2011. március 31.

Farsang nekünk

Néhány hétre rá, ahogy túléltük Bálint farsangját, mi nagyok is kaptunk meghívást egy kedves ismerősünktől, Dr. Hevér Judittól egy farsangi buliba, amit nem átallott még specifikálni, vagyis filmes jelmezbe illett megjelenni. Nesze neked.
Nekem nagyjából megvolt a koncepció, bár egészen a buliig vacilláltam két ötlet között, de végül kisütöttem, hogy az amerikai Szabadság szobornak öltözöm, ha már jó régen egyszer hazahoztam azt a szivacs tiarát, azzal a céllal, hogy majd egyszer amerikai Szabadság szobornak öltözöm. És igen!!!!! Mert ennyire előrelátó okos lány vagyok én, ütögettem én a vállam, már majd leszakad.
Gáborral voltunk nagyobb bajba, pontosabban ezt így nem mondanám, mert a buli előtt 2 órával még javában autót szerelt, nehogy már kizökkentse őt valami őgömbségéből.
De aztán eljött az a pontja az estének, amikor nem húzhatta tovább a döntést és anyukám (!) egy hirtelen ötletétől vezérelve magára próbálta alant említett pókember jelmezt, amit úgy adtunk el végül mint a kiöregedett pókember, aki már csak árnyéka önmagának.... Mi jót röhögtünk rajta amikor összeállt a kép, merthogy a maszkot még hátrafelé is vette fel Gábor és a legnagyobb meglepetésünkre a jelmez antree-ja is sokkalta ütősebbre sikerült, mint ahogy azt hittük volna, úgyhogy innen is köszi anyukám az inspirációt.
A reinkarnálódott Pókember jelmez és Liberty:
Gabó ütős Szörnyellája és Judit amazon Xénájak,
Ezen kívül volt még Mini egér, Audrey Hepburn, Charlie és a csokigyárból Mr. Wonka, Aliz csodaországból, királyok és olajsejkek, és nem utolsósorban kellemes és figyelmes vendéglátás.

Nincsenek megjegyzések: