Fenn a Jánoshegyen

Ez még a két ünnep között készült, de azért megemlékezünk róla. Elindultunk a hegyre, hogy levegőzzünk, meg sétáljunk. Kicsit elszámoltuk magunkat, cudar hideg volt odafent, úgyhogy rövidebbre is vettük az andalgást.
Jaj, a decemberi nap, kisüti a szemem!!!

Természetesen a hideg ellenére minden játékot ki kellett próbálni. Hogy nem fagyott oda...Apával csízelünk

Vát iz disz nem tudom hányadik

Isten bizony, hogy amikor azt kértem a doktornőtől, hogy ezt az állóképet kérem nyomtatásban még felfedezhető volt egy arcforma, de az eredmény ez lett. Ha valaki, valamilyen alkatrészt be tud azonosítani, az jelentkezzen.
Egyébként szó szerint szórakozik velünk, ahol csak lehet, takarja magát. Múlt hét pénteken a 4D vizsgálaton is ugyanezt játszottuk, minél jobban vizsgálta a doktornéni, annál jobban bújt, a végén már egy merő gombóc volt, arccal a méhlepényben. Onnan legalább egy fél profilt hazahoztunk, de legalább tisztán láttunk egy grimaszt, amit állítom, hogy nekünk nyomott. Röhögött a markába, szó szerint.A nemét 120%-os pontossággal tudják, de mi még ellenálltunk, viszont legalább mikor véletlenül odahúzta az uh-t nem buktatta le a Kis Pumpit, mert sem Gábor, sem én nem ismertünk fel semmit. Igazán jó vendégek vagyunk. Így már csak egy UH-t kell átvészelnünk. Amúgy orvosilag minden rendben, minden negatív és kiválóak az eredményeim, úgyhogy aggodalom nélkül tekinthetünk az utolsó hetekre.
Család szerint ideje lenne kicsit kisebb sebességbe váltanom, hisz mégiscsak, de még jól vagyok, bár már néha jó leülni pl. a bkv-n de mivel a kabátomban mérsékelten látszik bármi is, szerintem még a 38. héten is állhatok javában, merthogy én nem állítok fel senki a kedvemért. Így jár, aki kora tavasszal szül...

Lassan megkezdjük a lakás mérsékelt átalakítását, meg rendezem a babaruhákat, úgyhogy van már fény az alagút végén, és reméljük nem a vonat az. Amúgy addig is élvezem a helyzetet, amennyire csak lehet, hisz ki tudja, hogy lesz-e alkalmam még ilyen állapotba kerülni, bár Gábor szerint engem az Ég is anyának teremtett. :-) Ezt nem tudom, de terhesként jól működtem ezidáig.

3,5 év

Ma lett Bálint 3 és fél éves. Nagy fesztivált nem kerekítettünk köré, inkább szeretnék egy szeletet prezentálni mindennapjainkból.
Itthon ugyan nem érezzük, de az oviban mondták, hogy érzi már a vesztét, mert mostanában nehezebb vele, és szerintük ez majd a testvére megszületésével javulni fog, láttak erre ők már sok példát. Nem tudjuk, mi még nem voltunk így, de úgy látszik ott jönnek ki ez irányú frusztrációi, pedig azt hittük a problémák pont akkor kezdődnek majd...
Viszont ha már így alakult, rákérdeztem az óvónéniknél, hogy hogy állunk a kéz-használatával, mert itthon azért nem brillírozik, rajzolás, gyurmázás, festés, tehát kéz mikro-mozgások tekintetében, de azt mondták, hogy nincs azzal semmi baja, ott mindent csinál, csak hát úgy mint a fiúk általában, vagyis csordaszellemben, kampányszerűen, és egyáltalán nem béna. Jó tudni, jó, hogy néha szóba elegyedünk a nevelőkkel. :-)
Viszont azt is mondták, hogy aznap pont, amikor múlt héten trécseltünk, szóval meghívott a játéktelefonon "két csajszit" vacsorára... Kérdeztem még ott tőle, Timi néni előtt, hogy mégis árulja már el, hogy kiket hívott meg, kinek kell főzzek, de csak annyit mondott, hogy két lányt, neveket semmi, még csak azt sem, hogy az óvodából, vagy kit tudja honnan akar hazacipelni csajokat... Szép... Mi lesz velünk évek múlva... De mondtam neki, hogy csak jó fej lányokat hozzon haza, mert azokat bírjuk. A jó ég óvja a mi leendő menyünket...
A loboncos hajú kisfiúnk:

Karácsony 2008

Amint azt írtam volt, idén kicsit másmilyenre sikeredett a karácsonyi szünet minálunk, a maga jó és rossz oldalaival, de szerencsére, a lényeg nagyban nem változott, vagyis hogy sokat pihentünk, játszottunk, még ha nem is sokat levegőztünk, de gyakorlatilag dec. 19-ével lezárult a munka hada és január 5-ig tényleg nem is nagyon botlottunk bele egy dokumentumba sem, ami munkával kapcsolatos. És ezt nagyon-nagyon élveztük. Bár ez általában úgy kezdődik, hogy az első 2-3 nap rámegy arra, hogy lelassuljon az ember, aztán lubickol, és a vége felé már kifejezetten égtünk a munkakedvtől.

A karácsonyi vacsit ismét kooprodukcióban adtuk elő anyukámmal, és természetesen mondanom sem kell, hogy megint jól sikerült. Külön büszke vagyok a lazac steakemre, amit kifejezetten Gábor kedvéért csináltam, merthogy rántott halat nem tudok/szeretek készíteni, sőt idén a komári megmaradt halacskára sem tudott számítani, így alkottam. Hát nem gasztronómia csúcsa egy ilyen ízletes lazac feltálalása, de az ilyen ételeket szeretjük igazán, ami hálás, nincs vele sok macera és még finom is. Úgyhogy azóta itt figyel a frigóban egy elkészíthető adag, mert fogunk élni vele.
S természetesen a főszám: jött a beígért Jézuska, a bőség zavarát hozva magával, még dec. végére is maradt felbontandó ajándék, de az ünnep inkább szól mostanában a gyerekekről, mint rólunk, nagy szamarakról. Azért mi is megleptük magunkat...
Bálint fát, illetve fa alját, avagy padlót díszít:Aztán pedig őriz:

Ki ivott a poharamból???????:A nagyobb család:
Ajándékbontás:

Bábszínház

Ideje volt bevezetni kisfiúnkat a kultúra világába, s hol kezdjük máshol ezt, mint a Bábszínházban.

Ez egyébként még a Mikulás hétvégéjén történt, így még ott is bezsákmányolta a gyerekeket megillető potya szaloncukrot, és családilag megtekintettük a Diótörőt. Maga műfaj nem ismeretlen neki, mert látott már ilyet, az oviba is van ilyen délelőtt, amikor jönnek bábosok havonta egyszer, de azért A Bábszínház az mégiscsak más.
Édes volt egyébként, amikor nevetni lehetett, nevetett, amikor meg kellett ijedni, majd összecsinálta magát, szóval egyben volt a délelőtt. El is határoztuk, hogy legközelebb is jövünk, csak akkor egy olyan darabra, amiben próza is van, mert kíváncsiak vagyunk, hogy kiabál be ő is a többi gyerekkel együtt.
Egyébként a legnagyobb meglepetésemre nem is olyan egyszerű ide jegyet szerezni, erre az előadásra is másfél hónappal korábban kellett fogalaltatnom helyet, minden korábbi nap csurig tele volt. De megyünk még, nem torpanunk meg!

Jókívánság

Ezen a fórumon kicsit megkésve, de annál nagyobb szeretettel szeretnénk minden kedves Családtagunknak, Barátunknak és Ismerősünknek vidámságban, egészségben és örömben gazdag Új Évet kívánni!
Vigyázzatok Magatokra és egymásra!

Pöttyök

Amikor december közepén, bő két hét után azt hittük, hogy minden visszaáll a régi kerékvágásba, és Bálint mehet végre vissza oviba, másnap indult is volna, akkor Gábor fürdetés közben pöttyöket fedezett fel rajta. Először azt gondoltuk, hogy van egy kóbor szúnyogunk, de reggelre megszaporodtak és pirosabbak is lettek. Így nem volt mit tenni, hívtuk megint a doktor nénit, s az ítélet: BÁRÁNYHIMLŐ. Mert ilyen műsorunk még nem volt.

Ez természetesen akkor történt, amikor én is végig a héten dokikhoz és védőnénihez kellett járjak, Gábornak év végi zárás, úgyhogy Marica mamiék megint be voltak fogva.
Sőt, hogy fokozzuk a dolgot, mielőtt még tudtunk volna róla, közösségbe is mentünk, Hannával és Lilivel is találkoztunk, nehogy ne fertőzzük őket meg, és annyi volt a karácsonyi Zalázásunknak is, nehogy ott is fertőzzünk. Ilyen még nem is volt, hogy ne találkozzunk az évnek ebben a szakában.
Kiegészítésképpen kapcsolódik ehhez a betegséghez jó pár nap (majd két hét) szobafogság is, így keménynek ígérkezett, de túléltük egész jól. Mivel Bálintnak a pöttyökön kívül semmi baja nem volt, mintha mi sem történt volna, sem levertség, láz és hasonlók, úgy evett mint két sáskahad, hol felváltva, hol együttes erővel őrködtünk felette és próbáltuk lekötni a feles energiáit. Még jó, hogy a Jézuska hozott pár új játékot és akkor azokat is hadra fogtuk.
Végeredményben egész jól megúsztuk, de azért a Karácsony más volt és ezt sajnáljuk, de így van ez, az ember gyereke átírja a legjobban megírt forgatókönyvet is néha.
Csináltam néhány képet az utókornak a jó kis pöttyös pocakjáról, de ezeket azért nem publikálnám, mert nem voltak szépek, viszont túl vagyunk egy életre ezen a bulin.

Télapó idén

Majdnem elszalasztottuk a Télapót idén, mert azon a héten még göthös volt, de mivel az oviban már kellően ráhergelték őket, naponta minimum 10x elénekelte a Hull a pelyhest, így nehéz lett volna kihagyni. Aztán dec. 5-én kezdett az oviban a Mikulás, helyes kis csomagot kapott minden gyerek, meg csokis adventi naptárt, aztán ebéd előtt el is hoztam, mert az erőltetett menet miatt korábban ebédeltünk, korábban akartam ágyba is dugni, de fél óra múlva kibotorkált és közölte, hogy ő már "hű, de kialudta magát", s mivel még egy ilyen kör után már nem próbálkoztam újra elindultunk apukám munkahelyére. Ugyanis a MÁV-hoz is jött egy Télapó, be is neveztünk rá, de mivel ide csak egy gyerek + egy felnőtt párosítást engedtek be, én elmentem addig karácsonyi ajándékot vadászni anyukámmal. Viszont emiatt innen sincsenek fényképeink.
S jött az este, amikor kipucoltuk a csizmát és kitettük az ablakpárkányra, amit reggelre ugyan el is felejtett Bálint, de szerencsére hamar az eszébe juttattuk, így a szombat délelőtt egy szavát sem hallottuk, annyira lekötötte őt a Mikulás által hozott propelleres autó, amibe Mickey egér ül és valójában egy toll. (?!) No meg a sok édesség, de lelkesen spájzolja őket, és nem is akarta mindjárt felbontani. Aztán délben a Marica maminál és Tibi papinál is hogy-hogy nem volt egy csomag, és amikor ezen csomagok varázsa épp múlni kezdett, akkor megérkezett Zalából a sok ajándék, mert szerencsére ott sem feledkezett meg róla Télapó. Mondtam is, hogy milyen gazdag ez a Télapó odalent, mifelénk még az járja, hogy csak édességet-almát-mogyorót-(virgácsot) hoz, a Jézuskára maradnak a nagyok... Mert hagyott ott például kirakót, kisautót, egy szuper villám McQueenes esernyőt, na azóta az a sztár, éjjel-nappal, a nap minden szakában lehet vele flangálni a szobában, és verőfényes napsütésben is hozná magával, csak hogy használhassa végre az utcán is. Tulajdonképpen nem is lenne nehéz lekapni, mert még aWC-re is azzal megy, de mostanában nagyon elhanyagoljuk a fényképezést.
Köszönjük a sok-sok ajándékot a Mikulásnak.

Még mindig ősz

November végén, amikor az egyéb kötelezettségei (ovis fotózás, stb.) lehetővé tették, Bálint megint töltött néhány napot Komárban. Nagy szervezések voltak a levitele körül, hétvégén meg már mi mentünk érte, és hoztuk magunkkal fel.
Azt mondja a család, hogy jól érezte magát, jött-ment ő is velük, úgyhogy mi nem izgultunk nagyon, sőt, péntek este még egy cincogást is megengedtünk magunknak, mert miért ne.
Nagyon régen tettem már fel képeket odalentről, úgyhogy most pótolok, mert volt Nagy Családi Fotózkodás. :-)
Keresztszülőkkel és Alexával:Nagyszülőkkel:Amikor beigazítja a mit sem sejtő Alexa fejét a tökkkéletes fotóhoz:

A legkisebb Grózner születése előtt még azért egyszer leküldjük, hadd legyen ott is minél többet, ki tudja utána mikor megyünk megint mi is.
Egyébként örvendetes híreink vannak a baba-várás tekintetében, Bálintot egyre jobban érdekli a dolog. Mikor megjelenik a hálóban reggelente és odabújik az ágyba, utánozva az apját, ő is a hasamra teszi a kezét, és látszólag nagyon koncentrál a mozgásra, még ha szerintem nem is érzi. Legtöbbször velünk együtt kel a legkisebb is, úgyhogy úgy nézhetünk ki így egy kupacba, mint a Laocoon csoport, de olyan jó szokott ez lenni. :-)

