Hobóckodás

A gépezet beindult, s nem volt kérdés, hogy megúszom-e HOBO-t. Nem volt kecmec, de így is kívánja a rendszer, hogy adjuk meg mindenkinek azt, amit óhajt. Tehát nyomban az előző koncert után Gábor példátlan érdeklődésről tanúbizonyságot téve kikutatta, hogy mikor lesz A búcsúkoncert, mert ugye az lett volna a cél, de mivel ez a dátum (az Égnek hála) egybeesik egy kedves barátunk szülinapi bulijának dátumával és amire abszolút hivatalosak vagyunk, így az kiesett, de lelkesedését nem törte ez ketté, rákerestünk más előadásokra, így jutottunk a Circus Hungaricus előadáshoz, ami egy egyszemélyes performance egy kamaraszínházban, így alapvetően mások voltak az elvárások. Jegy megrendel, esemény várva...

Mivel én tényleg semmit nem tudok Földes László munkásságáról az őszinte érdeklődéssel jelentem meg, mondhatni akár egy szűzlány, ha-ha. S azt kell hogy írjam, nagyon kellemeset csalódtam, mind zeneileg, mind tartalmilag. Annyit tudtam, hogy nem egy na-na-na-na a szöveg, hanem ott kell lenni a szeren, figyelni minden sorra, ez be is jött, de azért még egy olyan átlagembernek, mint én is fogyasztható volt. Az egyetlen diszharmóniát okozó elem az volt, hogy én együgyű vagyok ebből a szempontból (igen, biztos más szempontból is), én vagy hallgatok egy zenét, mert élvezem, vagy hallgatok egy prózát/verset/művet, mert át szeretném gondolni. Nem vágom, de szerintem ezt a két dolgot más agyfélteke irányítja, és nálam idegi összeköttetésről még csak hírből sem hallottak ezek a részek, úgy tűnik. Úgyhogy egy óra után én már agyilag lemerültem, de nagyon jó volt, sok-sok új inger ért és még az is megfordult a fejemben, hogy csak bele kellene hallgatni majd otthon egy albumba, mert katartikus élmény volt. Biztos látta is ezt az emberem, mert levezető gyakorlatként elvitte agykicsavart párját egy könnyű vacsira, ami szintén nagyon frankó volt. Köszi Drágám!