Gyerekszilveszter a Millenárison

Vicces, de nem tudom sajnos saját posztomat kommentálni, úgyhogy ezúton üzenném Edina néninek, hogy látszólag a helyszínen is árultak még jegyeket (a pénztárban ülő nénikék erre engedtek következtetni, még ha nem is vágtak jó pofát a hidegben való jegyárusításhoz), de jó lett volna találkozni, ha már a famili lebetegedett. :(

No de felbátorodva, hogy nem vagyunk osztályidegen elemek ilyen és ehhez hasonló kultúreseményen, másnap reggel egy kisebb netes kutakodás után kitaláltam, hogy menjünk el a Millenáris Parkba az aprónéppel, ahol Gyerekszilveszter volt és mi még ilyenen sem voltunk, meg Gábor is dolgozott 1000-rel, üssük el az időt. Egyébként is csupa jót hallottam már a helyről és hogy mennyi csuda jó dolog van ott a gyerekeknek.

Úgyhogy bepakoltuk anyuval őket a hátsó sorba, a mami úgyis a Fény utcai piacra igyekezett, de ez még egy külön bekezdés története), s ha már úgyis 100 méterre vannak egymástól, akkor a kellemest a hasznossal. 

Van nekem ugyan egy kis fenntartásom a Praktika magazinon, Home made és Do it yourself újságokon szocializálódott kreatív szülőkkel kapcsolatban, leginkább az, hogy azt hiszem, hogy az én pályám egy másik ellipszisen mozog. Én képtelen vagyok egy napot eltölteni azzal, hogy krepp-papírból Országházat hajtogassak, úgyhogy biztos teszek a gyerekekbe ezzel kapcsolatban kompexusokat, de ez van, szerintem ezeknek a dolgoknak megvan a helye és ideje és ha az én gyerekem 5 éves koráig gyakorlatilag egy vonalat és néhány firkát tud csak összehozni, akkor csak annyit, szerintem ezek a dolgok nem erőszakolhatóak, mert készségek és nem képességek, amit fejleszteni kell, aztán lehet, hogy nagyon tévedek. 

Elindultunk tehát mi és a prekoncepcióim, elég hamar és ütemesen ott is voltunk, mami piacra el, mi pedig bementünk, bár az épület előtt felfedezett Bálint egy igen szuper játszóteret, de mondtuk, hogy azt most ignorálhatná, ha csak nem akar odafagyni a fém alkatrészekhez (még mindig erősen mínuszban a fagypont alatt) és felfedeztük, hogy lehet álarcot csinálni sokfajta alkatrészből, zöldségekből állatokat és különböző figurákat hurkapálcára húzogatva felépíteni, ja, és volt játszóház Grétus korúaknak és zenekuckó énekes nénikkel, szóval volt inger. Neki is estünk, mint tót az anyjának, amíg Bálint tollakat és konfettiket ragasztott az álarcra, amit előtte kivágtunk, Gréta az ollót csapdosta és az apró alkatrészekre vadászott nagy serényen, de sebaj, uraltam a helyzetet, és még azt sem bántam, hogy a fényképezőgép itthon maradt, mert fotózni aztán végképp nem lett volna több végtagom. Kicsit kimerítő volt így két apróval, főleg, hogy ahogy haladt az idő, egyre többen készítették körülöttünk a saját álarcukat, úgyhogy a végére aztán Gréta arca filctollas volt, Bálintnak meg a háta is ragasztós, de azért az elméletem beigazolódott, mert láttam néhány szülő párost, aki  gálaruhában, jól felkészülten tudta kulturáltan szórakoztatni gyerekét (szerencsére a gálaruha is filces lett a buli egy pontján, direkt figyeltem és hízott a májam... :) )

Ahogy elkészült az álarc, arrébb telepedtünk, mert természetesen roppant éhes lett mindkettő, ahogy az uzsis asztal mellett elhaladtunk, enni kellett, mit volt tenni, merthogy a zöldségből haszontalanságok készítését nem vállaltam be, de tulképp éppen a tízórai végén kezdődött az Apacuka együttes koncertje, ami Bálintot nagyon lekötötte, addigra mami is befutott és így mi Grétussal el tudtunk menni a játszóház részre és mindenki boldog volt. A gyerekéjfél (értsd: dél) beköszöntekor volt gyerekpezsgő mi pedig ekkor gondoltuk úgy, hogy irány a ruhatár és vegyük ki a gyerek télikabátokat és transzportáljuk haza gyerekeinket, unokáinkat, merthogy még az ebédeltetés is előttünk van, az ilyen elmenetelekkor bevált gyorsétteremmel.

A Fény utcai piacról meg csak annyit, hogy anyukám újkori szerelme, merthogy pesti pályafutásának első 35 éve alatt szinte nem is tudta hol van, most pedig a legtöbb dolgot onnan szerez be, kivéve ami cipelést igényel, merthogy állítólag ott minden szebb és nem utolsó sorban az árai sem szálltak el és jó néhány kulináris termékre lehet ott akadni (kicsi lányának serano sonka és hasonlók), főleg ha hasonlítom a dunakeszi piachoz, ami egy vicc, a legsötétebb 80-as éveket idézi, és szinte érthetetlen, hogy egy ennyi lelket számláló városban egyszerűen nem lehet szép húst kapni, vagy mi vagyunk túl igényesek, vagy anyu, mert ugyan én egy csúnya tarját meg tudok különböztetni egy széptől, de egy kicsit csúnyát a kicsit széptől már nem annyira.... Úgyhogy mi most már Fény utca függők lettünk.
A gyereket az álarcban ugyan lefényképeztem, de nagyon hülyén néz ki, úgyhogy csak a mesterművet rakom ide.