Gyakorlatilag azóta, hogy levettük rácsot (immáron talán fél éve...) várjuk, hogy mikor veszi észre magá gyermekünk, hogy most már nem kellünk mi az ágyból való kikeléshez. Magától nem akart rájönni, így egy kis rásegítéssel (kiabáltunk neki a hálóból, hogy jöjjön ide...), de elértük, hogy megtegye az első lépéseket. Mondjuk lépéseknek a legnagyobb jóindulattal lehetett csak annak nevezni, mert pechére pont az alján lábának lyukakat nem bíró hálózsákban kértük a fenti mutatványt tőle, így egy rozmár szárazföldi kecsességével sikerült nálunk kikötnie, de megvan.
Ennek folyományaként a következő éjszakák azzal teltek, hogy a lekülönbözőbb időpontokban jelent meg nálunk, tetézve a dolgot egy nem is tudom mivel, de 3 napig lázas volt, és egyéb más tünet semmi. Úgyhogy élt is rendesen frissen szerzett tudományával, amikor csak lehetett, így kb. a 10 megjelenésénél kis babusgatás után szépen visszasétáltunk a saját ágyához, és mindenki a saját helyén tért nyugovóra.
Azóta helyes, mert reggelenként jön, és odabújik közénk, mi több egyik reggel arra ébredtem, hogy a szememtől kb. 2 centire a tágra nyílt szeme, és sugdossa, hogy "Anya, kejjé fö..." :-)
A másik meglepetésem az volt, hogy egyik nap - kivételesen - korábban ébredtem fel mint ő, belestem hozzá, békésen alszik, hangtalanul vissza az ágyba, éppen bekucorodtam (kb. fél perc sem telt el a bekukkantás után), amikor odanézek a hálóajtóba, és néma csenben ott áll. A frászt hozta rám, olyan hangtalanul jött utánam, és az ajtóban elvigyorodja magát. Hogy mikor ébredhetett fel?...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése