Szilveszter 2007

Timi mindig megelőz, de van igazolásom, hogy miért csak most számolok be a Szilveszterről. :-)

A tavalyi bánki buli után, adott volt, hogy idén is együtt, hisz ami működik, miért ne... Köszönhetően az Erdei család türelmének, idejének és kitartásának sikerült egy nagyon jó kis szállást foglalni a Mátrába, és az időjárás is kegyes volt hozzánk, s jött az égi áldás hó formájában a legnagyobb örömünkre. Igazi tábor-hangulat volt, ahol mindenki kivette a maga részét a munkából. Zala két gyöngyszeme a háziak nagy meglepetésére tudott tüzet rakni, éleszteni és hasogatni, és egymással versengve tették is ezt, a lányok pedig tudtak főzicskézni és rendezgetni a kajákat. Tényeg nem tudom mikor mosogattam utoljára lavórból, de annak is megvan a maga varázsa.

Az a jó az Erdei családdal való együtt üdülésben, hogy általában hasonló mértékben vagyunk rugalmasak bármely programot illetően, így senki sem érzi magát - asszem - túlzsenyegve, avagy lenyomva, hogy az ő óhajai nem teljesülnek.

Kirándultunk, gyerekeztünk, társasoztunk, pihentünk, szánkóztunk és csináltunk minden olyat, amit a szürke hétköznapokon nem. Ismét jó volt, mi kipihentük magunkat és Bálintot életében először egy kinyitható ágyon altattuk, minden különösebb izgalom nélkül. Bár egyik este, amikor már mi is mentünk aludni, félálomban felült az ágy közepén, és egy olyan hátast vágott az ágyról, hogy nem is tudom, hogy hova esik, ha az apja nem kap utána, az ijesztő volt, de amúgy zökkenőmentesen, és meglepő módon egy csepp nátha nélkül élte meg az élményt.

Ez magáért beszél:

A szállás udvarán
Csííííííííííííz:

Idill Arany Ászokkal :-)
Szánkózott anyával:
és mosolygott apával:

Bálint is pancsizott, bár majdnem beszorult a kiskádba... :-)

Évértékelő 2007 - a válaszok éve

Egy öt évvel ezelőtti hasonló évértékelő oltári botrányba fulladt közöttünk, de a végén csak megkérte kezem... most megint nekifutok, leginkább saját okulásunkra. :-) Talán nem lesz botrány belőle. :-)

Nehéz ugyan egy évet néhány mondatban, de a fő csapásirányt csak elkapom.

Mit is mondhatnék? Tipikus páratlan számú év. Ezekkel mindig úgy vagyok, hogy túl kell lenni valahogy rajtuk. Alapvetően nem is tudom mi bajom velük, asszem csak szimplán nem szeretem a páratlanságot. Soha rosszabb ne legyen, de azért tud ez még jobb lenni.

Megkaptam arra a kérdésre a választ, hogy lesz-e második diplomám. Olyan távolinak tűnik, pedig gyakorlatilag az évünk első felét azért rendesen kitöltötte. Kiderült, hogy lehetséges-e a házassággunk keretein belül az együttdolgozás. Lehetséges, de azért rezgett a léc, hogy kibírja-e a rendszer. A mélypont a nyár vége volt, de szerencsére az ember a ház. évfordulója néha gondolkodásra is késztet. Fény derült arra is, hogy a nehéz kezdés után csak lesz valami ebből a mi kis cégünkből, beértek az elmúlt bő két év tettei.

Tavaly ilyenkor nem tudtuk még, hogy mennyire tudjuk gyermekünket a szocializáció rögös útján elindítan (asszem még a bölcsi gondolata meg sem fordul bennünk), és mára látjuk, hogy azért előreláthatólag nem kell átjárni a szomszédba Bálintnak egy kis közösségi attitűdért.

Látogattuk az egészségügyi intézményeket is rendesen tavaly, de tulajdonképpen minden rendben, és már ott tartunk, hogy nincs nap, hogy ne legyen szó arról, hogy mit kezdjünk el többé-kevéssé rendszeresen sportolni, mert valamit kell, ez most már nem kérdés. És ha mi eljutunk legalább a megfogalmazás szintjére, egyszer, talán inkább később, de valamikor meg is csináljuk.

Tavaly ilyenkor őszintén azt gondoltam, hogy kis családunkban a gyerekek és a felnőttek száma ugyanannyi lesz, de legnagyobb sajnálatunkra ez nincs így. Nem tudjuk miért. Nyugodtabbak nem lettünk ugyan tavaly, de azért sokkal idegbetegebbek sem. Vagy mégis? Minden erőnkkel próbálunk nem kétségbeesni, de ez egyre nehezebb.

Viszont szerencsére nagyon sokat és nagyon jókat utazgattunk kis hazánkban, minden percét élveztünk. Ha ilyen tempóban haladunk, 15 év múlva nem lesz hova ismeretlen helyre menni. Viszont nem Hyundaikával, mert ő sajnos a tavaszi támadtatása óta hattyúdalát fújja.

Csomó tervünk van 2008-ra, és van is mit tenni, úgyhogy megyek is, építem egy kicsit a Grózner birodalmat. Mindenkinek, aki ezt olvassa olyan 2008-at kívánunk, amilyet kívánna magának, és reméljük, hogy teljesülnek az óhajok! :-.)

Így szeretjük mi egymást: :-)

Az élet nem is annyira apró örömei

Tulajdonképpen körülbelül egy évvel ezelőtt kezdődött ez a sztori. Akkortájt merült fel bennem az igény arra, hogy szeretnék egy újabb szemüveget magamnak, leginkább esztétikai okokból, másrészt mert a szülés és a szakdolgozat írás óta meredeken repül lefelé a látásom minősége. Húztam-húztam, hiszen fáradt szemmel akartam elmenni beméretni a látásom, az az állapot pedig este 8-9-re áll be, akkor meg ugye nem annyira van nyitva a szemészet, no a lényeg, hogy tavaly szeptemberben végre befejeztem a családom idegesítését, és elmentem egy nagyon jó fej optikushoz.

Hamar kész lett, gyönyörűséges lett, imádtam, hordtam éjjel-nappal, ha kellett, ha nem, aztán egyszer nem találtam. Egy napig, aztán kettőig, aztán egy hétig. Végül nem tudtam tovább titkolni, ahol előtte megfordultam, bölcsi, Gekkó, mindenhol rákérdeztem, hogy nem hagytam-e ugyan ott. Sehol nem volt. Átkutattuk a lakást, a hűtőtől, a zugokon át, minden értelmes helyet. Mondtam is, hogy ez már csak töketlen helyen lehet, vagy egyszerűen könnyű kis kereténél fogva összekaptam valamivel és véletlenül kuka.

Keresztet vetettem rá, és jött a Karácsony, amikor is az én drága Uram meglepett vele, pontosabban az újrakészíttetés tényével. Örültem is, mert lesz újra, de azért kétszer megvenni ugyanazt... biztos nem nézett hülyének bennünket az optikus. Már éppen azon kezdtem agyalni, milyen kedvezményt csikarjak ki a tényekből adódóan, amikor tegnapelőtt Gábor derékfájásának alkalmából kinyitottuk a nappali heverőt, és láss csodát. Ott volt alatta a Szemüveg!!! Nagyon boldog voltam.

OK, gyorsan hívom az optikust, akitől még nem vettük át a másodpéldányt idő hiányában, hogy akkor, hogyan lehetne tulajdonképpen minél fájdalommentesebben visszacsinálni a dolgot. Kiderült, hogy ő ezt a "megrendelést" nem is vette nagyon komolyan, mert majd úgyis szólunk, ha tényleg nem lesz meg az okkuláré, vagy félreértették egymást Gáborral, de ami a lényeg, hogy ezt ő még el sem kezde megcsinálni... :-)

Így történt, hogy többszörösen plusszosan zártuk a napot! :-) És megvan a kedvencc szemüvegem!!! :-)

Nevek

A minap elhatároztuk, hogy megtanítjuk gyermekünknek azt a nem egyszerű teljes nevét. Néhányszor elmondtuk, hogy hogy hangzik az, és...

-Hogy hívnak?
-Bálint.
-De mi a neved?
-Gózne(r) - néma r... Bálint
-Nagyszerű, és anyát hogy hívják?
-Gózne(r) anya (és röhög hozzá)
-És apát?
-Gózne(r) apa. :-)

Bár igazság szerint az első sikeres kör után tegnaptól az alapkérdésre az válaszolja: "Tene Bálint". Őt nem ismerjük, de törtem a fejem, és ez onnan jöhet, hogy néhányszor mondtuk, hogy "Te, nem Bálint, hanem Grózner Bálint"... lehet ezt röhögés nélkül bírni? :-) Jövő héten deriválunk.

MŰPA és Nemzeti

Ez még tavaly decemberben történt, de nem hagyom ki, hogy megemlékezzek róla.

