közeli jún. 30-ra kaptunk időpontot, még úgy is, hogy sürgős esetek vagyunk, merthogy nincs orvos... Most még nyomozok egy másik orvos után, mert jó lenne korábban, ha tudjuk de ez nem biztos, hogy összejön. Bálint nagyon büszkén újságolja egyébként környezetének, hogy mi fog vele történni, de azért okulva a sérvműtétből, azért nem lesz ez egy fáklyás menet. Én örültem volna, ha elhúzhatjuk a nyári szünetig, akkor én is jobban el tudok már menni Gréta mellől, de nem halogathatjuk tovább több szempontból sem.

A harmadik hét négyesben

Továbbra sem tudjuk, hogy kire hasonlít Gréta, leginkább Bálint ugyanilyen kori képeire, tehát valószínűleg Gáborra fog hajazni, de Timi szerint per pillanat szerint inkább Lilire. hasonlít :-) Mindenesetre azért jó lenne egyszer egy olyan gyereket szülni, aki rám is hasonlít egy kicsit, csak hogy kipróbáljam milyen az...
Ami az alvását illeti, nagyon jól veszi az akadályokat, éjjel csak egyszer kell kelni hozzá, amiért én nem tudok elég hálás lenni, mert abban nagyon gyenge vagyok. Mikor vártuk őt, totóztunk, hogy vajon lesz-e olyan szerencsénk, mint Bálinttal volt, hogy nagyokat és jól fog aludni másodszülöttünk, de azt tippeltük, hogy nem valószínű, hogy megint így járunk. Úgy látszik imáink mégis meghallgatásra kerültek, és nem zombiként járkálunk a lakásban, mert kipihentek vagyunk és üdék. No meg szépek. Érdekes, mert már Bálint születése után is megállapítottuk, hogy azt hittük, hogy azzal, hogy lesz gyerekünk, az életünk 180 fokos fordulatot vesz, aztán persze változott, de alakult át radikálisan. Most is, itt van Gréta, és mi tulajdonképpen majdnem ugyanazt a bioritmust éljük, ami tök jó, bár lehet, hogy csak azt jelenti, hogy igen rugalmasan éljük a mindennapokat.
Bálint kezdi a diplomáciai kapcsolatokat felvenni Grétával, már néha nevén is nevezi, mármint "Gétrának" hívja, és nem "kisbabának", amit az elején konzekvensen tett, úgy kellett rászólni.
Április 30-án átadtuk a lakást is, kulcsostul és üresen. Furi volt így látni azt a kis lakást, de azzal vigasztaltuk magunkat, hogy azokat a szép emlékeket, amik ott történtek velünk nem adtuk el, megmaradnak nekünk. Régóta mondom, hogy nem egy hely tesz bennünket boldoggá, s ott érezzük magunkat jól, ahol vagyunk, no most majd kiderül, hogy ez mennyire kivitelezhető.
Azért az látszik, hogy kimondva, kimondatlanul is, de azért bezavart a lelkünkbe, Gábor is én is sorra produkáljuk a pszichoszomatikus tüneteit a változás feldolgozásának, hát még Bálintnak hogy bezavart, mondta is egyik nap, mikor oviból jött ide az albérletbe az apjával, hogy most akkor megyünk a "költözős lakásba", vagy nekem mondta, hogy most akkor itt fogunk néhány éjszakát aludni, aztán pedig hazamegyünk... Nehéz lehet neki felfogni ezeket a változásokat. Kíváncsi vagyok, hogy évek múlva fog-e valamennyire emlékezni arra a lakásra.
De az új otthonunk intézése folyamatban van, nyomozzuk a papírokat, szervezzük amit kell, úgyhogy reméljük, hogy a nyár derekára nyélbe ütünk valamit, amit már reményeink szerint az új főhadiszállásunknak nevezhetünk.
Kincseink:

Amóta hazaértünk

Sok minden történik velünk mostanában. Először is kezdünk belerázódni az új szituációba, kezd a napirendünk úgy-ahogy összeállni, ez 2 hetesen azért nem is olyan rossz, Gréta elérte a 4 kilót, Bálintnak mondjuk úgy, voltak már egyszerűbb napjai, de ne rohanjunk így előre.

