Baráti esték III. avagy breaking news

A képem leszakad, de tényleg nem az érdektelenség irányította tetteim, hanem a feledékenység.

Amint arról alább beszámoltam, jún-júl. folyamán több kellemes estét töltöttünk barátokkal, de ebből a felsorolásból kimaradt egy, számunkra legalább olyan fontos este, amikor is elmentünk Viktorékhoz.

Legfőképpen, mert már ééééévek óta szeretnénk bejutni a rendszerükbe, de valahogy eddig ellenálltak, és azon a júniusi estén pedig kedves meghívásuknak tettünk eleget. Akkor én még a nagy vizsga előtt voltam, és a bitjeimnek igen nagy halmazát foglalta le az esemény, ezért csúzhatott ennyire el a bejegyzés. Bocsánat!

Ami jó volt, hogy szinte teljes létszámban ott voltunk, legalábbi évek óta a legtöbben, és bár röviden voltunk ott, de az annál velősebb volt. Sőt, még Hanna és Bálint is erősítette a társaságot, hűen tükrözve a nemek szerencsésen egyenlő arányát. :-)

Mi volt olyan jó? Hát Bálint szemszögéből a legtutibb az lehetett, hogy isteni kilátás nyílt a lakásból a Nyugati pu. egy részére, és felváltva ugráltatta a népet, amikor vonat-hangot hallott, hogy meg is tekintse azokat. Másrészről meg a Dózsásokkal találkozni mindig olyan, mintha egy mini-osztálytalálkozó lenne (végül az osztálynak majd negyede ott is van ilyenkor... + párok). Igaz nem vad vizespóló-versenybe hajló események ezek, nem is oly gyakoriak, hiszen csupa-csupa elfoglalt emberről van szó (ebből látszik milyen fontosak is vagyunk, mondom én... :-) ), de nekem mindig kellemes, semmilyen más szituációban nem érzett érzéseim vannak ilyenkor. Nem tudom már, hogy a Gábor, vagy a Márk mondta/írta a 10. érettségi találkozójuk után, hogy egy-egy ilyen találkozókor mindenki - az azóta eltelt évek (esetleg radikális) változásainak ellenére is - visszacsöppen abba az önmagába, amit anno képviselt az osztályban. Lehet, hogy azóta már merőben más ember lett (ami azért ritka), de ott és abban a közegben ő még az, amire a többiek emlékeznek. Önkéntelenül? Vagy törvényszerűség ez? Nem tudom, de jelentkezzen, aki nem így érez!

Na ezért (is) jók ezek a találkák. Kicsit még a mindennapi realitásokon túl lehet anekdótázni, és cinkelni a kis védteleneket a röplabda-nyitás miatt...

Érdekesség

Egy kis furcsaság Gyula környékéről, avagy ami korábban kimaradt:

Egy ovira és egy sulira, sőt még számos helyre meg az volt kiírva, hogy ezt meg ezt is GY.F. záratta be...

A messziről jött embernek azért nem teljesen világos, hogy ezzel mi a cél, és van-e értelme a protestálás ezen módjának, de legalább Sarkadon ezt nagyiparban űzik.

Az új családtag: jégárpácska

Nem annyira szívesen látott vendég, de ha már itt van, akkor ellátjuk...

Történt ugyanis, hogy még hetekkel ezelőtt begyulladt a szemem, s bár gond nélkül meggyógyult, de a jelek szerint utóhatásként itt hagyta nekem a jobb oldalamon ez az úgy nevezett jégárpát. Ő az áprápnak a testvére, de nem piros, nem is fáj, csak egy fél lencsényi dudor, viszont idegesítő kis cucc.

Nem mem magamtól vagyok ilyen okos, hanem a doktor néni állapította ezt meg, mégpedig úgy, hogy először ránézett kívülről, aztán egy pillanat múlva azon kapom magam, hogy ki van fordítva a szemhéjam, és nehezen tudok csak engedelmeskedni a "kérem lefelé nézzen" felszólításnak. OK, helyet cserélhetünk...

