Tudom, nagyon elhúzódtam, hisz már majdnem két hét eltelt azóta, hogy aug. 4-én Gábor testvére, Andi és Lackó összekötötte az életét, de hát sűrű itt a program. Sokat készültek/készültünk rá, és ennek megfelelően nagyon jól is sikerült. Andi nagyon szép menyasszony volt, Lackó is csinos vőlegény lett, a Berényi fogadó kitett magáért, vagyis isteniek voltak az étkek, Andi főnőkéék is varázslatos díszítést csináltak, úgyhogy minden úgy ment, mint a nagykönyvben.
Én Bálinttal már szerdán megérkeztem, segédkeztünk egy kicsit a sütiknél (Piri számítása alapján 13!!! süti gyűlt össze + és ebben a megrendelt cukrászsütik nem voltak benne!), meg egyéb dolgokban, ja, megünnepeltük Bálintot odalent is, és úgy általában készülődtünk.
Aztán amikor a nagy nap megvirradt, addigra Gáborom is megérkezett már, és felpörögtek az események, rohangásztunk, szállítottunk és szervezkedtünk, leginkább önnön nászajándékunk tekintetében.
Bálint nagyon helyes volt, bár a templomi szertartáson mi is megtartottuk a vonulást, csak éppen kifelé, mert mint akit felhúztak, úgy nem bírt magával, bekiabált és hasonlók, így elhagytuk a tett színhelyét. Nagyon hamar eltelt ez a nap, olyannyira, hogy szinte csak egy pillanat volt, és máris hajnal lett. De komolyan, hogy még magamon is csodálkozom, hogy így bírtam, azt hittem 2-kor kidőlök. Még gyermekünk is bírta 11-ig, amikor is felvittük a szobánkba és nyugovóra térítettük. Mi amúgy fél 5-kor kászálódtuk fel a szobába, de akkor is úgy, hogy Gábor azzal búcsúzott el, hogy még átáll a maradékkal megrakott autónkkal a panzióhoz, és ezzel el is tűnt. Keresem, keresem mindenhol, gondolom megnézem még a kocsinál, hátha pakolászik. Egy frászt! Ül, a térdére könyököl, karózza a fejét, és csukott szemmel matekozik. Még jó hogy arra jártam, ott töltötte volna a hajnalt és a reggelt.
Bár rohamosan telnek a napok azóta, egy csomószor eszünkbe jut ez a nap, és a még most is találgatom, hogy milyen sokfajta érzés kavarog bennem/bennünk:
Öröm - hisz ez természetes
Büszkeség - Gáborom minden visszafogottságát felszámolva élen járt a szórakoztatásban, beöltözött, ökörködött és mindenütt ott volt, mint a jó cserkész
Elégedettség - mert szuper kis esküvő lett
Szomorúság - mert erre az évre úgy tudjuk ez volt az első és utolsó esküvő, már amire el tudtunk menni, hiszen Klári unokatesómék is ezen a napon esküdtek, de erről még később
Csalódottság - ez már a mi esküvőnk után is így volt, hiszen oly nagyon vártuk, sokat készültünk, és oly nagyon hamar elmúlik ez a nap, szemben az előkészületek hosszával és mértékével, de hát ez a rendje a dolgoknak. Hiába, most már értem, hogy miért tartott régen a lagzi az péntektől vasárnapig! :-)
A vasárnap ennek megfelelően az észheztérésről, illetve annak az ipari mennyiségű hús és süteménymaradéknak az elosztásáról szólt, amit gondosan el is rendeztünk, és estefelé, amikor indultunk, a mi részünnek egy részét ott is hagytunk... ahogy kell. :-) De azért pár napig még így sem volt gondom a főzésre és a sütésre.
Sajnos a sok szervezkedésbe és rendezkedésbe a fényképezőgép kikerült a hatósugarunkból, így megtörtént az az eset, hogy teljesen fénykép hiján voltunk, bár mostanra néhány képet kikönyörögtünk a - képekben szintén nem bővelkedő - ifjú párból, de remélem lesz még néhány a birtokunkban:
Templom előtt:
A fiatalok: 
Jázi és Bálint, akik az este nagy részét együtt töltötték:
S egy kép Kláiról és Ádámról, akiknél nem tudtunk ott lenni, de annál inkább gondoltunk Reájuk, ezúton is sok boldogságot kívánva:
A fiatalok:
1 megjegyzés:
Mi is szívből gratulálunk Andiéknak!
Erdeiék:)
Megjegyzés küldése