Karácsony 2010 Komár

Karácsony napján aztán a nagy örömködés után ismét nyakunkba vettük a kilométereket, irány Zala. Az időjárás nem annyira (brutál oldalszél, győztem az úton tartani a kocsit), de a gyerekeink kegyesek voltak hozzánk, csak kb. Fenyvestől volt hiszti a röghözkötöttség miatt, de azt még egy kis énekléssel és játékkal kompenzáltuk.

Odalent aztán kipakolás, ebéd, altatás, laptopba Cola borítás. Igen, sajnos sikerült szerény személyemnek Andiék vadi új, Jézuska által prezentált laptopjába belelöttyintenem a körülmények szerencsétlen alakulása miatt egy tényleg is mennyiségű cukros italt. Űgyhogy volt izgalom, de szerencse, hogy gyorsan lereagálták, Lackó hajszárítózta, Andi törölte, és a dolog meg is oldódott relatíve hamar. Ezúton is bocsánat, és jogosak voltak a húzások a hét vége folyamán. "Bogi, kérsz Colát? Laptoppal?" :)

A jól megérdemelt pihenés után (a gyerekek aludtak, amit mi jól megérdemeltünk) jött a Jézuska is ismét, sőt, még Szabiék is befutottak Barbiékkal együtt, úgyhogy elérkezett az a pontja az estének, hogy térdig jártunk a csomagolópapírban és földön játékukkal ismerkedő gyerekekbe botlottunk, de ahogy a kedélyek lecsitultak egy kellemes beszélgetős-italozgatós-gyertek vacsorázni, kész a husi és kér még valaki gyümölcssalátát? estébe fordultunk és ezúton is köszönet a családnak, hogy leszervezték, hogy a 26-i bulival ellentétben Karácsony napján el tudtak jönni és együtt tudtunk lenni, merthogy idén miattunk, pontosabban az emberem halaszthatatlan és pótolhatatlan munkája miatt egy kicsi rövidre sikerült a lent létünk.

Úton:

Örülünk: 

Mondom, hogy térdig jártunk:

Csoportkép idén:

Elmélyülten játszom:

Mami:

Karácsony 2010

Idén valahogy furcsa mód olyan lassan és nyugisan jött el a karácsony, pontosabban úgy fogalmazok, hogy decemberben minden napra jutott valami kisebb-nagyobb megoldanivaló, amit ha nem is erőltetett menetben, de tempósan megléptünk és mire ott voltunk hogy 24-e, valahogy összeállt a kép és mindent sikerült akkorra érkeztetnünk, amikorra kellett, mintha csak tanultunk volna logisztikát.

A bubuka karácsonyi nagytakarításomban is egész szép eredményeket sikerült elérnem, és fedeznem fel a házunknak olyan szegletét, ahol eddig úgy tűnik rés volt a pajzson, már ami a precíz takarítást illeti, de most még azok a szegletek is tisztán figyelnek. 

Anyu az ünnep előtti héten szinte végig sütött, sütizett, mi a fákat intéztük és egyéb folyó ügyeinket, voltunk például az ovi Karácsonyváró koncertjén, immáron négyesben és idén is élvezték utódaink, de szép is volt. Egyetlen dolgot hagytunk ki, hogy elmenjünk a Vörösmarty téri vásárba, mert ezt beígértük magunknak és a gyerekeknek is, de ők mostanában a nátha örömeinek hódolnak, hol együtt, hol felváltva, így ezt kihagyásra került.

Nos tehát ránk virradt Szenteste napja, gyerekszellőztetés, aztán játszás, nagyobbik át a nagyszülőkhöz fát díszíteni, merthogy nálunk a nagy liberalizmusban nem a Jézuska hozza a fát, hanem mi magunk állítjuk és díszítjük, hovatovább, hogy még szentségtörőbb dolgokat is írjak, a Jézuska csak a gyerekeknek hozza az ajándékot, a felnőttek megajándékozzák egymást elmélet van, nagyban megkönnyítve ezzel saját ajándékozásunkat és ajándék érkeztetésünket, merthogy idén pl. a nehéz lett volna beadni a gyereknek, hogy miért hozta két héttel Szenteste előtt a mosógépet a Jézuska, főleg úgy, hogy az ovi udvarából látta, hogy a Saturnos teherautóról lepakolják a fiatalemberek a cuccot...

Szóval amikor a szomszédban már állt a fa, nálunk kellett gatyába rázni a befaragott fenyőfát, előtte egy kávézásos gyűlés keretében Gáborral koncepciót is felállítottunk, úgyhogy a fiúk neki is estek a díszítésnek, Grétus lepihent, hisz ez a nap mégiscsak sok volt már akkor neki, hát még nekünk belőle, és hol volt akkor még a vége. Én az ünnepi asztalt terítettem, és igen, nagyon király az, ha van egy baromi nagy asztalod, ahova a teríték, a díszítés és nem utolsó sorban az ételek is elférnek és még mi sem szorongunk, s ha még a konyha is készen lesz, vagyis lesz kb 5 m2 pakolófelületem, szemben a mostani 0,5 m2-tel, akkor lesz aztán csak igazán nagy a buli. Bár ne szóljak egy szót sem, ahhoz képest, hogy tavaly ilyenkor még a költözéses dobozokat rugdostuk el az étkező részből, hogy fel ne bukjunk benne, ahhoz képest most már ez egy matyó hímzés volt.

Este hatra beszéltük meg a vacsit, jöttek is nagyiék, a menü a szokásos tarnóci bableves (anyu), grillezett lazac hercegnőburgonyával, zöld körettel és mustáros tejföllel (én) és guba (anyu) + 6 fajta süti volt, és amikor a végéhez közeledtünk az étkezésnek, Bálint már sugdolózni kezdett, hogy akkor most kezdődik az "igazi" ünnep, értsd: jön végre a Jézuska. Az idei év nagy kérdése volt számára, hogy elhozza-e a Villám McQueen-es játéklaptopot, amire annyira de annyira vágyott, még levelet is írt, rajzolt, ragasztott és reménykedett. Aztán a család elvonult a teraszra Jézuskának csengettyűzni, s láss csodát, mire beértek a teraszról már ott is álltak a fa alatt az ajándékok. Már amiket képes voltam odatuszkolni, egy mosógépet csak nem toltam volna oda... :)

Volt aztán öröm meg bódogszág, látszólag minden ajándékot eltalált Jézuska, én Gábortól szétájultam, mert egyedül belevágott nekem egy felső és egy ékszer vásárlásába, amibe sokszor még én sem vagyok biztos, pedig ego terén nincsenek problémáim mint tudjuk, úgyhogy most egy Swarowski medál-nyaklánc-fülbevaló büszke tulajdonosa vagyok és nagyon örülök, mert már nagyon régen vágytam rá! A többi ajándék részletezésébe nem mennék bele, de azért idén sem csak néztük egymást a fa alatt, úgyhogy egy szavunk sem lehet ugyancsak.

Ezután már csak a játékokkal való ismerkedés és további sütemények pusztítása következett, és a hír tényleg igaz, hogy egy új helyen nem az első karácsony az igazi, hanem a második!
Aprónép gálaruhában és a fa:

Elmélyült legózás:
 

Csoportkép 1:

Szerzemény Gréta:

 

Szerzemény Bálint 

Mamiék:

Mi:

Gréta nem volt hajlandó tovább fényképezkedni, úgyhogy Bálintot kaptuk el:

Max Dejardin

Angliában volt ugye egy gondjaimra bízott és egyébként imádott kissrác, Max, aki mára ugyan egy majd 20 éves laklivá nőtte ki magát, de akivel néhány nagyon jó hónapot töltöttünk együtt. Azzal búcsúztam el a szüleitől, amikor hazatelepültem, hogy én, majd ha nagy leszek egy ilyen helyes, jópofa mókusnak az anyukája szeretnék lenni.

A minap meg is találtam őt a Facebookon és csodák csodájára még emlékszik is rám, bár már halványan, ami nem is csoda, mert amikor én náluk voltam, akkor töltötte be a 6. évét, s pont azokat a hónapokat töltöttük együtt, amik most Bálinttal előttünk állnak és ez csakis emiatt ugrott ez be, hogy mennyire kísértetiesen hasonlít a két srác habitusa és tulajdonképpen a vágyam meghallgatásra került. Bálint mostanában nagyon jó szériában van, helyes, szófogadó, érdeklődő, hajtja az angolt és gyűri a judót, ontja magából a verseket, amik ragadnak rá az oviban, csak kapkodjuk a fejünket, nem mintha kilóra mérnénk, de néha minket is meglep a tempó. Nem minthogy ha a fenti dolgokat nem csinálná, akkor nem imádnám, de be kell valljam, hogy hozzá még szigorúbb is vagyok, mint Maxhoz, de hát ő ugye ráadásul saját márka s egyébként is én szívesen tetszelgek a rossz zsaru szerepében, ha annak az az eredménye végső soron, hogy a gyerek nem egy perifériára szorult rettenet. 

Egy szónak is száz a vége, volt Max-szal egy kis játékunk, amikor battyogtunk a suliból/ba s incselkedett velem vagy csak simán próbálkozott valamit rosszalkodni játékból.  Megkérdeztem tőle, kedvesen hogy "How dare you..? - "Hogy merészeled...", amire az ő válasza az volt, hogy "I adore you" - "Imádlak"., s röhögött. Amiben ugye az angol mondatok kiejtése nagyon hasonlít egymásra és ezt nagyon tetszett neki is, nekem is és s még mondja valaki, hogy nem kurva jó dolog szülőnek lenni.
Amúgy pedig szeretem a Facebookot, ahol végre megtalálhatom a külföldi ismerőseimet is és utána anekdotázhatok imígyen.. :)

Nyári random 1.

Nagyon kevés bejegyzést csináltam a nyár folyamán, ezért elhatároztam, hogy csak úgy l'art pour l'art fogok a következő post(ok)ban megemlékezni néhány nyári eseményről főleg képekben, és aztán sorra veszem az őszt is, merthogy azzal is legalább ilyen jól állok. Kezdjük is

Kijöttek az első napsugarak, zsupsz bele a kisebbséget egy lavórba az akkor még építési terület rettenet kertben, de ez őket egy csöppet sem zavarta. Gréta naaaaaaaaagyon élvezte a bulit, aztán megbékélt és a végén még az apjának is sikerült segítenie, mert az öreg valami hihetetlen rendetlenül hányta egymásra az Ytong téglákat. 

  

Kora nyári nyugalom a lányokkal:

Ellátogattunk Félegyházára is, ahol a fényképen megtekinthető hogy szippantotta be gyermekeinket a nagy monitor és hogy azért a legkisebbekben van remény, akik a diplomáciai kapcsolatokat igyekeztek azért felvenni.

 

 Azért tortázni együtt igen jó:

Van egy babám

pontosabban kettő vagy három (?) és nagyon szeretem őket:

 

S én is őket

 

Kultúr kommandó

Nyár végére lecsengett az építkezés-lakáscsinosítás első, minden bitünket lefoglaló üteme, ami ugyan előremutat arra, hogy röpke számításaink szerint is még kb. 10 ilyen ütemet prognosztizálhatunk magunknak, de sebaj, most nem is erről akarnék írni, hanem arról, hogy a lecsengéssel ellenkező irányú folyamatként nekem kezdett nagyon hiányozni az, hogy programoztassuk magunkat és utódainkat. 

Úgyhogy egy hirtelen alkalmon azon kaptam magam, hogy végre sikerült Halász Judit koncertre jegyet szereznem. Ha bárki azt gondolná, hogy ez nem nagy mutatvány, ne gondolja így, mert az. Jutka néni nem minden este és nem is mindenhol koncertezik és a jegyek pillanatok alatt elfogynak, mi viszont szerettük volna, ha Bálintnak és nem utolsó sorban nekünk egyszer legalább élőben is szerencsénk van hozzá. Így jutottunk el szeptemberben a Vígszínházban rendezett - egyébként menetrenden kívüli és jótékonysági - koncertre a felsőzsolcai árvízkárosultak javára. Én személy szerint nem láttam még Jutka nénit akcióban és koncertközegben, de azt kell mondjam, hogy van rendesen kondija, az egy órás folyamatos éneklés mellett tisztességgel bemozogta a színpadot és tényleg egy élmény volt kicsinek és nagynak egyaránt. Volt boldogság. 

Aztán elkapva ezt a csapást apukám munkahelyének jegyüzérét is támogatva rendeltem jegyeket a Négyszögletű Kerek Erdő előadásra a Madáchba matinéidőpontban. Ebben a Csukás mesében van Ló Szerafin, Vacskamati, Alomo, a fékezhetetlen agyvelejű Nyúl és nem utolsó sorban Dömdödöm, mely hősök a szürkeállományom alapos átkutatása után ugrottak csak be, de ha ezt bárki kérdi, akkor letagadom, mert alapmű. Nagyon tetszett elsőszülöttnek az egész színházasdi, szerintem első körben azért, mert erre a mókára Grétát azért még nem vittük el, úgyhogy 1/1 tulajdonrészben birtokolhatott mindkettőnket, csinibe lehetett öltözni, mert fiú létére ez úgy tűnik fontos és egyébként is még a ló is kék volt a színpadon. 

A kötelező kellékek, mint hogy "Jaj anya én úgy megéheztem" délelőtt fél 11-kor, a pereces-pult előtt az előadás szünetében egy olyan reggeli után, amit gyakorlatilag 9-kor hagyott abba, picit átlátszó volt, már tulképp nem is lepett meg bennünket, de sikerült egy majd előadás után eszünk valamit elterelő hadművelettel kikerülni és megúszni a sorba állást, de amúgy nagyon helyes volt egész végig, mintha egy varázsvilágba csöppent volna. Szeretném még valamilyen karácsonyis dologra elvinni, talán bábszínházba, már múltkor az igazán karácsonyis Diótörő nem aratott osztatlan sikert (igaz nem próza volt és az 4 évesen még nem buli), de nagy élmény vele elmenni, úgyhogy felvesszük a repertoárba ismét a színházat, csakúgy mint magunknál és letöröljük a port a családi kultúrprogramról, miszerint minden hónapban menjünk legalább egy előadásra.

Bálint aranyköpései

A minap egy szál bugyiban merészkedtem a fürdőből a fiam útjába penderedni a reggeli készülődés közben, amikor is annak a kérdésnek futottam neki, hogy "Anya, mit flangálsz itt mezítciciben?" :)))))))))))))))))))))))))))

Betyár világ

Az most már biztos, hogy nem fogjuk nagyra vinni és a akárhogy is a csúcsokra akarunk törni, maximum kis dombocskákat fogunk elkönyvelni sikerként. A minap hallottam egy ismerősömtől, meg az elmúlt évek alapján nyilvánvalóvá is vált, hogy tulajdonképpen minden előrelépésnek a záloga, hogy tudd, hogy kinek, mikor és hova kell tenni a borítékot, vagy ha úgy tetszik Nokiás dobozt, nincs másik út, enélkül marad a maszatolás meg a kínlódás. Ha a fenti dologhoz nincs gyomrod, vagy habitusod, halj éhen.

S igen, lelassult a gazdaság, szinte minden szektor, mindenhonnan azt halljuk, hogy megy a vergődés jobbra, meg balra, bár gondolom főként balra, s én már egy ideje, úgy másfél éve nyünyörgöm, hogy betyár világ jön még ránk, de azért ennyire nem gondoltam volna hogy.

Az, hogy a magyar politika egy kabaré, már nem újdonság, az, hogy a politikai elit kitermeli a maga sleppjét, vagyis inkább ápolgatja a lelkét, az, hogy a Kósa-Szíjjártó agyament kijelentéseitől nekünk soktízezer forinttal nőtt a törlesztőrészletünk (igaz, minek vettük fel, vessünk magunkra - nem is hibáztatok én ezért senkit), aztán viszont valahogy vissza sem ment az árfolyam, az, hogy két lábbal fogják tiporni az elmúlt húsz évben úgy-ahogy működő jogállamot, ami nem tökéletes, hol az a demokrácia, de valamely konszenzusos megegyezésen alapul, mely konszenzust most azon a jogcímen, hogy idén áprilisban volt egy szavazófülkés forradalom, vagy mi az elmebetegség és ők most aztán mindenre kaptak felhatalmazást a Zistenadta Néptől (tőlem speciel nagyon nem) olyan szinten rúgják a sárba hogy csak nézünk. De! Mindez még csak a kezet. Jönnek még itt a finomságok, vannak még a pokolnak egyéb bugyrai!

Ez most csak azért érdekes, mert azzal már régen tisztában vagyunk Gáborral, hogy nekünk, pontosabban a mi egész korosztályunknak pont annyi forint, oppárdon euro lesz a nyugdíjunk, vagy nevezzük bárminek az időskori járulékot, szóval pont annyi lesz, amennyit félreteszünk magunknak. Nem fogunk kapni senkitől egy petákot sem, mert nem lesz annyi aktív fiatal, aki  kitermeli a nyugdíjravalót. Ez demográfiai tény, nincs vele mit vitatkozni. Nem kérdezték 10 éve sem, hogy mit akarunk, be kellett lépnünk az önkéntes magánnyugdíjpénztárba. Na de azt, hogy az elmúlt 10 év kvázi gyűjtögetését (amiből ugyan néhány évet gyerekszüléssel és neveléssel töltöttem, igaz csak 2-t mertünk bevállalni, mert nincs elég vér a pucánkban, bár ahogy elnézem ezért még lehet, hogy kapunk rossz pontokat, jókat legalábbis biztos nem), tehát ezt a 10 évet (ami egy átlag ember 40 év munkaviszonyának pont a negyede és az úgy arányaiban már kurvára nem vicces) nem fogják elvenni, mert akkor inkább fogjuk a cókmókunkat, aztán adózunk a munkánk után Valahol Európában, ahogy sok más korosztályunkbéli. Ezeknek gyűjtsük a pénzt? Ugye ezt nem gondolják komolyan.

Merthogy áprilisban azt a választást, ahol a Gazemberek és a Pszichopaták között kell választani, ne nevezzük választásnak, ahogy azt az Index egy blogolója is írja, érdemes átfutni... Rögtönző Viktor

S úgy látom kezdenek a gyógyszerből teljesen kifogyni..

Édes pofa

Bálint: Anya, mi régen is mindig itt fogunk lakni?
Én: Kicsim, tedd egy kicsit rendbe ezt a mondatot, mit akarsz kérdezni?
B: Mi mindig itt fogunk lakni?
Én: Remélem, én már nem szívesen költöznék megint.
B: Mert én mindig-mindig itt szeretnék lakni már veled és apával és Grétussal.
Én: Komolyan? És nem akarsz egy kislányal majd megismerkedni, hogy legyenek ilyen helyes babáitok mint Te meg Grétus nekünk apával?
B: Nem, én mindig itt akarok élni veletek. Soha nem akarok elköltözni és csakis apa kollegája akarok lenni.
Én: Jól van Drágám, nálunk mindig lesz hely neked, de azért még majd később megkérdezlek erről. :)))

Kíváncsi lennék, hogy 10 ill. 20 év múlva hogy zajlana le ez a beszélgetés... :) Ezt azért levideóztam, hogy meglegyen... Ki tudja mikor kell majd használnom. :) Hej, de nagyon nem írigylem majd a menyem... :)

Osztálytalálkozó osztálytalálkozó hátán

Az idei ősszel sorra vonultunk el osztálytalálkozóra. A sort anyu kezdte, aki szeptember elején, a költözés kellős közepén ment el a ki tudja hányadik ( :) ) érettségi találkozójára, de végül is mindegy is a sorszám, mert minden évben ősszel találkoznak egy ideje, így már nem is számolják. 

Aztán Gábor kapott teljesen váratlanul egy meghívót a gimis osztálytársnőjétől, hogy akkor 3 hét múlva találka Nagykanizsán. El is ment, s a végén még én is csatlakoztam, bár státuszom első körben a sofőrködésre redukálódott, de aztán néhányuk a volt osztályból még nem bírt magával, úgyhogy én is csatlakoztam az after-partyhoz, de jó volt, mert jó fej emberkékkel sikerült beszélgetnem, már amennyire a vendéglátóipari egység retro-bulija ezt engedte. Viszont találkoztam végre az elmúlt 11 évben kizárólag "Kovács Zoli barátomnak" emlegetett fiatalemberrel. Én emberről, akivel ráadásul még nem is találkoztam még sohasem tudtam ennyit, s végre megelevenedett előttem teljes valójában. :) (Remélem Zoli olvasod és talán még kommentelsz is... :) ) A lényeg, hogy mindenki jó fej volt, még a volt ofőt is megismertem, aki most már igazgató a Batthányiban.

A mi osztálytalálkozónk ("találkozunk 5 évente") nem ért akkora nagy meglepetéssel, hiszen immáron 3. alkalommal szervezzük a Timivel kart-karba öltve, úgyhogy idén is nekifutottunk, talán meg is ugrottuk, annyi újdonsággal, hogy most elhívtunk néhány minket tanító tanerőt is, akik helyesek voltak és el is jöttek. 

Jó volt találkozni a többiekkel, jók ezek az események, még ha nem is tudsz mindenkivel hosszasan beszélgetni és elmélyedni, de jó egy kupacban lenni megint és hallani egymásról. Alapjában véve mindenkit nagyjából arra felé fújt a szél, amerre úgy gondolja, hogy nem annyira rossz irány, sok gyerkőc van (ezt Gábor is megállapította) és végül is senki sem fordult ki önmagából, és vett 180 fokos irányt az élete. Továbbra is értetlenül áll az ott lévők nagy része azok előtt, akik igazolatlanul voltak távol, formálódni kezdenek azok az emberkék, akik notóriusan távol tartják magukat az eseménytől, de hát ez van, nem vagyunk egyformák. Szerencsére. 

Viszont új információval lettem gazdagabb magamat illetően, ugyanis Hédi ofő kifejtette (egy másik sztori kapcsán), hogy én már a gimis évek alatt is EGO voltam. (Hozzá kell tenni, hogy Hédinél azt sosem lehet tudni, hogy ez pozitív v. negatív értelemben kell-e érteni, mert fanyar humora az van. :) )De mondtam neki, hogy akkor nem is tudom, hogy mit szólna hozzám ma, amikor sokkalta nagyobb egonak képzelem magam, mint képzeltem magam a kilencvenes évek elején. :))) Fő az önbizalom, és a lényeg, hogy engem érjenek a fények. :))

Tényleg három a kislány! :)

Rájöttem, hogy mennyire hülye vagyok. Még nem is írtam le, hogy az Erdei családban Hanna és Lili mellé a gólya márciusban, ha minden igaz, elhozza Mírát, hogy kiegészüljön a hármas fogat, Gábor felett teljesen átvegyék a hatalmat és virágozzon a girl power!!! :-)

Ezúton is szeretnénk gratulálni és sok-sok-sok türelmet kívánni, mert azért három gyerek az már kemény menet, de irigykedünk is azért. :)

Gondoljatok bele, ha összetalálkozunk a fiúk-lányok aránya pont kiadja a Magyarország-Anglia meccs dicsőséges eredményét: 6:3 :)

Gréta 1,5 éves - státusz

Ebben a hónapban a leányzó betöltötte a másfeledik életévét, ennek örömére megpróbálom ide összerakni a felmutatott érdemeit. 

Először is baromi jó fej a csaj, s legalább ennyire nehéz eset is. Tiszta anyja. Olyan akarat van benne, hogy néha csak nézünk. Az a körülmény, hogy a nagyszülők kiköltöztek egy kicsit szarul érintette őt, mert ez azt is jelentette, hogy a szakszervezete is elköltözött, mert a jó mami mindig kibulizta, hogy egyéb tiltásaink ellenére csak egyen pl. még egy kis kekszet, hisz olyan vézna az a gyerek. :) Na jó, ilyet nem mondott, de ők ketten azért, sőt néha papival is megerősítve nagy frontot alkotnak. Úgyhogy most sanyarúan tengődik itt az anyjával és az apjával, akik bizony sokszor rászólnak, viszont ő kiválóan megtanulta a NEM szócskát, és bár MEM-nek mondja, gyakran alkalmazza mindenkivel szemben. Hogy a szakszervezet érdemeit is említsük, amikor nekem más irányú elfoglaltságom van, akkor nagyon jól elvan mamival, sőt csomó mindent tanult tőle, testrészeket, mondókákat, most a bilizés van porondon, merthogy mondja már, ha van esemény, de többnyire utána, de volt más sokszor találat a bilibe is, amire büszkék vagyunk. 

Pohárból az Istennek nem akar inni, múltkor képes volt egy napot szomjazni, a végén én adtam fel, de nem volt hajlandó semmi másból elfogadni a folyadékot, csak cumisüvegből, úgyhogy ez még a jövő zenéje, hogy hogy szoktassuk le róla, de nem állunk jól. 

Amúgy nagyon eleven, ez abból is látszik, hogy nem telik el hét, hogy ne törné, horzsolná, ütné be magát, mert megy, mintha kergetné valaki és azért a mozgáskoordinációval még vannak gondok.

Szerencsére az evőkéje is kiváló. Bálintnak sem volt rossz, az is mindent megevett szinte, de Grétánál megkockáztatom, hogy falánk a lelkem. Bárki ül az asztalnál és bármit fogyaszt, nem hagyja vámolás nélkül a dolgot, néha tényleg túltesz mennyiségben a bátyján is.