De hát megmaradok, szemcseppezni kell, meg kamillázni, hátha elmúlik a drága, ha nem, akkor 3 hét múlva jöhet a szike. Úgyhogy most cseppentgetünk, meg kamillázgatunk és próbálunk erősen hinni abban, hogy ez használ.

Gyula-gyula-gyula

Már tavaly is elindultunk, de kellett egy év, hogy odaérjünk. Igaz most is volt egy kis izgalom és menetrendváltozás, így nem tudtunk Timiékkel menni (ld. Erdei család blogja), de végül is július 8-án összeszedelődzködtünk és irány az összes általam végignyálazott Magyarország útikönyv/leírás által utolsó részként hozott "kistérség", azaz D-K-Alföld és Gyula. Még a francia gumigyártó cég itinere szerint is 3 ó 16 p lett volna háztól házig az út, de a csillagok és egyéb szerencsés körülmények összejátszása következtében két és fél óra alatt levezettem a célhelyszínre. Akárki akármit mond, a 44-es út jól autókázható, legfőképpen vasárnap és kamionstopban. Egyébként Békéscsaba után olyan zsír autópálya van, hogy csak néztünk nem is voltunk biztosak abban, hogy jó felé megyünk.
Nehéz egy hét súrú eseményeit összefoglalni itt, de az biztos, hogy kicsiny országunk egy szeglete a helyére került, s csak superlativusokban tudunk Gyuláról beszélni. A kb. 3 hete befejeződött "Gyula belváros idegenforgalmi célú rehabilitációja" oly gyönyörűségessé tette ezt a várost (bár nem láttuk előtte...), hogy csak ámultunk. Nem tudom a megyék neve mennyire szerves részei a jellemzőjüknek, de az kétségtelen, hogy Békés egy igazán hangulatos, nem unalmasan nyugodt része az országnak.
A szálloda kellemes volt, gyakorlatilag 3 lépésre mindentől, Bálint behódította pincérlányokat, a strand akkora, hogy nagyon sokan voltunk, mégsem volt zsúfoltságérzésünk, és persze a Kézműves Cukrászda (igen, ez a reklám helye).
Próbálok a rengeteg elkészült képből csemegézni, és néhány élményt mellécsatolni.
Elindultunk tehát, Bálint felcsapja a napszemcsit:

Barátom, a perec: Irány a strand és a vizicsúszda (itt egyébként jól érezte magát... :-) ) Még a papi is beugrott felénk úton-útfélen (ellátogattunk a 100 éves cukrászdához, amire a név ellenére "ANNO1840" volt kiírva...): Békéscsaba: és Szabadkígyós, és Ybl kastélya: Gyula:

A fiúk és az elképzelésünkhöz képest meglepóen pici vár.

Kisködmön (ős)magyar étterem, ahol kannatetőben kaptuk a hűsítőt, bár élek a gyanuperrel, hogy őseink nem ebből szürcsölték a narancs-juicet, de érdekesnek érdekes volt...

Ezek üveglapok egymáson, és éjszaka a tartójából megvilágítják, igen tuti:

S amikor inkásat játszunk szegény gyerekkel:

S akkor még egyszer, utoljára (ígérem!)

Eltekintenék önmagam hetekig tartó ünneplésétől, mindazonáltal, hogy már most oly távolinak tetszik ez az egész év végi hajtás az egyetemen, de azért ezeket még ideteszem, ha már az egyetem volt oly drága és megküldte a nyaralásunk alatt, illetve ha már a teljesség nevében játszunk.

Talárral vegyes várakozás:
Tehát egy csííííííííz balra:
Értelmes mosoly jobbra:

DIPLOMA-ÁTADÁS 2007

Először is ellentétben az egri diplomámmal, közel sem igényeltem akkora népünnepélyt, mint  a főiskola  befejezése után, úgyhogy csendesebb, szűk-családi eseménnyé nőtte ki magát a történet.

A dolog kb. pénteken kezdődött, amikorra is az egyetem elrendelte a kötelező főpróbát, így nem volt mese, ott kellett lenni. Család kocsiba be, autópálya, szállodába becheckolás, egyetemre átszaladás, ahol is úgy gyakoroltunk a szombatra, hogy a neveink elhangzása után mindenki megkapta a sajáti ndexét. Ca. fél óra miatt rohantunk, de sebaj. Aztán ebéd a Nagyerdőben, du.-i pihi-szabadfoglalkozás, és irány Debrecen. Amikor ide jártam mindig csak elhúzott a villamos a Nagytemplom mellett, sohasem volt időm megtekinteni a teret, úgyhogy most megtettük, meg fagyiztunk, és vacsiztunk és ellátogattunk Debrecen legkirályabb helyére, az Ötholdas Pagony játszótérre. Ilyen szupert én még nem láttam, de ekkorát sem. Bálint a lehetőségek akkora tárházával találta szembe magát, hogy nem is tudott dönteni, így leragadt egy kormánykerekes busznál(?), és azért folytatott vérre menő csatát egy kislánnyal. De nagyon szuper játékok voltak még, úgyhogy aki gyerekkel arra jár, ki ne hagyja!!!

Néhány szó a szállásról, pontosabban zokszó. Mindenki felejtse el a Hungest Hotel Nagyerdőt. Koszos, kicsi és rettenet. Nem vagyok egy háklis picsa, de az már nálam is kiüti a biztosítékot ha a csap fém részének gyakorlatilag 80%-a zöldes-barnás rozsda és a meghirdetett wellness-fitness egység kimerül 1 db kacsaúsztatóban, amibe azért gyereket ne vigyünk, mert nem jó neki... A személyzet legalább normális volt...

No de ami a lényeg, hogy szombaton, atomórához mért idő szerint fél 5-kor megkezdődött az átadás, bevonulással, meg talárral és kézfogással. Nekem ugyan a talár már kicsit sok volt a mókából, baromi meleg volt alatta, de hát kell a cirkusz az egyetemnek is. Diplomám és tanári képesítésem egyaránt 4-es, szép volt, jó volt. Különösen a végén az egyik csop. társam mondta az évfolyam nevében a búcsúbeszédet, no, azt megkönnyeztem. Nem volt egyszerű dolga a családnak, különösen Gábornak Bálinttal, mert gyermekünk, mint egy megvadult kismalac a tömeg láttán über-hiperaktív állapotra kapcsolt, egy percig nem tudott nyugodtan maradni, ellenben állítólag mindenkinek tapsolt, kivéve nekem (de legalább engem mutogatott) és Gábort rendesen leamortizálta, de mentségére legyen mondva, még egy felnőttnek is megerőltető volt az esemény.

A hétvége képekben:

Elviszem ezeket a szemüveges gyerekeket egy szafari-útra... Végre csakis enyém a kormány :
Anya és apa művészfotósat játszik az egyetem-kertben:

Ééééés, nem igaz, hogy nem tudunk egy képet összehozni...
Nnnnnnna azért... :-) (már ezért a maskaráért megérte az egyetem :-) )
Éééés, a büszke szülőkkel:
S kinek a nevét mondják... ?
Eeeeekkora puszit kaptam!
Nehéz dolog ám egy ilyen átadó...

Baráti esték

Annyi minden történt a napokban, de nem szeretnék két - számunkra fontos - eseményről beszámolni.

I.

Ruti és Márk eljött hozzánk Bálintnézőbe. :-) Tényleg rég óta szervezzük, és tényleg akartuk, de hát így van ez 4 elfoglalt ember esetén, néha éveket kell várni egy randira... :-) De a lényeg, hogy ideértek, megtekintették gyermekünket, helyesek voltak, és helyesek voltunk mi is :-), ettünk egy könnyű vacsit prezentálásomban, és ami a legfontosabb, hogy dumáltunk egy jót és megtudtuk, hogy legnagyobb örömünkre össze kívánják életüket kötni a nem oly távoli jövőben! Mi már várjuk! :-) Köszönjük Ruti és Márk!

II.

Hasonlóan régóta szerveződött, mondjuk nem két éve, de kb. fél éve a sushi-vacsi Rácz Timiékkel. Miután mi nem vagyunk - még - annyira járatosak a japán gasztronómiában, ellenben Timi-Ceró igen, ezért javítottak egy kicsit ezen a státuszunkon. Bálintostúl átmentünk Hozzájuk, és házhozrendeltünk, hogy inkább a négy fal között bénázzunk először a fapálcikával.

Ettünk kb. 8 fajta sushit, meg makit, meg már nem is emlékszem milyen fedőnevű dolgokat, zsírhalat (jól írom?) és tintahalas cuccot, pácolt-gyömbéres valamit a falatok között, és közben nagyokat sandítottunk egymásra, hogy kinek hogy ízlik. Ízlett, nagyon laktató néhány falat is, és különleges élmény a magyarosabb ételekhez szokott nyelvünknek. Bár ha belegondolok nem ritkán szoktunk görögöset, kínaiasat, spanyolosat és nem utolsósorban jó kis olaszos étkeket enni, de ez most egy új élmény volt. És még mennyi mindent ki lehetne próbálni...! Az az egy viszont biztos, hogy a japán és a magyar konyhának radikálisan más az elképzelése a desszertről. A rendelés alapján (kókuszkocka és monchi) arra jutottunk, hogy odaát a süti alapja egy fehéres-szürkés nyunyás valami, amibe vagy mákos masszát tesznek, golyót csinálnak belőle és fekete szezámmagba forgatják a monchi esetén, a kókusz kockánál meg meglepő módon kockára vágják és kókusszal szórják meg. Hol van ez a mi meggyes rétesünktől vagy az almáspitétől!!! Fényévekre! De próbának jó volt! Köszönjük Timi és Tibi! A gyerkőcök azért megmaradtak a Nesquik golyók tejbe áztatásánál. :-) Biztos ami fix!

Zala-zala-zala

Amint említettem a múlt hetünk szerdától Komárban telt, és nagyon mozgalmas-munkás volt. Párhuzamosan haladt az autó vizsgára felkészítése és a konyha renoválása. Történt ugyanis, hogy az objektumba új konyhabútor került, amit mi vittünk le lapokban kocsival és Gáborom nagy-nagy örömére ő szerelhette össze. Mert "fával dolgozni nagyon jó és alkotni valami látványosat meg még inkább". A dolog egy kicsit nagy falatnak bizonyult, meg aztán mégsem asztalos, de apai-családi és szomszédi segítséggel végül is gyönyörűséges lett. Amellett még festés és aljaz-burkolás is történt, úgyhogy a konyha 80%-ban új külsőt kapott.

Mi Bálinttal jöttünk-mentünk, látogattunk, napoztunk és segédkeztünk. Az aktív tevékenységtől és a jó levegőtől ő is napi alvás-rekordokat döntögetett, no persze hajnali 6-kor úgy keltett bennünket, mint egy jó vekker.

Meglátogattunk Jázi unokatesót is, aki már nagyon várt bennünket, meglestük a három hónapos Barnát is, és elcsattant Bálint első csókja Jázi ajkán. Korán kezdik a mai gyerekek... Nagyon rászokott mostanában a pusziosztásra :-).

A nagy meleg azért vidéken mégiscsak kellemesebb, mint a panelben, s még egy kis szint is szedtünk össze.

Most próbálunk a régi kerékvágásba visszalendülni, meg várjuk apát haza, mert állítólag holnapra kész van a kocsi, úgyhogy ő is csatlakozik hozzánk ismét. Képek nem a mi gépünkkel készültek, így azok megint csak később.

folyt. köv. képek

Egy kis autókázás:
Igazi bio-málna szedés, egyenesen a bokorról:


Megvitatjuk a világ folyását:

Tandem-hinta apával:

Vidéki kirándulások

Amint említettem, sűrű volt a június számunkra. A suli mellett június második hétvégéjén elmentünk Kiskunfélegyházára, keresztanyám, Klári születésnapi bulijára. Összegyűlt a "szűk" család, úgy ca. 30 felnőtt, és kb. 9 gyerek, másféltől 10 éves korúig, és elmentünk egy helyi vendéglőbe, amit tele is töltöttünk mint a jó gáz a teret. Tikkasztó meleg volt, de hangulat ettől nem romlott el, sőt, miután jót pityeregtünk az irományon, amit az ünnepelttől kaptunk, akkor Csaba keresztapám még beszédet is intézett hozzánk. Jót ettünk, és Bálint szocializálódott egy kicsit a nagyokhoz, bár ő volt hátulról a legkisebb, nála már csak Judit-Csabiék Lilije volt fiatalabb.
Aztán az azt követő hétvégén, kb. fél éves szervezés után eljutottunk végre Pécsre, Rita barátnőmékhez, aki e héten már megy vissza Angliába, így még odapofátlankodtunk egy kicsit. De nem bántuk meg, és reméljük ők sem... :-) Hihetetlen hangulata van a városnak az évnek ebben a szakában, akkor ért véget a POSZT, csináltak a Bazilika előt egy borutcát, bor-kostolóval meg szabad ég alatt készült ételekkel, meg egyáltalán. Mintha nem is itthon lettünk volna, hanem valahol a Mediterrán-tenger egyik partján. Romantikáztunk, meg Tettyét látogattunk Bálinttal, akit Rita anyukája vett szárnyai alá, amíg mi hajlotunk. Csak nagyon hamar eltelt a hétvége.
S ha már a június a vizsgák hónapja, akkor a mi kicsi kocsink sem akart kimaradni a jóból, őt is most készíti fel a szerelő és Gábor apukája a műszakira, csili-vili lesz, csak érjük meg, mert amióta feltörték, sorra jönnek elő a bajai, meg azért amióta megvettük nagyon nem volt semmi vele égőcserén kívül, így most megérett a dolog.

Képek kicsit később...

Bálint

Hű, csomó minden történ az elmúlt napokban velünk, de azért most szólanék néhány szót a gyermekünkről, mert ezt már régen tettem.

Bálint a múlt héten úgy döntött hogy - végre - a szó hatalmával bírók népes táborába lép, és egyre több szót mond utánunk a maga lágy módján, tehát a kulcs az kulc, a bim-bam az bi-ba és ehhez hasonlók. Az APA a kedvenc szó, és napközben többször (kb. 73X) kéri rajtam számon, hol van apa, és amikor végre megjön, akkor hatalmas az öröm és az ugrabugra.

Egyébként pedig mindent megért, pakol utánunk is rendületlenül, nem is tudjuk honnan ez a rend-mánia, pár játék reneszánszát éli, amiket fél-egy évvel ezelőtt csak nézegetett vagy dobált, az most okos-játékká nőtte ki magát és tök ügyesen játszik velük. Kezeli a dvd-t, locsol és tereget velem, besegít egy csomó dologban, csak ámulunk rajta. Ja, és rászokott az újságolvasásra :-)

Néhány pillanat az életéből:

"Gyere mami, megmutatom, mi érdekes ebben az újságban:"

Bárhol, bármikor érdekes az olvasás:
S olvasni csak szemüvegben lát jól igazán az ember:
Újra felfedezem a játékaimat:S végül egy kép, ami után nem is tudtuk, hogy örüljünk, vagy aggódjunk... :-), de mindenesetre azt hittük, hogy ilyet csak a lányok csinálnak...

Ennyi!

V
V - É
V - É - G
V - É - G - E

A tanár képesítőm is meglett 4-re, úgyhogy most már hivatalosan is tanár lettem! :-)

Most jó sokat fogok aludni, meg pihenni, meg családozni és sütni-főzni, s csomó olyat csinálni, amit az elmúlt hónapokban nem. Pl. az összes elmaradt és beigért találkozónkat és látogatásokat bepótoljuk a következő hetekben, úgyhogy pá!

A Záróvizsga és sok minden más

Hol is kezdődött? Úgy kb. bő 3 hónappal ezelőtt, amikor egy március eleji pénteken jelentkeztem - végre - a szakdolgozat írásra Dr. Buda Andrásnál. A március azzal telt el, hogy írtam, áprilisban befejeztem, majd gyakorló tanítottam, majd tanári szakdogát írtam és terepgyakorlatra jártam. Sűrű volt ez a tavasz, és felvirradt az e hét szerdája, amikor is mehettem védeni és vizsgázni.

Azt hittem, ha beérek az egyetemre 8-ra, még hű de időben leszek mindenhez, de meglepetésemre érkezésem után 5 perccel összeállt a vizsgabizottság, megnyitó és az első kettő maradjon is bent. Bent maradtam. Tételhúzás, görcsölés, szakdolgozat elemzés és tételelőadás. Külön kiemelve szakdolgozatom gyönyörűséges biblográfiája, aminek elkészítéséhez csak az egyik tankönyvünket kellett értelmezni, de örülünk, hogy tetszett. :-) A tételem (Hagyományok és reformok a XX. századi iskolaügyben) azért sikerülhetett volna fényesebben, pedig ez volt az utolsó tétel még előző este átrágtam magam, dehát így alakult. Mindenesetre minden korábbi elképzelésemet túlszárnyalta a végeredmény, ki hitte volna még ezt februárban... hát én nem...

Úgyhogy mire felocsúdtam már kint is voltam a teremből, és túl is voltam rajta fél 10-re. Pedig mindenki csak később kezdett drukkolni... :-)

Az eredményhirdetés után megtudtam, hogy a tanári szakdogámra 5-ös jelölést kaptam Andrástól, csak még jobb lett a nap, illetve azt is, hogy András is látogatja néha a blogot, ezért a fentiek mellé majd a szaftosabb részeket szóban. ;-) De komolyra fordítva a szót, és egyben itt is köszönetet mondva Neki azért, hogy eljutottam ide, leírom, hogy miért Nála akartam szakdolgozni, merthogy azt azért nem hittem volna az egyetem elején, hogy én valaha didaktikából fogom ezt művelni. Ellenben másodévesen az óráján átéltem azt, amit még úgy zsenge középiskolásként elképzel az ember az egyetemi oktatásról. Ez nagyon szimpatikus volt, és bár az elején némi szkepticizmussal fogadta abbéli tervemet, hogy egyáltalán szakdolgozni akarok, kitartottam szándékom mellett, és segítségével elérkeztünk a mához. :-)

Ami érdekes, hogy azt hittem, hogy ha kijövök, akkor még a ház is megremeg attól a kőtől, mi legördül bennem, de nem. Nem esett le semmi, hanem fokozatosan megy ki belőlem a feszültség, azt hiszem fokozatosan alszom ki magamból. Mikor hazaértem, még éjfél után is pörögtem, kattogtam, másnap reggel meg egy jó kis sírógörcsöt kaptam valami apróságtól, nézett is Gábor, na, akkor jobb lett kicsit. Jó néhány hónapnyi "feszültséget" nem lehet néhány óra alatt levezetni. Nem is annyira a vizsgától féltem hónapokig, hanem az állandó belső pressziótól, hogy most ezt kell leadni eddig, igen, az megvan, akkor 2 óra szünet, és akkor kezdek arra készülni, és ha az megvan, akkor jön amaz. Nem is fogok tudni mit kezdeni napogik a rám szakadt sok szabadidővel. :-) Mondjuk nagyon nem aggódok, hogy tétlenül fogok ülni, de még szoknom kell az érzést, hogy el tudok olvasni egy újságot anélkül, hogy ott ülne valami bennem ami azt súgja, hogy "most nem ezt kellene csinálnod, hanem..."

Amit még mindenképpen le akartam itt írni, mindenféle szentimentalizmus nélkül, de érdemeiket el nem tagadva, hogy ez a műsorszám (nem csak ez, az előző 3 hónap) nem jött volna össze így, ha az én drága Anyukám nem jön minden szó és hang nélkül Bálintra vigyázni, ha nekem könyvtárba/egyetemre/tanítani/bárhova mennem kellett, ha Apukám nem asszisztál és lektorál (Anyuval együtt), ha drága Gáborom nem megértő, és amikor dolgom volt, akkor hagyott, még ha az egyéb programjaink háttérbe is szorultak miattam, és nem utolsó sorban drága Bálintom, aki még ha tudatlanul is, de hatalmas alvásigényével és hihetetlen jó természetével látszólag zökkenőmentesen átvészelte az "anya-szegény" hónapokat.

A tanári képesítő vizsga jövő héten még azért ott figyel, de azt a záróvizsga után már csak abszolváljuk valahogy... :-)

Csak röviden

Mára csak annyi, hogy sikerült, 4-es lett. Örülünk. :-) Hulla vagyok kicsit, úgyhogy részletek később.

06.06

Miután már akkora a fejem a sok tudástól, hogy az ajtófélfákat kellene szétütni, így el is vonulok Debrecenbe kicsit lecsapolni a sok eszemből. Most már csak annyit kérek jelen sorok olvasóitól, hogy ha valamely érzéssel bír irántam, akkor szerdán fecséreljen rám egy pozitív gondolatot úgy 10-14 óráig, ha nem nagy kérés. Azért görcsölök ám!... Köszi!

Ítélet / jelölés

Ma kaptam a telefont és egyben a jó hírt, hogy a konzulensem 4-est javasol a szakdogámra (a nagyra)!!! Hip-hip-hurrá! Úgyhogy már csak meg kell védeni jövő héten ezt az eredményt. :-)

Gyakoroltam a terepen

Csuda jó gyakorlatokat talál ki a végzőseinek a Debreceni Egyetem. Múlt héten végeztem fehérvári csoporttársamnál - Andinál - a terepgyakorlatomat, ami tulajdonképpen nem jelentett mást, mint releváns pedagógiai tevékenység, tanítás kizárva. Mit ne mondjak, kemény volt. Nem a feladat, mert az így külsősként inkább egy segítő ENSZ megfigyelői státuszt jelentett, hanem a suli maga. Ez az általános iskola egy magániskola, ahol tanulási zavaros, magatartászavaros gyerekeket tanítanak. Komolyan mondom, hogy valamilyen pótlékot kellene az itt dolgozóknak osztani, mert hihetetlen milyen áldozatos munkát végeznek. Az a bizonyos káosz, amit egy-egy osztályon belül 8-10 gyerkőc csinál, és az a mód, ahogy ezen mindegyik tanár könnyű szerrel urrá tud lenni, sőt, még tanulnak is a gyerekek, ámulatba ejtő. Ugyanakkor pedig a szívem majd' megszakadt (főleg a kisebbeknél), ahogy látom, hogy milyen lelkesek és a szó nemesebb értelmében őszinték még azok a gyerekek, akik valamely oknál fogva a "hagyományos iskola" nem képes a rendszerébe fogadni. Még mindig kavarog bennem az élmény, az viszont biztos, hogy az elmúlt kb. fél évben, amióta a gyakorlatban is láttam egy csomó dolgot, eléggé megváltozott egy-két dologban a véleményem az iskolával kapcsolatban. Úgyhogy az egyetem végeredményben elérte célját...

A Koncert

Akárki akármit mond, ez a pasi még tud. A mögötte felsorakozó nem kicsit profi stáb és technika csak az egyik része, a másik az, hogy azok nem lennének, akkor is egy szál bárszékkel felszerelkezve lenyomná a koncertet és csukott szemmel végig lehetne hallgatni tényleg cd minőségben.

No de kezdjük az elején. A magyar celebritásokat is megihlethette az esemény, mert jó párat volt szerencsénk megtekinteni. Mindjárt a Stadionhoz vezető sétában a vállamhoz ért valakinek a téli (!) bekecs kabátja. Jellemző. Ki volt az? A Hujber és hasonlóan nagyon gizda barátja. Most már nem mosok vállat egy hétig, az biztos... Aztán sorban utána a bejárati tülekedésben - a gyanusan pocakosnak tűnő - Szinetár Dóra, Karda "B-52" Beáta, és hazafelé a Sasvári Sanyit is láttuk. Hű, egy évre való adag. :-) De ami a legjobb, hogy a helyelfoglalás után (34 fős sor tök közepe) Gáboromnak csillapíthatatlan szomja támadt, így kiverekedte magát a büfébe. Kisvártatva jön vissza vigyorogva, hogy most én verekedjem ki magam, mert kint van a büfénél pécsi Rita barátnőm. Nem tudtam róla, pedig hétfőn beszéltünk, így nagy öröm volt. Hogy egy ekkora tömegben pont találkozzunk...

A koncertről mit is írhatnék. Úgy volt tökéletes, ahogy kellett, tekintettel a 25 év gyakorlatra. S mitől olyan jó? Hogy nem izomból énekel, hanem mert van neki mivel. Egy hamis hangot nem hallottunk, még a vége felé sem. Lehet, hogy a fiúkat szereti, és halomra követi el a baromságokat az utóbbi években, de csak ültünk és ámultunk. Neten, csakis a szektort kiválasztva - kvázi vakrandival - rendeltük a jegyeket, de nagy szervezés által sem tudtunk volna jobb helyet foglaltani, egyszerűen pont szemben ültünk a szinpaddal, és még az időjárás is kegyes volt hozzánk.

Az egyetlen apróság, ami zavart, hogy a szünet utáni félidőre egy olyan - jaj, a szemem - lila zakót sikerült felvennie Georgynak, hogy az már rondott az előadás látványán, illetve a ballomon ülő nem kis sejhajú csaj erősen horizontális mozgása, kiegészítve néhány vertikális ugra-bugrával a perifériámat néha bezavarta, de nem volt vészes.

Ha este hazaér Gábor, megpróbálom a telefonjáról azt a két árva képet, amit készítettünk leszedni, és feltenni. Amúgy merültek a mobiok rendesen, a nézőtér úgy tűnt néha, mintha néhány ezer ember mini bányászlámpával a fejükön nézték volna a műsort. Volt néhány olyan pillanat, amikor az előttünk ülő sor általunk látható egyedeinek mindegyikénél épp egy élesre töltött mobil figyelt. Mindha egy közvetítőfülkében ültünk volna. :-)

(Ja, és a korábbi beírásomban elba....tam, nem az Arénában voltunk...)

Hanna babazsúr

A május 1-i hosszú hétvégén megkaptuk (Bálint megkapta) életünk első szülinapi zsúrmeghívását, és ennek eleget is tettünk május 19-én, ugyanis Erdei Hanna barátnőnk egy éves lett. Amúgy nem csak mi, hanem még Hannán és Bálinton kívül volt ott 3 baba (Emma, Dávid és Szabolcs), és természetesen szüleik, mind Erdeiék baráti- és érdekeltségi körébe valók. :-)

Miután ahány baba, annyi alvási ritmus és éberségi fázis, de azért a tortamindannyian összegyűltünk Hanna köré.

A zsúron a nagyon grilleztek, pontosabban Timi Gábora grillezett, mi meg mint a sáskák ettünk, de nagyon finom is volt minden. Bálint nonstop nyomta du. 3-ig, aztán itthon kidőlt, Hanna is jó háziasszony módjára csak fél órát aludt.

Nagyon jól éreztük magunkat, és gondolkodunk, hogy tudjuk ezen kedves meghívást méltó módon viszonozni.

Az ünnepelt:

Ünnepelt + torta:

Baba-mama-totál:

George

Még a múlt hónapban kijelentette Gábor, hogy tegyem magam szabaddá máj. 23-án, mert elvisz valahova. OK. Megtettem. S hova megyünk? George Michael koncertre!!! Éljen-éljen-éljen. Merthogy nem vagyunk nagy koncertjárók, ellenben zenei ízlésünk egy skála két különböző oldalán jelölhető meg. (Még külön cd-állványunk is van, nehogy keveredjenek... :-) )

Sokszor emlegetem, hogy nekem a mai zene annyira nem (tisztelet a kivételnek), valahol még G.M.-nél lemaradtam, úgy a 80-as évek vége felé, így Gábor szerint kézenfekvő, hogy milyen koncertre menjünk, ha nem az övére, mármint a George-ra.

Egyben obszerváljuk a belülről még sosem látott Arénát is. Várom, jó lesz!