2010. április 20.

You tube

Mostanában rosszul alszom éjszakánként. Néha nem is alszom, úgyhogy rászoktam, hogy odateszem magam mellé a gépet, és ha már nagyon forgolódom, akkor előszedem, és felmegyek a you tube-ra. Az elején csak egy-két számot meghallgattam, és nem értettem, hogy Gábor hogy tud ÓRÁKAT ezen az oldalon tölteni. Az volt a magyarázata, hogy az egyik számról a másikra klikkel és ottragad. Na, a minap én is így jártam. 
Olyan kincsre találtam, amit azt hittem, hogy el is felejtettem már. Mond még valakinek valamit az, hogy NKOTB? Avagy New Kids on the Block? Kristálytisztán emlékszem rá, hogy Halász Andival szinte minden szombat reggel felültünk az Újpest Központig frissen kiépített 3-as metróra és beutaztunk a Nyugatiig, ahol volt egy BRAVO újságbolt, és beszereztük a legfrissebb német (!) Bravot, hogy legalább a képeket megnézegessük a fiúkról. Egy betűt nem értettünk belőle, de a képekért megérte minden fáradtság, pedig nem is minden számban szerepeltek. Nekem a Jonathan tetszett, Andinak asszem a Joe. Személy szerint több kazetta szalagját rongyosra hallgattam, megnyújtottam, annyit nyúztam a zenéjük. Te jó ég, milyen régen volt, úgy kb. 20 éve, s most mindenre tisztán emlékszem! Jaj de más most már a fontossági sorrend!
Úgyhogy mostanában egy rakat számra találtam rá, amiről mennyi-de-mennyi dolog ugrik be, mindenkinek ajánlom, bár lehet, hogy ez nekem csak késői felismerése a jó dolgoknak, mert ez már egy régi dolog, (mármint a youtube), de nekem jó mulatság volt, amikor felfedeztem.

2 megjegyzés:

Erdeiék írta...

Nálunk a lányok nagy spílerek benne, hanna fél órákat is képes szörfölni benne, kolompost hallgat százszor és meséket néz, ő már felfedezte, majd én is megnézegetem:))))))

Bogosz írta...

Tényleg jóság! Just do it!