Mondd Hanni, beveszel a buliba?

Néhány képünk tavalyról... no comment...

Ujjé a Ligetben...

Azért a nagy pakolódás mellett jutott egy kis idő a szórakozásra is augusztusban.

Rögtön az esküvő utáni héten Gábor anyukája lepett meg bennünket kellemesen azzal, hogy dacára a néhány nappal azelőtti hosszú együttlétnek, eljött hozzánk és egyrészről feltranszportálta a lent maradt dolgainkat - nem keveset, másrészről kicsit Bálintozott még a szabija alatt.

Nosza el is ragadtuk őt egy kicsit a Ligetbe, ahol még mindig jól lehet focizni és bohóckodni, no meg akkorákat zakózni mint a ház, de kit érdekel? Frissítő gyanánt beugrottunk a sörsátorba, ahol szombat lévén összeállt egy - nem is kis, 9 fős - banda, és húzta a népnek a szombat délutáni talp alá valót. Jó volt, Bálint kitáncolta magát, ettünk vurslis kaját, és perecet, és még a mamik is közrekapták a kis rosszcsontot: (természetesen ismét otthonhagytuk - pontosabban a kocsiban - a fényképezőgépet, így csak a mobillal tudtunk villogni, és emiatt a kép minősége kicsit gyér..., de azért mi jól éreztük magunkat)

Másrészről nem feledhetem el megemlíteni, hogy idén jubiláljuk házasságunk 3. évfordulóját, így utunk ismét a Ligetbe vezetett augusztus 14-én. Hova máshova... :-)

Apa elvitt a Robinson étterembe, amire mindig is kíváncsi voltam, de még valahogy eddig sosem fújt be bennünket a szél. Mit ne mondjak, nagyon tuti hely, olyan konyhával, hogy elájulsz, nem beszélve az egész hely hangulatáról. Jól meg is ünnepeltük magunkat, hisz a 3 mégis mesebeli szám, utána még kortyintottunk egy koktélt a műlyégpályai Juventus-valaminél, és nagyon örültünk magunknak :-)

Rácstalanítás

Úgy néz ki visszavonhatatlanul nő Bálintunk.

A minap leszedtük az ágyáról az elülső rácsot, "így mindenkinek egyszerűbb lesz alapon, meg mégiscsak két éves is elmúlt már, sokan a kortársak közül már rendes "rácstalan" ágyban alszanak.

Azért egy leesésgátlót - ismerve alvási szokásait, és fenntartva, hogy anyukájától megörökli a "nem tud esni" tulajdonságát - beszereztük, és fel is szereltük, szigorúan szem előtt tartva azt a tényt, hogy ezzel vége annak a nyugis időszaka az életünknek, amikor akkor kelünk, amikor akarunk (mármint hétvégén, és ha egyéb más műsor nincs), és nem 15-20 perces ébredezési folyamattal, hanem úgy, hogy Bálint ugrál a fejünkön és követeli a hamiját. Mert ugye az ébredésével együtt kel a gyomra is, és arra mind a mai napig érzékeny a lelkem.

De legnagyobb meglepetésünkre Bálint a leesésgátlót ugyanúgy kezeli mint a rácsot, annak ellenére, hogy van rajta egy folytonossági hiány, ami az ágyba be- és kijárást biztosítja. Bemászni könnyűszerrel bemászik, napközben boldogan ugrál az ágyán, de amikor felkel, ugyanúgy kiabál, hogy vegyük már végre ki, és még nem esett le neki, hogy az ágyból való kikelésben már csak saját szokásait kell legyőzni.

Így nyertünk még egy kis időt, bár már értjük, hogy a tévécsatornák miért sugároznak hajnali 6 órakor mesefilmeket, merthogy ez eddig teljességgel érthetetlen volt számunkra...

Egy kép a fiatalemberről, aki épp az új ágyának örül, és a fényképezés előtt 1 perccel rakta helyükre a hálótársakat, a kutyust és csacsát (aki valójában csibe):

A NAGY PAKOLÁS

Augusztus elején nagy fogadalmat tettünk, miszerint rendbe tesszük a dolgainkat minden szinten (szinte minden - mint a Skálában), értve ezalatt a lakásban fellelhető lim-lomot, ruhát, gyerekkori emlékeket, játékokat, gardróbszekrény titkait, hiszen még májusban elidegenítettünk a TH pincéjében egy gyakorlatilag akkora területet, mint a fél lakás, így most azokat a dolgokat, amik "a mindennapokban nem kellenek, vagy kidobni még fáj a szívünk, illetve nem siratnánk meg, ha lába kelne", szóval sok-sok fordulóval a fél háztartás leköltözött oda. Eszméletlen, hogy az az évek-évtizedek gondos gyűjtőszenvedélyével felmenőim és jómagam lelkes tárgy-mániája milyen mennyiségű cuccot tud felhalmozni, és ehhez még hozzájönnek a Gáborral közösen zsákmányolt cuccok! Régen láttott étkészletek (de milyen tutik!) és egyéb csecsebecsék kerültek elő, pedig a költözéskor már egyszer selejteztünk, de most kíméletlenebbek voltunk. Megtaláltam például a jó édes apám "Szavalt versek gyűjteménye" gyöngyszemet, amit már évekóta keresett rajtunk, továbbá saját keresztszemes kézimunkámat, és még mi mennyi mást. Azt hittük pik-pak megleszünk vele, de bizony ráment az augusztus, és még nem vagyunk a végén.

Ezzel párhuzamosan Gábor a cég papírjait és egyéb cuccait vette leltárba és nagyító alá, így a tisztogatás még egy fórumon diadalmaskodott, és kijelenthetjük, hogy bizonyos szeletei ingóságainknak sokkal átláthatóbbak mára.
Sőt, még a szülőket is felszólítottuk, hogy a Náluk raktározott cuccokat is bátran szabadítsák fel, és juttassák el részünkre, hisz most már mi is tudjuk tárolni!

Az intézkedések hatására a pincerészünk alaposan megtelt, ellenben így nem kell kiköltöznünk a lakásból, hogy a cuccaink elférjenek!

Egy nagyon jó hír!

Augusztus 12-én, Klára napján Erdei családhoz voltunk hivatalosak, hogy a család Gáborjának születésnapját megünnepeljük. Az ünnepelt ismét finomakat sütött parázson, de ne felejtsük, hogy az előkészítés a Timi érdeme. Hát még az a későbbi "torta"!

Utólag bevallva nekünk már akkor gyanúsak voltak, mikor megjött a Pap család (ezt Gáborral beszéltük este), de ez akkor még nem tudatosodott. Ahogy ment a beszélgetés, tettek rá néhány homályos utalást, de aztán csak az asztal körüli falatozásnál bújt ki a szög (no de mekkora szög) a zsákból:

GABI (de leginkább MINDKETTEN) BABÁT VÁR(NAK)!

Nagyon, de nagyon örülünk, és gratulálunk Nektek és a kis jövevénynek, és reméljük, minden rendbez lesz márciusig és természetesen utána is, és továbbá, hogy a jövő évi baba/gyerek-rendezvényeken már Ti is képviseltetik Magatokat!

Irigykedünk-irigykedünk-irigykedünk! :-) De csak úgy kultúráltan! :-)

Bye-bye jégárpácska

Múlt héten elköszöntünk tőle, s ugyan az eseményt megkönnyeztem, azért nem hiányzik.

Úgy tűnik nem jól borogattam árpácskát, mert sehogy sem akart elmúlni, így meghoztam azt a salamoni döntést, hogy irány a MÁV Kórház, és szabaduljunk meg tőle.

Némi családi összmunkával el is tudtunk menni a szemészetre, ahol kb 2 óra leforgása alatt le is került a szememről, no nem azért, mert ilyen nagy műtét ez (de erre még visszatérek), hanem mert ott van az a fránya adminisztráció. A konkrét szemem körüli manipuláció kb. 20 percig tartott, de Gizike, az asszisztens ugye nem egy speedy a klaviatúrán, úgyhogy lassan mentek a dolgok. Először is be kellett jutni a dokihoz, aki egyébként egy nagyon korrekt, normális nő, mindenkinek ajánlom, aztán bevezették a gépbe, hogy miért jöttem, a kórelőzményt és hogy mit fognak csinálni a szememmel (ca. 20 perc). Ja és elővizsgálatok még a doki előtt, amelyek teljességgel feleslegesek voltak most is, csakúgy mint a múltkor. Én már akkor is jeleztem, hogy nem a látásommal van bajom, hanem a szememmel... Ennyit az eü. gazdaságosabbá tételéről.

No, ahogy bevettük az akadályt a vizsgálóban, akkor menjünk át a kisműtőbe, és megcsinálják. Jó, csináljuk végre. De azért, ahogy ott feküdtem a műtőasztalon, szemembe az 500 Watt, csörögtek a fém műszerek, na ott azért beszartam, kérdeztem is, hogy ez ugye csak úgy hangzik, mintha komoly lenne, egyébként nem az... Ááá, dehogy, de itt kell aláírni a műtéti beleegyezést, hátha utána nem fogom... és kis kuncogás. :-) Hát tényleg jó vicc volt...

Utána minden gyorsan történt, Lydocain kívül-belül (kívülről egy 15 cm-es injekcióval támadt rám), szemhéj kifordít, lecsipeszel (ezeknél a momentumoknál vérnyomás le, szájam pedig hangos jajgatásba kezd), lévén pont fél perccel korábban kezdte el a dokinő, mint ahogy az érzéstelenítő hatott volna, de mikor megérkezett a hatása is, akkor már jó volt. Egy éles oldalú kanállal lekapargatta a cuccot és kifejtette, hogy ezt ugyan borogathattam volna napestig, mert ez olyan típusú volt, hogy már nem múlt volna el attól. Egy klasszikus kifejlett iskolapéldája a jégárpának.

Nem részletezem tovább, amint a lényeggel megvoltunk a műtőben, jobb szem leragaszt, ott még meg kellett írni a műtéti könyvbe a jegyzőkönyvet, illetve vissza a vizsgálóba és ott ismét várt ránk a számítógép-szörny, akit fel kellett világosítani a műtétről. A végén ott tartottam, hogy csak engedjenek oda engem, leírom én magam, még fél szemmel is, csak haladjunk.

Az érzéstelenítőtől kicsit kábán (de legalább csöndben :-) ) Gábor hazatámogatott, itthon egész napos pihenés várt rám, amit már du. 2-kor igen untam, hiszen a megmaradt szemem a dupla használattól állandóan könnyezett, így még olvasni, v. tévét bámulni sem tudtam, így csak kínlódtam, de azért túléltem. Bálint viszont odavolt, egész nap hajtogatta, hogy bibi-bibi, és aggódó arccal figyelte a kötést, de aztán idővel megnyugodott, és hozzá is mert érni.

A héten megyek kontrollra, abszolúte nem fáj, egyedül a jobb szemhéjam alsó felének lila szine emlékeztet csak arra, hogy valami volt ott.

Na jó, ezt nem akartam igazából ilyen hosszan részletezni, de hát hiába, az embernek 2 év után ez az esemény már eléri az ingerküszöböt... :-) Sőt, az ennél kisebb is! :-)

ESKÜVŐK 2007

Tudom, nagyon elhúzódtam, hisz már majdnem két hét eltelt azóta, hogy aug. 4-én Gábor testvére, Andi és Lackó összekötötte az életét, de hát sűrű itt a program. Sokat készültek/készültünk rá, és ennek megfelelően nagyon jól is sikerült. Andi nagyon szép menyasszony volt, Lackó is csinos vőlegény lett, a Berényi fogadó kitett magáért, vagyis isteniek voltak az étkek, Andi főnőkéék is varázslatos díszítést csináltak, úgyhogy minden úgy ment, mint a nagykönyvben.

Én Bálinttal már szerdán megérkeztem, segédkeztünk egy kicsit a sütiknél (Piri számítása alapján 13!!! süti gyűlt össze + és ebben a megrendelt cukrászsütik nem voltak benne!), meg egyéb dolgokban, ja, megünnepeltük Bálintot odalent is, és úgy általában készülődtünk.

Aztán amikor a nagy nap megvirradt, addigra Gáborom is megérkezett már, és felpörögtek az események, rohangásztunk, szállítottunk és szervezkedtünk, leginkább önnön nászajándékunk tekintetében.

Bálint nagyon helyes volt, bár a templomi szertartáson mi is megtartottuk a vonulást, csak éppen kifelé, mert mint akit felhúztak, úgy nem bírt magával, bekiabált és hasonlók, így elhagytuk a tett színhelyét. Nagyon hamar eltelt ez a nap, olyannyira, hogy szinte csak egy pillanat volt, és máris hajnal lett. De komolyan, hogy még magamon is csodálkozom, hogy így bírtam, azt hittem 2-kor kidőlök. Még gyermekünk is bírta 11-ig, amikor is felvittük a szobánkba és nyugovóra térítettük. Mi amúgy fél 5-kor kászálódtuk fel a szobába, de akkor is úgy, hogy Gábor azzal búcsúzott el, hogy még átáll a maradékkal megrakott autónkkal a panzióhoz, és ezzel el is tűnt. Keresem, keresem mindenhol, gondolom megnézem még a kocsinál, hátha pakolászik. Egy frászt! Ül, a térdére könyököl, karózza a fejét, és csukott szemmel matekozik. Még jó hogy arra jártam, ott töltötte volna a hajnalt és a reggelt.

Bár rohamosan telnek a napok azóta, egy csomószor eszünkbe jut ez a nap, és a még most is találgatom, hogy milyen sokfajta érzés kavarog bennem/bennünk:

Öröm - hisz ez természetes

Büszkeség - Gáborom minden visszafogottságát felszámolva élen járt a szórakoztatásban, beöltözött, ökörködött és mindenütt ott volt, mint a jó cserkész

Elégedettség - mert szuper kis esküvő lett

Szomorúság - mert erre az évre úgy tudjuk ez volt az első és utolsó esküvő, már amire el tudtunk menni, hiszen Klári unokatesómék is ezen a napon esküdtek, de erről még később

Csalódottság - ez már a mi esküvőnk után is így volt, hiszen oly nagyon vártuk, sokat készültünk, és oly nagyon hamar elmúlik ez a nap, szemben az előkészületek hosszával és mértékével, de hát ez a rendje a dolgoknak. Hiába, most már értem, hogy miért tartott régen a lagzi az péntektől vasárnapig! :-)

A vasárnap ennek megfelelően az észheztérésről, illetve annak az ipari mennyiségű hús és süteménymaradéknak az elosztásáról szólt, amit gondosan el is rendeztünk, és estefelé, amikor indultunk, a mi részünnek egy részét ott is hagytunk... ahogy kell. :-) De azért pár napig még így sem volt gondom a főzésre és a sütésre.

Sajnos a sok szervezkedésbe és rendezkedésbe a fényképezőgép kikerült a hatósugarunkból, így megtörtént az az eset, hogy teljesen fénykép hiján voltunk, bár mostanra néhány képet kikönyörögtünk a - képekben szintén nem bővelkedő - ifjú párból, de remélem lesz még néhány a birtokunkban:

Templom előtt:
A fiatalok: Jázi és Bálint, akik az este nagy részét együtt töltötték:
S egy kép Kláiról és Ádámról, akiknél nem tudtunk ott lenni, de annál inkább gondoltunk Reájuk, ezúton is sok boldogságot kívánva:
A fiatalok:

Bálint buli

Még soha nem szerveztünk ilyet, így szűz kézzel vágtunk neki Bálint születésnapi zsúrjának az előkészületibe. Azt tudtuk, hogy valahol a zöldben szeretnénk, nem a 4 fal között, és még azt is tudtuk, hogy a baráti körünk közel hasonló korú gyermekekkel rendelkező tagjait hívnánk össze, hadd szokják egymást a manók, és mi is kiélhetjük magunkat szülői mivoltunkban.

A választás egy horpácsi (Soha De Soha nem hallottunk erről a helyről) vendégházra esett - Aranyalma Vendégház, ld. http://www.aranyalmavendeghaz.hu/, melynek nem-frekventáltsága az egyik titkos fegyvere, nem beszélve arról, hogy a kecsegtető honlapképek és egy előzetes megtekintés után úgy ítéltük meg, hogy kivesszük. Hát minden véletlen cselekedetünk süljön el legalább ilyen jól, mert egy nagyon tutkó kis házat sikerült találni egyéb más célra is, de a mi bulink szempontjából pedig főleg. Hatalmas zöld, lanka, ott termő és leszedhető málna, szeder, szuper kerti sütő és a szállás pedig minden földi jóval felszerelt! Még ló-parkoló is volt, de ilyen állatot nem tudtunk szerezni.

Korai érkezésünk után Timi barátnőim segítettek, a Gáborok (nem volt ám minden névből kettő...) pedig sátrat építettek, tüzet és parazsat csiholtak, csakúgy mint egy niveau-díjas ősközösségben. Aztán egy idő múlva jött az egyik helyi erő és a gyerkőcök egy részét felnyalábolva elmentek lovat-kecskét-csacsit és egyéb háztáji állatokat nézni-simogatni, úgyhogy megvolt a kaland.

Később megérkeztek a többiek is, így szám szerint 11 felnőtt és 6 kicsi (2 évestől 2 és fél hónaposig) gyűlt össze. Név szerint (vezetéknevek ABC sorrendje alapján... :-) ):

Czeróczkyék - Timi és Balázs

Erdeiék - Timi, Hanna és Gábor

Kovácsék - Mesi, Toncsi és Jani

Szilágyiék - Erika, Dávid-Nándi és Karesz

és természetesen a mamiék és mi.

Akit Gábornak hívtak, az húst sütött rendületlenül, mi a előkészítettünk és jóízűen elfogyasztottuk a lakomát, közben a gyerkek jöttek-mentek, aludtak, játszottak, de szerencsére az ünnepelt felkelt akkorra, amikorra köszöntöttük őt. Összegyűltünk, úgy csináltunk, mintha Halász Jutkák lennénk és megbontottuk a vonatos tortát. Mint megtudtam Thomas a vonatot sikerült megvásárolnom torta alakban, mondjuk nekem egy MÁV mozdony is jó lett volna, de olyat nem gyártanak. De a vonat mostanában nagy szerelem!

Aztán utána ettünk még anyukám díjnyertes sütijeiből, leginkább a méteres kalácsból. Hülyén hangzik a házigazda(asszony) szájából, de szerintünk jól sikerült a dolog, úgy allgemeine, mi bizonyosan jól éreztük magunkat.

Mivel távol az otthonunktól még sosem láttunk ennyi embert vendégül (nem vendéglős helyen), ezért azt is le kell szögeznem, hogy rengeteg étel maradt meg, túlkészültem egy kicsit, de hát inkább több legyen... Nem? Úgyhogy az Erdei család aprajával és nagyjával még egy éjszakát is ráhúztunk a bulira, másnap megtekintettük Horpács gyakorlatilag összes nevezetességét, és még sétáltunk is egy óriásit.

Gyűlik a nép:

Balázs jól felkészül: Toncsit még győzködni kell: A lányok a biztonság kedvéért fociznak egyet:... :-) Az ünnepelt... és a torta romjai... :-)Jaj, míg el nem felejtem, a lezáró medencebuli...:
.... és a kedves és figyelmes ajándékok:

Mindenkinek köszönjük ezúton is a részvételt, a sok segítséget és a köszöntést! See you there next year!

Miről is kellett volna hallanunk Horpáccsal kapcsolatban? Itt élte Mikszáth Kálmán utolsó éveit a fia által tervezett házban, és ennek emléket is állított a falu.

"Mikszáth bácsi, odaadod picit a szivarod?"

2 éves lett Bálint

A 40 fokos napok egyikén Bálintunk betöltötte a 2 évet, amit a napján meg is ünnepeltünk a pesti nagyszülőkkel, kapott vagány rucikat, meg szandit, de leginkább amiatt izgultunk, hogy mit szól majd a négykerekes bicajhoz, amit sikerült nagy munkával kiválasztani. Márkája a világhíres DALMATA, így ennek megfelelően dalmatamintás, elől kosárkával. Íme:

Nagyon komoly, mondjuk nem egy BMX, de arra jól lesz, hogy megtanuljunk rajta biciklizni.

Egyelőre még nem jól állunk vele, bár a hátrafelé pedáltekerés már nagyon megy, és ha mondjuk, hogy nyomd a lábaddal előre, akkor fogja a kezét, és azzal nyomja a térdét. De majd belejön.

Viszont ez a sisak rendkívül hülye ötlet volt kedves szüleim...:

Még jó, hogy lehet szerelni egy kicsit ezt a cuccot:
S mami isteni finom csokitortájával vígasztalódni:

Janiék buli

Nos, azt hiszem, itt kezdem. Rögtön a nyaralás utáni hétvégén elmentünk Kovács Janiékhoz, hogy megünnepeljük, hogy 30 éve 5 éves volt. Bár a jelenlévő társaság hímnemű tagjai többször elvonultak privát-kóstolást tartani, de a csajok azért jól elszórakoztak a gyerekekkel, akik szintén nem kis számban voltak jelen. Majdnem babazsúr volt. Viszont találkoztam egy régen láttott ismerőssel, akivel jót dumáltunk ismét. Bálint nonstop ropit evett, tricikliziett és kultúráltan szórakozott, és úgy el is fáradt, hogy Ürömtől hazáig is aludt. Egyébként ez volt az a buli két éve, amikor megindult nálunk a szülés! Pedig akkor is jó volt, és most is a buli!

Bálint és a nők...(tud élni):Toncsi benyúlta Bálint sapecát:

Egy másik játék, ami nagyon lekötötte a figyelmem:

Forró július

Az az igazság, hogy per pillanat nem fogok tudni sokat írni, mert a lakás olyan, mintha robbantottak volna, én olyan vagyok, mintha egy hete nem aludnék, és egyébként is még rendezni kell a gondolataimat, mert csomó mindent akarok írni, de agy is kell ahhoz, hogy összerakjam a gondolataimat ezután a jó sűrű 3 hét után. De nemsokára jelentkezem.

Addig is egy kép a mi kis házimanónkról: