Az én kis Suzuki komplexusom

Előre szólok, hogy nem sértegetni szeretnék akárkit, és tényleg ne vegye senki sem magára azt az inget, amit nem érez magáénak, de most már le kell írnom, mert már évek óta agymenek róla.

Nem szeretem a Suzuki autót. Pedig az el kell ismernem, hogy az első, fapados swiftek óta egész kipofásodott, sőt, megkockáztatom, hogy a csapott hátú SX4-es még ki is néz valahogy, de sajnos nálam nem írja felül azon általános véleményemet, hogy ha ingyen adnának egyet, akkor sem, vagy csak segélyhívás esetén.

Fő indokaim, hogy az ár-érték arányában egyrészt k.. drágák, mondjuk én az értékhez hozzászámolom azt a momentumot, hogy ha az utcában 10-ből 8-nak ugyanolyan autója van, mint nekem, akkor már az már nekem sok. Másrészről pedig azt a híres robbanékonyságát a kasztni megkönnyítésével lehetett elérni, ami nekem a Trabant-karosszériára emlékeztet, az volt olyan mint egy jobb minőségű karton... S sajnos fenti körülmény okozza azt, hogy ha találkozik egy Suzukis egy bármely más autóval komolyabban, akkor nincs sok esélye, általában alulmarad, mint ahogy a múlt hónapban itt Dunakeszin maradt ott - egyébként szabályosan közlekedő - két fiatal (örökre) egy körforgalomban, mert ugye legtöbbször nem a vétkes húzza a rövidebbet. Meggyőződésem, hogy ha nem Suzukiban ülnek, nem ilyen végkifejlete lett volna a dolognak. 

Egyébként a tapasztalataim alapján a Suzukinál csak a Suzuki-önérzet a rosszabb. Ha valami esemény van az utakon, legyen az a főváros egy szűk utcája, vagy az autópálya bármely szakasza, akkor az esetek igen nagy részében benne van a sztoriban egy Suzuki, aki vagy 100-al büntetni a népet az M7-es belső sávjában, vagy  szimplán ott eszetlenkedik a szituációban. Lehet, hogy ez csak a nagy számok törvénye alapján alakul így (mondom én, a nagy matematikus), de az elméletemet (látszik, hogy foglalkoztam a témával...) kiegészítettem azzal, hogy alapvetően 2 típusú Suzuki vezető van. 1. a régi Skoda/Wartburg/Trabant-ból átült vezetők, akik megfontoltan haladnak (ld. fenti példa az M7-el)...., 2. az új generáció meg széthajtja azt a nyomorult 1,3-as köbcentit, a teljesítmény határait feszegetve.

Gábor azt mondja, hogy a fenti kijelentéseimmel gyakorlatilag az egész autószakértő/elemző szakmával állok szemben, akik aszongyák, hogy a Suzuki egy buta de jó jószág, mondjuk ennek ellenére még nagyon sokat kell ahhoz alakulnia ennek az autómárkának, hogy én megszeressem. Mondjuk annyira, mintha már Toyota lenne. Ha már a japán autóknál tartunk....

Zárszónak megjegyezném, hogy TUDOM, hogy az az általános vélekedés, hogy a francia autók szarok, de én eddig az ellenkezőjéről szereztem tapasztalatokat, a Picassoban az én mértékem szerint például minden pont ott van, ahol az kényelmes, ja és még 5 ember is nagyon kényelmesen elfér benne.

Egyébként meg éljenek a sztereotípiák és az általánosítás!!! :-)

Építkezés páholyból

Február 26-án kezdték el a fiatalok a házat csinálni majd két hónap alatt bizony nagyon sokat haladtak. Ha nem mi lennénk, akkor azt mondanám, hogy ezt bizony így kell csinálni.

Gyakorlatilag páholyból nézzük, hogy hogy alakulnak a dolgok, s mivel a helyszínen vagyunk, nagyon sok probléma, ami csak úgy hirtelen keletkezik, már el is hárítható, vagy áthidalható, mert megbeszéljük és nincsenek akadások és eltolódások. Volt olyan szombat (!), hogy 3 szakipar itt nyüzsgött, és úgy kellett leállítani őket, hogy vasárnap ne jöjjenek már, mert az a nap mégiscsak a pihenésé! Nagy segítség, hogy a kivitelező gyakorlatilag mindenhez ért, értsd nem kell külön kőművest, ácsot, stb. hívni és nem kell a szakiparoknak várni egymásra, illetve, hogy a villanyász és a burkoló a szomszédunk, sőt még a sittet is a szomszédok vitték el.

Úgyhogy haladunk mint a szél, bár nem hiszem, hogy júliusnál előbb kiköltözés lesz ebből, de végül is addig folyamatosan menni fognak a munkálatok, lesz ez 4 hónap, mire felépül, de máskülönben meg ki tudja, talán fél évig is elhúzódott volna.

Emlékeztetőül, innen indultunk: 

Itt tartunk most, bár ebből a képből nem látszik, hogy bent, ahogy munka nagyja volt, mennyi minden változott, de bizony nagyon sok esemény volt odabent is.

Átnevelés

Már nem tudom, hogy tegnap este melyik linken, de olvastam, hogy tegnaptól megkezdődött Szíjjártó "kommunikációs vezető" Péter átprogramozása, hogy ne hangozzon el mantraként minden sajtónyilatkozatában, hogy "A kormány mondjon le!..." :-)))))))))))

Fiala János

Van Gáborral egy évek óta tartó csendes birkózásunk a reggeli műsorsávban. Végtelennek tetszik a történet, úgyhogy csak részeredményekről tudok beszámolni. Ha ő kel korábban (s általában ő kel az éjszakázásaimnak hála), akkor reggeli készítés közben egyenesen a Fiala reggeli műsorára kapcsol, sugározza azt bármelyik csatorna, s ennek folyományaként ő dünnyög aláfestő zeneként a reggelinkhez. 

Az elején nem is nagyon izgatott, úgyis nagyon friss vagyok reggelenként, de aztán azon kaptam magam, hogy megy föl a reggeli közben az egyébként alacsony vérnyomásom és kezdem felhúzni magam. Nem tudom, hogy csak nálam okozza-e ezeket a tüneteket, s más hogy viszonyul hozzá, de nagyon jó ébresztőnek. Egyrészt állandóan duzzog, és kikér valamit magának (múltkor pl. amikor a Lovasi megkapta a Kossuth díjat, egyszerűen megsértődött... :D ), másrészt pedig olyan ütemtelenül folyik a műsor, hogy az a kis ritmus, ami reggelente pulzál bennem, az is megtörik és szimplán diszharmónia kerít a hatalmába. A Zuram erre azt mondja, hogy pont ez a jó a napnak ebben a szakában, nem az a sok sületlenség, amit máshol nyomnak, már ha éppen nem zene szól. Gábor is elismeri, hogy megosztó személyiség ő, illetve abban egyet is értünk, hogy nem fél ő kérdezni és mindig felkészült, csak hát a stílus, ahogy azt teszi...

Mindennek ellenére ő állítólag stabil hallgatósággal bír, akiket visz magával minden csatornára, még azokat is, akik utálják őt, amit nem csodálok, mert a legjószándékúbb betelefonálót is úgy el tudja küldeni egy apróságért a 'csába, hogy csak nézek a csipám mögül, hogy ezt most miért? Olyan váratlan reakciói vannak, hogy ámulok, és a kedvencem, amikor egy számba csak úgy belemondja egy gondolatát, vagy ha szimplán nem szólal meg 1 percig, már kezdek örülni, hogy elszállt az adó, vége a szenvedéseimnek. 

Ezen vitatkozunk évek óta, hogy mennyire kell nekünk őt a reggelink részesévé tenni, de a legjobb megoldás, amit eddig sikerült kitalálni, hogy aki előbb kel, az választ rádióadót, illetve ha már nagyon tele van vele a fejem, akkor elhangozhat a "Most már akkor át is kapcsolhatnánk valamelyik másik adóra" mondat a számból. (Bár most külső segítséget kaptam, mert a szülők szintén nem szenvedhetik őt, úgyhogy Gábor hármunkkal már ritkán mer szembe menni, de azért próbálkozik hajnaltájt.... :-)
Viszont van egy szám, amivel minden reggel kezdi a műsorát, nevezetesen Pet Metheny: Last train home című, na, az viszont nagyon jó. Youtube-on rajta van :-) (a Railway version a legjobb!)

You tube

Mostanában rosszul alszom éjszakánként. Néha nem is alszom, úgyhogy rászoktam, hogy odateszem magam mellé a gépet, és ha már nagyon forgolódom, akkor előszedem, és felmegyek a you tube-ra. Az elején csak egy-két számot meghallgattam, és nem értettem, hogy Gábor hogy tud ÓRÁKAT ezen az oldalon tölteni. Az volt a magyarázata, hogy az egyik számról a másikra klikkel és ottragad. Na, a minap én is így jártam. 

Olyan kincsre találtam, amit azt hittem, hogy el is felejtettem már. Mond még valakinek valamit az, hogy NKOTB? Avagy New Kids on the Block? Kristálytisztán emlékszem rá, hogy Halász Andival szinte minden szombat reggel felültünk az Újpest Központig frissen kiépített 3-as metróra és beutaztunk a Nyugatiig, ahol volt egy BRAVO újságbolt, és beszereztük a legfrissebb német (!) Bravot, hogy legalább a képeket megnézegessük a fiúkról. Egy betűt nem értettünk belőle, de a képekért megérte minden fáradtság, pedig nem is minden számban szerepeltek. Nekem a Jonathan tetszett, Andinak asszem a Joe. Személy szerint több kazetta szalagját rongyosra hallgattam, megnyújtottam, annyit nyúztam a zenéjük. Te jó ég, milyen régen volt, úgy kb. 20 éve, s most mindenre tisztán emlékszem! Jaj de más most már a fontossági sorrend!

Úgyhogy mostanában egy rakat számra találtam rá, amiről mennyi-de-mennyi dolog ugrik be, mindenkinek ajánlom, bár lehet, hogy ez nekem csak késői felismerése a jó dolgoknak, mert ez már egy régi dolog, (mármint a youtube), de nekem jó mulatság volt, amikor felfedeztem.

Itt az idő!

Hip-hip, hurrá! Visszatérnek a fiúk és eljöve a Kánaán! Figyeljétek csak meg! Ha netántán nem, Irritáló Péter kommunikációs főmufti úgyis megmondja majd a tutit, mert őneki szerintem mindig van valami frappánsság a zsebében, nem hiába olyan felkészült.

A viccet félretéve. Mindenki tudja rólam, hogy baloldali seggberúgással indultam otthonról, már általánosban utáltak és irigykedtek az osztálytársaim, amikor kiváló - ámbátor mai napig általam ismeretlen érdemeim miatt- rajtitkárként 3 hetet töltöttem Zánkán. (Az átkosban utolsó előtti csoportként, utána zárták a kapukat). Azóta némiképpen cizellálódott a hovatartozásom és nem mellesleg talán felnőttem, de ugye nem hiszi azt az ezek szerint kétharmad ország, az Istenadta nép, hogy most nem talicskával jönnek megint? Mint ahogy az elmúlt 20 évben is de sok talicskányit toltak már el!

Távol álljon tőlem mindennemű skatulyázás és címkézés, mint ahogy nem szeretem a keresztet a nyakban, vagy a Dávid csillagot, vagy egyéb más jelképet sem. A politikai és vallási hovatartozás az a dolog, aminek bent kell(ene) maradnia a privát szférájában az embernek, mert szuverén magánügye, és gyakorolja azt ott és olyan mértékben, ahol kell a legjobb belátása szerint., illetve úgy, hogy az ne zavarja sem az én, sem más nézeteit, mert -szerintem- úgy elegánsabb. Ezért gondolom, hogy akkor járnánk mi a legjobban, ha nem hallanánk mi semmit a politikáról, hanem csinálnák  az illetékesek dolgukat, úgy, ahogy azt kell, az eredményes (s kőkemény) munka önmagáért beszél minden sallang nélkül, azt viszont csak koncentrációval lehet művelni, s nem így.

Egy szónak is száz a vége, még mindig nem értek a politikához, de ha  pártatlanul beszélgetnek róla, azt szeretem. Ezért látogatom egy ideje Török Gábor blogját (torogaborelemez), mert rendet tesz a fejekben és még olvasni is kellemes. Mindenkinek forrón ajánlom, kivéve, ha nagyon ért a dologhoz.

Apu szülinap

Pár napja természetesen megünnepeltük kedves Apukámat, igaz, őt is csak szűk családi körben, úgy tűnik ez az év már csak ilyen.

Elmentünk az Ilka csárdába, bár nem oda indultunk, de a szél jó irányba fújt el bennünket, mert például a vadragut és a francia hagymalevest felváltva tépkedtük ki egymás kezéből Gáborral, annyira nagyon-nagyon finom volt.

Volt meglepi torta:

 

és csííízelés: (Gréta, elégedett a szituációval... :-)

A család többi része:

Kóstoló:

 

Csak így tovább Papi!

Grétus EGY éves

Ezt is eljött, egy éve már hogy velünk a leányzó, és milyen jó is volt vele ez az egy év! Harcos egy év, de őt is harcos fából faragták, sok türelmet gyakorolt a drágánk s ezért köszönet is neki!

Ennek örömére jól meg is ünnepeltük őt vasárnap, szűk, de annál jobb hangulatú körben. Eljöttek a keresztszülők, jót ettünk, ittunk, mulattunk. Okos zebrát és babát kaptunk és választottunk ajándéknak, amivel most kezd ismerkedni, merthogy eddig leginkább Bálint játék autóival és egyéb járműveivel  játszott, pedig volt neki babája. De ez most új, beszél, cumizik és böfizik a realisztikusság jegyében, és az elmúlt 2 nap tapasztalatai alapján Bálint átvette a baba felett a hatalmat, ma reggel már a reggelijét is azért kezdte később, mert meg kellett etetnie a babát..., úgyhogy most a gyerekek identitásának a helyretétele a feladat. :-)

A zebrát egyenlőre nem rendeltetésszerűen használja Grétus, elé áll és rázza a fogóját vadul, nem mer még ráülni, de táncol neki a zenére, ha beindítja. 

A torta rendelt volt, de egyben finom is, elégedettek vagyunk!
Grétus, mi és a torta:

Lili, a villazsonglőr és a torta romjai

 Ezt a valamit kaptam...

 Tömörülés a baba körül:

Miközben a baba tulajdonos a fotel és a lufi közé szorul, a nagyok az etetés jogáért harcolnak:

Ezt az ünnepelt sem hagyja szó nélkül

Mert Lili eligazítást tart, hogy ne hagyja magát :-)

 

Köszönjük mindenkinek a részvételt és az ajándékokat!

S milyen az élet vidéken?

Az utóbbi hetekben többször szegezték nekem a kérdést, és a kiköltözésünk neves évfordulóján, azaz a 3,5 fél hónap után szeretnék a következőkről beszámolni a kedves érdeklődőknek:

1. Szeretjük, bár egyenlőre csak sejtjük, hogy mennyi sok lehetőség rejlik benne, mert én továbbra is gyökértelennek érzem magam, de Gábor szerint majd az idővel megérkeznek azok a gyökerek, én viszont nem lennék én, ha nem mennék az elejébe a dolognak, szépen csendben növesztgetem őket magam, ismerkedek, Bálint ovistársainak a szüleivel beszélgetek, és próbálok pár dologról információ szerezni. 

2. Még mindig tud meglepetésként érni, hogy mi itt lakunk, mert nem egyszer mentem el a ház előtt kocsival, mintha nem is ide kellene bekanyarodnom, és ha elbambulok, akkor még át is fut rajtam, hogy "jé, ez a mi házunk".

3. Az óvoda áldásos közelségéről már szólottam, de most kiemelném, hogy minden bolt a szánkban, az 5 házzal arrébb lévő pékség ontja a friss kenyér illatot, úgyhogy a reggel sok esetben friss péksütivel indul apu v. Gábor prezentálásában. 

4. A szomszédainkkal teljesen jól kijövünk, kedvesek, aranyosak, segítőkészek, kaptunk már tojást, jázmin és trombitavirág tövet, létrát és sövényvágót örökbe és kölcsön, úgyhogy csak győzzük majd kompenzálni őket, bár egyenlőre mi csak a sittet termeljük magunk körül, pedig már egy jó adaggal el is vitettünk. Húsvét vasárnapra már sikerült egy meghívást is abszolválnunk, ha már az elején elmaradt az áthívásos bemutatkozás, most már talán vagyunk fogadóképes állapotban.

5. Ahogy telik az idő, gyakorlatilag napról-napra építgetjük a házat, néha csak egy küszöb kerül a helyére, másnap meg végrehajtunk egy nagy fegyvertényt, pl. előkert rendbetétele. Így mondjuk nem holnapra leszünk kész, a nagyjára még ez az év is rá fog menni, de ahogy elnézzük, simán tudunk a köv. 5 évre minden hétvégére tennivalót, viszont más kertes házasok biztatnak, hogy lesz ez még így sem, folytonosan találunk majd csinálnivalót. 

6. Bár én többnyire autóval közelítem meg a céltárgyat, akárhova is megyek, tök hamar odaérek, városon belül,  de mostanában kezdek leszokni arról egyébként is, hogy berohangáljak Pestre, mert tulajdonképpen minden megvan itt is. Egyetlen petit hiányosságot tapasztaltunk, hihetetlen, hogy egy ekkora városnak nincs egy jó kis piaca, ahol lehetne csemegézni húsból, zöldségből, gyümölcsből, de majd csak megtaláljuk azokat a helyeket, ahol ezeket jól be tudjuk szerezni. 

Még lenne egy rakat írnivaló, egy csomó új inger ér bennünket, de jelenleg az a hivatalos és a nem hivatalos álláspont is, hogy szeretünk mi itt, nem bántuk meg, hogy a kiköltözés mellett döntöttünk, bár nekem nagy félelmem volt.

Ilyen volt a telek a téli nagy hóban, amiben öröm volt nézni Bálintot, hogy viháncol, olyan piros volt az arca, mint még soha

és egy mostani kép, merthogy kertészkedünk mi, mint Bálint gazda, de mivel csomó mindenről nem tudjuk, hogy mikor és hogyan kell ültetni, csak próbálkozunk nem mindent szétcseszni. A virágágyásunk, a 4 nagyon törpe tuja és anyukám magnólia fája frissen beültetve:

TOTYA

2010. március 31-től Totyus kutyánk már az örök vadászmezőkön rohangászik, mert sajnos tekintettel nagy-nagy betegségeire, el kellett altatnunk őt, olyan rossz állapotban volt.

Fontos megjegyezni azoknak, akik ezt nem tudnák, hogy őt 1994 (!) telén sikerült megtalálnom kb. 6 hetes kiskutyaként, én akkor még erősen az iskolapadot koptattam, és azóta nagyon sok évet velünk töltött benti kutyaként. Nagyon sok mindent átéltünk vele, ezért is volt nehéz az utolsó kb. fél éve, amikor teljesen hullámzó állapotban volt, hol jobban, de többnyire rosszul. Így értünk el a múlt héthez, amikor is az orvosok nem biztattak tovább és a szüleimnek meg kellett lépnie, amit a természet megkívánt tőlük.

Még egyenlőre nem tudjuk hova tenni ezt az állapotot, mert olyanra már senki sem nagyon emlékszik, hogy milyen volt, amikor ő nem volt, de kénytelenek leszünk megszokni. 

Képet nem teszek fel róla, pedig illene, de úgyis megvan a mi fejünkben ő kitörölhetetlenül.