Kezdem magammal. Úgy tűnik, hogy az előző műtéthez képest nagyságrendekkel korábban regenerálódtam, mára tulajdonképpen kutya bajom, ennek oka valszeg az, hogy nincs időm és főleg kedvem hetekig/hónapokig punnyadni és sajnáltatni magam, s mivel van dolgunk, nem kevés, ezért fittebben kell tartanom magam. A gyermekágyi depressziót a múltkori 3 napi bőgésről egy éjszakára redukáltam és még a kórházban lerendeztem, úgyhogy a hormonjaim elvileg helyrebillentek. A másik új dolog, hogy napi 3-4 litert iszom, gyakorlatilag minden nem alkoholos folyadékra nézve veszélyes vagyok, s ez fura, mert eddig naponta kávéval együtt 3-4 decit ittam, viszont ez az állapot jótékony hatással van az anyatej mennyiségére, viszont a fél életem a mellékhelységben töltöm, de a vesém még bírja.
Aztán itt van az én kisfiam, aki látszólag meg van zavarodva, s mivel csendben szenvedő típus, ezért nem hisztizik, de néha jobb lenne ha inkább, így csak csendben ignorál engem. Mindent apa csinálhat csak, ha tehetné nem is szólna hozzám, és még a szobatisztaság terén is van némi visszafejlődés. Nem jó érzés, de próbálok minél több időt vele tölteni, illetve továbbra sem erőltetni a Grétával való kapcsolatát. Bár az a "legyünk barátok" ajándék, amit a Grátától "kapott", és amit ő is adott neki azért segített a szituáción, de az elős napokban minden rá volt írva az arcára, amikor meglátott engem az oviból hazajövet itthon Grétával. Ezzel a költözéssel és a tesóval azért felborítottuk a kis világát rendesen.
Gréta lányunk gyönyörűen fejlődik, két hetesen nemhogy a születési súlyát érte el ismét(ez állítólag a cél ilyenkor), de rá is duplázott, vagyis 3800-ról 3600-ra fogyott a kórházban, és most kerek 4 kilós. Jól eszik, sőt néha mohón is, ebből adódnak néha akadások, s ami érdekes, hogy az utolsó cseppért is képes raplizni, ha pont annyi hiányzik a boldogsághoz. Amíg nem éri el a küszöböt a mérő, addig nyöszörög, míg nem adok neki még tejet. Mára tud egyszerre annyit enni, amivel tud 3-4 órát egyszerre aludni, amért én főleg éjjel nagyon hálás tudok lenni, mert az én legnagyobb félelmem, hogy éjszakáznom kell órákat, de ettől megkímél a leányzó, legtöbbször egyszer, max. kétszer kell felkelnem, így viszonylag kipihent vagyok és kisímult arcú. :)
Volt nálunk a doktor néni, a védőnéni, mindenféle hivatalos vizsgálatra bejelentkeztünk, sőt még a sebészetre sem kell mennünk a ragaszkodó köldökcsonk miatt, mert tegnap hivatalosan is leesett.
Aztán a költözködésünk is az utolsó fázishoz érkezett, még mindig vannak cuccaink ugyan a régi lakásban, de most már tényleg mindenről eldőlt, hogy hova kerül és Gábornak lesz még egy nagy fuvarja a raktárba, és az utolsó simítások, no meg a május 1-i birtokbaadás van csak hátra. Már nem is nagyon szeretünk oda menni, olyan lelombozó látvány az üres lakás látványa, ott ahova tulajdonképpen - főleg engem - annyi emlék köt.
Itt van egy kép a mi nagy mókusunkról, mert régen tettem már fel képet róla.

Gréta születése II. rész

Nos ott tartottam, hogy az első éjszakát külön töltöttük a leányzóval, de aztán Húsvét hétfőn összeeresztettek bennünket egy 4 ágyas kórterembe, ahol ugyan csak 2-en kerültünk le a császárosoktól, de hamar megtelt a ház. Jó dolog ez a több anyuka egy helyen, mert gyorsabban telik az idő a dumával, meg így, hogy már "rutinosnak" számítottam a 2. gyerekkel, ha kérdeztek, szívesen segítettem egy másik kétgyerekes anyukával kart karba öltve, de azért nagyon kimerítő egy nagy műtét után nem aludni azért, mert a 4 anyuka 4 gyereke enyhén szólva nem egymáshoz szinkronizálva élte meg a perceket, értsd: minden gyerek máskor üvöltött. Sajnos volt egy nagyon fiatal kisebbségi leány is a szobában, aki valami hihetetlen nem törődömséggel kezelte saját kisfiát, a cérnám nagyon hamar elszakadt. Az első éjjel konkrétan 5 percig volt csöndben a babája, ami szerintem nem a kicsi hibája, hanem az övé. Meg sem próbálta etetni, hisz még úgy sincs teje. Hű, ő nagyon kimerítő tényező volt.

Amúgy az osztály szerintem sokat romlott az elmúlt közel 4 évben. Régebben olyan nagy odafigyeléssel voltak, mindig ellenőriztek bennünket, mind a babákat, mind az anyukákat, most meg oda sem bagóztak. Lehet, hogy ez már a kétgyerekeseknek kijáró szabadság faktor, de azért pl. nekem is segítséget kellett kérnem a köldökcsonk ápolással kapcsolatban, mert már lövésem sem volt, hogy mit is kell azzal csinálni.
A kórházi kaját hagyjuk, diétás volt, pontosabban hasfal és bélrendszer kímélő, otthonról azért hoztak mindig valami finomat és főleg ehetőt is nekem.
Grétánál az első napok fő feladata volt, hogy átvágjam magam azon a Maginot vonalon, amit a kezével képzett a szája előtt. Gondolom ezt még odabentről hozta magával, normális uh-t az arcáról ezért nem sikerült csinálni, mert mindig az ott matatott a kezével, no ezt most is folytatta, és komoly akadályt képezett az etetésnél. Szerencsére a második naptól tudtam etetni, ez már nagy könnyebbség volt Bálinthoz képest. Csak két éjszaka kellett kis tápszert kérni, az utolsó kortyokhoz, mert akkor még egyszerűen nem volt elég a tej.
A család mellett eljött meglátogatni Orsi barátnőm is, aki 5 percre dolgozik a klinikától, jó volt, mert így a valóság is kicsit beszivárgott hozzám, és a sok babás téma után tudtam egy kicsit pletyizni.
Az idő viszonylag gyorsan telt, már nagyon vágyakoztam elfele, de aztán eljött az április 16, jött az én aranyos doktor bácsim, varratot szedett, elbúcsúztunk, aztán pedig jött értünk apa, és hát nem egy gyorsvonat tempójával, (bár tényleg kevésbé fájt a hasam mit elsőre) de betermelődtünk a kocsiba és hazafuvarozott bennünket a nyugis kis lakásba, s megkezdtük az életkénket négyesben.
Itt már végre a békés csendben tud aludni.

Gréta születése I. rész

Miután a dokim szerint április 11-én volt a terminusom, a költözéstől számított napjaim házi-őrizetben teltek, azaz vagy Gábor vagy anyu itt figyelt ugrásra készen és persze tevékenyen, mert még mindig pakoltunk, és B tevékenységként engem ültettek le 5 percenként, hogy most már aztán pihenjek. Ugyan a dokim figyelmeztetett, hogy 11-én éjfélkor azért még nem jár le a mandátumom, de 16-án azért befektetett volna, de ez nem jött össze, mert vicces módon 11-én este 10 körül a bóbiskolásból enyhe, aztán lassan erősödő fájdalomra ébredtem, s ezek a fájdalmak bizony a méréseink szerint is 7 percenként megismétlődtek, viszont nem túl erősen. Az elején még tökölődtünk egy kicsit, hogy most akkor ezek jósló fájások-e, nem akartuk aput feleslegesen ugrasztani, de aztán be kellett látnunk, hogy nem húzhatjuk tovább. Kocsiba be, s még szerencse, hogy az éjjeli városon kellett áthajtani, mert így kb. negyed óra alatt a Baross utcában voltunk. Fél 12-kor beszippantott a szülőszobai elővizsgálati-adminisztrációs-tanakodási gépezet, röpke másfél óra alatt megállapították, hogy egy ujjnyira tágultam (ez az állapot kb. akkor már két hete fennállt), végigkérdezték a terhességem minden mozzanatát, "szülőszoba készre" preparáltak és ismét közel eresztették hozzám Gábort.

S akkor elkezdődött az, amit már jól ismerünk, az éjszakán át tartó vajúdás, Gábor a kényelmetlen székben bóbiskol, és 5-10 perceket alszik, én meg a fájásfigyelővel, a szívhangfigyelővel és egy finom infúzióval felszerelve a szülőágyon kínlódok. Kb. óránként egy szülésznő/orvos bejött, megkérdezték hogy vagyok, a fájásfigyelőből tudták, hogy milyen össze-vissza jöttek az időközben néhol 10, néhol 3 perces, ráadásul teljesen különböző erősségű fájások. Miután ilyen szépen felvonultak időközönként, mindenki megvizsgált, kivétel nélkül mind megállapította, hogy ez egy ujjnyi tágulat, a kb. 8 vizsgálatnál már igazán kértem, hogy most már mondjanak valami újat is, mert eddig ez tudtuk.
Végül megjött az én húsvéti megváltásom, annak a dokinak a személyében, aki még Bálintkor volt szintén az ügyeletes, ő is csinálta az a császárt. Neki is (mint addig mindegyiknek) elmondtam, hogy ezt a "nem tágulást" már akkor is produkáltam. Erre ő megkérdezte, hogy mit szeretnék!!! Erre én, hogy így a 10. óra vajúdás után akkor a császárra szavaznék. Ok, felhívja a dokim és megbeszélik. Megbeszélték, és az én csodadokim fél óra múlva ott volt, és már a műtőben is találtam magam. Hiába, mégiscsak más a saját dokinál szülni. Azt nem mondom, hogy minden percét élveztem, de az vitán felül állt, hogy nagyon profin dolgozott össze az összes emberke a helyszínen. Egyszerre volt ott lábfáslizás trombózis ellen, vénaszúrás, spinális érzéstelenítés egy percen belül, az aneszteziológus mindent közvetített és magyarázott, Gábort beengedték és a műtőbe kerüléshez képest kb. 20 perc múlva már kint is volt a kis mókus. Kevésbé olyan lilán mint Bálint, de legalább akkora hanggal.
Aztán rendbe tették, Gábor behozta, megcirógattam és már el is kellett vinnie, mert engem összeraktak. Ez mondjuk hosszabb ideig tartott, de a dokim szerint azért, mert az előző varrásom hártyavékony volt (jobb is hogy nem normál szülés volt ez, mert félő, hogy kiszakadt volna), így most úgy rakta össze a berendezést, hogy a harmadiknál semmi gond ne legyen akárhogy is lesz... mondtam neki, hogy köszönöm az előretekintést, és ne idegesítsen... Közben Gábor kint Grétázott, fényképezgetett és videózott, és nézte, ahogy lányunk tömi egyszerre 3 ujját a szájába.
Aztán felkerültem a császáros örzőbe, múltkor a császár intenzíven kötöttem ki, mert sok vért veszítettem és most sokkal jobban is voltam.
Aztán Gábor eltolta a biciklit, vagyis anyuékhoz, ahova már a szülei is befutottak, délután azért több fordulóban, de betértek hozzánk látogatni, először Gábor szülei, aztán az enyémek Bálinttal együtt. Sőt, ők pont akkor jöttek, amikor a csecsemőosztályról felhozták Grétát hozzám, ez sem volt múltkor, akkor nekem kellett a szarabb állapotomban letolókocsikáznom.
Az éjszakát itt töltöttem, Grétát visszavitték és próbáltam valamennyit pihenni, a csecsemősök szerint ez Grétának egész jól sikerült a sok baba között is.
Úgy tűnik a mi gyerekeink mindig szombat este kapnak kedvet a megszületéshez, és még azt is megbeszéltük Gáborral, hogy a következőnél a fájások megindulásnál még nem rohangászunk sehova, szépen nyugovóra térünk, kipihenjük magunkat, megreggelizünk kényelmesen és aztán becsattogunk a klinikára...

Folyt. köv.
A kiccsaládom:

GRÓZNER GRÉTA

2009. április 12-én 9.44-kor megszületett kislányunk, Gréta!
Amit biztosan tudunk róla: 56 cm hosszú, 3820 gramm volt a születésnél, sok nagyon sötétbarna haja van és nagyon mókus.
Születéstörténet a következőkben és addig is néhány kép.

Megszülettem!!!!!!

Kimosakodva:
És amikor már a csecsemőosztályon vagyok a tarajommal együtt:

Elköltöztünk

Hát megtörtént. Nem is fogtuk még fel, de a valóság az, hogy szombat óta új helyen regnálunk, s bár még van sok minden helyrerakandó cuccunk, mert valami felfoghatatlan mennyiségű tárgyat halmoztunk fel, megkezdtük életkénket egy másik környezetben.
Szeretnénk ezúton is köszönetet mondani a segítőinknek, igazán gyorsan és ügyesen vitték véghez a dolgot, köszönjük azoknak is, akik közeli és távoli környezetünkben felajánlották a segítségüket, néhány esetben különösen jól esett, s volt olyan is, hogy valaki(k)re számítottunk volna, de semmi..., tanulságos dolog egy ilyen költözés. S nem utolsó sorban extra köszönet a szüleimnek, akik az elmúlt hetekben fáradhatatlanul jöttek, segítettek, főznek, mosnak és istápolnak minket, nem is tudom, hogy oldanánk meg a dolgok egy részét nélkülük.
Én a körülményekhez képest jól vagyok, bár voltak pillanatok, amikor az ellenségemnek sem kívántam volna az egész szituációt, de mivel néhány pauzát kivéve én még mindig fittnek érzem magam, amiben tudtam, kivettem a részem, természetesen a család aggódása által körülvéve. Orvosilag pedig az helyzet, hogy amikor úgy látom, hogy itt az idő, magyarul valami megindul, irány a klinika, egyébként pedig, ha addig nem történik semmi, Húsvét után befektet és nézzük egymást, nem tudom, ez majd holnap derül ki, amikor megyek megint CTG-re és a dokimhoz. Azért én már túl lennék szívesen a dolgon, ennyi idei még sosem voltam ilyen állapotban, pénteken gyakorlatilag betöltöm a 40. hetet.
Szóval összefoglalva most még úgy érezzük magunkat, mintha elmentünk volna valahova nyaralni, meg naponta "hazajárunk" még a régi lakásba cuccokért, úgyhogy kezdjük az elszakadást, nagyon furcsa visszamenni a régi házba, ahol csak az életünk romjai hevernek kupacokba, sok minden eszébe jut ilyenkor az embernek, szóval érdekes is ilyenkor azért. Nosztalgiázom minden nap a pakolás mellett.

Finiselünk

Tegnap volt az utolsó, 38. heti ultrahangom, ahol is kiderült, hogy kb. 3 kiló a kisebbik, vagyis egy kerek kilóval kevesebb mint volt anno Bálint, ezt mondjuk érzem is. Amúgy orvosilag úgy néz ki, hogy semmi jele nincs még annak, hogy egy kicsit is készülődne kifelé, minden zárt és ép, úgyhogy csak remélem, hogy nem 20 hónapig leszek várandós, mint az elefántanyukák. Azt mondta a dokim, hogy császár után nem szerencsés a megindítás, úgyhogy ha máskor nem, akkor a 41. hét elején térjünk vissza a dologra... Az meg még 3 hét... Viszont Húsvét előtt nagy valószínűséggel nem lesz nálunk izgalom, ami azért is jó, mert április 4-re tettük a költözés dátumát, felszabadítjuk a lakásunkat, mint a 3. Orosz Hadsereg. S akkor talán itt már nem kell szétpakolni a kicsi cuccait, pelenkázót, kádat, ruhákat, stb., hanem már csak az albérletben.

Albérletünknél amúgy volt egy kis vargabetű, mert a jól kinézett, lefoglalózott és megemészett kecó tulaja hívott a szerződéskötésre 10 napra, hogy akkor ő eladná a lakást, mert van valami tuti vevője, úgyhogy mit tehettünk, keresni kellett egy másik delikvenst. Találtunk is egyet a kerületben, egy szobával nagyobb is, és szép, meg a tulajok is nagyon kedvesek, és legfőképp nem árulják a lakást a kiadás mellett. Sőt, mint kiderült, Gábor már dolgozott is nekik, most is van folyó ügyük, úgyhogy nagy a szerelem.
Mindeközben itthon tyúklépésben csomagolunk, minden hétvégén egy kicsit, néha hétközben is egyet, tegnap épp a hálóból vitte el Gábor a 120 éves ágyainkat anyuékhoz a lomtalanításba, egyre több szabad hely van, ezzel párhuzamosan egyre több csomag, doboz gyűlik, de most már legalább a hálóban tárolhatjuk őket.
Bálintot a héten elküldtük Zalába egy kis kiruccanásra, mamizik, Andizik, dédizik meg Alexázik is egy kicsit, én pedig pihenek addig is, no meg pakolok, s az utolsókat rúgom a munkába...
Kisfiúnk látszólag nagyon jól elvan odalent, jól viselkedik és eszik, s mi kell még.. :-)
Ez a kép meg akkor készült, amikor mamiék feljöttek Bálintért hozzánk:

Kalocsa

Még egy utolsó kiruccanásra elmentünk február vége felé, hogy cincogjunk egy kicsit, Bálintot egykeként kényeztessük és úgy általában jól érezzük magunkat. Ehhez Kalocsát választottuk színhelyül, méghozzá a találó Hotel Kalocsát azon belül is. Naggggyon jó választás volt, akciós wellness-fitness minden jóval, gratis masszírral és hidrokáddal, ami ugyan kifejezetten csak Gábor tudott élvezni, de rá is fért, azért én is beszabadultam a "szépség-klinika" részlegre, és végtagjaimat ápoltattam egy kört. Volt medencés-szaunás-jakuzzis rész is, amit ugyan nem annyira bababarátra terveztek, de ez nem az ő hibájuk, Bálint azért megtalálta a maga boldogságát és fél óránként nyúzott bennünket, hogy menjünk már pancsizni.

Igaz csak 4 napot voltunk, de szerencse, hogy nem tovább, mert a kaja olyan fenséges volt, hogy ha maradunk még néhány éjszakát, akkor garantált lett volna a súlygyarapodás. Svédasztalos reggeli (nekem ez a bubukám, imádom a szállodai reggeliket) és 5 fogásos vacsora. És tényleg 5 korrekt fogást adtak, így az ebédet minden nap kihagytuk, mert egyszerűen tele voltunk. Én mindenkinek ajánlom ezt a helyet.
A fiúk tudnak élni:
Bálint a tepidáriumban tepped:
Kulturáltan vacsizunk...

Farsang 2009

Az idei óvodai farsangról nincsenek képeink egyelőre, mert még azokat elő kell hívatni, de az igazság az, hogy fantasztikus élményről nem számolhatunk be sajnos, mert annak örültünk, hogy egyáltalán nem fulladt botrányba.
Hetekkel a farsang előtt kezdtük kérdezgetni Bálintot, hogy mi szeretne lenni, hol hímezés meg hámozás volt a válasz, hogy semmi. Aztán, ahogy közeledett a dolog, körvonalazódott egy doktor bácsi, illetve egy valamilyen vett jelmez, de valahogy nem volt nagy a lelkesedés. Aztán a farsang napján közölte (meg előtte este), hogy ő nem vesz fel semmit, aztán reggel az oviban sztereóban kértük az apjával, hogy legalább bújjon bele, hisz a többiek is milyen aranyosak, de ellenállt. Szerencsére voltak még hasonló renitens alkatok, úgyhogy annyira nem lógtunk ki a sorból, viszont a Bálint jelmez tökéletesen passzolt rá, mintha rá varrták volna.
Szépen szivárogtak be a gyerekek a csoportszobába, ki félénken, ki büszkén, de a különböző helyeken letáborozott szülők, rokonok kifejezetten demoralizáló hatással voltak a gyerekekre, mert először csak egy-egy kezdett el sírni, aztán meg már a fél csoportnak volt valami nyűgje. Bálint is csak sertepertélt körülöttem, pedig az óvónénik tényleg mindent megpróbáltak. Énekeltek, körtáncoltak, szóval lefoglalták volna őket, ha mi nem ülünk ott, de hát még mindig erősebb ingerek voltunk mi nekik. Aztán a süti hegyek, amiket összehordtunk, az dobott a hangulaton, falni kezdtek tízórai gyanánt, tonnányi édességet, viszont akkor már többen jobbnak láttuk eljönni, hátha visszaváltoznak kezelhető kis törpékké. Na ekkor Bálintnak is eltört a mécses, pedig eddig a pontig várt vele, és szemrehányóan megkérdőjelezte, hogy : "Most akkor itt hagysz engem?" Otthagytam, én, a gonosz anya, de aztán mikor visszakukkantottam egy anyukával történt traccsolás után, már nyugiban játszott.
Úgyhogy így telt az első ovis farsangunk, jövőre valami jobb jelmezt okoskodunk ki, hetekkel a műsor előtt, hátha akkor kooperál velünk. Nem is értettük, tavaly, a bölcsiben már volt ilyen esemény, és ott semmi dráma nem volt...

KÖLTÖZÜNK!!!!!!!

Nem hittük volna még akár két hete sem, hogy így fogunk kinézni március 7-én, de a helyzet az, kétségbevonhatatlanul, hogy aláírtuk a lakás adásvételi szerződését, ezzel azt is, hogy április végéig elhagyjuk a terepet. Kemény.
Mivel a mi vételünk még nem úgy áll, hogy arra bármit is lehetne építeni, ezért marad megoldásnak egy albérlet. Ki is néztünk Újpesten egy nagyon tuti kis helyet, közel is van anyuékhoz, hogy szokjuk. :) S ki is tudjuk venni, hogy mennyi időre, az még kérdés.
Úgyhogy a következő két hónap a pakolásról, szortírozásról, cuccolásról és hasonló nyalánkságokról fog szólni, de érdekes módon minden nehézségével együtt derűlátóan tekintünk elébe a dolgoknak, ja és nem mellesleg, ugye kellene egy gyerkőcöt is szülni mindeközben. Az egyetlen "nehézsége" a dolognak az, hogy a szülés pontos időpontját nem tudjuk kiszámolni, így van egy kis bizonytalansági tényező, hogy mikor fogunk motyózni konkrétan át, meg el, de majd megoldódik.
Régen vártuk már, hogy ez megtörténjen, na azt nem állítjuk, hogy ilyen sűrűre terveztük, de ez nálunk már egy kicsit meg is szokott tényező, hogy teszünk egy csavart.
Fő elérhetőségünk a mobil lesz tehát áprilistól, a netünk biztosan megváltozik, fogjuk írni az úgy címünket, mert Újpesten sajnos azon a részen nincs DIGI, így búcsút kell intenünk a jó kis szolgáltatónak.
Amikor tudunk, jelentkezünk. S szurkoljatok, hogy minél előbb le tudjuk rendezni a dolgokat.

Szilveszter 2008

Igen, "kicsit" elmaradtam ezzel is, de ez manapság már szokásos tőlem. Lassan nyár lesz, mire feltöltöm 2008 utolsó napjainak eseményét.

Erdei családdal, Nagybörzsöny, Gubovics vendégház (én voltam, aki elkövette), 3 éjszaka. A szállásról nem ejtenék szót, mert a végén még háklisnak néznek minket.
A társaság még mindig jó volt, sok finom jó levegő, kis hó, bár az megint csak január 1-re fejlődött ki rendesen. De a gyerekek mind nagyon helyesek voltak, a nagyok igazán nagy segítségünkre voltak, Lilinél nyugisabb babát pedig nem sokat ismerünk. Egy merő mosoly ez a leány.
Sokat sétáltunk, ettünk, játszottunk (Gábornak, mármint Erdeinek valami hihetetlen energiái vannak, szétnyúzták a gyerekek s fáradhatatlan volt), no meg beszélgetünk (s beszéltem főleg én).
Bepróbálkoztunk a kisvasúttal is, de arra várhattunk volna márciusig:
Mondom én, hogy sokat segítettek:
Manók a kies pusztán:Reméljük jövőre is megyünk.

Fenn a Jánoshegyen

Ez még a két ünnep között készült, de azért megemlékezünk róla. Elindultunk a hegyre, hogy levegőzzünk, meg sétáljunk. Kicsit elszámoltuk magunkat, cudar hideg volt odafent, úgyhogy rövidebbre is vettük az andalgást.
Jaj, a decemberi nap, kisüti a szemem!!!

Természetesen a hideg ellenére minden játékot ki kellett próbálni. Hogy nem fagyott oda...Apával csízelünk

Vát iz disz nem tudom hányadik

Isten bizony, hogy amikor azt kértem a doktornőtől, hogy ezt az állóképet kérem nyomtatásban még felfedezhető volt egy arcforma, de az eredmény ez lett. Ha valaki, valamilyen alkatrészt be tud azonosítani, az jelentkezzen.
Egyébként szó szerint szórakozik velünk, ahol csak lehet, takarja magát. Múlt hét pénteken a 4D vizsgálaton is ugyanezt játszottuk, minél jobban vizsgálta a doktornéni, annál jobban bújt, a végén már egy merő gombóc volt, arccal a méhlepényben. Onnan legalább egy fél profilt hazahoztunk, de legalább tisztán láttunk egy grimaszt, amit állítom, hogy nekünk nyomott. Röhögött a markába, szó szerint.A nemét 120%-os pontossággal tudják, de mi még ellenálltunk, viszont legalább mikor véletlenül odahúzta az uh-t nem buktatta le a Kis Pumpit, mert sem Gábor, sem én nem ismertünk fel semmit. Igazán jó vendégek vagyunk. Így már csak egy UH-t kell átvészelnünk. Amúgy orvosilag minden rendben, minden negatív és kiválóak az eredményeim, úgyhogy aggodalom nélkül tekinthetünk az utolsó hetekre.
Család szerint ideje lenne kicsit kisebb sebességbe váltanom, hisz mégiscsak, de még jól vagyok, bár már néha jó leülni pl. a bkv-n de mivel a kabátomban mérsékelten látszik bármi is, szerintem még a 38. héten is állhatok javában, merthogy én nem állítok fel senki a kedvemért. Így jár, aki kora tavasszal szül...

Lassan megkezdjük a lakás mérsékelt átalakítását, meg rendezem a babaruhákat, úgyhogy van már fény az alagút végén, és reméljük nem a vonat az. Amúgy addig is élvezem a helyzetet, amennyire csak lehet, hisz ki tudja, hogy lesz-e alkalmam még ilyen állapotba kerülni, bár Gábor szerint engem az Ég is anyának teremtett. :-) Ezt nem tudom, de terhesként jól működtem ezidáig.

3,5 év

Ma lett Bálint 3 és fél éves. Nagy fesztivált nem kerekítettünk köré, inkább szeretnék egy szeletet prezentálni mindennapjainkból.
Itthon ugyan nem érezzük, de az oviban mondták, hogy érzi már a vesztét, mert mostanában nehezebb vele, és szerintük ez majd a testvére megszületésével javulni fog, láttak erre ők már sok példát. Nem tudjuk, mi még nem voltunk így, de úgy látszik ott jönnek ki ez irányú frusztrációi, pedig azt hittük a problémák pont akkor kezdődnek majd...
Viszont ha már így alakult, rákérdeztem az óvónéniknél, hogy hogy állunk a kéz-használatával, mert itthon azért nem brillírozik, rajzolás, gyurmázás, festés, tehát kéz mikro-mozgások tekintetében, de azt mondták, hogy nincs azzal semmi baja, ott mindent csinál, csak hát úgy mint a fiúk általában, vagyis csordaszellemben, kampányszerűen, és egyáltalán nem béna. Jó tudni, jó, hogy néha szóba elegyedünk a nevelőkkel. :-)
Viszont azt is mondták, hogy aznap pont, amikor múlt héten trécseltünk, szóval meghívott a játéktelefonon "két csajszit" vacsorára... Kérdeztem még ott tőle, Timi néni előtt, hogy mégis árulja már el, hogy kiket hívott meg, kinek kell főzzek, de csak annyit mondott, hogy két lányt, neveket semmi, még csak azt sem, hogy az óvodából, vagy kit tudja honnan akar hazacipelni csajokat... Szép... Mi lesz velünk évek múlva... De mondtam neki, hogy csak jó fej lányokat hozzon haza, mert azokat bírjuk. A jó ég óvja a mi leendő menyünket...
A loboncos hajú kisfiúnk:

Karácsony 2008

Amint azt írtam volt, idén kicsit másmilyenre sikeredett a karácsonyi szünet minálunk, a maga jó és rossz oldalaival, de szerencsére, a lényeg nagyban nem változott, vagyis hogy sokat pihentünk, játszottunk, még ha nem is sokat levegőztünk, de gyakorlatilag dec. 19-ével lezárult a munka hada és január 5-ig tényleg nem is nagyon botlottunk bele egy dokumentumba sem, ami munkával kapcsolatos. És ezt nagyon-nagyon élveztük. Bár ez általában úgy kezdődik, hogy az első 2-3 nap rámegy arra, hogy lelassuljon az ember, aztán lubickol, és a vége felé már kifejezetten égtünk a munkakedvtől.

A karácsonyi vacsit ismét kooprodukcióban adtuk elő anyukámmal, és természetesen mondanom sem kell, hogy megint jól sikerült. Külön büszke vagyok a lazac steakemre, amit kifejezetten Gábor kedvéért csináltam, merthogy rántott halat nem tudok/szeretek készíteni, sőt idén a komári megmaradt halacskára sem tudott számítani, így alkottam. Hát nem gasztronómia csúcsa egy ilyen ízletes lazac feltálalása, de az ilyen ételeket szeretjük igazán, ami hálás, nincs vele sok macera és még finom is. Úgyhogy azóta itt figyel a frigóban egy elkészíthető adag, mert fogunk élni vele.
S természetesen a főszám: jött a beígért Jézuska, a bőség zavarát hozva magával, még dec. végére is maradt felbontandó ajándék, de az ünnep inkább szól mostanában a gyerekekről, mint rólunk, nagy szamarakról. Azért mi is megleptük magunkat...
Bálint fát, illetve fa alját, avagy padlót díszít:Aztán pedig őriz:

Ki ivott a poharamból???????:A nagyobb család:
Ajándékbontás:

Bábszínház

Ideje volt bevezetni kisfiúnkat a kultúra világába, s hol kezdjük máshol ezt, mint a Bábszínházban.

Ez egyébként még a Mikulás hétvégéjén történt, így még ott is bezsákmányolta a gyerekeket megillető potya szaloncukrot, és családilag megtekintettük a Diótörőt. Maga műfaj nem ismeretlen neki, mert látott már ilyet, az oviba is van ilyen délelőtt, amikor jönnek bábosok havonta egyszer, de azért A Bábszínház az mégiscsak más.
Édes volt egyébként, amikor nevetni lehetett, nevetett, amikor meg kellett ijedni, majd összecsinálta magát, szóval egyben volt a délelőtt. El is határoztuk, hogy legközelebb is jövünk, csak akkor egy olyan darabra, amiben próza is van, mert kíváncsiak vagyunk, hogy kiabál be ő is a többi gyerekkel együtt.
Egyébként a legnagyobb meglepetésemre nem is olyan egyszerű ide jegyet szerezni, erre az előadásra is másfél hónappal korábban kellett fogalaltatnom helyet, minden korábbi nap csurig tele volt. De megyünk még, nem torpanunk meg!

Jókívánság

Ezen a fórumon kicsit megkésve, de annál nagyobb szeretettel szeretnénk minden kedves Családtagunknak, Barátunknak és Ismerősünknek vidámságban, egészségben és örömben gazdag Új Évet kívánni!
Vigyázzatok Magatokra és egymásra!