Hétfőnként Timi-Hanna párossal szoktuk látogatni a Ringató intézményét, ahol a nagyon temperamentumos és nem utolsó sorban jó hangú szintén Timivel és aranyos, ritka keresztnevű gyerekekkel jól szórakozunk élőzenére. Ez a Ringatós társaság rendezte meg a Művészetek Palotája Üvegtermében éves karácsonyi buliját, és mi úgy döntöttünk a távolság ellenére is ellátogatunk az eseményre. A villamosról leszállva már mindenféle irányból érkező anyukákat és gyerekeket + babakocsikat láttunk, már ez gyanús lehetett volna, de amikor beértünk az épületbe, főleg az üvegterembe, hogy leesett, hogy gyakorlatilag minden talpalattnyi hely foglalt volt, sőt még egy plusz termet is nyitottak a beáramló tömegeknek. Hihetetlen volt ennyi családot látni, s bár rám tört a tömegiszonyom, azért jól éreztük magunkat, és ami a fő élmény, hogy a MŰPA gyönyörűségesen szép! Én nem is hittem volna. Arról nem beszélve, hogy a micsoda jó programokra leltem a műsorfüzetükben. Az éneklésben megfáradt manók (ropiznak):

Aztán néhány napra rá az októberben elmaradt Hermelin előadást tekintettük meg végre a Nemzetiben, ahova már régen vágytunk leginkább kíváncsiságból, másrészről pedig kultúravágytól hajtva. Ónodi Eszter és Shohl András főszereplésével előadott színmű ez a Hermelin és nagyon jó. Arról ismét nem beszélve, hogy a Nemzeti lehet bár kívülről olyan, amilyen, de belülről nagyon rendben van, és kivilágítva a kilátása is fantasztikus. Megállapítottuk, hogy kibírnánk, ha minden héten eljutnánk színházba, tudnánk élvezni. Úgyhogy jól halad a "menjünk minden hónapban" projekt, januárban a Leányvásárt nézzük meg a Karinthyban, és még lehet, hogy Dumaszínházba is megyünk.

Karácsony 2007

Nem is tudom, hol kezdjem, de talán az elején jó lenne. Viszont az oly régen volt... Az hiszem az első karácsonyi momentum az volt, hogy elmentünk a bölcsi karácsonyi bulijára, ahol ugyan a műsorról lemaradtunk, de a süti megvárt bennünket, és Bálint nemes egyszerűséggel odahúzta a külön sütis asztalhoz a kisszéket és lakmározni kezdett. A sokadik süti után mondtuk neki, hogy nem kellene, de nem tágított, pedig a Jézuska a bölcsibe olyan vasút készletet hozott, hogy szétájultak a gyerekek.

Aztán pénteken már Gábor is leállt a munkával (nem kis presszúrára) és még csomó dolgot elintéztünk, minden napra jutott valami sütni-főznivaló, csináltam még csoki- és tojáslikőrt, úgyhogy volt mivel matatni, de végeredményben mindennel időben elkészültünk. Kivételesen a csomagolást sem hagytuk az utolsó pillanatra, és bár rengeteg sütit sütöttünk anyuval együtt, de a karácsonyi menü is hamar összeállt. A fiúk feldíszítették a fát, Bálintnak az izgalom miatt sikerült kihagynia a du. alvást, de azért bírta az iramot. Megettük a finomságokat, és jött a Jézuska csengettyűszóval és énekkel. Bálint teljesen megzavarodott, ajándéktól ajándékig rohangált, lehet, hogy egy kicsit túl sok ajándékot is hozott a Jézuska, azt sem tudta hova legyen, de nagyon édes volt. Voltak meglepik, nekem több is mint amire számítottam, de azt hiszem sikerült mindenkinek szép esetét okozni.

Munkában a fiúk:

Család és a sütemények :-)

Aztán az este csúcspontján meg kellett ölelgetni oroszlánt, mert ő már régi harcos, de mostanában reneszánszát éli.

Szinte még fel sem ocsúdtunk a Szenteste eseményeitől, amikor is indultunk Zalába, folytatni az ünneplést. Ott is rengeteg ajándék várt ránk, és az egész család, akik szintén ránk vártak nagyon, mert már igazán régen voltunk. Bónusz csokiként, nagy meglepetésünkre gyönyörű hóesés és 10 centi hó is esett, úgyhogy Bálintot még a hó és a szánkózás intézményével is megismertettük. Amikor csak tehettük kint voltunk a levegőn, olyan csodaszép volt a ritkán látott hó és olyan friss a levegő.

