Ismét adtunk egy orbitális nagy pofont a szarnak, viszont legalább azt jó drágán! Welcome Mr. President!
Tegnap Márk barátunk blogját olvasva, így kellő kritikus hangulatba kerülvén jól (köszi Márk! :-) ) felhúztam magam. Miért is gondoljuk, hogy szeretett, ámbátor politikai és egyébként nemzetközi értelemben mérsékelten ütőképes kis hazánk BÁRMIT is eléhet vízumkérdésben és egyáltalán. Ne köhögjön már a bolha. Miért gondoljuk, hogy olyan dolgokat, amit az Unió a maga hatalmával nem tud elérni, akkor mi, kis országunk megkaphat. Ha mi kapnánk vízummentességet, az egész térségben osztogatni kellene ilyen jogokat, így hát mi se erősködjünk már.
Amúgy végül is jól jött ez a kis parádé. Még fel sem ocsúdtunk a reformcsomag feletti rémületünkből, (ami azért még a legvéresszájúbb balosban is talán megállította az ütőt egy picit) kell egy kis műsorozás, hadd lássa a nép, hogy milyen nagy dolgok történnek itt, mekkora nagy emberek látogatnak hozzánk...
Az persze fel sem merült, hogy ha nem állítunk elő olyan állapotot, hogy innen el akarnak menni az emberek, akkor nem kell vízumért rinyálni, hanem az agyak itthon akarnak kiteljesedni az érte járó méltányos anyagi és erkölcsi elismerésért. Tegnap azon gondolkodtunk vacsi közben Gáborral, hogy ha történetesen 1956-ban vagyunk 30 évesek (ehhez végül is csak pont 50 évvel kellett volna korábban születni) és ugyanebben a konstellációban egymás mellé kerültünk volna, vajon mentünk volna-e mi is az akkori ún. "disszidánsokkal" együtt. És szégyen talán bevallani, de arra jutottunk, hogy mentünk volna. Mint ahogy a mai napig téma köztünk, hogy ki kellene költözni valahova. Nem végleg, de néhány évre. A szüleink még szerencsére fiatalok és egészségesek, és mikor máskor ha nem most, és ha most lennék 22-23 friss diplomával a kezemben mennék is, gondolkodás nélkül, nem is értem, hogy miért nem mennek nagyobb számban a mai fiatalok, nekik már nyelvtudásuk is megvan elvileg...
Anno, még az STS által Angliában találkoztam egy kiváló norvég fiatalemberrel, akivel némi moralizálás után - a vasfüggöny mögötti létről, melyhez sok honfintársától eltérően tényleg volt lövése - arra a megállapításra jutott Knut (ó azok a szép skandináv férfinevek... :-) ) hogy mi (értsd: Magyarország) 40 évi elmaradásban vagyunk. Akkor (1999-et írtunk) vérig voltam sértve. Hogy mondhat ilyet kicsi, ámbátor gyorsan felzárkózni látszó országunkra. De be kell látnom, hogy igaza volt. A mentalitás az, ami 40 alatt fog megváltozni bennünk. Hogy merjük már elismerni és megbecsülni a piacképes értékeinket (sajnos itt nem bjutiful csipke, a gulás és az ungarishe pusztára gondolok, ami ugyan tényleg szép, de sajnos nem versenyezhet sok dologgal). Szemben a munkabírással, a magyar aggyal és a gyógyvizekkel pl. Találjuk meg már a magunk kis kellemes stílusát, amit képviselni is lehet minden szinten...
No nem szeretném politikai fórummá varázsolni kicsiny blogunkat, főleg nem szeretnék hungaristának tűnni, ez csak úgy kikívánkozott.
Hű, most látom, ez hosszú lett... majd leközelebb rövidebb leszek. :-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése