2010. május 28.

Hanna szülinap 4.

Annak rendje-módja szerint megkaptuk a meghívót, és teljes létszámban képviseltettük is magunkat kedvenc barátaink leányának születésnapján, ami pont aznapra is esett, amikor tartották. 
Ajándék leegyeztetve (szigorúan egy zöld esernyő, volt is para, hogy nem kapunk, de megléptük az akadályt!), gyerekek kisuvickolva, úgyhogy irány az Eötvös utca, ahol pontosan úgy szakadt, mint minálunk, így a kerti partinak lőttek, de hát kit zavar az, a gyerekeknek végül is édes mindegy, hogy hol rohangásznak. 
Nos, mivel ott a "szűk" család is fel tud mutatni közel 10 gyerkőcöt illetve babát, a barátok gyerekeivel kiegészülve volt vagy 13 gyerek, ami azért kemény. :-) De tényleg, s még úgy is, hogy Gábor (Timi Gábora) a munka dandárját elvégezte azzal, hogy hagyta, hogy konkrétan egyszerre vagy 6 gyerek húzta, vonta, ölte, dobáltatta magát, én a nézésében is elfáradtam. A Timi meg már megint kicsit alakított, mert "csak" vagy 4 fajta süti, 4 fajta főétel volt, nem beszélve a home-made tortáról, ami 4 sorban álló elefánt volt, természetesen különböző méretben, színben és ízben, csak hogy az ilyen anyuka, mint én még szarabbul érezze magát, hogy még a cukiból rendelt formatortáért is majdnem elfelejt elmenni. :-)
Egyszóval jól éreztük magunkat, jól voltunk tartva és köszönjük a meghívást!
Természetesen a fényképezőgép itthon maradt a rohanásban (ha a tortát elfelejtjük, a foto-apparatot miért vinnénk magunkkal), úgyhogy a blogjukról loptam (tessék, még ez is) ezt a képet.

2 megjegyzés:

Erdeiék írta...

Nem célom az általad leírtak előidézése, úgyhogy hagyd légyszi abba mert nem jöttök Lili szülinapjára:))))))))))))

Bogosz írta...

Nehogy azt hidd hogy ilyen egyszerűen megúszol bennünket!!! :))))))))))))