2009 Karácsony & Szilveszter 2.

Karácsony napján, egy kis kellemes ebéd után anyuéknál, ahol egyébként az utolsó karácsonyt töltötték, de ez is egy másik lapra tartozik, szóval nyakunkba vettük a kocsit, és majd 5 hónap után elindultunk Zalába.

Elintéztük, hogy még aznap is visszanézzen oda Jézuska, s nekikezdtünk ipari mennyiségű ajándékaink feldolgozásába, s a folyamatosan készülő étkek elfogyasztásába.

Mit hozott?

Volt boldogság itt is:

 Ja, vacsi után megköszöntöttük a 3. X-be lépő Andit:

S egymásnak eresztettük a lányokat, mi sül ki belőle:

Karácsony másnapján jöttek az unokatesók, 5 kicsi jött-ment és játszott körülöttünk, de mivel egyre jobban elvannak egymással, főleg a nagyok, így minekünk is jutott időnk egy kis beszélgetésre. Itt is készült csapatkép, amit személy szerint hagyományteremtő céllal indítottam, mert most már lehet róluk nagyon jó képeket csinálni.

A nagyok:

 Majdnem egy fél tucat dédunoka:

Ritkán látott Piri mamival:

Barbival:

Gróznerek:

2009 Karácsony & Szilveszter 1.

Oly nagyon vártuk már, hogy kicsit nyugi legyen, és most olyan nagyon jó. Az elmúlt bő egy hét arról szólt, hogy pihentünk, ugyan jöttünk-mentünk, de mind öncélú látogatás volt.

Igaz, a munkahelyi bulik már 18-án és 21-én már megvoltak, görbébbre is sikeredtek a részemről, mint, ahogy terveztem, viszont legalább rám is fért, mert ahogy doktor Barna  mondta, az elmúlt években "folyamatosan szültem". Ez így sarkos, de tényleg, az elmúlt 4 év karácsonyán én vagy szülés után voltam, vagy terhesen... :-)

Úgyhogy az ünnep előtt én itthon rápihentem egy pöttyöt ezekre az eseményekre, sokáig mondjuk nem lehetett, mert még a 24-e délelőtt is arról szólt, hogy a dobozokat/cuccokat pakoltuk el a nappaliból, hogy mégse azokat nézzük már azért Szenteste. Ebből kifolyólag, a sütés/főzésből nem nagyon tudtam kivenni a részemet, szerveződik is a polgári elégedetlenségi mozgalom a családtagok között, de ez nem ennek a bejegyzésnek a tárgya.

Szenteste napján aztán a fiúk feldíszítették a fát, én egy kis lazacot azért összeraktam, mamiék hozták a vacsi többi részét, és persze a süteményeket. Némi csengettyűszó s csillagszóró után jött Jézuska is, volt boldogság.

Csapatkép:

Gondolom a korombelieknek nem mondok azzal újat, hogy a karácsony egy idő után már nem rólunk szól, az aprónép az, akinek készítünk mindent, hogy ők is kisebb csodaként éljék meg, mint ahogy mi tettük 25-30 éve. Egyébként meg Rita barátnőm szerint az első karácsony nem az igazi karácsony az új helyen, majd a második, s mi hinni akarunk neki.

Szemrevételezés: 

A mi imádott maszatos gyerekeink:

Apával, anyával:

Üdvözlet

EZÚTON KÍVÁNUNK NYUGALOMBAN, DE AZÉRT ÉLMÉNYEKBEN GAZDAG KARÁCSONYI ÜNNEPEKET ÉS KÍVÁNJUK HOGY A JÖVŐ ÉVBEN MINDENKI KERÜLJÖN KÖZELEBB AZ ÁLMAIHOZ ÉS A VÁGYAIHOZ!!! 

MI AZON LESZÜNK!

33 év

A blog szerkesztőjében felírtam pár címet, amiről akarok írni, széééééépen lassan haladok vele, mi tagadás, már mindjárt elérjük az októbert, de azért a szeptembernél még egy kicsit elidőznék, pontosabban összekötném a két hónapot, amikor is vala a mi szülinapunk. Előbb az enyém, aztán a Zuramé.

Betöltöttük mi ezt a bizonyos 33. évet, és minden Isten káromlás nélkül szeretném azt kijelenteni, hogy Krisztusi egy korban van részünk idén.

Megtartva idei jó szokásunkat, nem csináltunk nagy hacacárét belőle, Gáboré előtt ha pl. Timiék nem hoznak neki ajándékot, mi be is néztük volna a dolgot, de hát ez már csak így van.

Elkezdtem már a listát írni arról, mi idén történt velünk, és ha már júniusban véget ért volna az év, már akkor is elég lett volna, mert annyi minden borzolta amúgy sem állóvíz lelkünket, hogy felfogni is sok.

Mi a tanulság?

