Gyerekszáj megint

Bálint néhány hete kapott a judó-cuccához egy kulacsot, mert edzés végére azért rendesen leizzadnak általában, és mindig azzal fogadott, hogy "Szia anya! Hoztál inni?"
Úgyhogy beruházásra került A kulacs, természetesen kellő marketingmunkával megtámogatva, miszerint "Bálint ez egy IGAZI sport kulacs, ilyenből csak az igazi sportolók isznak, ha nagyon jót edzettek." Volt öröm, használja is, ha kell, ha nem, és mit talál mondani a minap? Egy edzés után, amikor már a vacsoránál a maradék folyadékot facsarta ki a céltárgyból, azt kérdi: "Anya, mi is ez? Egy sportköcsög?"
:))))))))))))))))))))))

Konyha projekt 1.

Nem tudom, hogy írtam-e már (de tudom), de volt nekünk, pontosabban a háznak egy előző tulaja, akire még mindig őszinte, leplezetlen és mély megvetéssel és méreggel gondolok, mert ennyire tetű embert ritkán hord a hátán a föld, mi mondjuk pont bele is botlottunk, mit botlottunk, bele is tenyereltünk, no de ez az én belső vívódásom a mai napig, viszont legalább új szava járásom lett, mert ha valami elromlik/megromlik a környezetemben, akkor már használom "az ennek sanyi" szófordulatot, amit asszem Gábor anyukájától hallottam először, de így, hogy most már negatív töltetű lett a Sanyi név, igazán jól érzem is magam a használatakor.

Mai példabeszédünkben erről a baromarc azon cselekedetéről lesz szó, hogy hogyan lehet a házam eladása után is gecin viselkedni az új tulajokkal, de őszintén hiszem, hogy van valahol a cybertérben egy olyan lista, ahova felírják az ember jó és rossz cselekedeteit, mert ha van ilyen, akkor azért a sok rosszért, amit ez az ember a környezetével tesz úgy megveri az Ég, hogy azért fog könyörögni, hogy bárcsak bottal verték volna....

A lényeg a lényegtelenségben (ez csak Neked Apukám!), hogy birtokbavétel előtt 2 db héttel nekem egyszer csak beült az agyamba annak a fájó kérdésnek a feltétele, hogy a konyhabútort (designed and produced approx. in 1982) ugye még csak eszükbe sincs elvinni, mert ugyan tüzifának sem használnám szívem szerint, de amíg nincs számolatlanul sok százezrünk arra a nem kis méretű konyhának rendbetételére, addig célnak megfelelne. 

Mindig mondtam, hogy lottóznom kellene, mert ismét sikerült fején találnom azt a kurva nagy szeget, merthogy nem, ő úgy gondolta, hogy az bizony kell neki (mint kiderült nem saját használatra, hanem eladásra...), de mivel az adásvételiben erre nem tértünk ki (ki az atyaég gondolta volna, hogy kell, mint ahogy a villanykapcsolókra és a küszöbökre sem tértünk ki, és tulképp még azokat is elvihette volna), szóval ezt nem írtuk le papírra, úgyhogy nem tudtunk mást csinálni (tudtam volna, csak azt a törvény bünteti és még van két kisgyerekünk, akit fel kell nevelni), minthogy nyeltünk egyet és kapkodtunk fűhöz fához, fűzfa hegyen lakó Varjú Varga Pálhoz, pontosabban az Erdei családhoz, akik ismét kihúztak bennünket a slamasztikából, amibe gondosan belehúztuk magunkat. Kölcsönadták nekünk a konyhájukat és így vált lehetővé, hogy ne a földről tálaljunk és még sütőnk/kerámialapunk is legyen. Soha nem fogjuk tudni ezt a cselekedeteket eléggé meghálálni, de rajta leszünk. 

Nem akartam én erről ennyit beszélni, de most úgy felhúztam magam, hogy adok egy sorszámot a bejegyzésnek és folytatom majd ha visszajön a humorom.

Rácz Timi szülinap

Kedvenc gyerekkori barátnőm 30 valahány lett, így mivel ez nem volt szokása az elmúlt években, most csinált egy szülinapi bulit. Jól el is mentünk, meghúztuk a fülit és vittünk ajándékot, könnyed táplálékot, Toffee ízesítésű kontyalávalót (buktunk is rá, mint gyöngytyúk a tak...ra - onnantól hivatalosan is az a konyak a kedvencem) meg sok jókívánsággal is elláttuk a leányzót.

Nagggyon jó kis társaság verődött össze, mindenki egy külön karakán világ, mondtam is Timinek utána, hogy ego egy barátaid vannak külön-külön is, de így egy kupacban sok dudás volt, úgyhogy ez sincs biztos véletlenül, hogy ilyen barátokat vonz be. :) Mondjuk a többségével találkoztunk Timiék esküvőjén, de hát az olyan rég volt már, meg ugye a közeg sem ugyanaz.

Mindenesetre mi külön-külön is és egyben is jól éreztük magunkat, a fényképezőgép természetesen itthon maradt megint, de ezen már nem is csodálkozunk, viszont nagyszerű ötletet loptunk a szülinapostól, miszerint nagyon jó kis mártogatós ételeket lehet készíteni egy ilyen összejövetelre, úgyhogy már éltünk is az ötlet adta lehetőségekkel, de ezt majd egy későbbi posztban. 

Innen kívánunk Timinek boldogságos szülinapot még egyszer és természetesen várjuk, hogy a sikerre való tekintettel megint menjünk gyűlni fent nevezett társasággal.

Pont én kellek, meg gondolom sokan mások

Vicces, mert éppen akkor, amikor azon gondolkodom, hogy leszedem magamat az IWIW-ről, tekintve amúgy sem ezresekben mérhető ismerőseim rohamosan apadó számát (sohasem fogom elérni a 400 ismerőst, pedig nagy terv volt...), egyszóval, amikor én is menekülök a süllyedő hajóról, akkor kapok egy érdekes levelet. 

Miszerint egy fotós a kollégáival a képeimet nézegetve (?! WTF) behívna egy fotósorozat elkészítésére (szigorúan nem erotikus képekre - itt már röhögtem), merthogy PONT az én karakteremnek megfelelő figurákat keresnek a mit tudom én milyen divatlap címoldalára, úgyhogy lenne egy versennyel egybekötött fotózás. Bla-bla.

Először azt hittem ez egy vicc. Aztán második gondolatom az volt, hogy rajtam kívül, még sokaknak kiküldték (hátha lesz találat) ezt az egyébként korrektnek tűnő, referenciákkal zsúfolt levelet, illetve, hogy megírom ennek a mókusnak, hogy azért ne legyenek illúziói, az IWIW képek azért már nem a közelmúltban készültek, továbbá még ha az nem is derül ki a képekből alapos szelektáló-munkámnak köszönhetően, azért barátok közt szólva is volna a stábnak dolga a profilommal és ha abból valami szépet ki tudnak hozni, akkor én kérek elnézést. 

Egyébként a fotózás meghirdetett időpontja nekünk még jó sem volt, mert elutaztunk, ja, és van egy most már zöldből sárgába váltó monoklim is, külön nekik intézte a gyerek, úgyhogy ezt így mind a nyakába is zúdítottam, csak hogy sejtse, hogy nem adom azért egykönnyen az irhám. 

Még választ nem kaptam, pedig körmöt rágva várom, hogy címlapkarrierem beinduljon, ugyanis egyik rejtett vágyam volt, hogy egyszer majd valaki odajön az utcán, hogy az én arcom az, ami kell, és hop-hop egyszer csak valahol a nemzetközi porondon találom magam... :)

Addig is, amíg ez várat magára, megyek kimosok egy adagot a gépben és megvarrom a büdös kölke tréningjének a térgyét, amit kb. huszadszorra koptat ki az oviban...

Zsepi

Árulja el már nekem valaki, hogy mosás közben miért mindig abba k...a sötét adag ruhába ragad bent egy zsepi? Ez valami rossz karma vagy csak én állítok fel összeesküvés-elméletet a pzs köré?

Ákos-Blanka szülinap

Amióta mi ebben a kis városkában lakunk, igyekszünk az összes lehetséges módon gyökeret verni, ki-ki a maga eszközeivel, én többek között a gyerekeket is felhasználom és aljas módon ajánlgatom fel neki, hogy nyugodtan hívjon el csoporttársakat nálunk játszani, mert azt tapasztaltam, hogy azért nem dübörög a szociális élet, de lehet, hogy csak még mi nem kaptuk el a csapást. 

Így jött hozzánk el Ákos, a csoporttárs először és azóta csatlakozott hozzá Blanka is, aki szintén a csoportba jár idéntől, és az elmúlt hetekben egy egészen kellemes kölcsönös keresztmeghívásos együtt-játszásos alkalomsorozat alakult ki, mondhatni kölcsönös a szerelem, mert amióta először volt nálunk Ákos, Gréta többször fennhangon keresi "Áko-t" (a Karácsonyunk konkrétan Áko fél percenként emlegetésével telt el, már az apja is majdnem felháborodott, hogy azért álljon meg a menet, mégiscsak másfél éves a leányzó...), illetve Blanka is kifejtette, hogy ha a bátyja nem lehet a férje, akkor majd lesz a Bálint. :)

Így telnek a hétköznapjaink, amikor is kaptunk január végére egy kedves meghívást Ákos-Blanka szülinapjára, mert nem sok idő van a két dátum között és így együtt tartották, és nekünk is ez volt az első olyan szülinapi meghívásunk, ami nem házhoz volt, hanem egy külső helyszínes zsúrra egy gyorsétterembe, aminek egyébként a többi ilyen vendéglátóipari egységhez képest egész jó gyerekdühöngője van.

A szülinap minden kellékét adják, hagynak nekik teret, és terelgetik őket, bár azért megvan a maguk kockasága, de tulajdonképpen azt a célt, amire kitalálták ezt a 2 órát, teljesen jól lezongorázzák.

Az égi manna:

 Tortára várva és duzzog, mert nem ülhetett a két szülinapos közé, akinek a közös tortája így is elég kihívást jelentett, hogy ketten két gyertyát, de egy tortán :)

A szülinaposak:

 Éneklünk:

Fülig csokitortásan:

Félszegen (ritka pillanatok egyike) az őrjöngő közepén:

HOBO reload

Február 12-re, kedves barátunk és kedvenc volt főnököm, Hegedűs Éva kerek szülinapi bulijára voltunk hivatalosak, úgyhogy az eseményt megelőző napokban fel is hívtam, hogy akkor megyünk, leszünk és egyáltalán. Erre Éva viccesen kérdi, hogy "És láttátok, hogy elintéztem, hogy a HOBO koncert átkerüljön más napra?" "Nem. Mi van, mi történt? Nem hallottunk semmit" Kis nyomozás, és kiderült, hogy a kis huncutnak azért nincs ennyi hatalom a kezében, de ami igaz, az igaz, a nagy dátum előtt egy nappal is kitűztek egy koncertnapot, mivel vitték a jegyet, mint a cukrot a népek, így irány a jegyiroda, nosza akkor mennnnyünk mi is, ha már.

Jegy beszerezve, esemény várva, bár túl sok felkészülési idő nem volt rá, mert aznap vettük meg a jegyet, amikor este mentünk. 

Sok mindent tudnék írni (és fogok is, ne aggódjatok), de azt hiszem ez volt eddigi életem legszürreálisabb élménye. Azt mondtam Gábornak, hogy elmegyek, szívesen, de küzdőtér kizárt, ha oda akar menni, akkor én nem tartok vele, legalább annyi örömöm legyen, hogy ülök. Így aztán kikötöttünk a színpadtól talán a legtávolabbi ponton, mondjuk néznivaló úgysem sok volt, a hang meg oda is bőven eljutott. (Megjegyzem akár le is mehetett volna a küzdőtérre, mert nem volt elzárva.) Beültünk, elkezdték, én néztem, hallgattam, figyeltem, hátha egy számnak talán a refrénje beindítja valamely szinapszisát az agyamnak, de semmi. Úgyhogy ültem, és azt éreztem, hogy álmosodom. Nem tudom, hogy az ücsörgés, az oxigénhiány, a koncert előtt belapátolt gyors vacsora vagy a percről-percre növekvő unalmam generálta-e az állapotot, de egyszerűen olyan álmosság jött rám, ami még a terhességeim első három hónapjában sem fogott el soha, pedig akkor nem volt olyan pozíció és szituáció, ami kizárta volna, hogy el tudjak aludni. Csukódtak le a pilláim, így meghoztam azt a döntést, hogy a mellettem lévő széken úgysem ültek, odahalmozom a kabátjainkat, és csendben meghúzódom, hátha akkor senki sem veszi észre, hogy álmosodom. A következőket, ha bárki (akár Gábor is) kérdi, letagadom, mert bizonyíték nincs rá, de annyira jól sikerült a rejtőzködés, hogy sikerült elaludnom. Pontosabban úgy fogalmazom, hogy folytonossági hiányok álltak be az emlékezetemben, így gyanítom elaludtam, pedig amikor ez történt egy kivételesen jó unplugged rész jött, ami asszem még tetszett is... Aztán hip-hop már véget is ért a koncert, hazamentek a zenészek

Mondanom sem kell, hogy Gábor ezen besértődött, hogy én milyen lelombozó vagyok, és hogy tudok ilyet csinálni, meg egyáltalán minek jöttem el, ha közben szenvedek. Na, itt gurították el a pöttyöst nálam, mert ez egy sokkalta régebbi vitánkhoz vezet vissza, amikor is nem is tudom mikor, az Első Emelet csinált egyet az "álljunk össze és zenéljünk megint, no meg persze keressünk vele" koncertjeikből és jeleztem igényemet, hogy akkor talán el is mehetnénk rá, tudván, hogy boldog legénykorában voltak az együttestől kazettái (!), mi több az én ELSŐ kazettám is a walkmanomba is egy Első Emelet koncertkazetta volt. Erre ő kifejtette, hogy ő nem nagyon jönne, és hogy is várhatok el őzeneiségétől ilyen bűntettet. Erre volt az én lépésem az, hogy 1. "Elmész Te a picsába!", 2. ha Neked lenne egy olyan koncert, ami szívednek és lelkednek fontos, de én ki nem állhatom az előadóját, FEL SEM MERÜLNE, hogy nem megyek el Veled, hiszen az fontos Neked, így nekem is, még ha bele is döglök. Erre gondoltam most példát statuálni a fentiekkel, mármint a jelenlétemmel és nem az alvással. Bár mondjuk volt még annyi töltete a dolognak, hogy TÉNYLEG kíváncsi voltam Grózner Gábor HOBO szeretetének okára és mechanizmusaira, úgyhogy a kíváncsiság is munkálkodott, még ha rosszul is sütötte el magát a végén.

Két dolgot jegyeznék meg még. 

1. Szerencsére nem csak én lomboztam le Gábort az este folyamán, hanem a koncert is, mert hazafelé azon fanyalgott, hogy volt némi főpróba érzete az egésznek, jó párszor elcsúszott a zene és az ének (bocsánat, szöveg) egymástól és voltak számok, amik komplett szétestek, viszont a boldog tudatlanságban, amiben én élek ez nem jött át, úgyhogy ezt sem megerősíteni sem cáfolni nem tudom. 

2. Halvány emlékeimben kotorászva rá kellett jönnöm, hogy Deák Bill Gyulánál én már 15 évvel ezelőtt sem értettem, hogy mit énekel, viszont ez most is így volt, pedig az elején még a fenekemmel is figyeltem, és próbáltam követni, úgyhogy van ami nem változik. 

Bocsánat, még egy dolog. Izgalmas lenne, hogy ha fenti eseményeket Gábor tolmácsolásában is elolvashatnánk, mert bár a blog felett az uralmat átvettem, szerény közösségünk mindig szívesen veszi, más nagy volumenű írótársak reflektációit, merthogy akár hiszitek, akár nem, amikor még Gábor udvarolt nekem (vagy valami ilyesmi volt), akkor nem ritkán kaptam Tőle verseket és prózákat, amiket az almárium mai napig őriz és várja, hogy érkezzenek még művek... :) No a lényeg, hogy vicces lenne azért egy másik verziót is hallani, csak hogy ne maradjunk egysíkúak és ne mindig csak én pofázzak a közös élményeinkről.

Monokli

Történt a mai nemes nap, vagyis Bálintunk névnapja hajnalán, hogy a szokásos reggeli ébredezés során, amikor különböző sorrendben, de megjelennek gyermekeink az ágyunkban, hogy drága elsőszülöttünk fogta magát, és az anyján 8, vagy szerintem 16 napon túl gyógyuló sérülést okozott.

Van ugyanis az ágy támlájánál nálunk egy kb. 10-12 cm mély szabad "pult" rész, amire előszeretettel pakolunk mindenféle dolgokat, de leginkább könyveket, zseblámpát, és mindenféle hasznos és haszontalan kütyüt, ami a kezünk ügyébe akad. Nos, gyermek éppen erről a részről kívánt levenni egy nem is olyan kis könyvet, a dokumentumhűség kedvéért a "Jelenbe zárt múlt" címűt. Bár jelen esetben sokkal inkább érdekes más paramétere a könyvnek, mint hogy a címével foglalkozzunk, merthogy sikerült a könyv gerincét, pontosabban annak végét/sarkát az ő éppen ébredező, de még félálomban lévő szülőanyja szemhéjára, illetve szemére ejtenie. Nem is tudom melyikünk sírt jobban, én a fájdalomtól, Bálint a zokogó anyjától és a zavarodottságtól, talán mondanom sem kell, azt hittem, hogy ott szarok be és ráadásul még meg is vakulok, de szerencsére a kezdeti ijedtségen túl csak kb. egy óráig könnyezett a szemem, bár jegeltem, és estére egy egészséges kis lilulni kezdő monokli alakult ki a jobb szemem körül, s egy kicsit meg is van még dagadva.

Ezek után a névnap reggeli püntyörgés és köszöntgetés elmaradt, és kivételesen a reggelit is minden nyöszörgés és követelődzés nélkül levezényelte Gábor és eltávolította drágaságomat a környezetemből. 

Kezdek félni tőle. :)

Ráadásul ahogy most kinézek, nehéz lesz elhitetni az emberekkel, hogy nem ver az uram, mert délután ki kellett menni embertársaink közé és nem kis mennyiségű púder segített abban, hogy olyan állapotba hozzam magam, hogy a felületes szemlélődő számára ne tűnjön fel, de egy szűkebb szűrőn már nem menne el a külalakom magyarázat nélkül.... :)

Bálintok

A minap mentem a nagyobbikért az oviba (csodálkoztam volna, ha a kicsi is ott van...) és hallom hazafelé (azon a 13 mp-es úton), hogy így kis-Dominikozik, meg úgy nagy-Dominikozik. Tudom, hogy idéntől van a csoportjukban egy másik Bálint is, úgyhogy gondoltam rákérdek, hogy:

"- S mondd csak Bálint, a csoportban a másik Bálinttól hogy különböztetnek meg? Benneteket is úgy hívnak, hogy kis-Bálint és nagy-Bálint?" Erre ő halálos komolyan:

"- Igen, és még MÁSKÉPPEN IS NÉZÜNK KI."

:)))))))))))))))

Hobóckodás

A gépezet beindult, s nem volt kérdés, hogy megúszom-e HOBO-t. Nem volt kecmec, de így is kívánja a rendszer, hogy adjuk meg mindenkinek azt, amit óhajt. Tehát nyomban az előző koncert után Gábor példátlan érdeklődésről tanúbizonyságot téve kikutatta, hogy mikor lesz A búcsúkoncert, mert ugye az lett volna a cél, de mivel ez a dátum (az Égnek hála) egybeesik egy kedves barátunk szülinapi bulijának dátumával és amire abszolút hivatalosak vagyunk, így az kiesett, de lelkesedését nem törte ez ketté, rákerestünk más előadásokra, így jutottunk a Circus Hungaricus előadáshoz, ami egy egyszemélyes performance egy kamaraszínházban, így alapvetően mások voltak az elvárások. Jegy megrendel, esemény várva...

Mivel én tényleg semmit nem tudok Földes László munkásságáról az őszinte érdeklődéssel jelentem meg, mondhatni akár egy szűzlány, ha-ha. S azt kell hogy írjam, nagyon kellemeset csalódtam, mind zeneileg, mind tartalmilag. Annyit tudtam, hogy nem egy na-na-na-na a szöveg, hanem ott kell lenni a szeren, figyelni minden sorra, ez be is jött, de azért még egy olyan átlagembernek, mint én is fogyasztható volt. Az egyetlen diszharmóniát okozó elem az volt, hogy én együgyű vagyok ebből a szempontból (igen, biztos más szempontból is), én vagy hallgatok egy zenét, mert élvezem, vagy hallgatok egy prózát/verset/művet, mert át szeretném gondolni. Nem vágom, de szerintem ezt a két dolgot más agyfélteke irányítja, és nálam idegi összeköttetésről még csak hírből sem hallottak ezek a részek, úgy tűnik. Úgyhogy egy óra után én már agyilag lemerültem, de nagyon jó volt, sok-sok új inger ért és még az is megfordult a fejemben, hogy csak bele kellene hallgatni majd otthon egy albumba, mert katartikus élmény volt. Biztos látta is ezt az emberem, mert levezető gyakorlatként elvitte agykicsavart párját egy könnyű vacsira, ami szintén nagyon frankó volt. Köszi Drágám!

Szilveszter 2010

Az úton Timiék felé kiszámoltam, hogy idén jubilálunk, vagyis 5. alkalommal (Gábor: "ismét egy érdekes adat") töltjük együtt a Szilvesztert az Erdei családdal. Merthogy tavaly ők hozzánk, így mi idén oda, bár ez csak 29-én ratifikálódott, merthogy a fiúk még aznap is nagyon dolgoztak együtt, úgyhogy csak reméltem, hogy használhatóak lesznek Szilveszterkor. Azok is voltak, bár hozzá kell tegyem, hogy Gáborom Szilveszter napján gyakorlatilag délután 3-ig ágyban volt pihenvén az előző esti munkazáró bulit... Égett a pokol...

No a lényeg, hogy ismét jót ettünk, ittunk, mulattunk, a gyerkőcök is kegyesek voltak hozzánk, dumálhattunk, és tulképp akár bevalljuk, akár nem, lekéstük az éjfélt, már a Himnusz is letelt, amikor mi elkezdtünk pezsgő ügyben érdemben tevékenykedni, de nem is ez a fontos, hanem, hogy tudunk egymásnak sok jót kívánni, mert van feladat idénre is jócskán, s mi más kell a magunkfajta rendes, gondos és szorgalmas embereknek. :)

Kép annyira sok nem készült, mert nehéz akkor jókat fotózni, amikor az összes kiskorú az új ajándék felé görnyedve vadul játszik, és ugye a kép kedvéért nem vegzálná őket az ember, de azért a fürdéskor sikerült jókat kattintani, továbbá felhívnám a figyelmet, hogy a víz mesterségesen ilyen kék, de lehetett volna piros is vagy ki tudja még milyen, mert Erdeiéknél még ilyen is van, úgyhogy majd még azokat is letesztelnénk. :)

Ezen a képen például, aki nem tudja, hogy melyik gyerek melyik alomhoz tartozik, annak megadjuk a megfejtés kulcsát, a kellemes napbarnított bőrűek nem a mieink, azok a hóka fehérek. Hiába a kerti medence áldásos hatása. :)

Ezen a képen pedig Grétus einstandolta Lili kedvenc ékszerét és lecsapott ismét a hintalóra. 

 Ezt a képet meg csak imádom, mert végre engedte a haját elcsittcsattolni:

Gyerekszilveszter a Millenárison

Vicces, de nem tudom sajnos saját posztomat kommentálni, úgyhogy ezúton üzenném Edina néninek, hogy látszólag a helyszínen is árultak még jegyeket (a pénztárban ülő nénikék erre engedtek következtetni, még ha nem is vágtak jó pofát a hidegben való jegyárusításhoz), de jó lett volna találkozni, ha már a famili lebetegedett. :(

No de felbátorodva, hogy nem vagyunk osztályidegen elemek ilyen és ehhez hasonló kultúreseményen, másnap reggel egy kisebb netes kutakodás után kitaláltam, hogy menjünk el a Millenáris Parkba az aprónéppel, ahol Gyerekszilveszter volt és mi még ilyenen sem voltunk, meg Gábor is dolgozott 1000-rel, üssük el az időt. Egyébként is csupa jót hallottam már a helyről és hogy mennyi csuda jó dolog van ott a gyerekeknek.

Úgyhogy bepakoltuk anyuval őket a hátsó sorba, a mami úgyis a Fény utcai piacra igyekezett, de ez még egy külön bekezdés története), s ha már úgyis 100 méterre vannak egymástól, akkor a kellemest a hasznossal. 

Van nekem ugyan egy kis fenntartásom a Praktika magazinon, Home made és Do it yourself újságokon szocializálódott kreatív szülőkkel kapcsolatban, leginkább az, hogy azt hiszem, hogy az én pályám egy másik ellipszisen mozog. Én képtelen vagyok egy napot eltölteni azzal, hogy krepp-papírból Országházat hajtogassak, úgyhogy biztos teszek a gyerekekbe ezzel kapcsolatban kompexusokat, de ez van, szerintem ezeknek a dolgoknak megvan a helye és ideje és ha az én gyerekem 5 éves koráig gyakorlatilag egy vonalat és néhány firkát tud csak összehozni, akkor csak annyit, szerintem ezek a dolgok nem erőszakolhatóak, mert készségek és nem képességek, amit fejleszteni kell, aztán lehet, hogy nagyon tévedek. 

