Amóta hazaértünk

Sok minden történik velünk mostanában. Először is kezdünk belerázódni az új szituációba, kezd a napirendünk úgy-ahogy összeállni, ez 2 hetesen azért nem is olyan rossz, Gréta elérte a 4 kilót, Bálintnak mondjuk úgy, voltak már egyszerűbb napjai, de ne rohanjunk így előre.

Kezdem magammal. Úgy tűnik, hogy az előző műtéthez képest nagyságrendekkel korábban regenerálódtam, mára tulajdonképpen kutya bajom, ennek oka valszeg az, hogy nincs időm és főleg kedvem hetekig/hónapokig punnyadni és sajnáltatni magam, s mivel van dolgunk, nem kevés, ezért fittebben kell tartanom magam. A gyermekágyi depressziót a múltkori 3 napi bőgésről egy éjszakára redukáltam és még a kórházban lerendeztem, úgyhogy a hormonjaim elvileg helyrebillentek. A másik új dolog, hogy napi 3-4 litert iszom, gyakorlatilag minden nem alkoholos folyadékra nézve veszélyes vagyok, s ez fura, mert eddig naponta kávéval együtt 3-4 decit ittam, viszont ez az állapot jótékony hatással van az anyatej mennyiségére, viszont a fél életem a mellékhelységben töltöm, de a vesém még bírja.
Aztán itt van az én kisfiam, aki látszólag meg van zavarodva, s mivel csendben szenvedő típus, ezért nem hisztizik, de néha jobb lenne ha inkább, így csak csendben ignorál engem. Mindent apa csinálhat csak, ha tehetné nem is szólna hozzám, és még a szobatisztaság terén is van némi visszafejlődés. Nem jó érzés, de próbálok minél több időt vele tölteni, illetve továbbra sem erőltetni a Grétával való kapcsolatát. Bár az a "legyünk barátok" ajándék, amit a Grátától "kapott", és amit ő is adott neki azért segített a szituáción, de az elős napokban minden rá volt írva az arcára, amikor meglátott engem az oviból hazajövet itthon Grétával. Ezzel a költözéssel és a tesóval azért felborítottuk a kis világát rendesen.
Gréta lányunk gyönyörűen fejlődik, két hetesen nemhogy a születési súlyát érte el ismét(ez állítólag a cél ilyenkor), de rá is duplázott, vagyis 3800-ról 3600-ra fogyott a kórházban, és most kerek 4 kilós. Jól eszik, sőt néha mohón is, ebből adódnak néha akadások, s ami érdekes, hogy az utolsó cseppért is képes raplizni, ha pont annyi hiányzik a boldogsághoz. Amíg nem éri el a küszöböt a mérő, addig nyöszörög, míg nem adok neki még tejet. Mára tud egyszerre annyit enni, amivel tud 3-4 órát egyszerre aludni, amért én főleg éjjel nagyon hálás tudok lenni, mert az én legnagyobb félelmem, hogy éjszakáznom kell órákat, de ettől megkímél a leányzó, legtöbbször egyszer, max. kétszer kell felkelnem, így viszonylag kipihent vagyok és kisímult arcú. :)
Volt nálunk a doktor néni, a védőnéni, mindenféle hivatalos vizsgálatra bejelentkeztünk, sőt még a sebészetre sem kell mennünk a ragaszkodó köldökcsonk miatt, mert tegnap hivatalosan is leesett.
Aztán a költözködésünk is az utolsó fázishoz érkezett, még mindig vannak cuccaink ugyan a régi lakásban, de most már tényleg mindenről eldőlt, hogy hova kerül és Gábornak lesz még egy nagy fuvarja a raktárba, és az utolsó simítások, no meg a május 1-i birtokbaadás van csak hátra. Már nem is nagyon szeretünk oda menni, olyan lelombozó látvány az üres lakás látványa, ott ahova tulajdonképpen - főleg engem - annyi emlék köt.
Itt van egy kép a mi nagy mókusunkról, mert régen tettem már fel képet róla.

Gréta születése II. rész

Nos ott tartottam, hogy az első éjszakát külön töltöttük a leányzóval, de aztán Húsvét hétfőn összeeresztettek bennünket egy 4 ágyas kórterembe, ahol ugyan csak 2-en kerültünk le a császárosoktól, de hamar megtelt a ház. Jó dolog ez a több anyuka egy helyen, mert gyorsabban telik az idő a dumával, meg így, hogy már "rutinosnak" számítottam a 2. gyerekkel, ha kérdeztek, szívesen segítettem egy másik kétgyerekes anyukával kart karba öltve, de azért nagyon kimerítő egy nagy műtét után nem aludni azért, mert a 4 anyuka 4 gyereke enyhén szólva nem egymáshoz szinkronizálva élte meg a perceket, értsd: minden gyerek máskor üvöltött. Sajnos volt egy nagyon fiatal kisebbségi leány is a szobában, aki valami hihetetlen nem törődömséggel kezelte saját kisfiát, a cérnám nagyon hamar elszakadt. Az első éjjel konkrétan 5 percig volt csöndben a babája, ami szerintem nem a kicsi hibája, hanem az övé. Meg sem próbálta etetni, hisz még úgy sincs teje. Hű, ő nagyon kimerítő tényező volt.

Amúgy az osztály szerintem sokat romlott az elmúlt közel 4 évben. Régebben olyan nagy odafigyeléssel voltak, mindig ellenőriztek bennünket, mind a babákat, mind az anyukákat, most meg oda sem bagóztak. Lehet, hogy ez már a kétgyerekeseknek kijáró szabadság faktor, de azért pl. nekem is segítséget kellett kérnem a köldökcsonk ápolással kapcsolatban, mert már lövésem sem volt, hogy mit is kell azzal csinálni.
A kórházi kaját hagyjuk, diétás volt, pontosabban hasfal és bélrendszer kímélő, otthonról azért hoztak mindig valami finomat és főleg ehetőt is nekem.
Grétánál az első napok fő feladata volt, hogy átvágjam magam azon a Maginot vonalon, amit a kezével képzett a szája előtt. Gondolom ezt még odabentről hozta magával, normális uh-t az arcáról ezért nem sikerült csinálni, mert mindig az ott matatott a kezével, no ezt most is folytatta, és komoly akadályt képezett az etetésnél. Szerencsére a második naptól tudtam etetni, ez már nagy könnyebbség volt Bálinthoz képest. Csak két éjszaka kellett kis tápszert kérni, az utolsó kortyokhoz, mert akkor még egyszerűen nem volt elég a tej.
A család mellett eljött meglátogatni Orsi barátnőm is, aki 5 percre dolgozik a klinikától, jó volt, mert így a valóság is kicsit beszivárgott hozzám, és a sok babás téma után tudtam egy kicsit pletyizni.
Az idő viszonylag gyorsan telt, már nagyon vágyakoztam elfele, de aztán eljött az április 16, jött az én aranyos doktor bácsim, varratot szedett, elbúcsúztunk, aztán pedig jött értünk apa, és hát nem egy gyorsvonat tempójával, (bár tényleg kevésbé fájt a hasam mit elsőre) de betermelődtünk a kocsiba és hazafuvarozott bennünket a nyugis kis lakásba, s megkezdtük az életkénket négyesben.
Itt már végre a békés csendben tud aludni.

