Kánikula és játszóház

Nehezen bírjuk ezt a meleget itt a panel falai között, de hát ez már csak ilyen műfaj. Működik a cúg, a ventillátor és a redőnyök lehúzva kb. délig, amikortól már nem süt be a nap a lakásba. Bálint estére gyakorlatilag összeszedi az összes szöszt (már amiket az előző nap még nem szedett össze) a kezével és az összes szabad bőrfelületével, úgyhogy megyünk az evések előtt kezet mosni, mint az oviban, és este Gábor tetemes mennyiségű dzsuvát dörzsöl le róla, pedig Isten bizony takarítok...) Nem tudunk már rá olyan kevés ruhát adni, hogy ne csurogjon rajta a víz és este 8-kor járunk sétálni, legalábbis 6 után.

Azért vannak örömeink is, Bálint már önállóan fel és le tud mászni a fotelba/heverőre és már csak percek választják el attól, hogy egyedül álljon/lépjen egyet-egyet. Az állás egyedül már egy-egy pillanatra sikerül, de azért még van mit elsajátítani... lassan és biztosan.

A minap voltunk az Állatkert játszóházában. Szuper kis hely, minden földi játékkal, ugrálóval, csörgővel meg zörgővel és tombolóval. Az összes színes-szagos játék közül a legérdekesebb egy dizájnos elöltöltős fa-mosógép (?!-kis képzavar) ajtaja volt, amit lehetett ki-be hajtogatni. Remélem, hogy gyermekünk különös érdeklődése a háztartási gépek iránt majd az anyukájának való segítségben fog manifesztálódni évek múlva... :-) Amúgy tényleg jó hely, bár néha átleng a terepen egy kis elefántszag (pont az ő részük mellett van ez a rész kialakítva), de ennyi baj legyen.

A mi kis serdülőnk

Kérem szépen, beléptem a tinédzser korba, pattanást növesztek és punkfrizut hordok! Csak ez ez előke ront a kinézetemen!

Vát iz disz? 3.1

A megoldás: gőzölős vasaló talpán két gőzölő lyuk... :-)

Panem et circenses

Ismét adtunk egy orbitális nagy pofont a szarnak, viszont legalább azt jó drágán! Welcome Mr. President!

Tegnap Márk barátunk blogját olvasva, így kellő kritikus hangulatba kerülvén jól (köszi Márk! :-) ) felhúztam magam. Miért is gondoljuk, hogy szeretett, ámbátor politikai és egyébként nemzetközi értelemben mérsékelten ütőképes kis hazánk BÁRMIT is eléhet vízumkérdésben és egyáltalán. Ne köhögjön már a bolha. Miért gondoljuk, hogy olyan dolgokat, amit az Unió a maga hatalmával nem tud elérni, akkor mi, kis országunk megkaphat. Ha mi kapnánk vízummentességet, az egész térségben osztogatni kellene ilyen jogokat, így hát mi se erősködjünk már.

Amúgy végül is jól jött ez a kis parádé. Még fel sem ocsúdtunk a reformcsomag feletti rémületünkből, (ami azért még a legvéresszájúbb balosban is talán megállította az ütőt egy picit) kell egy kis műsorozás, hadd lássa a nép, hogy milyen nagy dolgok történnek itt, mekkora nagy emberek látogatnak hozzánk...

Az persze fel sem merült, hogy ha nem állítunk elő olyan állapotot, hogy innen el akarnak menni az emberek, akkor nem kell vízumért rinyálni, hanem az agyak itthon akarnak kiteljesedni az érte járó méltányos anyagi és erkölcsi elismerésért. Tegnap azon gondolkodtunk vacsi közben Gáborral, hogy ha történetesen 1956-ban vagyunk 30 évesek (ehhez végül is csak pont 50 évvel kellett volna korábban születni) és ugyanebben a konstellációban egymás mellé kerültünk volna, vajon mentünk volna-e mi is az akkori ún. "disszidánsokkal" együtt. És szégyen talán bevallani, de arra jutottunk, hogy mentünk volna. Mint ahogy a mai napig téma köztünk, hogy ki kellene költözni valahova. Nem végleg, de néhány évre. A szüleink még szerencsére fiatalok és egészségesek, és mikor máskor ha nem most, és ha most lennék 22-23 friss diplomával a kezemben mennék is, gondolkodás nélkül, nem is értem, hogy miért nem mennek nagyobb számban a mai fiatalok, nekik már nyelvtudásuk is megvan elvileg...

Anno, még az STS által Angliában találkoztam egy kiváló norvég fiatalemberrel, akivel némi moralizálás után - a vasfüggöny mögötti létről, melyhez sok honfintársától eltérően tényleg volt lövése - arra a megállapításra jutott Knut (ó azok a szép skandináv férfinevek... :-) ) hogy mi (értsd: Magyarország) 40 évi elmaradásban vagyunk. Akkor (1999-et írtunk) vérig voltam sértve. Hogy mondhat ilyet kicsi, ámbátor gyorsan felzárkózni látszó országunkra. De be kell látnom, hogy igaza volt. A mentalitás az, ami 40 alatt fog megváltozni bennünk. Hogy merjük már elismerni és megbecsülni a piacképes értékeinket (sajnos itt nem bjutiful csipke, a gulás és az ungarishe pusztára gondolok, ami ugyan tényleg szép, de sajnos nem versenyezhet sok dologgal). Szemben a munkabírással, a magyar aggyal és a gyógyvizekkel pl. Találjuk meg már a magunk kis kellemes stílusát, amit képviselni is lehet minden szinten...

No nem szeretném politikai fórummá varázsolni kicsiny blogunkat, főleg nem szeretnék hungaristának tűnni, ez csak úgy kikívánkozott.

Hű, most látom, ez hosszú lett... majd leközelebb rövidebb leszek. :-)

Vát iz disz? 3.0

Mivel feledésbe merűlt egyéb elfoglaltságaink révén, ismét felélesztjük a képes-rejtvény rovatunkat! E heti feladványunk:



Annyit elárulhatok, hogy nem egy bandzsa ufó közelről... :-)

Látogatások

Vasárnap két helyre voltunk hivatalosak. A korábbi, ebédre szóló meghívás Hajasékhoz szólt, ők anyukám barátai és bár Edit és Pali bőven a szüleink lehetnének, korukat meghazuttoló módon élik életüket. Igazán kellemes társaság velük időzni. Úgyhogy irány Nagykovácsi rögös útjai, az útépítés még csak a falu határait érte el, és hihetetlen utakon lehet megközelíteni őket.

Mivel ott van kert, ezért panelgyerekünket bevezettük a fű és környezete világába. Bálint tart a fűtől! :-) Letettük egy pokrócra és amikor a széléhez ért a mászásban gyorsan visszaiszkolt a védelmező pléd közepére. És amikor natúr letettük őt a natúr fűre, akkor kapkodta a lábacskáit fele, mintha forró homokon futna :-) úgyhogy ezt még gyakorolni kell, hiába, még egy előnye a panelnek :-)

Du. Timiék felé vettük az irány (Bálint az úton odafelé elájult a fáradtságtól, hát igen, a jó vidéki levegő), hogy megtekintsük végre az alig egy hónapos HANNÁT, aki nagy durmolásban volt mikor megérkeztünk és Bálint minden zajongása ellenére is tudta folytatni ezt a tevékenységet. Gyerekünk egyébként teljesen megkergült a nagy tér és a fáradtság hatására, még a két Gábor egyszerre is alig bírt a tempójával, és a végén előkerült Hanna is a hatalmas szemeivel és az éhségével együtt... :-) Nagyon pici és édes és szemrehányóan tud nézni amikor nem kap anyukájától azonnal tejcsit, de majd ő is belejön lassan ebbe a késleltetésbe. Annyira szervezetlenek voltunk, hogy el is felejtettünk fényképezni, de majd legközelebb bepótoljuk... :-)

Zakkanás

Gábor azt mondja, hogy kezd az agyamra húzódni az itthonlét, de szerintem én máskor is így értékeltem volna a következő esetet.
Történt, hogy kedden eljutottam az Egyetemi Könyvtárba kis anyagot gyűjteni a szakdogámhoz, és a BKV szolgáltatását hívtam segítségül. Az amúgy tömött 7-es buszra az Astoriánál felszállt egy kb. 20 fős gyerekcsoport, úgy 5-6. osztályosok, bár ezt én nem tudom igazán sosem megítélni. No ezek a gyerekek még abban a korban vannak, akik verekedtek a helyekért, fiúk-lányok vegyesen (!), és a fiúk látszólag még hírből sem hallották az átadjuk a helyünket a lányoknak illemszabályt, sőt, amikor egy fiú előbb ért el egy megüresedett helyett, közölte a lánnyal, hogy "lekésted". Az összes fiú közül az Alpha-hímnek tetsző legnagyobb és legerősebb odáig fokozta a gecizést, hogy ültében, a mellette alig-alig kapaszkodni tudó kislánynak ököllel (!) ütötte a kezét a kapaszkodón... Persze úgy, hogy amikor a tanárnő arra nézett (no nem történt meg gyakran...), akkor mintha a jóság szobra lenne. De egyszer lebukott... Okos tanárnő mit mondott gondosan kielemzve a szituációt? "Balázska csak okosan, valahol kell kapaszkodnia..." Balázska csak okosan??????????!!!!!!!!! Addigra én már, ha az én gyerekem lett volna Balázska már háromszor megrángattam volna, de hát ez az eszköz nem áll rendelkezésére a tanerőnek.

Hihetetlen milyen gonoszak voltak ezek a gyerekek. Mi is ilyenek voltunk? Vagy csak tényleg burokban nőttem fel?

Ismét a ligetben

Először is Daubner cukizás, aztán Hármas Határhegy és végül a liget. Ahol is kinézzük a céltárgyat: "adjál már, nem látod, hogy azt akarom....?"

Majd igen, megvan:
És végül, megtapsolom magam, bár ezt még úgy csinálom, hogy az egyik kezem ökölben, de nagyon lelkesen ütögetem a másikkal...:

Még hogy hasonlít rám...

S még mondja valaki, hogy ez a gyerek nem tiszta apja...

Könnyes búcsú

Mai nappal lezárult egy korszaka az életemnek. Már nem megyünk együtt többet ebben a hármas formációban (Andi-Móni-Én) a cívis fővárosba, ma volt az utolsó olyan közös szigorlatunk, ahol mindannyiunknak ott kellett lennie. Ez egyrészről öröm, mert azért mégiscsak lenyomtuk ezt a három évet, másrészről meg azért sajnálom, mert igazán élveztem ezeket a kis kiruccanásokat. A MÁV szállásos éjszakákat, a kabalákat és a jó kis dumálásokat. Andi és Móni előtt még ott van idén az államvizsga, és a tanári képesítő vizsga. Ezek természetesen előttem is ott állnak, annyi módosítással, hogy én ezeket jövő ilyenkor fogom abszolválni. A pontos menetrend - mivel többször kérdezték ezt már tőlem, el nem ítélhető módon - hogy jövő tavaszig leadom a kis szakdolgozatomat (amit idén elsinkófáltam megírni ihlet hiányában), aztán remélem májusban én is nekifutok az államvizsgának és a képesítőnek. Ja és közben ősszel egy kis gyakorló tanítást is le kellene vágnom. De legalább már tudom, hogy hol fogom ezt lezavarni.

Éééés, ha ez mind megvan, akkor jövő júniusban elvileg kézhez kapok egy tanári diplomát (az eddigi pedagógusi titulus helyett, illetve mellett), amivel végre taníthatok is. Ha nem vigyáznak a gyerekek! Ezt a jobbak már 5 év alatt teljesítik, de én szeretem a kerülőutakat és a fizika törvényeire fittyet hányva nem a kisebb ellenállás irányába indulok el. De nálam ez már csak így történik.

És hogy ez a kis történet keretes legyen, a jövő évi diplomaosztó lesz optimális esetben az a pont, ahol a fent nevezett lányokkal/asszonyokkal ismét talákozunk, mivel ők addig a nyelvi követelményeket teljesítik (legalább az nekem már megvan....). Remélem azért addig hallunk még egymásról! :-)

A szigorlaton sikerült azért a neveléselmélet egyik nagyágyújánál, a fő-fő prof-prof-profnál vizsgáznom, úgyhogy tele volt ami tele lehetett, de azért megúsztam egy hármassal.

Vissza a kedvenchez

Ismét visszatértünk a sokáig bevált kis külalakunkhoz, mivel a másikról hiányoltuk a linkeket, amiket a barátaink írnak lelkesen magukról és még a képek is valahogy tisztábbak ebben a formációban. Reméljük, hogy sokáig velünk marad a jobb oldali része a formának és nem látogatja meg a lap alját. Ha rosszalkodik, akkor visszatérünk a pöttyökhöz...

Elő az olajkályhával

Igen, igen, csatlakozva Timi/Hanna/Gábor híradásához, mi is előkaptuk a nehézfegyverzetet ezen a hideg június-kezdeten. A panel gyönyöreinek és az időjárásnak hála, június 2-án, pénteken 17, azaz tizenhét fokot mutatott a szobai szuper-hőmérő a tv tetején, amiből - ha hinni lehet a fizika törvényeinek - lehet következtetni, hogy a gyermekünk alvási magasságán-, úgy térdmagasságban, még kevesebb hőmérséklet rohangált. Csoda, ha jéghideg volt Bálint keze ébredés után, pedig az alvás még a hideg ellenére is ment neki.

Úgyhogy bemelegítésképpen a hősugárzót állítottuk csatasorba, ma pedig átkerült hozzánk a Balcsi-nyaralóból kimenekített elektromos-mobil-olajkályha. Épp jókor, mert azért hideg van itt bizony. Úgy öltöztetem Bálintot, mint télen tettem, és mi is a téli köntösünkben - hála érte az ügyvédi iroda kedves dolgozóinak :-) - dzsesszelünk reggelente. Erről viszont rögtön eszembe jutnak gyermekkorom emlékei, amikor is az évzáróról gyakorlatilag rohantunk Zamárdiba - hogy miért... :-), azért, hogy a júniust mackóban vacogjuk végig. Ellenben akkor a július és az augusztus kárpótolta az embert... reméljük így lészen ez idén is!

Zárásul egy kép, ahol meleget próbálunk lehelni társadalami munkában.