Elindultunk tehát mi és a prekoncepcióim, elég hamar és ütemesen ott is voltunk, mami piacra el, mi pedig bementünk, bár az épület előtt felfedezett Bálint egy igen szuper játszóteret, de mondtuk, hogy azt most ignorálhatná, ha csak nem akar odafagyni a fém alkatrészekhez (még mindig erősen mínuszban a fagypont alatt) és felfedeztük, hogy lehet álarcot csinálni sokfajta alkatrészből, zöldségekből állatokat és különböző figurákat hurkapálcára húzogatva felépíteni, ja, és volt játszóház Grétus korúaknak és zenekuckó énekes nénikkel, szóval volt inger. Neki is estünk, mint tót az anyjának, amíg Bálint tollakat és konfettiket ragasztott az álarcra, amit előtte kivágtunk, Gréta az ollót csapdosta és az apró alkatrészekre vadászott nagy serényen, de sebaj, uraltam a helyzetet, és még azt sem bántam, hogy a fényképezőgép itthon maradt, mert fotózni aztán végképp nem lett volna több végtagom. Kicsit kimerítő volt így két apróval, főleg, hogy ahogy haladt az idő, egyre többen készítették körülöttünk a saját álarcukat, úgyhogy a végére aztán Gréta arca filctollas volt, Bálintnak meg a háta is ragasztós, de azért az elméletem beigazolódott, mert láttam néhány szülő párost, aki  gálaruhában, jól felkészülten tudta kulturáltan szórakoztatni gyerekét (szerencsére a gálaruha is filces lett a buli egy pontján, direkt figyeltem és hízott a májam... :) )

Ahogy elkészült az álarc, arrébb telepedtünk, mert természetesen roppant éhes lett mindkettő, ahogy az uzsis asztal mellett elhaladtunk, enni kellett, mit volt tenni, merthogy a zöldségből haszontalanságok készítését nem vállaltam be, de tulképp éppen a tízórai végén kezdődött az Apacuka együttes koncertje, ami Bálintot nagyon lekötötte, addigra mami is befutott és így mi Grétussal el tudtunk menni a játszóház részre és mindenki boldog volt. A gyerekéjfél (értsd: dél) beköszöntekor volt gyerekpezsgő mi pedig ekkor gondoltuk úgy, hogy irány a ruhatár és vegyük ki a gyerek télikabátokat és transzportáljuk haza gyerekeinket, unokáinkat, merthogy még az ebédeltetés is előttünk van, az ilyen elmenetelekkor bevált gyorsétteremmel.

A Fény utcai piacról meg csak annyit, hogy anyukám újkori szerelme, merthogy pesti pályafutásának első 35 éve alatt szinte nem is tudta hol van, most pedig a legtöbb dolgot onnan szerez be, kivéve ami cipelést igényel, merthogy állítólag ott minden szebb és nem utolsó sorban az árai sem szálltak el és jó néhány kulináris termékre lehet ott akadni (kicsi lányának serano sonka és hasonlók), főleg ha hasonlítom a dunakeszi piachoz, ami egy vicc, a legsötétebb 80-as éveket idézi, és szinte érthetetlen, hogy egy ennyi lelket számláló városban egyszerűen nem lehet szép húst kapni, vagy mi vagyunk túl igényesek, vagy anyu, mert ugyan én egy csúnya tarját meg tudok különböztetni egy széptől, de egy kicsit csúnyát a kicsit széptől már nem annyira.... Úgyhogy mi most már Fény utca függők lettünk.
A gyereket az álarcban ugyan lefényképeztem, de nagyon hülyén néz ki, úgyhogy csak a mesterművet rakom ide.

Magna cum laude

A karácsonyi ajándékom részeként (értsd telefon Gábornak egy, az oviban fejét felütő jegyüzér asztala mellől, hogy "Ugye el akarunk menni az MCL koncertre dec. 28-án?" sikerült meglepnem leginkább magamat két jeggyel, merthogy erre én már akartam, régen és nagyon, vagy nem feltétlen erre, de rájuk. 

A SYMA-ban volt, ahol mi még nem is voltunk, viszont a hó is szakadt nagyon és még hideg is volt nagyon, de ez nem rettentett el, na de az majdnem eltánorított, hogy a parkolás valami botrányos volt a rendezvény körül, az autók még a fán is parkoltak gyakorlatilag, de ezt is megoldottuk kis sétával a mínusz 13-ban... 

Kisebb csúszással (merthogy pálinka-kóstoló és kolbász-hurka sütés is volt és a pípölök nagyon éhesek és szomjasak voltak, és rettenetes sorokat kellett kiállni, ha enni akartál, úgyhogy Gábor éhes is maradt), szóval elkezdték, bár előtte még Garami Gábor hergelte a népet. 

Mi a tribünön csüccsentünk le, merthogy arra nem vetemedtem minden zenéjük szeretetével együtt sem, hogy a küzdőtérre lemenjek és az elején (ez még akkor volt, mikor nem kezdték) csak néztük az embereket hömpölyögni magunk előtt, ami tulajdonképpen nagyon érdekes volt minden tömegiszonyommal együtt.

Jöttek aztán, és énekeltek és élveztük, mert jól csinálták. Aztán volt egy mélyrepüléses rész, amikor bejött Pataki Attila az összes sasos bőrjackójában és sasos ingében és együtt énekelte az MCL-lel a Minden sarkon álltam már-t. Én nem is értem az együttes Pataki fixációját, szerintem az EDDA és frontembere 1991-ben, valahol az EDDA lírák kiadása idején volt utoljára vállalható, ráadásul így kb. 80 méterről Pataki kottára ugyanúgy nézett ki mint apósom, ami szegény apósomra nézve szar hír... Attila elbohóckodott egy kicsit, a szín elhagyta egy "Szeretlek Benneteket testvéreim" felütéssel és szerencsére már csak a végén láttuk viszont, viszont akkor már az öltözőben hagyta a sasokat, biztos nagyon elfáradtak a nagy a szeretetben. 

Véleményem szerint a koncepció az lehetett, hogy ekkor viszik le a hangulatot (innen szép a győzelem...), mert szünet gyanánt befutott Dévényi Tibi bácsi és összes pöttyös labdái a szponzorajándékokkal, de volt egy pillanata az estének, amikor Tibi bácsi és Attila bácsi is a színpadon volt, ami azt az egyetlen emlékemben őrzött pillanatát juttatta eszébe a Tibi bácsi műsorának, amikor azt a kérést teljesítette, hogy Pataki Attila fia szerette volna látni Patakit (!!! - volt gyerekkora szegény gyereknek is) és egy 3-ast énekből aláíratni az ellenőrzőjében. Fogalmam sincs miért ez maradt meg, de  akkor volt az én fejemben ez a két ember utoljára egy színpadon és ez is vagy 25 éve volt... Mivel viszont a pöttyös labdát csak a küzdőtérre volt képes Tibi bácsi eldobálni, nem nyertünk wellness hétvégét és Indesájt (created by Dévényi T....) mosógépet sem, pedig....

S amikor már kellően szentimentális hangulatba kerültünk, azért még így zenéjüket hallgatónak is sok volt egy kicsit ilyen mennyiségben, akkor véget ért a buli, aminek a hangulati dramaturgiájára asszem elég jól figyeltek, értsd nagyon összerakták, a zenéjük nekem tetszik, melegen is voltunk, mi kell még? :)

Azért kegyelemdöfésként Gábor benyögte, hogy februárban HOBO búcsúkoncert lesz, úgyhogy akár el is kezdhetünk kutatkodni a jegy után, de asszem azért azt nekem még egy kicsit emészteni kell, főleg, hogy egy, az az egy számot sem ismerek (szégyen tudom) és azért az MCL sokkalta emészthetőbb, de majd szerintem rákészülök egy kis kontyalávalóval és csak túlélem... A Zuramért bármit.

Karácsony 2010 Komár

Karácsony napján aztán a nagy örömködés után ismét nyakunkba vettük a kilométereket, irány Zala. Az időjárás nem annyira (brutál oldalszél, győztem az úton tartani a kocsit), de a gyerekeink kegyesek voltak hozzánk, csak kb. Fenyvestől volt hiszti a röghözkötöttség miatt, de azt még egy kis énekléssel és játékkal kompenzáltuk.

Odalent aztán kipakolás, ebéd, altatás, laptopba Cola borítás. Igen, sajnos sikerült szerény személyemnek Andiék vadi új, Jézuska által prezentált laptopjába belelöttyintenem a körülmények szerencsétlen alakulása miatt egy tényleg is mennyiségű cukros italt. Űgyhogy volt izgalom, de szerencse, hogy gyorsan lereagálták, Lackó hajszárítózta, Andi törölte, és a dolog meg is oldódott relatíve hamar. Ezúton is bocsánat, és jogosak voltak a húzások a hét vége folyamán. "Bogi, kérsz Colát? Laptoppal?" :)

A jól megérdemelt pihenés után (a gyerekek aludtak, amit mi jól megérdemeltünk) jött a Jézuska is ismét, sőt, még Szabiék is befutottak Barbiékkal együtt, úgyhogy elérkezett az a pontja az estének, hogy térdig jártunk a csomagolópapírban és földön játékukkal ismerkedő gyerekekbe botlottunk, de ahogy a kedélyek lecsitultak egy kellemes beszélgetős-italozgatós-gyertek vacsorázni, kész a husi és kér még valaki gyümölcssalátát? estébe fordultunk és ezúton is köszönet a családnak, hogy leszervezték, hogy a 26-i bulival ellentétben Karácsony napján el tudtak jönni és együtt tudtunk lenni, merthogy idén miattunk, pontosabban az emberem halaszthatatlan és pótolhatatlan munkája miatt egy kicsi rövidre sikerült a lent létünk.

Úton:

Örülünk: 

Mondom, hogy térdig jártunk:

Csoportkép idén:

Elmélyülten játszom:

Mami:

Karácsony 2010

Idén valahogy furcsa mód olyan lassan és nyugisan jött el a karácsony, pontosabban úgy fogalmazok, hogy decemberben minden napra jutott valami kisebb-nagyobb megoldanivaló, amit ha nem is erőltetett menetben, de tempósan megléptünk és mire ott voltunk hogy 24-e, valahogy összeállt a kép és mindent sikerült akkorra érkeztetnünk, amikorra kellett, mintha csak tanultunk volna logisztikát.

A bubuka karácsonyi nagytakarításomban is egész szép eredményeket sikerült elérnem, és fedeznem fel a házunknak olyan szegletét, ahol eddig úgy tűnik rés volt a pajzson, már ami a precíz takarítást illeti, de most még azok a szegletek is tisztán figyelnek. 

Anyu az ünnep előtti héten szinte végig sütött, sütizett, mi a fákat intéztük és egyéb folyó ügyeinket, voltunk például az ovi Karácsonyváró koncertjén, immáron négyesben és idén is élvezték utódaink, de szép is volt. Egyetlen dolgot hagytunk ki, hogy elmenjünk a Vörösmarty téri vásárba, mert ezt beígértük magunknak és a gyerekeknek is, de ők mostanában a nátha örömeinek hódolnak, hol együtt, hol felváltva, így ezt kihagyásra került.

Nos tehát ránk virradt Szenteste napja, gyerekszellőztetés, aztán játszás, nagyobbik át a nagyszülőkhöz fát díszíteni, merthogy nálunk a nagy liberalizmusban nem a Jézuska hozza a fát, hanem mi magunk állítjuk és díszítjük, hovatovább, hogy még szentségtörőbb dolgokat is írjak, a Jézuska csak a gyerekeknek hozza az ajándékot, a felnőttek megajándékozzák egymást elmélet van, nagyban megkönnyítve ezzel saját ajándékozásunkat és ajándék érkeztetésünket, merthogy idén pl. a nehéz lett volna beadni a gyereknek, hogy miért hozta két héttel Szenteste előtt a mosógépet a Jézuska, főleg úgy, hogy az ovi udvarából látta, hogy a Saturnos teherautóról lepakolják a fiatalemberek a cuccot...

Szóval amikor a szomszédban már állt a fa, nálunk kellett gatyába rázni a befaragott fenyőfát, előtte egy kávézásos gyűlés keretében Gáborral koncepciót is felállítottunk, úgyhogy a fiúk neki is estek a díszítésnek, Grétus lepihent, hisz ez a nap mégiscsak sok volt már akkor neki, hát még nekünk belőle, és hol volt akkor még a vége. Én az ünnepi asztalt terítettem, és igen, nagyon király az, ha van egy baromi nagy asztalod, ahova a teríték, a díszítés és nem utolsó sorban az ételek is elférnek és még mi sem szorongunk, s ha még a konyha is készen lesz, vagyis lesz kb 5 m2 pakolófelületem, szemben a mostani 0,5 m2-tel, akkor lesz aztán csak igazán nagy a buli. Bár ne szóljak egy szót sem, ahhoz képest, hogy tavaly ilyenkor még a költözéses dobozokat rugdostuk el az étkező részből, hogy fel ne bukjunk benne, ahhoz képest most már ez egy matyó hímzés volt.

Este hatra beszéltük meg a vacsit, jöttek is nagyiék, a menü a szokásos tarnóci bableves (anyu), grillezett lazac hercegnőburgonyával, zöld körettel és mustáros tejföllel (én) és guba (anyu) + 6 fajta süti volt, és amikor a végéhez közeledtünk az étkezésnek, Bálint már sugdolózni kezdett, hogy akkor most kezdődik az "igazi" ünnep, értsd: jön végre a Jézuska. Az idei év nagy kérdése volt számára, hogy elhozza-e a Villám McQueen-es játéklaptopot, amire annyira de annyira vágyott, még levelet is írt, rajzolt, ragasztott és reménykedett. Aztán a család elvonult a teraszra Jézuskának csengettyűzni, s láss csodát, mire beértek a teraszról már ott is álltak a fa alatt az ajándékok. Már amiket képes voltam odatuszkolni, egy mosógépet csak nem toltam volna oda... :)

Volt aztán öröm meg bódogszág, látszólag minden ajándékot eltalált Jézuska, én Gábortól szétájultam, mert egyedül belevágott nekem egy felső és egy ékszer vásárlásába, amibe sokszor még én sem vagyok biztos, pedig ego terén nincsenek problémáim mint tudjuk, úgyhogy most egy Swarowski medál-nyaklánc-fülbevaló büszke tulajdonosa vagyok és nagyon örülök, mert már nagyon régen vágytam rá! A többi ajándék részletezésébe nem mennék bele, de azért idén sem csak néztük egymást a fa alatt, úgyhogy egy szavunk sem lehet ugyancsak.

Ezután már csak a játékokkal való ismerkedés és további sütemények pusztítása következett, és a hír tényleg igaz, hogy egy új helyen nem az első karácsony az igazi, hanem a második!
Aprónép gálaruhában és a fa:

Elmélyült legózás:
 

Csoportkép 1:

Szerzemény Gréta:

 

Szerzemény Bálint 

Mamiék:

Mi:

Gréta nem volt hajlandó tovább fényképezkedni, úgyhogy Bálintot kaptuk el:

Max Dejardin

Angliában volt ugye egy gondjaimra bízott és egyébként imádott kissrác, Max, aki mára ugyan egy majd 20 éves laklivá nőtte ki magát, de akivel néhány nagyon jó hónapot töltöttünk együtt. Azzal búcsúztam el a szüleitől, amikor hazatelepültem, hogy én, majd ha nagy leszek egy ilyen helyes, jópofa mókusnak az anyukája szeretnék lenni.

A minap meg is találtam őt a Facebookon és csodák csodájára még emlékszik is rám, bár már halványan, ami nem is csoda, mert amikor én náluk voltam, akkor töltötte be a 6. évét, s pont azokat a hónapokat töltöttük együtt, amik most Bálinttal előttünk állnak és ez csakis emiatt ugrott ez be, hogy mennyire kísértetiesen hasonlít a két srác habitusa és tulajdonképpen a vágyam meghallgatásra került. Bálint mostanában nagyon jó szériában van, helyes, szófogadó, érdeklődő, hajtja az angolt és gyűri a judót, ontja magából a verseket, amik ragadnak rá az oviban, csak kapkodjuk a fejünket, nem mintha kilóra mérnénk, de néha minket is meglep a tempó. Nem minthogy ha a fenti dolgokat nem csinálná, akkor nem imádnám, de be kell valljam, hogy hozzá még szigorúbb is vagyok, mint Maxhoz, de hát ő ugye ráadásul saját márka s egyébként is én szívesen tetszelgek a rossz zsaru szerepében, ha annak az az eredménye végső soron, hogy a gyerek nem egy perifériára szorult rettenet. 

Egy szónak is száz a vége, volt Max-szal egy kis játékunk, amikor battyogtunk a suliból/ba s incselkedett velem vagy csak simán próbálkozott valamit rosszalkodni játékból.  Megkérdeztem tőle, kedvesen hogy "How dare you..? - "Hogy merészeled...", amire az ő válasza az volt, hogy "I adore you" - "Imádlak"., s röhögött. Amiben ugye az angol mondatok kiejtése nagyon hasonlít egymásra és ezt nagyon tetszett neki is, nekem is és s még mondja valaki, hogy nem kurva jó dolog szülőnek lenni.
Amúgy pedig szeretem a Facebookot, ahol végre megtalálhatom a külföldi ismerőseimet is és utána anekdotázhatok imígyen.. :)

Nyári random 1.

Nagyon kevés bejegyzést csináltam a nyár folyamán, ezért elhatároztam, hogy csak úgy l'art pour l'art fogok a következő post(ok)ban megemlékezni néhány nyári eseményről főleg képekben, és aztán sorra veszem az őszt is, merthogy azzal is legalább ilyen jól állok. Kezdjük is

Kijöttek az első napsugarak, zsupsz bele a kisebbséget egy lavórba az akkor még építési terület rettenet kertben, de ez őket egy csöppet sem zavarta. Gréta naaaaaaaaagyon élvezte a bulit, aztán megbékélt és a végén még az apjának is sikerült segítenie, mert az öreg valami hihetetlen rendetlenül hányta egymásra az Ytong téglákat. 

  

Kora nyári nyugalom a lányokkal:

Ellátogattunk Félegyházára is, ahol a fényképen megtekinthető hogy szippantotta be gyermekeinket a nagy monitor és hogy azért a legkisebbekben van remény, akik a diplomáciai kapcsolatokat igyekeztek azért felvenni.

 

 Azért tortázni együtt igen jó:

Van egy babám

pontosabban kettő vagy három (?) és nagyon szeretem őket:

 

S én is őket

 

Kultúr kommandó

Nyár végére lecsengett az építkezés-lakáscsinosítás első, minden bitünket lefoglaló üteme, ami ugyan előremutat arra, hogy röpke számításaink szerint is még kb. 10 ilyen ütemet prognosztizálhatunk magunknak, de sebaj, most nem is erről akarnék írni, hanem arról, hogy a lecsengéssel ellenkező irányú folyamatként nekem kezdett nagyon hiányozni az, hogy programoztassuk magunkat és utódainkat. 

Úgyhogy egy hirtelen alkalmon azon kaptam magam, hogy végre sikerült Halász Judit koncertre jegyet szereznem. Ha bárki azt gondolná, hogy ez nem nagy mutatvány, ne gondolja így, mert az. Jutka néni nem minden este és nem is mindenhol koncertezik és a jegyek pillanatok alatt elfogynak, mi viszont szerettük volna, ha Bálintnak és nem utolsó sorban nekünk egyszer legalább élőben is szerencsénk van hozzá. Így jutottunk el szeptemberben a Vígszínházban rendezett - egyébként menetrenden kívüli és jótékonysági - koncertre a felsőzsolcai árvízkárosultak javára. Én személy szerint nem láttam még Jutka nénit akcióban és koncertközegben, de azt kell mondjam, hogy van rendesen kondija, az egy órás folyamatos éneklés mellett tisztességgel bemozogta a színpadot és tényleg egy élmény volt kicsinek és nagynak egyaránt. Volt boldogság. 

Aztán elkapva ezt a csapást apukám munkahelyének jegyüzérét is támogatva rendeltem jegyeket a Négyszögletű Kerek Erdő előadásra a Madáchba matinéidőpontban. Ebben a Csukás mesében van Ló Szerafin, Vacskamati, Alomo, a fékezhetetlen agyvelejű Nyúl és nem utolsó sorban Dömdödöm, mely hősök a szürkeállományom alapos átkutatása után ugrottak csak be, de ha ezt bárki kérdi, akkor letagadom, mert alapmű. Nagyon tetszett elsőszülöttnek az egész színházasdi, szerintem első körben azért, mert erre a mókára Grétát azért még nem vittük el, úgyhogy 1/1 tulajdonrészben birtokolhatott mindkettőnket, csinibe lehetett öltözni, mert fiú létére ez úgy tűnik fontos és egyébként is még a ló is kék volt a színpadon. 

A kötelező kellékek, mint hogy "Jaj anya én úgy megéheztem" délelőtt fél 11-kor, a pereces-pult előtt az előadás szünetében egy olyan reggeli után, amit gyakorlatilag 9-kor hagyott abba, picit átlátszó volt, már tulképp nem is lepett meg bennünket, de sikerült egy majd előadás után eszünk valamit elterelő hadművelettel kikerülni és megúszni a sorba állást, de amúgy nagyon helyes volt egész végig, mintha egy varázsvilágba csöppent volna. Szeretném még valamilyen karácsonyis dologra elvinni, talán bábszínházba, már múltkor az igazán karácsonyis Diótörő nem aratott osztatlan sikert (igaz nem próza volt és az 4 évesen még nem buli), de nagy élmény vele elmenni, úgyhogy felvesszük a repertoárba ismét a színházat, csakúgy mint magunknál és letöröljük a port a családi kultúrprogramról, miszerint minden hónapban menjünk legalább egy előadásra.

Bálint aranyköpései

A minap egy szál bugyiban merészkedtem a fürdőből a fiam útjába penderedni a reggeli készülődés közben, amikor is annak a kérdésnek futottam neki, hogy "Anya, mit flangálsz itt mezítciciben?" :)))))))))))))))))))))))))))

Betyár világ

Az most már biztos, hogy nem fogjuk nagyra vinni és a akárhogy is a csúcsokra akarunk törni, maximum kis dombocskákat fogunk elkönyvelni sikerként. A minap hallottam egy ismerősömtől, meg az elmúlt évek alapján nyilvánvalóvá is vált, hogy tulajdonképpen minden előrelépésnek a záloga, hogy tudd, hogy kinek, mikor és hova kell tenni a borítékot, vagy ha úgy tetszik Nokiás dobozt, nincs másik út, enélkül marad a maszatolás meg a kínlódás. Ha a fenti dologhoz nincs gyomrod, vagy habitusod, halj éhen.

S igen, lelassult a gazdaság, szinte minden szektor, mindenhonnan azt halljuk, hogy megy a vergődés jobbra, meg balra, bár gondolom főként balra, s én már egy ideje, úgy másfél éve nyünyörgöm, hogy betyár világ jön még ránk, de azért ennyire nem gondoltam volna hogy.

Az, hogy a magyar politika egy kabaré, már nem újdonság, az, hogy a politikai elit kitermeli a maga sleppjét, vagyis inkább ápolgatja a lelkét, az, hogy a Kósa-Szíjjártó agyament kijelentéseitől nekünk soktízezer forinttal nőtt a törlesztőrészletünk (igaz, minek vettük fel, vessünk magunkra - nem is hibáztatok én ezért senkit), aztán viszont valahogy vissza sem ment az árfolyam, az, hogy két lábbal fogják tiporni az elmúlt húsz évben úgy-ahogy működő jogállamot, ami nem tökéletes, hol az a demokrácia, de valamely konszenzusos megegyezésen alapul, mely konszenzust most azon a jogcímen, hogy idén áprilisban volt egy szavazófülkés forradalom, vagy mi az elmebetegség és ők most aztán mindenre kaptak felhatalmazást a Zistenadta Néptől (tőlem speciel nagyon nem) olyan szinten rúgják a sárba hogy csak nézünk. De! Mindez még csak a kezet. Jönnek még itt a finomságok, vannak még a pokolnak egyéb bugyrai!

Ez most csak azért érdekes, mert azzal már régen tisztában vagyunk Gáborral, hogy nekünk, pontosabban a mi egész korosztályunknak pont annyi forint, oppárdon euro lesz a nyugdíjunk, vagy nevezzük bárminek az időskori járulékot, szóval pont annyi lesz, amennyit félreteszünk magunknak. Nem fogunk kapni senkitől egy petákot sem, mert nem lesz annyi aktív fiatal, aki  kitermeli a nyugdíjravalót. Ez demográfiai tény, nincs vele mit vitatkozni. Nem kérdezték 10 éve sem, hogy mit akarunk, be kellett lépnünk az önkéntes magánnyugdíjpénztárba. Na de azt, hogy az elmúlt 10 év kvázi gyűjtögetését (amiből ugyan néhány évet gyerekszüléssel és neveléssel töltöttem, igaz csak 2-t mertünk bevállalni, mert nincs elég vér a pucánkban, bár ahogy elnézem ezért még lehet, hogy kapunk rossz pontokat, jókat legalábbis biztos nem), tehát ezt a 10 évet (ami egy átlag ember 40 év munkaviszonyának pont a negyede és az úgy arányaiban már kurvára nem vicces) nem fogják elvenni, mert akkor inkább fogjuk a cókmókunkat, aztán adózunk a munkánk után Valahol Európában, ahogy sok más korosztályunkbéli. Ezeknek gyűjtsük a pénzt? Ugye ezt nem gondolják komolyan.

Merthogy áprilisban azt a választást, ahol a Gazemberek és a Pszichopaták között kell választani, ne nevezzük választásnak, ahogy azt az Index egy blogolója is írja, érdemes átfutni... Rögtönző Viktor

S úgy látom kezdenek a gyógyszerből teljesen kifogyni..