Ha már ennyire menésben voltunk, akkor két hétre rá, a március 15-i hosszú hétvégén elmentünk Királyrétre is, hamár. Viszont az idő túlságosan is jó volt ahhoz, hogy más honfitársunk is ne gondolja ezt, így az eredeti terv, hogy akkor majd Kismarosról kisvasúttal megyünk fel, az enyhén szólva is dugába dőlt, merthogy még a pótlólagosan beállított vonatról is fürtökben lógtak a jó magyarok, úgyhogy maradt az, hogy felautókázunk és onnan sétálunk.
Így is lett, kisebb harcok árán le is parkoltunk és nyakunkba vettük a hegyet, kellően vigyázba állva azelőtt a tény előtt, hogy szent családunk fennállása óta először kirándul négyesben úgy igaziból hátizsákkal, meg erdőben meg ilyenek. Nagyon jól bírták amúgy az aprónép, Gréta rendületlenül ment, mintha fizetnének érte, Bálintnak is csak egy nagyobb bot kellett a boldogsághoz, amivel csapkodhatott és kaptathatott. Volt erdei szendvics-ebéd és kulacsból tea, hazafelé pedig cukiban fagyizás és sütizés.
Tényleg jó volt.
A séta elején:
Ebéd utáni teázás:
2 megjegyzés:
Honnan örökölték a túrázgatást ezek a bájos gyermekek? ;)
Nem tudom, úgy tűnik ez a dolog egy generációt kihagy, mert én nem szeretek túrázni. :)
Amúgy az apjuk is nagy túrás volt még fénykorában, aztán elvett engem...
Megjegyzés küldése