2009. március 7.

KÖLTÖZÜNK!!!!!!!

Nem hittük volna még akár két hete sem, hogy így fogunk kinézni március 7-én, de a helyzet az, kétségbevonhatatlanul, hogy aláírtuk a lakás adásvételi szerződését, ezzel azt is, hogy április végéig elhagyjuk a terepet. Kemény.
Mivel a mi vételünk még nem úgy áll, hogy arra bármit is lehetne építeni, ezért marad megoldásnak egy albérlet. Ki is néztünk Újpesten egy nagyon tuti kis helyet, közel is van anyuékhoz, hogy szokjuk. :) S ki is tudjuk venni, hogy mennyi időre, az még kérdés.
Úgyhogy a következő két hónap a pakolásról, szortírozásról, cuccolásról és hasonló nyalánkságokról fog szólni, de érdekes módon minden nehézségével együtt derűlátóan tekintünk elébe a dolgoknak, ja és nem mellesleg, ugye kellene egy gyerkőcöt is szülni mindeközben. Az egyetlen "nehézsége" a dolognak az, hogy a szülés pontos időpontját nem tudjuk kiszámolni, így van egy kis bizonytalansági tényező, hogy mikor fogunk motyózni konkrétan át, meg el, de majd megoldódik.
Régen vártuk már, hogy ez megtörténjen, na azt nem állítjuk, hogy ilyen sűrűre terveztük, de ez nálunk már egy kicsit meg is szokott tényező, hogy teszünk egy csavart.
Fő elérhetőségünk a mobil lesz tehát áprilistól, a netünk biztosan megváltozik, fogjuk írni az úgy címünket, mert Újpesten sajnos azon a részen nincs DIGI, így búcsút kell intenünk a jó kis szolgáltatónak.
Amikor tudunk, jelentkezünk. S szurkoljatok, hogy minél előbb le tudjuk rendezni a dolgokat.

5 megjegyzés:

Névtelen írta...

Mi szurkolunk és átérezzük!:)))))

Bogosz írta...

most már bevallhatjuk, hogy tulképp. csak irigykedtünk Rátok, és azért indítottuk be az egész procedúrát most :-)
de majd sírunk egymás vállán, ha unjuk a banánt :-)

Névtelen írta...

Most akkor mi lesz a tuti ovival? Vagy azért van a Nagypapi, hogy megoldja a távolság okozta problémákat? :-)E. "n."

Unknown írta...

mi is terhesen költöztünk, nincs is annál jobb móka
Gabi

Bogosz írta...

Kedves E."n". - a Papi jelenleg még fő tevékenységi körben a vasutat próbálja egyben tartani. Úgyhogy mi akkor számolunk vele, ha ideje, úri kedve és legfőképpen érkezése engedi. :-) S úgy néz ki, hogy kell keresnünk egy másik tuti ovit, akárhogy is fogjuk ezt sajnálni, bár már látjuk ennek is a fonákját. Amúgy pedig igen, szeretjük, amikor a nagyszülők a közelünkben vannak, mert az jó.