Elkezdődött az ovi

Mi pedig mindjárt az első hetet itthon töltöttük középfül gyulladással, csakúgy mint a bölcsit, azt is 3 hét késéssel kezdtük, szintén betegség miatt. De szeptember 8-án már nem volt visszaút, irány a nevelési intézmény. Sikerült a tőlünk nem több mint 300 méterre lévő épületbe kocsival menni, mert előtte még vissza kellett kontrollra kanyarodni a fülészhez, meg szakadt is az eső, így Bálint azóta is néha követeli, hogy autóval menjünk v. jöjjünk onnan...
A tőle szokásos elegáns módon beszokott kb. 2 perc múlva, csak első nap volt délig, azóta minden nap ott alszik, és semmi hiszti vagy sírás nincs. Imádom. Azt ugyan nem tudjuk, hogy mivel telik az ottlét kb. 8 órája, mert nem mesél semmit, néhány elejtett mondatból próbáljuk a képet összerakni, de látszólag nagy bajai nincsenek. A ruháján található maszatokból pedig az étlap is ki szokott derülni, mert ugye az oviban előke már nincs, de kulturáltan enni még azért nem nagyon tudnak... :-)

Érdekes továbbá, hogy fogalmam sincs, hogy a többi szülő mikor viszi/hozza a gyerkőcét, általában 1-2-vel találkozunk, amikor mi megyünk vagy jövünk, de én azt látom, hogy 8-kor még alig vannak, viszont 3/4 4 kor én már majdnem mindig utolsó-előttinek hozom el gyermekünket. Manapság meddig dolgoznak a szülők? Én a kis laza munkarendemmel 4 órában + egyéb ügyintézés + háztartás, nem is nagyon tudnám vinni korábban, de nem is tudnám elhozni korábban, úgyhogy ez egy rejtély egyelőre, de majd kibogozzuk.
Bálint egyébként "odobának" hívja az ovit, mert a "v" betűt még mindig nem kapni a boltban, de itt van logopédus, majd az beleveri.
Ilyen jól fésült gyerekként kezdtük az ovit:

Lili keresztelő

Mi már nagyon vártuk a napot, még ha előtte szeánszozni is kellett Sándor atyával (aki egyébként meglehetősen jó fej atya), sőt még gyónni sem kellett, mert azt még az esküvőnk előtt megfogadtam, hogy én azt kétszer csináltam (először és utoljára), hiába, még mindig világiasan látom az egyházat sajnos. Mindenesetre az atya rácáfolt minden korábbi kínomra úgy az egész liturgiával és szertartással.

Manapság olyan kevés az a pillanat, amikor kizökkenünk a mindennapi mókuskerékből és zakatolásból, de ez egyike volt azoknak. Mi (nyugodtan nyilatkoztatom életem párjának nevében is) meg voltunk hatva és személy szerint életem eddigi legjobb keresztelői szertartása volt. Gondolom ez azért is alakult így, mert szerintem nem családtagként kiérdemelni a keresztszülői státuszt, nekem többet is jelent, hisz Timi és Gábor szabad akaratából gondolt ránk, és ez nekünk nagyon jól esik.
A szertartás után Timi szüleihez mentünk és egy igen kellemes vendéglátásban volt részünk, kitettek magukért a házigazdák, és csak irigykedni tudunk Timi kreativitására és ügyességére, mert amilyen virtuóz tortákat készít a lányok részére, csak ámulunk.
Igen, nekünk is ez a kép tetszik a legjobban: Bálint is keresztel.

Bezzeg az asszonyok tudják merre kell nézni, a férjek meg követik a fényt...: (a képeken ugyan nem annyira látszik, de nagyon szép fényviszonyok voltak, és a templom is szép)
Bálint a bulin szemen-lövöldözi magát az anyósnyelvvel... :-)
A pezsgőtorta, ahogy illik:
Köszönjük még egyszer az egész napot, aztán a komasági-jogon alapulva néha-néha meglepünk Benneteket! Nem tudjátok Ti még mit is csináltatok! :-)

Dr. House magyar módra

Ez a történet nagyon-nagyon régen kezdődött. Még egy januári estén, amikor is egyik pillanatról a másikra elkezdtek fájni a csontjaim, pontosabban, mintha inkább a csonthártyám mindenhol tetőtől talpig. Nem üvöltöttem a fájdalomtól, de kellemetlen és zavaró volt. Hülyén hangzik ez így, még a távolból is, de ez volt a tény. Aztán teltek a napok, már lassan vagy két hét, amikor még mindig nem akart múlni a dolog, és én nem lettem nyugodtabb, sőt. A tünetek csak rosszabbodtak, én természetesen diagnosztizáltam magam csontrákkal, el is temettem magam gyorsan, és rendkívüli módon elkezdtem siratni a gyerekemet, akinek félárván kell felnőnie. Csak aztán lebuktam Gábor egyik google keresésénél, merthogy a Mozilla, a kis szemét, kiírja a már keresett kifejezéseket, úgyhogy a derül égből villámcsapásként ért a kérdés: "Mi dolgod neked a csontrákkal?" Na, akkor már nem húzhattam tovább a dolgot, és ki kellett vizsgáltatnom magam.
Háziorvos. Tünetek leírása. Kérdő tekintet (mármint a doki részéről, én inkább nem degeneráltnak próbáltam tűnni, ha már látszólag hülyeségek hagyták el a számat). Ok, csináljunk totál vérképet. Beutaló. Vérvétel. 1 hét ideges várakozás. Vérkép alapján akár 120 évig ronthatom itt még a levegőt... Rendben, akkor nyomozzunk tovább. Gócpontkeresés. Reumatológia... 2 hét múlva kaptam időpontot. Ott aztán megint kérdő tekintet. Értetlenkedés, hogy 30 évesen mit keresek itt és egyáltalán, ilyen egyenes gerincet már régen láttak... Ja, vakok között, félvak... Gondolom javítottam a statisztikájukat, de okosabb nem lettem. Menjek haza és vigyem a képzelt bajaimat is magammal, nekik vannak igazi problémáik is. Ezzel a sugallattal kitessékeltek.
Vissza a háziorvoshoz. Akkor irány a fogászat. Újabb 2 hét, míg időpontot kaptam. Röntgen. Fogazatom, mint egy elsőosztályú lóé a vásáron, itt egy szál góc sincs.
Vissza a háziorvoshoz. Most a fül-orr-gégére kaptam a direkciót. Ott már én is kínomban röhögtem, amikor vázoltam a bajom. Mintavétel. Újabb 2 hét az eredményre várakozás. Na ott legalább már volt kapás. Valamilyen jelentéktelen bacit kitenyésztettek, amire kaptam egy kis antibiotikumot.
Mindeközben a tüneteim romlottak, fáradékony voltam, étvágytalan és kedvetlen. Eltelt majd 3 hónap és SEMMI nem változott, azon kívül, hogy a MÁV kórházban szerintem nyitottak egy külön Farkas "Bolond" Boglárka mappát, és ha megjelentem valahol, már előre tudták, hogy, ja, ez az futóbolond.
Na nem húzom tovább, azért közben én is nyomoztam, merthogy ha az ember kétségbe van esve, tud ilyet csinálni. Minden jel arra utalt, hogy egy emésztőszervi - egyébként minden emberrel szimbiózisban élő - gombának sikerült elterjednie a csonthártyámra, mert ez a jószág csinál ilyet, ha pl. elég szénhidrátdús az étkezésünk. Asszony és leánykori nevén candida albicans. Igen nehéz diagnosztizálni, mert 1000 fajta tünetet csinál, ennek megfelelően egy nem szeretem jelenség az orvosok között.
Ezzel nyomozati eredménnyel élesre töltve állítottam be az én kis orvosaimhoz, s melyik ne szerené, ha a betegnek olyan ötletei vannak, ami esetleg az ő fejéből is kieshetett volna, ha egy kicsit erőlteti. Az a helyzet ezzel a dologgal, hogy ha egy nyugati orvos meghallja a nevét, és hogy alternatív terápia, akkor épp hogy csak a keresztet nem mutatja, de mindenesetre minden végtaggal hadakozik az ellen, hogy másképpen is meg lehet oldani, mint pirulákkal.
Idáig jutottunk ezzel a dologgal, amikor is elég volt, mondtam, hogy le vagytok ti szarva, megoldom én ezt. Elkezdtem a candida diétát, és láss csodát, jobban lettem! Mivel ezt 3-6 hónapig kell csinálni, és gyakorlatilag olyan, mint egy véreb, mindent kiöltek belőle, ami a szívnek kedves. Se cukor, se szénhidrát, de mindenekelőtt no élesztős étel. Egy borzalom nekem, dehát mindent a szent célért.
Szar egy 3-4 hónap volt, viszont fogytam tőle vagy 10 kilót, ami jó, de nem látszik annyinak sajnos, de pár régen nem láttott ruhám előkerült a gardróbból, és nem utolsó sorban jól érzem magam. Nem azt mondom, hogy tünetmentes, de ez egy hónapokig tartó folyamat.
Ennyi az én tanmesém arról, hogy itthon simán elpatkolhat az ember a nyugati dokiktól, és ha valakinek van egy jó javaslata olyan háziorvosra, aki nem kap szívrohamot a homeopátia szótól, annak igazán örülnék. Éljen a tönkölykenyér! Ja, és nem is tudom, hogy miket alkotnék, ha elmentem volna orvosnak, ha ugye ezt így magamtól... na jó ez vicc. Vagy nem? :-)

Balaton ismét

Mivel nem abból a fajta fából faragták ezt a családot, akit megrettent egy nem jól húzott kártya miatt a balatoni fizetővendéglátásban, ezért az augusztus 20-i csonka hetet ismét odaszerveztük. Most már biztosabbra mentünk, ismerős nyaralóházába ettük be magunkat egy hétre.
Természetesen, jó szokásunkhoz híven, a bulit ismét egy autó lerobbanással indítottuk, hisz ez már hagyomány. Szerencsére csak a vízpumpa szállt el, kár, hogy ez kb. Siófok előtt, ami csak azért gáz, mert pont félúton Pest és Zala között. Merthogy vontatni kellett a kis drágát, mivel a helyi erők kérdéses időpont környékén zsebre vágott kézzel álltak a probléma előtt, és nem is nagyon akarták onnan elővenni azokat. Pedig jó magyar forinttal fizettünk volna... No így sikerült a trailert magasabb árfolyamon beszereznünk, mint a javítást. Kis magyar valóság...
Mindenesetre Szárszón már kaliberekkel jobb elszállásolásban volt részünk, az idő is nagyon rendben volt, úgyhogy némiképpen kárpótoltuk magunkat.
Képeket apukám készített, de azóta sem láttunk egyet sem, úgyhogy ha majd látunk, közöljük is.
Viszont évek óta, még a megboldogult M7-es továbbépítése előtti időkben megszámlálhatatlanul sokszor autókáztunk el a szemesi Kistücsök étterem előtt, és minden alkalommal megjegyeztük, hogy bemehetnénk ide egyszer, valahogy nem volt rá alkalom, de most találtunk végre, és benéztünk. Hát, nem azt kaptuk, amire számítottunk, mert kis kockásterítősnek tűnt és a végén az elmúlt évek egyik lealternatívabb formációját kaptuk, savanyúuborka levessel és sültpaprika levessel, így aki arra jár, ne kövesse a mi példánkat, hogy évekig kihagyja, hanem tessék bemenni, és tenni egy próbát!