2010. május 30.

Alexa születésnap 2.

Hanna után 2 évvel és 4 nappal megszületett Alexa, így a pünkösdi hétvégén Zala felé vettük az irányt, meg már egyébként is majd fél éve nem voltunk, meg hosszú hétvége is volt és egyébként is a tavalyi bulit is kihagytuk Gréta születése miatt (ilyen szapora a mi családunk :-)), szóval mentünk. Gyerekek és cuccaik összerakva, kocsiba beszerkesztve, és még a kölcsön apai örökség járóka is befért némi ordítozás árán, de elindultunk. 
Direkt alvásidőben, hogy mindenkinek jó legyen. Természetesen egy pillantásra nem aludtak el, egyik sem, sőt egymást piszkálták, úgyhogy rossz volt a hátsó sor, de odaértünk, annak ellenére, hogy az M7-esen Érdtől gyakorlatilag Siófokig dugó volt (értsd átlag 60-al mentünk, felgyorsításokkal és satufékekkel fűszerezve, látszólag semmi akadállyal előttünk, de hát ilyen a magyar marha ha csapatosan útra kel). 
A buli kezdetére ott voltunk, megköszöntöttük mamit és dédit anyák napjára, átöltöztünk és indulhatott az erezd el a hajam. 
Megrökönyödtem, mert a szokásos süti-hegyek elmaradtak, viszont torta az volt, mindjárt három is, no meg ajándék hegyek Alexának, sőt, még Grétusnak is csurrant-cseppent valami, merthogy most az övét is pótoltuk.
Volt grillezés és járműpark felavatás/újítás, Bálint is mindent kipróbált, még a saját kinőtt motorját is, ami már olyan kicsi neki, hogy az állát veri bele, de azért még nyüstölte.
A hétvége többi részében ellátogattunk még Gábor nagybátyjáékhoz, ott is megettünk és megittunk mindent, körbemutogattuk a gyerekeket, aztán meg eljöttünk. Na jó, a valós ok, hogy Gábor unokatesója két napra rá államvizsgázott Pécsett, úgyhogy volt baja. 
Pünkösd hétfőn aztán belátogattunk Palinba is, Andi Lackójának a szüleihez, akik megmutatták az új házukat, bár ez csak nekünk volt új, mert ott élnek ők már több mint két éve, de mégis most keveredett rá alkalom, hogy menjünk. 
Hétfőn ebéd után szintén kocsiba be, hogy hátha összejön ez az alvásidőben utazás, és láss csodát, ha a gyerekek szét vannak ültetve, akkor működik, Gréta húzta a lóbőrt kb. Velencéig, merthogy Bálintot meg ott hagytuk Komárban egy kis szellőztetésre, elkértük az oviból, elbúcsúztunk és Gábor családjának gondjaira bíztuk. Természetesen már Balatonfenyvesen hiányzott a rendszerből, de látszólag mi neki nem annyira, mert nagyon elfoglalt volt, nem volt ideje honvágyni. Pénteken ért haza, csacsogósan, megiperedve (zalai szó a kilók felvételére :-) ), minden nap beszéltünk, úgyhogy képben voltunk, hogy mit művel, de minden jel szerint jól bírta mindenki a kiképzést, küldjük is még a nyáron!
Néhány kép:
Amikor mindenki a tortát fújja:
S amikor Gréta belecsap a lecsóba:
Grétus aztán dédipapit is megsétáltatta. 'Igen dédi, jól csinálod, azt a lábad tedd az után, ahogy én is csinálom.'
S amikor a lányok spanyol ruhába bújnak Józsi papi jóvoltából:
(Ha bárki azt hinné, hogy a kép idején Gréta szájon törli Alexát, az téved, csak az egyensúlyát keresi nagyon a lányunk.)

1 megjegyzés:

Erdeiék írta...

Nagyon jók a képet, igazán édesek a csajok:))))