Szánkózás papival:

Szerintem boldog volt a fiúnk...:
Sétáltunk este a hóesésben... s szánkóztunk nappal.
A mi segítőkész nagyfiúnk kivette a részét a munkából:

Összességében csomó szuper, figyelmes ajándékot kaptunk és remélem, hogy mi is hasonlóakat adtunk. Időközben rájöttem, hogy azért is volt olyan nagyon kellemes ez az ünnep nekem, mert évek óta először nem nyomta a lelkem valamilyen vizsga v. szakdolgozat írás terhe, és felszabadultan tudtam örülni. Mindenkinek köszönünk mindent még egyszer!

MINDEN KEDVES CSALÁDTAGUNKNAK, BARÁTUNKNAK ÉS ISMERŐSÜNKNEK EZÚTON IS KÍVÁNUNK BÉKÉS, BOLDOG, SZÉP KÁRÁCSONYT!

NE ROHANJATOK, EGYETEK JÓKAT ÉS PIHENJETEK, MI IS EZT FOGJUK TENNI. MÉGIS LEGFŐKÉPPEN TÖLTSETEK EGYÜTT SOK IDŐT!

Képek

Az engedély megvan, úgyhogy mivel a férfiak általában nagy izgalomba jönnek a témától, önkényesen kiválasztottam azokat a képeket a sok jóból, amit az Andiék esküvőjén készültek.

A közös:

A trükkös közös:

Szerintem a legjobb:

Jók, nem?

Mikulás turné

Idén naaagyon mozgalmasra és kellemesre alakult a Mikulás ünnepe.

Kezdődött Piri mamival, aztán dec. 6-án a bölcsibe is ellátogatott, és megajándékozta Bálintot, sőt délután még a MÁV Télapójához is odaértünk. Ott még egy mesélő néni is volt, és nagyon jól szórakoztunk a sok ismerőssel és a mamival-papival.

Aztán szombaton megnéztük mit hagyott ott a Miku anyuéknál (csupa jót), és vasárnap elmentünk a GEKKÓ Mikulására, ahova Gábor szintén elkísért bennünket.

Mondjuk az asztalon annyi édesség van, mindha legalább 8 buliban lettünk volna, de ez már csak így van, ha a szomszédnénitől, az újságos nénitől, a postás bácsitól is kapunk csokit...

MÁV Mikulás:
Behind the scenes... innen sokkalta érdekesebb kukucskálni
Nagyon érdekelte Bálintot az egyébként tényleg jó műsor...
Ott volt mami és papi is











S szupi - de nem szülőbarát - ajándékot hagyott ott a Télapó...

... amit rögtön használatba is kellett venni.

Gekkó Télapó interjúvolja a tagadásba burkolódzott gyermekünket.

Krampupu gitárja nagyon érdekes volt, ott ólálkodott körülötte sokáig.

Nagyjából ennyi, jövőre reméljük megint eljön ez a nap!

Piri mami nálunk járt

Eljött a december első hétvégéje, és vele együtt tradícionálisan Gábor anyukája is. Ez Bálintnak az elő-Mikulást is maga után vonja. Nagyon gazdag Mikulás járt Piri mamiék felé, mert gyakorlatilag egy bőröndnyi ajándékot kellett elhoznia, és most dúskálunk az új játékokban és a sok édeségben, és hozzánk még csak holnap jön...

Egyébként pedig egy nagyon kellemes hétvége van mögöttünk, össze-vissza, keresztül-kasul járkáltuk a várost, adventi díszeket vettünk, meg megcsodáltuk az Andrássy úti fényeket, és még a Vista Cafeban is körtetortáztunk a mamival. Itt volt igazi zongorista bácsi akcióban, úgyhogy azóta Bálint is zenét szerez az itthoni játék-zongorán.

Bálint amúgy úgy néz ki túljutott 3 hetes nagyon durva betegségén, ilyen genya és elhúzódó baja még nem volt soha, megjártuk ismét a fül-orr-gégét és a vérvételt, szerintem ismét feleslegesen, csakúgy mint tavaly, lassan el kellene fogadnunk, hogy a tél eleje enyhén szólva nem Bálint időszaka...

Apa ajándék pulcsija kicsit szorít vállban, de azért megtartjuk...