Távolságtartás van benne, az ismeretlen v. ritkán látott fiúktól/férfiaktól nagyon fél, főleg ha még szemüvege is, az teljesen kiveri a biztosítékot és a kezét a feje mögé kapva üvölt, levegővétel nélkül csakúgy mint állítólag én 33 éve, de hát valami jót is kell örökölnie tőlem. :)

Bálinttal nagyon rapszodikus a kapcsolatuk. Amikor a nagyobbik az oviban van 100X emlegeti és keresi, de amint hazaér egy percen belül 2X úgy összevesznek, hogy mindkettő sírva üvölt, ezen még dolgozni kell, bár mondjuk a fogócskán és a bújócskán kívül nehéz egy 5 éves és egy másfél évesnek az érdeklődési körét egy mederbe terelni, de minden délután, este és hétvégén kísérletet teszünk rá. 

Aludni kb. 1,5 hónapja csak egyszer alszik naponta, akkor viszont jó nagyot, ebben legalább szinkronban van Bálinttal, és így nincs a háztartásban 9-17 óráig legalább egy alvó gyerek, és ez ad egyfajta szabadságot, hogy csak 13-16-ig kell relatíve csöndben lenni, de ugyanakkor nagyon lecsökkent az az idő amikor csak egy gyerekre irányítjuk a figyelmünket, mert amíg aludt pl. Gréta, addig csakis Bálintoztunk és fordítva, de megoldjuk, végül is így van ez jól. 

Mit is akartam még. Fogainak száma 14, a két alsó szemfoga most nő, szenved is miatta, éjjelente fel-fel sír, de egy hét felkapdosás után leszoktam róla, mert ilyenkor tulajdonképp fel sem ébred, fél perc múlva nyugodtan alszik tovább, én meg a fél éjszakát fent töltöm, mert nem bírok visszaaludni.
Vigyori Manci:

Modern life

Káposztásmegyer és Keszi között van egy aluljáró, ami mellett a minap elautókáztunk a Zurammal. 

Volt az aluljáró bejáratánál egy parlagon álló nagy reklámtábla a következő graffiti felirattal: "Modern life is just a checklist of superlatives in styrofoam." 

Még szerencse, hogy külön-külön is, de ketten aztán tényleg olyan okosak vagyunk, hogy össze tudtuk valahogy tenni a jelentését némi angol-latin-építőipari ismeretekkel. Az első ismeretet én bírom, a középsőt mindketten, az építőiparival meg Gábor rendelkezik, aki felhomályosított, hogy a styrofoam gyakorlatilag a hungarocell nemzetközi neve, csak nálunk hívják többnyire hungarocellnek, mindenhol máshol az styrofoam. 

Magyarul a lényeg, hogy "a modern élet nem más, mint hungarocellbe csomagolt prémium/szuperlatívusz termékek vásárló/beszerzendő listája". Bár a checklistet nem erőlködöm lefordítani. 

És ez sajnos így van, bár minden erőmmel harcolok, hogy a fogyasztói társadalom beszippantson, bevallom, bár nem vagyok büszke rá, én is elcsábultam.

Amikor anyuék is Dunakeszin kezdtek élni, úgy döntöttek, hogy sokkal korábban, mint ahogy nekik az a házban majd kell, bevásároltak egy mosogatógépet, mert 6-an azért termeltünk mosatlant, illetve végre akkora ingatlanban élünk, ahova el is fér egy ilyen gép. Régen akart már Gábor is, én is, de mindig át kellett volna a konyhát rettenetesen variálni, meg egyébként is túl lehet élni nélküle. Hát nem akarok sznobnak tűnni, de ez a gép szerintem egy nagyon nagy találmány, amit minden háztartásban kötelezővé tennék a nők érdekében. Anyuval sztereóban és erősen verjük a fejünket a falba, hogy nem korábban vásároltunk már ilyen gépet, mert ahány órát már eltöltöttünk mosogatással, s ha simán csak leültünk volna azalatt az idő alatt és olvasunk valamit, vagy netántán azt az időt valami még hasznosabbra töltjük, már lehet, hogy rég nem itt tartanánk. 

Tehát a fentiek folyományaként, amikor kiköltöztek a szülők a jól megérdemelt házukba, vitték magukkal ezt a szuper találmányt. Na akkor megrettentem. Ez pont a szülinapom előtti hétvégére esett, mondtam is Gábornak, hogy bármit is tervezett, cancel, azonnal irány venni egy mosogatógépet, mert én be vagyok tojva. 

Így lett az én idei - kicsit bőséges - ajándékom egy MOSOGATÓGÉP. Az már csak hab tortán, hogy pont a szülinapomon hozták ki, Gábor be is üzemelte és azóta is boldogan szolgálja kis háztartásunkat. Nekem mondjuk van szégyenérzetem, mert ez tényleg gyarlóság, viszont konyhánk a mai napig sincs, pontosabban van, de kölcsön az is. :-) Úgyhogy az a checklist még nagyon kezdetleges, de az a véleményem, hogy, igen, ennyi kényelem nekem is jár emellett a sok idegbetegeskedés mellett, és tényleg csak azt sajnálom, hogy nem korábban lettem gyarló.

Sokadik újabb költözés

Nos, teszek egy halvány próbálkozást a blog újraélesztésére, reméljük összejön.

A  NAGY HÍR az lenne, hogy úgy néz ki, hogy a szeptember 11-ről 12-re virradó éjjel a szülők az ÚJ HÁZBAN aludtak, tehát hivatalossá vált, hogy beköltöztek. Ezt 12-én, anyu névnapján meg is ünnepeltük, koccintottunk a régóta tartogatott arany pezsgővel, amitől aztán nagyon aranyosak lettünk és próbálunk igazodni a merőben új szituációhoz. Azt beszéltük Gáborral, hogy lehet, hogy ennyi idősen (és határozottan fiatalosnak nevezném a szülőket!!!) nem biztos, hogy belevágtunk volna ekkora horderejű műsorszámba, de szerintem nekik is az utolsó pillanatok voltak, amikor még bírták kvázi meghülyülés nélkül. Azért voltak pillanatok, amikor főleg anyu a kiborulás és az üvöltés szélén állt, de azzal nyugtattam magamat és őt is, hogy egy építkezés sehol sem fáklyás menet, és lehetne rosszabb is, de végül is kiböjtöltük, ott vannak, igaz még kupiban, de ez már csak a finomhangolás. S én még azt hittem a múlt esztendő volt a nehéz.... Egyébként érdekes, hogy majdnem napra pontosan egy éve (szept. 5-én) vettük birtokba a házat, úgyhogy még ez is alkalmat adott egy kis koccintásra. 

Úgyhogy most mi is egy kicsit mozgolódtunk a házban, átfunkcionáltuk a gyerekek szobáit, szétültettük, pontosabban szétfektettük őket, mert bármennyire is frankó ötletnek tűnt, hogy egy szoba lesz az alvásra és ruhásszekrény tárolásra, egy pedig csakis a játékra, nem működött, mert legtöbbször zavarták egymást az alvásban, piszkálták egymást, hol az egyik, hol a másik nem tudott aludni, s így csak a hiszti volt. Csinosítunk, bútorokat vettünk/veszünk még, és még és még, látszólag sosem lesz elég belőlük, pedig már idáig is vettünk eleget, Gábor állandó jelleggel bütyköl, rak össze, szerel, javít és épít mint egy nagyon jó szaki. Apropó még nem is írtam, hogy amúgy teljesen szét vagyok ájulva tőle, mert több, horror árajánlat után felszívtuk magunkat és úgy döntöttünk, hogy megcsináljuk anyuék konyhaszekrényét. Én bevállaltam az adminisztrációt és anyagbeszerzést, és segítettem a kezdetekben, de a fizikai munka dandárját apukám segítségével Gábor csinálta és valami gyönyörű lett. Biztos vagyok benne, hogy ha egyszer elfogynak a kémények, akkor ezzel kellene foglalkoznia, mert van türelme hozzá és valami csudaszépen dolgozik. Nagyon büszke vagyok rá!

Itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy az elmúlt egy éves segítségét megköszönjük az Erdei családnak is, akik nélkül jó pár fokkal nehezebben tudtunk volna néhány dolgot megoldani. Az elmúlt hónapok folyamán helyes kis barterezések folytak keresztbe kasul, de tényleg olyanok nekünk mint a jó keresztszülők, mindig ott vannak és segítenek a kis mókusoknak.

Továbbá innen a szomszédból kívánunk a Farkas családnak nagyon sok örömet és boldog percet az ő kis házukba, aztán nem sokat szidni a nyugati szomszédokat, mert átmegyünk ám!!!

Folytatás

Bár minden jel arra utal, mintha a blogunk beszüntette volna a létét, ez nem így van, azaz a látszat ismét csal. Minden nap gondolok rá, hogy írni kellene, de valahogy nem jön össze az alkalom/inspiráció vagy egyáltalán.
De fogok írni, mostmárténylegnagyonbiztoshogy a héten.

Bálint 5 éves lett

Mint ahogy 5 éve a forró nyári melegben, most is izgalom volt július 24-én, amikor is Bálintunk 5 éves lett. Az ajándékon már hónapok óta ment a műsor, mert biciklit szeretett volna, de a méretéhez már a legkisebb felnőtt kellett volna, ellenben amikor egy ilyenre ráült akkor kicsit nagynak bizonyult, viszont legalább félt is rajta. Dugába látszott dőlni a projekt, amikor is egy jóképű legnagyobb gyerekméretbe belefutottunk az egyik sportboltban és az eldöntötte a mesét. Nagyon tetszett neki, mi több, CSÖNGŐJE volt, ami a legfontosabb ismérve egy jó bicajnak Bálint szerint. Azt már ugyan mondanom sem kell, hogy nem oldalkerekes bicaj ez, merthogy már nagyon tud a fiatalember kerekezni. Olyan apróságok, mint hogy nincs sárhányója elől-hátul, nincs lámpája elől-hátul már nem számított neki, viszont a gondos apa, aki előtte megszakértette a céltárgyat, azért még hozzárakatott. Azért vicces, hogy manapság ezek már nem alap dolgok egy biciklihez....

Megvolt a boldogság, sőt még a délutáni vendégsereg, pontosabban Timiék még bukósisakot is hoztak ajándékba (vajon honnan sejthették, hogy pont aktuális :) ), de kapott szép számmal sok szép és hasznos ajándékot, könyvet, társast, gyurmát, ugráló labdát, győztük köszönni. Merthogy nagy fába vágtuk a fejszét, most, hogy rendelkezünk kerttel, mertünk hívni vendégségbe 7 kollégát, ami ugye a sajátjainkkal együtt 9 gyerek, de természetesen nem tessékeltük kis a meghívottak csoporttársak testvéreit is, úgyhogy Marci két ikertesója is csatlakozott, ami összesen 11 fő 6 év alatti mókust hozott össze, ami azért kemény szám nekünk, de mivel többségében a szülők is jöttek, így azért egész kellemes volt a szülő-gyerek arány, meg azért volt elfoglaltság is. Ilyenkor jó, hogy gyakorlatilag 4 gyerekre való játékkészletünk van, úgyhogy mindenki talált a fogára valót, bár azért voltak összecsapások, fondorlatok és szövetkezések egymás ellen, de végeredményben látszólag jól érezték magukat a gyerekek és ez volt a lényeg. Többségük haza sem akart menni, Ákos például úgy elbújt a hazamenetel elől Bálint ágy alatti kuckójába, hogy a frászt hozta többségünkre, de megleltük a szökevényt. :)
Fogytak a sütik, az ételek is, bár a logisztikában még van mit fejlődni, viszont a buli egy pontján felmerülő főtt kukorica (vajpuha) a vártnál is jobban debütált, és beszippantott többünket, faltuk mintha még nem ettünk volna aznap.
Az Ég is szeretet bennünket úgy tűnik, mert a 2 hét kánikula után a szél az fúj, meg lehűlt a levegő, de eső egy csepp sem esett, ellentétben a másnappal, amikorra szinte őszi hideg állt be egész napos áztató esővel, az szép lett volna, ha a lakásba ragadunk ennyien.
Mindenkinek köszönjük a részvételt, a sok szép ajándékot és várunk Benneteket jövőre is!

Jöttek az ajándékok:

Természetesen be kellett mutatni a bicajt is a nagyközönségnek:

A lányok boltosat játszottak:

S a torta is megjött, Bálint kérésére focis:

Mondom én, hogy fogyott a kukorica, mint a cukor: :)

Veró esküvő

eróka még az ügyvédiben volt nekem jó kis kolléganőm, akkor még "csak" ügyvéd-bojtárkodott és a szakvizsgái előtt volt, de mára felvitte az Ég a dolgát, mert az APEH-nél osztályvezető a lelkem, mindenesetre meglepett, amikor bő egy hónapja egy esküvői meghívót adott át. Én annyira jól voltam informálva, hogy azt hittem még az előző fiatalemberrel van, akivel még találkoztunk is, de nagyon nem.

Úgyhogy mentünk esküvőre családostul, bár megszeppenve, mert Kispest nem az a rész, ahol nagyon ismerősek vagyunk, de hát a főtér ott is főtér, hamar oda lehet találni. Nagyon meleg volt, és Bálint az egyébként nem hosszú polgári ceremónia 2. percében megkérdezte, hogy mikor megyünk haza? ...
A menyasszony  nagyon kitett magáért, s még némi hasonlóságot is felfedezni véltem a ruhája és az én ruhám között, főleg anyagában.

Sok más eseményről nem tudok beszámolni, az ügyvédiből volt még ott egy-két ismerős arc, hamar véget ért, ellenben ezúton is kívánunk az ifjú párnak sok-sok boldogságot! És reméljük, hogy hallunk felőletek a jövőben is!!!
Itt jön a menasszonyka:

















Hopp egy ifjú pár:

Lányok, dobom a csokrom:

I. csíkos judoka lett Bálint

Bálint a múlt héten judo tábort nyomott. Úgy voltunk ezzel a táborral, hogy erőltetni nem akartuk, ha van kedve menjen, merthogy az utolsó két hónapban is volt még nyünyörgés, ha edzés volt, viszont az utolsó néhány órájukon voltam, sőt, a legutolsó óra bemutató óra volt, amin még Gábor is volt. Azóta nem tudom mi történt, de várta, csinálta, s amikor a tábor előtt elmentünk IGAZI judo ruhát venni (eddig póló-sort együttesben sportolt, de hát táborra már kell egy komolyabb eresztés), szóval azóta teljesen oda van, mindjárt este bemutatózott is nekünk, pedig csak a ruhát akartam rápróbálni, hogy nem vettünk-e nagyon más méretet. 

Egyébként nagyon vicces egy ilyen óra. Gábor bácsi, az edző, a pedagógusok gyöngye, tényleg nagyon-nagyon jól csinálja, imádják a gyerekek, minden megvan benne, ami kell, hozzáértés, humor egy kis szigor, egyszóval tuti. Bálintnak még mondjuk van mit csiszolni a mozgástechnikáján, de végül is 5 évesen ez nem csoda, s ha a fekvőtámaszát látnátok.... Az valami csuda. Gyakorlatilag a fenekét emelgeti, de állítása szerint jól csinálja... :)
No de végigsportolták a múlt hetet, és ugyan volt a táborleírásban valami vizsga a végén, de gondoltuk ez ránk úgysem vonatkozik, mert még nem tartunk ott. Pedig de. A tábor végén egy bizottság előtt levizsgáztak és minden jel szerint sikerült mert kaptunk papírt róla, meg egy fekete csíkot, amit a fehér övre kell felvarrni. Mint megtudtam ebből a csíkból kell még kettő, meg egy sárga csík és akkor elérjük a sárga övet. Na ez még messze van de már most rém büszkék vagyunk. :)
A plecsnis oklevéllel:

Bemutatózás:

Os

Lili 2 éves

Azzal kezdem, hogy elfelejtettük a fényképezőgépet elvinni, úgyhogy ha sikerül képet ide tenni, akkor azokat Erdeiéktől loptam. Viszont legalább mikor eljöttünk otthagytuk a Gréta cipőjét, Bálint napszemüvegét és fürdőgatyeszát. Jól kis család vagyunk mi.

A buli természetesen kiváló volt, minden földi jóval és finomsággal, és igazán gyerekbarát környezettel. Mindig elámulok Tiimiék kertjének a bugyrain, mindig felfedezek valami újat, amit eddig még csak nem is sejtettem, hogy ott van, főleg így ünnepi díszben.

Volt finom grill, meg sütik, medencézés és fogócskázás, a sok gyerek megmozgatta az egész járműparkot a biciklitől elkezdve a húzható kiskocsin, traktoron át.

Az ünnepelt süni tortában részesült mi meg egy jó kis vendéglátásban. Talán azt már mondanom sem kell, hogy a torta "home-made" volt, bár Lili még határozza meg oly jól körülírhatóan az igényeket, mint Hanna, de Timi megint ügyes volt.

Jelentem nem sikerült lopnom a blogjukról, úgyhogy ezúton szeretnék kérni Tőlük képet, amit publikálhatnék. :)
Nos megjöttek a képek, én meg jól lekicsinyítettem és íme:
Az utolsó instrukciók ajándékátadás előtt:

Bálint gazda:

Pancsi

Ééééééééés a tooorta!

Bálint aranyköpései

Mostanában Bálinttal el tud szaladni a ló, nem mindig sikerül azt a pontot megtalálnia, amikor abba kellene hagynia egy valami tevékenységet, rosszaságot, amit éppen sikerül csinálnia. Ilyenkor az szokott lenni az eligazítás, hogy "Bálint, érezd hol a határ!" Biztos nem érzi még 5 évesen, de idővel csak megérzi.

Tegnap ülünk a vasárnapi ebédnél, kivételesen nyugi is van, amikor a csöndbe Bálint megszólal:

- " Most mindenki érezze hol a határ".... :-)

A másik jelenség, hogy ellentéten 4 éveskori önmagával elfelejtette egyeztetni a határozott névelőket a főnevekkel. Egyszerűen nem tudom mi történt, de ezt régen már tudta. 

A következő fülborzoló dolgok jönnek ki a száján: Esik A eső. A óvodában. A iskolában. A enyém. A én ....-m. Ááááááááááááááááááááááá!

Már kértem szépen, már kértem csúnyán, már kiabáltam is, hogy legalább azt a szófordulatot jegyezze meg, hogy AZ Enyém és AZ ÉN ....-m, de hasztalan. Hogy lehet ezt a nyelvtani szabályt elmagyarázni egy 5 évesnek? Bár többen azt mondják, hogy majd kinövi

Ja, s a fényképezni továbbra is fémpékezni nála.... :-)

Gréta első hajvágása

Tisztelegve a nyár előtt és eleget téve a gondos szülői szerepnek hajnyírásban részesítettük kisebbik gyerekünket. Kiindulva abból, hogy a körömvágást mennnnyire utálja, semmi jóra nem számítottunk, merthogy azt végigüvölti. De egyszer élünk, fussunk neki a hajvágó géppel, az már Bálintnál is bevált. Meg az első hajvágások úgysem a szépségről, hanem a praktikumról szólnak. 

Meglepetésünkre nagyon jól fogadta a dolgot, egy nyikkanás nem volt, érdeklődve végigasszisztálta ahogy az apjával egymás kezéből kikapkodjuk a gépet.

Előtte:

S utána:

Az a nagy lobonc középről eltűnt és helyes golyófeje lett a csajnak.Ahogy apukám mondta: "Amikor elmentem itthonról még egy fiú és egy lányunokám volt, most meg van két fiú." 

Mielőtt elkezdjük lányosra növeszteni szerintem van még ebben a sztoriban egy rövidre vágás, bár ez a "vágjuk rövidre, akkor erősödik" nálam 15 évig nem jött be.

Kitört a nyári szünet!

Személy szerint én már nagyon vártam. Visszakapjuk kicsit Bálintot, aki kezdett az utóbbi időben eltávolodni, hisz az oviban gyakorlatilag több időt volt, mint velünk. Ami azért érződött. Így év vége felé el is fáradt, meg olyan jó vele lenni, az utóbbi hónapokban annyira sokat változott. Korábban sem volt az a magának való gyerek, figyelt mindenre, de most valahogy annyira kinyílt az értelme, hogy csak ámulunk, nagyon jó fej kiskrapek, bár jó pár eszetlenséget hazahozott a büdös kölke a gyermek, de legalább lesz két és fél hónapunk, hogy kineveljük belőle. :-)

Az ovis évzáró már megvolt máj. 20-án, s én már két éve nem értem, hogy miért van évzáró, amikor utána még vagy egy hónapig járnak, sőt, többen vannak az ügyeletben meg még július közepéig (még a suliba menők is), de miután ez már a második oviban van így, elfogadom, nem nyünnyögök, nem is volt sok időm rá, merthogy SZMK-aként az ajándékok beszerzése és az utolsó szülőin a beszámoló rám maradt, volt vele dolgom. 

Várakozással tekintünk a nyár elébe, egy csomó programot kitaláltunk már, jönni-menni fogunk, élvezzük a kertet, ami alakításának Bálint aktív részese, homokozót csinált Apa épp a héten, jó pár baráttal szervezünk randit, s még táborok élményei is előttünk állnak, csak mert sanyarú a gyerekkora, amint azt a minap kifejtette. 

S várjuk a jövő ovis évet is, amikor már nem lesz Lacika, elsőszülött országos barátja, nem mellesleg az ovi rettegett fenegyereke (ő egy külön bejegyzést megér, de még emésztem), s talán több tér jut Bálintnak és jobban kiderül róla, hogy milyen jó fej mókus, talán rajzban fejlődik, mert most khmmm. nem egy Picasso (anyák napján csak az engem megörökítő rajz hiányzott a faliújságról, szerintem simán nem merték kirakni, olyan felismerhetetlen paca volt) s nem utolsó sorban nem fog a legkisebbek közé tartozni, mert most a vegyes csoport miatt kicsit kavarodott benne, hogy akkor ő most inkább a kicsikhez tartozik (készségei, képességei alapján), vagy a nagyobbakhoz (magassága miatt), merthogy majdnem a ballagókkal volt egy magasságban. 

S még egy, remélem az öltözési sebessége is nőni fog, mert most kb. egy nyugdíjas csiga tempóját diktálja, mondta is az óvó néni, hogy mindig ő az utolsó az átöltözésben, amikor mennek az udvarra. Kérdeztük is minap egy esti fürdés-öltözés-fogmosás maraton után (az apja már feladta, pedig az nagy szó), hogy "Bálint, az oviban is ilyen lassan megy az öltözés?" Válasz: "Igen, akkor is tökörészek."

Design váltás

Úgy tűnik a blogger.com-hoz eljutott a hír, hogy kicsit elavultak már a hátterei és sémái, mert örömmel tapasztaltam, hogy lehet újakból csemegézni, amit most meg is teszek. Nem biztos, hogy ez lesz a végleges, még kóstolgatom őket, majd meglátjuk.

Gyereknap 2010

Az eddigi gyereknapok valahogy kimaradtak nekünk, pontosabban biztos volt valami esemény, de nem kifejezetten gyereknapi, csak a szokásos jövés-menés, meg tudjuk ugye mennyire szeretem én az ilyen kimegy a nép a rétre eseményeket, akkor már inkább egy nyugis, semmit nem csinálunk nap. De idén körbenéztünk, hogy ezek a népek itt mit művelnek ilyenkor. 

Tulajdonképpen már szombaton elkezdődött, mert a szemben lévő suli udvarára az összes mentési szerv (értsd tűzoltók, mentők és rendőrség) felvonult és bemutatózott, meg volt mindenféle kézműves, de ott még nem képviseltettük magunkat.

Vasárnap viszont kimentünk a helyi sportpályára, ahol széééééééép nagy területen (tömegiszonyom is jól érezte magát) voltak mindenféle események: ugrálóvárak, őrjöngők, kézművesek, vursli, gyerekfoci, minden, minden. Bálint örömében gyakorlatilag ugrálva közlekedett, nagyon elemében volt, főleg amikor megkapta élete első pisztolyát. Merthogy okos pedagógus anyuka nem vesz direkte játék puskát/pisztolyt/kést/egyéb szúró-vágó eszközt, mert minek az, ha van annyi sok okos és szép egyéb játék is. De aztán Bálint fogadóóráján felhomályosítottak az óvó nénik, hogy nem ártana, ha hagynám kiélni a gyerekben az ilyen - egyébként fiúgyerekben teljesen normális - igényeket, mielőtt valahol, valamikor más formában kijön rajta. Úgyhogy most szigorúan tudományos alapon vettünk egy pisztolyt, amit maga választott, és szerintem ajándéknak nem örült még így, azóta 3X elmondta, hogy milyen boldog ő most. A pisztoly természetesen elemes és ha van is benne, akkor teljes műsort ad, értsd: csörög, zörög, hörög, hangos és egyébként felnőtt füllel hallgatni rettenet, de mivel kiküldtem őt vele az udvarra, nem minekünk hangos.... :-) Estére a szomszédok is tudták, hogy van szuper fegyverünk... :-) Szeretnek is minket... :-)

Bevetésen az ugrálóvárban:

Mászófalazott is:

a kedvenc óriás-csúzda

egy kis autókázás:

és a szerelme tárgya vasárnap óta:

A kisebbik is ott volt, kalandozott ő is egy kicsit, meg is torpant annál a családnál egy kicsit, hiszen kaja volt náluk... :-)

Tényleg nem próbáltuk, de elhisszük: