Osztálytalálkozó osztálytalálkozó hátán

Az idei ősszel sorra vonultunk el osztálytalálkozóra. A sort anyu kezdte, aki szeptember elején, a költözés kellős közepén ment el a ki tudja hányadik ( :) ) érettségi találkozójára, de végül is mindegy is a sorszám, mert minden évben ősszel találkoznak egy ideje, így már nem is számolják. 

Aztán Gábor kapott teljesen váratlanul egy meghívót a gimis osztálytársnőjétől, hogy akkor 3 hét múlva találka Nagykanizsán. El is ment, s a végén még én is csatlakoztam, bár státuszom első körben a sofőrködésre redukálódott, de aztán néhányuk a volt osztályból még nem bírt magával, úgyhogy én is csatlakoztam az after-partyhoz, de jó volt, mert jó fej emberkékkel sikerült beszélgetnem, már amennyire a vendéglátóipari egység retro-bulija ezt engedte. Viszont találkoztam végre az elmúlt 11 évben kizárólag "Kovács Zoli barátomnak" emlegetett fiatalemberrel. Én emberről, akivel ráadásul még nem is találkoztam még sohasem tudtam ennyit, s végre megelevenedett előttem teljes valójában. :) (Remélem Zoli olvasod és talán még kommentelsz is... :) ) A lényeg, hogy mindenki jó fej volt, még a volt ofőt is megismertem, aki most már igazgató a Batthányiban.

A mi osztálytalálkozónk ("találkozunk 5 évente") nem ért akkora nagy meglepetéssel, hiszen immáron 3. alkalommal szervezzük a Timivel kart-karba öltve, úgyhogy idén is nekifutottunk, talán meg is ugrottuk, annyi újdonsággal, hogy most elhívtunk néhány minket tanító tanerőt is, akik helyesek voltak és el is jöttek. 

Jó volt találkozni a többiekkel, jók ezek az események, még ha nem is tudsz mindenkivel hosszasan beszélgetni és elmélyedni, de jó egy kupacban lenni megint és hallani egymásról. Alapjában véve mindenkit nagyjából arra felé fújt a szél, amerre úgy gondolja, hogy nem annyira rossz irány, sok gyerkőc van (ezt Gábor is megállapította) és végül is senki sem fordult ki önmagából, és vett 180 fokos irányt az élete. Továbbra is értetlenül áll az ott lévők nagy része azok előtt, akik igazolatlanul voltak távol, formálódni kezdenek azok az emberkék, akik notóriusan távol tartják magukat az eseménytől, de hát ez van, nem vagyunk egyformák. Szerencsére. 

Viszont új információval lettem gazdagabb magamat illetően, ugyanis Hédi ofő kifejtette (egy másik sztori kapcsán), hogy én már a gimis évek alatt is EGO voltam. (Hozzá kell tenni, hogy Hédinél azt sosem lehet tudni, hogy ez pozitív v. negatív értelemben kell-e érteni, mert fanyar humora az van. :) )De mondtam neki, hogy akkor nem is tudom, hogy mit szólna hozzám ma, amikor sokkalta nagyobb egonak képzelem magam, mint képzeltem magam a kilencvenes évek elején. :))) Fő az önbizalom, és a lényeg, hogy engem érjenek a fények. :))

Tényleg három a kislány! :)

Rájöttem, hogy mennyire hülye vagyok. Még nem is írtam le, hogy az Erdei családban Hanna és Lili mellé a gólya márciusban, ha minden igaz, elhozza Mírát, hogy kiegészüljön a hármas fogat, Gábor felett teljesen átvegyék a hatalmat és virágozzon a girl power!!! :-)

Ezúton is szeretnénk gratulálni és sok-sok-sok türelmet kívánni, mert azért három gyerek az már kemény menet, de irigykedünk is azért. :)

Gondoljatok bele, ha összetalálkozunk a fiúk-lányok aránya pont kiadja a Magyarország-Anglia meccs dicsőséges eredményét: 6:3 :)

Gréta 1,5 éves - státusz

Ebben a hónapban a leányzó betöltötte a másfeledik életévét, ennek örömére megpróbálom ide összerakni a felmutatott érdemeit. 

Először is baromi jó fej a csaj, s legalább ennyire nehéz eset is. Tiszta anyja. Olyan akarat van benne, hogy néha csak nézünk. Az a körülmény, hogy a nagyszülők kiköltöztek egy kicsit szarul érintette őt, mert ez azt is jelentette, hogy a szakszervezete is elköltözött, mert a jó mami mindig kibulizta, hogy egyéb tiltásaink ellenére csak egyen pl. még egy kis kekszet, hisz olyan vézna az a gyerek. :) Na jó, ilyet nem mondott, de ők ketten azért, sőt néha papival is megerősítve nagy frontot alkotnak. Úgyhogy most sanyarúan tengődik itt az anyjával és az apjával, akik bizony sokszor rászólnak, viszont ő kiválóan megtanulta a NEM szócskát, és bár MEM-nek mondja, gyakran alkalmazza mindenkivel szemben. Hogy a szakszervezet érdemeit is említsük, amikor nekem más irányú elfoglaltságom van, akkor nagyon jól elvan mamival, sőt csomó mindent tanult tőle, testrészeket, mondókákat, most a bilizés van porondon, merthogy mondja már, ha van esemény, de többnyire utána, de volt más sokszor találat a bilibe is, amire büszkék vagyunk. 

Pohárból az Istennek nem akar inni, múltkor képes volt egy napot szomjazni, a végén én adtam fel, de nem volt hajlandó semmi másból elfogadni a folyadékot, csak cumisüvegből, úgyhogy ez még a jövő zenéje, hogy hogy szoktassuk le róla, de nem állunk jól. 

Amúgy nagyon eleven, ez abból is látszik, hogy nem telik el hét, hogy ne törné, horzsolná, ütné be magát, mert megy, mintha kergetné valaki és azért a mozgáskoordinációval még vannak gondok.

Szerencsére az evőkéje is kiváló. Bálintnak sem volt rossz, az is mindent megevett szinte, de Grétánál megkockáztatom, hogy falánk a lelkem. Bárki ül az asztalnál és bármit fogyaszt, nem hagyja vámolás nélkül a dolgot, néha tényleg túltesz mennyiségben a bátyján is.

Távolságtartás van benne, az ismeretlen v. ritkán látott fiúktól/férfiaktól nagyon fél, főleg ha még szemüvege is, az teljesen kiveri a biztosítékot és a kezét a feje mögé kapva üvölt, levegővétel nélkül csakúgy mint állítólag én 33 éve, de hát valami jót is kell örökölnie tőlem. :)

Bálinttal nagyon rapszodikus a kapcsolatuk. Amikor a nagyobbik az oviban van 100X emlegeti és keresi, de amint hazaér egy percen belül 2X úgy összevesznek, hogy mindkettő sírva üvölt, ezen még dolgozni kell, bár mondjuk a fogócskán és a bújócskán kívül nehéz egy 5 éves és egy másfél évesnek az érdeklődési körét egy mederbe terelni, de minden délután, este és hétvégén kísérletet teszünk rá. 

Aludni kb. 1,5 hónapja csak egyszer alszik naponta, akkor viszont jó nagyot, ebben legalább szinkronban van Bálinttal, és így nincs a háztartásban 9-17 óráig legalább egy alvó gyerek, és ez ad egyfajta szabadságot, hogy csak 13-16-ig kell relatíve csöndben lenni, de ugyanakkor nagyon lecsökkent az az idő amikor csak egy gyerekre irányítjuk a figyelmünket, mert amíg aludt pl. Gréta, addig csakis Bálintoztunk és fordítva, de megoldjuk, végül is így van ez jól. 

Mit is akartam még. Fogainak száma 14, a két alsó szemfoga most nő, szenved is miatta, éjjelente fel-fel sír, de egy hét felkapdosás után leszoktam róla, mert ilyenkor tulajdonképp fel sem ébred, fél perc múlva nyugodtan alszik tovább, én meg a fél éjszakát fent töltöm, mert nem bírok visszaaludni.
Vigyori Manci:

Modern life

Káposztásmegyer és Keszi között van egy aluljáró, ami mellett a minap elautókáztunk a Zurammal. 

Volt az aluljáró bejáratánál egy parlagon álló nagy reklámtábla a következő graffiti felirattal: "Modern life is just a checklist of superlatives in styrofoam." 

Még szerencse, hogy külön-külön is, de ketten aztán tényleg olyan okosak vagyunk, hogy össze tudtuk valahogy tenni a jelentését némi angol-latin-építőipari ismeretekkel. Az első ismeretet én bírom, a középsőt mindketten, az építőiparival meg Gábor rendelkezik, aki felhomályosított, hogy a styrofoam gyakorlatilag a hungarocell nemzetközi neve, csak nálunk hívják többnyire hungarocellnek, mindenhol máshol az styrofoam. 

Magyarul a lényeg, hogy "a modern élet nem más, mint hungarocellbe csomagolt prémium/szuperlatívusz termékek vásárló/beszerzendő listája". Bár a checklistet nem erőlködöm lefordítani. 

És ez sajnos így van, bár minden erőmmel harcolok, hogy a fogyasztói társadalom beszippantson, bevallom, bár nem vagyok büszke rá, én is elcsábultam.

Amikor anyuék is Dunakeszin kezdtek élni, úgy döntöttek, hogy sokkal korábban, mint ahogy nekik az a házban majd kell, bevásároltak egy mosogatógépet, mert 6-an azért termeltünk mosatlant, illetve végre akkora ingatlanban élünk, ahova el is fér egy ilyen gép. Régen akart már Gábor is, én is, de mindig át kellett volna a konyhát rettenetesen variálni, meg egyébként is túl lehet élni nélküle. Hát nem akarok sznobnak tűnni, de ez a gép szerintem egy nagyon nagy találmány, amit minden háztartásban kötelezővé tennék a nők érdekében. Anyuval sztereóban és erősen verjük a fejünket a falba, hogy nem korábban vásároltunk már ilyen gépet, mert ahány órát már eltöltöttünk mosogatással, s ha simán csak leültünk volna azalatt az idő alatt és olvasunk valamit, vagy netántán azt az időt valami még hasznosabbra töltjük, már lehet, hogy rég nem itt tartanánk. 

Tehát a fentiek folyományaként, amikor kiköltöztek a szülők a jól megérdemelt házukba, vitték magukkal ezt a szuper találmányt. Na akkor megrettentem. Ez pont a szülinapom előtti hétvégére esett, mondtam is Gábornak, hogy bármit is tervezett, cancel, azonnal irány venni egy mosogatógépet, mert én be vagyok tojva. 

Így lett az én idei - kicsit bőséges - ajándékom egy MOSOGATÓGÉP. Az már csak hab tortán, hogy pont a szülinapomon hozták ki, Gábor be is üzemelte és azóta is boldogan szolgálja kis háztartásunkat. Nekem mondjuk van szégyenérzetem, mert ez tényleg gyarlóság, viszont konyhánk a mai napig sincs, pontosabban van, de kölcsön az is. :-) Úgyhogy az a checklist még nagyon kezdetleges, de az a véleményem, hogy, igen, ennyi kényelem nekem is jár emellett a sok idegbetegeskedés mellett, és tényleg csak azt sajnálom, hogy nem korábban lettem gyarló.

Sokadik újabb költözés

Nos, teszek egy halvány próbálkozást a blog újraélesztésére, reméljük összejön.

A  NAGY HÍR az lenne, hogy úgy néz ki, hogy a szeptember 11-ről 12-re virradó éjjel a szülők az ÚJ HÁZBAN aludtak, tehát hivatalossá vált, hogy beköltöztek. Ezt 12-én, anyu névnapján meg is ünnepeltük, koccintottunk a régóta tartogatott arany pezsgővel, amitől aztán nagyon aranyosak lettünk és próbálunk igazodni a merőben új szituációhoz. Azt beszéltük Gáborral, hogy lehet, hogy ennyi idősen (és határozottan fiatalosnak nevezném a szülőket!!!) nem biztos, hogy belevágtunk volna ekkora horderejű műsorszámba, de szerintem nekik is az utolsó pillanatok voltak, amikor még bírták kvázi meghülyülés nélkül. Azért voltak pillanatok, amikor főleg anyu a kiborulás és az üvöltés szélén állt, de azzal nyugtattam magamat és őt is, hogy egy építkezés sehol sem fáklyás menet, és lehetne rosszabb is, de végül is kiböjtöltük, ott vannak, igaz még kupiban, de ez már csak a finomhangolás. S én még azt hittem a múlt esztendő volt a nehéz.... Egyébként érdekes, hogy majdnem napra pontosan egy éve (szept. 5-én) vettük birtokba a házat, úgyhogy még ez is alkalmat adott egy kis koccintásra. 

Úgyhogy most mi is egy kicsit mozgolódtunk a házban, átfunkcionáltuk a gyerekek szobáit, szétültettük, pontosabban szétfektettük őket, mert bármennyire is frankó ötletnek tűnt, hogy egy szoba lesz az alvásra és ruhásszekrény tárolásra, egy pedig csakis a játékra, nem működött, mert legtöbbször zavarták egymást az alvásban, piszkálták egymást, hol az egyik, hol a másik nem tudott aludni, s így csak a hiszti volt. Csinosítunk, bútorokat vettünk/veszünk még, és még és még, látszólag sosem lesz elég belőlük, pedig már idáig is vettünk eleget, Gábor állandó jelleggel bütyköl, rak össze, szerel, javít és épít mint egy nagyon jó szaki. Apropó még nem is írtam, hogy amúgy teljesen szét vagyok ájulva tőle, mert több, horror árajánlat után felszívtuk magunkat és úgy döntöttünk, hogy megcsináljuk anyuék konyhaszekrényét. Én bevállaltam az adminisztrációt és anyagbeszerzést, és segítettem a kezdetekben, de a fizikai munka dandárját apukám segítségével Gábor csinálta és valami gyönyörű lett. Biztos vagyok benne, hogy ha egyszer elfogynak a kémények, akkor ezzel kellene foglalkoznia, mert van türelme hozzá és valami csudaszépen dolgozik. Nagyon büszke vagyok rá!

Itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy az elmúlt egy éves segítségét megköszönjük az Erdei családnak is, akik nélkül jó pár fokkal nehezebben tudtunk volna néhány dolgot megoldani. Az elmúlt hónapok folyamán helyes kis barterezések folytak keresztbe kasul, de tényleg olyanok nekünk mint a jó keresztszülők, mindig ott vannak és segítenek a kis mókusoknak.

Továbbá innen a szomszédból kívánunk a Farkas családnak nagyon sok örömet és boldog percet az ő kis házukba, aztán nem sokat szidni a nyugati szomszédokat, mert átmegyünk ám!!!

Folytatás

Bár minden jel arra utal, mintha a blogunk beszüntette volna a létét, ez nem így van, azaz a látszat ismét csal. Minden nap gondolok rá, hogy írni kellene, de valahogy nem jön össze az alkalom/inspiráció vagy egyáltalán.
De fogok írni, mostmárténylegnagyonbiztoshogy a héten.

Bálint 5 éves lett

Mint ahogy 5 éve a forró nyári melegben, most is izgalom volt július 24-én, amikor is Bálintunk 5 éves lett. Az ajándékon már hónapok óta ment a műsor, mert biciklit szeretett volna, de a méretéhez már a legkisebb felnőtt kellett volna, ellenben amikor egy ilyenre ráült akkor kicsit nagynak bizonyult, viszont legalább félt is rajta. Dugába látszott dőlni a projekt, amikor is egy jóképű legnagyobb gyerekméretbe belefutottunk az egyik sportboltban és az eldöntötte a mesét. Nagyon tetszett neki, mi több, CSÖNGŐJE volt, ami a legfontosabb ismérve egy jó bicajnak Bálint szerint. Azt már ugyan mondanom sem kell, hogy nem oldalkerekes bicaj ez, merthogy már nagyon tud a fiatalember kerekezni. Olyan apróságok, mint hogy nincs sárhányója elől-hátul, nincs lámpája elől-hátul már nem számított neki, viszont a gondos apa, aki előtte megszakértette a céltárgyat, azért még hozzárakatott. Azért vicces, hogy manapság ezek már nem alap dolgok egy biciklihez....

Megvolt a boldogság, sőt még a délutáni vendégsereg, pontosabban Timiék még bukósisakot is hoztak ajándékba (vajon honnan sejthették, hogy pont aktuális :) ), de kapott szép számmal sok szép és hasznos ajándékot, könyvet, társast, gyurmát, ugráló labdát, győztük köszönni. Merthogy nagy fába vágtuk a fejszét, most, hogy rendelkezünk kerttel, mertünk hívni vendégségbe 7 kollégát, ami ugye a sajátjainkkal együtt 9 gyerek, de természetesen nem tessékeltük kis a meghívottak csoporttársak testvéreit is, úgyhogy Marci két ikertesója is csatlakozott, ami összesen 11 fő 6 év alatti mókust hozott össze, ami azért kemény szám nekünk, de mivel többségében a szülők is jöttek, így azért egész kellemes volt a szülő-gyerek arány, meg azért volt elfoglaltság is. Ilyenkor jó, hogy gyakorlatilag 4 gyerekre való játékkészletünk van, úgyhogy mindenki talált a fogára valót, bár azért voltak összecsapások, fondorlatok és szövetkezések egymás ellen, de végeredményben látszólag jól érezték magukat a gyerekek és ez volt a lényeg. Többségük haza sem akart menni, Ákos például úgy elbújt a hazamenetel elől Bálint ágy alatti kuckójába, hogy a frászt hozta többségünkre, de megleltük a szökevényt. :)
Fogytak a sütik, az ételek is, bár a logisztikában még van mit fejlődni, viszont a buli egy pontján felmerülő főtt kukorica (vajpuha) a vártnál is jobban debütált, és beszippantott többünket, faltuk mintha még nem ettünk volna aznap.
Az Ég is szeretet bennünket úgy tűnik, mert a 2 hét kánikula után a szél az fúj, meg lehűlt a levegő, de eső egy csepp sem esett, ellentétben a másnappal, amikorra szinte őszi hideg állt be egész napos áztató esővel, az szép lett volna, ha a lakásba ragadunk ennyien.
Mindenkinek köszönjük a részvételt, a sok szép ajándékot és várunk Benneteket jövőre is!

Jöttek az ajándékok:

Természetesen be kellett mutatni a bicajt is a nagyközönségnek:

A lányok boltosat játszottak:

S a torta is megjött, Bálint kérésére focis:

Mondom én, hogy fogyott a kukorica, mint a cukor: :)

Veró esküvő

eróka még az ügyvédiben volt nekem jó kis kolléganőm, akkor még "csak" ügyvéd-bojtárkodott és a szakvizsgái előtt volt, de mára felvitte az Ég a dolgát, mert az APEH-nél osztályvezető a lelkem, mindenesetre meglepett, amikor bő egy hónapja egy esküvői meghívót adott át. Én annyira jól voltam informálva, hogy azt hittem még az előző fiatalemberrel van, akivel még találkoztunk is, de nagyon nem.

Úgyhogy mentünk esküvőre családostul, bár megszeppenve, mert Kispest nem az a rész, ahol nagyon ismerősek vagyunk, de hát a főtér ott is főtér, hamar oda lehet találni. Nagyon meleg volt, és Bálint az egyébként nem hosszú polgári ceremónia 2. percében megkérdezte, hogy mikor megyünk haza? ...
A menyasszony  nagyon kitett magáért, s még némi hasonlóságot is felfedezni véltem a ruhája és az én ruhám között, főleg anyagában.

Sok más eseményről nem tudok beszámolni, az ügyvédiből volt még ott egy-két ismerős arc, hamar véget ért, ellenben ezúton is kívánunk az ifjú párnak sok-sok boldogságot! És reméljük, hogy hallunk felőletek a jövőben is!!!
Itt jön a menasszonyka:

















Hopp egy ifjú pár:

Lányok, dobom a csokrom:

I. csíkos judoka lett Bálint

Bálint a múlt héten judo tábort nyomott. Úgy voltunk ezzel a táborral, hogy erőltetni nem akartuk, ha van kedve menjen, merthogy az utolsó két hónapban is volt még nyünyörgés, ha edzés volt, viszont az utolsó néhány órájukon voltam, sőt, a legutolsó óra bemutató óra volt, amin még Gábor is volt. Azóta nem tudom mi történt, de várta, csinálta, s amikor a tábor előtt elmentünk IGAZI judo ruhát venni (eddig póló-sort együttesben sportolt, de hát táborra már kell egy komolyabb eresztés), szóval azóta teljesen oda van, mindjárt este bemutatózott is nekünk, pedig csak a ruhát akartam rápróbálni, hogy nem vettünk-e nagyon más méretet. 

Egyébként nagyon vicces egy ilyen óra. Gábor bácsi, az edző, a pedagógusok gyöngye, tényleg nagyon-nagyon jól csinálja, imádják a gyerekek, minden megvan benne, ami kell, hozzáértés, humor egy kis szigor, egyszóval tuti. Bálintnak még mondjuk van mit csiszolni a mozgástechnikáján, de végül is 5 évesen ez nem csoda, s ha a fekvőtámaszát látnátok.... Az valami csuda. Gyakorlatilag a fenekét emelgeti, de állítása szerint jól csinálja... :)
No de végigsportolták a múlt hetet, és ugyan volt a táborleírásban valami vizsga a végén, de gondoltuk ez ránk úgysem vonatkozik, mert még nem tartunk ott. Pedig de. A tábor végén egy bizottság előtt levizsgáztak és minden jel szerint sikerült mert kaptunk papírt róla, meg egy fekete csíkot, amit a fehér övre kell felvarrni. Mint megtudtam ebből a csíkból kell még kettő, meg egy sárga csík és akkor elérjük a sárga övet. Na ez még messze van de már most rém büszkék vagyunk. :)
A plecsnis oklevéllel:

Bemutatózás:

Os

Lili 2 éves

Azzal kezdem, hogy elfelejtettük a fényképezőgépet elvinni, úgyhogy ha sikerül képet ide tenni, akkor azokat Erdeiéktől loptam. Viszont legalább mikor eljöttünk otthagytuk a Gréta cipőjét, Bálint napszemüvegét és fürdőgatyeszát. Jól kis család vagyunk mi.

A buli természetesen kiváló volt, minden földi jóval és finomsággal, és igazán gyerekbarát környezettel. Mindig elámulok Tiimiék kertjének a bugyrain, mindig felfedezek valami újat, amit eddig még csak nem is sejtettem, hogy ott van, főleg így ünnepi díszben.

Volt finom grill, meg sütik, medencézés és fogócskázás, a sok gyerek megmozgatta az egész járműparkot a biciklitől elkezdve a húzható kiskocsin, traktoron át.

Az ünnepelt süni tortában részesült mi meg egy jó kis vendéglátásban. Talán azt már mondanom sem kell, hogy a torta "home-made" volt, bár Lili még határozza meg oly jól körülírhatóan az igényeket, mint Hanna, de Timi megint ügyes volt.

Jelentem nem sikerült lopnom a blogjukról, úgyhogy ezúton szeretnék kérni Tőlük képet, amit publikálhatnék. :)
Nos megjöttek a képek, én meg jól lekicsinyítettem és íme:
Az utolsó instrukciók ajándékátadás előtt:

Bálint gazda:

Pancsi

Ééééééééés a tooorta!

Bálint aranyköpései

Mostanában Bálinttal el tud szaladni a ló, nem mindig sikerül azt a pontot megtalálnia, amikor abba kellene hagynia egy valami tevékenységet, rosszaságot, amit éppen sikerül csinálnia. Ilyenkor az szokott lenni az eligazítás, hogy "Bálint, érezd hol a határ!" Biztos nem érzi még 5 évesen, de idővel csak megérzi.

Tegnap ülünk a vasárnapi ebédnél, kivételesen nyugi is van, amikor a csöndbe Bálint megszólal:

- " Most mindenki érezze hol a határ".... :-)

A másik jelenség, hogy ellentéten 4 éveskori önmagával elfelejtette egyeztetni a határozott névelőket a főnevekkel. Egyszerűen nem tudom mi történt, de ezt régen már tudta. 

A következő fülborzoló dolgok jönnek ki a száján: Esik A eső. A óvodában. A iskolában. A enyém. A én ....-m. Ááááááááááááááááááááááá!

Már kértem szépen, már kértem csúnyán, már kiabáltam is, hogy legalább azt a szófordulatot jegyezze meg, hogy AZ Enyém és AZ ÉN ....-m, de hasztalan. Hogy lehet ezt a nyelvtani szabályt elmagyarázni egy 5 évesnek? Bár többen azt mondják, hogy majd kinövi

Ja, s a fényképezni továbbra is fémpékezni nála.... :-)

Gréta első hajvágása

Tisztelegve a nyár előtt és eleget téve a gondos szülői szerepnek hajnyírásban részesítettük kisebbik gyerekünket. Kiindulva abból, hogy a körömvágást mennnnyire utálja, semmi jóra nem számítottunk, merthogy azt végigüvölti. De egyszer élünk, fussunk neki a hajvágó géppel, az már Bálintnál is bevált. Meg az első hajvágások úgysem a szépségről, hanem a praktikumról szólnak. 

Meglepetésünkre nagyon jól fogadta a dolgot, egy nyikkanás nem volt, érdeklődve végigasszisztálta ahogy az apjával egymás kezéből kikapkodjuk a gépet.

Előtte:

S utána:

Az a nagy lobonc középről eltűnt és helyes golyófeje lett a csajnak.Ahogy apukám mondta: "Amikor elmentem itthonról még egy fiú és egy lányunokám volt, most meg van két fiú." 

Mielőtt elkezdjük lányosra növeszteni szerintem van még ebben a sztoriban egy rövidre vágás, bár ez a "vágjuk rövidre, akkor erősödik" nálam 15 évig nem jött be.

Kitört a nyári szünet!

Személy szerint én már nagyon vártam. Visszakapjuk kicsit Bálintot, aki kezdett az utóbbi időben eltávolodni, hisz az oviban gyakorlatilag több időt volt, mint velünk. Ami azért érződött. Így év vége felé el is fáradt, meg olyan jó vele lenni, az utóbbi hónapokban annyira sokat változott. Korábban sem volt az a magának való gyerek, figyelt mindenre, de most valahogy annyira kinyílt az értelme, hogy csak ámulunk, nagyon jó fej kiskrapek, bár jó pár eszetlenséget hazahozott a büdös kölke a gyermek, de legalább lesz két és fél hónapunk, hogy kineveljük belőle. :-)

Az ovis évzáró már megvolt máj. 20-án, s én már két éve nem értem, hogy miért van évzáró, amikor utána még vagy egy hónapig járnak, sőt, többen vannak az ügyeletben meg még július közepéig (még a suliba menők is), de miután ez már a második oviban van így, elfogadom, nem nyünnyögök, nem is volt sok időm rá, merthogy SZMK-aként az ajándékok beszerzése és az utolsó szülőin a beszámoló rám maradt, volt vele dolgom. 

Várakozással tekintünk a nyár elébe, egy csomó programot kitaláltunk már, jönni-menni fogunk, élvezzük a kertet, ami alakításának Bálint aktív részese, homokozót csinált Apa épp a héten, jó pár baráttal szervezünk randit, s még táborok élményei is előttünk állnak, csak mert sanyarú a gyerekkora, amint azt a minap kifejtette. 

S várjuk a jövő ovis évet is, amikor már nem lesz Lacika, elsőszülött országos barátja, nem mellesleg az ovi rettegett fenegyereke (ő egy külön bejegyzést megér, de még emésztem), s talán több tér jut Bálintnak és jobban kiderül róla, hogy milyen jó fej mókus, talán rajzban fejlődik, mert most khmmm. nem egy Picasso (anyák napján csak az engem megörökítő rajz hiányzott a faliújságról, szerintem simán nem merték kirakni, olyan felismerhetetlen paca volt) s nem utolsó sorban nem fog a legkisebbek közé tartozni, mert most a vegyes csoport miatt kicsit kavarodott benne, hogy akkor ő most inkább a kicsikhez tartozik (készségei, képességei alapján), vagy a nagyobbakhoz (magassága miatt), merthogy majdnem a ballagókkal volt egy magasságban. 

S még egy, remélem az öltözési sebessége is nőni fog, mert most kb. egy nyugdíjas csiga tempóját diktálja, mondta is az óvó néni, hogy mindig ő az utolsó az átöltözésben, amikor mennek az udvarra. Kérdeztük is minap egy esti fürdés-öltözés-fogmosás maraton után (az apja már feladta, pedig az nagy szó), hogy "Bálint, az oviban is ilyen lassan megy az öltözés?" Válasz: "Igen, akkor is tökörészek."

Design váltás

Úgy tűnik a blogger.com-hoz eljutott a hír, hogy kicsit elavultak már a hátterei és sémái, mert örömmel tapasztaltam, hogy lehet újakból csemegézni, amit most meg is teszek. Nem biztos, hogy ez lesz a végleges, még kóstolgatom őket, majd meglátjuk.

Gyereknap 2010

Az eddigi gyereknapok valahogy kimaradtak nekünk, pontosabban biztos volt valami esemény, de nem kifejezetten gyereknapi, csak a szokásos jövés-menés, meg tudjuk ugye mennyire szeretem én az ilyen kimegy a nép a rétre eseményeket, akkor már inkább egy nyugis, semmit nem csinálunk nap. De idén körbenéztünk, hogy ezek a népek itt mit művelnek ilyenkor. 

Tulajdonképpen már szombaton elkezdődött, mert a szemben lévő suli udvarára az összes mentési szerv (értsd tűzoltók, mentők és rendőrség) felvonult és bemutatózott, meg volt mindenféle kézműves, de ott még nem képviseltettük magunkat.

Vasárnap viszont kimentünk a helyi sportpályára, ahol széééééééép nagy területen (tömegiszonyom is jól érezte magát) voltak mindenféle események: ugrálóvárak, őrjöngők, kézművesek, vursli, gyerekfoci, minden, minden. Bálint örömében gyakorlatilag ugrálva közlekedett, nagyon elemében volt, főleg amikor megkapta élete első pisztolyát. Merthogy okos pedagógus anyuka nem vesz direkte játék puskát/pisztolyt/kést/egyéb szúró-vágó eszközt, mert minek az, ha van annyi sok okos és szép egyéb játék is. De aztán Bálint fogadóóráján felhomályosítottak az óvó nénik, hogy nem ártana, ha hagynám kiélni a gyerekben az ilyen - egyébként fiúgyerekben teljesen normális - igényeket, mielőtt valahol, valamikor más formában kijön rajta. Úgyhogy most szigorúan tudományos alapon vettünk egy pisztolyt, amit maga választott, és szerintem ajándéknak nem örült még így, azóta 3X elmondta, hogy milyen boldog ő most. A pisztoly természetesen elemes és ha van is benne, akkor teljes műsort ad, értsd: csörög, zörög, hörög, hangos és egyébként felnőtt füllel hallgatni rettenet, de mivel kiküldtem őt vele az udvarra, nem minekünk hangos.... :-) Estére a szomszédok is tudták, hogy van szuper fegyverünk... :-) Szeretnek is minket... :-)

Bevetésen az ugrálóvárban:

Mászófalazott is:

a kedvenc óriás-csúzda

egy kis autókázás:

és a szerelme tárgya vasárnap óta:

A kisebbik is ott volt, kalandozott ő is egy kicsit, meg is torpant annál a családnál egy kicsit, hiszen kaja volt náluk... :-)

Tényleg nem próbáltuk, de elhisszük:

Alexa születésnap 2.

Hanna után 2 évvel és 4 nappal megszületett Alexa, így a pünkösdi hétvégén Zala felé vettük az irányt, meg már egyébként is majd fél éve nem voltunk, meg hosszú hétvége is volt és egyébként is a tavalyi bulit is kihagytuk Gréta születése miatt (ilyen szapora a mi családunk :-)), szóval mentünk. Gyerekek és cuccaik összerakva, kocsiba beszerkesztve, és még a kölcsön apai örökség járóka is befért némi ordítozás árán, de elindultunk. 

Direkt alvásidőben, hogy mindenkinek jó legyen. Természetesen egy pillantásra nem aludtak el, egyik sem, sőt egymást piszkálták, úgyhogy rossz volt a hátsó sor, de odaértünk, annak ellenére, hogy az M7-esen Érdtől gyakorlatilag Siófokig dugó volt (értsd átlag 60-al mentünk, felgyorsításokkal és satufékekkel fűszerezve, látszólag semmi akadállyal előttünk, de hát ilyen a magyar marha ha csapatosan útra kel). 

A buli kezdetére ott voltunk, megköszöntöttük mamit és dédit anyák napjára, átöltöztünk és indulhatott az erezd el a hajam. 

Megrökönyödtem, mert a szokásos süti-hegyek elmaradtak, viszont torta az volt, mindjárt három is, no meg ajándék hegyek Alexának, sőt, még Grétusnak is csurrant-cseppent valami, merthogy most az övét is pótoltuk.

Volt grillezés és járműpark felavatás/újítás, Bálint is mindent kipróbált, még a saját kinőtt motorját is, ami már olyan kicsi neki, hogy az állát veri bele, de azért még nyüstölte.

A hétvége többi részében ellátogattunk még Gábor nagybátyjáékhoz, ott is megettünk és megittunk mindent, körbemutogattuk a gyerekeket, aztán meg eljöttünk. Na jó, a valós ok, hogy Gábor unokatesója két napra rá államvizsgázott Pécsett, úgyhogy volt baja. 

Pünkösd hétfőn aztán belátogattunk Palinba is, Andi Lackójának a szüleihez, akik megmutatták az új házukat, bár ez csak nekünk volt új, mert ott élnek ők már több mint két éve, de mégis most keveredett rá alkalom, hogy menjünk. 

Hétfőn ebéd után szintén kocsiba be, hogy hátha összejön ez az alvásidőben utazás, és láss csodát, ha a gyerekek szét vannak ültetve, akkor működik, Gréta húzta a lóbőrt kb. Velencéig, merthogy Bálintot meg ott hagytuk Komárban egy kis szellőztetésre, elkértük az oviból, elbúcsúztunk és Gábor családjának gondjaira bíztuk. Természetesen már Balatonfenyvesen hiányzott a rendszerből, de látszólag mi neki nem annyira, mert nagyon elfoglalt volt, nem volt ideje honvágyni. Pénteken ért haza, csacsogósan, megiperedve (zalai szó a kilók felvételére :-) ), minden nap beszéltünk, úgyhogy képben voltunk, hogy mit művel, de minden jel szerint jól bírta mindenki a kiképzést, küldjük is még a nyáron!

Néhány kép:

Amikor mindenki a tortát fújja:

S amikor Gréta belecsap a lecsóba:

Grétus aztán dédipapit is megsétáltatta. 'Igen dédi, jól csinálod, azt a lábad tedd az után, ahogy én is csinálom.'

S amikor a lányok spanyol ruhába bújnak Józsi papi jóvoltából:

(Ha bárki azt hinné, hogy a kép idején Gréta szájon törli Alexát, az téved, csak az egyensúlyát keresi nagyon a lányunk.)

Hanna szülinap 4.

Annak rendje-módja szerint megkaptuk a meghívót, és teljes létszámban képviseltettük is magunkat kedvenc barátaink leányának születésnapján, ami pont aznapra is esett, amikor tartották. 

Ajándék leegyeztetve (szigorúan egy zöld esernyő, volt is para, hogy nem kapunk, de megléptük az akadályt!), gyerekek kisuvickolva, úgyhogy irány az Eötvös utca, ahol pontosan úgy szakadt, mint minálunk, így a kerti partinak lőttek, de hát kit zavar az, a gyerekeknek végül is édes mindegy, hogy hol rohangásznak. 

Nos, mivel ott a "szűk" család is fel tud mutatni közel 10 gyerkőcöt illetve babát, a barátok gyerekeivel kiegészülve volt vagy 13 gyerek, ami azért kemény. :-) De tényleg, s még úgy is, hogy Gábor (Timi Gábora) a munka dandárját elvégezte azzal, hogy hagyta, hogy konkrétan egyszerre vagy 6 gyerek húzta, vonta, ölte, dobáltatta magát, én a nézésében is elfáradtam. A Timi meg már megint kicsit alakított, mert "csak" vagy 4 fajta süti, 4 fajta főétel volt, nem beszélve a home-made tortáról, ami 4 sorban álló elefánt volt, természetesen különböző méretben, színben és ízben, csak hogy az ilyen anyuka, mint én még szarabbul érezze magát, hogy még a cukiból rendelt formatortáért is majdnem elfelejt elmenni. :-)

Egyszóval jól éreztük magunkat, jól voltunk tartva és köszönjük a meghívást!

Természetesen a fényképezőgép itthon maradt a rohanásban (ha a tortát elfelejtjük, a foto-apparatot miért vinnénk magunkkal), úgyhogy a blogjukról loptam (tessék, még ez is) ezt a képet.

Turbó tempo

Turbo faktor 1. - Gréta, mert a lányoké az elsőbbség.

Kicsi lányunk anyák napján megajándékozott, de nem csak engem, hanem az egész családot, ugyanis elindult. Előtte is látszódott rajta, hogy valami készül, csak nem tudtuk, hogy mikorra lesz kész, de kiderült. Azóta gyakorlatilag meg sem áll, mindenhova oda akar érni, és csak győzünk utána szaladni. Tudom, hogy nem jó a hasonlítgatás, de míg Bálint az első lépésektől a biztos járásig kb. 1 hónapot töltött el borulásokkal és seggre esésekkel, addig Gréta ezt 1 nap alatt lerendezte, ami érdekes. Vasárnapról hétfőre megtanult járni. Gratula kicsim!

Turbó faktor 2. - Bálint, mert mindig képes meglepni

Én, akinek szerintem meglehetősen reális és nem elfogult véleménye van a gyerekeiről, azt hittem, hogy Bálintnak nincs egyensúly érzéke (erre azért pár csetlése-botlása alapot is adott), tévedtem. Régóta fenyegetjük, hogy leszereljük a bicajáról a pótkereket, mert kicsiknek való az, de 3 hete végre is hajtottuk a mutatványt, lesz, ami lesz, még ha orbitális zakózásokkal is fogjuk a hétvégét tarkítani.

Erre mit csinál Bálint? Egy kör borulgatás után, BICIKLIZIK. Én még épp a garázs felé tartottam, hogy keresek valami seprűnyelet, amit majd jó hozzáerősítünk az ülésvázhoz, és futunk mellette, de akkor szólt az apja, hogy nem kellene, mert nézzek rá a gyerekre, egyedül karikáz a diófa körül, mintha ez a világ legmagátólértetődőbb (van ilyen szó?) dolga volna. 

Úgyhogy úgy tűnik, hogy a fenyegetőzéseink második fele, ti. ha tud pótkerék nélkül bicajozni, akkor kap egy nagyobb, szebb és szigorúan kitámasztóval rendelkező (Bálint szerint a legfontosabb része a biciklinek) bringát és ha majd főleg magunknak is veszünk, akkor megyünk együtt kerekezni, mert az jó. Nos, minden jel szerint ezt korábban kell megejteni a bicikli vásárlást, mint a szülinapja, ami a céldátum volt arra, hogy megtanuljon - Gratula kicsim!

U.i. Felül kell vizsgálnom a gyerekeim mozgás-koordinációjának értékelését, mert nem jó találati aránnyal dolgozom.

Erről beszéltem

Miután még továbbra sem politizálok, de az olvasás képességét magaménak is bírom, szeretném az alábbi irományt mindenki figyelmébe ajánlani, mert nekem tetszik, és szavaival, tartalmával (legfőképp az elejével) 99%-ban egyet értek. Az Index blogon találtam és nekem nagyon ül, csak azt sajnálom, hogy eddig nem tudtam megfogalmazni ilyen jól.

Zavaros, mi?

Lehet mondani, hogy savanyú a szőlő, de a szomorú az, hogy én már akkor is boldog lennék, ha csak a szőlő lenne a savanyú. 

Pedig mindezek után is az a véleményem, hogy aki alkalmatlan a kormányzásra (igen, értsd ballibek), az ne kormányozzon, vagy legalább vegyen fel egy jó marketingest, aki még a szart is eladja.

Pont.

Az én kis Suzuki komplexusom

Előre szólok, hogy nem sértegetni szeretnék akárkit, és tényleg ne vegye senki sem magára azt az inget, amit nem érez magáénak, de most már le kell írnom, mert már évek óta agymenek róla.

Nem szeretem a Suzuki autót. Pedig az el kell ismernem, hogy az első, fapados swiftek óta egész kipofásodott, sőt, megkockáztatom, hogy a csapott hátú SX4-es még ki is néz valahogy, de sajnos nálam nem írja felül azon általános véleményemet, hogy ha ingyen adnának egyet, akkor sem, vagy csak segélyhívás esetén.

Fő indokaim, hogy az ár-érték arányában egyrészt k.. drágák, mondjuk én az értékhez hozzászámolom azt a momentumot, hogy ha az utcában 10-ből 8-nak ugyanolyan autója van, mint nekem, akkor már az már nekem sok. Másrészről pedig azt a híres robbanékonyságát a kasztni megkönnyítésével lehetett elérni, ami nekem a Trabant-karosszériára emlékeztet, az volt olyan mint egy jobb minőségű karton... S sajnos fenti körülmény okozza azt, hogy ha találkozik egy Suzukis egy bármely más autóval komolyabban, akkor nincs sok esélye, általában alulmarad, mint ahogy a múlt hónapban itt Dunakeszin maradt ott - egyébként szabályosan közlekedő - két fiatal (örökre) egy körforgalomban, mert ugye legtöbbször nem a vétkes húzza a rövidebbet. Meggyőződésem, hogy ha nem Suzukiban ülnek, nem ilyen végkifejlete lett volna a dolognak. 

Egyébként a tapasztalataim alapján a Suzukinál csak a Suzuki-önérzet a rosszabb. Ha valami esemény van az utakon, legyen az a főváros egy szűk utcája, vagy az autópálya bármely szakasza, akkor az esetek igen nagy részében benne van a sztoriban egy Suzuki, aki vagy 100-al büntetni a népet az M7-es belső sávjában, vagy  szimplán ott eszetlenkedik a szituációban. Lehet, hogy ez csak a nagy számok törvénye alapján alakul így (mondom én, a nagy matematikus), de az elméletemet (látszik, hogy foglalkoztam a témával...) kiegészítettem azzal, hogy alapvetően 2 típusú Suzuki vezető van. 1. a régi Skoda/Wartburg/Trabant-ból átült vezetők, akik megfontoltan haladnak (ld. fenti példa az M7-el)...., 2. az új generáció meg széthajtja azt a nyomorult 1,3-as köbcentit, a teljesítmény határait feszegetve.

Gábor azt mondja, hogy a fenti kijelentéseimmel gyakorlatilag az egész autószakértő/elemző szakmával állok szemben, akik aszongyák, hogy a Suzuki egy buta de jó jószág, mondjuk ennek ellenére még nagyon sokat kell ahhoz alakulnia ennek az autómárkának, hogy én megszeressem. Mondjuk annyira, mintha már Toyota lenne. Ha már a japán autóknál tartunk....

Zárszónak megjegyezném, hogy TUDOM, hogy az az általános vélekedés, hogy a francia autók szarok, de én eddig az ellenkezőjéről szereztem tapasztalatokat, a Picassoban az én mértékem szerint például minden pont ott van, ahol az kényelmes, ja és még 5 ember is nagyon kényelmesen elfér benne.

Egyébként meg éljenek a sztereotípiák és az általánosítás!!! :-)