1. Mindenki óvakodjon attól, hogy más ajtaja mögé úgy igazán benézzen. Több család életébe sikerült idén akaratunkon kívül betekintést nyernünk, ilyen-olyan (de legfőképp költözési) okból kifolyólag, és sajnos ez egy borzasztóan energiarabló területe az életnek. Addig jó, míg nem tudod, hogy más hogy éli a mindennapjait, mert a végén olyan körülményekbe, lelki nyomorokba botlasz, amit kívülállóként nehéz feldolgozni. Azt hiszem ez volt a legnehezebb része ennek az egésznek

2. Másrészről a bajban ismerszik meg, hogy ki az a maroknyi ember, akire tud az ember számítani, ha segítségre van szüksége.

Egyébként pedig nincs tanulság. Viszont a humor sok mindenben segít, így ha van valami, amit a mindennapokhoz nem szeretnénk elveszteni, az a maradék humorérzékünk. Uff.

Mert vidámak is voltuk mi azért ebben az évben:

A pont az i-n

Felkerült, s ezzel lezártnak tekintjük az idei ténykedésünk. Mai napon karambolozott Gábor a fóti úti aluljáróban, megdobta az eső áztatta villamossín a bérelt kocsit, és irányíthatatlanná válva beleszállt a betonfal sarkába. A kocsi eleje egy gondolatnyit kifli lett (értsd totálkár). Még szerencse, hogy be volt kötve, s csak a térde fáj egy kicsit, más sem sérült meg, a forgalom állt miatta egy órát, sőt még a rendőrök is elhitték neki, hogy nem kőrözik. (Mert gondolom akit kőröznek az ilyenkor bevallja....)

Elmentem érte a munkából a Picassoval, és megállapítottuk, hogy itt a vége, ne tovább, eddig érnek a határaink mind szakmailag mind emberileg, le kell állni az idegbeteg életmóddal.

Gréta keresztelő

Igen, volt nekünk ilyen eseményünk is az őszön, bár kétségtelen, hogy fényévnyi távolságra tetszik, annyi inger ért bennünket azóta.

Az, hogy Gréta keresztszülei kik lesznek, nem volt kérdéses egy pillanatra sem, mikor még csak gondolat volt a lelkem, akkor hoztuk szóba Gáborral, de gyakorlatilag egyszerre mondtuk ki, gondolkodási idő felhasználása nélkül, hogy a Timi-Gábor duót szeretnénk szülőknek, s akkor még nem is tudtuk, hogy mi is leszünk náluk viszont. :) Szerencsére utána ők el is vállalták, úgyhogy már csak a ceremóniára kellett egy kis figyelmet fordítani.

Azt tudtuk, hogy itt nem ismerünk senkit, aki ebben segíteni tudna, de a mindennapjaink mellett azért szakítottunk arra időt, hogy elmenjünk Sándor atyához, aki Lili keresztlányunkat is keresztelte és bejelentkeztünk hozzá, s mivel felkészítésen is voltunk már nála, még azt az időt is megspóroltuk, bár nem ez volt a cél.

Szeptember 20-a lett a napja a keresztelőnek a rákospalotai nagytemplomban, nem volt nagy hacacáré, tényleg a legszűkebb család és Erdeiék.

Utána időtöltésként elidegenvezettük őket az akkor már erősen átalakítás alatt lévő birtokra, szaladgáltattuk a gyerekeket, és ebédre átgurultunk Gödre egy étterembe.

Az idő valami fenséges volt, mintha nyár lenne, Gréta jól viselte az eseményeket, szerencsére az étteremben volt kinti és benti játszótér is (azért erre figyeltünk), úgyhogy még a kicsiket is le tudtuk kötni.

Tulajdonképpen mi jól éreztük magunkat és mindenkinek köszönjük a szép ajándékokat! :-)

Jó buli ez a keresztelés...

Ők a mi komáink :-)










 Itt mindenkik mosolyog egy kicsit

Itt meg az ünnepelt tortája. Az anyukája kedvence az íze. Puncs.

Angol, judo, no meg a többiek

A háznak kezd olyan kinézete lenni, mintha itt egy család élne benne és nem egy raktár lenne, úgyhogy kicsit adok az írásnak. A fél karomat odaadnám egy jó könyvért és egy kényelmes kanapéért, no meg fél nap nyugiért, de ez most nem ennek az ideje.

Nos. Amint szólottam róla, ovisak lettünk itt Dunakeszin. Az ovi elég nagy, mi több, a legnagyobb a városban, ami csak azért érdekes, mert nagyon sok egyéb foglalkozásnak helyet adnak a hagyományos nevelő munkán túl. Tavaly még nem akartuk Bálintot ilyen dolgokra elvinni, de idén gondoltuk megnézzük, hogy egyáltalán mit szól hozzá. Két csapásirányt céloztunk meg, egy okos csapást és egy sport irányt.

Mivel az úszást itt a nyitott medencés gödi strandon szervezték (télen is), arra azt mondtuk, hogy ennél a mi fiúnk göthösebb fajta, úgyhogy inkább nem, viszont a judot (pontosabban valamilyen küzdősportot) már régen kilátásba helyeztük Bálintnak, úgyis mindig azzal nyúzza a család férfitagjait, hogy birkózzanak vele. Úgyhogy járunk is heti kétszer, minden olyan reggel, amikor van, megy a nyünyörgés, hogy inkább ő ma hadd ne menjen, de amikor megjelenik Gábor bácsi (oktató), alig lehet levakarni róla, röpül, hogy ő is ott legyen és csinálja. Még japánul is megtanult 8-ig számolni és egyébként pedig ha jól tudjuk, akkor nagyon ügyesen képviselteti magát az órán.

A másik választás az "English & gym"-re esett, ahol is angolul tanulnak és közben van ugra-bugra is. Nem kell nagyon komoly dologra gondolni, bár az órát azzal kezdik, hogy "elrepülnek" Angliába és amikor odaérnek a Eszter néni csakis angolul szólal meg, csak végszükség esetén magyarul. S minden jel szerint élvezi, minden héten kicsikarok belőle egy új szót, amire később vissza is térünk, és már voltak felismerési élményei is, nekünk meg beszólási élményeink, mármint amiatt, hogy ennyi helyre jár.

Különböző helyekről, de még az SZMK gyűlésen is azt taglalták a szülőtársak, hogy túlterheljük a gyerekeinket.

Mindig mondom ugyan, hogy a gyereknevelés vakrepülés, s csak remélni merem, hogy nem fogjuk nagyon elcseszni, de azt nekem ne mondja senki, hogy ártok vele Bálintnak, mert ebben nem hiszek. Mondjuk az én elméletem az, hogy mivel ő későn érő, így kisebb adagokban és korábban kezdjük el adagolni az ismereteket, akkor a végén ő sem lesz lépéshátrányban, de az is igaz, hogy arra is tudnék kiváló ideológiát találni, ha nem járna sehova és természetesen azt is tudnám vállalni, sőt azonosulni is tudnék vele, de jelenleg az a helyzet, hogy semmi károsat nem látok a fenti dolgokban, aztán meg majd meglátjuk.

Lehet, hogy jövőre már gitározni akar és németórára járni, s amennyire őt ismerem még azt is élvezni fogja, mert szerencsére megvan benne az a jó szokása, hogy kipróbálja a dolgokat, s reméljük ezt a tulajdonságát meg is tartja.

Itt vagyunk

Durva hétvégét tudunk a hátunk mögött. Pénteken este még csak egy-egy kiürített sarok utalt arra, hogy valami lesz. Szombaton aztán bedurvultak a dolgok. Anyu és én dobozoltunk, pakoltunk, apu meg Gábor pedig hordta le a cumókat a bérelt óriás autóba. Estére egész jól kiürült két szoba és a nappaliban is tudtak volna fogócskázni a bútorok, viszont a konyha még visszavolt, de mivel a szekrény ajtajai zárva, így nem tűnt soknak a dolog. A gyerekek is egész jól viselték, kisebb zökkenőkkel, de átvészelték a napot.

Vasárnap aztán Gréta nagyon belehúzott a nyűgösködésbe, dél körül kezdett leesni a papírtantuszom, hogy nem állunk jól, pedig én 10-re már az ajtót akartam zárni az albérleten, és előkészíteni a házban az első éjszakánkat. Pedig reggel megjött Gábor is, mármint az Erdei és ebéd után meglepetésszerűen beállított Timi is, pedig ebédkor még lebeszéltem róla, hogy jöjjön, de utólag beláttam, hogy ha nem jön, még este 10-kor is molyolok a konyhával. Friss lendületet, jó néhány göngyöleget s főleg két dolgos kezet hozott magával az elcsigázottságunkba, úgyhogy így utólag is külön hála és köszönet érte, amely külön köszönet a szüleimet is megilleti, mert ott voltak a gáton, tették amit kellett kérés nélkül. Merthogy a kipakolás után egy combos bepakolás is várt a megfáradt társaságra.

Vasárnap este 5 óta itt regnálunk, a gyerekek cuccait kivéve minden dobozban és becsomagolva, kicsit káosz van, a ház minden (tényleg minden) négyzetméterén lenne még valami csinálni, nekem szerdán volt a mélypont, de minden nap rám jött legalább egyszer a sírhatnék, hogy mikor lesz ennek megközelítőleg vége. A burkoló jövő héten fejezi be az egyik fürdőszobát, és felsorolhatatlanul sok-sok mindent kell még venni (főleg apróságokat, pl. nincs szappantartónk - millió ilyen kis csip-csup bajunk van. Konkrétan március eleje óta lógunk a levegőben, valamilyen ideiglenes állapotban, valahonnan ki és valahova be költözőben.

Mostanra kicsit besokalltunk, plusz Gábornak is a szezon, a suli és a tudat, hogy itthon sem tud annyit tenni, amennyit szeretne.

Amúgy kezdjük ízlelgetni a kertes létet, úgy tűnik a gyerekeink minden elmebeteg állapot ellenére profitálnak a dologból már most, Gréta olyanokat alszik a babakocsiban a kertben, amiket a lakásban sosem, Bálint pedig, most hogy elől van az ÖSSZES gyerekjátékunk, beül a gyerekszoba közepébe és nagyon hosszú időket tölt ott ott, újraértelmezve mindegyik korábbi kedvencét. S akkor azt nem is említem, hogy megfontolt tempóban kerül 20 mp-be, hogy beérjünk az oviba, úgyhogy ez királyság.

Egyébként nem sírok, mert gondolom mindenhol így van ez, de ez most akkor is velünk történik és azért az nekünk még különleges. Abban bízunk, hogy karácsonyra, amikor minden és mindenki egy kicsit takarékra teszi magát, mi is normalizálódunk és eltölthetünk itthon jó néhány napot nyugiban.

Piros ovi

Mikor elkezdtünk házat keresni anno, egy alapvető feltétel volt, hogy ovi/suli/bolt legyen közel, mert a következő közel két évtizedét az életünknek nem szeretnénk azzal tölteni, hogy naponta kilométerekkel arrébb furikázzuk a gyerekeinket, vagy őket ingázásra bírjuk, majd ha egyszer akkorák lesznek.

Ezért tűnik nagyon jó választásnak a házunk, mert gyakorlatilag a kapunkkal szemben van (na jó, 50 méterrel arrébb) az ovinak a kapuja. Az intézményt Piros Ovinak hívják, s ez az épület színéből adódik, viszont mielőtt bárki meglepődne, rögtön másik irányba 50 méterre a kapunktól van a Zöld Iskola, ami (állítólag) a város legjobb iskolája...

Amikor elkezdtek izgalomba jönni az események a házvétel kapcsán (de még jóval az adásvételi aláírása előtt) mi már elkezdtük szervezni Bálint felvételét az oviba, tudjuk ugye hogy milyen egyszerű ez manapság.

Az ovi első körbeni ellenállása (az utca másik fele nem is tartozik a körzetbe, nem is vagyunk még dunakeszi lakosok) után már azon gondolkodtunk, hogy nem is akarunk ide költözni, amikor jött  a levél mindenki meglepetésére, hogy felvették. Nem is tudjuk, hogy az köze van-e ennek ahhoz, hogy Gábor ment Bálinttal felvételire (én 8,5 hónaposan otthon) és az igazgatónő is zalai származású, vagy tényleg az ovi szájában lakunk, de onnan még úgy eresztették útjukra őket,  hogy 80 helyre 200 jelentkező van s ne nagyon reménykedjünk. Nagyon boldogok voltunk és vagyunk miatta.

Azóta elkezdődött az ovi, mi vagyunk a Szivárvány csoport egyik oszlopos tagja, 29-ed magunkkal, én afelett érzett örömömben, hogy oda járhatunkm még SZMK tagságot is elválllaltam, mert még nincs elég bajunk.A két óvónéninket Ildikónak hívják (mindkettőt), így nem kell annyi nevet tanulnia Bálintnak, mert azért azzal vannak még kihívások. A csoportszobában mindenesetre van egy olyan tuti emelvény/szerkezet/vár, hogy én igazán irigykedem Bálintra, s nem is minden csoportnak van ilyenje.
Vannak nagyon szuper programok, voltak már a Közlekedési Múzeumban, azóta esténként gyakran járműveket rajzoltat az apjával, volt szüret (ld. majd egy külön bejegyzés), és még egy csomó egyéb elfoglaltságot is kínál az intézmény, amivel élünk is, de azokról is később szólok.
Mindenesetre az első két hónap ottléte után úgy tudjuk, hogy Bálint nagyon jó fejként viselkedik bent és négyszemközt mondta Ildikó néni, hogy csak gratulálni tud a fiúnkhoz, úgyhogy híztam mindjárt 2 kilót a büszkeségtől. Csak el ne bízzuk magunkat. 

A gyógyulás útján

Volt egyszer egy ember (szakálla volt kender), nevezzük nyugodtan szabó sándornak, hisz így hívják. Nem is lenne ő egy jelentős eseménye az életünknek, ha történetesen nem ő lett volna a többségi tulajdonosa a végül is általunk megvásárolt ingatlannak. Igaz, nem vagyok egy nagyon régi bútordarab, de pár emberrel azért találkoztam már az életemben, hovatovább interakcióba is keveredtem, de ilyen lényével a Földnek még sohasem futottam össze, hozzáteszem, nagyon nem bánom.

Már akkor sejthettük volna, amikor az első néhány alkalom után a felesége gyomorgörccsel nyilatkozott róla és felvázolta, hogy "Sanyi nem könnyű eset", de mit nekünk, majd megoldjuk mi ezt (is).

Aztán amikor elkezdődtek a tényleges megbeszélések akár az árról, akár a szerződésről, akár a birtokbavételről, akkor megismertük Sanyika fogának a fehérjét.

Alapszituáció nem egyszerű: válófélben voltak a feleségével, a házban nőtt fel és bár látszólag hely lett volna rá, gyerekszobát nem alakítottak ki neki, vagy ha igen, nem sok időt töltött ott.

Az első pillanattól kezdve, ahogy találkoztunk, keresztbe tett az eseményeknek, amikor csak döntés helyzetben volt, húzta az időt, amikor kifizettük az teljes önrészünket és a banki átutalás néhány napot késett, akkor közölte, hogy ő akkor kéri vissza a babaruhát és még a birtokbavételkor is szemétkedett. Az egyik ilyen alkalommal mondtam is a (volt) feleségének, hogy én nem tudom, hogy eddig hogy bírta, de ha még az elején agyonüti, akkor jó magaviselettel már rég kint lenne.

Sanyika az egyébként sem egyszerű szituációt tetézte azzal, hogy a diplomáciai kapcsolatokat velem konkrétan megszakította, csakis Gáborral hajlandó tárgyalni, a mai napig is. Nem tudom, hogy azzal érdemeltem-e ki ezt, hogy nem férfinek születtem, vagy személyes problémái vannak velem, de legalább hetente odajár a szomszédokhoz és hinti az igét, s gondolom még mindig arról panaszkodik fűnek-fának, hogy mi hogy elbántunk vele ennél az adásvételnél.

Szeretnék egyszer olyan okos lenni, hogy mások fejével is adekvátan gondolkodhassak, vagy legalább megértsek dolgokat, ami a hajtóerőt adja a cselekedetekhez, amik előtt más széttárt kézzel és felhúzott szemöldökkel áll.

Kíváncsiak vagyunk, hogy milyen "finomságokat" rejteget az ingatlan, mert Sanyinak voltak érdekes megoldásai (ez a szomszédok véleménye is - mentségemre legyen mondva), én lassan kezdem feldolgozni a vele eltöltött közel fél év eseményeit, és elfogadni, hogy ha valaki paraszt, akkor attól még lehet rosszindulatú takony ember is. A kispályás játékaihoz annyi sok jót kívánni, amennyit ő kívánt nekünk az elmúlt hónapokban.

Az egyetlen szerencséje, hogy nem volt olyan szituáció, amikor ne lettek volna ott az ő gyerekeinek egyike vagy a mieink közül egy, mert akkor azért rákérdeztem volna nagyon szívesen néhány dologra, csak hogy szembesítsem saját hazugságaival, de remélem ad az élet alkalmat erre, csak hogy a májam is jól érezze magát egy kicsit. De legalább már képes vagyok a mérgemet leírni itt, a házunkra úgy nézni, hogy ne kapcsoljak hozzá egyetlen morzsát sem a cselekedeteiből és odabent pedig igyekszünk még az írmagját is eltörölni a nyomainak, nehogy rémálmunkban előjöjjön.

Egy nyári hétvége Zalában

A nyarunk konkrétan egyetlen útja/kirándulása Zalába vezetett, egy kis kitérővel Kláriék felé, akik a Balcsinál voltak éppen, úgyhogy sikerült egy kis erőszakoskodással a család apraját-nagyját meglátogatni, bár tényleg csak rövid időre ugrottunk be. Emlékszem épp aznap írtuk alá a hitelszerződésünket is, úgyhogy annak a lázában égtünk még.

Azért estére leértünk a családhoz is, másnap volt grillezés, meg Bálint köszöntés és Gréta bemutatás, mert az is eltolódott, végül is akkor volt 3,5 hónapos, ja és az én névnapom is akkor volt, bár idén nagyon nem állunk jól a különböző neves napok megünneplésével, jövőre ezen változtatni akarunk.Szóval ott is jöttek a kicsik és nagyok, Szabiék, Erzsiék, úgyhogy volt minden, mint a búcsúban. Gáborral mi bevállaltuk a saláta szekciót, mégiscsak egy fontos részleg az a grillezésnél....

Az idei 3. torta a szülinapra, Andi interpretációjában (egyre jobban nyomja a lány):

Piri mami és egy vödör gyerek:

Volt örjöngés 1000-rel:

Vasárnap szerettük volna elcsalni a családot egy fürdőzésre, de ez nem jött össze. Viszont legalább Keszthelyig elrángattuk őket egy kis kiruccanásra.

S még egy fagyizóba is berángattuk őket, ahol ezt a jó képet sikerült csinálnom a fiúkról:

Költözünk!!!!!!!!!!

A mai nappal bizonyossá vált, hogy november 14-15-i hétvégén beköltözünk!!!!!!! Nem hittem volna az utolsó hetekben, hogy ez egyszer eljön, de úgy tűnik, most már semmit nem tudunk annyira elszabni, hogy ne következzen be a fenti várva várt esemény.

Nagy a valószínűsége annak, hogy az egyik szoba, vagy akár több is egy raktárként funkcionál majd, az elején illetve a csinosítgatás része még csak most jön a dolognak, de a 80%-át a problémáknak szerintem már megoldottunk, bár azok az elmúlt hetek tapasztalatai alapján naponta újratermelődnek (néha percek alatt).

De nagyon jó lesz, ha már nem kell állandóan ingázni, mert ez a kétlakiság mindenkinek csak az idegeit gyapálta, most viszont állítjuk össze a kiürítési tervet.

A köszönet helye

Igazából én nem vagyok az a kölcsönadós típus, mentségemre, az a kölcsönkérős sem. Tudom magunkról, hogy a fogyasztói társadalom aktív tagjai vagyunk, és sajnos nem tudunk annyira vigyázni a dolgokra, mint ahogy azok azt sokszor igényelnék, nálunk a tárgyak elég hamar elromlanak, balesetet szenvednek vagy szimplán elkavarodnak valahova, és főleg az utóbbi tényező eredményezi, hogy tényleg naponta lehet olyan kezdetű párbeszédeket hallani, hogy "Nem láttad ezt v. azt? vagy Már megint nem találom a ...". Ezt már nagyon unjuk, de bízunk abban, hogy a majd mindenünknek lesz helye, akkor ezek az események elmaradnak, mint ahogy nem volt ez azért mindig így velünk. Ezért nem is kérünk kölcsön, mert félünk, hogy kárt teszünk benne, és az senkinek sem jó. Abból főzünk, amink van.

Ebbe a közegbe érkezett meg Gréta.

Erre mi kaptunk Andiéktól annyi ruhát, hogy kidől a szekrényből, pedig szép nagy. Bálintnak sem volt azért kevés ruhája, de Grétának hatványozottan több van.

Aztán Gabi telefonált, hogy van egy csomó szuper dolguk, mint például, Fisher Price játszószőnyeg, és  hinta, frankó kenguru és most meg egy nagy adag téli overall, és szívesen átadnák, mert ők már nem használják.

S Timiéktől is kaptunk egy babakocsit, bár az inkább egy csere volt, de az ő fejéből pattant ki, és így utólag elismerem, nagyon jól jött, mert fele akkora babakocsit kellett tárolni a csomagtartóba és feltermelni a másodikra.

Igazából most szeretném megköszönni az irántunk való jóságotokat, mert komolyan nehéz dolog lett volna megszervezni, hogy ezek a dolgok meglegyenek, s itt konkrétan arra gondolok, hogy a mostani időhiányos életünkben nagy segítség volt, hogy nem kellett hetente babaruhákért rohanni, mert már megint kinőtt egy méretet, hogy a játszószőnyeget imádta Gréta és mai napig nagyon jókat szórakozik benne, a hinta pedig számtalanszor álomba szenderítette őt. Én nem hittem annyira a színes-szagos babajátékokban, mert Bálintnál azt láttam, hogy a leghétköznapibb tárgyakkal játszott a leghosszabban és legjobbakat, a drága-okos játékok meg ott figyeltek a sarokban, de most ezt a véleményemet meg kellett változtatni.

Köszönjük még egyszer és igyekszünk meghálálni ahol tudjuk.

Amikor megkaptuk, tiszta izgalomban:

Országos barátságban a zsiráffal:

Jaj de szeretett itt aludni.

Bálint 4 éves lett

Olyan régen volt ez, hogy már szinte gáz lyenkor beírást ejteni, viszont nagy örömünkre júliusban Bálintunk betöltötte a 4. évét. Ennek tiszteletére tartottunk a napján egy kisebb bulit a szüleimmel, másnap pedig elhívtuk a kortársait egy játszóházba, hogy együtt ünnepeljenek.
A dolog úgy alakult, hogy a meghívott fiúk különböző okból ugyan, de nem tudtak eljönni, viszont a lányok teljes létszámban képviseltették magukat, így Bálint 7 kis hölgy koszorújában legyezhette egoját. Mondtam is neki, hogy becsüld meg magad, nem sokszor lesz ez így. :-)
A születésnapos a házi bulin:

 S tortabontás után:

Nézzük csak, kik is ünnepeltek velünk:
Alexa és Zsófi 

Hanna és Lili - Timi mögött Kovács Jázi

 Kovács Toncsi

Veres Toncsi:

Aztán jött egy lufis néni is

a torta is befutott

no meg az ajándékok és puszik a lányoktól

és még falat mászni és őrjöngeni is lehetett

 

a legkisebbek azért kimerültek a végére

Vat iz disz Bálint

A minap elpakolóban voltunk Grétus légzésfigyelőjét, én kiszedtem a matraca alól, Gábor összecsomagolta a dobozába, mely dobozt a nappaliban letéve, őrizetlenül hagytuk. A mi drága kisfiúnk, aki különösen érdeklődik minden elektromossággal/elemmel működő akármi után, lecsapott a dobozra. Nézte, nézte és a végén odajött:

" - Anya, azt mondja a doboz, hogy ha valaki összeszerelte a légzésfigyelőt, akkor megihat két sört!"   

:)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

Lili szülinap 1.

Hol is kezdjem a sok nyári esemény leírását, de aztán rájöttem, hogy legjobb az elején.

Rögtön Linda és Balázs esküvője után Lili keresztlányunk töltötte be az egy kerek évet, lassan már megszokott jelenség, hogy az Erdei lányok születésnapjaira mi mindig egy esküvőről érkezünk, kicsit megfáradtan. Csak nehogy maradandó nyomokat hagyjon a lányokban az, hogy Bogi és Gábor napszemüvegek áldásosan óvó és eltakaró homályából figyelik az eseményeket.

Talán már mondanom sem kell, hogy Timi ismét szuper anyáskodott, csak nehogy ez meg nálam okozzon komplexust.... :-)

Bálint ajándékoz

Maga a buli kalandos körülmények között tartatott (torta, kaja és vendéglátás az építkezés közepette is), emlegettük is, hogy majd évek múlva ERRE biztos emlékezni fogunk itt a sok ünneplésben.

Mondom én, hogy szuperanyu, ezt ő csinálta

mi kedvenc keresztlányunk :)

Vizipancsi Hannával, akivel nagyon egy húron kezdenek pendülni így 3 év után

Blogok és egyéb linkek megújulása

Ha már én nem írok ide túl gyakran mostanában, legalább figyelmetekbe ajánlom azokat, aki velem ellentétben tevékenykednek vagy változtatnak e téren.
Gábor tesója, Andi átköltözött egy másik blog oldalra, amit, ha az Andi&Lackó&Alexa linkre klikkeltek, meg is tekinthettek. Jó szórakozást!
Mi több, a Babafalva linket is frissítettem, mert Péterfy Hajniék is kicsit arrébb költöztek a portállal és ahogy elnézem egyre jobban csinálják, bár eddig sem panaszkodhattak.
A Konkoly család blogja és Márk blogja lekerült a listából, mert Judit titkosította, Márk pedig tudtunkkal befejezte annak vezetését.
Felkerült viszont Pap Zsófi fényképes oldala és Nagy Viktor személyes, bár privát információkat alig hordozó linkje.
A mi képtárunk és a Kéménykérdés konstansan "under construction", de egyszer majd csak utolérjük magunkat.
Viszont csatasorba állítottam egy olyan linksort, amit mi előszeretettel látogatunk. A lakberendező Adrienn oldalát azért, mert nagyon jó. Én hozzá jártam tavaly tavasszal egy tanfolyamra és igen nagyon tetszett, csomó dolgot másképpen vagyok képes így már nézni. A Honfoglalót meg azért csak, mert egyszerűen szeretjük ezt a fajta kikapcsolódást! Foglaljatok Ti is hont!

Birtokon belül

Naaaaaaaaaggggggggggyon hosszú volt az út, tisztességgel kiböjtöltük, én személy szerint érmet osztanék magunknak, de a most már tényleg kijelenthetjük, hogy a hétvégén birtokba vettük a műintézményt, amit megvásároltunk.
Ennek örömére birtokbejárást tartottunk, végre körbenézhettünk úgy, hogy nem állnak felettünk és a sarkunkban az előző tulajok, körbetekinthettünk anélkül, hogy magyarázni kellene, hogy azt miért tesszük, méricskézhettünk, hogy mit és hova, és megkezdhettük röptünket, hogy mit még és hova még. Mert ötlet az van, csak győzzük kivitelezni.
Még csak ízlelgetjük. Ránk fért már. Nagyon.
S nem csak nézelődtünk, hanem munkához is láttunk, ami most az egyik fürdőszobának a szétverését jelentette, zárakat cseréltünk, gazoltunk és gereblyéztünk, ismerkedtünk a szomszédokkal, összeírtuk, hogy milyen sorrendben csináljuk meg a dolgokat, mert kedden már jön is a gázos, hogy szereljen.
A barkácsáruházban lehet olyat kapni, hogy gyerek munkáskesztyű. Mi beszereztünk ilyet. Még mondja valaki, hogy nincs gyerekmunka.

Újra itt

Miután van 5 napunk, 3 óránk és 12 percünk a házvétel adminisztrációja, illetve felújítása közötti tevékenységek között, ünnepélyesen kijelentem, hogy ismét próbálok egy halvány vázlatot adni az elmúlt hónapjainkról(!)
Nem lesz egyszerű visszaadni azt a sok-sok mindent, ami minket ért, a sajnáltatás meg távol álljon tőlem, jó messzire, de kemény volt, sőt, még mindig az.
Hamarosan jelentkezem.

Linda - Balázs esküvő

Linda az ügyvédiben kollégám, és a véletlen játéka folytán Klárika unokatesóm legjobb barátnője is egyben. Így végre volt egy esküvő, ahol Klárival mindketten ott voltunk. Jaj, majd elfelejtem, Klárikáéknál is érkezik a télen baba! Gratula! Gratula!
Linda és Balázs miskolci, így a buli ott volt, kalandos előzményekkel. A lillafüredi kastélyszállóban lett volna a lagzi, de aztán ők elegáns módon az esemény előtt 3 héttel akarták "kicsit" lehúzni őket, de egy ilyen lépésre csak egy ügyes huszárvágással lehet válaszolni: az egész bulit átdeponálták az egyetem aulájába, és nagyon jól tették. Nagyon jól szerveztek mindent, tulajdonképpen tovább voltunk, mint a saját esküvőnkön. :)
Egyébként egy ideje (az elmúlt 2 év esküvői óta) meg kell állapítanom, hogy teljesen átrendeződött az esküvői liturgia, olyannyira, hogy ha ma rendeznénk egy rakás dolgot másképpen csinálnánk és csak 5 éve volt a mienk is. Hogy mit is változtatnánk?
A vacsi a főételtől számítva büférendszerben működne, az előétel és a leves után úgyis a fél násznép tele van, miért akkor tömködjék még be a főételtm ha mondjuk ők pont egy óra múlva ennék meg azt. Nem lenne menyasszonytánc, viszont sorsjegynek, lottószelvénynek és vicces képeslapoknak nagyon örülnénk. Nem lennének se koszorúslányok se koszorúsfiúk, mert minek, de ha már igen, akkor legalábbis kizárólag úgy, hogy a ruhájuk ugyanaz az anyag, kinek-kinek magára szabva. Nem engedném anyáinkat napokat sütögetni, ezzel kifárasztani őket, hanem lenne két finom édesség (somlói, mágiarakás, stb.) a tortán kívül. Nagyjából ennyi. No majd Grétánál kompenzálok. :)
Egyébként a bulin a Gönczi Gábor féle Smilehoz volt szerencsénk, bár ők csak 10-kor kezdtek játszani, gondolom az RTL más programmal kötötte magához az énekest, de a lényeg, hogy utána elég jó bulit csináltak felváltva egy cigányzenekarral. Addig Lindáék valahogy a hangszórókba zárták Whitney Houstont, akit ugyan én szeretek, de a 2. órában már kicsit uncsi volt, de nagyobb bajunk ne legyen, ez tényleg nem vett el semmit a buliból.
Mi közel a végéhez visszaautóztunk ébredező gyermekeinkhez és a felvigyázó nagyszülőkhöz, de úgy hallottuk, hogy a vége egy medencében fürdés volt hajnalban a vőlegény vezényletével. :-)
S aztán jöttek a képek. Eddig tetszettek az esküvői képeink. Most már nem annyira. Ha Linda felhatalmazást ad akkor teszek be ide képet, de addig is - reklám nélkül - nézzétek meg a www.szemtanu.com oldal, hasonló stílusúak az övék is, de nem a nyilvános mappákban vannak. Valami varázslatosak, és a fotós nem hivatásos, csak hobbiból csinálja....

Motorfék

Először örül az ember, amikor a gyerekcuccok kikerülnek a szobájából és kap igazi lányszoba bútorokat, aztán feléled az önállósodási vágy és szeretné kontroll nélkül élvezni a 20-as éveit, majd férjhez akar, de izibe menni és a saját kis közös életterét kialakítani, akármilyen rosszul is hangzik ez a szó. Természetesen a gyerek(ek) is megérdemelnek egy-egy szobát, hiszen nekünk is volt. S nem utolsó sorban kell egy hely, ahova jó lenne kiereszteni őket, ahol lehet tenni-venni és végre nem a lakótársakkal közösen.
Az elmúlt hónapokban gyakorlatilag rá kellett jönni, hogy nagyon sokszor nem mi rajtunk múlnak a dolgok, s akármennyire is szeretnénk sürgetni, hajtani és konstruktívan előbbre vinni az ügyeket, türelmet kell gyakorolnunk és hagyni, hogy a dolgok maguktól működjenek egy kicsit, a rendszer az aktív részvételünk nélkül mozogjon, akármilyen nehéz is ezt megállni, mert ha kepesztünk sem fog radikális változás beállni.
Tulajdonképpen csak annyit akartam írni, hogy ma volt az a napja az életünknek, amikor sok-sok hónapnyi célirányos magatartásunk eredményeképpen a bank illetékese(i) hivatalosan is áldásukat adták a házvásárlásunkra. Ezt most egy kis házi koccintás után írom és gondolataink szanaszét szaladnak, mert most már merünk is nagyratörő álmokat szőni arról a házról, ahol reményeink szerint gyerkőceinknek boldog gyerek-, és fiatalkort biztosítunk. Azért az elmúlt sok hónap élményeit csokorba fogom kötni és a kedves érdeklődőkkel megosztani, mert azért megér egy misét, de arról majd később. Most ez itt az öröm helye.