Szeptember-október-november

Mostanában elszállt az ihletem kicsit az íráshoz, de majd visszatalál, így szokta. Vagy írói válság?
Egy rakás dolog történt így az ősz folyamán, amiről akartam is írni, de valahogy elmaradt. Először is 32 évesek lettünk mi, s ennek alkalmából fejlesztettük műszaki-multimédiás parkunkat. Az élet a 33. évünkben sem sokkal másabb, mint annak előtte, de ez végül is jó.
Aztán a nyári tökölődés után szeptemberben végre elkezdtük komolyan venni magunkat és belefogtunk a tisztességes lakáseladási projektbe, beizzítva ezzel pár ingatlanközvetítőt és magunkat is, s akkor jött - miért is ne legyen egyszerű az élet - a világválság. Úgyhogy kijelenthetjük, hogy láttunk már érdeklődőt, de még el nem adtunk semmit. Kicsit csalódott is vagyok, azt hittem gyorsabban fog ez menni, de hát ne álmodozzak. Arra azért őszintén kíváncsiak lennénk, hogy aki idejön ill. idejött eddig, az mit gondolt erről a lakásról, csak úgy, tényleg kíváncsiságból. Mindenesetre a B terv kialakulni látszik arra az esetre, ha a legkisebb Grózner is ide születik, amire - lássuk be - nem kis esély van.
Bálint túl van egy fülgyulladáson és most nyomja a felső-légúti hurutját, de ma már elment Mikulásozni az oviba, meg apuhoz a MÁV Vezérbe, és természetesen este jön hozzánk is a Télapó. Mivel mozgásigénye nem lett kisebb, kicsit nehezebben viseli az itthoni bezártságot, ritka raplis és hisztis, úgyhogy jó is volt, hogy már ment ma valahova, mert az agyamra ment. Ha lenne egyszer időm arra, hogy egy jegyzettömbbel loholjak utána, akkor érdemes lenne, hogy egy "miért-alapú" kérdéshalmaz hova tud elburjánzani, de egy külön tanulmány.
Karácsonyi ajándékkal jól állunk, pontosabban ötletekkel jól állunk, s mindig az a nehezebb, mint a beszerzés. Az adventi díszítés már fent van, Bálint ismerkedik a vadi új adventi naptárjával, és a lényeg, hogy az ő ajándékai tulajdonképpen mind megvannak. Bár neki a legegyszerűbb is a beszerzése, bevetjük magunkat minden év november végén a Gulliverbe, és boldogan távozunk onnan.

Medvepark

Több körülményre tekintettel az idei őszi hosszú hétvége elmaradt Erdeiékkel, de azért nem adjuk olyan könnyen magunkat, elmentünk a veresegyházi Medveparkba egy kicsit sétálni, meg macit etetni. Régebben is el akartunk ide látogatni, ők is, így ahogy szoktunk, nem sokat vitatkoztunk rajta, hova menjünk, kocsiba be, go.

Természetesen megint ők voltak a felkészültebbek, de már nem törekszünk a tromfolásra, mert jól csinálják, szóval utánaolvastak, hogy ide lehet vinni mézet (utóbb kiderült ott is árulnak), és akkor ők adnak fakanalat, amivel lehet etetni a mackókat.
Hannát és Bálintot szerintem hatványozottan jobban érdekelte a bejáratnál csatasorba állított játékvonat, de böcsülettel, végigsétálták a körutat a macik körül. Bálint mondjuk be is aludta a sarkon kifelé. S még az idő is gyönyörű volt. Mi kell még egy kellemes programhoz?
Gyere maci, adok egy kis mézet:Örülünk:

Itt már a vurslis cukorkát majszolják, és jól látszik, hogy Bálint első két foga külön életet él.
A mi nagy fiúnk és én:
Ééééééésss:Na ezt csináljátok utánunk más vezetéknévvel!!!

Az első trimeszter

Most, hogy már a 20. hetet taposom, tehát félidős vagyok, összefoglalok.

Mint ahogy az első hetek, amelyek tünet nélkül teltek el, hasonlóan gyakorlatilag tökéletesen észrevétlen maradt kisebbikünk ezidáig. Szégyen talán, de annyira, hogy néha el is felejtettem, hogy mi újság. Mondjuk egyébként sem sokat jojózom a dolgokon, de most még a Bálint terhességemnél is kellemesebben vagyok. Úgy október végén, tehát kb 3 hete éreztem először a rugdosást, így néha emlékeztet azért, hogy ott van, és múlt héten megérezte Gábor is. Na az jó volt.
Bálintot elkezdtük kondícionálni, de nagyon csak pianóban, mert látszani még semmi nem látszik. Ez is hihetetlen, Bálinttal ekkorra már túl voltam 8. plusz kilón, és már a 2. hónapban terhesnadrágot hordtam, most meg még a normál ruha is jó lenne, ha nagyon akarnám, de nem hasonlítgatunk, ugye. Szóval nincs még haspusziltatgatás, meg simogattatás, mert nem akarjuk presszionálni, ha majd látszik, és csinálja magától, akkor örülünk, ha meg nem, akkor úgy lesz a jó. A fiúknál úgyis másképpen van ez. Gondolom. Azért egy-két elszólásából sejtjük, hogy valamilyen szinten fogja a dolgot, de mi nem erőltetjük. Én még per pillanat ott tartok, hogy baromira sajnálom őt, hogy elveszti monopolitását, de majd mire eljön az idő, talán kinövöm.
A másik hülyeségem, hogy még mindig nem akarnám tudni, hogy mi a neme, de ahogy elnézem, a környezetem úgysem hagyja, hogy kivárjam a 9 hónapot, meg lehet, hogy én sem bírom addig, pedig pont a héten voltam az első ultrahangon, amikor már lehetett volna talán látni, de még erős voltam. Még mindig a ló másik oldalán vagyok. Ha megtudjuk, akkor meg úgyis jönnek az ítéletek a névválasztás miatt, de ezt már megszoktuk. :-)
Teszek be ultrahang képet, mert a SOTE-ra is elért a 21. század, és lehet normális fényképet csináltatni. Bár a múltkori alkalommal még nem volt, és mégis egy olyan jó képet sikerült a dokinak előcsalogatnia, hogy áthívta a kollégáit, hogy ezt nézzétek hogy látszik, és utána nagy munkálval kinyomtatott egy pacát. Tényleg semmi nem látszott.Így állunk most tehát, minden rendben, vérképem tökéletes, a vizsgálataimnál sem találtak semmi izgalmasat, úgyhogy nyugodtak vagyunk. Még a doki is megdícsért, hogy nagyon csinos vagyok, gondolom a többi kismamáját alapul véve, vagy nem is tudom, de helyes volt. Bálintnál ehhez nem szoktam hozzá, ahol már a 10. héten tolattam. :-)

Hű, de régen jártam erre

A minap a Zuram felhívta figyelmem, hogy "MÁR egy hónapja nem is írtál a blogba". S tényleg. Úgy pörögnek a napok és így a hetek is, hogy csak kapkodom a fejem. Pedig nem bambulászással telik az időnk. De próbálom a jövő héten behozni magam, már csak magam miatt is, mivel éppen a héten fordult elő, hogy valahol szóba került, hogy Bálint mikor kezdett el mászni, én pedig csak törtem a fejem, de aztán utánalapoztam a blogba, hátha megemlékeztem róla, és igen, sikerült rátalálnom az információra. Ugye, ugye, milyen jó, hogy néha azt játszom, hogy tudok naplót vezetni...

Jövőre veled, ugyanitt! 2.

Azt mondták az okosok, hogy naaaaaagyon jó darab, kihagyhatatlan, és látni kell. Fél éve vadásztam rá már a jegyet, úgyhogy gondoltam ez tényleg tudhat valamit, ha így kell küzdeni, igaz tavaly premier év volt, így idén már mérsékelten kellett küzdenem a bebocsátásért.
Tulajdonképpen jó volt. Már ha valaki Gálvölgyit és Hernádit akar látni és játszani. Bő két órájuk volt a színpadon, igazi jutalomjáték nekik, pontosabban bármely két színésznek, lenne, akik letettek már annyit, amennyit ők a színjátszás oltárán. Valahogy mégis maradt bennem hiányérzet. Gondoltam én, ha van több mint két órájuk arra, hogy kibontakozzanak, akkor kapok belőlük olyat is, amit eddig még nem, akármilyen fórumon. De Gálvölgyi Gálvölgyi volt, Hernádi pedig Hernádi. Nagyon. Igaz nem kevesebb, de egy szemernyit sem több. És ez hiányzott. Vagy már annyira rögzült bennük is a magukról kialakított kép, hogy ki sem tudnak lépni belőle? Vagy nem arról szólna a színész mesterség, hogy mást is hitelesen el tudunk játszani?Ugyanazok a hanghordozások, mimikák és néha manírok. Olyan jó lett volna egy kicsit más arcukat is látni. Vagy én akarok sokat?
Mindazonáltal senkit sem akarok eltántorítani, mert egy estére kiváló program, de nálunk elmaradt a katarzis.

Esztergomi wellness

Ránk fért már egy kis nyúlás, így el is mentünk Esztergomba, hogy szemrevételezzük az ottani wellness központot. Miután Bálint hajnalban (értsd 6 óra) kel, ezért mi nagyon kényelmesen 9-re, vagyis nyitásra ott voltunk, dúskáltunk a helyekben, aztán pedig Gábor bevetette magát a szaunaparkba, Bálint a gyerekmedencébe, én meg egy pihenőágyba némi kismama alapirodalommal és jól éreztük magunkat.

Egy óra múlva Bálintot kihalásztam a medencéből, mert már kezdtek úszóhártyái nőni, Gábor is előkerült paprikapirosan és tisztult pólusokkal, aztán nagy-medencéztünk, meg kajáltunk bent, aztán gyakorlatilag a délelőtti programot feltettük újból.
Olyan jó, hogy Bálint már eljátszik egyedül, és míg régen félt nagyobb medencéktől, most már úgy kellett kiverekedni, hogy ne ázzon szét teljesen, magyarul pont úgy viselkedik, mint egy normális gyerek, medence láttán. Bár a pancsis-játékok megosztásáról még lesz pár beszélgetésünk, de majd idővel...
Itt még nem voltak sokan...

Vízipók:
Igen, itt felhúzatta magát azzal a nagyobb kislánnyal arra a dudorra, és ott rosszalkodtak ketten.

Mégis a víz az úr

Aki kicsit is követi mindennapjainkat és hogyanlétünket, az tudja, hogy nem titkolt célunk, hogy Bálint ne egyke legyen, és ami emberileg és szakmailag lehetséges, azt mi már megtettük a dologért. Azt szoktam mondani, hogy még szerencse, hogy a próbálkozás nem fáj...
Azért januárban (egy év sikertelenség után) én elcsattogtam a dokimhoz, (párhuzamosan a korábban vázolt bajommal), hogy valamit kellene tenni, mert ez így nem okés. Ismét vérvétel, hormonszintem - mármint az, aminek a fenti célhoz kell - a béka feneke alatt, akkor szedjünk peteérést-serkentőt. Jó, szedjünk. Újabb 2 hónap semmi, aztán vizsgáljuk csak meg a kedves apukát, hogy minden rendben van-e, ne csak engem bizergáljanak. Igen, vicces a mintavétel, eredmény prímább sem lehetne, tehát vissza hozzám, megint hormonszintvizsgálat, az ismétlés kedvéért. Ez már rendben van. Akkor meg mi a baj, szervileg minden rendben.
Júniusban a dokim kilátásba helyezett egy "fantasztikus" nőgyógyászati beavatkozást. A neve már a vizsgálóban sem hangzott jól, úgyhogy utána is kérdeztem, hogy eszik-e ezt, vagy isszák. Hát semmi jót nem tudtam meg róla, így eldöntetett, ha ezen múlik, akkor nekünk több gyerekünk nem lesz, mert ezen én nem megyek át.
Úgyhogy eldöntöttük, hogy még adunk magunknak 2-3 évet, hogy külső beavatkozás nélkül produlkáljunk. Én speciel kezdtem berendezkedni az egy gyerekes életmódra, hisz nem olyan borzalom az, lásd van normális egyke is. :-) Igen, magamra gondoltam. :-) Ez Gábornak lett volna nagyobb megrázkódtatás, szerintem, de szerinte is. Mivel az egyke nem tudja, hogy milyen tesót birtokolni, nem tudja, hogy minek kellene hiányoznia. Egy hülyének sem tudod elmagyarázni, hogy hülye.
No ezzel a felvezetéssel elindultunk nyaralni. Nyaraltunk.
Aztán elmentünk megint a Balatonra, közben én üzembiztosan produlkáltam a nem terhesek minden tünetét, viszont gyanús volt pár dolog. Rengeteget aludtam, reggelente erősen gondolkodtam, hogy jó lesz-e, ha reggelizem, így a kíváncsiságom győzött, mikor hazajöttünk és bingó!
Örömmel jelentjük innen, hogy ha minden rendben alakul, akkor 2009 áprilisa elején kis családunk 4 fősre bővül. :-) Hip-hip-hurrá! Hip-hip-hurrá!
Most, hogy már a 14. hetet gyűröm, már publikálni is merem, bár arról továbbra is sincs se nekünk, sem az orvosoknak fogalma, hogy miért most, és eddig miért nem, és ez valószínűleg már nem is fog sosem kiderülni, viszont örülünk. S ez a lényeg.
Engem egyébként az elmúlt másfél évben egyszer akasztott ki igazán az, hogy Bálintot az egykék sorsa elérte, egy étteremben próbált egy testvérpárral együtt játszani (a szokásos közvetlen és barátkozós hangnemében) és azok durván elküldték őt a hatókörükből, na akkor nagyon láttam rajta, hogy egyedül van, meg is volt zavarodva, sajnáltam is szegényt, hiszen egy tesópár már mégiscsak majdnem egy csapat, de legalábbis jól el tudnak lenni együtt.

Az első sokk

Mindig mondom, hogy valamikor be fog ütni a ménkű, eddig úgy ment ez a gyereknevelés, mint kés a vajon, és nem hiába mondtam.
Egyik nap megyek (még mindig nagyon tetszik, hogy 3 percbe telik az ú)t gyermekért délután, amikor is jön oda Jutka néni (óvónéni) és tájékoztat Bálint aznapi cselekedetéről:
- Bálint homlokon vágta Botit (Botond) egy játékkal, úgy, hogy bekékült és felpúposodott.
Álltam csak, és miután az agyam dekódolta a hanghullámokat, köpni, nyelni nem tudtam. Gondoltam, ez csak valami rossz álom, és majd mindjárt ébredek. De nem, Bálint is megerősített, hogy ő bizony ilyet csinált. Fűszerezésnek pont akkor jött az apuka is Botiért, úgyhogy kérhettem személyesen is utódom nevében bocsánatot, és bizonygathattam, hogy ez nálunk azért nem napi gyakorlat... biztos elhitte egy 10 Ft-os átmérőjű puklival a fia fején. Az óvónéni meg megkért, hogy beszélgessünk el a gyerekkel...
Úgyhogy volt nekünk büntink, meg néha pontokba szedjük, hogy mit nem szabad az oviban.
Merthogy az elején azt hittem, hogy el akarták venni tőle a játékot, azért sózott oda, de aztán egy másik napon azért rákérdeztem, és felhomályosítottak, hogy nem, pont ő vette el a másiktól és még utána ütött is, úgyhogy szép egy gyerek. De azért háborgó lelkemet, hogy mégis honnan jött ez a mi egyébként békés fiúnknál, szóval megnyugtattak, hogy ez egykéknél így van az elején, eddig nem volt kivel civódni a játékokért.
Mára úgy tűnik vette az adást Bálint, és fogta, hogy rosszat csinált, merthogy aznap még büszkén végigtelefonálta a családot, hogy mit is művelt.

Elkezdődött az ovi

Mi pedig mindjárt az első hetet itthon töltöttük középfül gyulladással, csakúgy mint a bölcsit, azt is 3 hét késéssel kezdtük, szintén betegség miatt. De szeptember 8-án már nem volt visszaút, irány a nevelési intézmény. Sikerült a tőlünk nem több mint 300 méterre lévő épületbe kocsival menni, mert előtte még vissza kellett kontrollra kanyarodni a fülészhez, meg szakadt is az eső, így Bálint azóta is néha követeli, hogy autóval menjünk v. jöjjünk onnan...
A tőle szokásos elegáns módon beszokott kb. 2 perc múlva, csak első nap volt délig, azóta minden nap ott alszik, és semmi hiszti vagy sírás nincs. Imádom. Azt ugyan nem tudjuk, hogy mivel telik az ottlét kb. 8 órája, mert nem mesél semmit, néhány elejtett mondatból próbáljuk a képet összerakni, de látszólag nagy bajai nincsenek. A ruháján található maszatokból pedig az étlap is ki szokott derülni, mert ugye az oviban előke már nincs, de kulturáltan enni még azért nem nagyon tudnak... :-)

Érdekes továbbá, hogy fogalmam sincs, hogy a többi szülő mikor viszi/hozza a gyerkőcét, általában 1-2-vel találkozunk, amikor mi megyünk vagy jövünk, de én azt látom, hogy 8-kor még alig vannak, viszont 3/4 4 kor én már majdnem mindig utolsó-előttinek hozom el gyermekünket. Manapság meddig dolgoznak a szülők? Én a kis laza munkarendemmel 4 órában + egyéb ügyintézés + háztartás, nem is nagyon tudnám vinni korábban, de nem is tudnám elhozni korábban, úgyhogy ez egy rejtély egyelőre, de majd kibogozzuk.
Bálint egyébként "odobának" hívja az ovit, mert a "v" betűt még mindig nem kapni a boltban, de itt van logopédus, majd az beleveri.
Ilyen jól fésült gyerekként kezdtük az ovit:

Lili keresztelő

Mi már nagyon vártuk a napot, még ha előtte szeánszozni is kellett Sándor atyával (aki egyébként meglehetősen jó fej atya), sőt még gyónni sem kellett, mert azt még az esküvőnk előtt megfogadtam, hogy én azt kétszer csináltam (először és utoljára), hiába, még mindig világiasan látom az egyházat sajnos. Mindenesetre az atya rácáfolt minden korábbi kínomra úgy az egész liturgiával és szertartással.

Manapság olyan kevés az a pillanat, amikor kizökkenünk a mindennapi mókuskerékből és zakatolásból, de ez egyike volt azoknak. Mi (nyugodtan nyilatkoztatom életem párjának nevében is) meg voltunk hatva és személy szerint életem eddigi legjobb keresztelői szertartása volt. Gondolom ez azért is alakult így, mert szerintem nem családtagként kiérdemelni a keresztszülői státuszt, nekem többet is jelent, hisz Timi és Gábor szabad akaratából gondolt ránk, és ez nekünk nagyon jól esik.
A szertartás után Timi szüleihez mentünk és egy igen kellemes vendéglátásban volt részünk, kitettek magukért a házigazdák, és csak irigykedni tudunk Timi kreativitására és ügyességére, mert amilyen virtuóz tortákat készít a lányok részére, csak ámulunk.
Igen, nekünk is ez a kép tetszik a legjobban: Bálint is keresztel.

Bezzeg az asszonyok tudják merre kell nézni, a férjek meg követik a fényt...: (a képeken ugyan nem annyira látszik, de nagyon szép fényviszonyok voltak, és a templom is szép)
Bálint a bulin szemen-lövöldözi magát az anyósnyelvvel... :-)
A pezsgőtorta, ahogy illik:
Köszönjük még egyszer az egész napot, aztán a komasági-jogon alapulva néha-néha meglepünk Benneteket! Nem tudjátok Ti még mit is csináltatok! :-)

Dr. House magyar módra

Ez a történet nagyon-nagyon régen kezdődött. Még egy januári estén, amikor is egyik pillanatról a másikra elkezdtek fájni a csontjaim, pontosabban, mintha inkább a csonthártyám mindenhol tetőtől talpig. Nem üvöltöttem a fájdalomtól, de kellemetlen és zavaró volt. Hülyén hangzik ez így, még a távolból is, de ez volt a tény. Aztán teltek a napok, már lassan vagy két hét, amikor még mindig nem akart múlni a dolog, és én nem lettem nyugodtabb, sőt. A tünetek csak rosszabbodtak, én természetesen diagnosztizáltam magam csontrákkal, el is temettem magam gyorsan, és rendkívüli módon elkezdtem siratni a gyerekemet, akinek félárván kell felnőnie. Csak aztán lebuktam Gábor egyik google keresésénél, merthogy a Mozilla, a kis szemét, kiírja a már keresett kifejezéseket, úgyhogy a derül égből villámcsapásként ért a kérdés: "Mi dolgod neked a csontrákkal?" Na, akkor már nem húzhattam tovább a dolgot, és ki kellett vizsgáltatnom magam.
Háziorvos. Tünetek leírása. Kérdő tekintet (mármint a doki részéről, én inkább nem degeneráltnak próbáltam tűnni, ha már látszólag hülyeségek hagyták el a számat). Ok, csináljunk totál vérképet. Beutaló. Vérvétel. 1 hét ideges várakozás. Vérkép alapján akár 120 évig ronthatom itt még a levegőt... Rendben, akkor nyomozzunk tovább. Gócpontkeresés. Reumatológia... 2 hét múlva kaptam időpontot. Ott aztán megint kérdő tekintet. Értetlenkedés, hogy 30 évesen mit keresek itt és egyáltalán, ilyen egyenes gerincet már régen láttak... Ja, vakok között, félvak... Gondolom javítottam a statisztikájukat, de okosabb nem lettem. Menjek haza és vigyem a képzelt bajaimat is magammal, nekik vannak igazi problémáik is. Ezzel a sugallattal kitessékeltek.
Vissza a háziorvoshoz. Akkor irány a fogászat. Újabb 2 hét, míg időpontot kaptam. Röntgen. Fogazatom, mint egy elsőosztályú lóé a vásáron, itt egy szál góc sincs.
Vissza a háziorvoshoz. Most a fül-orr-gégére kaptam a direkciót. Ott már én is kínomban röhögtem, amikor vázoltam a bajom. Mintavétel. Újabb 2 hét az eredményre várakozás. Na ott legalább már volt kapás. Valamilyen jelentéktelen bacit kitenyésztettek, amire kaptam egy kis antibiotikumot.
Mindeközben a tüneteim romlottak, fáradékony voltam, étvágytalan és kedvetlen. Eltelt majd 3 hónap és SEMMI nem változott, azon kívül, hogy a MÁV kórházban szerintem nyitottak egy külön Farkas "Bolond" Boglárka mappát, és ha megjelentem valahol, már előre tudták, hogy, ja, ez az futóbolond.
Na nem húzom tovább, azért közben én is nyomoztam, merthogy ha az ember kétségbe van esve, tud ilyet csinálni. Minden jel arra utalt, hogy egy emésztőszervi - egyébként minden emberrel szimbiózisban élő - gombának sikerült elterjednie a csonthártyámra, mert ez a jószág csinál ilyet, ha pl. elég szénhidrátdús az étkezésünk. Asszony és leánykori nevén candida albicans. Igen nehéz diagnosztizálni, mert 1000 fajta tünetet csinál, ennek megfelelően egy nem szeretem jelenség az orvosok között.
Ezzel nyomozati eredménnyel élesre töltve állítottam be az én kis orvosaimhoz, s melyik ne szerené, ha a betegnek olyan ötletei vannak, ami esetleg az ő fejéből is kieshetett volna, ha egy kicsit erőlteti. Az a helyzet ezzel a dologgal, hogy ha egy nyugati orvos meghallja a nevét, és hogy alternatív terápia, akkor épp hogy csak a keresztet nem mutatja, de mindenesetre minden végtaggal hadakozik az ellen, hogy másképpen is meg lehet oldani, mint pirulákkal.
Idáig jutottunk ezzel a dologgal, amikor is elég volt, mondtam, hogy le vagytok ti szarva, megoldom én ezt. Elkezdtem a candida diétát, és láss csodát, jobban lettem! Mivel ezt 3-6 hónapig kell csinálni, és gyakorlatilag olyan, mint egy véreb, mindent kiöltek belőle, ami a szívnek kedves. Se cukor, se szénhidrát, de mindenekelőtt no élesztős étel. Egy borzalom nekem, dehát mindent a szent célért.
Szar egy 3-4 hónap volt, viszont fogytam tőle vagy 10 kilót, ami jó, de nem látszik annyinak sajnos, de pár régen nem láttott ruhám előkerült a gardróbból, és nem utolsó sorban jól érzem magam. Nem azt mondom, hogy tünetmentes, de ez egy hónapokig tartó folyamat.
Ennyi az én tanmesém arról, hogy itthon simán elpatkolhat az ember a nyugati dokiktól, és ha valakinek van egy jó javaslata olyan háziorvosra, aki nem kap szívrohamot a homeopátia szótól, annak igazán örülnék. Éljen a tönkölykenyér! Ja, és nem is tudom, hogy miket alkotnék, ha elmentem volna orvosnak, ha ugye ezt így magamtól... na jó ez vicc. Vagy nem? :-)