November elején kétszer is abban a megtiszteltetésben volt részünk, hogy csapatostul mehettünk az Erdei család otthonát amortizálni. A létszám közel hasonló volt, kivéve, hogy az első alkalmon rég nem látott Viktor volt jelen, a másodikon pedig rég nem látott Edit és Zoli. Kajailag megint kitettek magukért a házigazdák, és bár a sajtfondüjüket nem merték felvállalni, són süttött csirkében és csokifondüben még mindig ők a legjobbak.

Gyerkőcök megint kitettek magukért, nem is tudom egy esetlegesen nálunk rendezett bulin hogy fogunk elférni, de majd valahogy megoldjuk.

Beszéljenek ismét a képek helyettem.

Bálint letessékeli Hannát az egyáltalán nem rendeltetésszerűen használt WC szűkítőről, aztán meg együtt tömörülnek.

Gábor gyakorol...

Mi meg ültünk, mint a verebek... :-)
Dobozolás... Talán zsíroznak, és Hanna tényleg telefonos segítséget kér... :-)

Baby-boom 2.

Bár már erről a hírről is tudtunk eddig, de mégiscsak egy külön bejegyzés megilleti őket:

Kedves barátaink, Erdei családnál is örvendetes gólyahír elébe néznek, jövő júliusára Timi és Gábor (no és persze Hanna is, bár ebből ő még vajmi keveset sejt) is babát várnak!!!

Éljen, éljen, éljen! Gratula Nekik!

Igen, ilyenkor szokott jönni a kérdés, hogy "és nálatok?" Nálunk? Nálunk a nagy harci helyzet az, hogy gólya baromira nem elkóborolt, nem is tudjuk, valahogy jelzőtüzeket kellene gyújtanunk neki, de kitartunk! :-)

Baby-boom 1.

A család már hetek óta tudja, de mentségemre legyen mondva Andiék is csak nemrég tették fel a blogra a nagy hírt, és azért nem akartam előttük hírmondani, miszerint: jövő májusra érkezik a gólya hozzájuk!

A legutóbbi adatok alapján már 13 cm-es Bálint unokatesója, és nagyon kíváncsiak vagyunk, hogy mit fog hozzá szólni.

Tegnap kicsit megforgattuk a fogaskerekeket nála, mert mondtuk, hogy az Andi hasában növekszik egy baba. Erre kb. fél perces csönd volt a reakció. No majd meglátjuk, hogy a kis egyke, a család szeme fénye hogy reagálja le a dolgokat. :-)

Bölcsi

Tényleg úgy van, hogy amíg nincs gyereked, addig tökéletesre csiszolt elveid vannak a gyereknevelésről - természetesen megtámogatva a szakirodalommal, és amikor évekkel később ott a szituáció, akkor páros lábbal, Martens bakancsban rugdosod fel a korábbi elméleteket, és csinálod úgy - jobb esetben, ahogy a szülői ösztönöd diktálja. Az egyik ilyen elv (volt): "milyen lelketlenség a gyereket bölcsibe adni, hisz az csak egy megörző"

Adott ugye, hogy Bálinttal most már két éve elég jó hangulatban telnek a napjaink. Játszunk, ide-oda járunk és minden különösebb zökkenés nélkül múlatjuk az időt. Aztán nyáron, amikor már kisfiúnk - várakozásainkat felülmúlva - nem aludt 2X egy nap 2 órát, elkezdődtek azok a jelenetek, hogy "Gyere Bálint, játszunk ezt..." v. "Mondd csak, mivel játszunk". Erre vagy nyűglődés, vagy egy minden értelmet nélkülöző "Neeeeeeeem" volt a válasz. (No azért nem mindig, de sokszor.)

Ok, nézzük mit csinálhatunk. Menjünk ide-oda, gyerekekkel még találkozni, pörögjünk fel. Addig pörögtünk, hogy novemberre kikötöttünk egy bölcsiben.

Természetesen nem az önkormányzatiban, mert ott csak az előkelő 15. helyen vagyunk a várólistán, a hozzánk közeliben meg még sorszámot sem kaphattunk, hanem a nem annyira távoli Dunakeszi innenső felében találtam egy családi napközit. Mert azért annyira vagányak (leginkább én) nem vagyunk, hogy minden nap, és akkor is egész napra menjünk, de úgy tűnik, hogy egy héten 2-3 napon menni fogunk.

