2010. április 21.

Fiala János

Van Gáborral egy évek óta tartó csendes birkózásunk a reggeli műsorsávban. Végtelennek tetszik a történet, úgyhogy csak részeredményekről tudok beszámolni. Ha ő kel korábban (s általában ő kel az éjszakázásaimnak hála), akkor reggeli készítés közben egyenesen a Fiala reggeli műsorára kapcsol, sugározza azt bármelyik csatorna, s ennek folyományaként ő dünnyög aláfestő zeneként a reggelinkhez. 
Az elején nem is nagyon izgatott, úgyis nagyon friss vagyok reggelenként, de aztán azon kaptam magam, hogy megy föl a reggeli közben az egyébként alacsony vérnyomásom és kezdem felhúzni magam. Nem tudom, hogy csak nálam okozza-e ezeket a tüneteket, s más hogy viszonyul hozzá, de nagyon jó ébresztőnek. Egyrészt állandóan duzzog, és kikér valamit magának (múltkor pl. amikor a Lovasi megkapta a Kossuth díjat, egyszerűen megsértődött... :D ), másrészt pedig olyan ütemtelenül folyik a műsor, hogy az a kis ritmus, ami reggelente pulzál bennem, az is megtörik és szimplán diszharmónia kerít a hatalmába. A Zuram erre azt mondja, hogy pont ez a jó a napnak ebben a szakában, nem az a sok sületlenség, amit máshol nyomnak, már ha éppen nem zene szól. Gábor is elismeri, hogy megosztó személyiség ő, illetve abban egyet is értünk, hogy nem fél ő kérdezni és mindig felkészült, csak hát a stílus, ahogy azt teszi...
Mindennek ellenére ő állítólag stabil hallgatósággal bír, akiket visz magával minden csatornára, még azokat is, akik utálják őt, amit nem csodálok, mert a legjószándékúbb betelefonálót is úgy el tudja küldeni egy apróságért a 'csába, hogy csak nézek a csipám mögül, hogy ezt most miért? Olyan váratlan reakciói vannak, hogy ámulok, és a kedvencem, amikor egy számba csak úgy belemondja egy gondolatát, vagy ha szimplán nem szólal meg 1 percig, már kezdek örülni, hogy elszállt az adó, vége a szenvedéseimnek. 
Ezen vitatkozunk évek óta, hogy mennyire kell nekünk őt a reggelink részesévé tenni, de a legjobb megoldás, amit eddig sikerült kitalálni, hogy aki előbb kel, az választ rádióadót, illetve ha már nagyon tele van vele a fejem, akkor elhangozhat a "Most már akkor át is kapcsolhatnánk valamelyik másik adóra" mondat a számból. (Bár most külső segítséget kaptam, mert a szülők szintén nem szenvedhetik őt, úgyhogy Gábor hármunkkal már ritkán mer szembe menni, de azért próbálkozik hajnaltájt.... :-)
Viszont van egy szám, amivel minden reggel kezdi a műsorát, nevezetesen Pet Metheny: Last train home című, na, az viszont nagyon jó. Youtube-on rajta van :-) (a Railway version a legjobb!)

2 megjegyzés:

Erdeiék írta...

De érdekes épp valamelyik nap a kocsiban hallgattuk Fialát-sosem szoktuk (talán veletek valamikor évekkel ezelőtt)- és végig csak ilyeneket mondtam G-nek, ezt most miért mondta, hogy mondta, miért így mondta, hát ez hüle, de bu--ó. Erre Te blogolsz belőle... no nem mondok semmit mert ez már nekem is gyanús lesz:)))))))))))))))))))))))

Bogosz írta...

Működnek a kémprogramok :-)