Szilveszter 2007

Timi mindig megelőz, de van igazolásom, hogy miért csak most számolok be a Szilveszterről. :-)

A tavalyi bánki buli után, adott volt, hogy idén is együtt, hisz ami működik, miért ne... Köszönhetően az Erdei család türelmének, idejének és kitartásának sikerült egy nagyon jó kis szállást foglalni a Mátrába, és az időjárás is kegyes volt hozzánk, s jött az égi áldás hó formájában a legnagyobb örömünkre. Igazi tábor-hangulat volt, ahol mindenki kivette a maga részét a munkából. Zala két gyöngyszeme a háziak nagy meglepetésére tudott tüzet rakni, éleszteni és hasogatni, és egymással versengve tették is ezt, a lányok pedig tudtak főzicskézni és rendezgetni a kajákat. Tényeg nem tudom mikor mosogattam utoljára lavórból, de annak is megvan a maga varázsa.

Az a jó az Erdei családdal való együtt üdülésben, hogy általában hasonló mértékben vagyunk rugalmasak bármely programot illetően, így senki sem érzi magát - asszem - túlzsenyegve, avagy lenyomva, hogy az ő óhajai nem teljesülnek.

Kirándultunk, gyerekeztünk, társasoztunk, pihentünk, szánkóztunk és csináltunk minden olyat, amit a szürke hétköznapokon nem. Ismét jó volt, mi kipihentük magunkat és Bálintot életében először egy kinyitható ágyon altattuk, minden különösebb izgalom nélkül. Bár egyik este, amikor már mi is mentünk aludni, félálomban felült az ágy közepén, és egy olyan hátast vágott az ágyról, hogy nem is tudom, hogy hova esik, ha az apja nem kap utána, az ijesztő volt, de amúgy zökkenőmentesen, és meglepő módon egy csepp nátha nélkül élte meg az élményt.

Ez magáért beszél:

A szállás udvarán
Csííííííííííííz:

Idill Arany Ászokkal :-)
Szánkózott anyával:
és mosolygott apával:

Bálint is pancsizott, bár majdnem beszorult a kiskádba... :-)

Évértékelő 2007 - a válaszok éve

Egy öt évvel ezelőtti hasonló évértékelő oltári botrányba fulladt közöttünk, de a végén csak megkérte kezem... most megint nekifutok, leginkább saját okulásunkra. :-) Talán nem lesz botrány belőle. :-)

Nehéz ugyan egy évet néhány mondatban, de a fő csapásirányt csak elkapom.

Mit is mondhatnék? Tipikus páratlan számú év. Ezekkel mindig úgy vagyok, hogy túl kell lenni valahogy rajtuk. Alapvetően nem is tudom mi bajom velük, asszem csak szimplán nem szeretem a páratlanságot. Soha rosszabb ne legyen, de azért tud ez még jobb lenni.

Megkaptam arra a kérdésre a választ, hogy lesz-e második diplomám. Olyan távolinak tűnik, pedig gyakorlatilag az évünk első felét azért rendesen kitöltötte. Kiderült, hogy lehetséges-e a házassággunk keretein belül az együttdolgozás. Lehetséges, de azért rezgett a léc, hogy kibírja-e a rendszer. A mélypont a nyár vége volt, de szerencsére az ember a ház. évfordulója néha gondolkodásra is késztet. Fény derült arra is, hogy a nehéz kezdés után csak lesz valami ebből a mi kis cégünkből, beértek az elmúlt bő két év tettei.

Tavaly ilyenkor nem tudtuk még, hogy mennyire tudjuk gyermekünket a szocializáció rögös útján elindítan (asszem még a bölcsi gondolata meg sem fordul bennünk), és mára látjuk, hogy azért előreláthatólag nem kell átjárni a szomszédba Bálintnak egy kis közösségi attitűdért.

Látogattuk az egészségügyi intézményeket is rendesen tavaly, de tulajdonképpen minden rendben, és már ott tartunk, hogy nincs nap, hogy ne legyen szó arról, hogy mit kezdjünk el többé-kevéssé rendszeresen sportolni, mert valamit kell, ez most már nem kérdés. És ha mi eljutunk legalább a megfogalmazás szintjére, egyszer, talán inkább később, de valamikor meg is csináljuk.

Tavaly ilyenkor őszintén azt gondoltam, hogy kis családunkban a gyerekek és a felnőttek száma ugyanannyi lesz, de legnagyobb sajnálatunkra ez nincs így. Nem tudjuk miért. Nyugodtabbak nem lettünk ugyan tavaly, de azért sokkal idegbetegebbek sem. Vagy mégis? Minden erőnkkel próbálunk nem kétségbeesni, de ez egyre nehezebb.

Viszont szerencsére nagyon sokat és nagyon jókat utazgattunk kis hazánkban, minden percét élveztünk. Ha ilyen tempóban haladunk, 15 év múlva nem lesz hova ismeretlen helyre menni. Viszont nem Hyundaikával, mert ő sajnos a tavaszi támadtatása óta hattyúdalát fújja.

Csomó tervünk van 2008-ra, és van is mit tenni, úgyhogy megyek is, építem egy kicsit a Grózner birodalmat. Mindenkinek, aki ezt olvassa olyan 2008-at kívánunk, amilyet kívánna magának, és reméljük, hogy teljesülnek az óhajok! :-.)

Így szeretjük mi egymást: :-)

Az élet nem is annyira apró örömei

Tulajdonképpen körülbelül egy évvel ezelőtt kezdődött ez a sztori. Akkortájt merült fel bennem az igény arra, hogy szeretnék egy újabb szemüveget magamnak, leginkább esztétikai okokból, másrészt mert a szülés és a szakdolgozat írás óta meredeken repül lefelé a látásom minősége. Húztam-húztam, hiszen fáradt szemmel akartam elmenni beméretni a látásom, az az állapot pedig este 8-9-re áll be, akkor meg ugye nem annyira van nyitva a szemészet, no a lényeg, hogy tavaly szeptemberben végre befejeztem a családom idegesítését, és elmentem egy nagyon jó fej optikushoz.

Hamar kész lett, gyönyörűséges lett, imádtam, hordtam éjjel-nappal, ha kellett, ha nem, aztán egyszer nem találtam. Egy napig, aztán kettőig, aztán egy hétig. Végül nem tudtam tovább titkolni, ahol előtte megfordultam, bölcsi, Gekkó, mindenhol rákérdeztem, hogy nem hagytam-e ugyan ott. Sehol nem volt. Átkutattuk a lakást, a hűtőtől, a zugokon át, minden értelmes helyet. Mondtam is, hogy ez már csak töketlen helyen lehet, vagy egyszerűen könnyű kis kereténél fogva összekaptam valamivel és véletlenül kuka.

Keresztet vetettem rá, és jött a Karácsony, amikor is az én drága Uram meglepett vele, pontosabban az újrakészíttetés tényével. Örültem is, mert lesz újra, de azért kétszer megvenni ugyanazt... biztos nem nézett hülyének bennünket az optikus. Már éppen azon kezdtem agyalni, milyen kedvezményt csikarjak ki a tényekből adódóan, amikor tegnapelőtt Gábor derékfájásának alkalmából kinyitottuk a nappali heverőt, és láss csodát. Ott volt alatta a Szemüveg!!! Nagyon boldog voltam.

OK, gyorsan hívom az optikust, akitől még nem vettük át a másodpéldányt idő hiányában, hogy akkor, hogyan lehetne tulajdonképpen minél fájdalommentesebben visszacsinálni a dolgot. Kiderült, hogy ő ezt a "megrendelést" nem is vette nagyon komolyan, mert majd úgyis szólunk, ha tényleg nem lesz meg az okkuláré, vagy félreértették egymást Gáborral, de ami a lényeg, hogy ezt ő még el sem kezde megcsinálni... :-)

Így történt, hogy többszörösen plusszosan zártuk a napot! :-) És megvan a kedvencc szemüvegem!!! :-)

Nevek

A minap elhatároztuk, hogy megtanítjuk gyermekünknek azt a nem egyszerű teljes nevét. Néhányszor elmondtuk, hogy hogy hangzik az, és...

-Hogy hívnak?
-Bálint.
-De mi a neved?
-Gózne(r) - néma r... Bálint
-Nagyszerű, és anyát hogy hívják?
-Gózne(r) anya (és röhög hozzá)
-És apát?
-Gózne(r) apa. :-)

Bár igazság szerint az első sikeres kör után tegnaptól az alapkérdésre az válaszolja: "Tene Bálint". Őt nem ismerjük, de törtem a fejem, és ez onnan jöhet, hogy néhányszor mondtuk, hogy "Te, nem Bálint, hanem Grózner Bálint"... lehet ezt röhögés nélkül bírni? :-) Jövő héten deriválunk.

MŰPA és Nemzeti

Ez még tavaly decemberben történt, de nem hagyom ki, hogy megemlékezzek róla.

Hétfőnként Timi-Hanna párossal szoktuk látogatni a Ringató intézményét, ahol a nagyon temperamentumos és nem utolsó sorban jó hangú szintén Timivel és aranyos, ritka keresztnevű gyerekekkel jól szórakozunk élőzenére. Ez a Ringatós társaság rendezte meg a Művészetek Palotája Üvegtermében éves karácsonyi buliját, és mi úgy döntöttünk a távolság ellenére is ellátogatunk az eseményre. A villamosról leszállva már mindenféle irányból érkező anyukákat és gyerekeket + babakocsikat láttunk, már ez gyanús lehetett volna, de amikor beértünk az épületbe, főleg az üvegterembe, hogy leesett, hogy gyakorlatilag minden talpalattnyi hely foglalt volt, sőt még egy plusz termet is nyitottak a beáramló tömegeknek. Hihetetlen volt ennyi családot látni, s bár rám tört a tömegiszonyom, azért jól éreztük magunkat, és ami a fő élmény, hogy a MŰPA gyönyörűségesen szép! Én nem is hittem volna. Arról nem beszélve, hogy a micsoda jó programokra leltem a műsorfüzetükben. Az éneklésben megfáradt manók (ropiznak):

Aztán néhány napra rá az októberben elmaradt Hermelin előadást tekintettük meg végre a Nemzetiben, ahova már régen vágytunk leginkább kíváncsiságból, másrészről pedig kultúravágytól hajtva. Ónodi Eszter és Shohl András főszereplésével előadott színmű ez a Hermelin és nagyon jó. Arról ismét nem beszélve, hogy a Nemzeti lehet bár kívülről olyan, amilyen, de belülről nagyon rendben van, és kivilágítva a kilátása is fantasztikus. Megállapítottuk, hogy kibírnánk, ha minden héten eljutnánk színházba, tudnánk élvezni. Úgyhogy jól halad a "menjünk minden hónapban" projekt, januárban a Leányvásárt nézzük meg a Karinthyban, és még lehet, hogy Dumaszínházba is megyünk.

Karácsony 2007

Nem is tudom, hol kezdjem, de talán az elején jó lenne. Viszont az oly régen volt... Az hiszem az első karácsonyi momentum az volt, hogy elmentünk a bölcsi karácsonyi bulijára, ahol ugyan a műsorról lemaradtunk, de a süti megvárt bennünket, és Bálint nemes egyszerűséggel odahúzta a külön sütis asztalhoz a kisszéket és lakmározni kezdett. A sokadik süti után mondtuk neki, hogy nem kellene, de nem tágított, pedig a Jézuska a bölcsibe olyan vasút készletet hozott, hogy szétájultak a gyerekek.

Aztán pénteken már Gábor is leállt a munkával (nem kis presszúrára) és még csomó dolgot elintéztünk, minden napra jutott valami sütni-főznivaló, csináltam még csoki- és tojáslikőrt, úgyhogy volt mivel matatni, de végeredményben mindennel időben elkészültünk. Kivételesen a csomagolást sem hagytuk az utolsó pillanatra, és bár rengeteg sütit sütöttünk anyuval együtt, de a karácsonyi menü is hamar összeállt. A fiúk feldíszítették a fát, Bálintnak az izgalom miatt sikerült kihagynia a du. alvást, de azért bírta az iramot. Megettük a finomságokat, és jött a Jézuska csengettyűszóval és énekkel. Bálint teljesen megzavarodott, ajándéktól ajándékig rohangált, lehet, hogy egy kicsit túl sok ajándékot is hozott a Jézuska, azt sem tudta hova legyen, de nagyon édes volt. Voltak meglepik, nekem több is mint amire számítottam, de azt hiszem sikerült mindenkinek szép esetét okozni.

Munkában a fiúk:

Család és a sütemények :-)

Aztán az este csúcspontján meg kellett ölelgetni oroszlánt, mert ő már régi harcos, de mostanában reneszánszát éli.

Szinte még fel sem ocsúdtunk a Szenteste eseményeitől, amikor is indultunk Zalába, folytatni az ünneplést. Ott is rengeteg ajándék várt ránk, és az egész család, akik szintén ránk vártak nagyon, mert már igazán régen voltunk. Bónusz csokiként, nagy meglepetésünkre gyönyörű hóesés és 10 centi hó is esett, úgyhogy Bálintot még a hó és a szánkózás intézményével is megismertettük. Amikor csak tehettük kint voltunk a levegőn, olyan csodaszép volt a ritkán látott hó és olyan friss a levegő.

Szánkózás papival:

Szerintem boldog volt a fiúnk...:
Sétáltunk este a hóesésben... s szánkóztunk nappal.
A mi segítőkész nagyfiúnk kivette a részét a munkából:

Összességében csomó szuper, figyelmes ajándékot kaptunk és remélem, hogy mi is hasonlóakat adtunk. Időközben rájöttem, hogy azért is volt olyan nagyon kellemes ez az ünnep nekem, mert évek óta először nem nyomta a lelkem valamilyen vizsga v. szakdolgozat írás terhe, és felszabadultan tudtam örülni. Mindenkinek köszönünk mindent még egyszer!