Ugyanis múlt héten szerencsésen átestünk a beszoktatáson. Én kicsit rosszabbul viseltem, ültem a kocsiban néhány percet, mikor először otthagytam egy órára, és inkább nem akartam hazamenni, úgyis ott csak az üres lakás van. Úgyhogy gyorsan beszaladtam a közeli hipermarketbe (vezessük le a stresszt vásárlással.. :-) ), amúgy tényleg volt mit vennem, szóval bementem, és elkeztem a szokásos tempóban (célirányosan és hatékonyan) végigtrappolni a fogyasztói társadalom eme templomában. Aztán úgy a mélyhűtött pultnál leesett, hogy hova a fenébe rohanok, főleg, hogy fél óra után rámtelefonáltak a bölcsiből, hogy nyugodtan maradjak csak ott, ahol vagyok, Bálint gyönyörűen elvan, semmi baja. OK, tempó vissza. Kódoljam át a rendszert. Másnap már reggeltől ott volt ebéd utánig, és egy nyikkanása nem volt, mikor leadtam, úgy kellett visszahívni, hogy adjon már egy puszit, de láttam, hogy az agya már rég a "csoportszobában" volt.

Így lettünk mi a Pinokkió óvoda egyik manója, és ővé a szőlő jel. Sajnos a vonat és az autó már foglalt volt. Azért tényleg nem minden nap megyünk és nem is délutánig, hiszen ebéd után itthon leteszem és alszik az izgalmak miatt néha 5-ig is.

Mindezt azért, mert akármilyen jól próbáljuk/próbálom csinálni, bizonyos korban nem vagy elég, ha az egész csillagos eget lehozod, akkor sem. Kell a korosztállyal való együttlét. Ahogy az anyjának is. :-) Így most nekem is van 2-3 szabad délelőttöm, amikor tudok jönni-menni és természetesen dolgozni, és ő is láthatóan élvezni.

Az egyetlen nem jó, hogy a múlt heti sikeres beszoktatás után csütörtökön lázzal kelt, és ez az állapot mára sem nagyon javult, valamilyen különös tetű vírust összeszedett valahol, így most itthon vagyunk, de minden nap emlegeti a "bőcsit'" és "Gabika nénit".

Gábor szülinap végre

Az események nagy sokaságában a család kicsit elsinkófálta Gábor születésnapjának tényleges megülését, úgyhogy ez múlt hétvégén pótoltuk egy igazán jól sikerült Mártonos liba lakomával. Hű, de tuti lett!

Hogy is kezdődött:

Először is meg kellett teríteni akkurátusan.

Aztán jöttek az ajándékok: (csíííííííízzel együtt érkeztek)

No, vajon kit érdekel jobban mit kapott Gábor?
S végül az ünnepelt elsöprő módon - olyan Gáborosan - "örül" az egyik ajándékának (decanter). :-)

Bálint és a változás szele

Kétségbevonhatatlanul bekövetkezett amit mi már nagyon vártunk: Bálint elkezdett szavakat egymás mellé rakni, mármint olyan szavakat, amiknek van egymás mellett értelme is. :-) Ilyenek pl.: "ügyes Bálint" (még szerencse, hogy egészséges az önértékelése...), köszönöm ebéd (ezt spec. nem tanítottuk neki, egyszerűen elleste), illetve "én is szeret", mint a jó amerikai filmekben, ahol ezt meg kell erősíteni kétnaponta az emberekben :-). A "szevusz"-a kicsit még olyan mondjuk mint Üvegtigris-Sanyinak, de legalább mindenkit tegez, gátlás nélkül, az utcán rá-rá kiált idegenekre, a frászt hozva rájuk, de nagyon élvezzük. Ugyanis még nem hagyta el teljesen egyes szavak érdekes használatát (patasz=tapasz, és vampa=lámpa) sem, így igazán vicces mondatokat tud kihozni a dologból... :-)

Másrészről beszippantott bennünket a mese-kultúra, most már nem csak könyv, hanem dvd formában is, azaz minden nap kell egy kicsit mesét nézni, a kedvenc a Kockás fülű nyúl. Ilyen, amikor elmélyülten nézi a képernyőt.:

Harmadrészről pedig elmentünk egy helyre Bálinttal, egyfajta képességfelmérő és játszóházba, hogy megnézessük, hogy mások szerint is olyan tökéletes-e a gyerekünk, mint ahogy mi látjuk... :-)

Ha ezt így nem is mondták ki, de lényegében minden okés vele, mondtak egy-két apróságot, hogy hogyan lehetne az egyensúly-érzékén kicsit dobni, vagy hogy a színeket hogyan lehet jól megtanítani, de összességében azt mondták, hogy egy borzasztóan szociális, társaságkereső nyitott gyerek, akit leginkább közösségbe kellene vinni, hogy kiélhesse magát. Ezen a dolgon rajta vagyunk, de erről legközelebb.

Kemény vagyok?

Évekkel ezelőtt egy - mára már lényegtelen - figurája az életemnek az monda, némi lelkiismeretfurdallással vegyes távolságtartással a hangjában, hogy: "Bogi, olyan kemény vagy!" Vérig sértődtem. Hogy én? Aki mindig inkább kisebbségi komplexusoktól szenvedett? Ez hülye.

Aztán eltel 10 év és én megváltoztam. Talán hátrányomra.

Arra már Gábor is felhívta a figyelmemet, hogy a világ nem fehér és nem is csak fekete, de én nem hagyom magam. Amikor csak lehet törekszem arra, hogy fehér legyen vagy fekete. Akinek a társaságát nem élvezem, nem keresem, akinek úgy érzem a terhére vagyok, nem keresem, és vica versa erősítem a számomra kedvesekkel a kapcsolatot.

Mentségemre mondva, legalább ezt a környezemtől is elvárom. :-) Szerintem az ember azért (is) tart barátokat, rögtön az élmény-faktor kiemelése után, hogy tükröt mutassanak az embernek. Utáltam, amikor évekkel később tudtam meg közeli barátoktól, hogy egy korábbi nyaralás alatt végig fostak miattam, aztán meg rájöttek, hogy nincs is bennem félnivaló. Amelyik kutya ugat, az ugye sosem harap...

Az őszinteség egyébként unalmas. Szerintem rajtam minden szituációban lehet látni, hogy mit gondolok, így kevés meglepetést tudok okozni akár a hozzáállásommal, akár a tetteimmel, mert már vagy nem bírtam magamban tartani azt, és elpofáztam a privát véleményem, akár kíváncsiak rá, akár nem, vagy a másik lehetőség, hogy inkább meg sem szólalok, hisz minek... Csak ott érdemes megszólalni, ahol a szürke bármely árnyalatából lehet fehér vagy fekete...

Egyébként ez az én jellemhibám/erényem (megfelelő rész aláhúzandó) már jól hozott a konyhára. Ld. biztosító izélgetése a kocsifeltöréskor, vagy nem először ordítottam már a cégünk nevében jogos követelésekért eredményesen. Mostanában "jó zsaru-rossz zsarusat" játszunk. Gábor mindenkinek jót akarva vállal el dolgokat, és ha erre tetű módon reagál valaki (értsd. nem akar, vagy vonakodik fizetni...) akkor jövök én, és igazán kellemetlen módon tudok ilyenkor kommunikálni. Ez akkor, amikor már-már épp letettünk arról, hogy valaha egyszer eredményesen tudunk együtt dolgozni, nagyon jól jön és nem utolsó sorban működik.

Tehát továbbra sem tudom, hogy kemény vagyok-e, avagy mégsem, illetve jó-e az nekem, hogy ilyen vagyok, avagy mégsem, de a helyzet ez. És ahogy most már évek óta itthon vagyok, itthonról egy csomó szituáció sokkalta tisztább (ha úgy tetszik feketébb vagy fehérebb) mint bármikor máskor. Úgyhogy a végső konklúzió: az anyaság okosít... :-)

Visegrád 3.0

Még valamikor október közepén voltunk kedvenc egy-napos wellness helyünkön, Visegrádon egy napot lebzselni, s a hajtásos hétköznapokat kipihenni. Alapvetően magunkat jól érezni mentünk, de meglepő módon jó hatással volt korábban kificamított/becsípődött/betekeredd/szétült/stb. testrészeinkre. Ez pont az okt. 23-i hosszú hétvége előtt volt, így kellemesen alig voltak, úgyhogy Bálint egyedül uralta a gyerekmedencét, mi pedig kényelmesen ejtőzhettünk a nagymedencékben.

Persze, hűen önmagunkhoz a fényképező gépeket elhagytuk valahol odabent, és ez csak másnap esett le. Már éppen keresztett vetettünk rá, amikor azért egy telefont megeresztettünk, és láss csodát! Megvolt nekik. S elpostázták, hogy ne szenvedjünk hiány a következő képekben... :-)

Enyém a medence:

Méricskézett egész végig:
Pancsolt...
... és békaúszott
... no meg persze "jön a Gólemeset" játszott:

Október

Nézzük csak, mi történt még októberben, amivel elmaradtam.

Ugye kezdtük a hónapot Komárban, ahol tényleg jó volt, csomót rosszalkodott Bálint, s mamival begyűjtötték élete első gumicsizmáját! Az első lépések olyanok voltak, mint az asztronauták Holdra-szállásai, nem igazán érezte a talajt, de hamar beleszokott. Mára pedig nagy becsben van tartva, a velúrtisztító gumikefével ma is akkurátusan kitisztogatta... :-)

Bili-fronton jól állunk, pontosabban pelus fronton, mert hivatalosan már csak a délutáni alváshoz és éjszakára van pelus, de azért néha még be-be csurran, viszont lelkesen ünnepelteti magát, ha eredményes volt a bilizés...

Aztán voltunk - ugyan nem sokat - énekelni és játszóházban, de ezeknek egy csúnya tüszős mandulagyulladás keresztbevágott, és lelkesen próbálunk a nem annyira rossz időben még kint lenni, amennyit lehet, nem utolsó sorban pedig az Apával töltött idő minden percét megbecsülni, mert bizony nem sok van belőle. Nem panaszkodunk, ez most már a 3. olyan ősz, ahol saját idejét szervezi és egyre durvább. Ahol tudunk segítünk, mint a jó úttörők, de hát mégiscsak ő kell a dolgok érdemi rendezéséhez.

Közben - leginkább nagyszülői segítséggel - folyt a nagytakarítás, de sajnos nagyon rosszul kondícionáltuk őket, mert a legváratlanabb pillanatokban csapnak le a lakás különböző szegleteire, így valamely méltó büntetésen gondolkodunk... :-)

Ja, és az amszterdami képeknek egyelőre nem tudok mappát csinálni, mert a képtárunkan olyan régen jártunk, hogy elfelejtettük a jelszót, és egy nem egyszerű procedúra után lehet csak újat kérni...

Gábor ficamja szépen javult, csak az én gerincemen csípődött be egy ideg Komárból hazafelé, s mivel ilyenem még nem volt, mostantól mindenkivel, akit ilyet már érzett, mélyen részvétet érzek.

Egy álmom beteljesülése

Az előbbi bejegyzést csak pótlólag tettem, illetve azóta még egy csomó minden történt, amire ki is térek még később, de most mindenképpen áradoznom kell egy kicsit.

Az egész alkalmat egy váratlan meghívás alapozta meg, melyet Gábor kapott az egyik nagy holland kandallógyártó vállalat budapesti képviseletétől, akikkel volt már közös munkája. Egy study tour-ra invitálták Hollandiába, okt.17-19-ig, és ezt a lehetőséget nyakon csípve péntek este én is utána repültem, hogy megtoldjuk egy hétvégével a kintlétét. Nekem már régen bubukám volt, hogy egyszer a Gábor szülinapján Amsterdamban kettesben. Hogy miért pont a szülinapján, és miért pont Amsterdam, azt nem tudom megmondani, de ilyen tökéletes páros utunk talán csak a nászutunk volt közös pályafutásunk során. Arról nem beszélve, hogy a nászutunk óta (2004) én nem repültem, ami nekem különösen nagy hiányérzetet okozott.

Két, borzasztóan sűrű, de annál érdekesebb nap, tele élménnyel és élvezettel.

Először azt hittük, hogy milyen kevés lesz, de ez a város annyira nagyon rendben van, hogy a belváros nagyon hamar bejárható, minden közel van mindenhez, és mindamellett nagyon európaian szervezett a közlekedés, ami az utazó nagy segítségére van.

Nagyon fiatalos és jó hangulatú város, teljesen más ritmusban él, mint Budapest. Hűűű, nem is lehet elmondani itt, mennyire jó, agyilag még egy kicsit ott vagyunk, mindamellett, hogy a testünk olyan fáradt, mindha megmásztuk volna a Kilimandzsárót, én szombat este gyakrolatilag egy mondat közepén elaludtam, és minden tagunkban pulzál az izomláz, de bármikor, bármennyi időre visszamennénk.

Lehet, hogy csinálok egy külön könyvtárt a képtárunkban, mert annyi jó képet csináltunk, de addig is, egy-két pillanat.

Mi előbb keltünk mint a város :-) : 9.00

Egy csíííz egy grachton:
A Heineken-experience Gábor kedvéért:
A világ legkeskenyebb háza az én kedvemért:
Sétahajókázás: Már felébredt a város...
Argentín steak-vacsora for 2: (tudom, hogy étket fényképezni gáz, de ez annyira impresszív volt...)
Jelképek halmozása... fapapucs alakú sajt...
S a kihagyhatatlan...
"Say cheese made in Holland!"