Bálint tovább nyaral

Amikor végeztünk Balatonnal - egy időre - Bálintot lepasszoltuk Zalában a családnál egy hétre. Mikor otthagytuk, akkor esett le nekünk, hogy nem lesz-e ez így meredek, de akkor már nem volt visszaút, arról nem is beszélve, hogy megegyeztünk Gábor szüleivel, hogy ha nagyon nem bírja a gyűrődést, akkor korábban felhozzák. Hát, bírta a lelkem. Jobban mint mi. Hiába, mégiscsak kényelmes az, ha 6-an ugrálnak körülötte és nem csak mi ketten, no meg a kert, az állatok, a szomszédok, a minden. Úgyhogy egyszer-egyszer sikerült őt fél percre telefonvégen kapnunk, egyébként csak jöttek a hírek, hogy jól van, eszik, iszik, alszik és játszik, ahogy azt kell egy ennyi idős gyereknek. A szülők meg csak intézzék a dolgukat, ha már otthagytuk őt.
Mi tettük is, amit tennünk kellett, próbáltuk utolérni magunkat, intézni a mindennapokat, felfogni, hogy nélkülünk is elvan végül, és várni őt. (Én spec. majd minden este elindultam a szobája felé, hogy megnézzem nem takaródzott-e ki, ahogy szokott, de aztán elkanyarodtam másfelé, hisz...)
Aztán megjött a drágám. Kb. 4 napig tartott, míg visszapofoztuk az eredeti állapotba, mert hogy semmi nem volt jó, amit kértünk, mindenre hiszti és "nem" volt a válasz. A második ismét együtt töltött napon még az apja is ordított vele, pedig az nem szokott, de mostanra már felért az a Bálint is, akit mi otthagytunk Zalában. Nem volt kis dumás, de még nagyobb lett a szája, azt mondják, hogy úgy viselkedett, mintha nevelve lenne, úgyhogy plusszosan zártuk a bulit.
Persze azért bezsebelt pár potyó ajándékot még, mert sanyarú a gyerekkora, és szerintünk minimum egy kilót hízott. Ugye-ugye a jó vidéki levegő.