Gréta születése I. rész

Miután a dokim szerint április 11-én volt a terminusom, a költözéstől számított napjaim házi-őrizetben teltek, azaz vagy Gábor vagy anyu itt figyelt ugrásra készen és persze tevékenyen, mert még mindig pakoltunk, és B tevékenységként engem ültettek le 5 percenként, hogy most már aztán pihenjek. Ugyan a dokim figyelmeztetett, hogy 11-én éjfélkor azért még nem jár le a mandátumom, de 16-án azért befektetett volna, de ez nem jött össze, mert vicces módon 11-én este 10 körül a bóbiskolásból enyhe, aztán lassan erősödő fájdalomra ébredtem, s ezek a fájdalmak bizony a méréseink szerint is 7 percenként megismétlődtek, viszont nem túl erősen. Az elején még tökölődtünk egy kicsit, hogy most akkor ezek jósló fájások-e, nem akartuk aput feleslegesen ugrasztani, de aztán be kellett látnunk, hogy nem húzhatjuk tovább. Kocsiba be, s még szerencse, hogy az éjjeli városon kellett áthajtani, mert így kb. negyed óra alatt a Baross utcában voltunk. Fél 12-kor beszippantott a szülőszobai elővizsgálati-adminisztrációs-tanakodási gépezet, röpke másfél óra alatt megállapították, hogy egy ujjnyira tágultam (ez az állapot kb. akkor már két hete fennállt), végigkérdezték a terhességem minden mozzanatát, "szülőszoba készre" preparáltak és ismét közel eresztették hozzám Gábort.

S akkor elkezdődött az, amit már jól ismerünk, az éjszakán át tartó vajúdás, Gábor a kényelmetlen székben bóbiskol, és 5-10 perceket alszik, én meg a fájásfigyelővel, a szívhangfigyelővel és egy finom infúzióval felszerelve a szülőágyon kínlódok. Kb. óránként egy szülésznő/orvos bejött, megkérdezték hogy vagyok, a fájásfigyelőből tudták, hogy milyen össze-vissza jöttek az időközben néhol 10, néhol 3 perces, ráadásul teljesen különböző erősségű fájások. Miután ilyen szépen felvonultak időközönként, mindenki megvizsgált, kivétel nélkül mind megállapította, hogy ez egy ujjnyi tágulat, a kb. 8 vizsgálatnál már igazán kértem, hogy most már mondjanak valami újat is, mert eddig ez tudtuk.
Végül megjött az én húsvéti megváltásom, annak a dokinak a személyében, aki még Bálintkor volt szintén az ügyeletes, ő is csinálta az a császárt. Neki is (mint addig mindegyiknek) elmondtam, hogy ezt a "nem tágulást" már akkor is produkáltam. Erre ő megkérdezte, hogy mit szeretnék!!! Erre én, hogy így a 10. óra vajúdás után akkor a császárra szavaznék. Ok, felhívja a dokim és megbeszélik. Megbeszélték, és az én csodadokim fél óra múlva ott volt, és már a műtőben is találtam magam. Hiába, mégiscsak más a saját dokinál szülni. Azt nem mondom, hogy minden percét élveztem, de az vitán felül állt, hogy nagyon profin dolgozott össze az összes emberke a helyszínen. Egyszerre volt ott lábfáslizás trombózis ellen, vénaszúrás, spinális érzéstelenítés egy percen belül, az aneszteziológus mindent közvetített és magyarázott, Gábort beengedték és a műtőbe kerüléshez képest kb. 20 perc múlva már kint is volt a kis mókus. Kevésbé olyan lilán mint Bálint, de legalább akkora hanggal.
Aztán rendbe tették, Gábor behozta, megcirógattam és már el is kellett vinnie, mert engem összeraktak. Ez mondjuk hosszabb ideig tartott, de a dokim szerint azért, mert az előző varrásom hártyavékony volt (jobb is hogy nem normál szülés volt ez, mert félő, hogy kiszakadt volna), így most úgy rakta össze a berendezést, hogy a harmadiknál semmi gond ne legyen akárhogy is lesz... mondtam neki, hogy köszönöm az előretekintést, és ne idegesítsen... Közben Gábor kint Grétázott, fényképezgetett és videózott, és nézte, ahogy lányunk tömi egyszerre 3 ujját a szájába.
Aztán felkerültem a császáros örzőbe, múltkor a császár intenzíven kötöttem ki, mert sok vért veszítettem és most sokkal jobban is voltam.
Aztán Gábor eltolta a biciklit, vagyis anyuékhoz, ahova már a szülei is befutottak, délután azért több fordulóban, de betértek hozzánk látogatni, először Gábor szülei, aztán az enyémek Bálinttal együtt. Sőt, ők pont akkor jöttek, amikor a csecsemőosztályról felhozták Grétát hozzám, ez sem volt múltkor, akkor nekem kellett a szarabb állapotomban letolókocsikáznom.
Az éjszakát itt töltöttem, Grétát visszavitték és próbáltam valamennyit pihenni, a csecsemősök szerint ez Grétának egész jól sikerült a sok baba között is.
Úgy tűnik a mi gyerekeink mindig szombat este kapnak kedvet a megszületéshez, és még azt is megbeszéltük Gáborral, hogy a következőnél a fájások megindulásnál még nem rohangászunk sehova, szépen nyugovóra térünk, kipihenjük magunkat, megreggelizünk kényelmesen és aztán becsattogunk a klinikára...

Folyt. köv.
A kiccsaládom:

GRÓZNER GRÉTA

2009. április 12-én 9.44-kor megszületett kislányunk, Gréta!
Amit biztosan tudunk róla: 56 cm hosszú, 3820 gramm volt a születésnél, sok nagyon sötétbarna haja van és nagyon mókus.
Születéstörténet a következőkben és addig is néhány kép.

Megszülettem!!!!!!

Kimosakodva:
És amikor már a csecsemőosztályon vagyok a tarajommal együtt:

Elköltöztünk

Hát megtörtént. Nem is fogtuk még fel, de a valóság az, hogy szombat óta új helyen regnálunk, s bár még van sok minden helyrerakandó cuccunk, mert valami felfoghatatlan mennyiségű tárgyat halmoztunk fel, megkezdtük életkénket egy másik környezetben.
Szeretnénk ezúton is köszönetet mondani a segítőinknek, igazán gyorsan és ügyesen vitték véghez a dolgot, köszönjük azoknak is, akik közeli és távoli környezetünkben felajánlották a segítségüket, néhány esetben különösen jól esett, s volt olyan is, hogy valaki(k)re számítottunk volna, de semmi..., tanulságos dolog egy ilyen költözés. S nem utolsó sorban extra köszönet a szüleimnek, akik az elmúlt hetekben fáradhatatlanul jöttek, segítettek, főznek, mosnak és istápolnak minket, nem is tudom, hogy oldanánk meg a dolgok egy részét nélkülük.
Én a körülményekhez képest jól vagyok, bár voltak pillanatok, amikor az ellenségemnek sem kívántam volna az egész szituációt, de mivel néhány pauzát kivéve én még mindig fittnek érzem magam, amiben tudtam, kivettem a részem, természetesen a család aggódása által körülvéve. Orvosilag pedig az helyzet, hogy amikor úgy látom, hogy itt az idő, magyarul valami megindul, irány a klinika, egyébként pedig, ha addig nem történik semmi, Húsvét után befektet és nézzük egymást, nem tudom, ez majd holnap derül ki, amikor megyek megint CTG-re és a dokimhoz. Azért én már túl lennék szívesen a dolgon, ennyi idei még sosem voltam ilyen állapotban, pénteken gyakorlatilag betöltöm a 40. hetet.
Szóval összefoglalva most még úgy érezzük magunkat, mintha elmentünk volna valahova nyaralni, meg naponta "hazajárunk" még a régi lakásba cuccokért, úgyhogy kezdjük az elszakadást, nagyon furcsa visszamenni a régi házba, ahol csak az életünk romjai hevernek kupacokba, sok minden eszébe jut ilyenkor az embernek, szóval érdekes is ilyenkor azért. Nosztalgiázom minden nap a pakolás mellett.