Hát megtörtént. Nem is fogtuk még fel, de a valóság az, hogy szombat óta új helyen regnálunk, s bár még van sok minden helyrerakandó cuccunk, mert valami felfoghatatlan mennyiségű tárgyat halmoztunk fel, megkezdtük életkénket egy másik környezetben.
Szeretnénk ezúton is köszönetet mondani a segítőinknek, igazán gyorsan és ügyesen vitték véghez a dolgot, köszönjük azoknak is, akik közeli és távoli környezetünkben felajánlották a segítségüket, néhány esetben különösen jól esett, s volt olyan is, hogy valaki(k)re számítottunk volna, de semmi..., tanulságos dolog egy ilyen költözés. S nem utolsó sorban extra köszönet a szüleimnek, akik az elmúlt hetekben fáradhatatlanul jöttek, segítettek, főznek, mosnak és istápolnak minket, nem is tudom, hogy oldanánk meg a dolgok egy részét nélkülük.
Én a körülményekhez képest jól vagyok, bár voltak pillanatok, amikor az ellenségemnek sem kívántam volna az egész szituációt, de mivel néhány pauzát kivéve én még mindig fittnek érzem magam, amiben tudtam, kivettem a részem, természetesen a család aggódása által körülvéve. Orvosilag pedig az helyzet, hogy amikor úgy látom, hogy itt az idő, magyarul valami megindul, irány a klinika, egyébként pedig, ha addig nem történik semmi, Húsvét után befektet és nézzük egymást, nem tudom, ez majd holnap derül ki, amikor megyek megint CTG-re és a dokimhoz. Azért én már túl lennék szívesen a dolgon, ennyi idei még sosem voltam ilyen állapotban, pénteken gyakorlatilag betöltöm a 40. hetet.
Szóval összefoglalva most még úgy érezzük magunkat, mintha elmentünk volna valahova nyaralni, meg naponta "hazajárunk" még a régi lakásba cuccokért, úgyhogy kezdjük az elszakadást, nagyon furcsa visszamenni a régi házba, ahol csak az életünk romjai hevernek kupacokba, sok minden eszébe jut ilyenkor az embernek, szóval érdekes is ilyenkor azért. Nosztalgiázom minden nap a pakolás mellett.
Szeretnénk ezúton is köszönetet mondani a segítőinknek, igazán gyorsan és ügyesen vitték véghez a dolgot, köszönjük azoknak is, akik közeli és távoli környezetünkben felajánlották a segítségüket, néhány esetben különösen jól esett, s volt olyan is, hogy valaki(k)re számítottunk volna, de semmi..., tanulságos dolog egy ilyen költözés. S nem utolsó sorban extra köszönet a szüleimnek, akik az elmúlt hetekben fáradhatatlanul jöttek, segítettek, főznek, mosnak és istápolnak minket, nem is tudom, hogy oldanánk meg a dolgok egy részét nélkülük.
Én a körülményekhez képest jól vagyok, bár voltak pillanatok, amikor az ellenségemnek sem kívántam volna az egész szituációt, de mivel néhány pauzát kivéve én még mindig fittnek érzem magam, amiben tudtam, kivettem a részem, természetesen a család aggódása által körülvéve. Orvosilag pedig az helyzet, hogy amikor úgy látom, hogy itt az idő, magyarul valami megindul, irány a klinika, egyébként pedig, ha addig nem történik semmi, Húsvét után befektet és nézzük egymást, nem tudom, ez majd holnap derül ki, amikor megyek megint CTG-re és a dokimhoz. Azért én már túl lennék szívesen a dolgon, ennyi idei még sosem voltam ilyen állapotban, pénteken gyakorlatilag betöltöm a 40. hetet.
Szóval összefoglalva most még úgy érezzük magunkat, mintha elmentünk volna valahova nyaralni, meg naponta "hazajárunk" még a régi lakásba cuccokért, úgyhogy kezdjük az elszakadást, nagyon furcsa visszamenni a régi házba, ahol csak az életünk romjai hevernek kupacokba, sok minden eszébe jut ilyenkor az embernek, szóval érdekes is ilyenkor azért. Nosztalgiázom minden nap a pakolás mellett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése